A magyar „konzervatívok” esete az apartheiddel (megjegyzésposzt)

Eredeti szerző: jotunder

 

       A Mandiner és a Közszolgálati Népblog „konzervatív” publicistáit kissé felajzotta az Amerikai Egyesült Államok Legfelső Bíróságának döntése. Megadja Gábor harmincezer forintért elkövetett írásában kifejezetten a déli államok lázadásában bízik, a Szilvay Gergely pedig antidemokratikusnak nevezi a melegházasság intézményének legalizálását. 

       Tekintsünk el attól, hogy Megadja Gábor pár éve még royalistának vallotta magát, és „demós” hülyeségnek nevezte a demokráciát, korábban szélsőbalos radikális is volt, és gondolom van az a harmincezer forint, amiért szabadkirályválasztó anarchista (HG?)  is lenne. 

        A Legfelső Bíróság valóban a népfelség korlátozását jelenti, ahogy valamikor a Szenátus is azt jelentette (az amerikai szenátorokat 1913-ig, a Tizenhetedik Kiegészítés ratifikációjáig nem választották hanem kijelölték). Azt sem lehet mondani, hogy pontosan ugyanolyan formában jelentette a népfelség korlátozását a tizenkilencedik században, mint az elmúlt száz évben. Döntései nem mindig függetlenek a bírák ideológiai hátterétől, de az tény,  hogy mintaként szolgáltak a világ alkotmánybíróságainak. 

        A Megadja-féle (valójában szinte szó szerint másolta ki a konzervatív alkotmánybírák ellenvéleményét) keménykedés alapja az, hogy öt nem-választott jogász döntése alapján lesz legális a melegházasság, hasonlóan a mandineres érvhez, miszerint nem az államok választópolgárai adták meg a jogot a melegeknek. 

        A probléma ezzel az érvvel az, hogy a finoman csak „Separate but Equal” doktrínának nevezett déli apartheid rendszerére is alkalmazható. Nem a déli államok  döntöttek arról, hogy az állami iskolákat meg kell nyitni a feketék előtt, hanem a Legfelső Bíróság. Pontosan ugyanúgy a Tizennegyedik Kiegészítésre hivatkoztak, mint most, és ugyanúgy elismerték, hogy a Tizennegyedik Kiegészítés eredeti intenciója talán nem lett volna alkalmazható a döntésben. (Brown kontra Board of Education of Topeka).  Az akkori megadják is lázadásra szólították a délieket. 

         Az történt ugyanis, hogy Orval Faubus alabamai kormányzó az arkansasi nemzeti gárdával akadályozta meg, hogy a fekete gyerekek eljuthassanak az iskolába. Öt nappal később Dwight Eisenhower az Amerikai Egyesült Államok elnöke elrendelte a 101-edik ejtőernyős hadosztály bevetését, akik aztán bekísérték a fekete gyerekeket az iskolákba. Az alabamai kormányzó erre dühében egy évre felfüggesztette a Little Rock-i iskolák működését. Annyira nem a választói akaratot tükrözte az apartheid megszüntetése, hogy a déli államok alkotmányaiban még évtizedekig benne maradt a fehér és színes (így) diákok közös iskoláztatásának tilalma (amelynek persze már nem volt különösebb jelentősége). Semmiféle különbség sem volt az apartheid és a melegházassági ügy között abból a szemszögből nézve, amely szemszögből a „konzervatív” fiatalemberek, azért a szánalmasan kis összegért, olyan különösen „konzervatívok”. 

          Ne felejtsük el azt sem, hogy az általam idézőjel nélküli konzervatívnak tartott és a magam módján tisztelt Antonin Scalia a meleg kapcsolatot börtönnel szankcionáló törvények alkotmányellenességét sem volt hajlandó kimondani (Lawrence kontra Texas), pontosan ugyanazokkal az érvekkel, amelyeket Megadja doktorandusz úr harmincezer forintért kölcsön vett tőle.  Érdekességként jegyzem meg, hogy Scalia olyan ún.  szodómia-törvényeket is védelmébe vett, amelyek nem csak homoszexuális, hanem heteroszexuális párok konszenzuális viszonyára is vonatkoztak. Igen, jól érti a kedves Olvasó, arról van szó, hogy büntették az anális és az orális szexet különnemű házaspárok között és ezt is megőrizni óhajtotta Scalia főbíró (szemben egyes „konzervatívokkal” én nem vagyok híve a parttalan és főleg teljesen humortalan demagógiának, Scalia valószínűleg nem támogatta ezeket a törvényeket, de azért ugyanúgy kivette volna őket a Tizennegyedik Kiegészítés hatálya alól, ahogy a melegházasság és vélhetően az apartheid ügyét is).  Azért gondolom a Pázmány és a Nemzeti Közszolgálati Bolondokháza oktatói között is van, egy vagy kettő, (nem vádaskodni akarok, lehet, hogy nincs), akik nem egy kilyukasztott lepedőn keresztül próbálnak hozzájárulni az orbáni családeszmény kiteljesítéséhez. 

            Értem én, hogy a gondolkozást nem finanszírozzák olyan jól, mint a nyers hülyeséget, de azért néha, csak az íze kedvéért, meg lehetne vele próbálkozni. 

            P.S Balogh Ákos Gergely főszerkesztő elrendelte, hogy a posztjaimat a valóságos családi nevemen és a fényképemmel szemlézzék a Mandiner neonáci őrültjei számára, amely döntésnek nyilván csepp fenyegető jellege sincs. Mindazonáltal, sokkal előnyösebb fotókat is tudok biztosítani magamról, ha erre igényt tartanak. 

           

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519094-6ae6518aa6d54' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519094&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519094-6ae6518aa6d54&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519094-6ae6518aa6d54' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>