Keletre néz
Eredeti szerző: Pásztörperc
Ukrajna politikai értelemben kettészakadt, és mi nem tudjuk, melyik felet kellene támogatnunk. Orbán elvbarátai Kelet-Ukrajnában élnek (tehát tőlünk messze), a magyar kisebbség viszont Nyugat-Ukrajnában, a határunk mentén.
A független Ukrajna történelme a nyugatukrán, illetve keletukrán érdekcsoportok váltakozó kormányzásának történelme, ezzel egyúttal a (nyugat-)európai és az orosz befolyás érvényesülésének küzdelme is. A nagyukrán nacionalista nyugatukrán politikusok (Juscsenko, Timosenko stb.) az olcsó nyugati kölcsönökre hajtva általában partnerségre törekedtek az EU-val — és egyúttal próbálták elnyomni, horribile dictu asszimilálni a nemzetiségi kisebbségeket (alapvetően az oroszokat, de épp így ártva a többieknek, tehát a magyaroknak is). Az egyértelműen oroszbarát keletukrán politikusok (Kucsma, Janukovics, Azarov stb.) az olcsó orosz gázra hajtva gazdaságilag és politikailag is a FÁK részeként, kvázi az EU versenytársaiként képzelték a jövőt — és egyúttal teret adtak a nemzetiségek önrendelkezésének (alapvetően persze az oroszoknak, de velük a többieknek, így a magyaroknak is). Mindezt megalapozza és egyúttal konzerválja is, hogy az ország nemcsak gazdaságilag, de etnikailag is élesen kettéosztott.
Ukrajna etnikai térképe a 2001-es népszámlálás adatait tükrözi. Mármint azt, hogy a népszámláló biztosok kérdésére ki milyen nemzetiségűnek vallotta magát. Ezt azonban jelentősen torzítja, hogy az asszimilációs törekvésekre „válaszul” (amint ez ilyen esetekben szokás) az orosz anyanyelvűek tömegesen ukránnak mondták magukat. Így csökkenhetett az orosz nemzetiségűek száma 1989 és 2001 között 3 millióval(!), miközben 4,5 millióra(!) nőtt az „orosz anyanyelvű ukránok” (hivatalos) száma. („Ukrán anyanyelvű orosz” valahogy nem volt kimutatható.) A térképről még így is megállapítható, hogy az ország keleti részén a nagyvárosokban orosz a többség, körülöttük a falvakban pedig ukrán (jelezve a két csoport foglalkozásszerkezetének különbözőségét is). A gyakorlatilag ukrán lakosság nélküli Krímet most hagyjuk figyelmen kívül: azt 1954-ben az ukrán Hruscsov egyszerűen átcsatolta Oroszországtól Ukrajnához, majd a Jugoszlávia felbomlásánál is rendkívül kártékonynak bizonyuló helsinki egyezmény szellemében ott is maradt. Az oroszokkal együtt élő keletukránok egyébként is jóval fogékonyabbak a pánszláv eszmékre (és integrációra), mint a magukat többnyire éppen az oroszokkal szemben meghatározó nyugatukránok.
A keletre nyitó, az EU alternatíváját kereső Orbán tehát természetes szövetségest talált Janukovicsban: egyrészt annak oroszbarátsága, másrészt engedékeny nemzetiségi politikája miatt. Ráadásul még Viktornak is hívják… „Az ön személyében egyértelműen jelentős stabilizáló tényezőt látunk mind Ukrajna, mind a régió számára” — hangsúlyozta új barátjának választási győzelme után a magyar kormányfő az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint.
Ez a szép kép akkor tört össze, amikor a sokáig vacilláló Janukovics — akinek politikáját azért mégiscsak az oroszbarátság határozza meg — orosz nyomásra nem írta alá a társulási szerződést az EU-val. Az, hogy mennyire nem „stabilizáló tényező”, tökéletesen kiderült, amikor se a tüntetők követeléseit elfogadni, se azokat szétveretni nem volt képes. Olybá tűnik, mostanra minden mozgástere elfogyott. Megkésve próbál egyezkedni, de hiába: a tüntetők, akik közt apránként többségbe kerültek a felfegyverzett, katonaviselt férfiak, már nem hallgatnak az ellenzéki pártokra se. A környezet egyértelműen ellenséges, Kijev ugyanis Nyugat-Ukrajna fővárosa (Kelet-Ukrajnáé Harkov). Az egyre több áldozatot látva Vitalij Klicsko is elgondolkodhat azon, kellett-e neki ez az egész. Valahogy nem szokott jó vége lenni annak, ha egy sportoló a politikába ártja magát (még ha világbajnok se).
Az elemzők jóformán csak két dologban értenek egyet: abban, hogy Janukovics egy politikai hulla és abban, hogy Ukrajna nem szakad ketté. A nyugat–keleti szembenállás azonban fennmarad, ha (valószínűleg) nem is fajul polgárháborúvá. Nekünk pedig el kéne döntenünk, ki mellé állunk. Kedvenc keletukránjainkra most alighanem rossz idők jönnek — de az ország csődben van, olcsó hitel nem várható, az olcsó gázért pedig még kuncsoroghatnak Putyinnál. A kárpátaljai magyar szervezetek jóelőre elhatárolták magukat mindkét féltől, tehát támpontot tőlük se kaphatunk.
Így hát Orbán kiment a határra, látványosan demonstrálva, hogy számunkra ez (sem) politikai, hanem idegenrendészeti kérdés. Megszemlélte magának még egyszer ezt az Ukrajnát, és látott ott egy őzet.
Vannak barátok, és vannak nemes ellenfelek. Ám az olyan érintettről, aki egy konfliktusban nem áll egyik fél mellé sem, mindkettő tudja, hogy sumákol. Így hát meg is utálják mindketten — „langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.„

én azt gondolom, hogy az ukrán helyzettel kapcsolatos bizonytalanságunkban a saját identitásunkban való bizonytalanságunk tükrözödik.
nem kell nekünk ukrajna két fele közül választanunk, annál is inkább, mert bonyolult a képlet.
nekünk európát kéne választanunk, és mint STABILAN (kapcsolatilag és értékrendjében) európai országnak KÉNE ukrajna mint egész felé fordulnunk. ukrajnát inkább európa felé húzva, de óvatosan, maximálisan tisztelve az ukrán és orosz népet és kultúrát, tekintetbe véve a … khm … gazdasági lehetőségeket. és humanitárius alapon, nem ítélkezve.
az ukrán nép sorsát meg nem mi döntjük el.
az oroszokkal kapcsolatban meg egészséges bizalmatlanság szükséges. viszont jó lenne mindig éreztetni, hogy nekünk nem az orosz NÉPPEL, hanem az orosz HATALOMMAL van bajunk.
„ruszkik haza” – rossz duma
„putyin úr fogja vissza magát” – célravezető duma.
én egyébként az usa viselkedését különösen figyelem ebben az ukrán szituban.
nemrég voltam egy konferencián, ahol érdekes előadásokat hallottam a csendben zajló globális hatalmi átrendeződásről.
ennek az a lényege, hogy a világpolitika alakítása a euro-atlanti térségről a pacifikus térségre tevődik át, aminek oka kína rohamos erősödése. vagyis a lényeget a kina-usa-dél-amerika háromszögben zajló érdekkonfliktusok határozzák meg egyre inkább, miközben európa keményen háttérbe szorul.
ez már érezhető obama politikájában, többek közt ezért is nem bsztak oda orbánnak eddig keményen (gondolom).
viszont az oroszok ezt kihasználva nyomulnak kelet-európában.
kérdés, mennyire erősek, bátrak, és az amcsik meddig engedik őket?
az ukrán konflktus ennek egy próbája is. akármi is lehet belőle, úgy értem, nagyon komoly nemzetközi konfliktus.
Putyinpincsinek fel van adva a lecke,paksi üzlettel sikerült a magyar történelem legnagyobb seggszájává süllyednie,érdekes módon a lengyelek hiperaktívak a kijevi tüntetők ügyeiben,miközben moszkovityát látványosan mellőzik.
A kárpátaljai magyaroktól támpontot várni szerintem súlyos túlzás. Ők jelenleg – feltéve, hogy felelős politikusok – túlélésre játszanak, és igazuk van.
@toportyánzsóti: Putyin célja a FÁK erősítése, valódi gazdasági integrációvá tétele orosz dominanciával — a szokásos orosz birodalmi cucc. Ha az ukránok belemennek ebbe, beleértve a vámuniót is, akkor marad az olcsó gáz, ha nem, akkor összeomlik a vaskohászat és a ráépülő nehézipar —kvázi a teljes keletukrán gazdaság
@Vitéz Kőbányai Világos: Teljesen egyetértek. Nem „hibáztattam” őket,
A magyar kisebbség hagyományosan a többi kisebbséggel szolidáris Ukrajnában, elsősorban az oroszokkal. Kárpátalján pl. legutóbb is Janukovics nyert Timosenko ellenében, Kárpátalja az egyetlen nyugat-ukrajnai megyei, ahol az oroszpárti tábor győzött.
@Pásztörperc: Bocsánat, hogy beleugatok, mivel kurvára fingom nincs arról, ami Ukrajnában van.
Az biztos, hogy nagyon zavaros az egész, és Janukovics egy rémes alak, de az ellene tüntetők között is jócskán vannak rémesek.
De nem is ezt akarom mondani, hanem olvastam (talán a hvg.hu-n, de sajnos nem emlékszem, hogy hol, így belinkelni sem tudom) egy elemzést Ukrajnáról. A lényege az volt (ahogy én megértettem és megjegyeztem), hogy nem igaz ez a felosztás, hogy itt egy etnikai, azaz orosz/ukrán ellentét volna, mert mindkét náció tagjai megtalálhatók mindkét oldalon. Csak nagyon nagy igyekezet van arra, hogy ezt egy etnikai konfliktussá kontextualizálják.
Valahogy a te írásod (ami amúgy érdekes, és tetszik) is mintha ezt az etnikai vonalat erősítené.
@maxval a gondolkodó birca: nem tudom, hogy te láttál-e már, beszéltél-e már valóságos, élő kárpátaljai magyarral. Én igen, és abból nekem az jött le, hogy a kárpátaljai magyar az a kárpátaljai magyarral szolidáris. Rettenetesen zárt közösségben élnek, a gyerekek nem tanulnak meg ukránul, így elég nehéz dolguk van a továbbtanulásban. A felsőbbiskolában, ahol már ukránokkal tanulnak együtt, ott is csak egymással állnak szóba, a nyelvi nehézségek, meg a kölcsönös utálat miatt.
Azt aki nem magyarral házasodik megvetik, kinézik maguk közül. Utálták az oroszokat, amikor Szu volt, akkor még az ukránokkal együtt utálták, és utálják az ukránokat most. És úgy érzik, tapasztalják, hogy nekik kicsit könyebb volt a Szu idején, mint most a független Ukrajnában, mert az ukránok nagyon utálják őket.
@aritus: Nyugat-Ukrajnában (nagyon) kevés az orosz; azok többsége is szorgosan asszimilálódik. Kelet-Ukrajnában (ahogy ezt írom is) sok az ukrán, de teljesen az orosz gazdaságba (félve írom le: és kultúrába) integrálódva, anélkül életképtelenül. A Kijev-Harkov rivalizálás és kölcsönös utálat már a SZU-ban megvolt (korábban értelemszerűen nem jártam arra).
@Pásztörperc: Én nem vesztegettem 1 szót sem putyinkára,neked sem kéne olyanokkal foglalkoznod akinek országában 4 rubelből 3-at ellopnak az offshorkkok.
@toportyánzsóti: Szép. szép, csak hát hazudsz:
„Putyinpincsinek fel van adva a lecke,paksi üzlettel sikerült a magyar történelem legnagyobb seggszájává süllyednie” — 13 szó
@Pásztörperc: Lassan mondom,nem vesztegettem 1 szót sem putyinkára.
@Pásztörperc: Az ugye megvan, hogy ez nem Putyinról szól?
Talán jobb irányba mozdulnak el a dolgok.
figyelo.hu/cikkek/ukran-valsag—londoni-elemzok–imf-segitseg-lephet-az-orosz-penzugyi-csomag-helyebe
@rdos: a jelenlegi helyzet az, hogy az oroszok szerint az ukran ellenzek megszegte a megallapodast. Janukovich szerint a Rada altal meghozott torvenyek ervenytelenek, mert fenyegetes hatasara fogadtak el oket. a kelet-ukrajnai nagyvarosok vezetese valoszinuleg nem fog minden uj torvenyt elfogadni. az sem vilagos, hogy Janukovich meddig marad elnok. en azt gondolom, hogy itt semmifele jobb irany nincs meg. Putyin nem arrol hires, hogy parezer kijevi tunteto miatt barmit is feladna.
mandiner.hu/cikk/20130924_semjen_magyarorszag_kiall_ukrajna_europai_integracioja_mellett
@Pásztörperc: „…marad az olcsó gáz, ha nem, akkor összeomlik a vaskohászat és a ráépülő nehézipar…”
Valószínűleg valahol lemaradtam. Én úgy emlékszem, hogy a vaskohászathoz (jó minőségű) szén kell, nem földgáz. Az meg tudtommal VAN nekik. Vagy titokban már elfogyott?
Szerintem, a nagy Ukrajna / gabonástól, iparostól, és nem utolsó sorban piacostól/ kell mindkét hatalomnak. Mit számított az a pár millió, v. milliárd dollár az Arab tavasz idején, most sem számít! Viszont az orosz medve sem adja ingyen a hátországát!! Erről szól a történet, a kisebbségek nem fordulnak széllel szembe, csak ha nagy a nyomás rajtuk.
elképesztő tömeg van a kijevi főtéren, és hosszú napok után először nyugalom. „1906 GMT: No fires, no fireworks, no grenads, no flares, no bullets, no thrown bricks… this is Maidan tonight as the protesters mourn the fallen protesters and await Yulia Tymoshenko.” – http://www.interpretermag.com/wp-content/uploads/2014/02/maidan-lights-3-620×349.png
eközben: lavrov „is burning up the phones with calls to US and Europe, saying radicals have broken agreement.” – azaz a mai parlamenti határozatok semmisek (a többi közt janukovics lemondatása, májusi választás timoscsenko kiengedése), minthogy fenygetés hatására hozták meg (a szavazatarányba belekötni nemigen lehet, mert a jelenlévő összes képviselő megszavazta, 328/450).
nincsen ennek vége két okból.
először is ez lenne putyin első érzékeny és nagy erőpolitikai fiaskója. márpedig putyin nimbusza az erővel függ össze, ami nem hagyható csak úgy.
másfelől meg, az előzőtől egyáltalán nem függetlenül, az oroszok vezette „eurázsiai unió” (neo-szovjetunió) szülési fájdalmairól szól a történet, „an international commercial and political union that does not yet exist but that is to come into being in January 2015 (http://www.nybooks.com/articles/archives/2014/mar/20/fascism-russia-and-ukraine/?pagination=false ).
@aritus: Javaslom Samuel. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvét (Európa, 1998.), annak is 269-274. oldalait.
Már 15 éve leírta mi lesz, és térképre is berajzolta.
Nincs ebben semmi meglepő tehát.
@sörtelen: S így válik érthetővé a semjéni nyilatkozat.
@toportyánzsóti: Aki az asztalomról beszél, rólam beszél.
@giacomo gesso: Arra telepítették, de a szénbányászat egyre gazdaságtalanabb. Manapság Ukrajna az orosz szénhidrogénen él:
termtud.akg.hu/okt/9/azsia/4fak.htm
stb.
Nézem a struccot, meg az arany vécékefét és azért mozog bennem a nemzeti büszkeség. Stadionra néző budija nincs a Janukovicsnak.
találtak ott mást is:
Yanukovych may have fled Kiev, and he may have tried to hide his tracks, but he did a poor job. All day, journalists and civilians have been retrieving important documents dumped in the water near his houses. However, journalists appear to have gained the upper hand. So far, we can’t say for sure what is in the documents, but short glimpses suggest that there is a paper trail of corruption, perhaps money laundering and payoffs, and at the very least extravagant payoffs to officials. But most disturbing so far have been documents that prove that he was using the government to collect information on journalists and suppress opposing viewpoints.
The veil has been thrown down, and a quick look at the efforts of these journalists shows that the Ukrainian people are dedicated to exposing the dirty truth hidden behind Yanukovych’s closed doors
http://www.interpretermag.com/wp-content/uploads/2014/02/BhHAdQ0IMAAcQBD.jpg
@Pásztörperc: Fussál neki újra, mert ez épületes baromság.
Na és mi volt Ukrajna legnagyobb problémája, amit elsőként kellett orvosolnia a forradalmi nemzetgyűlésnek? Na mi? Tadáááám:
444.hu/2014/02/23/az-ukran-parlament-eltorolte-a-kisebbsegi-nyelvhasznalatot/
444.hu/2014/02/23/az-otkarikassal-viccel-bucsuztak-a-szocsi-szervezok/
A sok (jogos) Szocsi-bashing után, ez viszont meglepően szellemes és önironikus(!) az oroszoktól, kíváncsi lennék, kinek az ötlete volt.
„Nagyon rosszkor döntött úgy Orbán Viktor, hogy érdekházasságot köt (Lázár János szavai) Vlagyimir Putyinnal. Az oroszok mélyen sértve és megalázva érzik magukat és az elkövetkező években nagy valószínűséggel az EU-val szembeni politikai konfliktusok sorozatát fogják provokálni. Csakhogy mindezt nem mint egy nyerő, hanem mint egy vesztő helyzetben lévő játékos teszik. Egy magyar kormány megint a vesztes oldalra állt.”
velemenyvezer.444.hu/2014/02/24/megint-a-vesztes-oldalra-alltunk/
cink.hu/szevasztopol-de-facto-kilepett-ukrajnabol-1529561984?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201402
@dogfüggő: a moscow times szerint alexei chalov (szerintuk igy hivjak) polgarmester orosz allampolgar.
@jotunder:
Ukrán zászló égetése…
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RMkhXXF4ceI
Ajvé.
… hangulatoldásnak kis nagyon színes:
cink.hu/tuti-hogy-sosem-lattal-ilyen-elkepeszto-osszelopott-1529317119?rev=1393203552
A helyi Batsányi-Cserhát Alkotókör mecénásának otthonát láthatjuk…
Persze-persze, nem ez a lényeg, de azért hozzájárul a teljesebb képhez.
@dogfüggő: istenem, ilyen kép, ahol elgondolkodva támasztom a mutatóujjammal orcámat, rólam is készült ötödikben, nekem a háttérben az orosz ábécé volt (így fényképezték az egész osztályt), nagymamám az éjjeliszekrényen tartotta még húsz évvel később is, bár nem Fabergé-tojás, hanem egy Jereván típusú, féltéglányi будильник társaságában… jelenti-e ez azt, hogy egy napon ilyen babérkoszorús képet is festenek rólam?
@Érvsebész:
Persze, én is azzal kezdtem.
A rokokó olajfestményen az a rózsaszín ruhás vagyok különben, ott hátul (mert nem természetem, hogy előtérbe toljam magam).
@dogfüggő: Aztán azt láttad-e, hogy az eredeti blogon (134. sz. kép) Főügyész Bácsinéniék portréja mellett ott van balról a porcelán gerlepárlat is? (Mondjuk kissé zavarbaejtő módon a párlat három galambból áll).
Igen, úgy érzem, csodálatos a jövő előttünk is. Szerintem az Alaptv. illusztrátorai közt is biztos akad,. aki odarittyent egy-két házilagos kivitelezésű Andrej Rubljovot, ha nagyon elszabadul a kulturális elkötelezettségünk.
@dogfüggő: sima „empire álkandallóban jacuzzizó porcelánleopárdok közt őrzött arany wckefe” nagydíjas a főügyész is.
Nem tudom, mi a különös ezen; szép szőke főnéniből is kettő van ott. Plusz a főbácsi, az annyi, mint három galamb.
Van egyébként a magadfajta konzervatívoknak hagyományos összetételű gerlepár is (70. kép, valahol a késő Janukovics-kori aranyozott zsúrkocsi fölött, amin a ponceláncárt lehet tologatni).
Ezek szerint összesen öt gerléből nyerhető párlat, hm.
Mondjuk kell is annyi abban a házban.
Igenigen, a jövőt, azt én is csodálatosnak látom. Persze már a jelen is az, de érzem a fejlődést.
@OoOoOo:
Meg aranylabdás is.
Jó dolog, ha a fontos emberek sportosak.
Hasznos lehet.
@dogfüggő: és a porcelán dobermann? (88)
én azt nem értem, mit vackolnak annyit evvel a gázzal.
miért nem megy ki a zorbán, aztán intéz putyinnál az ukránoknak egy kis rezsicsökkentést?
hát ebben profi, meg haverok is.
na de meg most jön az orosz kepesztés a krímért.
öveket becsatolni, fejeket behúzni!
@Érvsebész:
A kis Tréa?
Cuki.
@Érvsebész: @dogfüggő: látom én, hogy a lelketek mélyén egy sokat- lopott-emberek borzalmas lakberendeződései sorozatra vágytok sok-sok fényképpel.
A tűzföldi fókabébicsempésztől kezdve a maláj drogbárón át az ukrán(magyar) közigazgatási/pénzes bűnözőkig minden potenciális aranywckefetulajdonoshoz bekukkantanátok.:))
@OoOoOo:
: )
Mi tagadás, szívesen nézegetném más sietve távozó fontosemberek hátrahagyott aranylabdáit is.
@dogfüggő: @OoOoOo: álmodozni csak szabad, ha már egyszer mi legfeljebb a fontosembereink aranyerét nézegethetnénk :((((
Bevallom, engem csalódással tölt el, hogy a vietnámi papucs jelen esetben teherautók+helikopter formájában valósult meg. Eddig.
Mondjuk ez is jobb, mintha maradna.
@ámbátor: azért ez még mozog:
index.hu/kulfold/2014/02/25/igy_keresett_kiutat_janukovics/