Sajtó & szolidaritás

Eredeti szerző: szempontpuska

Már régen a Vincent skótnépszavazásügyi posztját kéne írnom, de még mindig forog bennem a napokban lecsengett disputa a Magyar Nemzet újságíróinak kirúgásáról.

Aki nem követte, vagy már el is feledte az eseményeket, a piaci körülmények tartós romlására hivatkozva a Magyar Nemzetnél a közelmúltban csaknem 30 embert kirúgását jelentette be Liszkay Gábor főszerkesztő.

Az eset nyilvánvalóan összefüggésben van a fideszes belháborúval, amelyben Orbán szembefordult kollégiumi társával, a párt pénztárnokával, magával a Nagy Louis-val, aki a KÖZGÉP állami pénzen pofátlanul felhizlalt milliárdjai mellett saját – és ezáltal az állampárt – kezében tartotta a kormányzati lakájmédiát csakúgy, mint a közterületi hirdetéseket is.

Hogy ezen a téren is monopóliumuk legyen, arról már idejekorán gondoskodtak:

Az állami reklámköltés koncentrációja

Saját szolgálatukba állított jogalkotási eszközökkel kinyírták a konkurenciát, mondván a közlekedés biztonságát veszélyeztetik (WTF?) a lámpavasakon elhelyezett plakátok, a BKV felületeit is megszerezték, ráadásul a kormányzati közpénzköltésekben a közterületi reklámpiac – hogy/hogy nem – jelentősen növelte részesedését az állami reklámköltésből, sőt, voltaképpen ez volt az egyetlen szektor, amelyik fajlagosan is növelte állami bevételeit.

Polyák Gáborék és a Kantár média közös felmérése szerint, 2008-ban még 2,5 milliárd forint volt az állami reklámköltés ebben a szektorban, ami összesen 14 szereplő között oszlott meg. Nem számított különösebben koncentráltnak a közterületi reklámpiac, a legnagyobb szereplő 31,1%-al részesedett a szektor állami hirdetéseiből és közülük összesen négyen érték el a 10 százaléknál magasabb részesedést.

4 évvel később – egy másik kormány ciklusának kellős közepén – a helyzet már alaposan megváltozott: Ekkorra már 4,7 milliárd Ft lett az állami reklámbevétel és, noha a szereplők száma csak eggyel lett kevesebb, listaáron majdnem kétszer annyi állami költés jutott (volna), minden hirdetőre.

De ez a szektor sokkal koncentráltabbá vált, a Publimont az állami reklámköltésből összesen immár 68 százalékkal részesedett (vagyis ez több mint a duplája annak, amit egy piacvezető korábban megszerezhetett).

Napilapok

De térjünk vissza a napilappiacra!

Napilapot nyereségesen fenntartani ma már lehetetlen (leszámítva a bulvárt persze). A 2008-ban a teljes állami költés (listaáron) a napilap piacon 5 Mrd Ft volt. Ezen a pénzen akkor összesen 29 lap osztozott.

2012-re ez az összeg 3,9 Mrd Ft-ra csökkent, megoszlása azonban radikálisan megváltozott.

A Pártállam előtti ciklus félidejében a három piaci vezető számai az alábbiak szerint alakultak:

1. Metropol (akkor még nem Simicska cég)

636 M Ft volt az állami reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 12,4%-át adta ki, a lap részesedése az állami reklámköltésből 12,8%

2. Népszabadság

631 M Ft volt az állami reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 14,1%-át adta ki, a lap részesedése az állami reklámköltésből pedig 12,7% volt.

3. Magyar Nemzet

368 M Ft volt az állami reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 19,4%-át adta ki, a lap részesedése az állami reklámköltésből 7,4% volt.

 

2012-re (az utolsó már összesített évre) ez az adatok radikálisan megváltoztak:

 

1. Metropol (ekkor már Simicska cég)

1.914 M Ft lett az állami reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 27%-ára (!) nőtt, a lap részesedése az állami reklámköltésből pedig 49%.

2. Magyar Nemzet

873 M Ft-ra nőtt az államtól származó reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 44%-át adta ki, a lap részesedése az állami reklámköltésből több mint 22%-ra ugrott.

3. Magyar Hírlap

214 M Ft lett az állami reklámbevétele, ami a saját bevételeinek 31,5%-át teszi ki, a lap részesedése az állami reklámköltésből 5,5%.

Szolidaritás az újságírók között?

Ebben a helyzetben robbant a bomba, hogy 28 embernek távoznia kell a zászlóshajó fedélzetről, köztük Ugró Miklósnak, Torkos Matildnak, Ludwig Emilnek és – a jó ideje Brüsszelben jegelt – Lovas Istvánnak is.

Szolidaritás-ügyben a disputát Panyi Szabolcs, az Index újságírója dobta be az alábbi poszttal:

Menjen a picsába, aki akármilyen lapnál dolgozó, akármilyen világnézetű újságírók kirúgásán gúnyolódik. Ha a kirúgásukhoz a háttérben ráadásul tudhatóan valamiféle politikai csaták vezettek, és még ezek után is gúnyolódik, akkor innentől majd mindannyiszor menjen el még egyszer a picsába, ahányszor kiejti vagy leírja azt, hogy sajtószabadság.

A sors iróniája, hogy másnap éppen az Index grafitembere rajzolt vitriollal karikatúrát, a nehéz helyzetbe került nemzetesekről.

Nem vagyok újságíró, így jogom sincs megítélni, hogy e szakma művelői milyen kritériumokat tartanak szem előtt, amikor magukat és a többieket sajtómunkásnak tartják, de jó néhány éve figyelem/követem ki, és milyen mértékben köteleződik el a saját oldala mellett. Közben azon merengek, vajon mi lehet a fejében, amikor ezt vagy azt a cikket megírja. Hogyan ragad klaviatúrát Ugró Miklós, miként néz a borotválkozó tükörbe Torkos Matild, vagy hány pálinka kell Lovasnak egy mail elküldéséhez…

Újságírók, sajtómunkások voltak-e azok az emberek, akik most lapátra kerültek, vagy egy hatalmi propagandagépezet elvtelen kiszolgálói?

Minden, amit leírtak, az összeegyeztethető volt a saját nézeteikkel, belső meggyőződésükkel, vagy utóbbit félretéve feladták az önbecsülésüket (a szakmájukat?) és tették, írták, amit elvártak tőlük?

Ennek mérlegeléséhez azért van egy szép kis gyűjteményünk a saját idézet rovatban is, de tessék csak lejjebb scrollozni ennek a cikklistának az aljára, hogyan „működött” a Magyar Nemzet, amikor még nem dúlt az Orbán-Simicska háború…

Annak idején a Neues Deutschland (Honecker lapja) volt képes úgy tudósítani az első szabad lengyel választásról, hogy a cikkből az nem derült ki, ki nyerte a referendumot. Na pont így működött a Magyar Nemzet.

Az Index polfórumán jó 10 évig futott egy gyűjtemény topic, amely iparszerűen művelt hazugságok helyreigazításait gyűjtötte.

Mit gondoljak én most ezekről a sajtómunkásokról? és a szolidaritásról?

Az szerintem rendben van – és természetes – hogy egy újságírónak vannak szimpátiái, értékrendje és preferenciái. Ettől még maradhat független – és közben lehet elfogult. Ez a világ minden táján így van.

Az már nincs annyira rendben – de lassan megszokjuk – hogy a tollát némiképpen az érdekei is (mondjuk ki: a függősége) vezetik.

De az azért valahol minden újságírónak saját döntése, hogy munkájában mennyire messze megy el az Obersovszky-skálán, feladva önmagát, önbecsülését és nézeteit a megrendelője szolgálatában…

És akkor végül a szolidaritásról

Tudom, óvodás-szint a másikra mutogatás. Hol van most az a nagy szolidaritás, amit az origósok kaptak? A Magyar Nemzeteseknek ez nem jár? – beszélik a fórumokon.

De kaptak-e szolidaritást a kirúgott közmédiások? Felszólalt-e valaki közülük Mong Attiláért? Kapott-e szolidaritást az évekig vegzált és csaknem ellehetetlenített Klubrádió? Hol volt a lakájmédia szolidaritása az új sajtó- és Médiatörvény elfogadásakor? Voltak nekik üres címlapjaik? Vagy csak akkor ébredt fel szakmai öntudatuk, amikor az Ő főnökük tárcáját sanyargatja az Állampárt?

És volt-e szolidaritás mondjuk Szily Lászlóban, amikor vinnyogva-gurulva közölte, hogy a Népszavának vége?

Esetleg az Indexben, amikor gunyoros szavazást indított arról, hogy ki fogja megmenteni a 141 éves múltra visszatekintő napilapot (és a lehetséges válaszok között eredetileg a köztudottan súlyos beteg Andrassewet is szerepeltették – azóta törölték)?

Itt most megélhetések, egzisztenciák kerültek veszélybe.

Egy marketinges, egy titkárnő, egy terjesztésen dolgozó jó eséllyel ugyanazt a munkát végzi a Nemzetnél, mint a Hírlapnál, vagy a Népszavánál és a Népszabadságánál is.

Vajon a többiekben – akik most az utcára kerültek – újságírókat tisztelhetünk-e, vagy egy propagandagépezet elvtelen kiszolgálóit, akik az ötvenes évek óta nem látott és nem hallott stílust képviseltek és honosítottak meg újra?

És vajon mi lesz a szolidaritással, ha a most hoppon maradtaknak mégiscsak jut hely állami csecsen, az eredetinek a duplájára olcsósított közmédiában? Vagy ha huthgergősen kapnak majd megbízást egy frakciótól?

A választ nem tudom. Csak ideöntöttem a gondolataimat.

Tanulság? Az nincs…

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16525974-6ae7040b277e3' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16525974&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16525974-6ae7040b277e3&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16525974-6ae7040b277e3' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>