A putyinista hazaáruló Kohánmatyi Kazahsztánt szeretne látni Magyarországon, és én írok róla egy teljesen felesleges posztot (szomorúrövidposzt)
Üdítő demokráciaélmény volt, szívesen megélném Európában is. -írta az Orbán Balázs-féle borzalom másik szereplője, miután hazatért Kazahsztánból. Az AfD neonácijaival cicázó posztpubertás meg fogja úszni, ahogy a főnöke is. És ez a mi sarunk, mi hagyjuk, hogy ezek a fasiszta szörnyetegek eladják a hazánkat, én hagyom, te hagyod, kedves Olvasó. Az Orbán Viktort Európa új alternatív vezetőjeként ajnározó Kohánmatyi meg fogja úszni.
Mi majd Gyurcsányozunk és Magyarpéterezünk, Karácsonyozunk és Vitézydávidozunk, ütjük és rúgjuk magunkat, belénk marunk és eláruljuk egymást, és közben a kohánmatyik és a gazdáik szétzabálják a gyerekeink jövöjét, az én gyerekem jövőjét már nem fogják, és lehet, hogy a tieded is csak azért nem, mert ő is elmegy innen.
A Mandiner és a Megafon fasiszta bérgyilkosai szabadon garázdálkodhatnak, fenyegetőzhetnek, és mi abban reménykedünk, hogy legalább a másik sem fog győzni Orbán ellen 2026-ban. Majd elmondhatjuk, hogy miattatok van minden rossz, miattatok, akik mi vagyunk valójában. Most egy hazaárulást tűrünk el, pár okoskodó poszttal, mint pl. ez, aztán majd felkapunk valami mást, és elmondjuk, hogy itt úgy sem lehet győzni, csak ha valaki csinál valamit, akik persze nem mi leszünk, mindig valaki más.

Like this:

Like Loading...

@ipartelep:: túlnyomórészt (és főleg a mi térségünkben) olyanok szoktak a ‘cél szentesíti az eszközt’ elv alapján ténykedni/mentegetőzni, akik gazemberek.
De teljesen igazad van: léteznek helyzetek, amikor a cél valóban felülírja az eszköz jogosságát/erkölcsösségét.
(Túlságosan kinyilatkoztatós hangulatban voltam, elnézést. Jobb lett volna, ha szokás szerint inkább csak felgyújtok egy bokrot. Vagy egy kukát :D.)
Hiv.: @labrys:
„Jobb lett volna, ha szokás szerint inkább csak felgyújtok egy bokrot. Vagy egy kukát.”
Vagy egy középületet… Mert valljuk be: ki az, aki még soha nem gyújtott fel fontosabb középületet? Egy biztos: én igen. (Gyújtottam.)
@ipartelep: Középületet felgyújtani se lehet rossz, de a csipkebokor az isteni érzés.
@nyulambator: : :-DDD.
Komolyra fordítva: inkább némi fényt kéne a fejekben.