A Csávók
Eredeti szerző: jotunder
A Csávók szabadidőruhában, nyakukban hatalmas aranyláncokkal, bandáznak a kisvárosok közterein, beszólnak a járókelőknek, isznak, verekednek, segélyből élnek, és pokollá teszik a rendes középosztálybeli emberek életét. A fiúk börtönbe kerülnek, a lányok gyorsan teherbe esnek, és persze eszük ágában sincs dolgozni.
Nem, nem cigányokról van szó. Chavsnak, azaz csávóknak (a szó valóban a romani chaviból ered) a darabjaira hullott, tradicionális, brit munkásosztály romjain kisarjadzó, reménytelen helyzetű ifjú virágszálakat nevezik.
A sztereotípiák sztereotípiái szerint a chavok megvetik a barbadosiakat és a pakisztániakat, a középosztály pedig megveti a chavokat. Charlie bácsi osztálygyűlöletről beszélne, de Charlie bácsi csak fogja be a száját, mert miatta van Észak-Korea, és különben is felcsinálta a bejárónőjét.
Mennyi idő kell ahhoz, hogy a magyar középosztály (whatever middle-class means) megtalálja magának a nem-cigány alsó osztályt? Osztály, ilyen bolsi szavakat használok, Charlie bácsi, ez is a te hibád, most miattad fognak lekommunistázni, kellett neked megírni a Gothai Program Kritikáját?
Mennyi idő kell ahhoz, hogy kirajzolódjanak a darabjaira hullott, tradicionális, magyar munkásosztály és a deklasszálódott, szocialista középosztály romjai? Mennyi idő kell ahhoz, hogy a százhúszezer bruttó reménytelensége felcsillanjon a nemzeti rock és a rutinzsidózás mögött?
Magyarország nem csak Orbán Viktorról (aki ugye a szegényparasztságból Rákosi és Kádár által a középosztályba felrugdosott kisvárosi közegből jött, nem, kedves nagyonbaloldali olvasó, nem cigány, hogy keveredhetett volna egy cigánygyerek a jogi karra, hogyan lehetett volna belőle az ország első embere, normálisnak tetszik lenni?) szól, nemcsak a mi liberális és konzervatív, baloldali és jobboldali értelmiségi agendáinkról, hanem a szar mélyebb rétegeiről.
A magyar chav szegénysége és reménytelensége nem az ózdi elzárt vízcsap, az omladozó falak, a hat ember egy szobában, az éhezéssel és piti bűncselekményekkel határolt élet borzalma. Tíz, húsz. harminc évvel lassabb halál.
Az az élet, amiből az East End, Newham és Hackney raktáraiba, konyháiba, csomagolóüzemeibe menekülnek, az igazi chavok közé.
Az az élet, amit leginkább csak gyűlölködéssel lehet túlélni, mely élet nem sokkal jobb, mint a magyar chav által gyűlöltek élete (ha egyáltalán az a magyar chav, akinek gondoljuk, ha valóban kurucinfot olvas és nem kiskegyedet, vagy semmit).
Magyarországon sokkal rosszabb élni, mint azt gondolnánk. Az alsó négy jövedelmi decilis átlagában már olyan rózsaszínű, mint egy lányregény borítója, nem, egyáltalán nem cigány, hamvas pink színe is tud lenni a szegénységnek, ami esetleg nem olyan nagyon mély, hogy ne is lássuk az alját, de azért valakinek végig kell élnie azt a szegénység-lightot, amiben tulajdonképpen nincsen semmi szörnyű, azon a lényegtelen apróságon kívül, hogy nincs benne semmi, amiért igazán érdemes élni.
Nem ismerjük egymást. Nem is nagyon akarjuk megismerni egymást. A másik legyen olyan, mint amilyennek szeretnénk látni, ne bonyolítsuk túl az életet, egy rohadt pártprogramot sem lehet nyugodtan megírni, ha a célszemély folyamatosan mozog. A chav legyen nemzeti érzelmű, derék fiatal, a jövő pillére, vagy egy rendes fasiszta barom, de egyszerre csak az egyik. És főleg ne legyen láb alatt. Amikor a világkonzervativizmus és a világliberalizmus csap összes Cegléden és Kiskunmajsán, nem foglalkozhatunk pár százezer tonna teljesen érdektelen és a világpiacon eladhatatlan homo sapiens-szel. Majd, ha már minden trafik jó kezekben lesz. Akkor, talán.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520041-6ae0db4c8a50a' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520041&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520041-6ae0db4c8a50a&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520041-6ae0db4c8a50a' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Wintermoots:
Miért érjem be? Keresek egy másik munkahelyet, ha nem vagyok elégedett.
@Nagykevély: én még nem vagyok nyugdíjas. És dögöljön meg a másik tehene is, igaz?
@Nagykevély:
keresni lehet, találni már más kérdés
@ATCG: Vagy nem ismered a székely ember keservét?: amikor a jégső veri a vetést egy dorongot ragadva ő is verni kezdi, miközben így kiált az égre: „Hadd lám Uramisten, mire megyünk ketten!”
Kiváncsi vagyok, miképp lesz az „egyszeri szőlősgazdából” az utóbbi idők nagyonmagyar szájhagyományában tendenciózusan „székely ember” (ez amolyan – vö. az ántivilág káderdűlő terminusával – rózsadombi/-pasaréti-svábhegyi/ székely, minden, ami „echte Ungarische”, vagy legalább nagy bajsza van).
És engem akkor oly érzés fogott el…
A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
„No hát, no!” így kiált; „én uram isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”
(mek.oszk.hu/00500/00597/html/bi02.htm Arany Bolond Istókjából)
@incze: Kösz a verset. Nem vagyok rózsadombi székely, sem ilyen echte ungarische majmoló. Genetikailag félig kászonjakabfalvi-mezőbándi székely vagyok, minthogy apám onnan származik és 1946-ban szökött át Magyarországra. Egyébként az általam felidézett esettel jól jellemezhető ez az „igazi magyaros dekonstruktiv virtust”: (lám Arany is így tartja, hiszen beemelte az általad idézett igen keserű versébe).
És azt hiszem teljesen mindegy, hogy székely volt-e vagy magyar az egyszeri szőlős gazda. Honnan tudod, hogy magyar volt, honnan tudom, hogy székely volt? Arany honnan hallotta a történetet vajon?
Kiderítette ezt valaki?
Petőfi honnan vette a „Megy a juhász a szamáron” egyszeri juhászát?
@ATCG: „…dekonstruktiv virtust”: …”dekonstruktív virtus”
@ATCG: Anyukám alföldi unokatestvére orosz fogságban volt a II. Világháború után. Jó humorú. jó mesélőkéjű ember.
Az egyik ilyen története:
A foglyoknak nagy szál rönkfákat kellett vagonokba gurítaniuk.
Két szálfát föltámasztottak a magas oldalfalú nagy orosz vagon falkoronájára és úgy görgették fölfelé a nehéz fákat. Egy székely őrmester is velük volt. Amikor felért a nehéz fa a csúcsra így kiáltott:
„Na Uramisten, tovább már ne segíts, csak csudálkozz!”
(Na most ezzel én hozzátettem valamit az árvalányhajas álparaszt álszékely szájhagyományhoz?)
@ATCG: Nem személyesen neked szólt a megjegyzésem, csak egy jelenségről. Az adoma szerintem az Arany versből ment át a közbeszédbe a jellegzetes fordulataival – mert az kurva jó, alig lehetne ezt a keserves dolgot tömörebben, frappánsabban mondani (hogy Aranynak honnan volt meg, azt persze nem tudom).
Amit egy ilyenen változtat a közbeszéd, az egy szokásos csavarintás, még csak nem is magyar, az „általános emberi” világviccet mindenütt a világon a saját népükkel (és saját cigányukkal, saját zsidójukkal, saját ellenségükkel etc.) mondják el.
Én csak arra reflektáltam, hogy manapság az „igaz magyar”, „autentikus magyar” kezd lecserélődni a székellyel a tusványosmagyar körökben, márpedig magyarügyben, tetszik-nemtetszik ők fújják a passzátot, így sokkalta szélesebb körben. Nem ez az első ilyen, amit régről egyzserű paraszttal ismertem, ma meg székellyel hallom újra.
@ingyenebed: „azoknak köszönhető, akik elhitték, hogy Bokros ellenség.
azoknak köszönhető, akik a 25%-nyi feketegazdaságot működtetik.
azoknak köszönhető, akik elmentek 2008-ban Gyurcsányt fejbenépszavazni.”
Pontosan így van. A választók felelősek választásaik következményeiért. Aki arra szsvaz, hogy háromszáz forint, és arra, hogy ne az emberek fizessék meg, az felel ezért.
A helyzetet bonyolítja, hogy valószínűleg a legtöbb európai országban ugyanilyesmire szavaznának a választók, csak az ottani politikai elitek konszenzuda kizárja ezeknek az alternatíváknak az érvényesülését. Amennyiben a magyar katasztrófát bűnös mulasztás vagy egyéb törvényszegés juttatta kétharmadhoz, így pl. vélelmezhetően az Alkotmánybíróság a szociális népszavazási kezdeményezés bűnös átengedésével, Polt bűnpártolással stb., akkor ezek az emberek személyükben is felelősek. Ha nem, akkor elitjének hatalomba kerüléséért és hatalomban maradásáért egyedül a választó felel és joggal viseli a következményeket.
Azt pedig, hogy a jelen gazdasági viszonyok mellett adott tevékenységekkel csak tengődéshez elégséges jövedelem érhető el, az érintettek feltehetőleg elég gyorsan megszokják majd, már amennyiben nem képesek változtatni a jövedelemszerzési stratégiáikon. Azt gondolom, hogy az éhezéstől felfelé valójában szinte minden körülmény megszokható, gyorsan kialakulnak a rutinok, a kínai mackónadrág is megfelelő öltözet és létre lehet hozni a státusz-szimbólumok hierarchiáját és az egyéni elkülönbözést (tehát az élet sóját) a turkálóból vett göncökkel is. Ha nincs pénz fagylaltra, nem fognak fagylaltot enni – vagy csak születésnapra kap a gyerek, volt már ilyen, hát majd lesz is, ha a sem az egyén, sem az orszéág nem képes többre.
Az a fajta részvét, amelynek a mélyén az a tévképzet él, hogy a „társadalom” vagy a munkáltató köteles az elért életszínvonal fenntartására, az életálmok megvalósítására, valójában káros és bűnös illúziókat szül és akadályozza a közösség boldogulását.
@Montefiore: „A választók felelősek választásaik következményeiért.”
És aki máshogyan szavazott, mint a 2/3 – az most kiáltsa ki emezeket minden bajnak okozójává? Tudom, hogy nem így gondolod, ez csak költői kérdés volt.
„már amennyiben nem képesek változtatni a jövedelemszerzési stratégiájukon”
A nyugdíjas nem képes változtatni, tehát megszokja. Egy tál bográcsgulyást rendel az öreg házaspár a Skála piac önkiszolgálójában és ketten kanalazzák az ételt, de jól látható, hogy a törékeny néni több kanállal hagy nagydarab férjének, mint amennyit ő eszik.
A Nagycsarnokban kedvező áron vehet húsos csontot, csirkeszárnyat.
Némelyik hentestől ezek mellé még jó szót, humort is kap.
„Nem lehetne a disznófejről a fület megvennem?” – kérdezi egy öregasszony.
„- Nem. Csak egyben tudjuk odaadni”
„-Gyenge vagyok én ehhez”- mondja az asszony.
„-Majd hívunk taxit”-így a hentes.
„-Az árára gondoltam, nem a súlyára”-mosolyog az asszony.
Éljenek meg fele ennyiből, mondja fentebb nagykevély. Igen kis adagot még lehet venni a Skála piacon. Abból még kevesebb kanál kanalazna az az öregasszony, hogy több maradjon az emberének.
De vannak vidékek, ahol semmilyen módon nem tud életstratégiáján változtatni a fiatal sem, mert nincs semmi, semmi lehetőség erre, semmi az égvilágon. És ők mégsem a nagyvárosi „csávóság” útját követik, hanem alkalmazkodnak.
Amíg „szárnyalt” a hazai építőipar pl. az a piricsei fiatal cigány férfi is Pestre járt dolgozni, akinek háza előtt 2005-ben bicikliutamon egy este megálltam, és a lámpa alatt a térképet böngésztem Túristvándi felé az utat keresvén. A házból egy női hangot hallottam:
„Menj ki segíts neki.”
Kijött a férfi és útbaigazított.
Beszélgetni kezdtünk.
A házuk mögött kis föld, azon megtermelik a zöldséget, krumplit, kukoricát. Pénzük szinte semmi. Dolgoznának, de nincs mit.
Alkalmazkodnak, megszokják.
@Montefiore: Köszi, hogy úgy fogalmaztál meg egy hozzászólást, hogy részben =szavak) és egészben is megértettem) Ezt komolyan mondom. Szeretem az írásaidat, csak néha nem tudom követni, most ment. Ráadásul, bár ez irreleváns, teljesen egyetértek.
@ATCG: Ezek azok az emberi dolgok, amik egyre kevésbé játszanak szerepet szép új világunk dolgainak alakulásában. Az okokat hosszan fejtegethetnénk, csakúgy, mint a következményeket. De sötét van (mindenhogyan) és így nehéz pontosan megfogalmaznom. Meg aztán minek is.Köszi, hogy elmesélted őket.
@ATCG: ” „A választók felelősek választásaik következményeiért.”
És aki máshogyan szavazott, mint a 2/3 – az most kiáltsa ki emezeket minden bajnak okozójává? Tudom, hogy nem így gondolod, ez csak költői kérdés volt.”
Kiáltsa. De nem „minden” baj okozójának. Abban a mértékben, amelyben a bajt okozta. és ne mentse fel.
„A nyugdíjas nem képes változtatni, tehát megszokja.”
A nyugdíjasnyomor kedvelt toposz, a kiszolgáltatottság, a változtatni nem tudás metaforája. Valójában a nyugdíjak ismereteim szerint a hasonló nemzeti jövedelmi szinten álló országok szintje fölött vannak, és ennek a nyugdíjasmetaforának a választási célú kihasználása (nem a nyugdíjasok) az egyik oka a magyar katasztrófának.
Aki tud változtatni, annak meg kell értenie, hogy változtatnia kell. Erre a nyugdíjascsirkefarhát a legrosszabb válasz.
Túristvándiban nincs munka. Általában vidéken nincs munka. Ez egy ilyen hely., igen sok jól ismerhető és feltárható okból, a magyar feudalizmus elhúzódása, a gazdaságilag innovatív vidéki lakosság kvázikonszenzuális kiirtása illetve elüldözése miatt, és egyéb, újabb keletű okok miatt. Nem fog senki munkát odavinni, az ismert okok és körülmények miatt, az odavalók kompetenciái és világképe pedig nem alkalmas arra, hogy munkát teremtsen magának. Nem hallottam épeszű, nemunortodox, nemidentitásmítoszos vidékfejlesztési programmal harcosan fellépő pártról. hallottam legényegyletről, lezsáknépfőiskoláról, Torgyánról, erről a volt fideszes államtitkár sültbolondról, Orbánt örökös presbiternek megválasztó kerkaszomoriakról, ezekről hallottam. Ebbe a córeszbe a szocsegélyen túli bármilyen transzfer az éppen még működő gazdaságból a nemzeti öngyilkosság újabb aktusa.
Kiválóan tudok rezignáltan együttérző értelmiségi szövegeket gyártani a reménytelenségben pislákoló emberségről, az Isten tenyeréről lassan az enyészetbe hulló falvaknépéről.
@incze: Ahogy olvastalak beugrott, de mire a végére értem elfelejtettem. De most – pár óra múltán – ismét eszembe jutott.
Szóval Bayer Zsolt valahol azt írta a magyarság aranytartaléka a csángóság. Meglásd most ez következik majd.
De azt sem tudják valójában ki az, és milyen sorsot élt át az a nép. Volt egy jó részük, aki át sem jött a Kárpátokon a honfoglaló magyarok segédcsapataival (mint amilyenek a székelyek is voltak), más részük visszafutott oda a madéfalvi veszedelem idején. Magyarul nem hallgathattak misét Trianon óta. A népnyelv a Szentszék által a nyakukba ültetett papokat janicsár papoknak nevezte, mert bizony azok többnyire magyarok/székelyek voltak, de hű alattvalói lévén egyházuknak- magyarul nem miséztek.
Na igen, ők a mi aranytartalékaink. Népzenéjükben, szavaikban őrzik még a mára belőlünk régen kiveszetteket. Klézsén a román nyelvű délelőtti oktatás után pár száz család délután önkéntes túlórára küldi csemetéit Duma András, és Kallós Zoltán és még jónéhány ilyen megszállott által működtetett magyar iskolájába. Nem, ők nem a mi aranytartalékunk. Ők saját maguk aranytartalékai. Duma András, amikor 2005-ben nála jártunk azt üzente, ha (pénz)adományt küldene innen valaki, ne csekken küldje, mert az (erdélyi) kézen-közön elvész, hanem személyesen vigye, ha lehet.
Klézse innen kb. 1200 km. A távolban a Szeret folyót kísérő fasor látszik, azon túl fekszik már Moldávia.
@Montefiore: Hát épp ez az, hogy nem fognak az enyészetbe hullani.
Hány és hány nemzethalál víziót festettek már elénk Illyés Gyula, Fülep Lajos, Kölcsey, Németh László. Persze, nem a rezignált együttérzés szemléltetése az értelmiség feladata. De ötleteket lehet adni nem unortodox módon is, és pénzbe segélybe sem kerülne.
Az ökoépítészet, a fenntarthatóság parancsoló szükséglete átformálhatja, újra feltámaszthatja a még a vidéket. Vályogot vetni a cigányok igen jól tudtak. A vályog jó építőanyag. Elsütöttem már egy párszor, de ezt lehetne akár országos minősített termelési rendszerben is működtetni. Ha téglát nem is de minősített, szabványosított vályogkeveréket országosan forgalmazni. Utcaseprői és árokparti, vagy temetői gazirtós közmunkák helyett az elhagyott, omladozó tanyákat újjáépíteni, a műveléssel felhagyott földeket bioműveléssel termelésbe venni, olyan, termlési-értékesítési szövetkezetszerű társulásokban.
@christvhu: Ha Neked is van ilyen történeted meséld el, jó hallgatnunk ilyeneket ebben a „szép új világban”. Montefiore azt mondja elég a szépelgésből, fel kell nőni végre már, és felelősen cselekedni.
A posztban felütött téma ilyen melodrámába illő képzettársításokat hozott elő bennem a nyugdíjasokról; persze Nagykevély megjegyzése is feldühített. Sok nyugdíjas helyzete pedig nem fércművek vagy újságcikkek sikerrel elővehető vándortémája, hanem nap mint nap látott tény, még ha a magyarországi nyugdíjak messze az ország teljesítőképessége fölötti szinten vannak is, akkor is.
@Montefiore: „Kiáltsa. De nem „minden” baj okozójának. Abban a mértékben, amelyben a bajt okozta. és ne mentse fel.”
Nem mentem fel őket. Ők egy demokratikus választáson megválasztották Orbánt és népét. Vagy nem demokratikus választás volt?
2002-ben a második forduló előtt kör sms-ben hívták fel egymást a hívek, és a volt munkahelyemen szóltak is, hogy mindenki saját golyóstollat vigyen a szavazófülkébe, mert az álnok szocialisták által odatett golyóstollak tintája a szavazás után felszívódik, és eltűnnek a jó helyre tett X-ek.
Ne hülyéskedjetek, mondtam a többieknek. Ez képtelenség.
Az volt a legrémisztőbb, hogy komolyan gondolták.
@Montefiore:
azért kíváncsi vagyok, erre vincentes, vagy „jobbos trollok” által baloldalinak tartott (nem vincentes) törzskommentelő reagál-e majd.
@Wintermoots: Mi volt a javaslatod?
@ATCG: „Az ökoépítészet, a fenntarthatóság parancsoló szükséglete átformálhatja, újra feltámaszthatja a még a vidéket. Vályogot vetni a cigányok igen jól tudtak. A vályog jó építőanyag. Elsütöttem már egy párszor, de ezt lehetne akár országos minősített termelési rendszerben is működtetni. „
De hát Hegedűs Zsuzsa már feltámasztotta a vidéket naposcsibével, a vályogvetés nem is tudom, miért nem jutott az eszébe a tanácsadónőnek, talán nem elég fotogén, ahogy töreket villáz le a tanyaközpontban a teherautóról, meg megtanítja a cigányokat a sárdagasztásra.
Eszméletlen reménytelen dolgokat írsz, fájna, ha nem lennék dühös a kártékony illúziókra. A cigányok tudtak vályogot vetni kétszáz éve, most mit gondolsz, miért nem tudnak? És miért nem „szervezték meg országos minősített termelési rendszerben”? És a magyar vidék miért nem képes a disznóvertikumot sem megszervezni, pedig az valóban életképes máshol? És miért zárnak be a nagyüzemi téglagyárak? Szerinted a vályogvetésből lehet fedezni a közüzemi rezsit? Azt tudod, hogy hány vidéki családi házra adnak ki építési engedélyt ma egy évben Magyarországon? Az „ökoépítészet” luxusát miből finanszírozzák, ha a bontott téglára se telik? Miért és kinek kell újraépíteni a düledező tanyákat és ki fizeti, ha egyszerűen semmilyen gazdasági tevékenység nem végezhető ott, ha meg véletlenül mégis, akkor miért nem jut eszükbe maguktól, hogy újjáépítsék? Amit írsz, a fenntarthatóság parancsoló szükségletével, ezzel a személytelenített imperatívusszal – kinek a szükséglete, minek és kivel kellene fenntartani halott és improduktív életformákat, ha a máshol produktívak és jövedelemtermelők is elhalnak, ki parancsolja és ki fizeti ki – az dühítően felelőtlen halandzsa, a kétharmados katasztrófa színvonala és világlátása – lábasjószág – hiába tűnik úgy a szövegedből, mintha nem szimpatizálnál velük.
Több részletben írom ki magamból most én a mérgemet:
I.
@Montefiore: 2012-ben 10400 valahány volt a kiadott építési engedélyek száma. Idén a tavalyi év hasonló időszakához képest 40 %-kal kevesebb. Tudom mert építész vagyok és ebből szeretnék megélni, ha lehetne. Mint írtam nem tartozom a a 2/3-ba, tehát az illúzióikat sem osztom. A Hegedűs Zsuzsa féléktől magam is rosszul vagyok.
Nem esik túl jól, hogy tehetetlen dühödben az ő példájával gúnyolsz.
A hamis remények táplálása, a meddő empátia helyett a racionális politizálás, életstratégia alakítás felé irányítanád a jónépet. Ez szép de erre csak azt tudom felelni, amit a Jancsi és Juliskában Jancsi mondott a boszorkánynak: tessék megmutatni hogy kell.
Nem szervezték meg az országos vályogkeverék minősített termelési rendszerét, mert termelés- és piacszervezési tudás nélkül ezt nem is képesek megtenni, és mert a minősítés folyamata hosszú és tőkeigényes. A vályogépítészet felélesztésére az igény is lassan terjed, mert az esetleges kereslet még nem ismeri ezt a lehetőséget. A cigányok ma sem felejtették el a vályogvetést,
mint ahogyan a szegkovács mesterséget sem.
A vályogépítés kihalt, mert a téglagyártási technológia kibocsátási mennyiségével a kézműves technológia nem tudott lépést tartani, és mert a falusi építtetői igény is elfordult a hagyományos építőanyagoktól: a vályog a szegénység szimbóluma volt, „snassz” volt abból építeni. A nagy agyaglelőhelyekről az agyagot elszipkázták a téglagyárak.
„És a magyar vidék miért nem képes a disznóvertikumot sem megszervezni, pedig az valóban életképes máshol? És miért zárnak be a nagyüzemi téglagyárak?”
A tégla- és cserépgyáraink privatizációjában keresheted az okokat, a piaci törvényszerűségekben, a tőkehiányban, a fejletlenebb gyártási technológiánkban, a Wienerberger piacjogi és kereskedelemszervezési fölényében.
A disznóvertikumról:
Kocsmai beszélgetésben hallottam a következő párbeszédet a disznótartás gazdaságosságáról:
-Mennyibe kerül egy mázsa kukorica?- kérdezi az egyik cimbora a sör mellől.
-Ennyi és ennyi.- mondja a másik.
-s mennyit eszik meg az állat, amíg eléri a vágósúlyát?
-Ennyit é ennyit.
-Mennyi a disznóhús átvételi ára?
-Ennyi.
-Mennyiért építed föl a disznóólat? És mennyi a disznótartásban a saját munkaidőd, munkaerőd ára? Mennyiért kapsz meg feldolgozva decemberben egy disznót?
Szóval kielemezték alaposan a dolgot és oda lyukadtak ki, hogy nem éri meg disznót tartani.
Csak akkor és csakis akkor, ha te magad termeled meg a takarmányt is, te csinálsz mindent, és az ólak és az egyéb infrastruktúra is rendelkezésedre áll, és amúgy egyéb más megélhetési forrásod nincs, és így legalább húst adhatsz a családnak, és olyan húst, amiről biztosan tudod, milyen eredetű.
Hallottál már a magyarországi strucctartásról? (Ja, feled erre, meg a magyar narancsról, és a magyar gyapotról; a Tanúból, és Rákosi országlása idejéből, a hagymázas tervekről. a hús és acél országáról). Néhány hajdúsági gazda belefogott tizenvalahány éve. Mindenki kinevette őket. Mára biztos megélhetési forrásuk a strucc. Nem Magyarországon értékesítik, mert itt nincs rá elég fizetőképes kereslet. Legfőképp Svájcban van a termékükre igény.
(És lehet találni még sok külföldön piacképes terméket: gyógynövényt, biotermesztett aszalt gyümölcsöt, mézet, propoliszt; kecskesajtot, lesznek sokan akik belevágnak ebbe -és nem azért mert a felsőbbség, az „elit” az értelmiség a szájukba fogja rágni, hogy ezt érdemes, vagy netán kötelezővé tenné ezt az élhetetlen, ostoba, mannára váró dologtalan istenadták számára).
@Montefiore:
II.
„Az „ökoépítészet” luxusát miből finanszírozzák, ha a bontott téglára se telik? Miért és kinek kell újraépíteni a düledező tanyákat és ki fizeti, ha egyszerűen semmilyen gazdasági tevékenység nem végezhető ott, ha meg véletlenül mégis, akkor miért nem jut eszükbe maguktól, hogy újjáépítsék?”
Az ökoépítészet nem luxus, a o energiás, vagy netán még hozzáadott energiát termelő házakat valóban csak a tehetősek építhetnek, az ökoépítészet lényege a helyi adottságok, a helyben található építőanyagok és szaktudás ki- és felhasználása.
A cementben, betonacélban, téglában, betonban rengeteg a gyártásukra, fordított szürke energia mennyisége.
A fenntarthatóságra én ebből a szempontból- az ökológiai lábnyom szempontjából – utaltam. Ez egyáltalán nem Magyarország problémája. Ez az emberiség problémája (mielőtt fidesznyikezés után még le is zöldeznél – ezt is mellőzd, amennyiben feltámadó indulatod ezt megengedi, kérlek. Nem vagyok zöld sem).
Talán azért nem jut eszükbe, hogy újraépítsék a düledező, elhagyott tanyákat, a műveléssel felhagyott földeket, mert nem az övék. Mert az újkori – OV szerint nem létező – oligarchák, Csák Máték mindenre ráteszik a kezüket,és nem nagyon érdekli őket, hogy minden meg is legyen művelve, csak az EU-s támogatások milliói.
„Amit írsz, a fenntarthatóság parancsoló szükségletével, ezzel a személytelenített imperatívusszal – kinek a szükséglete, minek és kivel kellene fenntartani halott és improduktív életformákat, ha a máshol produktívak és jövedelemtermelők is elhalnak, ki parancsolja és ki fizeti ki – az dühítően felelőtlen halandzsa, a kétharmados katasztrófa színvonala és világlátása – lábasjószág – hiába tűnik úgy a szövegedből, mintha nem szimpatizálnál velük.”
A fenntarthatóság parancsoló szükségletéről fentebb írtam, hogy mesze túlmutat hazai viszonyainkon. Tudom, hogy tudsz a római klub 1962-es jelentéséről, „csak a Fidesz” országlása miatti haragod, a „kétharmados katasztrófa” miatti keserűséged irat le veled ilyen mondatokat.
És utoljára a vályogról. Tekintsünk el most a szóhoz társított népcsoporttól, a szegénységtől, az improduktív, haladó életformáktól; az álparaszt álszékely ábrándoktól, Jókai romantikájától, Németh László kert- Magyarországától…és ezerféle echte ungarische majomkodástól.
A műszaki épületfizikai tulajdonságainak teljes számbavételétől, utánanézhet aki akar (egyébként a „szalmabála házak- építési rendszert” mára nagy nehezen sikerült minősíttetni).
Vegyük csak a vályognak azt a tulajdonságát, hogy a beleépített faanyagot nagyon jól konzerválja. A falsarkokon gallyakat helyeeztek a vert falba, vagy a vályogtégla sorok közé, hogy azok az ott fellépő húzó igénybevételeket felvegyék, mint ahogyan ezt teszi a betonacél a betonban.
Hagyjuk is most a vályogot, csak ezt ahúzó igénybevétel felvevő hatást nézzük a fánál. Ne is a fánál, menjünk tovább a füvek felé.
Itt van mindjárt a bambusz. A bambusz húzószilárdsága csaknem annyi, mint a betonacélé. A bambusz gyorsan növő növényfajta. A felhasogatott bambusz-szálak ragyogóan helyettesíthetik a vasbeton szerkezetek acélbetéteit. A bambuszbeton szabványosítása, építőipari minősítése a világban – nem Ázsiában, hanem pl. Németországaban – már megtörtént. Nosza, termeljenek bambuszt ezek az improduktív, semmire se csak kihalásra ítéltetett embercsoportjaink. Végül is ezzel még tanulnak is, új technológiai ismereteket szereznek.
Hurrá- gúnyolsz ismét.
Pedig hiányolod a lemaradó vidékeinktől a megvalósítható gazdaságpolitikai pártprogramokat.
Tudod mit: a fenébe mindezzel.
A Nick nevem a DNS spirál ágai közötti kapcsolatot biztosító adenin, timin, glicosin, citosin, glicosin fehérjemolekulák kezdőbetűiből származik. Ezek ismétlődési ritmusai kódolják a földön létező élőlények genetikai tulajdonságait. Beléjük programozva ott van minden – többek között az élőlények vázfelépítésének folyamatvezérlése. Hagyjuk ezekre a struktúrák építését.
Csináljunk belőlük és építőanyag nanokompozitokból egy olyan őslevest, amelyben az egyes kompozit elemekhez általunk irányított módon hozzákapcsolnánk ezt az a,t,c,g négyest, és beléjük táplált programunk alapján karba tett kézzel várhatnánk, hogy fölépüljön mondjuk egy bonyolult, szabad geometriájú épületváz.
(tavaly nyári indexhír, hogy amerikai fizikusok arany nanokompozit részecskékhez különböző arányban adagolva ezt a molekulanégyest, azok egymáshoz viszonyított arányától függően kör, hatszög és egyéb geometriai alakzatú kristálystruktúrák épültek föl.
Innentől kezdve valóban automatizálttá válhatna minden építési
folyamat. Semmi szükség nem lenne többé az élő munkára.
@ATCG: az improduktív, haladó életformáktól: az improduktív halódó életformáktól.
@ATCG: …adenin, timin, glicosin, citosin, glicosin fehérjemolekulák kezdőbetűiből : ..adenin, timin, citosin, glicosin fehérjemolekulák kezdőbetűiből
@ATCG: „A Hegedűs Zsuzsa féléktől magam is rosszul vagyok.
Nem esik túl jól, hogy tehetetlen dühödben az ő példájával gúnyolsz.”
Az nem baj. Semmi személyes indulatom nincs az irányodban, a szövegeid irányában van, vagy azt írom, hogy van, leegyszerűsítésül. Azt kezdesz vele, amit akarsz. És attól, hogy Hegedűs Zsuszát vagy a szerepvállaását nem kedveled, attól még ugyanazon az ösvényen járhatnak a szövegeid – és ez pontosan így is van.
„A hamis remények táplálása, a meddő empátia helyett a racionális politizálás, életstratégia alakítás felé irányítanád a jónépet. Ez szép de erre csak azt tudom felelni, amit a Jancsi és Juliskában Jancsi mondott a boszorkánynak: tessék megmutatni hogy kell.”
Úgy kell, hogy felfogják, kényszerből vagy maguktól, hogy senki nem fogja megmutatni nekik, hogy hogyan kell, mert az az ő dolguk, értelmezni a saját konkrét helyzetüjket és abban felelős döntéseket hozni, először az információs és szakismeretet igénylő alapok beszerzésében, majd a megvalósításban. És úgy kell, hogy ezt az életérzést és élményt keresik: hogy ők maguk, a saját körükben, a saját szabadságuk adtak keretekben döntenek. És hogy lerázzák magukról mindazokat, akik avval az illúzióval házalnak a körükben, hogy majd valaki meg fogja nekik mondani, hogy hogyan kell.
A vályog és a fehérjemolekulaügy és hasonlók megtárgyalása túl van a horizontomon.
@Montefiore: Erről azért nekem Sándor György mondata jut eszembe: Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek.
Hányszor több lehetőséget kaptál az életben, mint ezek az emberek? Én pontosan tudom, hogy engem mennyivel jobban támogattak, mint őket, az általános iskolától az egyetemig, nem beszélve arról, hogy utána az állam azért fizetett meg, hogy absztrakt matematikai formulákkal írjak tele külföldi tudományos folyóiratokat. És amikor rólam volt szó, akkor a magyar értelmiség mindig elmagyarázta, hogy de én (nem konkrétan én, hanem a „magamfajta”, és ezt nem a morvaikrisztinai értelemben használom) méltó vagyok erre a támogatásra, meg a kulturális hobbyjaim is. És persze, hogy nem ellenkezem.
Kurva életbe, nem ezek az emberek vágták gajra az országot, hanem széles értelemben mi. Nem csak ők teljesen versenyképtelenek, hanem széles értelemben mi (lehet, hogy én speciel nem, de ez most valóban lényegtelen). Ne tartsuk el a libertariánus kisujjunkat, mert kurvára rosszul áll :((((
És ebben talán igaza volt maroznak… A budapesti értelmiség egyes képviselői majdnem ugyanolyan méla undorral írnak az alsó-középosztálybeli és alatti vidéki emberekről, mint a jobberek a cigányokról.
Amerikában legalább formálisan van egy elképzelés arról, hogy egy háborúban ezek a szegény emberek értünk halnának meg (mert valahogy mindig ők, és nem mi).
,@Montefiore: Jól fordítod ellenem a szavaimat (a Jancsi és Juliskás példámat). Én nem azért vitatkozom, hogy győzzek egy vitában, hanem azért mondok ellent pl. most Neked, mert egy-két dolog nem teszik a mondataid irányultságában, felhangjaqiban, mondjuk a („borzalmas tagság” szegény Szabó Iván)) választók hibáztatása jelenkori katasztrófánkért.
„Nem hallottam épeszű, nemunortodox, nemidentitásmítoszos vidékfejlesztési programmal harcosan fellépő pártról. hallottam legényegyletről,…” írod. Ebből én azt hámoztam ki, valamiféle épeszű vidékfejlesztési programot és azzal harcosan fellépő pártot mégiscsak hiányolsz. Márpedig mi ez, ha nem a felülről és kívülről irányítottság igénye?
Én sem állítottam, hogy életstratégiájukat helyettük dolgozzuk ki, ismereteket, tapasztalatokat, tudást azért át lehet adni.
Sógorom dinnyés volt, ,apósomék hagyományos módon termelték a dinnyét, és ebbe az irányba próbálták őt is terelni, mert ők ehhez értettek. A sógor viszont tanulmányozni kezdte a szakirodalmat, és elment pl. egy holland kertészek által Magyarországon tartott előadásra, hogy előrébb lépjen szakmailag. Az más kérdés, hogy a dinnyészkedéssel mégis fel kellett hagyjon, aminek sok oka volt: EU-belépés, spanyol és görög konkurrencia, egyebek..
Tanuljunk magunk, csak magunk mondod, saját eszünkből; de azért ehhez mégiscsak jól jöttek az általános iskola első osztályában a tanítóink, akik írni, olvasni, számolni tanítottak bennünket.
A vályog előnyeinek túlhangsúlyozását, és az ATCG képbe hozását tekintsd költői túlzásnak és indulatkitörésnek (ezért elnézést kérek), ámbártor abambuszbeton vagy a DNS kötésű struktúrák létrehoásának kérdésére húsz-harminc év múlva visszatérhetünk (öreg nyugger koromban majd vígan fogok eme haszontalanságokkal foglalkozni).
A fentarthatóságra vonatkozó támadásodat pedig még mindig nehezen tudom megemészteni.
Számomra tanulságos volt a vita. Okulok is a szemrehányásaidból. Üdv.
@Montefiore: „Az a fajta részvét, amelynek a mélyén az a tévképzet él, hogy a „társadalom” vagy a munkáltató köteles az elért életszínvonal fenntartására, az életálmok megvalósítására, valójában káros és bűnös illúziókat szül és akadályozza a közösség boldogulását.”
Nem köteles, de azért mondhatok pár keresetlen szót, ha tevékenységükkel_hátráltatják/akadályozzák_a megvalósítást?
(Félve kérdem, mert még megakadályozom illúzióimmal a drága közösség boldogulását…bár tudod mit? Az ilyen közösséggel miért kellene közösséget vállalnom? Jt-vel szólva: plsz!)
@lüke: most már mindegy, a párom nevét véletlenül felhasználva írtam ezt az utolsó hozzászólást (@ATCG), mert kiment a másik gépemről az Internet.
…egy-két dolog nem teszik a mondataid irányultságában,: … egy-két dolog nem tetszik a mondataid irányultságában,”,
@lüke: felhangjaqiban: felhangjaiban
@jotunder: Don kanyar, vagy a Koportos írója erről sokat mesélhetne, valahogy tényleg mindig azokról a vidékekről került ki a frontra vittek zöme.
csak kérdés az, hogy liberális kereteken belül a jelenlegi helyzetben mit lehet tenni. egy semmiképpen sem elegendő mértékű újraelosztáson meg némi gazdasági növekedés fenntartásán kívül sokat nem valószínű.
@jotunder:
Azt állítom, hogy az együttérző részvét exkluzív értelmiségi-polgári luxuscikk, az együttérző részvét tárgyaira nézve pedig semmi haszna nincs, inkább közvetett kára, amiatt a társadalomszemlélet miatt, amelyet sugall.
Az együttérző részvétről még ebben a tét nélküli szövegfolyamban is kényelmetlenebb leírni a fentieket, mint beállni a részvétnyilvánítók sorába.
„Hányszor több lehetőséget kaptál az életben, mint ezek az emberek? ” Nem hiszem, hogy tévedek, ha ezt a kérdésedet költői kérdésnek tekintem, amelyre a tárgyi válasz körülbelül annyira érdekel téged, mint azokat, akik olyasmit szoktat kérdezni, hogy „és akkor hol voltál, amikor a szemeket lőtték a gyurcsánypribékek”…
Éppen ezért válaszolok. Az én lehetőségeim, mint másokéi, nem az én születésemmel nyíltak meg, hanem az elődeimével, akik minden egyes lehetőségemért nagyon keményen, nagyon erős ellenszélben megdolgoztak, a közmondásos kocsmárosságból eljutva az én időmre a harmadik generációs értelmiségiségig. Azt nem hűbérbirtokra ráadásul kapták, és én ezekhez a lehetőségekhez a magaméból hozzátettem, amit tudtam, hozzátettem országos tanulmányi versenyen elért helyezéssel, nyelvtanulással, egyetemmel, amelyre nem benyomtak, hanem kiküzdöttem magamnak, mert a szüleimmel egyetértésben vállaltam, hogy olyan gimnáziumba járok, amelyből azelőtt oda, ahova egyetemre jelentkeztem, nem volt felvételi – el is utasítottak húsz ponttal és tanulmányi versennyel, és fel se vettek volna, ha egy nyár alatt meg nem tanulok egy olyan nyelvet jeles felvételire, amelyet nem tanultam a középiskolában, de otthon sem. Ott felvettem plusz két szakot, elvégeztem..nem folytatom a családi és magántörténetet. Hát ennyivel kaptam több lehetőséget.
Az én lehetőségeim az én etnukulturális közösségem, az elődeim munkájából sarjadt lehetőségek, azokért senkinek sem szánalommal, sem elnézéskéréssel, sem arányosító hátratétellel, sem bűntudattal nem tartozom. Nekem nem kell megbotoznom elődeim sírját – azokét sem, akiknek van sírja és nem vitte el őket a küzdelemmel elért lehetőségeket teljesítménnyel megfejelő közösséget és egyént numerus clausussal és halálbüntetéssel sújtó ítélet.
Ennek a szövegedben megjelenő – és a te máshol, máskor kifejezett álláspontjaidtól teljesen függetlenül – leftist liberal toposznak az én lehetőségeimről, amelyeknél persze mindig én tartozom valami diffúz bűntudattal, illedelmes visszafogottsággal, el nem tartott ujjal, leszegett fejjel, elnézéssel, ha az elődeimre utalok, akkor meg ők, míg a „hátrányos helyzet”, az valami adottság, amelyben nincs felelősség, sem egyéni, sem kollektív, nincs benne bűnösen rossz és felelőtlen vagy előre nem látó vagy a könnyebb utat választó döntések sora, a „szerencséseké”, a „társadalomé” a felelősség itt is.
Annyira erős ez a toposz, hogy leírod a nyilvánvalóan, kiáltóan, ha fogékony volnék ilyesmire, azt mondanám, emlékgyalázóan hamis állítást arról, hogy kik haltak meg a háborúkban, itt Európában, itt Magyarországon legalábbis, kiért és miért. A bűnbánati narratíva így kívánja, hát nem is lehet másképp.
Mert a tények világában közismert, hogy még a lovagias első világháborúban is nagyobb arányban vesztek oda a karpaszományos tisztek, mint a legénység („A tisztikar állományának 13,5%-a, az altisztek és a legénység 9,8%-a hunyt el.” – mek.oszk.hu/02100/02185/html/54.html de van részletesebb bontás is, ha kell, megkeresem),
A másodikról meg ne beszéljünk, még valamelyikünk elszégyelli magát.
@Montefiore: Vietnamra gondoltam.
@jotunder: „És ebben talán igaza volt maroznak… A budapesti értelmiség egyes képviselői majdnem ugyanolyan méla undorral írnak az alsó-középosztálybeli és alatti vidéki emberekről, mint a jobberek a cigányokról.”
Nem volt igaza. Maroznak az alsóközéposztály iránti részvét vagy közösségérzés az alapvető, ellened és ellenem, pontosabban az általunk megjelenített teljesítmények, értékek és kulturális lenyomat elleni indulatának kivetülése, ürügye, abúzus.
Én a vidéki alsó középosztályt ismerem, mert ipari dolgokkal foglalkozván, időnként hetekig vagy hónapokig vagyok megvalósuló létesítmények helyszínein, reggeltől estig igyekszem a magam dolgában, eltanulni tőlük, amit lehet, megkérdezni, őszintén, vagy majdnem őszintén, mit gondolnak a munkámról, és elmondni, éln mit gondolok, és ezzel, nem pedig együttérzéssel vagy tapintattal kivívni a megbecsülésüket. Semmi irígység vagy osztálydüh nincs bennük, éppen ezért, ha elmondom, hogy mit ebédeltünk az első osztályú szállodában, mert elmondom, sokkal épeszűbbek, minthogy irigyeljék vagy fájjon nekik.
Ismerem őket, mert ahová önvédelmi sportedzésekre járok, többnyire „vidéki alsóközéposztályiak” – de még inkább olyan tetkós csávóformák kívülről nézve – az edzők, napról napra élnek, és büszke voltam, amikor az egyikük megszólított az utcán, civilben, tisztelettel, és elmondta, látja, hogy az életkorom és „státuszom” ellenére fegyelemmel és alázattal „dolgozom” …
( A dolog titka egyébként itt és ott valószínűleg az, hogy összességében a társadalmi státuszunk különbsége nem egy, hanem több szint, és ez sokkal könnyebben kezelhető emberi módon, érdeklődéssel, elismeréssel, oda és visszafelé.)
Semmi szükségük sem nekik sem nekem sem tapintatra, sem részvétre, elég a teljesítmény, az ügyesség, a tanulás igénye, oda és vissza, a fegyelem, az egymás embernek, tehát felelősséggel és szabadsággal bíró normális lénynek és nem az együttérző tapintat tárgyának tekintése.
@jotunder: Dehogy volt igaza. A részvétlenség nem nézet- vagy lakóhelyfüggő. Alighanem veleszületett adottság. Maroznak például volt(van) belőle dögivel.
@jotunder: Vietnamban nem „értünk haltak meg”, hanem a szabadság és prosperitás védelmében a leftist liberal közeg által mítoszokba foglalt Gonosz Birodalma elleni küzdelemben. És részben – csak részben – a leftist liberal mítoszok, Joan Baez és tettestársai miatt, amelyek és akik hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a háborút nem lehetett racionálisan és a győzelem reményében megvívni. Koreát részben sikerült megmenteni, az ázsiai kommunizmustól, Vietnamot, Laoszt és Kambodzsát nem.
Az ő ügyük is volt tehát.
Úgy tudom, az amerikai hadsereg összehasonlítva a szóbajöhetőkkel igen nagy anyagi és technikai erőforrásokat áldoz az élőerő lehetséges védelmére.
De ezt nem szeretném itt a maga részleteiben megtárgyalni, gondolom, te sem.
Hogy a mi európai, magyarországi háborúinkból miképp következne az, hogy nekem valami hasonlót kellene éreznem, amit a leftist liberal kánon szerint – szerintem meg egyébként nem – a Vietnamban „értünk meghalók” miatt, az nem egészen világos a tények ismeretében, ezért nem értettem az asszociációdat.
Mindegy is. Szerencsétlen dolog, hogy egy látszólag semleges témában is ilyen mélyen eltemetett, félig begyógyult sebeket lehet a másikban felszakítani. Montefiore nem szereti az együttérzés fogalmát, mert azt látszetterápiának, hamis gyógymódnak tartja. Holott ha én egy másik ember helyzetébe képzelem magam, valahogy úgy ahogyan az író hőse lelkébe helyezi át énje egy részét, akkor a másikat nem tárgynak, hanem embernek tekintem.
@ATCG: És tetejébe még ez a Vietnam dolog is. Minden nézőpont kérdése,nem? A koleszban szobatársam volt vietnami Tao, akit pártutasítással küldtek a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára 1971-ben, holott ő talán az NDK-ba szeretett volna menni, ha már valahová mennie kellett (mert náluk ez így ment, nem azt nézték mi akarsz lenni te, hanem azt mire tart képesnek a párt) : tanárképzőbe, vagy gépészmérnöknek tanulni. Miért is harcoltak ők a vietnámiak saját országukban a napalm és esetleg az atombomba árnyékában? Joan Bayez hangja. Vagy Magyarországra magyar feleségével 2004 táján ide
költözött amerikai Joe, aki vietnami veterán volt és évek óta csak jónéhány üveg sör megivása után tudja elviselni éjszakáit és nappalait.
Találtam egy szerintem zseniális elemzést. Olvassátok!
(Vállalva a kivágatás ódiumát, valószínűleg más threadekbe is berakom itt, a Vincenten [A létigék igekötőivel valami apróbb becsípődése van a szerzőnek/szerkesztőnek, de nem ez a lényeg…])
_Nagyon_ tanulságos!
http://www.parameter.sk/blog/pogatsa-zoltan/2013/12/29/rendszervaltas-tarsadalom-nelkul