A katalánok könyve
Eredeti szerző: jotunder
Az amerikai hotelszobák nélkülözhetetlen tartozéka a Biblia az éjjeliszekrény fiókjában. A barcelonai egyetem szállodájában a Biblia helyén Josep Trueta The Spirit of Catalunya című könyvét találtam és éjjelenként azt olvastam. A kis boltra is emlékszem, ahol a hűtőben volt Judas sör, ami egyébként belga, de a Judas-ról mindig Barcelona jut eszembe, ahogy a Duchesse de Bourgogne-ról a belga söröző a Riponne sarkán Lausanne-ban.
Nyilván megbocsátják nekem, hogy nem kezdek alkotmányjogi fejtegetésekbe a katalán népszavazás kapcsán. Igen, a spanyol alkotmány világosan fogalmaz Spanyolország megbonthatatlan egységéről (második szakasz) és elég határozott formában vonja fel az alkotmányokhoz képest meglehetősen bozontos szemöldökét arra az esetre gondolván, amikor valamelyik önkormányzati közösség önállósítani kezdi magát (százötvenötödik szakasz).
1938 márciusában Franco az olasz légierő gépeivel bombáztatta meg Barcelonát. Ezerháromszázan haltak meg. Később a falangisták kivégezték Katalónia elnökét Lluís Companys-t. A diktátor 1968-ban nevezte meg utódját, aki a Caudillo halála után két nappal Spanyolország királya lett I.Juan Carlos néven. A király trónbeszédében elkötelezte magát a francoista fasiszta mozgalom mellett. Az az alkotmány, amelyre most az ujjunkkal böködünk a tömeggyilkos diktátornak hűségesküt tevő egykori koronaherceg és a fasiszta állampárt egykori főtitkárának a műve. Egy tökéletesen demokratikus alkotmány, de azért a katalánok egy részének nem feltétlenül dobban nagyot a szíve, ha ránéz.
A könyv az éjjeli szekrényen akár Magyarországról is szólhatna. Az Aranykorban Katalóniáé volt Nápoly és Athén, a Legnagyobb Filozófus Joan Lluis Vives katalán volt (mások szerint inkább egy zsidó származású valenciai), a vér keringést pedig természetesen a katalán Szervét Mihály írta le, akit később Genfben megégettek. A könyvet magát Pau Casalsnak ajánlotta a szerző, akit mi Pablo Casalsként ismerünk, és aki hosszú élete alatt alig lépett fel (Amerika volt a kivétel) olyan országban, amelyik elismerte a Franco-rezsimet.
Mielőtt okoskodunk egy jót a katalán népszavazásról, hallgassuk meg Pau/Pablo Casals „I am a Catalan” beszédét, amelyet két hónappal a kilencvenötödik születésnapja előtt mondott el az ENSZ-ben. Aztán persze nyugodtan okoskodhatunk tovább.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518673-6ae55df9a9315' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518673&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518673-6ae55df9a9315&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518673-6ae55df9a9315' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@velőtanya: a függetlenség iránti igény valójában az egyenrangúság iránti (pszichológiai értelemben természetes és egészséges) vágy. Hamis dichotómia, hogy vagy fügettlenség, vagy alárendeltség, a világon számtalan szövetségi állam létezik, ahol fel sem merül a szakadás, holott nem lenne jogi akadálya.
Éééés akkor a Büszke Katalónia gyorsan felvette a kapcsolatot dél-oszét testvéreivel. Gondolom, Lavrov csak akkor megy látogatóba, ha már végigcsinálták a megbeszélteket.
@seol:
Lehet ironizálni akár a szarkazmust is meghaladva, lehet erőszakkal beavatkozni egy önrendelkezésről szóló népszavazásba, lehet elhatárolódni egységesen Európának az emberi jogoktól, már csak azt kellene megmagyarázni, hogy ha magukra maradtak a katalán függetlenségre törekvők, akkor miért ésszerű élcelődni az orosz diplomácia pragmatizmusán?
@jaegtoer: Spanyolországnak van egy alkotmánya, ami világosan leírja a procedurális lépéseket, továbbá van egy katalán Statute. A szeparatisták megsértették a spanyol alkotmányt, a saját Statute-jukat és a spanyol törvényeket is, amikor nagy ívben tettek arra, hogy milyen döntéseket hoztak bíróságok. Puigdemont és barátai megőrültek. Egyelőre az történik, hogy a spanyolok a saját alkotmányuk 155.-ik paragrafusa értelmében járnak el, Rayon elmozdította a pozíciójából a katalán elnököt, a Mossos főnökét és más tisztségviselőket. A Guardia Civil még egy lépést sem tett. de ha minden kötél szakad kénytelenek lesznek elfoglalni a katalán közigazgatás épületeit. Miközben Barcelonában a többség nem tartja magát katalánnak és a franc se tudja, hogy mi lesz, ha a katalóniai anti-szeparatisták is feltolják az ingujjat. Rémisztő hülyeséget csináltak Puigdemonték.
@jaegtoer:
Igen, hívhatjuk viccesen pragmatizmusnak is, passzol a többihez. 🙂
@jotunder:
Abban egyetértek, hogy őrültséget csináltak, amikor ‘Puigdemont és barátai’:) vabankot játszottak egy nagyon is összetett és szerteágazó bel- és külpolitikai-gazdasági-kulturális kapcsolatrendszerben diplomáciai előkészítés nélkül.
Teljesen érthető és megalapozott, hogy egy állam ‘minden eszközzel’ védi területi integritását.
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy Katalónia története és történelme nem a hivatkozott 155. cikkellyel kezdődött, ami mellett súlyos és borús történelmi örökség terheli a spanyol-katalán viszonyt még akkor is, ha a katalán-üldözésről nem lehet beszélni, még a népszavazás napján történt durva spanyol rendőri beavatkozás ellenére sem.
Az eddigi hozzászólásokban már minden érv elhangzott mind a ‘túldimenzionált függetlenség mellett, mind a csökönyös függetlenség ellenesség mellett, éppen csak az sikkad el, hogy idestova 10 éve képtelen Katalónia tárgyalások útján rendezni azt az ellentmondást, hogy a jövedelmek, állami bevételek elosztásában csökkenjenek a kontraszelekciós tényezők.
Érdekes, de – a mai központi kormányzati hozzáállást is figyelembe véve – egyáltalán nem meglepő, hogy egy 2006-os rendelkezés tovább bővítette volna a katalán autonómiát, 2010-ben az alkotmánybíróság döntésével megakadályozta azt, hiszen akkor más autonóm területeknek is meg kellett volna adni a kibővített jogokat, ami azzal járt volna, hogy a fejlődésben elmaradt, a központi költségvetésből ‘búsásan támogatott’ területek nem juthattak volna ‘ingyenpénzhez’ és kénytelenek lettek volna a helyi gazdaságukat átstrukturálni, hogy jövedelmezőbb termelési szerkezet alakulhasson ki.
De mindez mindegy is.
Álláspontom az határozza meg, hogy meddig terjed a népszavazás szabadsága, és meddig a választott képviselőké, mennyire lehet erős az önrendelkezésről szóló/papoló jogelv egy meghatározott politikai struktúrában vagy állami formáció gazdasági politikai érdekei mellett vagy azok ellenében?
Nem szeretnék demokratább színekben tündökölni, mert egyrészt nincs ilyen, hogy demokratább, másrészt nagyon messze állok attól, hogy akár demokrata jelzőt kitűzhessem egy 200-s szeggel a mellemre. Csak tanuló vagyok.
Azt viszont gondolhatom, ha a spanyol-katalán viszonyban bökdöshet Mariano Rajoy Brey és az összes grand hivatkozásként az ‘elátkozott’ 155. cikkelyre, akkor ugyanolyan módon teljes jogalappal mutogathatott Franz Joseph I. is 1848-ban az 1723-as Pragmatika Sanctio-ra és a valamivel későbbi 1791. évi törvénycikkre. E hivatkozások nyomán a magyar szabadságharc hősei egyszerűen lefokozhatók rebellisekké, alávaló brigantikká.
Szóval, gondolhatom, de nem vallom.
Ellenben vallom, ha egy központi kormányzat a kezdeményezésekre túl hosszú ideig kategorikus elutasításokkal reagál és egy vitatható körülmények között született passzusra mutogat hivatkozásként, mintegy fenyegetésképpen is, akkor milyen egyéb parlamentáris eszközök maradnak az adott kérdésről másként gondolkozók számára, amennyiben a népszavazás jogintézménye ki van zárva. Vagy hadd folyjon a vér, mint annyiszor, s legutóbb Franco alatt, s mivel már korszerű alkotmánytisztelők vagyunk, most majd nem kifejezetten olasz repülőkkel, hanem NATO gépekkel bombázzák le Barcelonát? (sic!)
Tehát mint tanuló demokrata vissza kell kanyarodnom az alapproblémához:
‘Meddig terjed a népszavazás szabadsága, és meddig a választott képviselőké, mennyire lehet erős az önrendelkezésről szóló/(papoló) jogelv egy meghatározott politikai struktúrában vagy állami formáció gazdasági politikai érdekei mellett vagy azok ellenében?’
Egyáltalán, mennyiben lehetséges az egymás mellé rendelés, vagy ezek a komponensek egymást kizáró tényezők, mert egy eleve alá- és fölérendelést tükröző hatalmi szerkezet kívánatos az Európai Unió számára is.
Nem is tudom, hogy az államok uniója nem azon fog-e elbukni, hogy a régiók uniójának elvét tűzzel vassal, enyhébb esetben a ‘jól bevált’ százötvenötös cikkelyek megfelelőinek garmadájára hivatkozva elodázzák egészen addig, amíg csak egyszercsak kínaiul kell tanulni mindenkinek:)
[és persze kísértetiesen kisértenek 1920 árnyai és szellemei]
@seol:
Köszönöm, hogy kitetted a szmájlit, én -eléggé el nem ítélhető módon- elmulasztottam.
Tényleg nem lehet kizárni, hogy a természetes motivációkon túl, ‘idegen kezek’ és ‘messzi eszek’ is matattak a katalán bonyodalom hálójának szövögetésében.
@jaegtoer:
Igen, végtelenül bonyolult helyzet és „mindenki hibás valamiben”, de amikor az önrendelkezést és annak legitimitását emlegetjük, kerüljön elő azért az is, hogy nemcsak a helyi lakosság, de talán még a helyi katalánok többsége sem kiváláspárti. Az meg, hogy „a hangos kisebbség rákényszerít valamit a csendes többségre azzal, hogy magát többségnek állítja be”, ismerős a történelemből, de valahogy sosem a ‘sikersztorik’ fejezetben szerepel.
Plusz — hogy a konteóknak is adjunk kicsit — más retorikai és egyéb elemek is hasonlítanak a Kreml-szította „függetlenségi” felbuzdulásokban megszokottakhoz; és bármennyire jogos is egyik-másik katalán felvetés, arról, ahogy az egészet lerendezték, nehéz eldönteni, nekik (mármint nemcsak az érintett politikusoknak, hanem az egész régiónak) vagy Spanyolországnak rosszabb — de annyi biztos, hogy a távárisokon kívül senkinek nem jó.
Újabb adalékok a ’Seggfejek hobbija: a nacionalizmus’ témakörhöz:
alapblog.hu/katalan-hiszteria-vs-racio/
„Mekkora kár esett az október 1-i illegális szavazás óta a katalán gazdaságban? Ha számszerűsíteni nehéz is, az tény, hogy a cégek masszív exódusával ezidáig majd 2400 vállalat tette át a székhelyét a tartományon kívülre, távozott a régióból a piaci kapitalizáció 85 százaléka (!) és a régiós GDP 36,5 százaléka.”
@labrys:
Azért azt tegyük hozzá, hogy a ‘szeparatisták’ egyáltalán nem akarták Katalóniát ‘kiszakítani’ az EU-ból.
Az, hogy a cégek részben a bizonytalanság, részben kormányzati ‘ösztönzésre’, (valójában kormányzati fenyegetés következtében) kitelepülnek Katalóniából egy olyan externália, amely utóhatásaival majd az egyéb régiók uniós pénzügyi támogatással derekasan megküzdenek.
És lépjünk túl a 155-ös cikkely felszínes felböfögésén is.
Ami muníciót adott a szeparatistáknak az őrülethez, az az a tény volt, hogy a Spanyol Királyság és a kibaszott alkotmánya nem ismerte el, és nem nevesítette nemzetként a katalánt. 2006-ban még igen, 2010-ben már nem.
Nos azért mert Magyarországon minden nemzeti, még nem jelenti azt, hogy máshol is el kellene utasítani mindent, ami nemzeti.
Végül azt is meg lehet állapítani, hogy a nemzeti önrendelkezés ellentmondásokkal súlyosbított kimaxolásának folyamatában a katalánoknál vehemensebben csak a hivatalos és törvényes spanyol kormányzat vett részt a már ismert, előre eltervezett rendőri erőszak alkalmazásával.
[meglepő számomra, hogy egy népszavazás törvényesnek minősített és erőszakos eltiprása nem szólaltat meg vészcsengőt -amúgy- demokratikusnak mondott országokban. Hogy Magyarországon nem, az mondhatni természetes]
@jaegtoer: nem létezik, amiről beszélsz, mármint a népszavazás. egy országrész kiválásáról beszélünk, amiről úgy szavaztak (volna), hogy az érvényességhez nem kell a szavazópolgárság többsége, amit durván unfair eljárással, borítékolható győzelemre írtak ki. nevezzük inkább katalón nemzeti konzultciónak, és ahol az eljárással szemben tiltakozók legkézenfekvőbb válasza az volt, hogy nem mennek el, annyit is érnek vele pünklicht, mint te, ha nem küldöd vissza a választ orbánnak.
az unfair szemétséget egyáltalán nem igazolja a másik fél unfair szemétsége.
(ha ilyesmivel kapcsolatban szól a vészcsengőm, az inkább a kurd függetlenedési népszavazás, azt annak is érzem mindenféle romantizálás nélkül is.)