A magyar foci utolsó nagy korszaka – A siófoki csoda

Eredeti szerző: szempontpuska

Sorozatunk előző részéből – terjedelmi okok miatt – lemaradt az 1984-es MNK kupaküzdelmek krónikája. Pedig ha valaha érdemes volt a Magyar Kupáról beszélni, akkor hosszú évek után ez volt az első alkalom. Egy másodosztályú kiscsapat eposzáról lesz most szó, melynek elmaradt krónikáját, most különszámban pótoljuk.

 

A magyar kupa hosszú ideje az enyhén lesajnált kiírások közé tartozott, mindez annak ellenére, hogy a trófeához járt egy belépő a nemzetközi kupákban való indulásra, a KEK-ben.

Ennek dacára a hazai kupameccsek érdektelensége hosszú távon permanensnek tűnik. A hazai kupasorozat jóformán egyetlen valamirevaló tétmeccsel szolgált, a döntővel. Minden más mérkőzés csak afféle letudnivaló, kötelező körnek számított. Legalábbis így tűnt ez a lelátókról nézve.  

Node ebben az évben végre megkavarodott az állóvíz az MNK-ban. Üdítő színfoltként egy másodvonalbeli csapat, a Siófok vállalkozott arra, hogy a statisztaszerepnél többet nyújtson. A legjobb 32-ig vezető úton aligha figyelt fel bárki a Bányász teljesítményére.

A Szabadegyházát még könnyed 7:0-al verik ki, de a következő fordulóban a Honvéd Kiss János SE már megszorongatja Bódiékat.

Többször eljátszadoztam a gondolattal, mi lett volna ha egy ilyen nevű csapat jut ki egyszer – valami bravúr folytán – az európai kupaporondra?! A kor spanyol, olasz és francia sporttudósítói valószínűleg kollektív öngyilkosságba menekültek volna egy élő közvetítés során. És azt még nem is tudták meg soha, mekkora szerencséjük volt a következő évben, hogy a Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK még időben  átkeresztelkedett VIDEOTONná 🙂

Kamaszkoromban sokáig úgy hittem, egyszer majd sportújságíró lesz belőlem. Ez persze sohasem valósult meg. Gombfoci-bajnokságaimról és kupatornáimról, ebédlőasztalon megvívott világ- és euróbajnokságaimról ennek megfelelően, nem csak jegyzőkönyveket vezettem – félidei eredményekkel, góllövőkkel és sárga/piros laposokkal –  hanem apró notesztömbökben máig őrzöm tudósításamat is :-).

Következő lépésként egy helyi-, labdarúgással foglalkozó havilapnak írtam – önálló rovatban! – mínuszos híreket az európai foci aktuális eseményeiről – spanyolul. Nem nagyon érdekelte a dél-amerikaiakat az, ami a tengeren túl, az öreg kontinensen történik. Ennek megfelelően igazi ritkaság volt egy ilyen bennfentes infókkal szolgáló rovat, melynek alapját természetesen a hazulról küldött Népsportok, Képes Sportok és Labdargúgások adták. Azt hiszem nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, egy regressziós hipnózis könnyen arra vezetne, valahol itt találjuk meg a lelkemben, ennek a sorozatnak is a gyökerét.

Hogy, hogyan kerül ide ez a kis személyes kitérő?! Nos úgy, hogy amikor a következő évben a Videoton már nem holmi egzotikus kelet-európai kiscsapat volt, hanem egyenesen a címlapokra került, ismereteim és tájékozottságom – csak néhány hétre ugyan, de – radikálisan felértékelődött. Ekkor aztán nem álltam meg, hogy meg ne írjam, a klub rövid történetét, beleértve a Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK-t is.  Az olvasószerkesztő és a szedő aznap valószínűleg túlóráztak, de becsületükre legyen mondva: hiba nélkül jelent meg a csapat neve! Még az “ö” betűt is kinyomtatták, ami nem kis bravúr. Valószínűleg nem foglalták imába a nevemet aznap éjjel 🙂

Node vissza az MNK-hoz! Honvéd Kiss János SE vs. Siófok: Csak a hosszabbítás után lesz 4:2 a Bányász javára.

Elérkezett az első nagy megmérettetés a listavezető Videoton ellen. Van némi pikantériája a találkozónak, hiszen a veteránokkal zsúfolt Siófok soraiban – ráadásul húzóemberként – ott van Tieber.

Siófok: Horváth II – Brettner, Pardavi, Onhausz, Virágh – Szajcz, Bódi, Takács – Szabó J. Horváth I, Tieber. Van közöttük néhány rég elfeledettnek hitt név, ugye?!

A Videoton sem a tartalékot küldte pályára: Disztl P. – Csuhay, Disztl L., Horváth G., Végh -Szirják, Csongrádi, Vadász (Horváth F.) – Májer, Szabó J. Gyenti (Nagy T.).

Siófokon 3.000 néző izgulja, szurkolja végig az összecsapást, de a két együttes nem bír egymással. A rendes játékidőben gól nem születik és lelkiekben már a tizenegyespárbajra készülődnek mind a nézők, mind a játékosok, amikor a 111. percben Horváth I. betalál Disztl kapujába és ezzel eldől minden. A Siófok továbbjut. Igazi bravúr, de ez még csak a kezdet volt! Siófok – Videoton = 1:0

A fehérváriak nem az egyetlenek voltak, akik alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben kényszerültek a búcsúra:

Bottyán SE – Haladás = 2:1;

Bóly – SZEOL AK = 2:1;

SZVSE – Volán = 2:1;

Dunaújváros – Vasas = 3:2;

A kupavédő Újpestet pedig a Honvéd már kiverte.

A legjobb nyolc közé jutásért a Keszthellyel kellett megvívniuk és ezt megbízhatóan teljesítették. Brettner és Horváth I góljával, hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Bányász. Siófok-Keszthely= 2:0

Jöhet hát a negyeddöntő!

Békéscsaba-Honvéd = 2:1; Tatabánya-MTK-VM = 0:0 (11-esekkel jut tovább a Tatabánya); Rába-Olefin = 5:2

A Siófoknak a sorsolás az FTC-t juttatta. Várható volt, hogy a bajnokságban szerzett kudarcaikra, a zöldek talán a kupában keresnek vígaszt.

Bármilyen formában is van a Fradi, a Siófoknak mindig nagy ellenfél!

Horváth II – Brettner, Pardavi, Onhausz, Virágh – Szajcz (Takács), Belényesi, Bódi, Olajos – Horváth I, Tieber (Szabó J).

FTC: Zsiborás – Szántó, Haaz, Jancsika – Ebedli (Rubold) Deák, Pogány, Takács – Szabadi, Kerekes Gy., Kvaszta (Répási).

Ez az a mérkőzés, amelyen kiugrik az ismeretlenségből a Siófok. Bódi mesteri játékával és góljaival – túlzás nélkül – történelmet ír, amely máig a klub legsikeresebb időszakának tekinthető.

Tömegjelenet a Fradi kapuja előtt

Bódi két góljával (egyik büntetőből)a félidőben 2:0-ra vezet a hazai csapat, de a második félidőben a ferencvárosiak tudása felülkerekedni látszik rajtuk. A továbbjutás reménye elillanóban van, amikor Kerekes Gy. (11-es) és Szabadi találatával egyenlít az FTC, így a hosszabbításra marad a döntés. Lélektanilag nehéz helyzetbe kerülnek, ráadásul a Fradiban jóval több a fiatal játékos. De a Siófok – ki tudja honnan vesz erőt rá – ismét szárnyakat kap.

Bódi tizenegyese Zsiborás hálójában

Rögtön az elején Bódi ismét tizenegyest rúghat és már megint vezetnek. Aztán 3 perccel később a csereként beállt Szabó belövi a negyediket. Innen már nincs visszaút. Siófok – FTC = 4:2.

A város örömmámorban úszik. Egy kiscsapat igazi bravúrja volt ez, és már az elődöntőben vannak. Itt már nincs könnyű ellenfél. Mindenki abban reménykedik, hogy a Siófokot kapja. A Tatabánya lett a “szerencsés”. A másik ágon a Rába ETO a Békéscsabát kapja és 3:3-után, tizenegyesekkel jut a döntőbe.

A május 10-i elődöntőn – akárcsak a Fradi ellen – már tekintélyes számú, nyolcezres szurkolótábor buzdítja a siófokiakat a két bányász-együttes összecsapásán.

Siófok: Horváth II. – Olajos, Onhausz, Takács, Virágh – Szajcz, Bódi, Belényesi – Szabó J., Horváth I., Tieber.

Tatabánya: Dombai – Tepszics, Lakatos, Emmer, Szabó L. – P.Nagy, Barabás (Fükő), Hermann (Kökény) – Kiprich, Plotár, Schmidt.

Szajcz tör a tatabányai kapura (becsúszik Emmer, háttérben Barabás)

A mérkőzés nem bővelkedik fordulatokban. A csapatok nehezen bírnak egymással és már-már a hosszabbításra kerül a sor, amikor a hajrában, 10 perccel a lefújás előtt Szabó betalál Dombai hálójába és a Siófok harmadik NB I-es riválisát kiütve a döntőbe jut! Siófok-Tatabánya =1:0.

Székesfehérváron rendezik az MNK döntőt. Június 9-én már 17.000 néző előtt (!) a két csapat a következő összeállításban fut ki a pályára:

Siófok: Horváth II. – Brettner, Olajos, Takács, Virágh – Szajcz, Bódi, Belényesi – Szabó J, Horváth I., Tieber. 

Rába ETO: Kovács L. – Csonka, Judik, Szíjjártó, Magyar – Hannich, Szepesi, Mile – Szabó O., Szentes, Hajszán.

Verebes József magabiztos. Már nyilatkozataiban agyonveri ellenfelüket. Az NB II-es kiscsapat viszont álmai kapujába ért. Ellenfelük nagyobb tudását lelkesedésükkel kell kompenzálni.

De úgy tűnik ez kevés. A játék képe alapján úgy tűnik, csak a győri csatárokon múlik, hány góllal fog nyerni az ETO.

Node minden szó helyett következzék egy igazi ritkaság! Az 1984-es MNK döntő összefoglalója:

 

A siófokiak a mennybe mennek. Siófok-Rába ETO= 2:1. Kupagyőztes a Siófok!

A szurkolók beszaladnak a pályára és igazi fiestát rendeznek a Sóstói stadion gyepén. Bódit a szurkolók a vállukon viszik le a pályáról. A lassan-lassan érdektelenségbe fúló magyar kupasorozatnak kellett ez a bravúr. Egy rutinos és lelkes kiscsapat beteljesítette álmait és ezzel – átmenetileg – visszahozta az érdeklődés fényébe az MNK-t is.

A Bányász később még feljut az NB I-be is, de a Balaton-partiak történelmében máig ez a legfényesebb nap, amire több évtized távlatából is visszaemlékeznek. Bódi visszaemlékezése szerint a Rába tíz meccsből kilencet megnyert volna ellenük. De ezt az egyet a Siófok nyerte.

A csapat tagjait Siófok díszpolgárrá avatta teljesítményük elismeréseként.

 

Szőke Miklós mesteredző elsőként vezette az NB I-be a Balaton-partiakat, de még az NB II-es együttessel sporttörténelmet írt amikor a Magyar Kupa 1909 óta íródó történelmében, amikor egyetlen másodosztályú együttesként megnyerte az MNK-t és kijutott a nemzetközi porondra. Siófoki ténykedésének öt éve alatt (1981–1986) a Siófoki Bányász a területi bajnokságból jutott az NB I-ig. Szőke Miklós edzőként, a Siófok mellett az első osztályú MÁV-Előrénél is dolgozott, illetve a Videoton utánpótlásszakág vezetője volt, majd kilenc éven át a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkári posztját töltötte be. 2008 februárjában hunyt el, 75 évesen.

 

,,Rengeteg tartalék van azokban, akikben hisznek és bíznak. Köszönet azoknak, akik a pályán tartottak minket. Életem legnagyobb élménye a mai nap. És gondolom, Tieberé, Szabóé, meg a többieké is. Kis csapatok is alkothatnak nagy dolgokat…“

Bódi Zoltán – csapatkapitány

---

<

p style=”text-align: justify”>Évkezdésnek nem is volt rossz, ugye?! A következő rész megint egy különszám lesz, de nyugi, rövidesen visszatérünk a normális kerékvágásba! Volt egyszer egy IFI EB Moszkvában. Kevesen figyeltek rá, kevesen számítottak bármi jóra. Aztán kiderült, hogy a feljövőben lévő magyar labdarúgásnak, úgy tűnik, hosszú évekre biztosított az utánpótlása… Látom a kesernyés mosolyt a szátokon, de bizony akkor ezt így gondoltuk. És – bármi is jött ezután – máig azt vallom: akkor még joggal!