A nép esete a liberálisokkal (velem is)
Eredeti szerző: jotunder
A nép nem járt egyetemre. A nép érettségije is kétesélyes, leginkább szakmunkásképzőbe járt. A nép nem te vagy, ezt kellene végre megértened.
A népet nem érdekli a CEU. A nép nem is tudja, mi az a CEU. A Sorost érti, mert a Soros egyszerű. A nép kicsit antiszemita. Nem nagyon szereti a cigányokat és a melegeket. Bár a nép néha cigány. Ebben az esetben szinte biztos, hogy inkább támogatja azokat, akik utálják a cigányokat, mint azokat, akik nem. Ne nézz így, ez van. A nép konzervatív. Edmund Burke persze idegrohamot kapna a magyar nép konzervativizmusától, de senki sem kérdezte Edmund Burke-öt, ahogy téged sem. Én nem is létezem.
A népnek ne magyarázd el a Vidnyánszkyt mert a nép még nem járt színházban. Egyszer sem. A nép nem olvas, nem néz mozit, vagy ha igen, nem azt, amit te. A nép nem tud semmit. Semmit. Komolyan. Semmit. Ne tegyünk úgy, mintha ez nem lenne így, kurvára így van. A nép Európát nem találja a térképen, nemhogy Burkina Faso-t. Trianonról azt hiszi, hogy. Jobb, ha nem tudod.
A nép nem szereti a népet. Te szereted a népet. Persze csak egy bizonyos távolságból. A nép közelről sem szereti a népet. A nép nem akarja a minimálbér emelését. Kivéve azt az esetet, ha pontosan a minimálbért kapja, ha húszezerrel többet, akkor már nem. A nép nem akar a legalján lenni mindennek, és hát nyilván ott van, és téged utál ezért, nem azokat, akik röhögnek azon, hogy ő legalul van.
A nép nem szép. A nép nem jó.
Ne akard megérteni a népet. Ő sem akarja, hogy megértsd. Leszar. Te ne szard le a népet, de ne tégy úgy, mintha te is nép lennél, mert nem vagy az.
Egy kicsit azért az vagy. Még én is nép vagyok. De csak egy kicsit.
És mégis.
A nép az egyetlen, ami számít. A liberalizmusunk, amibe nem fér bele a nép, az a nép, amely nép tesz a liberalizmusunkra, tesz az értékeinkre, a nép ami migránsozik, zsidózik, cigányozik, buzizik, az szart sem ér, szart se. Mert a nép a Szuverén. Kibaszott egy nagy bazmeg ez az egész, de nincs más. Ha demokrata vagy, akkor elfogadod a népet, majdnem olyannak, amilyen.
Hogy lehet ebből kijönni? Sehogy. Egyszer a nép kicsit más lesz. Reméljük. Kicsit kevésbé fogod eltartani a kisujjad (nincs azzal semmi baj, ha eltartod a kisujjad, én is eltartom, hülye azért nem vagyok), kicsit kevésbé nyomod a facepalmot a reggelihez ha a népre gondolsz, ez a legjobb, ami történhet.
Át kell őket verni – gondolod most magadban. Úgy kell átbaszni ezt a népet a palánkon, mint a Viktorék, és még beléjük is kell egyet rúgni, mint a Viktorék.
Nem, nem szabad beléjük rúgni. A palánk… hát az adott.
@Mihint:
“A Természet szava, avagy az ateisták álma: a nihil.”
Ez meg mi?
“Az ateisták álma a nihil.” Két eset van. Vagy én nem értem, vagy marhaság. Ha kifejted, elválik. (Ha mégsem tennéd, azt megköszönnénk, by Rejtő:))
@DarthVader: Pofándli közbevetés 🙂 és külön kedvesség, melyben a nem kifejtés kívánatosságát hozzák – elismerem a dolog nehézségét.
youtu.be/mif5GRTqVGs
.
AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!
Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
HATALMAS KEZDESZ LENNI VÉGRE, NÉP! – 🙂
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!
Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával újra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!
Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! –
Akasszátok föl a királyokat!
Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad –
Akasszátok föl a királyokat!
Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt –
Akasszátok föl a királyokat!
Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!
Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!
Ahogy a nép látszik a MiniFührer turulfészkének az erkélyéről:
»Nézőpont: társadalmi egyetértés iskolaügyben A Nézőpont Intézet megállapítása szerint a baloldal szervezési és tartalmi kritikái nem foglalkoztatják a magyarokat.«
magyarnemzet.hu/belfold/nezopont-tarsadalmi-egyetertes-iskolaugyben-8598462/
Egyszerre két Vincent poszt az Indexen.
@nerángass: nagyon kemény 🙁
@angryrat: Szerintem marhaságokat írsz össze.
@netukki: kormány=ingyenes tankönyv, baloldal=a kormány kritikája… és kimérték!
@Watchdog: A kormány ingyenes tankönyvekkel Takarózik.
Értem hogy mit akart a posztíró mondani, de ez akkor is hülyeség. A magyar nép nem sokban különbözik a szlovák vagy a román néptől, de míg Romaniaban vagy Szlovákiában olyan amilyen, de mégis valamiféle demokrácia van szabad sajtóval, addig Magyarország egy türkménbasi rendszer fele épül le.
Akit érdekel, hogy miért alakult így, az elolvashatja Szeky János Baranyvaksag című könyvében. Az öntelt és beképzelt magyar jogászklikk a rendszerváltas utan olyan, igazi ellensúlyok nélküli politikai rendszert hozott létre, ami lehetetlenné tette az igazi politikai versenyt. Csak idő kérdése volt, hogy mikor tűnik fel egy Orbánhoz hasonló gátlástalan bűnöző, aki meghekkeli a rendszert.
ha az ember úgy próbál harcolni,hogy NEM HAJLANDÓ felismerni az ellenségét,úgy a végén csak a behódolás marad.és ez nem a nemtörődöm népen múlik,hanem a buta egyeden.
a liberalizmus ősellensége a klerikalizmus,és aki ezt itt most nem képes felismerni,az egész egyszerűen túl hülye a szabadsághoz.
Ott igazán nehéz a népet hibáztatni, ahol Barabási Tusvanyoson add elő és Szemeredi átveszi a díjat Adertol.
Attól még, hogy valaki gyári munkás, még ugyanúgy érdekelheti az SZFE, CEU sorsa például, nem????
@rinaldo-rinaldini: huhh…. semmiféle irónia, inklúzíve ön- , nem használható a vincenten, mert nem értik meg. semmit.
Mi az hogy “a nép”? A nép a legkevésbé se homogén, mindenki más. Másként él, más tetszik neki és más érdekli. A politikusok szeretnek a népre mint homogén tömegre hivatkozni céljaik megvalósítása érdekében amitől távolabb semmi nem áll tőlem. A nép nevében megannyi gaztett, gyilkosság és aljasság fűződik az aktuális hatalomhoz a XX-ik században és nem állt meg az idő.
@citrix: “A politikusok szeretnek a népre mint homogén tömegre hivatkozni céljaik megvalósítása érdekében…”
…
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország államformája köztársaság.
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
… és már meg is valósították a céljukat.
@Watchdog: Sőt, már volt Magyar Népköztársaság is. Népköztársaság, a nép köztársasága.
amit látni kéne és ami hiányzik az orbán féle rendszerből, hogy nem csak a saját szavazóik léteznek. az ország másik fele más igényekkel és értékekkel rendelkezik és erről nem tudomást venni nem vezet semmi jóra.
“A nép nem járt egyetemre. A nép érettségije is kétesélyes, leginkább szakmunkásképzőbe járt. A nép nem te vagy, ezt kellene végre megértened.”
A sok évtizedes tapasztalat az egész világon azt mutatja, hogy minél többet használja valaki a “nép” szót, annál kevésbé érdekli, hogy mit akar az ország lakossága.
A népre hivatkozni ősi kommunista szokás.
@jotunder: nem biztos, hogy minden esetben az olvasóban van a hiba.
@rinaldo-rinaldini: bennem van a hiba, hogy még mindig írok a vincentre. komolyan.
@jotunder: semmi ilyet nem írtam és nem is gondoltam, bár ezért ez a poszt elég gyengecskere sikerült, irónia ide vagy oda.
A “népben” mindig is fortyogott egy adag állati indulat, ennek mértéke kora gyerekkorban eldől (és az ezer generáció alatt rögzült, fantasztikusan érzéketlen nevelési módszereknek köszönhetően többnyire úgy dől el, hogy igen sok van belőle). A nép erőszakos, féltékeny, gyűlölködő és önző. A népet sokkal egyszerűbb embereknek nevezni, így beletartozik az is, aki nem tudom én milyen entellektüellnek képzeli magát, pedig többniyre ugyanolyan motivációk hajtják, mint a többieket. Az, hogy az erőszakból, gyűlöletből stb. épp mennyi jut a felszínre, azt az általános közállapotok határozzák meg. (Pl. a náci Németországban pikk-pakk találtak egy rakás őrt a haláltáborokba, azok nem csak úgy kiugrottak a földből, hanem mindig is ott voltak. Mivel a tevékenységük dicséretesnek számított, előjöttek besöpörni a sok kedves biztatást, ugyanúgy, mint most a homofóbok, a migránsozók meg a többi szerencsétlen) Ha viszont sokáig nem hagyják a szart felúszni az általános szennyvíz tetejére, akkor van rá esély, hogy úgy leülepszik, hogy egy darabig magától is lent marad, ilyenkor szokott a “nép” csodálkozni, hogy milyen kellemes béke van, pedig hát voltaképp mindenki el van nyomva. Mindenki el van nyom… ÚRISTEN mindenki el van nyomva… A “nép” azt az arany középutat képtelen megtalálni, ahol a szar lent marad, de a szennyvízre senki nem hazudja azt, hogy Szentkirályi. Ez csak akkor menne, ha mindenki saját maga, önálló agyi tevékenységre támaszkodva belátná, hogy ha egy kicsit felad az állatból, akkor a közösségnek (melybe ő is beletartozik) nagyobb mértékben lesz jobb, mint amennyire neki rosszabb, tehát végső soron neki is csak jobb lesz. Ezen üdvös állapot elérését segíthetné az oktatás, ahova viszont eleve olyan gyerekek kerülnek be, akiket a kedves szülők erőszakra, féltékenységre, gyűlölködésre és önzésre huzaloztak.
@arthurthedent:
Momentán a rezsim a “nép” helyett az alábbi kifejezéseket használja, ugyanolyan célból és eredménnyel: :
“nemzet”
“magyar emberek”
Ösi kommunista szokás? Hát, ha belegondolunk, ahogy a náci Németországban is minden “Reich” volt, ugy minálunk minden “Nemzeti”, nem vagyok én abban biztos, hogy csak kommunista.
hátnemtom, én nemcsak értemiségiek közt mozgok. Nyilván valamiféle politológiai, történelmi (mármint “Zeitgeschichte”), pszichológiai alapismeretekkel könnyebb érteni az illiberalizmus működését, de a tapasztalataim szerint a műveltség, az analitikus gondolkodás és a szellemi (pszichológiai) függetlenség nem feltétlenül jár együtt. Ld. még a Professzorok Batthyany körét, vagy Pálinkást. Vagy Freund Tamást.
@DarthVader: “Reich” volt, ugy minálunk minden “Nemzeti”
A reich nem nép és nem nemzet. Értem én, hogy próbálod erőltetni ezt az analógiát, próbálod kijátszani a náci kártyát, de akkor már színre-színt! 😀
@arthurthedent:
Embör: a náci Németországban minden “Birodalmi” volt. Nálunk minden “Nemzeti”. A birodalmit valószínűleg az egész világ kiröhögné, bár igény volna rá. Ha még mindeig nem érted, akkor a hiba benned van.
HI! Ha az általad preferált politikai oldalt a nép szavazás útján hatalomra juttatná, lenne akkor bölcs és felvilágosult.
Persze te akkor is ugyanúgy lenéznéd mint most.
@teuer: A nép akkor sem lenne “bölcs és felvilágosult”.
Mondjuk a “nép” 94′-ben a szocikat nem azért juttatta hatalomra, mert bölcs volt és felvilágosult, hanem mert visszasírta a Kádár-korszak szociális biztonságát, aztán más kérdés, hogy az akkori kormány szerencsére nem azt adta, amire a nép vágyott…
A mostani rezsim viszont konkrétan a “nép” legrosszabb tulajdonságaira épít, legmélyebb félelmeit erősíti fel és aknázza ki, xenofóbiát, cigányellenességet, homofóbiát szítva, egymás ellen hergelve a különböző társadalmi csoportokat. Ahelyett, hogy a népet jó irányba próbálná “terelni”, egyértelműen, szándékosan a rossz irányba teszi ezt, és ez az a bűne, amit nem tudunk megbocsátani.
A 19 magyar megyéből 11-ben a felnőtt népesség – a szavazók – többségének nincs középfokú végzettsége sem.
g7.hu/kozelet/20171217/budapesten-kivul-nincs-a-szavazok-felenek-erettsegije/