A rendőrségi videóról (tehetszrólaposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Sokakkal ellentétben én nem látok semmi kivetnivalót az áldozatok felelősségét is felvető magyar rendőrségi videóban. Mint ismeretes a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rövidfilmekben mutatta be, hogyan kerülhetik el a potenciális áldozatok az erőszakcselekményeket.
Egyetértek azzal, hogy ha valaki egy mélyen dekoltált yachtot vesz fel egymilliárd forintos állami megrendelés mellé, akkor az bizony veszélynek teszi ki magát.
A velünk szórakozó helyeken, mint például a Parlament, előfordul, hogy bizonyos nők a “Csak” kifejezéssel válaszolnak arra a kérdésre, hogy miért kell különadót fizetnünk, ha nem a CBA-nál vásárolunk joghurtot. Bizony, könnyen sarki hölgynek nézhetik az ilyen polgártársunkat, különösen akkor, ha cédulák vannak ragasztva egyes testtájékaira hét-nyolc-tizenhárom számjegyű összegekkel.
Ha valaki könnyelműen más emberek zsebébe nyúl, hogy magáévá tegye annak magánnyugdíj megtakarítását, akkor bizony előfordulhat, hogy őt magát teszi magáévá egy-egy magáról elfeledkezett orrszarvúcsorda.
Soha ne lopj a televíziókamerák előtt. Vagy ha igen, legalább ne vigyorogj úgy, mint a makákó, amelyik elcsórt egy zacskó viagrát.
Nem véletlenül tanultuk meg az óvodában, hogy ne építsünk a baráti cégekkel stadiont a kerti budink mellé. Még azt gondolják egyesek, hogy arra vágyunk, hogy brontosaurusok részesítsenek bennünket altesti örömökben.
A Biblia is azt mondja: Tiszteld meg a vasárnapot azzal, hogy nem beszélsz róla imbecillis cukrosbácsinak tűnő koalíciós partnereddel. Tudod, hogy járt szamáriai Jezabel? Elég rosszul.
Az a televíziós műsorvezető, aki középkorú férfiakat nyilvánosan orális kiváltságokban részesít, mindig tartson magánál vazelint, mert sokak érthetik félre szándékait.
És ami a legfontosabb, ha véletlenül kiraboltál egy országot, tönkretetted százezrek életét és valahogy mégis elveszíted a hatalmad, iszonyú gyorsan kezdjél futni, sikongatva, értékeid hátrahagyva Phenjan irányába.
38.media.tumblr.com/c73f064e9b9a46a2e9c9412771f0cbab/tumblr_nfpqypBqJ51tqmps7o1_1280.jpg
@nerángass: 🙂
Bizony. Nem lehet elég korán elkezdeni…
biblia.hu/szentiras_com_cikkek/jezus_beszelgetese_a_szamariai_asszonnyal
Tudod, mitől hánynék még be? Ha négy év múlva a Simicska által pénzelt balliberális pártok legyőznék Orbánt és kiegyeznének vele egy újabb 70-30-ban.
@poszt: Remek. 😀
@Kettes: Attól tartok, ez, vagy valami hasonlóan ínycsiklandó kimenet nagyon esélyes.
Elkezdem olvasni …mondom: jt megbuggyant, itt a világvége…
Még jó, hogy végigolvastam!
Tetsz!
(y)
(De a vietnami papucsot is belevehetted volna!)
@Kettes: Ez könnyen bekövetkezhet, annak meg még nagyobb az esélye, hogy akárki jön, futni hagyja ezeket.
Azért azt a részt, hogy “fontos az önbizalom” már sikerült maradéktalanul elsajátítaniuk.
😀 zseniális
Az utolsó bekezdés bekövetkezése komoly gyógyír lesz. Remélem.
@Kettes: Ez most olyan volt, mintha az erősen orrirányba dőlő Titanicon a korlátba kapaszkodva azon aggodalmaskodnál, hogy a végén még lekésed New Yorkban a Los Angeles felé induló vonatot.
@misimisi:
Inkább olyan, mintha rájött volna, hogy nem a harmadik osztályon utazók fognak feljutni a mentőcsónakokra.
@misimisi: @Zero Dark Thirty: Ti tényleg úgy érzékelitek, hogy van a hajónak olyan része, ami még a vízfelszín felett van?
Ez a Jótündér egyre jobbakat ír. Egyszer még kihúzza a gyufát a fidesznél, és nem fogják szeretni őtet.
derstandard.at/2000008315716/Strasser-arbeitet-in-Gefaengnisbibliothek
Strasser volt az a volt osztrák belügyminiszter, aki később, az ÖVP EP-képviselőjeként évente 100 ezer eurót vágott zsebre jogszabálymódosítások támogatásáért. Most kezdte meg a hároméves letöltendő börtönbüntetését, igaz, nem megvadult triceratopshoz kötözve, de nem is hetente talált újabb tetőteraszokat és medencéket a lakásában.
@Érvsebész:
A mélyen dekoltált yacht például egész jól úszik még. 🙂
@Evezős:
az első mondat után nekem is kezdett égnek állni a hajam.
de aztán elmúlt 🙂
Thanks JT. mar majdnem komolyan vettem magam 🙂
@Kettes:
Én meg attól hánynék be, ha ahogy mondod, kiegyeznének,
mivel az ország minden vezetője fideszes lenne a törvények, a bírók, az ügyészek a rendőrök, a sajtó és az utolsó téglabudi vécésnénije is.
örökéltig, gyermekére és özvegyére örökíthető jogokkal, mint Dalma asszonyság a palotában,
aztán másnap minden hangszóróból szólna, hogy
– Jóvan, akkor legyen 70-30 , bánomisén ! –
És lecsuknák azonnyomban a spontán tömeg őrjöngése mellett a miniszterelnököt és 200 párttársát,
Polt Péter és Pintér szobatárs nehézvasban mutogatná őket,
és harmadnapra a nép pajzson vinné az Orbánviktorját
a Budai hegyen magasodó aranyozott Orbán Várba,
hogy a régi ágyában aluhhasson a kis árva.
Mert a morális válságnak vége és a nemzet visszakapta, ami jár neki.
@Evezős:
Én nem szeretnék sem vietnami papucsot, sem orrszarvúcsordát. Kivételesen Orbán Viktorral értek egyet, tudniillik azt kívánom, hogy a tüntetők találjanak rá a megfelelő hangfekvésre. Ez utóbbit illetően mindjárt lenne is egy javaslatom: “Orbán Viktor vádlott, álljon fel!”
@balmoral: Már most sem szeretik, de szerintem ő nem bánja.
Azért látta valaki azt a mindösszesen 7 nőt azon a képen???
@CSENDES: Sg elég kirívó. Csak Nehogy áldozattá váljon…
@CSENDES: Nem mondod?! Én azt hittem imádják. A múltkor is hogy megdícsérte azt az ökör Palkovicsot.
@imigyenszolaezekiel:
.
“Orbán Viktor vádlott, álljon fel!”
Tessék memorizálni!
@nandras01: A haj égnek állása attól is függ, hogy melyikünk miként képzeli el az igazságos világ működését.
Aki az áldozatot (is) hibáztatja, az szeretné azt hinni, hogy alapvetően senkit nem ér olyasmi, amit valamiképpen nem érdemelt meg. Ha kiderülne, hogy mégis éri, akkor a világ igazságtalan, és ez kellemetlen érzéseket kelt.
Aki pedig el bírja viselni azt a gondolatot, hogy ártatlanokat is érnek rossz dolgok, az egy lépéssel később, a bűnösök méltó bűnhődésével állítja helyre önmaga számára az igazságos világot.
A közös a kettőben a világ igazságos működésébe vetett hit és remény, ami biztosan egy nagyon hasznos funkciója az elme működésének, ha már velociraptorokat és kalasnyikovokat képzelünk el hozzá egyre gyakrabban.
A valóságban nagyon ritkán állítják helyre az igazságot a velociraptorok, de még a fegyverek is, bár az igazságosságra való elemi igényt egy ponton túl ez már nem képes zavarni.
@balmoral: OFF nem tartom okornek Palkovicsot. a felsooktatas remisztoen komplex dolog, olyan feladatot vallalt el, amelyet 1. el kell vallalnia valakinek. 2. az a valaki bele fog bukni.
a jelenlegi szornyu helyzetnek az egyik kovetkezmenye az, hogy semmirol sem lehet normalisan beszelni. es hat kellene. valoban vannak problemak a magyar felsooktatassal, a jelenlegi helyzet nem igazan tarthato, es a kormanyzat nelkul nincs reform. a kormanyzat viszont az orban-kormanyzat, mi a szart lehet ilyenkor csinalni. en mondhatom azt, hogy leszarom mit beszel orban, de akik egy intezmenyrendszert mukodtetnek azok nem bojkottalhatjak a kormanyt, akkor sem, ha a kormany olyan borzalmas, amilyen.
@jotunder:
Lehetne például hazudni.
Megvalósítjuk a juhász-focista-áruházi télapó hármas kreditképzést,
hogy a focipályákat fűnyíró helyett birkákkal tudják karbantartani faluhelyen,
és télen se legyenek munka nélkül … mondanák.
És közben nanotechnológiát oktatnának. … mittudomén…
@városi fiú: “És közben nanotechnológiát oktatnának. … mittudomén… “
😀
@jotunder: Nem mondtam, hogy ökörnek tartod Palkovicsot. Palkovicsot én tartom ökörnek, te ráadásul még együttérzően is viszonyulsz hozzá Egyébként pontosan értelek. Az én volt kollégáimtól azt hallom ötödik éve, hogy én jártam jól, akit kirúgtak, mert nem kell közelről átélnem a közös életművünk megsemmisítését. Erről persze eszembe jut az a zsidó vicc, amikor az új segédrabbi kölcsönt kér a gyülekezettől, hosszú lejáratú törlesztéssel, de jelentős kamattal. Jó, jó – mondják a gyülekezetben, – de mi van, ha előbb meghalsz, mint, ahogy lejárna a törlesztés? A segédrabbi válasza: Nü, mindennek van kockázata, de ez kölcsönös. Ha előbb meghalok, akkor én jártam jól, ha viszont nem halok meg idő előtt, akkor ti jártok jól.
@jotunder: Ja, és ezek egy nyomorult egyszerű jogszabályt sem tudnak épeszűen megfogalmazni, szerintem az egykarú emelővel se boldogulnának, majd pont egy felsőoktatási reformot fognak épeszű irányba megindítani. Mindenki akkor jár a legjobban, ha nem csinálnak semmit, de arra meg képtelenek. Arra kell felkészülni, hogy itt kő nem marad kövön, és legjobb mindent nulláról kezdeni felépíteni. Palatábla, palavessző. Ezektől bármi pozitív dolgot is várni tiszta illúzió. Ennek két oka van. Nem akarnak ők semmi haladó dolgot cselekedni, mert az egész nem érdekli őket, csak a lopás. A másik ok, hogy még hülyék is, nemcsak gazemberek. A magyar oktatást (minden szintjét) tehát majdan nem reformálni kell, hanem felépíteni. Addig mi jártunk jól. Üdvözöllek a raklapok mellől.
@imigyenszolaezekiel:
De, én a vietnami papucsos futást az Andrássyn nagy élvezettel nézném – akár élőben, közvetlenül mögöttük loholva és egy fasza, vizes, hurkává csavart törölközőt lengetve, akár tv-ben.
Ennyi nekem jár, úgy gondolom.
Amit meg a vizestörölközővel kapna tőlem, az meg neki járna – és akkor finom voltam és nőies!
Aztán ha már a földön kúszna, akkor jöhetne az, amit te javasolsz!
@Evezős: Nemzeti Vágta 😉
(nehogy má’ idegenszívű szó érje a ház elejit 🙂 )
@jotunder: Palkovics azt hitte, ő majd…
(különben H. Rózsa is azt hitte)
az a baj, hogy amikor látta, hogy mégsem, akkor beleesett a legrosszabb csapdába: “még mindig jobb, ha én vagyok itt, mintha az a barom, akinél aztán nincs rosszabb”
ez a szocilaizmus 22-es csapdája volt, és még azt sem lehetett mondani, hogy akkor nem volt néha eredményes
a rendszerváltáskor az volt a legnagyobb tévedésem, hogy azt hittem, EZ megszűnt (nem megszűnik, hanem egy csapásra elmúlt)
de még mindig remélem, hogy meg fog szűnni, mert nincs ennél borzalmasabb
qva jó volt ez tünci!
Az elzavarás szerintem meg úgy fog kezdődni, hogy újévkor 0 óra 0,1 perckor a mámoros tömeg, mely véletlenszrűen összegyűlik, pezsgővel birtokba veszi a Kunigunda uccát, meg a Kossuth teret. A kunigundaucca nem annyira eklatáns, de hasznosabb.
Világ kunigundauccái egyesüljetek!
Ez egy tipp és üzenet, túinván.
@Kettes: azt elég nehéz elképzelni, mi van ha mondjuk 2018-ban választásilag lenullázódnék az állampárt, és ott állna az x M (x < 10 maradványérték) emberi erőforrás szemben a 10K nernyik y K Mrd HUF-jával (1 < y < több).
ez egy elég klasszikus dávid – góliát fölállás, csak dávidnak parittya helyett egy csupasz farka van. (az egyszerűség kedvéért a különféle ner tulajdonba vett államhatalmi intézményeket nem vettem hozzá az egyenleghez, az könnyen beláthatón csak addig tart ner uralom után, míg vastagon döl a lé.) viszont a képlethez tartozik, hogy mi lesz a tervutasításra átállított intézményrendszerekkel.
akárhogy is nézzük 1990 kutya fasza ahhoz, mint ami a basiszta rezsim lebontásához kell, mert a korébbi állampárt, az emeszempé
– jobbára együttműködő volt
– állahatalmi eszközök nélkül nem volt tulajdonosa az ország erőforrásai javának.
a kölföld pedig
– segítőkész és bizakodó volt,
– az országot megbízható partnernek tekintette (ez pl., amíg a basiszták kezében összpontosulnak az erőforrások, nem állhat helyre)
– az emberi erőforrás (nép) pedig valamelyest hitelesen hivatkozhatott elnyomásra (ma legfeljebb legfeljebb őszinte megbánásra, de arra sem rögtön hitelesen)
szóval a basizmusr asokszorosan áll, hogy az igazán borzasztó benn az (lesz), amit hátrahagy.
@Érvsebész: Szerintem még igen. Ha meg már nem, akkor főleg nem értem Kettes aggodalmait.
@incze: Szerintem is sokkal rosszabb ez, mint a Kádár-rendszer volt.
Mást ne említsek, akkor legalább mindenkinek volt munkája, ekképpen a létbiztonságát nem veszélytették. Igaz, hogy néhány magasan kvalifikált értelmiséget ellehetetlenítettek a szakmájában, de még mindig ott volt a lehetőség, hogy el lehetett menni könyvtárosnak (Kis János), óvónőnek (Solt Otília), vagy akár plakátragasztónak, lényeg, hogy volt megélhetése.
Most sokkal többet kockáztat, aki engedetlen.
Nem beszélve a szellemi posványról, a morális romlásról, a mucsaiságról, mely mindent áthat ebben az országban.
Az évszázados rugózás azon, hogy hol a helye Magyarországnak Európában, a kormánynak köszönhetően, lassan átfordul azzá, hogy kell-e egyáltalán nekünk Európához tartoznunk, nem sokkal fincsibb-e a kitűnő ázsiai diktatúrákkal való azonosulás.
Mit lassan? Hiszen afelé száguldunk.
Állítsátok meg a földet, ki akarok szállni!
Ja, az írás nagyszerű, jótündér!
Remek írás, mint mindig. Egyedül a Phenjani végállomás nem célszerű ennek a majd menekülő kiváló államférfinak. A koreai kaja nem olyan szaftos, hogy tunkolni lehessen belőle…..(Azerbajzan maybe?)
@Kettes:
Ne jósolj, ha kérhetnélek légyolybátyám, mert még bejön.
@Kettes: Orbán és a kiegyezés? Értelmezhetetlen párosítás! Tolmácsot kérek!
@jotunder: Ezen el lehetne moralizálni. Mi a jobb? Egy szar rendszert életben tartani valahogy, mert a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. Vagy hamar bedönteni, és újat csinálni ami sokkal jobb, mint az előző, csak bátorság és elhatározás kell hozzá. A kérdésekben benne van az én válaszom.
Valahogy az EU és az USA is így lehet most hazánkkal. Látják, hogy rossz felé megyünk, de bedönteni nem akarják, mert nem tudják mi jön utána.
@Peter Fender: Miért lenne a rossz jobb, hisz az is bizonytalan, – nem tudhatod, mikor válik még rosszabbá.
@Pelso..: Ez egyéni habitus kérdése. Vannak bizonytalanság kerülő (angol terminológiával: uncertain avoidance) emberek, meg bevállalósabbak. Szar helyzetben az előbbiek lesznek többen.
Biztos ismered azt a mondást, hogy a bizonytalannál még a biztos rossz is jobb. Én nem hiszek benne, mert világos jövőképem van. A rossz az mindíg rossz ami ellen tenni kell. És csak rajtunk múlik, hogy jobb legyen utána.
De nem mondom, hogy mindezt azonnal el lehet érni.
Csak, hogy a témától ne térjünk el:
Az őrjöngő tömegnek üzenem: SG-t vazelin nélkül hátulról mindannyiotoknak megdugni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem!
“You Can Do Something About It, You Can Do Something Against It.” This video, creative by a county police department in Hungary, was released to mark the International Day for the Elimination of Violence Against Women. But instead it smacks more of satire and is essentially a 101 in how not to make a PSA about rape. The ad, which has now been removed from YouTube, told Hungarian women not to invite rape by drinking, flirting, dressing scantily or dancing suggestively.
business.financialpost.com/2015/01/02/the-10-worst-ads-of-2014/
épp csak lecsúszott a dobogóról, az év tíz legrosszabb video hirdetése versenyen. pech.