Amerika vs. Európa
Mondják, hogy Trump úgy viselkedik, mint egy elefánt a porcelánboltban, de ez nem igaz, az elefánt próbál vigyázni, csak nem sikerül. Trump jelzi a porcelánbolt tulajdonosoknak, hogy mulatós kedvében van. A méltóság, a nagyvonalúság és az államférfiúság teljes hiányát eszközként használja, őrült beszédében van rendszer, he fuckin’ mean it, és ő sem tudja, hogy pontosan mit mean, és ez a rendszer lényege, the Art of the Deal.
Trump megemlítette, hogy lesz egy nagyobb infrastrukturális projektet és pár óra múlva már Sam Altmannal (OpenAI), a nyolcvanéves Larry Ellisonnal (Oracle), mi van Bayer Zsolti, Fricz Tomi, Kövérlaci, néztek nagyokat, hát igen, magamfajták, hehe, és a japán (koreai nemzetiségű) Masayoshi Sonnal (Softbank) jelentette be a Stargate-et, egy ötszázmilliárd dolláros AI datacenter-supercomputer-hiperchip-ésamikellhozzá tervet. Ötszázmilliárd dollár az nagyjából ötszázszor annyi, mint amit Miurunk minap kidobott az ablakon, az annak a Trillion Dollar Clusternek a nagyságrendje, amiről múltkor írtam.
Először persze visszavonta Biden AI-safety direktíváját. Dehát ez kurvára veszélyes – néz rám a kedves Olvasó. No shit, Watson, ez az egész, ahogy van, nem vasárnapi matiné csokoládés mignonnal.
Hogy csinálja ezt az Európai Unió? von der Leyen asszony bejelenti, hogy alakítanak egy bizottságot annak eldöntésére, hogy milyen színű kartotétokat használjanak egy másik bizottságban, amelyik már arról fog dönteni, hogy csak Orbán Viktornak vagy a Menczer Tominak is legyen vétójoga az európai AI projekttel kapcsolatban, ami inkább az ötmilliárd dollár nagyságrendje lesz. De először is legyen pontosan annyi nő mint férfi a tizenegy tagú előkészítő testületben. Ez lesz a problematikus rész, de pár év és megoldják.
Hogy az Elon Musk karlendített… Erről is kellene írni pár vezércikket, talán egy közös közlemény sem lenne rossz. Elon Musk mozgáskultúrája leginkább Németh Szilárd akvarelltechnikájára és Nagy Feró episztemológiai munkásságára hajaz, ezt eddig is tudtuk (Musk egyik olasz embere elég lelkes volt, hogy itt a „római szalutációt” láttuk, aztán elmagyarázták neki, hogy a szalagavatótójáig visszamenőleg törölje a tweetjeit, ha egyben akarja tudni a seggét, hehe).
Igen, a kedves Olvasó jól látja, az amerikai politikában most egy nagyobbacska hajóágyú szabadult el, de ez az ő hajóágyújuk, és nem a miénk. A mi hajóágyúnk elromlott, és még nem döntöttük el, hogy elektromos vagy dízel meghajtású lesz-e ha megjavítják, a klímaokossági főbizottság már dolgozik rajta. Van persze személyesebb hajóágyúnk, a két jóbarát Fico és Orbán, akik közös közleményben állapították meg, hogy ők mostantól a fősodorhoz tartoznak, mert utálják a melegeket (Trump nem utálja a melegeket), mert nem engedik be a migránsokat (akik eleve Csonkamagyarországról álmodoztak a szír pampákon) és ellenszenves hülyeségeket beszélnek (az kb. stimmel). Olyan zsidó praktikákkal, mint a mesterséges intelligencia nem foglalkoznak (a magyar AI koalíció oldala már csak egy egészen kicsi linkkel vezet online kaszinókhoz, és a nemzeti főstratégia harminc oldalán egyetlen szó sincs a nyelvi modellekről).
Elég érdekesen nézett ki, amikor Musk, Zuckerberg, Bezos és Sundar Pichai beültek a Trump-család mellé, ez most ilyen lesz, de ez nem egészen ugyanaz, mint amikor Mészáros, Tiborcz, Bayerzsoca és Schmidtmari beül az Orbán-család mellé. A különbség nagyjából a Harvard-MIT-Stanford vs. MCC-NKE. Ők nagyon fent ijesztőek, mi nagyon lent. Az Európai Unió legalább nem ijesztő, csak lúzer.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532075-67b566f17d8ea' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532075&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532075-67b566f17d8ea&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532075-67b566f17d8ea' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Trump közpénzből kifizeti a szponzorait, megjutalmazza a mecénásait. Mi ezen az újdonság ?
Asszem az, hogy szépen sorban odaültek és elétolták az aláírnivalókat. Az olajipar nem szokott ilyen nyilvánosan az ölébe ülni annak, akit elnökké tesz.
Talán kicsit megbízhatatlan a memóriája. Még elfelejtette volna.
Nem annyira Ursula, inkább Párizs, Berlin meg a többiek a lúzerek. A Bizottságnak csak annyi jogköre meg pénze van, amennyit a fővárosok adnak neki. A Bizottság persze javaslatot tehet tagállami akciókra, a hétéves pénzügyi kereten kívüli források bevonására. Ez azért szép lassan
történik is: ma már nem ismernénk rá a 20 évvel, de akár 10 évvel ezelőtti EU-ra.
Von der Leyen aránylag sokat ment előre a hatalomközpontosítás terén is a Bizottságon belül, azért monduk pont nem annyira kedvelik a derék köztisztviselők.
Az egyik alapvető gond persze, hogy minden tagállam szeretne megának valami kis pimf AI meg tech klasztert. Az ipar meg úgy gondolja, hogy praktikusabb lenne neki, ha egy helyen összpontosulna az egész, akkor gyorsan és könnyen lehetne az éppen legalkalmasabb szakembereket megszerezni.
Aztán tőkepiacok egységesítése is jó lenne, de a tagállamok nem szeretnék, mert elveszítenék a saját kis pimf bankjukat meg tőzsdéjüket.
Jótündér föderalista húrokat penget.
Kicsit tul tetszik dimenzionalni ezt a klaszter dolgot szerintem. Itt ugyanaz megy, mint tiktok ugyben, ahol egy kicsit sikerul oszintebben makognia:
.
When the topic of TikTok was raised, Mr Trump said he was „open” to his close friend Elon Musk buying the app, adding: „I would be, if he wanted to buy it. I’d like Larry [Ellison] to buy it too.”
.
He continued: „I have the right to make a deal, the deal I’m thinking about, Larry let’s negotiate in front of the media.”
.
„The deal I think is this. I’ve met with the owners of TikTok, the big owners, it’s worthless if it doesn’t get a permit… with a permit it’s worth like a trillion dollars.”
.
“So, what Im thinking of saying to someone is ‘buy it and give half to us and we will give you the permit’ and we will have a great partnership.”
.
.
Vedd meg, add oda a felet nekunk, es akkor majd nem tiltjuk be. Nemzetbiztonsagi kockazat volt, a Biden is megmondta, o csak hivatalbol cselekedett, immunis. Ja, hogy a „trillion dollar” toktok fele nala landolt? Mondtam IMMUNIS!
Lassan ideje lenne Vincent trumpista törvényeit is gránitba vésni, csak hogy ne kelljen mindig újra és újra kiírni őket. Nem török Kettes babérjaira, de valami olyat azért meg mernék reszkírozni, hogy:
1. Nem, nincs benne rendszer
2. azon kívül, hogy gazdagodni akar
3. meg a haverjait is gazdagítani akarja
4. és az egóját növelni, amíg ki nem durran.
Ott van például ez a rendelet most, hogy mindenki azonnal hagyja abba a home-office-ozást és járjon be heti öt napban az irodába. Na ennek az egyetlen értelme akkor derül ki, ha tudjuk, hogy T mindenekelött ingatlanspekuláns és csak másodállásban elnök. Nyilván fájt neki, hogy a sok home-officeos miatt csökkent az igény a tetves irodaházaira, hát intézkedett, mert megteheti. America first, a faszom. Illetve csak úgy, ahogy a mi minidúcsénk beszél a mimagyarokról, amikor magára gondol.
@KennyOMG:
@nyulambator:
Igen. Szimpla utonállás fidesz módra. Amire nem adok engedélyt, az nem ér semmit. Amit működtetni akartok, abban Mészáros Lőrincnek legyen 51 százaléka legalább. Vagy Tiborcnak, stb.
Amiben nincs benne a családom, az idegen karvalytőke, és elűzzük az országból. Aztán meg elfoglaljuk Brüsszelt.
Trumpnak fingja nincs róla, hogy mi az AI (persze ha rákérdezne valaki, nyilván megmondaná, hogy „nobody knows more about AI than me”). Trump azt látja, hogy nagy lóvé van benne, állami pénzt lehet beletolni, magánpénzt lehet kihúzni belőle a másik végén és mindent meg fog tenni, hogy ő, vagy az ő vazallusa legyen az, aki azt a pénzt kihúzza belőle. Kb ugyanennyit érthet a marsutazásból és a kriptóból is.
@nyulambator: Nem kell erőlködni. Vincent törvényei lefedik Trumpot is.
Trump kegyelmet adott az internetes drogbűnözés királyának, akit kétszeres életfogytiglanra plusz még negyven évre ítéltek pár éve.
@nyulambator: én azt gondolom, hogy ez eldönthetetlen lesz. nagyon sokan, egész biztos, hogy több alkalommal én is, azt fogják gondolni, hogy Trump a totális őrületet szabadította Amerikára, nagyon sokan, több alkalommal én is, azt fogják gondolni, hogy Trump valóban megszilárdította Amerika szuperhatalmi pozícióját.
@KennyOMG: : „US and WE” Kösz, hogy megtetted a fordítást is, mert épp rá akartam kérdezni ( tudod, néha gyenge az angolságom 😉 ) Na jó. Szóval: ügyes! Gazember, de ügyes.
@annokkk: : Mármint az „idióta és/vagy aljas gazember” tökéletes? A mérőszám változhat 🙂 .
@jotunder: Nem tudom, mitől szilárdul egy szuperhatalom pozíciója, de amit csinál, hogy kilép az összes nemzetközi szervezetből, amiben eddig Amerika vitte a prímet, aztán bezárja a határait, és kidobja a fél lakosságát, megfenyegeti Európát, a testvérét, és szomszédait, az inkább egy szuper elszigetelt pozíció felé vett irány, szerintem. Észak-Korea csinálná így Dél-Koreával és mindenki mással szemben.
@ijontichy: Ja, én arra a Vincent törvényre gondoltam, hogy miért csinálja ? Geciskedni akar, vagy lop. Ha elsőre nem látszik, mi az oka egy rendeletnek, akkor csak lop.
szövetségi szinten eltörölte a transzneműség fogalmát trump, aminek egészen biztosan szomorú következményei lesznek. sok mindennek lesznek szomorú következményei.
@jotunder:Elon Musk egyik gyereke transznemű, ha jól emlékszem kitagadta.
@jotunder: Ross Ulbricht, Silk Road, hogy ne kelljen a nagyerdemunek (tul sokat) keresgelnie. Ide illik meg a kommentarja is a teljes kegyelemmel kapcsolatban (ertsd: mostantol soha nem volt elitelve sem):
.
„The scum that worked to convict him were some of the same lunatics who were involved in the modern day weaponization of government against me. He was given two life sentences, plus 40 years. Ridiculous!”
.
https://en.wikipedia.org/wiki/Silk_Road_(marketplace) Egyebkent nagyon vicces, hogy egy nap sem telt el a kegyelemig attol kezdve, hogy a karteleket terrorista szervezetnek nyilvanitotta. Elvek menten politizalas, az.
@annokkk: Azért? Azért kár volt, mert olyan nincs is.
Kezd olyan erzesem lenni, hogy JT eredeti elkepzelesevel szemben ez a topik par ev mulva az egykor elismeresre melto orszag (vegso?) lecsuszasanak a kronikaja lesz, kicsit atertelmezve az „amerika vs europa” cimet.
@KennyOMG: A börtönök tele vannak a barátaival és üzlettársaival.
@annokkk: Vivian Wilson (Musk transznemű lánya) tagadta meg (nem ki) az apját.
@jotunder: Ja, bocs.
Lehet, hogy félreértettem, de most Jótündér azt mondja, hogy irigyelnünk kellene, hogy Trump felfoghatatlan állami pénzt fektet bele egy olyan technológiába, amiről fogalmunk sincs, hogy valóban meg tudja-e valósítani azokat az álmokat, amikről Silicon Valley techno-hazudozói beszélnek?
Musk náci mókázása pedig említésre sem méltó, mert csak…
@jotunder: Random bár erősen tendenciózusan őrült bolyongása során néha elkerülhetetlenül fog tenni pozitív lépéseket is (ahogy Orbánék cigizéskorlátozó lépései szerintem pozitívak) de ne higyjük, hogy az igazság a bölcsesség és az őrület között valahol félútón van. Ha Trump bármit megszilárdít a saját pozícióon és anyagi helyzetén kívül, akkor az maximum mellékhatás.
@capacete: állami pénzt? ez gyakorlatilag teljesen magántőke, a szövetségi állam szerepe leginkább a szabályozásban van. Musk most kezdte el fúrni a tervet, nem adott neki huszonnégy órát 🙂
@jotunder: Azért hívják AI infrastruktúra projectnek, mert infrastruktúra fejlesztésekbe beszáll(hat) az állam is. Nem ugrálnának Tump körül, nem mondanák, hogy
meg hogy
ha nem akarnák beindítani a pénzszivattyút. Megcsinálnák maguk, seggnyalás nélkül. Trump meg nem támogatná, ha ez nem hízlalná vagy az egoját vagy a pénztárcáját.
Az az elkézelésük, hogy a gov erőteljes támogatásával épüljön infrastruktúra, ami majd bevonzza a hazai és nemzetközi tőkét az egyedi AI projectekbe, amik az infrastruktúra tetején ülnek és termelik a hasznot (az oligarcháknak).
A tech-mogulok közül Musk az, akinek nincs saját AI programja, ezért fúrja. Az AI-t nyilván a többi oligarcha nyomja. Musk szerint ez a pénz nyilván jobb helyen lenne a mars-expedícióban.
@nyulambator: az xAI Elon Musk programja. dollármilliárdok vannak benne. grok az LLM-jük.
@nyulambator: Altman az első százmilliárd dollárról úgy beszél, mint ami már zsebben van. ami eléggé meredek.
@jotunder: Beleöntöttek egy kamionyi pénzt és eredménye egyelőre semmi. A Gartner elemzésekben nyoma sincs, maximum egy gyenge említés. Gyenge követő, egyelőre. Se vision, se execution potential.
Láttátok, ahogy a palesztinok és a Hamas kiállnak és tüntetnek az amerikai LMBTQ közösség mellett – különös tekintettel a transzneműekre – most hogy szorul a hurok körülöttük?
@jotunder:](#comment-341128)
Fenéket, állami infrastrukturális befektetést akarnak, sok-sok adófizetői pénzt, amit szépen át tudnak onnan szivattyúzni, még akkor is, ha esetleg kipukkad az AI-bubble.
1) Bízok benne, hogy az EU összekapja magát. Én válaszul Trumpra, holnap bejelenteném, hogy a közigazgatásban csak Linuxot használunk (amúgy sem tudjuk, hogy a Windows mit hová szivárogtat), Facebook betiltva. Utána tárgyalhatunk a vámokról.
2) Én soha nem éreztem magam európainak úgy, mint ahogy egy amerikai magát amerikainak érzi. Hála Trumpnak, kezdem…
Egyébként az AI mániából egy jó nagy tőzsdei összeomlás lesz pár év múlva. A történelmi tapasztalatok szerint amikor az emberiség kitalál valami tényleg újat (vasút, dotcom stb.), akkor az átlagember is megszólal, hogy „asszony, ma meggazdagszunk”, és az árfolyamok felrepülnek a csillagos égig, és amikor elfogy az emberek befektethető pénze, akkor jön a crash.
@capacete: itt le van írva, hogy nagyjából mi lesz és az első százmilliárdban nem látszik állami pénz.
@excombo: 2) Igen. Ukrajna szindróma.
https://www.politico.eu/article/us-500-ai-europe-donald-trump-global-leadership-eu-social-media-china/
@excombo: nem vagyok AI guru (sem). ez olyan ismereteket kíván, amivel én nem rendelkezem, és soha nem is fogok rendelkezni.
@jotunder: Ja, én sem vagyok AI-guru, csak közgazdasági szempontból néztem meg a helyzetet az előző kommentben. Az AI mániát is közgazdasági értelemben írtam (ami van, és még szerintem lesz is egy darabig).
.
Egyébként érdekes, hogy milliárdos befektetők is ott legyeskednek Trump körül, például Musk, a híres árfolyamfelbeszélő (a Tesla részvényt semmilyen befektetői mérőszám szerint nem érdemes megvenni). Szóval lehet, hogy a nagy tőzsdei összeomlást nem engedhetik meg maguknak. Vagy épp ellenkezőleg, akkor lehet jól bevásárolni? Vagy: Vámot helyezel kilátásba egy ország ellen => a részvényei azonnal esni kezdenek => bevásárolsz => vám sztornózva. Vagy a Trump coin. Ennyire nyíltan már régen volt business a politika…
@excombo: : „csak Linuxot használunk” Off Életem egyik szerencséje volt, amikor egy kollega felhívta a figyelmem a Linuxra, mint alternatívára. ~12 éve már. Az első kábé két év nehéz volt. Nincs ingyenebéd, „beletenni a tízezer órát” ( 😉 by @JT). De megéri.
Egyébként Mo-on volt is ilyen kezdeményezés (ha jól emlékszem Mint), készültek anyagok. Ugyanakkor tény, hogy a „Larry DB”-nek nincs igazi versenytársa. Remélhetőleg csak még nincs. On
E poszt miatt van vajon, hogy a https://ai-hungary.com/hu lap jelenleg elérhetetlen?
https://securitybrief.co.uk/story/uk-unveils-14-billion-ai-plan-with-tech-sector-backing
@jotunder:
„de ez az ő hajóágyújuk, és nem a miénk.”
Az ENSZ azért egy sóhivatal, mert a BT állandó tagjainak az egyetértése kellene. Most úgy tűnik, hogy Trump önmagának akarja kiosztani ezt a „hatáskört”. Nem fog sikerülni. S így még kevésbé fognak megoldódni a globális kérdések – környezet, É-D, stb.)
És ha már hajóágyú:
https://444.hu/2025/01/23/az-amerikai-kormany-azt-keri-az-allami-alkalmazottaktol-hogy-jelentsek-fel-kollegajukat-ha-titokban-diverzitast-segito-programokat-csinalnak
Innen már tényleg csak egy egészen kis lépés az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság
@nyulambator: Ha nem fehér férfit vesznek fel, igazolni kell, hogy kinek a farka tokja, különben elindul a találgatás.
@nyulambator: Most, hogy Kevin McCarthy lemondott a képviselőségről, lenne ideje egy bizottságot vezetnie az ilyen ügyek kivizusgálására.
@annokkk: : Bárca? 😉
@Grrr: : 😀
Az internet nem felejt: https://web.archive.org/web/20250124051505/https://www.businessinsider.com/larry-ellison-ai-surveillance-keep-citizens-on-their-best-behavior-2024-9
.
Larry Ellison nedves alma az AI-rol. Valahol egy video is letezik, ahol boldogan mondja hogy a rendoroket is felvesszuk, az allampolgarokat is felvesszuk, mindenki jol fog viselkedni, rendorok sem kellenek, mert majd uj genreacios autonom dronok rendet tartanak, esatobbi esatobbi esatobbi, mindezt persze nem human kiertekelessel, hanem majd az AI magatol. Oracle Consumer Products, az, Verhoven majdnem pontosan eltalalta.
@KennyOMG: Olvasom, hogy a robotrendőrséget akarja, és közben a lánya meg a fia bevásárolja magukat a játékiparba és a filmiparba, és erről is csak az jut eszembe, hogy a filmiparral és játékokkal párnázzák ki az utat maguknak a techmilliárdosok, hogy végül eljussanak a totális diktat…..