Anglia útban egy csinos szakadék felé
Eredeti szerző: jotunder
Holnap lesz a Brexit-saga következő epizódja.
Egyelőre úgy tűnik, hogy két fontos képviselői indítványról fognak szavazni. Az első, az ún. Brady-indítvány. Az a lényege, hogy feltételes támogatást ad a miniszterelnöki deal-nek, amennyiben az észak-ír backstop helyett valami másban állapodik meg Theresa May az Unióval. Ez azért érdekes javaslat, mert az Európai Unió vezetői többször bejelentették, hogy nem hajlandóak változtatni az álláspontjukon, a tárgyalásokat befejezték a backstopról. A miniszterelnök kötelezni akarja a konzervatív képviselőket az indítvány támogatására. A probléma ezzel az, hogy a legdurvábban Brexit-párti és backstopellenes frakció, a European Research Group vezetője Jacob Rees-Mogg kissé rezignáltnak mutatkozott a javaslattal kapcsolatban, mintha nem lenne pontosan abban a hangulatban, hogy kész legyen annak elfogadására, ami inkább fordítható „lófaszt fogom én megszavazni”-nak, mint bármi másnak. A dolog még alakulhat.
A második indítvány a Boles-Cooper-féle indítvány, ami arra irányul, hogy a no-deal lehetőségét kizárják. Ezt a miniszterelnök semmiképpen nem akarja elfogadni. Ráadásul a Munkáspárt ún. beszari frakciója sem támogatja, azok a képviselők, akiknek a választókörzete tele van munkáspárti brexiterrel.
Ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy 1. Theresa May valóban úgy gondolja, hogy Junckert pusztán női vonzerejével rá tudja venni arra, hogy váratlanul elfogadjon egy olyan javaslatot, amely ellentétes az európai joggal, illetve 2. nem ideges amiatt, mert gyakorlatilag az összes brit szupermarket lánc vezetője egyszerre jelentette ki és mintegy be is, hogy kurvára üresek lesznek a pultok március harmincadikán, ha itt nem lesz deal. Senki sem tudja, hogy mi jár Theresa May fejében.
Elvileg két hónap múlva kellene az országnak elhagynia az Uniót, és egyelőre csak a hülyeségbeszélés Csomolungmájára jutott el, de szinte össznépileg. Részben úgy gondolják, hogy óriási recesszióba jut az ország, katonákat kell kivezényelni az utcákra, leáll a légi közlekedés, miközben a nagyobb cégek elhagyják az országot, részben pedig azt, hogy az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodások egész sorát köti meg, szárnyalni fog, és Merkel tanti személyesen fog Boris Johnsontól kétszáz eurót kérni elsejéig.
A fogadóirodáknál egyelőre huszonöt százalék körüli esélyt adnak a szakadék szcenáriónak, azaz a no-deallel való kiszállásnak. A font tartja magát 1.15 euró felett. Ha mindkét indítványt elutasítják, és ennek most komoly esélye van, akkor lesz igazi patthelyzet, amikor is valamit csinálni kellene, ami élesen különbözik a harakiritől.
Két fontos dolgot tanultam meg a Brexit-ügyből. Ha a brit elit nem hallgat a brit nép szavára, a brit nép dühös lesz és azt kezdi vélelmezni, hogy jól seggbe kellene rúgni a brit elitet, ha viszont a brit elit hallgat a brit nép szavára, akkor azt is tudomásul kell vennie fent nevezett brit elitnek, hogy a brit nép jelentős részének nem sikerült abszolválnia az érettségiig és pont ezen résznek van a leghatározottabb véleménye a dolgok állásáról.
Abban reménykedem, hogy.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518406-69375ea346b63' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518406&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518406-69375ea346b63&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518406-69375ea346b63' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Grrr: Igen, ez egy tökéletes nesze semmi, fogd meg jól megoldás lenne 😉
Nyilván nem változtatna azon, hogy az angolok egyoldalúan kiléphessenek. Továbbá minden szerződés módosítható a felek kölcsönös megállapodásával (azaz a közös felülvizsgálat lehetősége mindig is benne van egy szerződésben). De erre mindenki mutogathatna mint kompromisszumra, elmondhatná, hogy Brexit, meg kooperáció, meg majd a részletekkel akkor foglalkozunk, ha elérjük a hidat – és lemehet a pubba inni egyet a jól végzett munka örömével.
@Grrr: es azt boven nem fogja elfogadni a DUP es az ERG. de…
itt egy lezart targyalasrol van szo, nem nyithatjak meg ujra. nincs semmifele megoldas, Irorszagot meg kell vedeni. ez a jatszma nem az EU-val folyik, hanem a Westminsteren belul.
valojaban teljesen normalisan alakulnak a dolgok, csak a teljes normalitas idegesito.
lehet tudni, hogy egy csomo olyan tory szavazta meg a Brady-t es szavazott Cooper ellen, aki semmilyen korulmenyek kozott nem toleralja a no dealt. kormanytagokrol van szo. husz kormanytag van, minimum, de inkabb harminc-negyven, aki nem fogadja el a no-dealt. varnak ket hetet, hagyjak, hogy vilagos legyen, itt nincs apellata es akkor egyszeruen lepniuk kell.
februar 13.-an szerintem egy Cooper mar valoban Boles-Cooper lesz es atmegy.
azert Spelman atment, ezt ne felejtsuk el. es meg a Spelmant sem szavazta meg minden mersekelt lojalis.
@jotunder: Csak az üzleti életnek van elég idegeskedni valója, plusz nem hiányzik.
A Barclays bejelentette, hogy €190 milliárd eszközt (a bank eszközeinek 15%-át) áttelepíti Dublinba, mert nem tudnak tovább várni a bizonytalansággal.
Harrington is azt emlegette reggel, hogy a cégeknek lassacskán le kell adniuk az április-májusi alapanyag rendeléseket, de fogalmuk sincs, hogy miként fog működni a világ, milyen feltételekkel kapják majd meg a megrendelt árut, és egyáltalán mikor.
Tipikus felsővezetői hozzáállás. Taktikáznak a döntésekkel belső politizálás okán, és nem érzékelik, hogy egy-egy döntés halogatása milyen rohadt nagy problémákat okoz a frontvonalban.
Én már csak John Crace-t olvasok Brexit-témában, így van benne valami jó is.
http://www.theguardian.com/politics/2019/jan/29/after-two-years-of-no-progress-whatsoever-bring-on-plan-c-minus
@jotunder: nekem az sem világos, hogy ha may nem tud az eu-val tárgyalni a backstop ügyben, akkor van-e miről szavazni a parlamentben, hiszen ugyanaz van az asztalon, mint amit a parlament másfél hete elsöprő többséggel elutasított (a spelman kiegészítésnek, mint may mai is elismételte nincsen semmiféle hatálya). ha egy két és fél év előtti népszavazást nem lehet megismételni, mert csúfot űz a népfelségből, akkor egy egy hónapos parlamenti durva elutasítást hogy lehetne újrázni? a parlament már amúgy is megfeddte a kormányt, hogy hülyét csinál belőle.
és itt újra bejön a kormánybuktatás is a képbe: a dup például kiállhat may mögül egy újabb bizalmatlansági indítvány után, ha may megint backstoppal terjeszti be a javaslatát (már ha egyáltalán teheti). meg jöhetnek még, hogy a kormány visszavonja az article 50-t (nem hiszem), vagy új népszavazásos indítvány (aligha).
szóval csúszik az a brit politikai laokoon-csoport bele a no-deal-be.
@Grrr: „Schrödinger brexit” ))))
@Grrr: ajánlom mellé Marina Hyde-ot is, pl:
http://www.theguardian.com/commentisfree/2019/jan/16/westminster-apocalypse-may-tories-opportunity
@dr Brcskzf Gröőő: Köszönöm! 🙂
Theresa May volt tanacsadoja, Nick Timothy hatalmas otlete a Telegraphban
„The (Irish) republic could remain in the EU but leave its customs union.”
Ja… Egy EU tagallam lepjen ki az europai vamuniobol, mert akkor konnyebb lesz a brit miniszterelnok elete. Es amikor ezt leirja, szornyen okosnak gondolja magat.
@jotunder: Igen, különösen figyelembe véve a tradicionális ír elkötelezettséget a Make Britain Great Again témában.
Következő lépésben javasolhatná, hogy együtt ünnepeljék a Húsvétot, amikor meg lehetne beszélni egy szorosabb kooperáció lehetőségét (pl. közös kormányzás). A tüzijátékot a brit fél biztosítaná jóindulatú gesztusként.
@jotunder: Úgy értesültem, hogy az első kézenfekvő ötlete amúgy az volt az úriembernek, hogy az a bloody EU egyszerűen számolja fel a vámúniót. Ha minden relációban kell mutatni a country of origin igazolásokat meg egyeztetni a vámtartifákat, akkor ugyebár az ír határ is ugyanolyan puha marad, mind az összes egyéb EU-n belül határ. Csak később aznap, a munka utáni sörözés alatt dobta be a Fiona Hill, hogy az is menne, ha csak az Ír Köztársaság lépne ki a vámunióból. Nagyszerű megoldás, végre el van rendezve az ügy!
@Grrr:
Miért, az nem jó, hogy Írország csatlakozik Nagy-Britanniához?
@seol: Az is lehetett volna, de a DUP nem hajlandó a pápistákkal egy országban élni!
@jotunder: @Bolygó Hollandi: @Grrr: ez már továbbgondolt verziója annak a ki tudja miért nagyon körbemosolygott javaslatnak, hogy írország is lépjen ki az eu-ból, és akkor a fő probléma könnyen megoldható. de kétségkívül @seol: megoldása a legkézenfekvőbb. és az sem problematikus, hogy az írek nem vettek részt a brexit voksoláson, mert ha hozzáácsapjuk a kurva íreket a tényeknek megfelelően a távolmaradottakhoz, akkor az eredmény megvan, az érvényességgel kapcsolatos kifogások beterjesztésére rendelkezésre álló idő pedig lejárt.
@seol: Vagy ha Észak-Írország kilép az Egyesült Királyságból?
Ma Hunt és Javid (külügy és belügy miniszterek) is megpendítték a Theresa May által bebetonozottnak tekintett március 29-i kilépés kapcsán, hogy „extra time may be needed”.
Utcai angolra fordítva ez kb. a „we are utterly unprepared, have no idea what is going on”. Alakul… 😉
Lesz újra kék britt útlevél.
Adalék az ír témához azoknak akik nem érzik át az ír-angol szeretet mélységét.
Ma több angol újságban is megjelent az alábbi egész oldalas hirdetés
Dear England
Sorry for the last two years of pain, suffering and humiliation.
Another 798 and we’ll be even.
Paddy Power
(egy ír fogadóiroda)
pbs.twimg.com/media/DyVRk8PW0AAEsHp.jpg
hehe
Lassacskán kezd kiderülni, hogy miért olyan nehézkes ez a Brexit megállapodás.
Ma Dominik Raab elismerte, hogy nem olvasta a Good Friday Agreement-et, ami 20 éve megadta a békés egymás mellett élés kereteit. Raab Brexit Secretary volt tavaly júliustól novemberig, amikor már egyértelmű volt, hogy az észak-ír kérdés a legnagyobb csont. Az EU tárgyalók rendszeresen hivatkoznak a Good Friday Agreement kötöttségeire nyilatkozataikban. Raab nem tartotta fontosnak elolvasni.
inews.co.uk/news/brexit/good-friday-agreement-dominic-raab-brexit-secretary-northern-ireland-peace/
Raab jogot végzett Oxfordban és Cambridgben, és több évet dolgozott egy vezető jogi irodánál mint ügyvédbojtár. Nem egy diszlexiás Bush, nem egy Kósa Lala, mégcsak nem is Rezsi Szilárd, hanem valaki aki legalább egy évtizeden át heti több száz oldal komplikált jogi szöveg részletekbe menő olvasásával volt sikeres.
Raab ma azt volt képes mondani, hogy egyszer sem sikerült elolvasnia a 32 oldalas alapszerződést, mert hát az nem olyan olvasmányos valami amit az ember csak úgy elővesz a szabadidejében. Pici kis ablak a brit tárgyalók lelkivilágára.
„British officials have revived cold war emergency plans to relocate the royal family should there be riots in London if Britain suffers a disruptive departure from the European Union
[…]
[közte] plans to move the royal family, including Queen Elizabeth, to safe locations away from London.”
http://www.theguardian.com/politics/2019/feb/03/queen-to-be-evacuated-if-brexit-turns-ugly-reports
szóval. a brit nagyság és önállóság nyitóaktusa az lesz, hogy a királynő elmenekül londonból. sekszpír beájulna.
@incze: ” safe locations away from London” Hmmm… a Kontinensen? Ugye nem? Ez már igazán skandalum lenne 🙂
Gondolatkísérlet:
Az EU, a UK és Írország háromoldalú megállapodást kötnek arról, hogy Írország és a UK vámuniót hoznak létre az Írországban és Észak-Írországban termelt árukra (whatever that means), de csak arra (tehát a GB-ben előállított áruk vámkötelesek maradnak a UK-IE relációban), és a megállapodás Írország uniós tagságát nem érinti.
Írország tengeri és légi határátlépői most is vámhatárok. Az ír-északír határon felállítanak vámparancsnokságokat, amiknek az a dolguk, hogy átengedjék a bel-ír árukat, és megvámolják a rest-of-the-EU/rest-of-the-UK árukat. Ez nyilván nem fog működni, de majd mindenki úgy tesz, mintha a csempészet nem lenne akkora probléma (és nyilván nem is lenne akkora, mint a hard brexit).
@Kettes: az vicces lesz, amikor egy hivatalos határátkelőhelyen a csempészáru mennyisége két nagyságrenddel meghaladja a legális áruforgalmat — nem, mintha ne lett volna erre példa a magyar-szerb határon annak idején 🙂
@Kettes: Ez egy egészen érdekes ötlet. Ideálisan passzol a Montecristo No 4-hez, ha van elég Rémy XO 😉
Sajnos azok a fránya részletek megakaszthatják sikerének pályáját. Egy ilyen megállapodás tervezet szintű összehozásához is kell pár hónap. Aláírásához, ratifikálásához meg pár év. Jelenleg 53 nap maradt. Így vagy komoly brexit halasztás vagy a backstop megtartása szükséges, ami a keményvonalasok két kedvenc mumusa.
@Kettes: Érdekes, de jogilag és politikailag így, ebben a formában nem lehetséges.
1. vámkérdésekben csak az EU (a Bizottság) tárgyalhat, mivel az kizárólagos uniós hatáskör; Írország nem.
2. A javaslat ráadásul jelentős jogrendbeli különbséget teremtene Észak-írország és GB között, amibe a DUP és mások se mennének bele.
3. És hát a határ így is ‘élessé’ válna, mivel minden árura ellenőrizni kellene a country of origint. norvég mintára. Jelentős adminisztratív költséggel.
http://www.youtube.com/watch?v=E5S1EMmCWAE
@Grrr:
1. Az EU arról tárgyal, hogy milyen feltételekkel hagyja jóvá, hogy Írország az ír-UK vámunió tagja legyen.
2. A jogrendbeli különbség kifejezetten előnyös lenne Észak-Írországnak, nem látom, hogy a DUP miért ellenezné. Még egyszer: ez nem jelentene vámhatárt Észak-Írország és GB között.
3. Én a smart backstop-ot úgy csinálnám, hogy az ír és az északír vállalatok és magánszemélyek járművei meghatározott feltételek mellett kapnak egy zöldfolyosó e-matricát, amivel szépen átsuhannak a határon. A többiek begurulnak a vámállomásra. A zöld folyosó ellenőrzése az ír és az észak-ír hatóságok dolga lenne, akik sztem ebben eléggé érdekeltek lesznek, mert nem akarják, hogy off-shore/csempész cégek is élvezzék a helyieknek szánt kereskedelmi előnyöket. Kizárja ez a csempészetet? Természetesen nem, so what.
Michael Gove, egykori hard Brexiter ma mar azt magyarazta a kormanyulesen, hogy baj, hogy az emberek nem ertik mekkora kara szarmazna az orszagnak a no-deal Brexitbol. Theresa May pedig Belfastban elmondta, hogy a Nagypenteki Egyezmenyt minden korulmenyek kozott be fogjak tartani. Ez nem rossz hir.
Nem hiszem, hogy segít a nagy bizonytalanságban, hogy eleve Mrs. Talánnak hívják a brit miniszterelnököt…
@jotunder: Gove akár a Fideszben is komoly karriert futott volna be a olyan gyorsan tudja homlokegyenest megváltoztatni a véleményét 😉
7 hónappal ezelőtt: ‘Be generous or we’ll walk away’ – Michael Gove’s warning to EU
„We are being generous to the EU, we are showing flexibility,” he said. „If the EU is not generous and flexible, we may have to contemplate walking away without a deal.
„No-one wants to walk away now because we are in the middle of a negotiation – what we need to be able to do is to walk away in March 2019.”
http://www.bbc.co.uk/news/av/uk-politics-44756841/be-generous-or-we-ll-walk-away-michael-gove-s-warning-to-eu
Egy megdöbbentő adalék: Cameron ámokfutása előtt a britek 5-10% gondolta, hogy az EU egyike az ország lényeges kérdéseinek. Mostanra sikerült családokat és közösségeket szétszakítani vele és mélyen kettéosztani a társadalmat.
http://www.economist.com/britain/2017/04/03/brexit-a-solution-in-search-of-a-problem
@jotunder: (mégis mit mondott volna belfastban)
de talán asszonynak talán igaza lesz. ha a dup, meg néhány ásatagabb berxiter nem is támogatja, rengeteg tartaléka van a munkáspártban (is), nagy úr a rettegés.
Parliament voted to get a Brexit deal done now. So let’s make it happen – írt véleménycikket pl. flint kisasszony a guardianbe. http://www.theguardian.com/commentisfree/2019/feb/05/parliament-vote-brexit-deal-now
kell még szivárogtni néhány tervezett intézkedést (második böske evakuációja igazi masterpiece). lehet, hogy még egy szavazás halasztás is belefér, pl. milyen elegáns lenne március 28-án szavazni may-tervről, csak hogy ne legyen az a sok bizonytalanság, hogy mi és mi között lehet választani.
ahogy a „people vote”, meg remain lehetősége elpárolgot az éterbe, a közhangulat is lassan egyértelműen may mellé állt, ezt mutatta a labor nagy huppanása is, de itt van pl. ez:
may’s deal with backstop: 27%
may’s deal without backstop: 34%
no-deal: 39%
news.sky.com/story/sky-data-poll-public-prefer-a-deal-instead-of-hard-brexit-11622551
ergo talán asszony most azon dolgozik (teljes sikerrel), hogy az isten se tudja, hogy most backstop vagy backnemstop, backstep vagy forestep, keep walking, sőt http://www.youtube.com/watch?v=m5QJRWXrKhc -ing.
444.hu/2019/02/06/donald-tusk-van-a-pokolban-egy-kulonleges-hely-azoknak-akik-terv-nelkul-kampanyoltak-a-brexitert
@Külsős: nem biztos, hogy ez volt Tusk legjobb otlete a heten…. a toryk szikrat hanynak a duhtol. holnap May talakozik Tusk-kal es Junckerrel. nyilvan nem tortenik semmi. a kerdes az, hogy valamilyen nevetseges kozmetikai valtoztatast beterjeszt-e May a Parlamentnek.
@jotunder:
Ezt az egészet a Toryk kúrták el, ehhez képest Tusknak teljesen igaza van, legfeljebb nem kellett volna nyilvánosan kimondania. A Toryk szikrát hánynak, inkább oldanák meg a problémát amit ők kreáltak és most is miattuk nincs megszavazva az elválási dokumentum.
Szerinted egy rendezetlen brexittel ki jár rosszabbul az EU vagy a UK?
Ha már az EU példát akar statuálni a „kilépőkkel”, akkor ez egyelőre szépen halad.
@Mickey Pearce: nekem kicsit rosszabb bojo-ekrol a velemenyem, mint tusknak, de tusk helyeben ezt a poent kihagytam volna (nem biztos, hogy sikerult volna kihagynom, de probalkoztam volna)
@jotunder: OK, köszi. Nyilván diplomatikusabb kihagyni de gondolhatod milyen frusztrált már mindenki.
@jotunder:
Nem hiszem, hogy Tusk poénnak szánta. Ők viszont alighanem igen. 🙂
„Brussels officials were quick to clarify Mr Tusk’s remarks, stressing to BBC correspondent Adam Fleming that the Brexiteers’ special place in hell would be for when they are dead and „not right now”.”
@incze: „lehet, hogy még egy szavazás halasztás is belefér, pl. milyen elegáns lenne március 28-án szavazni may-tervről, csak hogy ne legyen az a sok bizonytalanság, hogy mi és mi között lehet választani.” – hát ehhez nem kellett túlzottan gazdag képzelőerő:
Brexit deal may not be put to MPs until late March, officials say
http://www.theguardian.com/politics/2019/feb/07/theresa-may-juncker-clash-brexit-robush-backstop
all-in
@Mickey Pearce: Tusktól ez nem egy indulatos kiszólás volt, papírból olvasta, lassan, higgadtan. Az volt a célja, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá tegye, hogy ami most folyik, jó esetben önáltatás, rossz esetben színjáték az angolok részéről. Azt is lehet tudni, hogy a Brexiterek mindenképpen pokoli shitstormot küldenek majd az EU-ra, ez az elővágás legalább a képmutatás vádját kivédi.
@Külsős: I’ve been wondering what the special place in hell looks like for those who promoted Brexit without even a sketch of a plan on how to carry it safely. )))
i.guim.co.uk/img/media/bceb6220df7c458823d730e8bc053f30c712a541/153_116_3260_1957/master/3260.jpg?width=620&quality=45&auto=format&fit=max&dpr=2&s=14e7617b33a23b7c3e15da5552b8c5cc
http://www.theguardian.com/politics/2019/feb/12/theresa-mays-brexit-tactic-my-way-or-a-long-delay
teljesen véletlenüll olly robbins pont akkor mondta el jó hangosan Theresa May Brexit stratégiáját, amikor éppen arrajárt az ITV riportere.
vagy esetleg nem egészen így volt, ki tudja.
éppen most szavazták le Theresa May „csak azt szeretném mondani” indítványát. kizárólag arra jó, hogy megalázzák, de ki a kicsit nem becsüli.
@jotunder: Mi lesz ennek a vége? A Labour vajon ad be a közösbe néhány szavazatot, hogy elkerüljék a deal nélküli kizuhanást?
@Grrr: én ezen már gondolkozni sem akarom. a no deal brutálisan megütné a brit gazdaságot ÉS Írországban kezelhetetlen krízishez vezetne. ezért arra fogadnék, hogy ezt azért nem próbálják ki.
@jotunder: Ha erre fogadnál, az ír Paddy Power 4 Euróra adna neked még egyet, szóval ők is elég valószínűnek tartják. A no deal kettőre ötöt fizet.
@ámbátor: A gond az, hogy esetleg valami véletlen folytán is összejöhet a no-deal, ha a legvégére hagyják a dolgot. Chuka Umunna beszélt ma ennek a veszélyéről. 9 éve MP, úgyhogy lehet valami fogalma a nem szándékolt parlamenti döntésekről.