Ázsia felemelkedése. Orbán miniszterelnök úrnak, végtelen tisztelettel.
Eredeti szerző: jotunder
MATEMATIKAI DIÁKOLIMPIA (Amszterdam 2011)
A csapatversenyt Kína nyerte, ahogy az elmúlt években mindig. Az utóbbi három évben minden egyes versenyzőjük aranyérmet szerzett. Négy szingapúri szerzett aranyérmet, ebből három az első tízben volt a pontszámuk alapján. A 39 aranyéremből 28-at szerzett ázsiai csapat. Thaiföld és Észak Korea (!) hármat-hármat, Hong Kong, Taiwan, Japán, Dél Korea és Irán kettőt-kettőt továbbá India és Malajzia egyet-egyet (mindent kézzel számolok, egyet-kettőt elnézhettem esetleg). Az amerikaiak lettek a csapatmásodikok, elsőszamú versenyzőjük David Yang, második Xiaoyu He.
A nemzetek pontversenyében Franciaország (matematikai nagyhatalom) a harmincnegyedik lett. A középfokú oktatásáról híres Finnország pedig a tádzsikokkal holtversenyben lett ötvenhetedik. A magyar csapat huszonötödik. A legjobb eredményt mint azt már korábban megírtam, a német Lisa Sauermann érte el.
FIZIKAI DIÁKOLIMPIA ( Bangkok 2011)
Taroltak a tajvaniak. Az első hétben öt (5) tajvani diák volt. Az első tízbe egyetlen nemázsiai fért be az amerikai Brian Zhang. Az első huszonötben van még egy francia. A többi ázsiai.
KÉMIAI DIÁKOLIMPIA (Ankara 2011)
Harminchárom aranyérmet osztottak ki. Az ötödik legjobb eredményt a magyar Sályi Gergő érte el. Az első tízben négy kínai van. és egy kínai diák érte el a legjobb eredményt. Az ázsiai fölény itt is látható, még két indonéz aranyérmes is volt.
BIOLÓGIA DIÁKOLIMPIA (Taiwan 2011)
Itt az amerikai Rebecca Shi győzött. A legjobb tízben négy amerikai volt, Charles Huangdong Du, Chelsea Voss és Shulin Ye. Az első húszban volt még négy tajvani, három japán, két-két szingapúri és kínai és egy magyar is Nászai Máté. Az új zélandi csapat sem szerepelt rosszul.
………………
Namost, vonjunk-e le ebből messzemenő következtetéseket a Nyugat hanyatlásával kapcsolatban ? Én nem tenném. Ami látható az az, hogy a kelet-ázsiaiak számára nagyon fontos az iskoláztatás. Az amerikai-kínaiak számára is az, a kínai-kínaiak számára is az. A nem túlságosan gazdag Thaiföldön hatalmas elitgimnáziumok vannak, a leghíresebb talán a Triam Udom Suksa, a maga négyezerhatszáz diákjával. Ugyanez igaz Taiwanra és még Indonéziára is. A kelet-ázsiai országokban pontosan az ellenkezője folyik annak mint ami Finnországban, nagyon komolyan veszik az elitképzést a gimnáziumokban. Dél Koreában akár napi tíz órán keresztül is tanulnak a gyerekek a hagwon-okban. Ez az Ázsia, és nem az, hogy rózsaszín ingben hülyeségeket beszélünk erdélyi fiataloknak, végtelen tisztelettel.
Tegyük hozzá a világ legjobb felsőoktatási intézményei ma is az Egyesült Államokban és Nyugat Európában vannak, és az elitiskolákban tanuló ázsiai gyerekek álma a Harvard és az MIT. És azt is tegyük azért hozzá, hogy Finnország oktatása borzasztóan sikeres, teljesen függetlenül attól, hogyan szerepelnek a finn diákok a diákolimpiákon.
Ha Orbán azt mondja, hogy tessék az elitközépiskolákban elérni az kelet-ázsiaiak szintjét, a magyar felsőoktatás pedig zárkózzon fel a Nyugathoz, és évente többszáz vagy ezer magyar diák menjen ki a legjobb amerikai egyetemekre, akkor is lenne felhördülés, hogy így elitizmus meg úgy, de legalább a félhülye unortodox Matolcsy és az egészhülye nagyonunortodox Bogár László helyett hirtelen chicagoi, princetoni, berkeley közgázt végzett gyerekek jelennének meg (vagy inkább maradnának kint, de legyünk optimisták) és az nagyon szórakoztató helyzeteket is teremthetne.
Ahogy Széchenyi mondta volt, van a szájhanyatlásozás és van a tetthanyatlásozás. Orbán miniszterelnök úr anyugatfáklyájakihunyikédesbarátocskáimhukkozása leginkább szájhanyatlásozás, tétnélküli dumcsikálás. Végtelen tisztelettel.
Nincs benne semmi valóságos elszántság és emelkedettség. Ha lenne, akkor azon érdemes lenne vitatkozni, felemelni a hangunk, felrúgni a széket, mitomén, ez így csak szánalmas, drága aranyos miniszterelnök úr. Kétharmaddal is az, és hétnyolcaddal is az lenne.
Azok az erdélyi gyerekek nem lesznek beljebb attól, ha pofázunk nekik a hanyatló Nyugatról, ők ugyanis nyugati színvonalú egyetemet szeretnének, és ezt most Bukarestben vagy Budapesten nem találják meg. Pofázástól nem lesznek versenyképesek, és Romániából valóban elmennek ám a fiatalok, nemcsak fenyegetőznek mint a magyar rezidensek. Pofázásból még Ázsia sem lesz, pofázásból csak pofázás lesz.
Milyen ázsiázás az, hogy Csányi Sándor és Kubatov Gábor nyolcszáz futballpálya építését igéri, milyen ázsiázás az, hogy közmunkaprogramtól várjuk a megváltást, talicskából nem lesz IPad. Mégcsak nem is hiteles ez az ázsiázás, ez a nyugathanyatlásozás. Mintha a célcsoport is az a pszudojobbikos fiatal lenne, akinek esze ágában sem lenne a Zhangokkal, Huangshikkel versenyezni, hanem jókat álmodik a szittya világuralomról miközben gondosan elhelyezte a kiskezét az éjjeli edényben.
Szinte látom amint Angela Merkelt és Nicolas Sarkozyt informálják arról, hogy valahol Romániában a magyar miniszterelnök Európa bukását és a Nyugat hanyatlását vízionálta. Látom azt a szomorú double facepalmot. Aztán foglalkoznak valami mással, ami nem ennyire kínos.
<
p style=”text-align: justify”>
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521928-67b3987f573a3' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521928&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521928-67b3987f573a3&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521928-67b3987f573a3' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Talicskából nem lesz IPad ez jó , terjeszteni fogom…. 🙂
Üdv,
Az olimpiákon az ázsiai csapatok négy ok miatt sikeresek, illetve a magyarok sikertelenek.
Egyrészt ázsiában a tanulóknak egy vagy két évvel az olimpia előtt intenzív, bentlakásos felkészítést szerveznek. Magyarországon a felkészítés úgy néz ki, hogy az olimpiai selejtező (mely az OKTV döntők után van) után néhány felkészítő alkalmat vesznek részt a gyerekek, utána utaznak ki az olimpiára. Kémiából ez azt hiszem négy vagy öt nap. Fizikából sem több. Kémiából évközi szakkör nincs, fizikából van, de az érdeklődés egyre kisebb. Ez természetesen nem elég arra, hogy olyan minőségben készüljenek fel, mint az ázsiaiak.
A második ok a tehetségek száma. Ebben az évben alig sikerült feltölteni a fizika olimpia keretét – az elmúlt tíz évben a társadalom a vezetőivel együttműködve kiölte magából a természettudományos érdeklődést.
A harmadik ok a pénz. Néhány évvel ezelőtt a volt középiskolai tanárom fia indult a földrajz diákolimpián. Ezt akkor Ausztráliában rendezték. Nos, a minisztérium nem adott támogatást, úgyhogy a felkészítő tanár jelzáloghitelt vett fel a házára, abból vették meg a repjegyeket. Tetszenek ezt érteni? Mert én nem, pedig nem vagyok egy „hülyegyerek”.
A negyedik ok az olimpiai feladatok jellege. Magyarországon a gyerekek olyan feladatokat oldanak meg az OKTV-n és pl. a KOMAL-ban fizikából matematikából, mely az ún. magyar iskola stílusát tükrözik. Ezek a feladatok sokkal rövidebbek, mint az olimpiai feladatok, ugyanakkor sokkal inkább a tudásanyag mély értését követelik meg.
A
Ez érdekes információ, de a Nyugat szóban forgó hanyatlását nem bármilyen képzettségbeli probléma okozza.
Hanem az eladósodottság. Ami most nem egy átmeneti nehézség.
A globális gazdasági növekedés ért el abba a fázisba, amikor mint pilótajáték, már van, ahol kimerül.
@Apeiron:
„az elmúlt tíz évben a társadalom a vezetőivel együttműködve kiölte magából a természettudományos érdeklődést”
Könyörgöm, mi értelme ennek a megszorító fogalmazásnak? Másmilyen érdeklődés amúgy lenne? Például a társadalomtudományok iránt. Humán területen minden rendben lenne? Esetleg se ilyen, se olyan, se amolyan tudomány nem érdekel már minket, hanem a művészetek, na az! Vagy mondjuk se ez, se az, se amaz, hanem a sport!
A kreativitás, úgy en gros, az van itten döglendőben. Az meg engedelmes jószág, nem kell azt kiölni, kipusztul az magától is, elég, ha olyan évtizedig oda hatunk, hogy egy amúgy is az acsarkodásra és a hülyeségre fogékony társadalomból méginkább egy acsarkodó hülyék társadalmát csináljunk. Ökölbe szorult arccal nem tud az ember kreatív lenni. Jobbágy, engedelmes katona, kubikos, az igen, de kreatív, na, az speciel nem. Ahhoz picit másmilyen attitűdök kellenének.
@pucros: Könyörgöm, újfent. Próbáld már meg legalább magadban definiálni, hogy mit is értesz hanyatlás alatt. Ha megvan, akkor ehhez a mércéhez mérd hozzá a világot.
@Apeiron:
Kémiából a magyar csapat igenis a jók között van. A felkészítő pedig, ha nem változott a múlt évezred vége óta, 2*1 hét. És a nemzetközi versenyszabályzat tiltja is az ennél hosszabbat. Ettől még persze megtörténhet, hogy valahol ezt megszegik.
@pucros: Én szeretnék a nyugattal együtt hanyatlani tovább, Orbán keleti felemelkedését meg telibe leszarom.
@maroz: Nem látom, hogy ez megszorító fogalmazás lenne. Társadalomtudományokról azért nem beszéltem, mert gyakorlatilag semmilyen infom nincs róluk. A mondandód azon részével, miszerint a kreativitással lenne baj… Hát nem tudom. Más jellemhiányosságokat is észre lehet venni. Én harminc előtt vagyok. Állítom viszont, hogy a nálam nyolc-tíz évvel fiatalabb középosztálybeli generáció gondolkodása sokkal egyszerűbb, sematikusabb, zártabb, mint az enyém. A kitartás és az akarat szinte zéró szintre süllyedt. Kevesen sportolnak, edzenek. A pofájuk viszont hatalmas. A legtöbbje azonban még egy kocsmai verekedésben sem tudná megállni a helyét sem fizikailag, sem erkölcsileg, nemhogy egy háborús helyzetben. Az érdeklődés a Világ felé minimális. A tudás, munka tiszteletéről semmit sem hallottak. Nekik csak jogaik vannak, kötelességük nincs – ha valaki megpróbálja számon kérni rajtuk a kötelességeiket, akkor értetlenül néznek vissza. Egyetemen is tanítok. Elitszakon, bár csak gyakorlatot. A társadalmi érdeklődés a szak után annyira lecsökkent és a korrupt egyetemi vezetők oly szívesen hemperegtek a politikusokkal, hogy az utóbbi években ezen a csodálatos szakra felvesznek 120-140 embert évente, melyekből két év után marad 60, három év után 40 és msc-re felvesznek 20-at. Az alsóbb évfolyamon oktató tanároknak idejük legnagyobb részét az viszi el, hogy a 95%-ot alkotó bunkó, sötét, tudatlan, motiválatlan hallgatókkal hadakozzon. Nem az, hogy a jók tehetségét gondozza. A tehetségeseket pedig semmi sem húzza – annyira jobbak az évfolyamtársaiknál, hogy elég csak hátradőlniük, kicsit tanulniuk, úgy is teljesítik a többiek miatt lebutított zh-t. Mert a zh-t le kellett butítani, hogy ez az igénytelen tömeg minél később kerüljön ki a munkaerőpiacra.
@bm613: Nem mondtam, hogy a magyar csapat rossz viszont igaz, hogy kémia esetében a felkészítés és a tanfolyam együtt van, valamivel több mint két hét. Az ázsiaiak felkészítése, pedig szabálytól függetlenül, nem ebben a módozatban történik.
Kína pár éve megvásárolt Magyarországról egy teljes matematika tankönyvsorozatot, mert jónak találta. Mi eközben az új típusú érettségi bevezétésétől, nagyjából 7 év alatt a végletekig leegyszerűsítettük a matematika tananyagot, és nevetséges szintre butítottuk a matematika érettségit. Ma, az érettségizettek egy nagy hányada – akár a fele is – nincs tisztában még az egyenes arányossággal sem. Azelőtt mi nyertük a matematika olimpiát, most Kína. Hát így.
A posztoló és a miniszterelnök nem egy osztályban játszik. Sajnos neki (mármint a min.elnöknek) sem a tények ismerete, sem a megfelelő következtetések levonása nem erőssége.
@Apeiron:
És még legalább kettő:
– Az ázsia gyerekek nagy tömege hajlandó iszonyatosan sokat tanulni, míg a fehér ember ezt már kevésbé szereti.
– Az ázsiai pedig talán okosabb is. Ha már azt elismerjük, hogy a feketék izomzata, felépítése megfelelőbb pl. a rövidtáv futásra, akkor talán ez sem túl nagy szentségtörés.
@Apeiron:
hát fizikához nem értek, de a kömal olimpiai szintű (vagyis A pontverseny) feladatait ugyanaz az ember szerkeszti, aki lassan tíz éve az olimpiai feladatkiválasztó bizottságnak is tagja. tény, hogy a kömal-feladatok valamivel magasabb szintű matematikát is igényelhetnek, mint az olimpiai feladatok, de ettől még felkészítésnek jók.
@Wise Lady: Szerintem nagyon jó hogy van diákolimpia, és minden tiszteletem azoké akik keményen készülnek rá és jó eredményeket érnek el, de az általános oktatási színvonalnak nem igazán jó mércéje a nemzeti csapat diákolimpiai eredménye. Valamit persze mutat, azt hogy meg tudnak-e szervezni egy olyan infrát ami ide csatornázza a tehetséges gyerekeket (és ez nagy teljesítmény), de sokat nem mond arról mi folyik a medián iskolában, termelékenység pedig főleg az utóbbiból lesz.
Annak örülnék ha Magyarország először az északi országoktól tanulna arról, hogyan kell jó közoktatást csinálni. Legyen sok tanulmányi versenyünk és jól felkészített olimpiai csapatunk, mert az érintett diákoknak ez hatalmas élmény, de ez szerintem csak hab a tortán. Hab is kell, de először jó lenne a torta hozzá.
A magyar matematikaoktatásban (az átlagos iskoláról beszélve, nem az élmezőnyről) engem nem elsősorban az zavar, hogy az érettségiről kikerülő gyerek ezzel vagy azzal a konkrét összefüggéssel nincs tisztában, hanem az hogy sokan azzal távoznak középiskolából hogy a matematikát jobb elfelejteniük, úgyse értik, hagyják őket ezzel békén egy életre. 21. századi gazdaságot pedig nem lehet általános innumeracy szintjén működtetni.
@tollaszerge: Teljesen igazad van, de… Van de. A magyar matematika jelentős részben a diákolimpiákra épült. A svájci, a dán meg nem. A svájci és a dán matematika ettől még nagyon jó. A francia is az, ott furcsa a helyzet, mert ha nem is nagyon készítették fel őket, de azért a későbbi nagyon közül sokan ott voltak a csapatban. Az oroszoknál persze Drinfeld, Perelman, Szmirnov olimpiai bajnokok voltak.
Ez a poszt mindazonáltal az ázsiázásról szólt. Ázsia pedig az elitiskolákat jelenti. Én nemrég tudtam meg, hogy Bangkok tele van nemzetközileg is ismert elitgimnáziumokkal, ahová külföldről is jönnek diákok. A finn oktatási rendszer nagyon jó, de Orbán nem finnezett, hanem kínázott.
@Apeiron: Hát nem, a kreativitás hiánya az nem jellemhiba, hanem a képzés során elkövetett hiba, egyrészt, másrészt pedig az uralkodó társadalmi attitűdök nem kedveznek a kreativitásnak, de ismétlem, a kreativitás hiányát jellemhibának beállítani túlzó és valótlan leegyszerűsítés.
„A legtöbbje azonban még egy kocsmai verekedésben sem tudná megállni a helyét sem fizikailag, sem erkölcsileg, nemhogy egy háborús helyzetben.”
Te ezt tényleg komolyan gondolod? A legtöbbje? A fiataloknak? Mert ez igencsak így van, de én nem látom be, hogy miért is hiba például az, ha az én két lányom nem állná meg a helyét egy kocsmai verekedésben. Pláne erkölcsileg. No és ugye egy háborús helyzetben. Pláne erkölcsileg.
Most mondd meg nekem, háromgyermekes szülőnek, hogy miért is kéne nekem a kocsmai verekedések és háborúk erkölcsére felkészítenem a gyermekemet? Van neked egyáltalán fogalmad arról, hogy katonai, kváziháborús körülmények között a legénység köreiben milyenek az uralkodó erkölcsök és kik azok, akik elég jól el tudnak boldogulni? Mert azért ez a valóságban kicsit más, mint a mesekönyvekben.
No és a jogaik, ugye. Hát most mondd meg, vannak nekik és tisztában is vannak vele, szörnyű, mi? Te körülbelül mely jogaikat vennéd el? Például jó lenne, ha megint lehetne verni őket? vagy alázni? Na jó, ezt most is teszik, de lehetne ezt még fokozni.
És akkor a legfontosabb. Azon sopánkodni, hogy a fiatalok pofája hatalmas számomra a világ legteljesebb meg nem értéséről tanúskodik. A fiataloknak ugyanis ez a dolguk, a hatalmas pofa. Ez az, amit az átgondolatlan rendpárti pedagógusok elkúrnak, azt hivén, hogy még ma is engedelmes jobbágyokat kell nevelni, akik megtanulják megsüvegelni engedelmesen az autoritást, és megadnak minden tiszteletet azoknak is, akik lószart se érdemelnek, nem hogy tiszteletet.
Meg hogy motiválatlanok. Azok. És ugye ezért ki a hibás? Ők, nyilvánvaló, ugye? Mint amikor áll az esztergályos a vasdarab előtt, és méltatlankodik, amiért az a bizonyos vasdarab nem akar szabványos metrikus hatos csavarrá átalakulni. Tízből kilenc elkúródik, hogy a fene enné meg, ebből is látszik, hogy a vas nem eléggé motivált a csavarrá váláshoz!
Meg hogy felkészületlenek. De meg ne forduljon kedves felsőoktatás fejében, hogy ezeket a totálisan hülye gyerekeket a kedves Felsőoktatás által kiképzett és pályára állított pedagógusok tanították, készítették fel, engedték ki az életbe és a Felsőoktatásba! kedves felsőoktatás, ön most szembesülni méltóztatott a saját selejtjeivel, igaz, akkora áttételen keresztül, hogy ön, kedves Felsőoktatás már nem is érti, hogy bizony, ez az ön sara. Az esztergályos szidja a pontatlan, selejtes csavarokat, miközben elfelejti, hogy ő gyártotta. A vas a hibás, az nem akarta eléggé!
Természetesen te minderről semmit nem tehetsz, és ugye konkrétan senki, akivel erről beszélgetek nem tehet, ez egy olyan dolog, hogy egyénileg senki nem szúrta el, sőt, mindenki tökéletes, mindenki Jézust kiáltott, és misztérium, hogy hogy a francba lett a végén belőle mégis Barabás.
Elnézést az indulatért, de annyira nem gondoltad te ezt az egészet át, hogy az nekem fáj. illetve nem az, hogy enm gondoltad át, hanem hogy ettől függetlenül van véleményed, és ahhoz szemmel láthatólag ragaszkodsz is. És hogy ilyen gondolatokkal elvileg a felsőoktatásban dolgozol, tehát akár az én gyerekeimet is taníthatnád, ha a sors úgy hozná. Ez engem borzasztóan elkeserít.
@maroz: http://www.cs.elte.hu/~laczk/bol.pdf
olvasd el a második oldalt. a szerző 1. hihetetlenül jó tanár 2. világhírű a valós analízis területén.
P.S Apeiron le is írta, hogy maga is nagyon fiatal. nekem nagyon hasonló dolgokat szoktak mondani a velekorú vagy kissé idősebb fiatal egyetemi kollégák, akikről tudom, hogy kurvakeményen dolgoznak.
ez a motiválatlanság valóban félelmetes jelenség, én is tapasztaltam, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a diákok emberi tulajdonságainak következménye. a közeg borzalmas.
@jotunder: Igen, de Bangkok nem Kína. Ázsia elég heterogén, és amikor Orbán ázsiázik, akkor Kínára gondol, ez egyre világosabb.
Amennyire én tudom, Kínában a dolog arról szól hogy megkeresed a populáció felső nagyonkisszázalékát (ami elég sok abszolút értelemben, mert nagy a populáció), és őket évekig idomítod valamire, legyen az asztalitenisz vagy matematikai diákolimpia, nagyjából mindegy, és megnyerik. Egy tök jó dologból (mert tizenéveseknek fantasztikus élmény egy ilyen olimpia) nemzeti faszméregetést csinálnak. Nekem nagyon nem szimpik azok az országok akik ezt csinálják. Sokkal jobban bejön az USA, és a többi ország ahol egy jó játéknak fogják fel ezt az egészet. Ez persze egyrészt ízlés dolga, de mégis mintha az utóbbi országok vitték volna többre.
Nagyon szkeptikus vagyok az egész versenyistálló-rendszerrel kapcsolatban. Én is ilyenbe jártam Magyarországon, aztán szerencsére még középiskolában kikerültem az USAba, ráadásul egy jó középiskolába, ott mégis kb egy évig azt gondoltam hogy ezek mind hülyék mert se matek, se fizika, de még kémiaversenyük sincs, nincs amerikai KÖMÁL, na most mondd meg. Azóta sok év eltelt, és most már azt gondolom hogy ezeknek nincs túl nagy jelentősége, nincs treatment effect csak selection. Gyerekeket be lehet idomítani bármire, de nem ettől lesz vki jó alkotó matematikus (vagy akármilyen tudós) felnőttkorban.
@jotunder: Nekem a hajam 45%-a ettől őszült meg. Hogy még a saját gyerekeimet is csak vért szaró erőfeszítések árán tudom kicsit motiváltabbá tenni. Apróságok: ezek a mindenféle tanulmányi versenyeken elért sikerek csak egy igen szűk szubkultúrán belül kapják meg a maguk jutalmát. Még egy úgymond elitiskolában sem számít komolyabban menőnek az, aki ilyen sikereket elér, és ugye a gyerek elsősorban a saját korosztályán, a saját mikroközösségén belül szeretne elismert lenni.
No meg egy másik, szintén kapcsolódó jelenség. Ez a „minden szar”-attitűd igen sokszor egyúttal önfeloldozás is, a disszonancia ravasz oldása. A lányomnak például egy olyan fizikatanára volt, aki utált az átlaggal foglalkozni, az volt a modus operandija, hogy kiválogatott hét-nyolc diákot a két felsőbb évfolyamról és velük foglalkozott, szinte kizárólag. Tény, hogy mindenféle versenyeken igen szép eredményeket értek el, de ugye mindeközben a maradék 120 teljesen totálisan el lett hanyagolva. Ráadásul a tanárnak az volt a sziklaszilárd meggyőződése, hogy a lányoknak nem való a fizika, ők alkatilag is alkalmatlanok erre, és ezt a saját tapasztalata is megerősítette, hiszen neki egész élete során nem sikerült olyan lánnyal összefutnia, aki jó lett volna fizikából. Hát persze, amikor már eleve indulásnál lemondott róluk, meg se próbálta őket motiválni, nekik nem adott különfeladatokat, nem próbálta meg bevonni őket a magasabb szintű képzésbe, így jóhogy nem is fejlődhettek, tehát az igaza bebizonyosodott, lehetett örülni. 🙁
@maroz: Teljesen egyetértek azzal amit a kocsmai verekedésről meg a jogok ismeretéről írtál, de a csavaros metaforával nem. A csavarról nem az panaszkodik, aki gyártotta. Nem mondhatod azt, hogy mindkettő a felsőoktatás sara, ne tessék panaszkodni, mert nincs Felsőoktatás, mint kollektív felelőséget viselő izé, akire ezt rá tudjuk kenni.
Egyes magyar egyetemek – nem feltétlenül saját hibájukból – eljutottak egy olyan szintre, ahol egyes szakokon teljesen fel kellett adni mindenféle szakmai minimumot. Tudok olyanról, ahol analízisből (a gyógyanalízisből, nem a matekszakosoknak valóból) feleletválasztós zh van, 10 kérdés, mindegyikre 4 válasz, aki 40%-ot elért, az átment. (Kis számpélda: ha egy hallgató egyenletes eloszlással véletlenszerűen betippeli, mennyi az esélye hogy átmegy, ha 9x vizsgázhat?) Ha az érintett tanszék bármilyen szakmai minimumot akar érvényesíteni, akkor a dékániáról leszólnak, hogy ez milyen tempó már, tessék abbahagyni. Lehet hősiesen kiállni, hogy mi akkor is jobb csavart fogunk gyártani, de finanszírozónak (állam) ez abszolút nem célja. Magyarországon a többség meg van róla győződve, hogy mi gyártjuk a világon a legjobb csavart és kész.
@tollaszerge: Magyarországon az a tipikus, hogy a legjobb matematikusok a „versenyistállókból” kerülnek ki, és országos versenyeket nyertek. Ez nem mindenkire érvényes, de a többségre biztosan. Az én környezetemben szinte mindenki nyert OKTV-t, és/vagy indult olimpián.
Amerikában ezzel szemben még az undergraduate évek sem feltétlenül meghatározóak. Más hagyományaink vannak. Magyarországon a doktori iskolákra nincs pénz. Nagyon nincs pénz.
Az iráni olimpiai csapat két hajdani erőssége Mohsen Bayati és Maryam Mirzakhani ma világhírű matematikusok (Ameriikában). A volt NDK borzasztóan sikeres csapatából egyetlen nevet sem sikerült azonosítanom.
@tollaszerge: én azt gondolom, hogy a keletázsiai tehetséges diákokat és az amerikai tehetséges diákokat nagyon hasonló dolog motiválja, de az előbbieket öt évvel hamarabb kezdi motiválni…
@jotunder: Igen, ezt tudom, de az érdekes kérdés (számomra) az hogy treatment vagy selection, azaz azért lettek sikeres matematikusok mert OKTVztek, vagy vannak emberek akik sikeres matematikusok lesznek, és ha csinálsz OKTVt, akkor ők fiatalkorukban részt vesznek benne.
Ha az emberi elme nagyjából ugyanúgy fejlődik az USAban vagy Franciaországban mint nálunk, akkor nagyon úgy néz ki hogy inkább selection. Ha nem, és van valami kulturális tényező ami miatt nekünk kell OKTV, mert különben ezekből az emberekből nem lenne matematikus, akkor treatment. Fogalmam sincs melyik, és ha döntési problémaként nézem akkor az OKTV elég olcsó ahhoz hogy nem is kell gondolkodni azon hogy legyen-e, mert persze hogy legyen, meg olimpiára is menjünk, de attól még nem vagyok biztos benne hogy ez fontos, sőt gyanítom hogy az oktatás színvonalának szempontjából az egész minimum egy red herring. Rosszabb esetben pedig fura irányba ösztönözte a magyar iskolarendszer fejlődését, az eloszlás jobb szélével takargatjuk a borzalmas átlagot.
@tollaszerge: Az első KÖMAL 1894-ben jelent meg. Ez egy hagyomány. Egy olyan hagyomány ami meghatározó volt az életemben. Én ettől a hagyománytól nem függetleníthetem magam, én ezt nem tudom kivülről nézni.
@tollaszerge: Persze, hiszen ez egy annyira bonyolult, annyira összetett, annyi tényezőtől függő egyenlet, hogy nem lehet közelítőleg sem leírni hitelesen egy vagy két metaforával, hasonlattal, és ebből jön nekem a nagy feldemhedésem, amikor nagyon sokan mégis úgy vélik, hogy ez két-három mondattal elintézhető.
Amikor komolynak tűnő emberek is irtózatos butaságokat hangoztatnak intenzíven és szemmel látható, hogy a legalapabb utánaolvasást, belegondolást is megspórolták. Mutatis mutandis: elkezdené valaki osztani az eszet az ikerprímekről úgy, hogy még csak alapműveletekkel sincs tisztában. Ha valaki ma valami ehhez hasonlót csinál, akkor a természettudományok gyakorlói és hívei egyesületet alakítanak, demonstrációkat szerveznek, médiaperformanszokat, ámde ha egy természettudományokkal (vagy formális, a lényeg, hogy nem társtud) foglalkozó emberke a homeopátiás szerekkel házalók hülyeségeihez mérhető butaságot mond társadalmi problémákról, azzal nincsen semmi baj.
Könyörgöm, legalább az alapokat illetően, pláne egy olyannak, akinek erre minden lehetősége adott, és aki egyetemen oktat, annak a számára ez adott, miért is nem él vele? Tudom, hogy ez egy folyamat, és azt is tudom, hogy nekem illene türelmesebbnek, megértőbbnek lennem a fiatalokkal, és nem is menne ennyire nehezen, ha azt látnám, hogy nekik is kérdéseik vannak, hogy ők is keresik a választ, és el szeretnének jutni legalább arra a szintre, amire én eljutottam: belátni, hogy valami eszementül kibaszott keveset értek én ebből az egészből. Úgy gondolom, hogy aki eddig a belátásig eljut, annak már könnyebb, mert tudja, hogy mit kell tennie: még erősebben megpróbálni megérteni, és méginkább tartózkodni attól, hogy három határozott mondattal megoldjam ezt az egészet.
@maroz:
Mit csinálsz egy fiatallal akinek még az általános iskolai anyaggal is gondja akad néha? Aki, ha megkérdezed tőle mihez fog majd kezdeni a szakmájával a legőszintébb felháborodással csattan föl, hogy hát azt ő honnan tudja, ez a tárgy ment neki a legkevésbé szarul korábban, hát ide jött? A közoktatás tanárainak kontraszelekciója a magyarországi erőforrások mellett kb. elkerülhetetlen, ennyi embert érettségiig eljuttatni ennyi pénzből máshogy nem igazán fog menni. Ez már Kádár alatt látványos volt. Arra sincs ráhatása néhány az oktatás rögvalóságát mérföldekre elkerülő fontosemberen kívül senkinek, hogy mennyire duzzasztják fel az egyes szakokat. Az egy elég lehetetlen szitu, hogy ha a tanár a kurzus sillabuszát követi alig érti valaki miről van szó és 90%-ot el kell majd kaszálni, ha meg alkalmazkodik, akkor meg le kell menni dedóba, amire viszont nincs kompetenciája. A kellően hangos panaszkodáson kívül sokat nem lehet ez ellen tenni, a folytonos önvizsgálatba meg mindenki beleun egy idő után.
Jog vs. kötelesség témában szerintem arra gondolt a kommentelőtárs, hogy a motiválatlanság okán a szakot bukdácsolva, a szabályzat adta lehetőségeket szemrebbenés nélkül mind egy szálig kihasználva, minimális erőfeszítéssel, következetesen kegyelemkettesekre hajtva akarják egyre többen elvégezni. (Vannak értelmetlen(ül), szívatós tárgyakkal teli szakok ahol ez valamennyire érthető, de ez egyre általánosabb) Nem érdekli más, csak, hogy a formális követelményeket teljesítse és ez az attitűd kihat mindenre. A „deal” az volna, hogy a diák tanul és megtanul dolgokat, a tanár meg tanít és korrekt módon számon kér. Ennek az első fele nem igazán teljesül, sokszor a második felétől függetlenül.
Én egy más oldalról közelíteném meg, miért van szükség tanulmányi versenyekre, és ehhez kapcsolódó felkészítésekre.
A gyerekek sajnos a közülük tudásban kitörni vágyókat mindig visszahúzzák. Általánosban fociban jónak lenni az dicsőség, tudásban jónak lenni az stréberség. Ez pedig oda vezet, hogy a tudásszomjjal és jó képességgel rendelkező diákok elbizonytalanodhatnak, elveszthetik a lábuk alól a talajt.
Főleg az általánosban van baj. Az iskola nem állítja őket komolyabb próbatétel elé, hiszen a kisújjukból kirázzák az ötöshöz szükséges szintet. Nem tudák igazán felmérni a képességeiket, megmérettetni magukat. Helyette azt érzik, hogy mégha alapjáraton üzemelnek is, a közösségnek csak baja van velük.
Tehát addig, amíg a gyerekek körében a tudás megítélése nem változik, addig a tehetséges gyerekeknek szinte az egyetlen elismerés, az egyetlen jelzés arra, hogy jó úton járnak, a többi hasonló képességűhöz való viszonyítás lehetőségét adó versenyzés.
Szerintem fontos lenne pedagógiai módszereket kidolgozni arra, hogy a tudás a gyerekek körében ne negatív mérce legyen, ne a sréberezés mértékével legyen arányos.
Nem tudom, hogy egy japán, vagy kínai, vagy akár egy angolszász általános iskolában milyen mértékben lehet a tudással tiszteletet kivívni az osztálytársak körében, de hogy Magyarországon szinte lehetetlen, az biztos. Ez pedig gátja a jobb képességűek fejlődésének.
@ISFC: Ne mossuk össze a jó képességű, teheséges diákokat a stréberekkel. Az előbbiek érdeklődése őszinte, míg az utóbbiaké nem, noha formálisan nézve jól teljesítenek. E disszonancia mögötti torz lelkialkat (a megfelelni akarás) taszítja diáktársaikat.
@ISFC: Magyarországon sokkal inkább elismert és bejáratott dolog a tanulmányi versenyzés, mint sok országban. Nálunk igen jól szervezett infra van rá (sok tisztességes ember áldozatos munkájának eredménye), vannak országok (pl USA) ahol ez ilyen szinten ismeretlen.
Egyetértek azzal hogy egyes gyerekeknek ez fontos. Jó ha gyerekkortól hogy látsz embereket akiket az érdekel ami téged, megerősít abban hogy jó dolgokat csinálsz. Szerintem az egész addig egészséges amíg egy nagyon élvezetes játékként kezelik. Amit Kína csinál az valszeg már nem ez.
@Laser Johnny:
„Ne mossuk össze”
De a diákok „összemossák”, hiába más az én, vagy a te véleményed erről.
A megfelelni akarással meg nincs semmi baj. Az csak szélsőséges esetben kóros. Akinél nincsenek meg a képességek, az úgy sem tud megfelelni a saját „torz” megfelelési vágyainak.
@ISFC: nem tudjuk igazán mit jelent a „képesség”. mi az, hogy „matematikai tehetség” ? az biztos, hogy nagyon sokféle megnyilvánulási formája van.
@tollaszerge: Amerikában létezik homeschooling, és vannak gyerekek akik tizenegynéhány éves korukban egyetemre mennek és tizenkilencévesen doktorálnak. Van az Intel Competition, ahol néha egészen komoly eredményeket érnek el. A tipikus track nem ilyen. A nagyon komoly emberek tipikus trackje sem.
@jotunder:
-nem tudjuk igazán mit jelent a „képesség”. mi az, hogy „matematikai tehetség” ?-
Nem értek egyet. Szerintem tudjuk. Legalábbis azok tudják, akik valaha találkoztak vele.
@snakekiller23: Egyet biztosan nem csinálnék, nem tenném szét a kezem, hogy ez van, ezek a mai gyerekek ilyenek, ők a hibásak, nincs mit tenni.
Szerintem az egyik oka a kölcsönös értetlenkedésnek éppen pont az, hogy ezeknek a rendszereknek roppant erős a dinamikája. Amit mi megismertünk valaminek az mára már piszkosul nem az, és ehhez nem tudunk alkalmazkodni, mert hiányzik belőlünk a rugalmasság. Nagyon merev társadalom vagyunk, és könnyen úgy járhatunk, mint a csíkszeredai macska egy januári hajnalon: eltört a kanyarban.
Amit mi, közép- vagy azon túli korúak felsőoktatásnak megismertünk az bizony erősen az elitképzésről szólt. Amit szüleink/nagyszüleink a középfokú képzésről, az érettségiről megismertek az is az elitképzésről szólt, és ők meg már azt sem értik, hogy ma miért is nem ugyanarról szól.
Látni kéne, kalkulálni kéne tudni ezzel a dinamikával is. Legalább megnézni a számokat, hogy adott korban az adott alapsokaság mekkora hányada vett részt milyen képzésekben. El kéne tudni fogadni azt, hogy az elitképzés egyre inkább tolódik felfelé, és hogy karnyújtásnyira vagyunk attól, amikor a felsőoktatás is inkább közoktatássá válik. Hogy az elitképzés intézménye valami más lesz, akár a doktori képzés, akár valami teljesen új, de a felsőoktatás nem fog az elitképzésről szólni, mert olyan nincs, hogy egy-egy kohorsz 50-60%-ából elit váljék.
És az ehhez való igazodás megy nehezen. Elfogadni azt a tényt, hogy ma nem harminc, többszörös szűrőn megrostált, válogatott, az elit-létre alaposan felkészített fiatal esik be egy képzésre, hanem háromszáz. Megpróbálni kezdeni valamit ezzel. Például úgy átalakítani egy-egy kurzust, hogy az az ismeretanyag megbízhatóan átadható legyen ennek a 300 embernek is. Szerintem attól semmivel sem lesz jobb az elitképzés, ha úgy kalibráljuk be a rendszert, hogy a háromszázból sikerrel veszi tizenöt, míg a küzdelmek során elvéreztetünk 285 fiatalt. Mert sok helyen még mindig ez megy. Csoda, hogy annyi a frusztrált, megsavanyodott emberke?
@maroz: Szerintem a probléma nem csak az hogy úgy kalibráljuk az anyagot hogy a többség be tudja fogadni, hanem az hogy az elitet képző oktatási rendszerek megszokják hogy erősen motivált hallgatók kerülnek kezeik közé, akik nagy része ideális esetben azért tanul ott mert nagyon érdekli a téma, tudja saját tanulási folyamatait menedzselni, és minimális felügyeletet kíván.
A tömegegyetemeknek is van bejáratott technológiája, sok gyakorlat, rendszeres házifeladat, segítség a tanulásban, sűrűbb számonkérés stb, ez borzasztóan munkaigényes és nálunk egyelőre nem alakult ki a kultúrája. Ennek hiányában a diákok frusztráltak, az oktatók frusztráltak, mert mindenki máshoz szokott mint amit a másik féltől kap. Pl beraksz egy átlagos középiskolából kikerült fiatalt egy olyan rendszerbe, ahol negyedévig semmit nem kérnek rajta számon, akkor fogalma sem lesz arról hogy hogy kellene tanulni, vagy honnan venné észre hogy ő nem tanul megfelelően.
@maroz:
tollaszerge már leírta jórészt amit én akartam. A gond az, hog az egész rendszert a Bivalybasznádi Főiskolától az ELTE-BME-Közgázig tömegoktatásra állították át, annak erőforrásbéli előfeltételei nélkül. Kb. úgy ahogy a magyarbálintizmus nevében úgy csináltunk a közoktatásban mintha svédek lennénk, csak pénz nélkül.
A gyerekek meg persze nem „autonóm módon” olyanok, amilyenek, ilyenné lettek nevelve. Eleve nehéz jóra nevelni egy gyereket az iskola falain belül, akit otthon munka nélkül, segélyen/nyugdíjon tengődő szülők, diszfunkcionális család, primitív felszínesség, netán kemény munka ellenére is kilátástalan nyomor vár. (Ez olyasmi amivel a polgári, értelmiségi szülők gyerekei – köztük én is – nem igazán tudnak azonosulni, pedig sokkal tipikusabb.) Ha meg a tévébe, kortársak közé menekül ez elől akkor meg, hát tudjuk mit lát. Egy így felcseperedett fiatal felnőttel ez még nehezebb abban a pár órában ami egy tanár rendelkezésére áll. Tudod miután kellő mennyiségű vizeletet fújt a szél az arcodba, érdemi eredmény nélkül, a karakánság valahogy elveszti vonzerejét. Egy bomlófélben lévő rendszerben nem lehet a fogaskerekektől várni, hogy külön-külön felismerjék a változás szükségességét és helyes irányát, mert az egyszerre sose fog megtörténni. Ebből kitörni csak évtízedeken át húzódó (nem pár hét alatt összeeszkábált), következetesen végigvitt össztársadalmi reformokkal lehet, amelyekhez persze már el lehet várni az igazodást.
@maroz: Az, hogy a felsőoktatás közoktatássá válik-e, szerintem nem elsősorban a felvettek számán, hanem a képzési célokon múlik. Ha 300 helyett csak 15 olyan állás van az országban, amire a diploma képesít, akkor a legjobb mégiscsak abból tizenöt hallgatóból minél többet kihozni, gondolnám. Ezt persze emberileg sokszor nagyon nehéz felvállalni, ugyanakkor arra, hogy a többi 285 mihez kezdhet majd magával és a papírjával, az oktatónak nem lehet sok befolyása — úgy sem, ha igazodik az egyetemi éveik alatt támasztott igényeikhez. Persze, hogy nagy létszámú BA-szakokon mi a képzési cél, vagy hogy van-e olyan egyáltalán, az már egy másik, messzire vezető kérdés.
@ISFC: Az egész életem ilyen emberek között töltöttem el. A területemen van pár egészen kiugró tehetség, mindenféle náció, és nagyon különböznek. Nem tudom megfogni a dolgot. A legeslegtetején talán, a Fields érmesek között, de még ott sem feltétlenül.
@snakekiller23: Értem én, és el is szomorít ez a paradoxon, hogy se alulról felfelé, se felülről lefelé. Az apró lépések ellen pont az hat, amiről beszélsz, hogy az ember egy idő után belefárad, belefásul, elunja, mert sokszor még csak nem is kap semmiféle kedvező visszajelzést, megerősítést.
Holott tényleg igazságtalanság lenne azt mondani, hogy minden ugyanolyan szar, mert azért egy nagyon apró, nagyon óvatos változás mindig van. Csak ugye, amint mondtam, sokszor elmarad a visszajelzés, aminek oka részben az is, hogy a mi társadalmunk nem annyira a dicsérésre alapoz, mint amennyire a fenyítésre és a büntetésre. A pozitív feedback valahogy nálunk szinte cikinek tűnik. A gyerek is ott vacillált, hogy hogy a fenébe fejezhetné ki, miszerint piszkosul örül annak, hogy az adott tanszéken azt és úgy szervezték meg, bonyolították le, amit és ahogyan. A végén sütöttek a szobatársaival egy tál muffint és reggel letették a tanszéki titkárságon az asztalra. A címzettek megkapták, egyből el is értették a finom célzást, jót nevettek és egy mélben meg is köszönték rögvest a figyelmességet.
azt hiszem, leendő gyerekemnek adok még egy nevet a hagyományos struktúrán (családnév + egy vagy több utónév) felül.
csak még azt nem sikerült eldöntenem, hogy mi legyen:
Cseng, Ming, Wang, Li vagy Ping?
@Simplicius: Ezzel az a gondom, hogy a mai világban nem ennyire egyszerű ez a képzés->munkába állás lánc.
A kutatások is eléggé egyértelműen azt igazolják vissza, hogy nagyon sokan nem a képzettségüknek megfelelő területen helyezkednek el, és nem csak abban az értelemben, hogy teszem azt kohómérnökből virágkertész lesz, hanem úgy is, hogy sok diplomás olyan munkakörben tud csak elhelyezkedni, melyhez nem is feltétlenül kéne felsőfokú végzettség, de sokkal szívesebben vesznek fel mégis inkább diplomást, mert az az egyetemi akárhány év alatt mégiscsak szedett magára annyi készséget/képességet, amennyinek a segítségével nagyobb valószínűséggel fogja tudni ellátni azt a munkakört.
Tehát nem az a mai paradigma, hogy megtanul egy „szakmát” és azzal élete végéig boldogul, hanem sokkal inkább az, hogy megszerez olyan képességeket, amelyeknek a segítségével élete során viszonylag könnyen bele tud tanulni különféle munkákba, és ha az egyik lehetőség megszűnne, akkor nem jelent neki leküzdhetetlen akadályt újabba beletanulni.
Vannak szociológusok, akik a műveltséget szociológiai értelemben ilyen egyszerűen határozzák meg. Képesség arra, hogy időről-időre, szükség esetén új skilleket növesszen magának az ember. Csak ugye nálunk még mindig a mechanikus kultúraátadó oktatás a paradigma, jelesül, hogy beleverjük a fejedbe a tudnivalót, amit te engedelmesen befogadsz, és mehetsz isten hírivel. Ami akkor működne, ha nem tízévente fordulna ki a sarkaiból a világ, hanem száz, vagy még több. Az én nagyapám kerékgyártó volt, parasztszekereket és azokhoz való alkatrészeket csinált, szekérszervíze volt, mondhatni, és ezzel a tudással elég jól elboldogult egész életében, na, ez az, ami ma már nem egy járható út. Nem nagyon van egyszer megszerzett, egész életre való tudás. Tömegesen semmiképp.
@snakekiller23: Én nem egyszerűsíteném le a problémákat a szegény, lecsúszó vagy már deprivált családok gyerekeire. A felső középosztály csemetéi közt is szép számmal találhatóak olyanok (legalábbis anekdoták alapján) akik leszarják az egészet, motiválatlanok és a pofájuk is nagy. A tanár meg mit kezdjen velük, ha már 18 évesen is saját BMW-vel jártak gimnáziumba? Persze, bizonyos értelemben ez is ugyanaz a probléma, egy korábban működő vagy legalább működőnek elfogadott normarendszer felbomlik, szépen átalakulnak a szocializációs minták, a tanári hivatás szimbolikus pozíciója hanyatlik, csak éppen jelzi, hogy sokkal átfogóbb ez, mint sem abból indulhatnánk kii, hogy ha a „művelt középosztály” ismét megneveli (vagy kevésbé autoriter megközelítésben felemeli) a szegényeket, akkor majd minden rendben lesz. A „művelt középosztály” sem igazán tud mit kezdeni azzal, ami történik, többek közt – de távolról sem kizárólag – azért, mert az elit is (újra?) őt magát is leértékeli.
@Simplicius: maroz már mondott egy-két megfontolandó dolgot, azt azért még hozzá tenném, hogy elvileg az egyetem nem csak állás betöltésére képez, hanem – mondjuk így – önfoglalkoztatásra is képessé tenne. És nem csak szakirányú módon, vagyis építész diplomával bele csúszhat az ember abba a helyzetbe is, hogy menedzseli az irodát, ahol mások terveznek stb. (Vagy, miként az boldogult mostohaapósom egy másik országban csinálta: bizony építész diplomával egy ideig munkavezető volt. De ahhoz ő értett a legjobban, mert tényleg tudta mi történik az építkezésen. Aztán pedig párhuzamosan neki állt magánvállalkozóként tervezni.)
@maroz: „olyan képességeket, amelyeknek a segítségével élete során viszonylag könnyen bele tud tanulni különféle munkákba”
Ezt hívom JPE-nek, úgymint Józan Paraszti Ész. A terület felmérése (ismeretszerzés) képessége, összefüggések felismerésének képessége, és az ismeretek alkalmazása (probkémamegoldó képesség). Egy egészséges mix a profból (hol a tanársegéd?) és a tanársegédből (hol van, és melyik könyvben?) is, az ominózus tanmeséből.
Jómagam meglehetősen ellene vagyok az eltúlzott lexikális sulykolásnak. Mat-fi-che tanulmányaim során jórészt két dolgot használtam: a JPE-t + a függvénytáblázatot (esetleg Obádovicsot).
Ez máig megmaradt, legfeljebb a könyvek 94 óta fokozódó ütemben lecserélődtek Internetre 😉
@jotunder: azt ugyan nem tudom, ki a „matematikai tehetség”, de hogy ki nem, arra van egy remek módszer 😉
Képzeljük el (és nem bölcsészkaron): egykori profom, lendületes előadás keretében felskribált, kábé öttáblányi elvont bizonyítás végén, a végeredményt akkurátusan aláhúzva szembefordul az előadóteremmel, és arcán átszellemülten ragyogó mosollyal, hangjából kicsorduló csodálattal (ez nem gúny akar lenni!) megkérdi: „Ugye milyen gyönyörű?”
Namármost, az ebben a pillanatban a teremről készített kép, vagy pár másodperces snitt birtokában 99%-ra megállapítható, kik azok, akiknek affinitása az elvont matekhoz a büdös életben nem lesz. 🙂
(Nekem se :-D, sajnos 🙁 )
@ijontichy: latnom kellene mi volt azon a tablan. egyaltalan nem biztos, hogy en gyonyorunek gondoltam volna. a matematika szepsege pl. a strukturalis esztetikaban, a kulonbozo dolgok kozotti rejtett ossszefuggesek felbukkanasaban, a mely intuicioban, vagy akar a rendkivuli bizonyito eroben is lehet. nem biztos, hogy egy hosszadalmas bizonyitas valamifele muszaki kepzesben elofordulo tetelre esztetikai elmenyt nyujthat. az sem biztos, hogy a professzornak jo izlese volt.
@jotunder:
OK, akkor félreértettem. Én arra gondoltam, hogy a gyerek egy-egy megnyilvánulása alapján lehet tudni, érezni, ha zseniálisan gondolkodik.
@ISFC: szerinted hány gyerek lehet Magyarországon, aki zseniálisan gondolkodik ?? a zsenispektrum folytonos. nem arról van szó, hogy valaki zseni vagy nemzseni. van egy román professzor a UCLA-n akinek valahogy egymásután érnek el a diákjai hatalmas eredményeket. Magyarországon a doktori képzésből kikerülők elég ritkán (szinte soha) nem dobnak ennek a közelében sem. Vajon miért ? Mert ott több a forrás, több a lehetőség, és igen, komolyabban dolgoznak.
nol.hu/belfold/20110726-ujratermelik_a_segelyezetteket
Túl gyorsan érkeztünk meg a 21. századba, az ország erre még nem kész, élethosszig tartó tanulás meg képesség-alapú hülyeségek, franc akar ezzel foglalkozni, kicsit visszamegyünk a 20. elejére, ott egyesek számára otthonosabb. Esetleg majd kapunk Kínából leselejtezett gépsorokat, itt még évtizedekig szolgál.
@jotunder:
ki ez a professzor a ucla-n? (csak mert odamegyek phd-zni.. bár alapvetően a sudakovhoz)
@emhem: sorin popa. de te eszerint kombinatorikus vagy, sőt leginkább gráfelmélész. sudakov is félelmetesen jó.
@jotunder:
afelé hajlom, de még nem köteleztem el magam. igyekszem nyitott szemmel járni a világot 😛
Nem olvasom mindig a cikkeiteket, mert nem mindegyik érdekel és az általános nézőpont bár szimpatikus, de nem mindig értek vele teljesen egyet.
Lehet ebben a cikkben már nem alakul ki újabb kommentháború, de leírnék néhány dolgot.
Én is a hallgatókat fogom védeni.
Nem vagyok természettudományos, azokat a szakokat nem ismerem. Amit első, vagy közeli másodkézből – több éves kapcsolatok, akik egyetemre jártak közben – ismerek: jog, sportmenedzsment, magyar, kulturális menedzsment. Tanítottam egy időben a TF-en jogot például tesiszakosoknak, megfizethetetlen élmény…
A hallgatóknak rengeteg olyan órára kell járniuk, amelyeken szerzett tudás az egyetem után teljesen használhatatlan. Van közöttük olyan, ami más formában oktatva hasznos tudást biztosíthatna, de ahogy oktatják annak a végeredménye egy átlagos hallgató számára tökéletesen felesleges. Ellenben a valószínű munkavégzés számára használható kompetenciák oktatása szinte minimális.
Egy magyarszakosnak általában elvileg az alap vagy középfokú magyar és nyelvtan tanári pályára kellene felkészülnie. Ehelyett megteheti, hogy a magyar romantikából nem kap- nincs hely – vagy egyszerűen nem vesz fel kurzust – mert a tanár hírhedten vacak – Petőfiből és Aranyból úgy unblock. Tanítani pláne nem tanítják meg.
Viszont ha van olyan aktív, szimpatikus nyomulós tanára, akinek Derrida az atyaúristen, akkor a fél évfolyam Derridával kel és fekszik.
Vagy egy alap kulturális intézményben való munkavégzésre nincs felkészítve (csak sablon tudszocmarketing, Fayol és Taylor mint up to date menedzsmenttudomány), de van olyan oktatója, aki a Kínai kultúra alapelemeit nyomatja – és mellesleg alkoholista. (Mivel habilitált ezért kell a szaknak.)
Teljesen logikus, értelmes és elfogadható választás, hogy azokon a diákokon kívül, akik vagy született stréberek, vagy valamelyik oktató farvízén evezve bent kívánnak maradni az egyetemen – ergo soha a büdös életbe nem fogják azt gyakorolni, amit majd tanítanak – minden más diák számára az egyetem a felnőtt élet előtti hosszú buli és kapcsolatépítő session időszaka.