Budaházy és a bálna
A posztban nem lesz szó erről a neonáci kreténről, aki még antiszemita ideológusnak is béna volt, terroristának pedig egyszerűen szánalmas.
Ez egy bálna. Jól látható a különbség Budaházy és a bálna között. A bálna egy intelligens és bátor állat. A kép nem messze készült attól a ponttól, ahol egy Ingólfr Arnarson nevű viking, aki már ránézésre sem volt Budaházy-alkat, partra szállt és sok itt a Reyk, sok itt a Javík alapon elnevezte a helyet Reykjavíknak. Izlandról azt szokák mondani, hogy ezredéves demokrácia, ahogy Magyarországról is azt szokták mondani, hogy ezeréves birodalom, három tenger mosta, blablabla, hát Izland határait pontosan egy tenger mosta, de azt rendesen.
A Covid óta nem voltam igazán sehol, és ez most nagyon jó volt, és mindenkinek köszönöm. Részben embereknek, részben gráfoknak. Ezt a bekezdést tessék szépen átugrani, a következőben lesz Orbán (hát nem sok). A chat-GPT egyik feature-je, hogy képes tömöríteni hosszú szövegekből rövid pársoros összefoglalókat gyártani. Ha van egy nagy gráfunk (sokbillió csúcs, de mondjuk mindegyik foka legfeljebb öt) és a csúcsokra betűket írunk (mondjuk tízféle betűt), akkor van értelme a kompresszálásnak, egy olyan gráfot szeretnénk gyártani, ami kicsi és nagyjából ugyanolyanok az n-gram frekvenciák, mint az eredeti gráfban. Az n-gram frekvencia itt nem sztringek frekvenciája, hanem olyan “szavaké”, amelyeket csúcsok n-sugarú környezetére írunk. Ezt aránylag szép gráfokon, mint pl. a síkgráfok, tényleg meg lehet csinálni, tömöríteni lehet őket és ennek talán van jelentősége. Lehet, hogy érdemes lenne erre néha így nézni. Most jöhet egy kis Orbán, de csak az ízéért.
A hetvenes évek végén fiatal libertariánus jogászok egy baráti kört alapítottak és elhatározták, hogy kissé átalakítják Izlandot. Az egyikük ma a legnagyobb izlandi lap főszerkesztője. Ez nem tűnik akkora kalandnak, de közben tizenhárom évig volt miniszterelnök, a baráti kör két másik tagja is miniszterelnök volt egy ideig. Izland libertariánus mennyország volt, Ingólfr Arnason nem államot, hanem szabályozott anarchiát alapított, ahol a törvényeket a klánvezérek többé-kevésbé demokratikus módon hozták meg, de a törvények végrehajtására nem voltak állami szerveik. Aztán voltak kisebb súrlódások, ami miatt az ezeréves demokrácia pár erős embere 1262-ben hűséget esküdött a norvég királynak és csak 1944-ben lettek teljesen függetlenek, akkor éppen Dániától, de az ezeréves magyar birodalomról is lenne pár kedves anekdotája Szulejmánnak és Mária Teréziának.
A libertariánus Hayek és Friedman totál beleszeretett Izlandba, Friedman legendás televíziós vitája a helyi szociáldemokrata értelmiségiekkel kissé eltér a magyar kulturális hagyományoktól. És igen, a libertariánusok győztek, 1989-ben legalizálták a sört. Nekem sikerült egy brandy-s (alma!) hordóban érlelt izlandi imperial stoutot innom a Skúliban (igen, tudom, hogy ez az egész sznob hülyeség, de egy meglehetősen ártatlan sznob hülyeség). Többeknek talán az is eszébe jut, hogy a baráti társaság egyik tagja, bizonyos Geir Harde, 2008-ban kénytelen volt tájékoztatni az izlandi lakosságot, hogy a bankjaik összadóssága kicsit túllépte a GDP hétszeresét, de maradjunk inkább a sörnél, ha a libertarianizmus izlandi eredményeire gondolunk.
Fentebb már majdnem volt Orbán, alant kicsit több lesz. Nyilván írhatnék egy posztot arról, hogy az izlandiak mennyire szabadok, ott nem volt jobbágyság, velük nem lehet akármit megcsinálni. Miközben tény, hogy az izlandiakkal nem lehet akármit megcsinálni, Izlandon nagyon hosszú ideig volt valami, ami erősen emlékeztetett a jobbágyságra (kötelező volt farmokon dolgozni azoknak, akiknek nem volt saját farmjuk). Ráadásul egy meglehetősen belterjes és oligarchikus klánrendszer állt a huszadik század jelentős részében az izlandi politika mögött, mely klánrendszer még a korábbi évszázadokra nyúlt vissza. Izlandon már meglehetősen régen nagyon magas volt az írástudók aránya, de mindezt gyakorlatilag iskolarendszer nélkül produkálták, az izlandi emberek megtanították írni és olvasni a gyerekeiket. Az izlandiságnak számos éthosza lehet, és ezek nem feltétlenül egyeztethetőek össze egymással. De…. az orosz követség melletti tér (közvetlenül a faröeri és a grönlandi követség mellett) hibátlanul Kijev tér.
Van valami az izlandiakban, ami miatt egy izlandi büszke lehet a kissé komplikált izlandiságára, és bocsássanak meg orbánista olvasóim, a világon semmi okunk nincs arra, hogy a magyarságunkra a legcsekélyebb mértékben is büszkék legyünk. Budaházy és a bálna közötti különbségre gondolok, a Kijev terek és egyben méltóságunk teljes hiányára. Mi a lehető legkevesebbet hoztunk ki a kissé zilált történelmünkből, az izlandiak a lehető legtöbbet. Sokat gondolkoztam azon, hogy talán nem kellene annyit foglalkoznom a rezsimmajmokkal, kellene egy kicsit nagyobb távolságot tartanom, hogy egy kicsit izlandizálni kellene a Vincentet, majd meglátjuk.
“a világon semmi okunk nincs arra, hogy a magyarságunkra a legcsekélyebb mértékben is büszkék legyünk… Mi a lehető legkevesebbet hoztunk ki a kissé zilált történelmünkből, az izlandiak a lehető legtöbbet.” Vannak dolgok, amiket az ember rossz kedvében néha gondol, de nem ír le, ha van benne tartás. Ez ilyen. Én tulajdonképpen még valamelyest hálás is vagyok jótündérnek, hogy leírja, ami időnként felpezseg az én tudatalattimból is. Helyettem káromkodik nyilvánosan. De azért ez mégiscsak semmi több mint nyilvános káromkodás, és mint ilyen, vulgáris és szellemileg elég alacsonyszintű tevékenység.
@pocok: huhhh
@pocok:
Miért lenne alacsonyszintű tevékenység a valóság felismerése?
.
@pocok:
.
Hüje-e vagy?
.
Hát nekem is izzadnom kéne, hogy indokot találjak, pont a magyarságomra miért vagyok büszke. Vannak (jobbára inkább voltak) emberek, akiknek örülök, hogy a honfitársa lehetek, azonos nyelvet beszélek velük, talán jobban értem a gondolataikat, verseiket, zenéiket, mint aki nem magyar. Mondjuk ennyi.
@nyulambator:](#comment-326050) a kérdés az, hogy mit jelent ma magyarnak lenni, és lehetünk -e mi erre büszkék. a jelentésről van szó, budaházy vs. bálna. mi most annyira budaházy országa vagyunk 🙁
@jotunder: Jah. Egyetértek. Sajnos. Egyre inkább érzem, hogy ez az ország már nem lesz olyan, hogy örömmel hazaköltözzek. Az én életemben már nem.
Szerencsére a kollegáim ismernek, nem kell minden magyarországi hír után elmagyaráznom, hogy de én nem olyan vagyok. Ezek egyszerűen képtelenek hibázni, hihetelen érzékkel követnek el minden egyes pillanatban szégyenteljes, hányingerkeltő gazemberségeket. Bármiről is legyen szó, hajléktalanságtól a luxusszállodákig teljes spektrumban képesek legutolsó szemét módon viselkedni. Döntéseik egyértelműen megjósolhatóak, mert ha A,B, C, D opciók közül lehet választani, csak azt kell meggondolni, melyik az, amelyiket tisztességes ember még végiggondolni se lenne hajlandó és ők büszkén, a trembulinról fognak kiállni amellett az opció mellett.
Nem tudok mire büszkélkedni itt a magyarságommal.
Én meg továbbra is azt gondolom, hogy az ember mondjuk utálhatja az apját, meg az anyját, de azért ne álljon ki a tömbház udvarára üvöltözni, hogy “apám egy tetves alkoholista”, “anyám meg egy ribanc”. Illetve kiállhat, de ez csak merő indulat és őrjöngés.
Azt jelzi, hogy nagyon nincs jó lelkiállapotban. De ezenkívül kinek segít az ilyesmi? Mit tudtunk meg a világról ebből? Hol lesz ebből tartás, remény, szolidaritás, ne adj isten, testvériség?
És @obeszel: ha már a valóság felismeréséről beszélünk, mi is a valóság? Magyarország kormányára természetesen semmi okunk büszkék lenni, sőt, de ez a blogbejegyzés nem erről szólt. Hanem, ismét idézem, ezt írta: “a világon semmi okunk nincs arra, hogy a magyarságunkra a legcsekélyebb mértékben is büszkék legyünk”, meg azt, hogy: “Mi a lehető legkevesebbet hoztunk ki a kissé zilált történelmünkből, az izlandiak a lehető legtöbbet:” Aki öt percet tanult társadalomtudományokat vagy filozófiát az egyetemen az tudja, hogy ilyen típusú kijelentésnek semmi értelme nincs, se nem igaz, se nem hamis. Ki az a “mi”? Mit jelent egyáltalán nemzeti hovatartozásra büszkének lenni?
De ha már komolyan vesszük ezeket a felületes affektív metaforákat egy pillanatra, akkor ki legyen büszke? Most éppen az izlandiakat nem tudom (biztosan van bálnazsír az ő fülük mögött is), de mondjuk a nagyszerű dánokról kérdezzétek meg a grönlandiakat! A nagyszerű norvégokról meg pl. a tromsø-i zsidókat, akiket (mind az öt családot) csak sikerült azért lepasszolni a náciknak. A lappokat a svédekről, stb. Hogy a remek olaszokról, németekről, japánokról, stb., ne is beszéljünk! És továbbá a jelenleg tényleg fantasztikus, hősies, bátor ukránok múltban viselt dolgairól meg nézzétek meg a The Ravine c. könyvet, vagy olvassatok Isaac Babelt! Baromi nehéz dolgok ezek…
Jó érzés-e magyarnak lenni? Ennek a kérdésnek inkább van értelme (bár azért túl sokat ezzel se érdemes foglalkozni). Néha rossz – amikor a politikát nézi az ember, akkor persze rémes – amikor meg hazaér, és kimegy a piacra, és valaki úgy mosolyog rá, ahogy csak Pesten szoktak, vagy mondanak egy olyan poént, amely csak magyarul működik, vagy Nádast/Esterházyt olvas, vagy elmegy egy BFZ koncertre, vagy 1956-ra bátorságára gondol, stb., stb., stb., akkor meg jó.
A nemzeti büszkeség témáját kissé megbolygatja az a helyzet, hogy ma Magyarországon tisztességes, autonóm módon, az emberi méltóságunkat megőrizve nem lehet létezni. A rezsimmel szembeni ellenállás, amennyiben a hagyományosan erkölcsileg elfogadható ellenállási formákat nézzük, reménytelen és esélytelen. Két lehetőség van: csatlakozni a gazemberekhez vagy behódolni a gazembereknek. A Fidesz-maffia olyan szinten átjárja az élet minden területét, hogy nem lehet egy kis szabad, autonóm világot teremteni magunknak. Aki ma szabad, önérzetes, autonóm magyar akar lenni, az emigrál, amilyen gyorsan csak tud. És akkor, ha jól értem, az lenne a feladat, hogy az emigrációból legyek büszke arra a magyar népre-nemzetre, amely szellemi és erkölcsi restségből fenntartja azt a rezsimet, ami engem elüldözött. (Gyerekkori emlék, általános iskolai énekkönyv: olvasom benne, hogy Bartók az egyre jobban fasizálódó magyar közélet miatt emigrált Amerikába. Próbálom megérteni ezt a mondatot, végül arra jutok, hogy alighanem zsidó volt ez a Bartók, ezt írták körül ilyen szemérmesen. Hiszen pusztán csak azért, mert rossz a politikai hangulat, csak nem emigrál valaki Amerikába? Aztán persze rájövök, hogy Bartók sokminden volt, de pont zsidó nem. Na de akkor miért emigrált? Ill. miért nem emigráltak mások, hasonló okokból? Évtizedekig nem értettem. Most azt hiszem, értem.)
Amit az előző kommentemben írtam, azt az érdekes kérdést is felveti, hogy hol is van akkor ma egy tisztességes magyar embernek a hazája? Otthon, Magyarországon nem, hiszen onnan menekülni kell, ha tisztességes akar maradni. Na de akkor mégis hol? Tartok tőle, hogy Balla Zsófiának lesz igaza:
Ahogyan élek
Újra, csak újra megtérek,
nem akarok más lenni,
(félek)
mint ami lenni szeretnék.
Ahogyan élek, az a hazám.
@pocok: néhányan megértenek, te nem. ez van.
@steinerzsiga: “ahogyan élek, az a hazám.” remélem néha eszembe fog jutni ez a sor.
@jotunder:: ok, csak akkor azt nem értem, hogy mi a fenének írsz blogot, ha semmilyen érdemi vitára nem vagy hajlandó? Én felsoroltam racionálisan mérlegelhető érveket és szempontokat, amelyeket persze akár el is lehet vetni. De mi értelme belebőgni a világba, ha a válasz és az ellenvélemény már nem érdekel?
@jotunder: Nem lehet elfelejteni. Szerintem ez egy nagyon jó vers, és nyilván nem csak a kisebbségi, emigráns stb. létekről szól, hanem úgy általában arról, hogy mi a fene az az önazonosság, másként szólva, identitás. És hát persze lefordíthatatlan. Mert hogyan fordítod pl. angolra, hogy “megtérek”. Convert? Revert? Return? Fall back? Szőcs Géza egy versén keresztül jutottam ehhez a vershez, szinte véletlenül. Persze az a vers is miről szól? Íme: http://szocsgeza.eu/hu/tolem/versek/448-szuletesnapomra
@pocok: ez nem egy vitablog. néha szoktak emberek vitatkozni, ami vagy érdekel vagy nem. az érzéseimmel mégis mit lehet vitatkozni. magyarországot teljesen reménytelen országnak látom, és úgy gondolom, hogy a magyar polgárok jelentős része teljesen nyíltan rest a jóra, de leginkább rossz. ilyen egyszerűen: rossz. az izlandiak meg érdeklődnek a jó iránt. talán mert belehaltak volna a rosszba, talán mert ez egy farmertársadalom volt, ahol egy gramm takarmányt nem tudtak megtermelni, talán mert ez egy családokra épülő ország volt, ahol még falvak sem voltak, nemhogy igazi városok. ezt éreztem, de csak posztot tudok róla írni, nem disszertációt.
@steinerzsiga: belenéztem balla zsófia verseibe, elég sok mindent kihagyok én az életben. 🙁
Te_Atya_Úr_Isten :-(((! Egy igazi “ördögmotoros” fióka ;-).
Valamikor ’90-ben még büszke voltam, na nem “fideszfodballrajongó” módra, de büszke. ’93-ra már kevésbé (na jah, a “tengerentúlon” hajlamosak szépelgés nélkül véleményezni – szerencsémre!). Aztán még kevésbé. 2010 óta pedig… :-(((. Már csak ez az egy blog, ahova “hazakommentelek”, de még pár év, s talán már erre sem fogok késztetést érezni (pedig @Big JT elitizmusa, időnként csipkelődésre csábító, magas labdákat produkál :-)).
@jotunder:: “magyarországot teljesen reménytelen országnak látom”
“S szólt a Holló: Soha már!” Vitatkozhatok :-D? Mo-ot rövid_és_középtávon teljesen reménytelen országnak látom :-(. Folyomány: nem biztos, hogy fogom látni e rettenet végét :-(. OK. dum spiro, spero… a hűvös hajnalok néha hirtelen jönnek ;-).
@steinerzsiga:: “Aki ma szabad, önérzetes, autonóm magyar akar lenni, az emigrál, amilyen gyorsan csak tud.”
Ugyanmár. A Kádár alatt Magyarországon maradó ellenzéki értelmiség nem volt elég önérzetes és autonóm? Pedig emigrálhattak volna mind egy szálig, miért nem tették? Igaz, szabadok nem voltak, legalábbis a szólás- és mozgásszabadságot tekintve. Más értelemben igen.
Vagy extrémebb példával: Alekszej Navalnij maradhatott volna Németországban, ahol megmentették az életét, és tejben-vajban fürösztötték volna. Ehelyett visszament hosszú évekre egy orosz börtönbe. Vagy mondjuk Vlagyimir Kara-Murza nem elég autonóm ember, hogy a putyini Oroszországban maradt?
Oké, mondhatjuk, hogy ezek az emberek lényegében hősök, és nem ilyen mércével kell mérni az átlagembert, csak akkor hagyjuk az önérzetet meg az autonómiát.
@Késes Szent Alia: Szerintem nincs vitánk: ha valaki itt marad és nyíltan, aktívan, saját személyes szabadságát és egzisztenciáját nem kímélve ellenáll, az nyilván önérzetes és autonóm és tisztességes, még ha nem is szabad. De mi van, ha valaki szabad is akar lenni? Ha nem akar magából mártírt csinálni egy esélytelen küzdelemben? Kádár rendszerét nem az ellenzéki értelmiség döntötte meg, és Putyint sem Navalnij vagy pláne Kara-Murza fogja. De mondom, tényleg ellenállni, az nyilván egy tiszteletre méltó, autonóm, önérzetes út. Az viszont, hogy morgok, négyévente a Fidesz ellen szavazok, Facebookon kommentelek – az már szerintem kevés a tisztességhez.
@pocok: Így már korrekt. Egyetértek.
@pocok:
Valószínűleg kissé eltérően használunk fogalmakat. Az én értelmezésemben büszkének lenni teljesítményre lehet, a magunkéra vagy arra, amihez hozzátettünk. Én nem tudok arra büszke lenni, hogy valaki, aki a honfitársam, nagyon gyorsan fut, szépen hegedül vagy jó könyveket ír, mert ahhoz a teljesítményhez nincs közöm – ő edz, gyakorol, görnyed a papír fölött, nem én. Az, hogy történetesen egy országban élünk, ugyanaz az anyanyelvünk, véletlen.
Jobbnak tartom azt, amit itt már valaki felvetett, hogy jó érzés-e magyarnak lenni. Tetszőleges csoporthoz tartozni természetes emberi igény, és mind a választott, mind az eleve elrendelt (család, nemzet, bármi legyen is ez) csoportjaink akkor töltik be a feladatukat, ha a csoportnormákkal, a csoport céljaival, nézeteivel stb. azonosulni tudunk. Amikor nem, akkor az egyénnek meg kell hozni azt a döntést, hogy mivel amortizálja jobban a személyiségét: azzal, hogy a tőle idegen normákat követő csoport tagja marad, vagy azzal, hogy elhagyja azt, és esetleg más csoporttal sem fog azonosulni. (Úgy képzelem, hogy akkor sem válnék izlandivá, ha lehetőségem lenne odaköltözni)
@pocok: Azt mondja a pápa, hogy a magyar „békés, nyitott és szeretetteli nép”. Ő már csak tudja, főként, mint csalhatatlan. Van kollektív békesség és nyitottság. Ja, hogy akkor van kollektív bűnösség is?! Ha nem kell szégyenkeznem a kormányunk miatt, milyen alapon lehetek büszke az olimpikonjainkra? Mi a haza? Kb. egy adott időszakon belül érvényes politikai határokkal jellemzett hely, ahová éppen akkor megszületsz. Ez mire kötelez? Mi van, ha kétezer évvel korábban születsz ide aquincumi zsidónak? Vagy ezer évvel ezelőtt mongol erőszaktevő utódjaként? A haza szent dolog. Ezt már az óvodában megtanuljuk. Nehéz tőle szabadulni. Ha mindent lecsontozol róla, nem marad több, mint a focidrukkerek kötődése a csapathoz. Menj lila-fehér sálban a zöld-fehérek közé, hogy megértsd a hazaszeretet fogalmát. (Vagy olvasd a Kazohiniát.) Vagy rongy ember vagyok, vagy túllépek a mai kocsmán. Hoppá, ez nem is vagy, hanem és kapcsolat. Áldott fogalmaink szerint. A nyelv és fogalomalkotás az embert “kiemelte” és gyakran elveszejti.
Én (is) csak a gondolataimról, és az érzéseimről tudok beszámolni. A kettő között egy pici kis ellentmondás van (már amennyiben ezek között értelmezhető az ellentmondás), de tényleg csak kicsi, nem akkora, hogy kognitív disszonáns izét okozzon.
A gondolataim (ez ügyben) teljesen internacionalisták. Nulla (0) nacionalizmus van bennem, erősen antinacionalista vagyok (világpolgár, mondanám, ha polgár lennék, és szeretném ezt a szót, de ezt a szót (is) utálom). Csak simán internacionalista, abban minden benne van, bár a “közelmúlt eseményei” (az a 33 éve elmúlt 60 év) miatt a szónak van egy kis bukéja, amit nehéz róla levakarni, de még azzal együtt is. A múltkor megszólalt a csengőhangom (Internacionálé, magyar verzió), azt mondja az ismerősöm: “neked az orosz himnusz a csengőhangod?” Bazmeeeeg…
Azért jó, ill. kell internacionalistának lenni, mert (ez egyszerű, ez nem kvantumfizika), ez az egyedüli (elvi) kiútja az emberiségnek, a saját maga (bár tudatlanul) keltette káoszból, mocsárból, hasonlókból. Az emberiség ki fog pusztulni, ha nem lesz internacionalista (és ami ezzel jár persze, világállam, és hasonlók – régi mániám már ez), ez kb. fix. Lehet, hogy azzal együtt is ki fog pusztulni, de anélkül biztosan. Ennek azért eléggé erős érvnek kellene lennie az internacionalizmus mellett, persze az emberiség baszik a jövőjére.
Érzelmileg azért mégsem tudom teljesen levetkezni, hogy magyar, (vagyis most már mogyoró ugye), vagyok. A mogyorók eléggé hülyék, bár belátom, hogy nem rosszabbak, se nem jobbak, mint bármely más népek. Csak történelmileg ez itt most épp ilyen szerencsétlenül alakult, és ez a történelem tényleg eléggé rosszat hozott ki belőlünk. De valamennyire mégis érdekel, mégis van egy kis kötődés. Ez óhatatlan. Hiába tudom ésszel, hogy az ország- és nép- eszme elavult, káros hülyeség, és métely, azért érzelmileg (még mindig van egy kis kötődés). Nehéz teljesen, hideg, racionális robotnak lenni, és zemberként nem is célszerű az. Teljesen igaz az (is), hogy véletlenszerű, hogy ki hova születik, hogy mi mind individuumok vagyunk, sőt, hogy még az önzetlen szolidaritásban is van egy kis önzőség, vagyis ilyen alapon nincs “jogunk” a hazaszeretetre. És sokszor nem is szeretjük, hanem utáljuk a hazát. De ez egy érzelmi viszony is. Fennáll, még ha nem is tetszik. Nem a kurva tudatom befolyásolja, ami tudja, hogy nem kellene, hogy inkább internacionalizmus, és stb. kell. Ettől van, hogy akkor, és úgy is örülhetek, valamiknek, valakiknek, mogyoróknak, büszke lehetek rájuk úgy is, ha semmi közöm nincs hozzájuk. (Az, hogy egy országban élünk, ez nekem nem “köz”). Bár mostanában egyre kevesebb ilyen van, de azért…
Ilyen a zember. Értelem, és érzelem (ez kissé közhelyes). Nem kell ezt a kettőt “kiegyenlíteni”, de főleg “összevonni”, nem kell az egyiket kivonni, vagy eliminálni. Csak élvezni, ha már van. Persze, amikor dönteni kéne, azt ésszel… Ez az ami kevéssé megy.
Büszkének lenni úgysem racionális, viszont mindenféle oka lehet. Még az is, ha másokra büszke az ember csak azért, mert ugyanabban az országban születtek. Ami mellékes, mert a teljesítményük az ok (sportteljesítmény is ér, még mielőtt).
Magyarországra manapság úgy általában nem nagyon lehet, és nem is érdemes büszkének lenni. Az itt lakók többsége ismételten megválaszt egy kisszerű, gonosz tolvajt, és ez a teljesítményük szégyenletes.
.
@Ervsebesz:
.
A számból vetted ki a szót Dezső Bátyám!
A humorodon és a rímfaragói képességeiden kívül ezt a világos látásmódot becsülöm még benned.
.
Se lírai, se nem drámai megközelítés nem az esetem, viszont arra jutottam, – ezt a kérdést pedig nem tudjuk megkerülni, amire válaszoltam, – hogy fasiszta nép nincs. (Pedig itt azért lehetnének erős vádpontok, elég ha megnézzük Ungváry Krisztián legutóbbi, a CEU-n tartott előadássorozatát.) Mivel a népek egymás hibájából nem tanulnak, sorban beleeshetnek ugyanabba a hibába, de ahol volt már egy Franco, egy Ceausescu, Pinochet vagy hasonló kaliberű diktátor, ők már immunitást szereztek egy időre. Viszont ennek a megszerzéséhez nagyon mélyre kell menni, olyan mélyre, hogy ne tudjunk másokat hibáztatni. Lehet, hogy az én generációm már el sem jut ilyen szintre.
Van még egy másik fajta megközelítés is, földrajzi alapú, ún. land-lock országokkal operál, amik a borzalmas belterjességük miatt (a forgalmas kikötők hiánya miatt nincs elég impulzus más kultúrákból), sokkal fejletlenebbek a szomszédaiknál. Bolívia vagy Burma (Mianmar) a példái ennek. Pont a belterjes, zárt gondolkodás, amit sokan “megengedhetnek” maguknak nálunk, ennek a jól látható folyománya a kőkonzervativizmus és a fasizálódás. (Hibás premisszákból kiindulva nem lehet helyes irányokban gondolkodni.) Viszont vannak jó ellenpéldák, itt van mindjárt nem messze Ausztria, Svájc, Csehország, akik nem estek ilyen csapdákba. A földrajzi sajátságok egy kicsit mégis jobban aggasztanak mint a történelem, ami már lehet egy jó tanuló pálya is.
@steinerzsiga:
“…Az viszont, hogy morgok, négyévente a Fidesz ellen szavazok, Facebookon kommentelek – az már szerintem kevés a tisztességhez.”
Szerintem meg aki ilyet leír az a tisztességtelen.
Hiába, nem vagyunk egyformák, ja de: mindenki tisztességtelen.
@tamspatrik:
“ahol volt már egy Franco, egy Ceausescu, Pinochet vagy hasonló kaliberű diktátor, ők már immunitást szereztek egy időre.”
Idealista-e vagy:)
Tizenöt éve azt mondtam volna, csak ugyanaz a generáció tanul a hibáiból, a következő már nem, de ma már ezt sem tartom igaznak. 2010-ben komolyan gondoltam – amikor megjelent a nyilatkozat meg az alaptörvény asztala -, hogy ezt a generációt ilyen rákosista, kádárista allűrökkel nem lehet újra bepalizni, ezek a fiúk hónapokon belül köznevetség tárgyai lesznek és megbuknak. Nem egészen így alakult. (Mondhatod, hogy nem Franco szintű, de úgy gondolom, nem a szint a lényeg, hanem a gyógyíthatatlan butaság. – Majd a könyvnyomtatás, majd az általános írni-olvasni tudás, majd a film, a rádió, majd az internet felnyitja a szemeket. Ja.)
@Ervsebesz:
“akkor sem válnék izlandivá, ha lehetőségem lenne odaköltözni”
Én meg néha olyanokat gondolok, hogy de pocsék nekem izlandiként, új-zélandiként itt élnem.
Osztom @Késes Szent Alia nézeteit, azonosulok @ipartelep “kis kötődés”-ével, @muaddib gyilkos
iróniájú “mindenki tisztességtelen”-jével, @pocok 2023.04.23:17 keltezésű hozzászólásának utolsó bekezdésével….
Mert minek is nevezzük az anyókát, “aki a sírok közt sírogat”? a ner (azért is csupa kisbetűvel)-halmaz részének, korpa közé keveredettnek tekintsük pusztán azért, mert éli azt az életet, ami neki adatott, és azon a földön éli, ahová született?
…
És előjönnek a (nálam) szokásos versek, és egyebek keltette képzettársítások:
A “Búcsúlevél” “fejemben szólal meg, ha csengetsz” képe, Ady “föl-föl dobott kő”-je
vagy Magyari Lajos “Csoma Sándor naplója” című versének jónéhány sora;
Kányádi Sándor “Vannak vidékek” ciklusa, Lénárd Sándor vágyakozása a kankalin és a pipacs szaga után, Mikes levelei…A nyelvünkkel kapcsolatban É. Kiss Katalin és Grétsy László.
…
S ha már érzelemek és büszkeség:
“Érzelmek iskolája”…”Büszkeség és balítélet”
Nem azért írom mert e két regény kapcsolható a poszthoz, hanem csak úgy: játék a szavakkal,
a magyar szavakkal; Esterházy le merte írni egymás mellé ezt a két szót: “szép” és “magyar”,
úgy rémlik vesszőt tett közéjük.
…
A párom még éjjel egykor is a pápalátogatás képein dühöngött, és sorolta:
‘Nézd meg: Ott ül a nagyon doktor volt köztársasági elnök is a téren, két oldalán az unokája és a felesége:
a pápa beszél, talán éppen arról, hogy a virtuális tér (telefon és internet-böngészés helyett) inkább a valós térben, a valós életben éljünk – és a mise közben a telefonját nézi. ‘
…
Papa Francesco (ahogy ezt az olasz TV-ben, és általában itt ejtik: abban minden benne van).
Mi azért K.-val otthon is vagyunk meg itt is vagyunk, Pár éve kb. kétszer annyi ideig itt, mint ott,
de azért az a “kis kötődés”, az létezik.
…
Partjait körös-körül tenger mossa. Szigetország.
Ez a Vincent-blog is egy sziget, jó lenne, ha legalább itt nem utálkoznánk egymáson, csak azért mert történetesen magyarnak születtünk (lásd Gárdonyi “Egri csillagok”- jában Török Bálint, Mayláth István, Móré László jelenetét és Veli bég értetlenkedését).
…
És végül van azért két hasonlóság Izland földje és a magyarok földje között, igaz a kettőnek
hasonló geológiai oka lehet.
– Izlandon a lovak szívesen fekszenek le a fűbe. A lovak nagyon ritkán fekszenek le.
Apukám mesélte (jó sok éve már), hogy Magyarországon is vannak ilyen helyek, például
azon a vidéken , ahol Kincsem is született.
– A törökországi földrengés után több helyen lehetett arról olvasni, hogy a szilárd földkéreg alatt
egy plasztikus, meglehetősen forró réteg található, ezen “úsznak” a tektonikus lemezek.
Ez a plasztikus kéreg 100-120 km mélységben húzódik a szilárd réteg alatt.
Magyarországon ez a kéreg 60 km körüli, az Alföld déli részén közelíti a 40 kilométert.
…
A gyerekére is büszke az ember – ha nem is majom anya és majom apa módjára – ,ha valamit jól csinál, valamiben jó; pedig az sem a mi teljesítményünk.
…
Ipartelep olvasása közben jutott eszembe az idézet, hogy bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép.
Itt van a gond, hogy nem tudjuk. No nem itt a vincenten, hanem úgy nagy többségben, magyarok. Nem tudom, hogy máshol hogy van. Sokan vannak nálunk , akik ténylegesen nem tudják, mások meg nem akarnak tudomást venni róla. Mindenről más tehet. Erre a mentalitásra is rájátszik és erősíti a ner-vezér. Legalább közelítően valós nemzeti önismeret nélkül ez van, ami.
Amúgy meg nyilvánvalóan a mai – fontos – téma is mutatja, hogy a (hol)lét határozza meg a tudatot :-).
@Késes Szent Alia: becsszó a cikk Izlandról akart szólni, de Izlandhoz tényleg nagyon nehéz viszonyulni (nekem pl. lehetetlen, ha tíz évig ott élnék, az talán más, de még ez sem biztos, itt van pl. a nyelvük, ami nem nagyon vészes, de én már passzolnám).
ugye a probléma az, hogy a “proud of being a citizen of a country” jelentéstartalma nem közös, nincs fixálva valahol, szemlátomást sokan mást gondolnak erről, már eleve a “proud” egy érdekes szó. én a polgár felől közelítek most, milyen érzés magyar polgárnak lenni, jó érzés-s a magyar polgárok politikai közösségéhez tartozni. nem a magyar matematikusok közösségéhez, nem a színházszerető emberek közösségéhez, hanem a magyar polgárok politikai közösségéhez. és azt gondolom, hogy ez kifejezett szégyent jelent számomra. kellemetlen helyzet lehet, ha valahol kiderül, hogy magyar vagyok és egy pillanatra, akár orbánista is lehetnék egy külföldi értelmiségi szemében. ezt az érzést ismerem. a ” why are you guys such assholes” pedig világos, hogy a beszélő nem is sorol be a “you guys” kategóriába. azt gondolom, hogy felnőtt polgártársaim többségében dominál egy “asshole” tendencia. és mondjuk az izlandiakra ilyet senki sem mondana (nekem konkrétan mondták). nem gondolom, hogy nem lehet tisztességesnek maradni magyarországon, azt igen, hogy bizonyos értelmiségi területeken, a normális morális viszonyok közötti létezés nagyon-nagyon nehéz. nem, én nem akarok navalnij lenni, én maradtam volna németországban, ha nem tudnak zsarolni a családommal.
@Vidor Ferike: mielőtt elmentem volna izlandra, pont egy nappal korábban, átbeszéltem apámmal a deportálásuk történetét. ennek az volt az oka, hogy én, komoly, féltem az izlandi utazástól (utólag… teljesen érthetetlen) és szerettem volna teljesen eltávolodni ettől az érzéstől, mások sokkal nagyobb problémáival foglalkozva, nem hiszem, hogy Big JC ezt ellenezné. és kiderültek számomra bizonyos részletek, amelyek még jobban eltávolítottak magyarországtól, miközben tudom, hogy más országhoz nekem már igazán közöm nem lesz. eleve így mentem ki, ez foglalkoztatott.és akkor jött a bálna, ami talán egy kicsit helyre tett.
@Ervsebesz:
Orosz emigránsok Párizsban. “Iván Vasziljevics, én belehányok a zongorába! Hagyja Pável Vlagyimirovics, ezek itt úgysem értenék!”
@darnoknew: : “csak ugyanaz a generáció tanul a hibáiból, a következő már nem” Amikor ifjú voltam, anarchista, meg idealista (egyszóval még bohókás ;-)), úgy gondoltam, hogy egy “holokauszt” igazán jó lecke volt. Hát nem! (és itt – s ezért az idézőjel a fogalom körül – nem konkrétan zsidókra, cigókra, négerekre stb. gondolok, hanem minden behelyettesíthető objektumra – sőt objektumokra). Szóval a büszkeségem nem csupán mogyoró vonatkozásban kopott meg. A tömeg csak tömeg, s “az ország megvadulhat”. MTv, Capitol, vagy Ukrajna – tökmindegy. Még a hullák száma is (majdnem) mindegy, mert a lényeget nem is az határozza meg. Sokkal vékonyabb az a “civilizációs máz”, mint azt én gondoltam. A jelek szerint továbbra is egyetlen, uborkafára fölkapaszkodott senki (plusz haszonlesői) képes megrepeszteni a hadovájával :-(. Még ott is, ahol nem az üresen korgó hasra alapoz.
Azt már csak remélni merem, hogy a mogyoró szégyenlista dobogójának tetejéről a holokausztot semmi sem taszítja le. Ám – a körülmények figyelembevételével!!! – az én képzeletbeli dobogómon vityaisztán stabil második.
Csizmadia Ervin írja a hvg-ben: “A magyar társadalom ugyanis nem akar érdekcsoportokra hasadni, jogokért küzdeni, és utcai hőssé válni – a magyar társadalom a vezetőitől várja, hogy azok megoldják a problémákat.” És a problémák “megoldásáért” cserébe bármit elnéznek a “vezetőknek”, mitöbb, és ez a legijesztőbb, úgy kezelik a Vezetőt, mint egy klánfőnököt, aki az “elnézésért” cserébe kisebb juttatásokat eszközöl. A klán tagjának érzi magát a magyarok jelentős része. Nem klánok tagjainak, mint az ősizlandiak, hanem a hegemón klán tagjainak.
abban egyébként pocok kommenttársnak implicit felvetése teljesen jogos, hogy ennek a kérdésnek van bizony
egyfajta morálfilozófiai vetülete. csak sajnos ahhoz én egyáltalán nem értek, ő meg vélhetően igen. ez van, az élet folyamatosan tartja azt a kis távolságot a habostortától.
@pocok:
Hetek óta nem tudok itt kommentelni, valamiért nem jelenik meg, amit írok, de próbát teszek újra, egyrészt mert hátha éppen most sikerül, másrészt mert kikéredzkedik belőlem néhány mondat.
Jelesül: Szerintem mindenkinek jogában áll üvölteni, ha szarul érzi magát, de én nem vettem észre, hogy bárki is üvöltene, egyszerűen csak beszélgetünk arról, hogy milyen érzéseket és gondolatokat kelt bennünk magyar voltunk.
Én történetesen azt gondolom, hogy aki magyar, azért magyar, mert ezt dobta neki a gép. Valahová muszáj születni, valahol muszáj élni, és végül meghalni is. (Tetejébe: nem mindig esik egybe ez a három.) Ilyen értelemben a magyarság nem ad okot sem büszkeségre, sem szégyenkezésre. Nem az én érdemem, hogy Bartók (állítólag) jól komponált, nem az én érdemem, hogy Puskás (állítólag) jól labdarúgott. (Állítólag=én nem értek hozzá, de úgy hírlik.) Nem az én szégyenem, hogy Szapolyai kezet csókolt a szultánnak, nem az én szégyenem, hogy Orbán és Szijjártó óvszert sem használtak, amikor Putyin… (Ehhez nem teszem hozzá, hogy állítólag, mert tudom, hogy kezet csókolt, és tudom, hogy nem használtak.)
Büszke arra lehetek, amit én tettem, vagy teszek, szégyellni azt van okom, amit én tettem, vagy teszek. Ha tevékenységem folytán Magyarország jobb hely, akkor büszke lehetek. Ha rosszabb, akkor van okom szégyenkezni. Ha pedig valaki kiáll az udvarra, és elmondja (vagy elüvölti), hogy szerinte ez egy szar ország, azzal (talán) elgondolkodásra késztet másokat, tehát (talán) tesz azért, hogy ez az ország (talán) egy kicsivel kevésbé legyen szar. (Persze az is lehet, hogy nem történik semmi, de legalább próbálkozott.)
Na végre. Úgy látom, az internet ördöge (vagy a blogmotor) végre jobb belátásra tért.
@jotunder:: Egyetértek, franc se akarna Navalnij lenni, és megnyomorodni egy ilyen hazáért, értsük ez alatt akár Oroszországot, akár a miénket a mostani állapotában. Még az is lehet, hogy így utólag belegondolva már Navalnij sem akarna Navalnij lenni. Mindegy, csak azt akartam írni, hogy tisztességes és autonóm emberek dönthetnek úgy, hogy egy nem túl szimpatikus közösség részei maradnak, mert úgy érzik, hogy ott van dolguk.
Az meg, hogy a kívülállók értik-e vagy sem… Előkerestem egy amerikai haverom emailjét, amit tavaly április 4-én írt: “My condolences on your election. What the hell? I thought only the US was that fucked up.” Nem lenéző, nem kioktató, inkább együttérző. Ők belenyúltak Trumpba, mi belenyúltunk Orbánba, sorstársak vagyunk. Lehet, hogy időnként túl szigorúan ítéljük meg magunkat, a magunk szemében észrevesszük a szálkát is, a nyugati országokéban meg a gerendát sem?
P.S: Éltem egyszer egy szigetországban két évig, ott nem bálna volt, hanem delfin, gyönyörű tájak és rendes emberek. Aztán két év után visszamentem Magyarországra. Fura dolgok ezek.
Itt az én delfinem abból az országból: https://i.imgur.com/UBdwmN1.jpeg
https://telex.hu/belfold/2023/05/01/budahazy-gyorgy-mi-hazank-mozgalom-majalis-szabadulobuli-bikas-park-unnep
Reykjavik —> Röka-viken —> Füstös öböl —> mert úgy látszott a hajókról, hogy a gejzírek füstölnek…
@Ervsebesz::
Alapvetően egyetértek és tetszik, amit a büszkeségről és a csoporthoz tartozásról írsz.
De azért, kicsit steril, nem? Például, büszke vagyok egyik eleve elrendelt csoportom tagjának (gyermekem) sportsikerére (második hely még a békacsoportban) és nem a saját teljesítményem miatt (én vettem a fürdőnadrágját, vittem az úszásra, csepegtettem a gyulladt szemét, stb.), hanem mert szeretem.
Egyes vélemények szerint, a hazát is lehet szeretni.
@pocok:: “Mi a lehető legkevesebbet hoztunk ki a kissé zilált történelmünkből…” Háttttttö, nem csoda, ha valaki most így érzi. De így érezte 89-ben is? Valószínűleg nem. És 57 május elsején? Valószínűleg igen. És 56 október 23.-án? Valószínűleg nem. És…, stb…
Szóval, igen, ez egy állításnak tűnő indulatkitörés, szerintem is. Az indulat mulandó, de az állítás megmarad és tovább fokozza a reménytelenség érzését. Így épül, szépül a tanult tehetetlenség ketrece.
@Késes Szent Alia: Azért a Trump-Orbán párhuzam több lényegi ponton sántít. Rögtön az első, hogy “Ők belenyúltak Trumpba, mi belenyúltunk Orbánba, sorstársak vagyunk.” Szóval ők egyszer belenyúltak Trumpba, és rögtön az első adandó alkalommal korrigáltak. Mi Orbánt hanyadszor is, harmadszor választjuk újra zsinórban? Háromszor egymás után bármibe belenyúlni: ez már nem rossz szerencse, hanem valami más. Aztán: akármennyi kárt okozott Trump (és rengeteget okozott), soha nem tett szert olyan hatalomnak még a töredékére sem, amire Orbán Magyarországon. Trump elnökségének jó része alatt demokrata többségű volt a törvényhozás mindkét háza, de eleve a szövetségi állami berendezkedés, az államok autonómiája miatt egy amerikai elnök soha sem tud annyira pl. az oktatásra, a médiára rátenyerelni, mint Orbán.
Izlandot és Magyarországot nem lehet így összehasonlítani. Teljesen más történelmi erők formálták a két országot, teljesen más kihívásokkal kellett megküzdeniük. Az Izlandiak ott laknak az Isten háta mögött, szigeten, jótékony távolságra a többi országtól. Magyarország meg a bolygó legnehezebben megtartható területén él, ahol olyan társadalmi, gazdasági kihívásokkal kellett szembesülni, amivel egyetlen más népnek se. Az hogy itt megmaradtunk ezer évig, azzal talán sokkal többet hoztunk ki a helyzetből, mint bárki más a sajátjából. Csak ez ebszolút értékben nagyon rossz végeredmény még így is.
@Thalész: :
“amivel egyetlen más népnek se”;
“itt megmaradtUNK”;
“többet hoztUNK ki[…], mint bárki más”;
Hogy is van ez a MI és ŐK? Kik azok a MI? Kik azok a “más népek”? Ajaj, nagy a baj :-(.
@Ervsebesz: : “Én nem tudok arra büszke lenni,” Büszkeség és büszkeség között is van különbség (nem ragozom TL;DR lenne, de gondolj bele). Ahogy szégyen és szégyen között is. Ez utóbbira két röpke példa. A fentebb említett holokauszt a magyar történelem egyik nem épp dicső momentuma. Ugyanakkor én egy mikropi..nyit sem szégyenkezem miatta, elvégre semmi közöm hozzá, hogy nemderék felmenőink között elég sokan voltak szaralakok ahhoz, hogy ez megtörténjen. Pontosítok: Közöm hozzá annyi, hogy a leckét/tanulságot hibátlanul megtanuljam, és a legjobb tudásom szerint továbbadjam a kölkömnek és még mindenkinek, akinek csak lehet. A helyzet vityaisztánnal más. Na amiatt már érzek szégyent (úgy “1/~tízmilliomod” részben ;-)), mert ez – tetszik vagy sem – közös kudarc, aminek életem egy szakaszában részese voltam.
@steinerzsiga:: Igen, igen, de ki intézte úgy, hogy nekünk ilyen aránytalan választási rendszerünk legyen, ahol csak egyszer kellett nagyot nyernie egy kellően gátlástalan figurának? Ez a magyar nép kollektív felelőssége, vagy azé a két tucat emberé, akik a rendszerváltás során ezt a modellt rakták össze? Vagy akár az mszp-szdsz kormányé, akik az 1994-es tarolás után sem kapcsoltak, hogy hosszú távon azért ez így nem lesz jó?
Nem is kell Amerikáig menni, elég körülnézni a ’89-ben rendszert váltó országok között: csak nekünk van ennyire elcseszett választási rendszerünk, és csak nálunk lett ilyen state capture. Lehet, hogy egy egyszeri hiba, a választási rendszer átgondolatlansága vezetett oda, hogy most a világ szégyenének érezzük magunkat.
Valami felelőssége kell, hogy legyen a népnek, de fogalmam sincs, hogyan lehet ezt igazságosan megítélni.
@Thalész: “egyetlen más népnek se”?? “bolygó legnehezebben megtartható területe” ????
Ugyan miért? Mit gondolsz a szlovákok történelméröl, vagy épp az ukránokéról? Vagy hogy egy kicsit messzebb menjek, ott vannak példjul az írek. A szlovákok területe mitöl lenne könnyebben megtartható mint csonkamagyarország? Mégis megmaradtak, léteznek és “olyan társadalmi, gazdasági kihívásokkal kellett szembesülni”, egyebek közt majd ezer év magyar elnyomással, amihez képest a magyar történelem szülinapi parti tejszínhabbal. Az ukránokat ezerötszáz éve hódítja hol balról a lengyel, hol jobbról az orosz. Idönként mi is beszálltunk egy galícia erejéig. Mikor épp senki más nem ért rá, jöttek a törökök. Nem egy méznyalás az ukrán sztori. Amit az írek végigcsináltak, ötszáz év angol megszállással, forradalmakkal, éhinségekkel, kivándorlási hullámokkal az szintén feljogosítana bármely nemzetet, hogy eltünjön, vagy busongjon a balsorson, mely régen tép.
A magyar történelem nem eseménytelen, de semmi esetre sem mondanám kirívónak a többi közt.
Nekem a haza szóról mindig ugyanaz az idézet szokott eszembe jutni, Dürrenmatt Nagy Romulusából.
Illetve mostanában, ha már Navalnijnál tartunk, a “Dulce et decorum est” c. vers Wilfred Owentől.
Néha úgy gondolom, hogy a “haza” a nyakunkon maradt a reformkorból (amikor arra kellett, hogy tudjuk definiálni az államot, annak polgárait, az uralkodó nélkül). Tetszik, hogy angolul nincs is igazán szó rá (ők, ha harcolni kell, akkor for king and country).
Az ukrán védekezésről meg úgy gondolom, hogy az talán többről szól. A civilizációról talán. Vagy hogy a birodalmak kora lejárt, a fosztogató birodalmaké meg pláne.
@szazharminchet: Nekem meg az jut eszembe, hogy valaki olyat mondott, hogy amikor egyre gyakrabban emlegetik a hazát, akkor valami nagy tömeggyilkosságra készülnek. És tényleg így van!