Chicago
Eredeti szerző: jotunder
Ez egy rovid poszt lesz. Meg ekezeteim sincsenek. A chicagoi egyetemen ulok egy gep elott. Tudom, mindenfele dolgok tortennek otthon, nemsokara hazamegyek es majd felbosszantom magam valamivel, amihez tulajdonkeppen semmi kozom, nem is erint, de direkte ugy lett kitalalva, hogy felhuzzam magam rajta. Persze megtehetnem, hogy eszre sem veszem. Itt az ember hajlamos megigerni maganak, hogy ezt fogja tenni, hogy kizarja azt a masik vilagot az eletebol, es arra koncentral ami valoban fontos, es amirol persze nem lehet posztot irni, de talan nem is kell. Ilyenkor mindig arra gondol, hogy minden perc amit nem matematikaval, hanem valamifele ordas provincialis baromsaggal tolt, elvesztegetett ido.
Nem tudom mennyi idom van hatra, amit meg elvesztegethetek. Azt hiszem – Amerikaban mindig azt szoktam hinni- hogy erdemes leelni ezt a furcsa eletet, ami egy nemletezo vilagban jatszodik, a kedvenc csoportjaim es algebraim kozott. Es meg azt is szoktam hinni, hogy ennek az egesznek van valamifele ertelme, hogy ettol valami jobb lesz, talan nem nekem, hanem masoknak, valakiknek akik majd kesobb lepnek hasonlo osvenyre. Azert irom ezt a posztot mert most is ezt erzem, hogy amikor majd megint nem erzem, akkor elovehessem.
Ami konnyen megy, az erdektelen. Ha valamiben nincs benne a kudarc lehetosege, az nem lehet igazan fontos dolog. A kudarcokat, a zsakutcakat meg kell tanulni elviselni, azokert a pillanatokert, amikor varatlanul feltunik valami, megcsillan es nem tunik el, mint oly sok minden amirol par percig, oraig, vagy neha napig az ember azt gondolja, hogy megtalalta, megertette, elhitette magaval, hogy az a jo ut.
Erdemes sok mindent elolvasgatni, sok mindennel eltolteni egy kis idot. Peldaul Orban Viktor legujabb preambulumanak tanulmanyozasa helyett. A dolgokra sokfelekeppen lehet ranezni, es neha megertesuk eppen azon mulik, hogy mashogy nezunk ra mint masok. Neha csak megertunk valamit, ami nem tudunk beilleszteni sehova, de az is jo, teljesebbe teszi a kepet.
Ez egy verseny. Es nagyon eros emberekkel versenyezni, olyanokkal is akiknek jobbak az adottsagai, nagyobb a munkabirasa, gyorsabban gondolkozik. Ettol nem kell felni. Eleg jonak kell lenni. Az persze boven egy elet munkaja, de azt meg lehet csinalni. Masfelol, nem kotelezo az eletet versenykent felfogni. A leheto legjobbnak kell lenni, amire az ember adottsagaibol telik. A motivaltsag a legfontosabb dolog. A verseny jol motival, de ugyanakkor le is benithatja az embert. Nem mondta senki, hogy konnyu lesz.
<
p style=”text-align: justify”>Ennyi bolcsesseg mara eppen eleg. Raadasul ezt az egeszet leginkabb magamnak irtam, affele memonak, nehezebb napokra. Bye.
Én március elején jutottam hasonló döntésre, kivettem a blogok komment részeit az RSSből, leálltam a hírolvasással, dolgozom. Korábban is érlelődött, de az Eltecon blog bejegyzése [1] vett rá végleg.
Nagyon jó érzés elhagyni az életből a marhaságokat. Néha a nap végén átfutom a híreket, de nagyjából úgyse történik semmi, amivel nekem foglalkozni kellene.
[1] eltecon.blog.hu/2011/03/06/ne_fogyasszunk_hireket
Akkor közös alámerülésre:
” Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Jaj de nehéz is ez, egy gondolkodó, szemlélődő embernek……
Ott a baj, arkangyalom, hogy ez a hangulatod rövidesen elszáll, és visszatérsz a nemtelen agyargás világába. Ha nem is ékesen, hanem éktelenül.
@tollaszerge: én ezt minden hónapban elhatározom és olyankor egy ideig tök jó. hatalmas RSS pusztulások, minden híroldal kukába, miért nem dolgozom inkább ahelyett, hogy ezen a posványon dühítem magam és idegeneknek magyarázom a magyarázhatatlant, satöbbi. mégis időről-időre visszaesek. igazából nem tudom mi a kiút, meg azt sem tudom, hogy ha esetleg minden így marad, azt hogy a büdös francba viselem majd el hosszú távon. egyszerűen érdekel a közélet, a politika, nem tudok eltávolodni eléggé. csak hát folyton felhúzom valami észveszejtő marhaságon – viszont a vége mindig ugyanaz, a semmi.
@Malachi: Mint a dohányzás, káros szenvedély. Csak akaraterő kérdése. Sokaknak sikerült már 🙂 El kell hitetni magaddal, hogy az ignorálás a leghasznosabb, amit tehetsz.
@Szindbad: ha mindenki ignorál, akkor elhittük, hogy ez így jó. pedig nem jó. ignorálni nem hasznos.
@Szindbad:
Igazad van, sokaknak sikerült.
És még többeknek nem.
@Malachi:
Hát leginkább a te szövegeddel tudok azonosulni, mert ugyanazokat szoktam érezni. És ugyanolyan tehetetlen dühvel.
@egerészölyv: meglátjuk. nézd, az még OK, hogy elolvasgatok egy-egy hírt, bele-belenézek valamibe. az nem OK, hogy érzelmileg felkavar az ilyesmi. egyszerűen ez most egy túl kemény játszma ehhez. egy nagyon szép játszma, de túlságosan kemény.
Valamiért ez jutott eszembe:
“The only kinds of fights worth fighting are those you are going to lose, because somebody has to fight them and lose and lose and lose until someday, somebody who believes as you do wins. In order for somebody to win an important, major fight 100 years hence, a lot of other people have got to be willing – for the sheer fun and joy of it – to go right ahead and fight, knowing you’re going to lose. You mustn’t feel like a martyr. You’ve got to enjoy it.”
I. F. Stone