Szimbólumok harca
Eredeti szerző: szempontpuska
Szerintem a jó kormány olyan, mint egy ideális pincér. Észre sem veszed, hogy ott van, de amikor szükséged van rá, rögtön megjelenik. Szólsz neki, ha foltos az abrosz, piszkos az evőeszköz vagy kiürült a poharad. Cserébe nem szól bele, melyik asztalhoz ülj, mit eszik egy jó vendég, milyen italt válassz, hogyan tartsd a villát és hány órakor vacsorázz. Ezért fizetjük, és ha jól teszi a dolgát, nemcsak borravalót kap, de szívesen eljövünk hozzá máskor is.
Ez a hasonlat jutott eszembe arról, hogy a „mi pincérünk” már megint az asztaldísszel foglalkozik, miközben meleg a sör, büdös a konyha, kisebbek az adagok. Beleszól mindenbe, ami nem az ő dolga, immár azt is megmondja, mit kell szeretned az étlapról.
Miközben a főpincér szigorú tekintettel konzultál velünk a rendelésről, a szakácsnak kinevezett Matolcsy töredelmesen bevallja, hogy valójában csak palacsintát és rántottát tud készíteni (Igeeeeen? és ez most melyik? — nézek az elém tett tányérra).
No de vissza az asztaldíszhez! Vajon a frusztrált kormányzat pótcselekvése vagy a politikai uborkaszezon dobta felszínre megint szoborügyeinket, az újratemetést vagy az átkeresztelő ötletrohamot?
Ezerrel küzd a kommunizmus ellen, miközben mutatóban sem találni már (talán Thürmerék háza táján?) olyat, aki vissza akarná állítani az ún. népi demokráciát, a proletáruralmat. Kétségbeesetten keresi a polgári demokráciánkra rontó bolsevik ellenséget, miközben harcol az imperializmus és a haldokló nyugat (honnan is ismerős ez a lózung?) ellen.
E szabadságharc eredményeként a centrális hatalom, a járásrendszer, a szabadságjogok korlátozása, a média és az önkormányzatiság, a mindenható állama már jobban hasonlít a Kádár-éra népköztársaságára, mint a rendszerváltás óta bármikor.
22 év telt el a szocializmus óta, de ezek még mindig egy fantommal harcolnak. Egy fantommal, amire szükségük van. Mert hát a Kádár János Baráti Kör, a Felszabadulás Vadásztársaság, a Vörös Csillag Szövetkezet meg a Gagarin utca alapjaiban veszélyeztetik erős demokráciánkat. A demokratikus jogállamot meg kell védeni mindentől, ami a diktatúrához köthető.
Eközben éledezik a Horthy-kultusz, szobrot kap a kormányzó, Kövér emlékezik Nyírőre, hoppmestere numerus claususról álmodozik, a Jobbiknak színházat adnak Budapesten, Orbán továbbra is bátran fotóztatja magát barátjával, a birobidzsánozóval, lesz majd új Prohászka-szobor is bizonyára.
A szélsőjobb, a rasszizmus, a gyűlölet, az nem veszély. Mondhatni, marginális kérdés. Ahhoz nekik közük nincs.
Az igazi fenyegetés a proletárdiktatúra, egy bolsevik államcsíny. Itt rejtőzik a kapualjban. Az ugrásra kész fenevad.
Pokorni kerületében szélsőjobbos zarándokhellyé vált a turulszobor, amit „ezeknek” állítottak. Engedély nélkül persze. Aki mindezt firtatja, az menjen a fenébe. A szabályokat negligálva épített szobor szilárdan áll, Horthyt fába vésik, és teret kap (ők nem köthetők diktatúrához, ááá dehogy!), no de Károlyinak?
Károlyinak mennie kell.
„Követeljük a Nagy Imre szobor eltávolítását” (nem szó szerinti idézet)
József Attila és Nagy Imre is veszélyben van — csak akad egy ürügy, hogy ne maradjanak szem előtt, elvégre a Kossuth térnek valamiért fontos, hogy úgy nézzen ki, mint 1944-ben, elveszített önrendelkezésünk eme utolsó dicsőséges esztendejében.
Az asztaldísz most a legfontosabb. Boldog-boldogtalan beleveti magát a vitába, történészek, irodalmárok dobják magukat oda a politika játékszerének, és hirtelen mindenki a téma szakértőjévé válik.
Megvéd minket a szélsőjobbtól (Haider egykori koalíciós társa szerint)
Lehívott garancia? Wittner Mária (Fidesz) és a gárdisták
Ami engem illet, leszarom.
Tőlem éppúgy emelhetnének szobrot Kádárnak, mint Horthynak (kettejük életútja egyébként is — bármilyen hevesen tagadják —kísértetiesen hasonló ívet írt le). Mindkettőben van, ami valakinek az érzékenységét sérti, és mindkettőben van, amire valaki nosztalgiával gondol. Ha Berlinben lehet szovjet és NDK-s katonával pózolni, mert attól nem kell megvédeni a német jogállamot, akkor engem sem zavar a turulszobor vagy a Lenin utca Cibakházán. De Roosevelt tér is csak Roosevelt tér, a Moszkva tér is Moszkva tér marad.
Úgyhogy a főpincér úr csak szálljon le az asztaldíszről, mert a pohár koszos, a kaja íztelen és a somlói helyett már megint smarnit hoztak ki…
@Putyilov gyári melós: Hö?
@szempontpuska: Csak én nem vezetek róla blogot, így kevésbé fertőz.
@atila68:
nem, te csak kényszeresen odabüfized, hogy de amerikában meg verik a négereket.
@mavo: Jó volt veled beszélgetni.
@atila68:
részemről a szerencse.
Talán minden országban s minden korszakban több volt a nyíltság, kevesebb a hazugság. Jönnie kellett a magyar koalíciónak, hogy a históriában minden hazugságra rálicitáljon, hogy bebizonyítsa: nincs határa az emberi ostobaságnak. Még az ellenkezőjében se lehet bízni, ha a koalíció ígér valamit.
Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint ezer fundamenumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk. Ez az ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára. Mely a polgári címet szégyelli.
A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, (=hazárdjáték), de forradalmat soha, s ezért nincs! Ady 1904!
Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy, az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszichikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frazeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.