Szimbólumok harca

Eredeti szerző: szempontpuska

Szerintem a jó kormány olyan, mint egy ideális pincér. Észre sem veszed, hogy ott van, de amikor szükséged van rá, rögtön megjelenik. Szólsz neki, ha foltos az abrosz, piszkos az evőeszköz vagy kiürült a poharad. Cserébe nem szól bele, melyik asztalhoz ülj, mit eszik egy jó vendég, milyen italt válassz, hogyan tartsd a villát és hány órakor vacsorázz. Ezért fizetjük, és ha jól teszi a dolgát, nemcsak borravalót kap, de szívesen eljövünk hozzá máskor is.

Ez a hasonlat jutott eszembe arról, hogy a “mi pincérünk” már megint az asztaldísszel foglalkozik, miközben meleg a sör, büdös a konyha, kisebbek az adagok. Beleszól mindenbe, ami nem az ő dolga, immár azt is megmondja, mit kell szeretned az étlapról.

Miközben a főpincér szigorú tekintettel konzultál velünk a rendelésről, a szakácsnak kinevezett Matolcsy töredelmesen bevallja, hogy valójában csak palacsintát és rántottát tud készíteni (Igeeeeen? és ez most melyik? — nézek az elém tett tányérra).

No de vissza az asztaldíszhez! Vajon a frusztrált kormányzat pótcselekvése vagy a politikai uborkaszezon dobta felszínre megint szoborügyeinket, az újratemetést vagy az átkeresztelő ötletrohamot?

Ezerrel küzd a kommunizmus ellen, miközben mutatóban sem találni már (talán Thürmerék háza táján?) olyat, aki vissza akarná állítani az ún. népi demokráciát, a proletáruralmat. Kétségbeesetten keresi a polgári demokráciánkra rontó bolsevik ellenséget, miközben harcol az imperializmus és a haldokló nyugat (honnan is ismerős ez a lózung?) ellen.

E szabadságharc eredményeként a centrális hatalom, a járásrendszer, a szabadságjogok korlátozása, a média és az önkormányzatiság, a mindenható állama már jobban hasonlít a Kádár-éra népköztársaságára, mint a rendszerváltás óta bármikor.

22 év telt el a szocializmus óta, de ezek még mindig egy fantommal harcolnak. Egy fantommal, amire szükségük van. Mert hát a Kádár János Baráti Kör, a Felszabadulás Vadásztársaság, a Vörös Csillag Szövetkezet meg a Gagarin utca alapjaiban veszélyeztetik erős demokráciánkat. A demokratikus jogállamot meg kell védeni mindentől, ami a diktatúrához köthető.

Eközben éledezik a Horthy-kultusz, szobrot kap a kormányzó, Kövér emlékezik Nyírőre, hoppmestere numerus claususról álmodozik, a Jobbiknak színházat adnak Budapesten, Orbán továbbra is bátran fotóztatja magát barátjával, a birobidzsánozóval, lesz majd új Prohászka-szobor is bizonyára. 

A szélsőjobb, a rasszizmus, a gyűlölet, az nem veszély. Mondhatni, marginális kérdés. Ahhoz nekik közük nincs.

Az igazi fenyegetés a proletárdiktatúra, egy bolsevik államcsíny. Itt rejtőzik a kapualjban. Az ugrásra kész fenevad.

Pokorni kerületében szélsőjobbos zarándokhellyé vált a turulszobor, amit “ezeknek” állítottak. Engedély nélkül persze. Aki mindezt firtatja, az menjen a fenébe. A szabályokat negligálva épített szobor szilárdan áll, Horthyt fába vésik, és teret kap (ők nem köthetők diktatúrához, ááá dehogy!), no de Károlyinak?

Károlyinak mennie kell.

“Követeljük a Nagy Imre szobor eltávolítását” (nem szó szerinti idézet)

József Attila és Nagy Imre is veszélyben van — csak akad egy ürügy, hogy ne maradjanak szem előtt, elvégre a Kossuth térnek valamiért fontos, hogy úgy nézzen ki, mint 1944-ben, elveszített önrendelkezésünk eme utolsó dicsőséges esztendejében.

Az asztaldísz most a legfontosabb. Boldog-boldogtalan beleveti magát a vitába, történészek, irodalmárok dobják magukat oda a politika játékszerének, és hirtelen mindenki a téma szakértőjévé válik.

Megvéd minket a szélsőjobbtól (Haider egykori koalíciós társa szerint)

Lehívott garancia? Wittner Mária (Fidesz) és a gárdisták

Ami engem illet, leszarom.

Tőlem éppúgy emelhetnének szobrot Kádárnak, mint Horthynak (kettejük életútja egyébként is — bármilyen hevesen tagadják —kísértetiesen hasonló ívet írt le). Mindkettőben van, ami valakinek az érzékenységét sérti, és mindkettőben van, amire valaki nosztalgiával gondol. Ha Berlinben lehet szovjet és NDK-s katonával pózolni, mert attól nem kell megvédeni a német jogállamot, akkor engem sem zavar a turulszobor vagy a Lenin utca Cibakházán. De Roosevelt tér is csak Roosevelt tér, a Moszkva tér is Moszkva tér marad.

Úgyhogy a főpincér úr csak szálljon le az asztaldíszről, mert a pohár koszos, a kaja íztelen és a somlói helyett már megint smarnit hoztak ki…