Etikett
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Nem, nem a címkenyomtató garázsbétémet akarom népszerűsíteni,
most a társasági érintkezés szabályairól szeretnék szólni, udvariasság, illem, tudják
hogy van ez, mindenki arról szeret a leginkább beszélni, amiben neki bizonyos
khmm… hiányosságai mutatkoznak, lásd még a humoralista félsorát a témát illetőleg:
a félimpotens adja az érzékit.
No, tőlem aztán ilyesmit ne várjanak az etikettet illetően. Pláne
ami a polgári teázást illeti: ha valami, hát az nagyon nem. Nem. Teljesen
mindegy, hogy mi a kérdés, részemről a válasz megbízhatóan: nem. És nem csak a
teázást illetően, hanem az egész etikettre, mint olyanra: nem. Az én életemből mindez megbízhatóan kimaradt.
Szenvedtem is miatta eleget.
Mire nagy nehezen kitanultam volna egyet változott egy
óriásit a világ és kezdhettem mindent elölről. Már az udvarlás is komoly
kihívás volt a számomra, ráció-fétisiszta vagyok, nem igazán értettem, hogy ha
mind a ketten ugyanazt akarjuk, akkor minek a fölösleges, mondhatni
irracionális körök? Szükségszerű-e a dugáshoz a bélyeggyűjtemény? Ugye, hogy
nem? Mi a racionalitása annak, hogy egy közlekedési rendőr aggódik az én sorsom
miatt? Hogy ez nekem milyen sokba fog kerülni, ha feljelent. De hát még csak
nem is ismerjük egymást, ki érti ezt?!? Hogy kell ilyenkor viselkedni? Mutassak
én is némi érdeklődést az ő problémái iránt? Család, gyerekek, egészség, minden
rendben?
Próbáltam ellesni mintákat. Beszerzési osztályvezető-helyettesből
makkoscipős nagyvállalkozóvá avanzsált ismerősöm mutatta be a lazát, szeltük a
kielencvenes évek eleji Romániát keresztül, és ha megállított egy uniformist
viselő bárki, az ismerősöm már engedte is le a Chevy ablakát, kezdeményezni
kell, bazze, mondta, és már lökte is a tányérsapka alá: herr Oberst, nye
brekeke, mert úccse ércsem, nesze, itt van céhn doijcsmárk, de legalább valami
kunsztot mutassá’ má’ érte, bazze! És működött! Na jó, a bakternek fölösleges
volt adni, ő csak azért állított meg enkezűleg, mert jön a vonat és a sorompó
leeresztő mechanizmusa elromlott.
A beszerzési osztály amúgy is jó terep, ha az ember
etikettet akar tanulni. A tányéron keresztbe tett villa jelentése: ne vidd el,
mert még zabálnék. De mit jelent az, amikor az osztvez egy adott ponton azt a
kérdést – ide kéne valami nagyon jó kifejezés, mert nem mondja, nem csak úgy,
szokványosan felteszi – lógatja bele a levegőbe? szugerálja? álkérdezi?, hogy: És
miért lenne jó mindez nekem? Újabb stilisztikai gubanc,
kurzív, vastagított, de vajon kifejezi-e így eléggé azt a borzasztóan erős
hangsúlyt, ami a „nekem” kifejezésen volt? Mert az nagyon volt, a hangsúly. Annyira,
hogy az álkérdezésre nem is nagyon lehetett álválaszt adni, csak valósat, öt
százalék, és innen már gördülékenyen folyt tovább a beszélgetés. Ha az ember
elvétette az etikettet úgy járt, mint kezdő makkoscipős egy jobb étteremben,
amikor rövid pihenő végett egymás mellé rakta le a kését és a kanalát: a pincér
bizony elvitte tányért, rajta a rántotthús maradék negyede, emberünk pedig éhen
maradék, negyedében.
Korunk etikettje számomra már maga a misztérium. Csak
kérdéseim vannak. Például illik-e a nokiásdobozt selyempapírba csomagolni?
Szalaggal át-e kell kötni? Illendő-e a kollégának köszönőlevelet küldeni azért,
mert jó kis állást adott a frissen diplomázott gyerekünknek abban az esetben,
ha egyúttal mi meg az ő gyerekét alkalmaztuk hasonlóan magas státusszal? Hogyan
kell komilfó módon megköszönni egy gyökérkezelés nagyvonalú megköszönését?
És hogy végre témánál legyünk: hogyan kell illendően teázni?
Elképzelni sem tudom, de azért megpróbálom. Vagy mégsem. Még
azt sem tudom, hogy vajon tegeződtek-e. Szevasz, János, de rég láttalak! Á,
kizárt. Hozta Isten, kedves frakcióvezető úr, kerüljön beljebb, hogy szolgál a
kedves egészsége? Naccs’osasszony, gyerekek? Az új munkahely milyen, sikerült már megszokni? A főnök mennyire
elviselhetetlen? Illik-e megkérdezni, hogy tea vagy kávé? És mikor inkább
egyik, mint a másik? Lehet-e némán téát inni véled? Köszönöm, akkor inkább
kávét kérnék. Én a magam eszétől úgy gondolnám, hogy a kávé az egyszerűbb beszélgetések
megalapozója, mely beszélgetéseknél az öt százalékig nehéz eljutni, onnan már
gördülékenyen megy tovább: koszos öööööt százalék??? Hát mi a francot képzel
maga, mi vagyok én??? Román közlekedési rendőr??? Tíz!!!
A tea a hosszabb, szofisztikáltabb beszélgetések kísérője.
Péterem, tea legyen, mondja János, valami jóféle georgiai tea, egy sóhajnyi
tejjel. Csája mellett lehet csak igazán kombinálni. No meg ugye az időpont, a
november, az utcaseprő, szegény, beteg ember, tea, ez vitán felüli. Ha december
lenne akkor is, Péterem-Jánosom, a bostoni teadélután is decemberben volt,
gazdasági szabadságharcz, illő figyelni a nüanszokra is, tea, eldöntetett,
pont.
Hanem hogy a témára miként-hogyan illő ilyenkor rátérni?
Gondolom, hogy áperté, direktbe’ nem illő, hiszen még a sokkal közvetlenebb kávéhoz
is dukál némi tiszteletkör. Az etikett egy másik, előttem rejtett dimenziója:
illik-e a teázás előtt egymást kölcsönösen megmotozni, lehallgató készülék után
kutatva? Gyanúm szerint nem illik. A teához semmiképp nem passzol. Ahhoz a
szlávos történetmesélés illik. Mi van abban rossz, ha az ember egy pohár
gőzölgő mellett elmondja a partnerének mindazt, ami a szívét nyomja? Jánosom, látod (nahát, döbbenet! ezek mégiscsak tegeződnek! hitték volna???),
milyen ez az élet, nagy nehezen befutottam végre, elnöke vagyok egy ilyen
nagyszerű intézménynek, de nem felhőtlen az én örömöm, ajjaj, de még mennyire
hogy nem az. Hallani mindenféléket, pletyka, de annál azért mégiscsak több,
szóval az a hír járja, hogy a Főnök nem engem szemelt ki a következő félidőre.
Jánosom, van neked fogalmad arról, hogy én milyen szomorú vagyok emiatt? Egy
kis kekszet, sószegény ropit? Újratölthetem a csészédet?
Hogyne, Péterem, és jöhet a teasüti is, remélem Anikó
asszony receptje szerint sütöttétek, azt én mindennél jobban kedvelem. Péterem,
az élet már csak ilyen, mindenki tele van problémákkal. A főnököt például
mostanság az foglalkoztatja nagyon, hogy mi is lesz ezzel a nyugdíjvédelmi
akciójával. Kiszámolt ő mindent, és ki is jött neki jól, csak ez a francos
Alkotmánybíróság, csak ez ne lenne. Most gondolj bele, Péterem, mekkora szarban
lenne, ha ezek az izgága bírók ripsz-ropsz hoznának valamiféle elhamarkodott,
számunkra nagyon nem kedvező döntést? Ugye, Péterem, ez is van akkora probléma,
mint a tiéd?
Mi lehet
az aktuális etikettben azt illetőleg, hogy hogyan ildomos befejezni egy ilyen
teázást? Van-e vajon valamiféle formula arra, hogy a felek jelezzék mintegy
szavak nélkül is, miszerint a problémáikat illetően ez a pár csésze tea
sikerrel hozta volt őket közelebb egymáshoz? Mondjuk a kiskanál, az lehetne egy
jó marker: ha a csészében hagyom, az azt jelenti, hogy a lelki kapocs létrejött,
a te gondod az én gondom is? Péter és János kanala vajon hol végezhette, a
csészében vagy a kistányéron? Mennyire tudtak azonosulni egymás problémáival? Hogyan
váltak el? Kacsintottak-e egymásra? Péterem, valami isteni volt ez a tea, meg a
beszélgetés is, komolyan mondom, nekünk össze kéne járnunk, legközelebb te
jössz hozzám, van dolby digital surround sztereó házimozim, nem hencegek, ne
érts félre, de hát ha az ember egyszer elért valamit az életben, akkor arra
legyen büszke, naszóval, átjöhetnétek, megnézhetnénk egy filmet, Tea
Mussolinivel, állítólag rengeteget lehet röhögni rajta, közben meg újfent
átbeszélhetnénk a problémáinkat, ahogyan azt illik mifelénk. Csak júliusban
érnél rá? Semmi baj, legyen július, klíma van, tea helyett meg majd inkább
pezsgőzünk. Pezsgő van, okot meg majd csak találunk a sámpányozásra, a keleti
szél is azt suttogja, hogy vodka legyen, ok az ivásra kerül. Ok, az kerül. Mindig.
p.s.:
Kapaszkodnék egy reménysugárba. Feltűnt, hogy mostanság a bíróságok milyen
erősen ragaszkodnak ahhoz, hogy az ügy összes részletét, a legapróbbakat is a
lehető legteljesebb mértékben feltárják. Ha ez a jó szokásuk megmarad, talán
arra is lesz esély, hogy az általam feltett, valamint a terjedelmi korlátok miatt
feltenni mellőzött kérdéseimre is választ kapjak egy majdani főtárgyaláson?
Vádlott, most arról meséljen, hogy hogy is volt az a teázás, de kimerítően ám,
ha kérhetném!
@ijontichy:
Eztet én nem vitatom, sőt vallom, hogy igazából emiatt működik a magyar demokrácia úgy, ahogy; de én ezzel azt akartam mondani, hogy itt nem olyan emberekről van szó akik nem ütnének meg valamilyen civilizációs/műveltségi minimumot ahogy El Topo sugallja. Elképesztően okos emberek képesek elképesztő faszságokat bekajálni. Könyörgöm a nyugati világ értelmiségének krémje nagy arányban szívvel-lélekkel marxista, kommunista, vagy valami még durvább volt a múlt század egy számottevő részében…
@maroz: gigalájk
@acs63: Nem generálna szerintem vitát a kérdések köre, hiszen adott pl.: négyévente, a választásokkor az állampolgári vizsga kérdéseit kellene megválaszolni.
Könnyen lehet, hogy öntudatos Józsi bácsi simán átmenne, míg pökhendi Alfréd elta*nyolna.
@Minor.Dragon: Pont erről beszélek.
Számomra szimpatikusabb, ha valaki készségi szinten toleráns és tudja alkalmazni az ismereteit, mint ha felsorol néhány évszámot, de öntudata nem párosul megegyezési-készséggel. (Személy szerint az állampolgársági vizsgának sem vagyok híve. Ha valaki tartozni szeretne egy nemzethez, azt nem kell „vizsgáztatni”. Jobban örülnék, ha mindenféle történelmi/kulturális adathalmaz magolása/visszamondása helyett írnia kellene egy kérvényt, saját szavaival megindokolva, hogy miért szeretne a közösséghez tartozni!)
Ez nem alkalmassági, hanem öntudatossági vizsga lenne.
Hidd el, a legfontosabb kérdés az lenne az elején, hogy: „Melyik pártra szavazna, ha engednénk?”
Amúgy meg, aki alkalmas arra, hogy dolgozzon, adózzon, vezetőinknek tömje a zsebét, az tökéletesen alkalmas arra is, hogy eldöntse, kire szavaz, kit gazdagít. Joga van bárkinek (politikailag) ostobának/hiszékenynek lenni!
nol.hu/kulfold/ajanlo/20110711-betonfal_epul_a_roma_negyed_ele
Életkép a szomszédból, avagy a példa az utcán hever. Ez a suhanc a város romáinak szavazatával lett polgármester, a cikk tárgyi tévedésben van. Mellékesen meg még azért, mert a “nem szar” fehér, értelmes, rendes választóknak derogált elballagni szavazni – jövőre általános helyhatósági választások lesznek – deviszont a cigányoknak, akiknek fű-fa meg lett igérve, mind ott voltak.
Mégis, valahogy az az érzésem, hogy ezek nem fogják neki elfelejteni a “falat” és egyébb ínyencségeket, amikre itt most nincs érkezésem kitérni. Ez, gondolom része a tanulási folyamatnak.
Vissza a kályhához : v.sz. sem a cenzus, sem a szavazatok valamiféle súlyozása ( gyermekek száma pld. ) nem lenne helyes. Egy felnőtt, egy szavazat. Csak így fogunk felnőni.
Emlékeim szerint ez a cenzus vagy nem cenzus vita (aka gumicsontrágás) két vagy három éve már lezajlott az archiregnum blogon. És még le fog zajlani néhányszor néhány más blogon.
Ha egy pillanatra zárójelbe teszem az itt felhozott elvi meggondolásokat és belemerülök (egyik) szakmám módszertanába, akkor kénytelen vagyok leszögezni (ismételten) azt a meggyőződésemet, hogy az ötlet – bármilyen formában is – teljesen irreális és kivitelezhetetlen.
Természetesen ez csak a műveltségi, képességi, erkölcsi, IQ-s vagy hasonló cenzusokra vonatkozik. Ugyanis ha a törvényhozó úgy találná, hogy a kékszeműek nem választhatnak, a barnaszeműek viszont hajaj, akkor már egy szavam sem lenne.
Feloldva a fenti zárójelet: elvileg @acs63 teljesen jó, amikor parafrazeálja példaképünk, Simicska Lajos halhatatlan (és most nem ironizálok!) mondását, mely szerint mindenkinek joga van hülyének lenni. Azzal pedig egy másodpercig sem vitatkoznék, amit @nerángass mond: „Egy felnőtt, egy szavazat. Csak így fogunk felnőni.” Ámen.
@HaKohen: Csak halkan jegyzem meg: ez a „felnőtt” már sógoréknál is felvetett problémát. Nálunk meg pláne fel fog. Mintha valami 15 éves korig iskola-kötelezettség is felmerült volna… de lehet, csak össze akartak zavarni. Miaú.
Cenzusra szükség van, de ez a befizetett adótól kell függjön. Magyarországon a pártok között sajnos csak az a különbség, hogy melyik társadalmi csoportot preferálják állami pénzből, holott pont arra lenne szükség, hogy több legyen a nettó adóbefizető. Következésképp nálam a „mindenkinek egy szavazat” elv helyett a következő képlet lépne érvénybe:
szavazat értéke=(befizetett adó)*(összjövedelem-állami támogatás)/összjövedelem.
@stoic79: ajánlhatjuk az Örülünkvincent libertariánus csomagküldő szolgálatát ? Ayn Rand Barbie megvolt már ? Tízcentis elektromos Ron Paul bábu amelyiknek mindig igaza van ? Eredeti von Mises vizilabda ?