Etűd kultúrharcra avagy mi a bajunk egymással
Eredeti szerző: jotunder
Az Országútban jelent meg Falusi Márton: Mi a bajom a magyar irodalommal?- című írása. A cikk címe Kálmán C. György 1989 szeptemberében, a 2000-ben megjelent, Mi a bajom Nagy Lászlóval? -címmel megjelent szövegére utal. 1989 szeptemberében már egy amerikai kollégium nyolcadik emeletén laktam. Anyámék postán küldték ki a napilapokat, néha úgy éreztem, hogy tengerszaga van az újságtekercseknek, számomra ez volt a rendszerváltás, meg valamelyik amerikai tévécsatorna közvetítése a Kossuth-térről.
Akkor vettem észre, hogy az egyetemi könyvtárban polcnyi Heller Ágnes-kötet sorakozik, de találtam egy magyar nyelven írt kis könyvet is, Csurka Istvántól a Kettes kolbászt.
Nyilván semmi bajom sem volt Nagy Lászlóval. Költőkkel aránylag ritkán szokott „bajom” lenni. Tetszett pár verse, ahogy Csoóri pár verse is tetszett, és persze a Házmestersirató is, amit lehet, hogy újra elő kellene vennem. Én vagyok Magyarországon valószínűleg az egyetlen liberális, aki, kicsit talán pozőrségből, nem hajlandó kimondani, hogy Alföldi Róbert jobb rendező, mint Vidnyánszky Attila, csak azt, hogy sokkal jobban szeretem Alföldi rendezéseit, mint Vidnyánszkyét. Azt pedig egyáltalán nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Agárdi Gábor, Sinkovics Imre, Sinkó László, Bessenyei Ferenc az „övék”, miközben Darvas Iván, Gábor Miklós és Kálmán György a „miénk”. Kállai és Major játszott Csurka legjobb drámájában. Kállai parlamenti képviselő volt a kommunista rendszerben, Major maga a kommunista rendszer volt, de azért mégiscsak ő volt a Major.
Egyáltalán nem baj, hogy Falusi Márton megírta ezt a cikket, ez valójában nem kultúrharcos, hanem, az én olvasatomban, kultúrharc-ellenes írás. Falusi nem próbál úgy tenni, mintha semleges lenne, nem is az, és egyáltalán nem kell feltétlenül semlegesnek lenni. Nekem talán nem árt, mert fogalmam sincs a költészetről. A színházról sem tudok sokat, de számomra világos, hogy melyik az a színház, amit könnyen tudok befogadni, és melyik az, amit nehezebben.
Csoóri és Esterházy között talán nem is kultúrharc volt, hanem nézeteltérés. Le kellett volna ülniük egy kávéra, kicsit kikiabálni magukat a Nappali Hold után, aztán meglapogatni egymás vállát, és menni tovább. Nem ültek le egy kávéra, nem tudtak leülni, nem tudták egymás vállát meglapogatni, és főleg, nem tudtak tovább menni. Ebből lett a kultúrharc. Ezekből a le-nem-ülésekből.
Ha valaki azt gondolná, hogy Szakács Árpád viceházmester (ő valahogy tényleg az, úgy látszik nem elég viceházmesternek látszani, annak is kell lenni) kultúrharcol, az téved. Szakács előnyöket akar szerezni. Ami ma folyik, az előnyszerzés. Tehetségtelen, esetünkben kőtehetségtelen senkiháziak előnyszerzése.
Vidnyánszky is próbál előnyöket szerezni, és ennek én nagyon nem örülök, de ő művészetről (is) beszél. Vidnyánszkyval, legalább elvileg lehetne vitatkozni, L.Simonnal és Demeter Szilárddal azt hiszem nem (utóbbival hamarabb), bár még ők is meg vannak ijedve a saját csőcseléküktől.
Lehet, hogy ki kellene ezeket a „mi a bajomokat” beszélni.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518068-6ae3d03fa79ae' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518068&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518068-6ae3d03fa79ae&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518068-6ae3d03fa79ae' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
„Riasztó a mai jobboldali kultúrában a szakmai megmérettetés nélkül felkapaszkodott, a minőségelvet teljesen figyelmen kívül hagyó véleményvezérek tartós jelenléte.” – Ez azért elég erős mondat a felidézett cikkből; nem is tudom, kikre gondolhatott a szerzője…
A cikket olvasva percekig azt hittem, hogy szegény Falusi Márton életében örökké sajgó törést okozott az a nap, amikor Kálmán C. gonosz cikke megjelent Nagy Lászlóról. Aztán rájöttem, hogy aligha, hiszen akkor Falusi 5-6 éves volt. Mégis úgy ír erről a cikkről, mint ami neki halálos sebet adott. Én sajnos ezt nem értem. Másként fogalmazva: egy most 36 éves fiatalember miért mások 30-éves kultúrharcos sebeit nyalogatja sajátjaként?
…JT-nek kezd tele lenni a Hilbert-tere a karanténnal 😀
Szerintem igazából az kéne, hogy legyenek jó magyar költők. Igazi, jó magyar költők, akik nem nem-magyarok, ám egyben jók is. És ők írhatnának jó verseket, mert szerintem az hiányzik nagyon a magyar népnek. A jó magyar versek.
Például:
„A vak Sámson rab lett, hát
bevett egy jó tablettát.”
/Lem – Murányi Beatrix/
vagy
„Szeressük egymást, gyerekek,
a szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet,
a nagyvilágon nincs.”
/Seress Rezső/
…persze ezek nem teljes mértékben magyar költők magyar versei, de remélem, érthető, mire gondolok. Hogy mi kéne még*.
.
.
* „Sok futballmeccs, meg vetélkedő, nagyon kéne még
Hogy legyen amit önfeledten élvezhet a nép”
/Zorán – szintén nem teljesen kipcsák, sajnos/
@jan: én ezt nem „sajgó törésként” olvastam. lehet, hogy túlértékeli a kcgy cikk hatását, de szerintem igenis tisztességesen közelíti meg a kultúrharc kérdéskörét. szerintem ezt sokáig csinálják, ki fogják húzni a gyufát keményvonalaséknál.
@labrys: én szeretnék sok színházba elmenni végre, még a nemzetibe is, szeretnék elmenni a kobuci kertbe, akkor is, ha olyan ember zenél, aki szóba áll demeter szilárddal (horribile dictu, meghallgatnám élőben a demeter szilárdot). engem ez érdekel, sajnálom.
@jotunder: A bátorságot és tisztességet nem vonom kétségbe. Inkább fejcsóválva szomorúan szemlélem, hogy amiről azt hittem, hogy szüleim sőt nagyszüleim generációjának a témája, azt nálam fiatalabb emberek továbbviszik, megélik, megszenvedik.
Én valamiért azt hittem, hogy ez olyan, mint a szalonzsidózás, meg a számontartása annak mondjuk egy munkahelyen, hogy ki zsidó, ki nem: nagyszüleim idejében alap volt, szüleim kicsit már szégyellték de csinálták, az én generációm meg egyszerűen már nem vette át. Szóval meglep, hogy ma 2020-ban egy 35 éves srác egy számára releváns, élő valamiként birkózik a kultúrharccal. Ahelyett, hogy legyintene rá, mint az öregek mániájára.
@jan: ő a főszerkesztő, és valahogy családilag is kötődik az illyés-kodolányi vonalhoz. ez egy kurva nehéz dolog, és szerintem ezt valahogy el kell fogadni. nálunk a művészetnek, irodalomnak, színháznak van valamiféle spirituális jelentése, amihez én hasonlót Nyugaton érintőlegesen sem láttam. és ennek része ez a „népies-urbánus” ellentét, a maga könnyű zséivel, de én, amíg tényleg nagyon könnyú az a zsé, még tolerálni tudom. de itt mintha nem is lenne zsé. Kárpáti Kamil van, meg Gérecz-díj, az is elég kemény.
„Később tudatosulhatott bennem, hogy Csoóri Sándor, Görömbei András, Lázár Ervin, Ágh István, Tornai József, Nagy Gáspár, Ablonczy László, Tőkéczki László és Papp Endre megelőlegezett bizalma életem egyik legszebb feladatát rója rám. A Hitel szemléletmódja mellett az első két könyvemet szigorú lektorként szerkesztő Kárpáti Kamil pesterzsébeti műhelye hatott döntően pályakezdésemre, valamint Oláh János lapja, a Magyar Napló, amelynek világirodalmi rovatát és kiadványait évekig gondoztam, körbeutazva a Földgolyót szellemi, sőt olykor-olykor valóságos értelemben is. Az egyetemen elsősorban a jogbölcselet foglalkoztatott, annak révén kerültem a filozófia közelébe. Első átfogó esszém megírására is jogi tanulmányaim serkentettek, valamint az azóta is töretlen kísérletező kedv, hogy felderítsem, miként érvényesíthető ma Németh László, Sütő András, Cs. Szabó László és Csoóri Sándor esszéisztikus gondolkodása, hogyan illeszthető a személyes élmény fogalmi érvrendszerbe.”
Ha már kultúrharc, ez már nem is etűd, hanem versenymű: magyarnemzet.hu/velemeny/az-amerikai-modell-bukasa-most-mulik-pontosan-8394807/
@jotunder: Ja értem, szóval itt ilyen mester-tanítvány lojalitások és kötődések is vannak. Mondjuk Kárpáti Kamil kapcsán eddig nem éreztem, hogy olyan népi volna, de igazság szerint nagyon nem vagyok literátus személy, lehet, hogy népi ő, csak én nem érzem. Vele kapcsolatban volt az az abúzus-botrány, ugye? (Bónusz kérdés, nem tudom, van-e rá megfejtés, de hátha tudja valaki: szóval ebben a népi-urbánus izében, ha elfogadjuk, hogy van, a városi katolikus úrigyerekek hova álljanak? Van erre vonatkozóan irányelv?)
@jan: Esterházy katolikus is, a lehetőségekhez képest úrigyerek is, de vajon városi-e? mennyit számít a horti kitelepítés?
persze, jobb lenne konkrét könyvekről beszélgetni, nem ezt a libernyák/nemlibernyák kikultúrt harczot itt is ellőni.
de mondjuk a könyvekről való beszélgetéssel a kibkultúrt nagy probléma, hogy el kéne olvasni azokat a könyveket és MANAPSÁG, főleg amikor ennyi mást is lehet csinálni (cikkeket írni!!!), ki a faszomnak van ideje olvasni? miért? mire jó az?
Hülyeség az egész, ilyen oldal, olyan gyökér. Járnál színházba Malagában, nézhetetlen, egysíkú, végiggondolatlan dolgok, akármilyen madridi társulat is jön. Még Garcia Lorcát sem értik. Nem tudom most milyen a Nemzeti, de én bírtam Vidnyánszky régi rendezéseit is. Ha még egyszer Pintér Bélát figyelhetném meg munka közben…
@jotunder: „nálunk a művészetnek, irodalomnak, színháznak van valamiféle spirituális jelentése, amihez én hasonlót Nyugaton érintőlegesen sem láttam.”
Erről mesélj légyszi! Én nem értem külföldön, és ottjártamban sem a művészetekben merültem el, szóval a közönséggel nekem nincs tapasztalatom, csak magukkal az idehurcibálható művekkel – azokban én nem érzem ezt a különbséget. És valahogy mindig úgy voltam vele, hogy hálistennek, egy teljesen egyetemes műfaj, alkotni és alkotásokat befogadni mindenhol mindenkinek ugyanolyan. Kíváncsi vagyok erre, muti meg a különbséget 🙂
@mafi mushkila: nem értem = nem éltem 😉
Kettes kolbász
@dr Brcskzf Gröőő: 🙂 egy főrend sohasem lehet igazán városi az én szememben 🙂
Amúgy arra jutottam, hogy az én vidéki városi nagyszüleim pl. inkább urbánusok lehettek, ugyanis nem tarokkoztak (pláne nem ultiztak), hanem bridzseltek.
@jan: huhh, mit mondjak én? nem-úrigyerek-viszont-párttag szülőkkel már úrigyereknek számítok? tarokkozom.
@mafi mushkila: én érteni vélem, megfogalmazni persze nem tudom. komolyzenészeket figyeltem valamennyire, és mintha azt látnám, hogy ők valamivel jobban odafigyelnének a dolog kézműves, céhes mesterember oldalára, a közönség meg mintha önmagukkal egyenrangúbbnak látná a művészeket, mint itthon.
@dr Brcskzf Gröőő: A tarokk abszolút úri, csak nem kozmopolita-urbánus, inkább ilyen köznemesi-dzsentri dolog.
@jan: ehhez képest elég sokat tarokkoztam, csak nagyon rosszul… legalábbis egy partira a mai napig emlékszem, amit borzasztóan elszúrtam.
@jotunder: De hát ez stimmel is, hiszen, ha jól emlékszem, neked (részben) vidéki-népi-zsidó gyökereid vannak, ugye?
„Csoóri és Esterházy között talán nem is kultúrharc volt, hanem nézeteltérés. Le kellett volna ülniük egy kávéra, kicsit kikiabálni magukat a Nappali Hold után, aztán meglapogatni egymás vállát, és menni tovább. Nem ültek le egy kávéra, nem tudtak leülni, nem tudták egymás vállát meglapogatni, és főleg, nem tudtak tovább menni. Ebből lett a kultúrharc. Ezekből a nem-leülésekből.”
Ez nagyon vicces. (Szerintem.) A Nappali Hold valaminek a közepe volt, amit mondjuk Istóczy kezdett, de EP még így is leült volna, csak éppen nem álltak szóba vele. A kultúrharc meg valaminek a leképeződése, amit pl. Bibó, Szűcs Jenő vagy Szabó Miklós egy életen át próbáltak megérteni és feldolgozni – a mai politikát nézve – hatásukban elég eredménytelenül.
@vargarockzsolt: a Nappali Hold egy teljesen ártalmatlan szöveg volt a saját teljes kontextusában, hülyeség, de egy teljesen ártalmatlan és jóindulatú hülyeség. Csoóri úgy gondolta, hogy ő megengedheti magának ezeket a fordulatokat. Csoóri szerintem szóba állt volna EP-vel és gondolom, azért beszéltek is utána egymással, remélem, hogy így volt, de az már nem ugyanaz volt.
Azért ebben a cikkben van néhány állítás, ami teljesen bizonyíték nélkül lóg a levegőben.
„Bár kevés a profi tollforgató, odahaza tízmillió költő rúgja a bőrt, dekázgat a szótagokkal; jobbára anélkül, hogy megvizsgálnák, miként cseleznek a líra Puskásai.” – pontosan mi az állítás és mi a probléma? Hogy a magyarul beszélő magyar emberek használják az anyanyelvüket? Szóvicceket gyártanak meg locsolórigmusokat, anélkül, hogy napi rendszerességgel tanulmányoznák Aranyt? (mellesleg szerintem ez a réteg, amely a jelenkori népművészetet műveli is nagyon-nagyon sokkal szűkebb, mint ahogy a szerző feltételezi).
„A magyar irodalom világraszóló teljesítményeit éljük, emésztjük föl napról napra” – ez mit jelent? Melyik az arany- és ezüstkornak az a terméke, amit felélünk, következésképpen nem lesz? Melyik költőt, írót nem lehet olvasni, kinek az életműve pusztult el a megismerhetetlenségig? Vagy mi van?
„A rendszerváltozás óta uralkodó esztétikai ideológia egy progresszívnek nevezett politikai identitás szolgálatába állította az élő irodalmat: a költői stílus kiérlelése maga a pártmunka. Ekként, a minőségelv alárendelésével sorolták be a költőket a „rossz” és a „jó” irodalom kategóriáiba.” – kicsodák? Kicsodákat? Még az állítás is hiányos, nemhogy bizonyíték lenne.
„A hivatalos magyar irodalomkritika ezzel az eljárással építette föl azt a piramisszerű kánont, amelynek különböző szintjein a szerzők, legalábbis – közkeletű kifejezéssel élve – a „liberálisok”, elhelyezhetők és listázhatók.” – lásd előző bekezdés: mi az a hivatalos irodalomkritika, volt-e nemhivatalos irodalomkritika, kiről van szó már megint?
Kik azok az „úgynevezett liberálisok”, akik kipellengérezték Csoórit és Nagy Lászlót? Ha Kálmán C. az „úgynevezett liberálisok”, akinek a 2000-ből idézett írása lenne ennek az egész gondolatmenetnek a bizonyítéka, akkor szerintem súlyos paranoia sújtja a szerzőt. Ez az írás afféle vélemény, amilyenből számos – a szerző szempontjából – „mi” oldalon is megjelenik, de ettől még költők írnak, mindenféle elkötelezettségű költők mindenféle műveket, ez már csak a dolog természetéből fakad.
„Riasztó a mai jobboldali kultúrában a szakmai megmérettetés nélkül felkapaszkodott, a minőségelvet teljesen figyelmen kívül hagyó véleményvezérek tartós jelenléte. ” – ja, hát ebben egyetértünk, más kérdés, hogy én azt feltételezem az irodalomról, hogy az valami szabad dolog, szóval ha Alanyiköltő Béla fejében megformálódik egy metafora, akkor nincs az a Szakács Árpád*, aki megakadályozza, hogy leírja. Ugyanígy senki nem veheti elejét annak, hogy Nemzethy Géza a honfiúi kebléből felszakadó sorokat papírra vesse.
* mellesleg ha én ilyen komoly lap főszerkesztője lennék, mernék neveket mondani, hogy kivel van bajom. Enélkül rohadtul nem érthető, hogy azon kívül, hogy Ezeknek már megint sérelmes, hogy Azok Olyanok, nem pedig Ilyenek, miről szól az írás. Írók, írjatok remekműveket, lehetőleg kanonizálhatókat, mert lám, vért izzadnak a kanonizátorok és szarból nem lehet várat építeni?
@Érvsebész: szerintem elég konzekvens. úgy gondolja, hogy a mai magyar költészet (főleg a költészetre gondol, talán a szépprózára is, nem tudom) teljesítménye elmarad az arany (XX.század első fele) és ezüst (XX. század második fele, nagy vonalakban) korszakoktól. ő valóban úgy gondolja, nem csak mondja a levegőbe, hogy a liberálisok, pl, ebben az esetben KCGY a második vonalba akarták szorítani Illyést, Nagy Lászlót, Csoórit, mondjuk úgy, hogy az első vonalban maradjon a Petri és Tandori. erre esetleg KCGY azt mondja, hogy egy nagy fenét. ezért kell ezeket a dolgokat kibeszélni végre.
@Érvsebész: +1
@jotunder: „ő valóban úgy gondolja, nem csak mondja a levegőbe, hogy a liberálisok, pl, ebben az esetben KCGY a második vonalba akarták szorítani Illyést, Nagy Lászlót, Csoórit, mondjuk úgy, hogy az első vonalban maradjon a Petri és Tandori” Ha valóban úgy gondolja, akkor ez maga a dilettantizmus és a mélységes ostobaság. Amit nehéz „kibeszélni”. Aki le bír írni egy olyan félmondatot, hogy „a költői stílus kiérlelése maga a pártmunka”, azon csak röhögni lehet, már bocsesz. És ez még a jobbik eset, mert ez az egész pont olyan, mintha a kisebbrendűségi érzéstől gyötört tehetségtelenék számára az agitprop osztály feltalálta volna, hogyan lehet az irodalomra vonatkozóan is előadni azt a megvilágító erejű világmagyarázatot, miszerint Soros és a háttérhatalom vezeti a kritikusok tollát, kizárólag hatalmi szempontokat szem előtt tartva.
Hát elolvastam ezt a falusit, kizárólag a városi Jótündér kedvéért. Szerintem üres locsogás, a debreceni egyetemen úgy mondták, hogy bölcsészhanta. Egyetlen konkrét állítást vélek benne fölfedezni, de az is téves. „Az úgynevezett liberálisok – a példa kedvéért szorítkozzunk a költészetre – nem vettek tudomást a „nemzeti” oldalról; Nagy Lászlót és Csoóri Sándort azért őrizték meg az utókornak, hogy bemutathassák (kipellengérezhessék) a „folytathatatlan hagyományt”. Emezek viszont, mi – mondom, mondjuk többes szám első személyben – nem iktatták – iktattuk – ki amazokat, Petrit vagy Tandorit a kollektív tudatból.” Itt ún. liberálisnak nevezi az ún. urbánusokat, de ettől függetlenül ez egy marhaság, ha valakit kipellengéreznek, az nincs kiiktatva a kollektív tudatból. Nagy László a kádári rendszer nagyon is elismert koszorús költője volt. Ahogy Illyés is, utóbbi véleményem szerint érdemtelenül. (Félig író, félig klasszikus, ahogy Kolozsvári Grandpierre jellemezte.) Ha egyáltalán volt valami türelmetlenség a népi(eskedő) írókkal szemben, az az itt-ott felbukkanó antiszemitizmus volt (Csoóri), melynek a szüleinkkel és nagyszüleinkkel történt sajnálatos események után nem létezik ártatlan válfaja. Nem valamiféle hivatalos irodalomkritika írja a kánont, hanem az idő. Rejtő Jenőt kihagyták a „Spenótból”, mégis örök érvényű az életműve, és az emberek olvasni fogják, amíg létezik a magyar nyelv. Falusi hantázott valamit, bedobta az egyes számú gumicsontot, mi meg itt elvitatkozunk rajta. Inkább olvassuk a verseit!
És teszi mindezt „a költőkre oly jellemző felhős mélabúval a homlokán”. Csoóri is ezzel a mélabúval írta a hülyeségeit. De nem ettől volt jelentős költő.
@Érvsebész: teljesen egyetértek veled. itt egy ilyen szokásos ködös libernyák/nemlibernyák „konfliktus template” van közepes tehetséggel és ködösséggel leblattolva, megtöltve tartalommal. (az, hogy az államilag luxussá dotált foci van felhozva párhuzam gyanánt, külön érdekes)
Jó, akkor terítsük a kártyákat: mondjuk 2019-ben született 150 prózai kötet, 70-80 lírai. Ezekről kéne beszélni. És akkor felmerülnének esztétikai dolgok.
Csak az a gond, hogy akiknek WA a vezérlő csillaguk, azokkal én nem fogok tudni semmiről, de tisztán amiatt, hogy olvastam elég sok WA-t és még egy, a Kárpátok tiszta bérceiről madárcsivitelésben csörgedező őz és megkattanok.
@jt, a jutalék még nem jár. A mandiner.hu-t már üzembiztosan begépelem,de itt még nincsenek meg a reflexek, még szabadon kombinálódik az orszagut, orszaguton, fellini a hu, com és net végződésekkel, ezen még dolgozz egy kicsit.
@dr Brcskzf Gröőő: Kösz! Bele tudom élni magam ebbe a képbe… de bele tudnám másmilyenekbe is. Nemtom…
@jotunder: Ez is egy vélemény. Mármint az Öné. Mások mást mondanak. Pl.:
Ennek az írásnak három mondata miatt fergeteges vita robbant ki, író-és költőtársak tollából mintegy kétszáz cikk jelent meg akkoriban, zömmel Csoóri ellen. Az esszé megjelenése után nem sokkal, egymást követően egyre többen léptek ki a Magyar Írószövetségből, majd maga Csoóri Sándor, a társelnök is jónak látta, hogy a testületből ugyan nem, de annak elnökségéből és választmányából távozzon. Nem is tehetett mást, hiszen időközben megjelent az írószövetség elnökségének az ő Hitel-beli megszólalását elmarasztaló nyilatkozata, melyben egyebek mellett ez volt olvasható: „Mi, akik becsüljük és szeretjük őt, s tudjuk, mit tett az egyetemes magyarságért és az emberi személyiség szabadságáért, most nem osztozunk gondolatmenetében, következtetéseivel sem érzelmileg, sem logikailag nem azonosulunk.” Korábban nem csak az írószövetségi tagok, hanem százezrek, határokon innen és túl is, „Csoóriban, mint emberben, esszéistában, közéleti szereplőben egyaránt a magyar glóbusz egyik legtiszteletreméltóbb egyéniségét látták”. Annak a leghitelesebb személyiségnek tekintették, aki „hídverő lehet a magyar szellemi és politikai életet megosztó évtizedes „szekértáborok” között, okos, higgadt szóval oldja a feszültséget, és egyengeti a szót értés útját az „urbánusok” meg a „népiesek” áldatlanul régóta tartó vitájában”. Viszont ezzel a megszólalásával e kivételes szerepköre, és a velejáró általános megbecsülése előbb kopni kezdett, majd viszonylag gyorsan szerte is foszlott. Csoóri Sándor akkori töprenkedő és önostorozó eszmefuttásával azért vetett szelet és aratott vihart, elképesztően nagy botrányt kavarva nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mert abban – egyebek közt – arról elmélkedett, hogy az első világháborút követően cezúra következett be a magyarországi zsidók addig természetesen bekövetkezett asszimilációja terén, mivel ez a folyamat a Monarchia széthullásával lehetetlenné vált. Ehelyett pedig szerinte éppen a jelenség fonákja következett be, mely a XX. század végére már egyre inkább teret nyert: „fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag »asszimilálni« a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha”. – a Maszol.ro portálról
Lehet mondani, hogy kettő meg kettő az három, csak akkor meg is kéne indokolni, hogy miért hülye mindenki. 🙂
@jotunder: nem, nem volt ártalmatlan… sem akkor, sem utólag…
Hagyjuk meg a történelem hamisítást a hanyatló kelet ópiumának…
@ärdulönsamidag: orulunkvincent.blog.hu/2016/09/12/csoori_sandor_halalara
@jotunder: Csoórival szerintem nehezebb a helyzet. Arra emlékszem, hogy a 80-as évek végén, de még a tényleges rendszerváltás előtt meghívtük egy Bp közeli kisvárosba – másrólsem beszélt, mint hogy itten vérnek kell folynia… Szerintem ő is, Csurka is, nagyon-nagyon elfáradtak mentálisan 90-re…
De ez itt off.
@jotunder: Kettes kolbász, nem kettős, ahogy kiskii is mondta fentebb. (A kolbász árára utal a cím.)
falusimarton.hu/page/versek Ha jól emlékszem, Nagy Endre írja az „Egy város regényé-ben, hogy Krúdy tüdőbajos volt, ami akkoriban az írói autentikum csalhatatlan jelének számított. Hozzáteszi, hogy Adynak vérbaja volt, az se rossz. Ezek a boldog idők elmúltak, a költők az utóbbi évzizedekben az alkoholból próbálnak meg jegyet váltani az örökléthez.
@balmoral: „Harci szekér a vaskorból
zörgeti a kukoricást,
három templom harangozzon,
sós kútba tesznek a hettiták.
Fűrészel a stihl. Nyír a flex.
Szedetlen rohad a körte.
Kell egy projekt, hogy kárba vessz,
gyújtósnak vágd magad tönkre.
Kidől a szekrény, Szent Mihály,
tűzrakót, asztalt bont a tél.
Vacogva várjuk, jó hettiták
mégse jönnek, hogy befejezzék.”
@jotunder: „Szétfoszló messzeség
gyolcsaiban fázom.
Tetovált árnyékom
kifakul a házon.
Felhők feszes bőrét
ráncolgatja a hegy.
Pecsétlik, gyulladoz
májfolt és anyajegy.
Arcomon pattanás,
bimbós, piros tavasz.
Letegezlek, Isten,
le én, bizony: szevasz.”
@balmoral: felolvastam magamnak, és ezek nem rosszak, mármint lehet, hogy rosszak, de nem rossz őket felolvasni, nekem kicsit tetszenek.
@jotunder: én asszem L. Simon Lászlónál elvesztettem a kortárs költészet esztétikai értelmezése képességének a reményét.
@jotunder: Nem rosszak, de nekem egyik sem ad semmit. Kivéve az általam idézett versikét. Nyilván bennem van a hiba. De azért tegyünk ide egy verset Nagy Lászlótól:
Ki viszi át a Szerelmet (Magyar)
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Petőfi kontra Szabolcska Mihály
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Petőfi kontra Szabolcska Mihály.
Na úgy látom megbolondult a rendszer, mindent kétszer mond, mindent kétszer mond. Ne givándd dörlentő!
@balmoral: azért én kicsit megértem, hogy rosszul esett a népieknek Nagy László trivializálása. ez a vers gyönyörű.
Ez az Országút egy szar propagandakiadvány, a bátortalanabb fajtából. 🙂
Ráadásul tök fölöslegesen erőlködik a Nemzethy Kiegyezés* écájával – aki Orbánt támogatja, az Orbán támogatója. No kiegyezés, yes szívlapát, kulturált (…) „konzervatív” honfitársaim.
.
.
* Nemzethy Kiegyezés = ‘egyezzünk ki abban, hogy a Seggfej rendszere nem is olyan rossz, csak kissé gumicsizmás, de alapjában véve Konzervatív és Magyar /áthúzva/ Szittya /áthúzva/ Kipcsák /áthúzva/ bármi, amit a Seggfej épp nyekeg’
@vargarockzsolt: +1
@jan: szerintem a tarokk a XX. század végére értelmiségi játék lett, mostanság tanársegédtől akadémikusig űzik, tehetséges doktoranduszok kibicelhetnek.
@dr Brcskzf Gröőő: Hány huszonegyest fogtál már?
@jotunder: Az a Csoóri halálára írt poszt is nagyon vékony (szerintem), nem is tudom, mit gondoljak erről az érvelésról:
„Csoóri nagyon komolyan gondolta, amit írt, és nem azért írta le, hogy előnyöket szerezzen, hanem mert fontosnak tartotta leírni, ez egy nagyon erős szöveg, ami, ahogy ma mondanánk, nem ment át… A sunyiságnak, a gazemberségnek, molekulája nincs ezekben a mondatokban, szemben ugye más mondatokkal, amelyek azóta beterítették ezt az országot. Csoóri bizony, nemcsak népben és nemzetben, hanem nagyon következetesen alanyban és állítmányban is gondolkodott, halála hasonló veszteség annak a nagy írónak a halálához, aki szakított a Hitel-lel, amikor Csoóri ezt a szöveget publikálta. Mindkét cselekvés felelős, az állítás és a tiltakozás is, ez az egész ennyire szörnyű helyzet volt, szörnyű de legalább nem szánalmas.”
Ez volna a válasz, mentség, magyarázat erre a két mondatra:
„…manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha.”
Szerintem itt van egy vakfolt, ami nem engedi látni, hogy Csoóri ezzel a „szabadelvű magyar zsidóságot” – ami max pár tucat olyan emberből állhatott, aki egyszerre vallotta magát szabadelvűnek, zsidónak és magyarnak – összemosta a szabad demokratákkal, akik egy világi magyar párt tagjai voltak, és megkérdőjelezte a jogukat, hogy a magyarság kulturális arculatát befolyásolják.
Vazze, aki magyar állampolgár és a politikai jogaitól nincs megfosztva, az a politikai életen keresztül befolyásolhatja a magyarság kulturális arculatát, származásától függetlenül. Másrészt minden magyar állampolgár maga döntheti el, hogy zsidónak tartja-e magát vagy sem, függetlenül attól, hogy éppen Csoóri vagy Csurka mit gondol erről. Valójában itt a „nyugatos gondolkodás” és a zsidóság azonosítása történt meg, kitaszítva a zsidókat, a zsidó származásúakat és a „nyugatos gondolkodásúakat” a nemzetből, ha nem fogadják el Csoóri és társai nemzetfelfogását, amelyet akkoriban az MDF jobbszárnya képviselt.
Tisztelt @jotunder, szerintem ezen a blogon minden pont az ellenkezőjéről szól, mint amit Csoóri mondatai képviseltek, ezért nem értem ezt az egészet. De talán nem is fontos megértenem vagy meggyőznöm Önt, csak felhergeltem magam, vissza is vonulok. 🙂
@vargarockzsolt: a természetesen igaz, hogy a blogon minden pont az ellenkezőjéről szó, mint amit Csoóri mondatai képviselnek, de ebből nem következik, hogy nekem haragudnom kellene a Csoórira. nem volt nagyon okos megoldás, mondjuk így, de máshogy is le lehetett volna játszani.