Gyurcsány Ferenc esete Vidnyányszky Attilával (szomorúposzt)
Eredeti szerző: jotunder
„Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából. Pusztuljon a nyitott, szabad művészet és kultúra! Jöjjenek a pártkatonák! Lehet így is. Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.
Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot. Így van ez rendjén. Higgadtan, racionálisan, szárazon. Akik meg még egyensúlyoznak: ideje magatokra találni, felébredni, élni! Vagy küzdetek a hazaért, vagy cinkosok lesztek. Vagy-vagy.” (Gyurcsány Ferenc)
Amit most Vidnyánszky Attila művel a magyar színházi életben, különös tekintettel a Színművészeti Egyetemen történtekre, ellentétes a magyar kultúra érdekeivel, ellentétes alapvető értékeinkkel, az bizony az ostobaságnak és a gonoszságnak egy végzetes keveréke. Vidnyánszky Attila sajnos nincs egyedül. De ő az egyetlen tehetséges ember az orbáni kultúrharcosok között, akik, általában anyagi érdektől vezérelve, szörnyű károkat okoznak ennek az országnak. Ez nem csökkenti, hanem növeli a felelősségét.
Ennek ellenére Gyurcsány Ferencnek azt kellett volna üzenni Vidnyánszkynak, hogy a Művész úr nagyon fogja magát szégyellni, amikor Orbán Viktor már nem lesz Magyarország miniszterelnöke. Egyszer majd rá fog döbbenni arra, hogy amit tett, annak semmi értelme nem volt, hogy önző és számító emberré züllött, és a magyar színház legtehetségesebb képviselőire támadt rá, kizárólag sajátmaga, a csekék, rátótik, balázspéterek, a hatalom szolgáinak érdekében.
Orbán Viktor rendszerének a lényege a gazemberség és a méltánytalanság, ezért az orbáni rendszertől való megszabadulásnak azzal kell kezdődnie, hogy felszámolják a gazemberséget, de úgy, hogy méltányosságra törekednek. Az orbáni béklyótól megszabadult kulturális életben egy Vidnyánszky kaliberű művésznek természetesen lesz szerepe. Az árkok pedig be lesznek temetve, mert a magyar nép nem élhet tovább hideg polgárháborúban.
Nekem sem könnyű ezt leírnom, Gyurcsánynak talán még nehezebb lenne, de senki sem mondta, hogy egyszerű lesz.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518016-6ae38af4cface' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518016&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518016-6ae38af4cface&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518016-6ae38af4cface' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@nerángass: Köszönöm szépen ezt a személyes hozzám-szólásodat.
Bodor könyvét nem olvastam (ezután el fogom),csak a heti esszéit olvastam, amikor még olvashatóak voltak azok az újságok.
[Nekem sajnos, vagy szerencsére, nem „szűkebb hazám” Erdély, csak az apám szökött át onnan 46-ban ide. Szüleim 68-ban elváltak így apámtól e 16 éves korombeli történésig nem sok szavakból teremthető képet kaptam az elhagyott otthonról (mezőségi volt), ottani nagymamámat talán ha ötször láttam életemben. Minden karácsonyra küldött egy lapot nekünk még azután is, hogy apám már nem élt velünk.
Apámtól ilyen képzeletmozgató élmény egy kockás papíron megtalált verse volt
kamasz koromban, a vers elveszett, csak két sorára emlékszem:
„Ágyam mellett nem őrködtek dajkák,
a nevemet is idegenül adták.” Amikor ezt olvastam csodálkoztam mert a neve nem idegenül volt (mint a regénybeli Andrejé).]
Három éve két osztálytársammal pünkösdkor elmentünk Máramarosba, Nagybányán túl majdnem az ukrán határig. A hegyek tövében szálltunk meg pár napra. Az ünnepen megálltunk egy kolostordomb alján. Fölmentünk meghallgatni a szabadtéri szertartást. A férfi papok nem sokat „dolgoztak” ,viszont a mögöttük, körülöttük levő nők (apácáknak hívják ott őket?) gyönyörűen, hosszan és nagyon sokat énekeltek.
A másik élményem a határ túlsó oldaláról, Kárpátaljáról való. Párom apjának nagyapja viski volt. Párom apja – halála előtt – 95-96 éves korában sokat mesélt nekem Viskről, illetve volt egy ottani jóval fiatalabb történelemtanár barátja Czébely Lajos, aki többször is járt nála Budapesten. Czébely megírta Visk történetét.
A kézirat fekvő A3-as formátumú – fényképekkel gazdagon illusztrált – másolati példányát elhozta ajándékba az öregnek. A füzetben a 42-es 43-as év történéseinek leírása a legerőteljesebb. Egy turulszobor csinnadrattás felavatása,
az avatáson ott feszítenek a budapesti hatalmasságok a fényképen, a háttérben az ünneplőbe öltözött tömeg. A várost magyar utászegység védte élükön egy alezredessel. A hátukban és körülöttük a hegyekben német egységek ügyeltek inkább rájuk, mint az oroszokra, mert az oroszok közeledtére a németek előbb vonultak vissza, mint a magyarok. A városkából kivezető utak alá voltak aknázva. A folyóhídnak csak egyetlen pillére, mert a pap és más helyi elöljárók arra kérték az utászokat, hogy ha lehet ne robbantsák föl teljesen a hidat, mert arra nekik a háború után is szükségük lesz. Az alezredes ezt meg is ígérte, tartotta is a szavát, sőt a hidat nem is robbantották föl. Mielőtt ők is kivonultak a parancsnok elbúcsúzott az összehívott elöljáróktól: ‘Ezidáig mi vigyáztunk magukra, ezután csak a Jóisten fog.’ és legutoljára még felhívta a figyelmüket arra, hogy a kivezető utakakat aláaknázták,és ‘figyelmeztessék majd az onnan bejövőket (ti. az oroszokat), nehogy valakinek baja essék.’
@ATCG: Jajj, Diurnus az Bodor Pál. Elnézést.
„ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”
@ATCG: Köszönöm. Ádámtól ajánlom melegen, minimum : ” A börtön szaga” – interjú Balla Zsófiával / “Sinistra körzet” !!! / Az Utunkban megjelent irásai és a legújabb : “Sehol”
„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”
http://www.atv.hu/belfold/20200902-karsai-gyorgy-vidnyanszky-nagyon-sulyos-nagyon-rossz-idoket-idezo-minositeseket-hasznalt
Na, akkor maradunk szépen a földönfutásnál, előtte még valami hirtelen módra á la Hopkins.
@aronsatie: ez sajnos könnyen lefordítható, valahogy így:
A nemzet, a haza meg a kereszténység csak azt és úgy jelenti, ahogy VA tudatában él. Mindenk más, akinek ettôl eltérô nézetei, érzései, gondolatai vannak, az kizárólagosan gondolkodású és másokat kirekesztô.
Milyen kultúra felkent képviselôje ez az ember? Milyen párbeszédrôl papol, ha ilyen mondatok el tudják hagyni a száját?
@aronsatie:
Tipikus. Az első mondatban kirekeszt, a másodikban kirekesztéssel vádolja azt, akit az elsőben kirekesztett.
@nerángass: Nekem a Vissza a fülesbagolyhoz volt a beugró. Döbbenetes szerző.
@mafi mushkila: Abból meg A részleg.
A mostani kultúrharchoz felidézhetnénk az építészek között lezajlottat mondjuk Janáky Lepkeháza és a Makovecz-féle világkiállítási pavilon között. és láss csudát: ott egy kívülálló, történetesen egy költő, aki szellemi irányultságát tekintve Makoveczhez állt közelebb megvédte Janáky gondolatpillangóit; egy művészettörténész építész pedig néhány évvel később egy előadásában a pavilon térbe állított gyönyörű hatalmas fájára azt mondta- aminek az üvegpadló alatt látszott a fakoronával szinte megegyező nagyságú gyökérzete,közüle kimosták a földet, hogy annak minden hajszálvékony, finom grafikájú ága-boga is kirajzolódjon – szép-szép az erős szimbolikus jelentésűnek szánt gesztusod, Imre, de ez a fa minden nagyszerűségével együtt halott.
(Az Erzsébet téri Gödröt és a Nemzeti színházat ne említsük, mert ott nem két azonos képességű építészről volt szó).
Ugyanakkor egy másik előadásban az ugyancsak építész előadónő Makovecz egyik balatoni éttermét elemezve Makovecz írásaiból vett idézetek is közbeszúr: arról, hogy mely építészek és mely művek voltak rá nagyon nagy hatással, és szintén láss csudát: Makovecz pályájára a legnagyobb hatást tevő építészként Frank Lloyd Wrightet nevezi meg, többek között a Vízesés-házat is említve.
Tőlem idegen Makovecz stílusa,de azért amikor 2004-ben elbicikliztem Csengerre a sok Makovecz-követő, de tőle tehetségben eléggé elmaradó építész megépült épületét egy utcában egymás mellett sorakozva színpadi díszleteket idéző – középkori magyar, magyarnak, erdélyinek, felvidékinek, akárminek hitt zűrzavaros
kavargásának vibráló látványa után balra fordulva megpillantottam az 1200 körülről származó tégla templomot, magasra nyúló tornyával, és tőle távolabb a Makovecz tervezte másikat, a kettő békés együtt élését látva elmúlt a zűrzavar, helyreállt a rend.
Ugyanez nem mondható el a Csíkszeredában látottakról, ahol a tervezői által dákoromán stílusnak vélt, hazudott stílusban tervezett lakó- és kultúrház szörnyedvények közelében felépített Makovecz templom az ott – ugyancsak hazugnak érzett – látott stílusjegyeivel csak fokozta a káoszt.
Makovecz sértett Himalájaként azt tartotta, hogy őt a szocializmusban elnyomták, és csak a rendszerváltás után tervezhetett szabadon.
Meg lehet nézni például a paksi templomját. 1987-ben kapta meg a tervezési megbízást a katolikus egyháztól, 1990 június elején, a rendszerváltás hajnalán szentelték föl, végül 1991 karácsonyára készült el. És előtte mennyi-mennyi épülete még a Kádár rendszer idejében.