Tíz bekezdés a végzetes elvakultságról avagy „külpolitikailag az ország ismét orosz érdekkörbe sodródott”. Egy értelmiségi kiáltvány.
Néhány gondolat egy értelmiségi kiáltványból.
…..Magyarország visszatérjen a nyugati államok közösségébe, toleráns és erős jogállamot, hatékony és szociálisan érzékeny piacgazdaságot s a klasszikus európai kultúrával folytonos művelődést építsen ki.
……totalitárius szerkezetei újraszerveződtek.
A magyar társadalom az elmúlt két évtizedben három részre szakadt: a nincstelenekre, a dúsgazdagokra és a nyugati alsó középosztályhoz közelítő rétegre.
Jól látható a törekvés egy elit által vezérelt, egalitárius tömegtársadalom kialakítására, amelyben a többség csak tiltakozó kitörésekre képes, de nem válhat a gazdasági-politikai-oktatási, illetve a titkosszolgálati és a média-elitcsoportok versenytársává.
A helyreállítandó magyar politikai közösség sokszínű kell hogy legyen, amelynek képviselői vitatkoznak és tanulnak egymástól; ahol minden egyes szín hívei teljes joggal vesznek részt a politikai közösségben, amennyiben felelősen a közjóra törekszenek. Emellett a magyar politikai közösség feltétele a méltányosság, a tisztesség és a nagyvonalúság, illetve az együttélés és az abból fakadó kölcsönös előnyöknek a felismerése.
Külpolitikailag az ország ismét orosz érdekkörbe sodródott;
Olyan voluntarizmus jutott érvényre, mely a magyar történelem legvisszásabb időszakait idézte fel. Az ország fejlődése megrekedt, a mélyszegénység növekedésnek indult, és telente – Európában példátlan módon – tucatjával fagytak meg emberek az ország területén.
Mindennek következtében sokan idő előtt elhaláloztak, életpályák roppantak össze, sikeres vállalkozások ezrei mentek csődbe, másokat emberi és szakmai méltóságukban megbecstelenítettek. A kultúra médiumában tilalom alá kerültek, írásaikat nem publikálták, még nevük említése is tilossá vált, s elért eredményeiket részben becsmérelték, részben eltulajdonították.
Ugyanezen mintának megfelelően a közmédiumok a visszaélés struktúráinak támogatóitól hangosak, akik az adófizetők pénzéből egyoldalú pártpropagandát folytatnak, miközben elmulasztják közszolgálati kötelességeiket.
A végzetes elvakultság oly mértékben sújtja a jelenlegi hatalom támogatóit, hogy az utolsó időszakban már saját érdekeik felismerésére is képtelenné váltak. Eszmeileg tartalmatlan szólamokkal operálnak, önmaguknak, öndefinícióiknak, hagyományaiknak ellentmondanak a hatalmi érdeknek megfelelően.
Céljuk, a képzeletükben hatalmassá növesztett ellenség megsemmisítése kudarcot vallott: ugyanígy politikájuk, gazdaságuk, kultúrájuk, szakértelmük és erkölcsük.
Követelnünk kell a felelősségek világos meghatározását. Csak ennek alapján lehet elkezdeni az ország újjáépítését. Olyan országban akarunk élni, amelyben nincs helye a kulturális, vallási vagy pártalapú diszkriminációnak, az utcai erőszaknak a másként gondolkodókkal szemben.
**************************************************************************
És itt az eredeti szöveg, ami 2009-ben az azóta elpusztított Heti Válaszban jelent meg. A szerzők Mezei Balázs és Molnár Attila Károly kormánypárti (ma) értelmiségiek. A címe: Tíz bekezdés a végzetes elvakultságról
| A címben szereplő „végzetes elvakultság” utalásként érthető F. A. Hayek 1988-ban megjelent A VÉGZETES ÖNHITTSÉG című könyvére. A könyv tézise, hogy a szocializmus azért bukott meg, mert képviselői önmaguknak abszolút tudást tulajdonítottak. Az írásunkban szereplő „végzetes elvakultság” a Hayek-féle önhittség újabb változata. 1. A rendszerváltás eseménye arra irányult, hogy egy történelmi baleset folytán létrejött totalitárius monstrum hatalmából megszabadulva Magyarország visszatérjen a nyugati államok közösségébe, toleráns és erős jogállamot, hatékony és szociálisan érzékeny piacgazdaságot s a klasszikus európai kultúrával folytonos művelődést építsen ki. 2. Az első évtized után látható volt, hogy e vállalkozás csak részben járt sikerrel. Az ország része lett a nyugati rendszereknek, gazdaságát és kultúráját mégsem sikerült újjáformálnia. Az 1990-es évek törekvéseivel szemben nem tudta megvédeni és korszerűsíteni adottságait, hanem elfogadta ezek leépítését. A régi rendszer elemeinek továbbélése gyengítette a reformtörekvéseket, összezavarta a tájékozódási irányokat. Az ország nem találta meg új azonosságát, nemzeti létének jelentését, ennek folytatható hagyományait, ezért a kulturális újjászerveződés kudarcba fulladt. Ennek következményeképpen a régi rendszer totalitárius szerkezetei újraszerveződtek. 3. A magyar társadalom az elmúlt két évtizedben három részre szakadt: a nincstelenekre, a dúsgazdagokra és a nyugati alsó középosztályhoz közelítő rétegre. Ez utóbbi sokáig számban a legjelentősebb volt. Mára a legnépesebb a szegénységben élő, tulajdon nélküli réteg. Ez a csoport egyre közelebb kerül a világ nagy szegénységgócainak életszintjéhez. A gazdasági polarizációval együtt létrejött a társadalom politikai és kulturális szakadása is, mely utat adott anyagilag erős politikai-kulturális csoportok előretörésének, melyek a polarizáció fenntartásában érdekeltek. Jól látható a törekvés egy elit által vezérelt, egalitárius tömegtársadalom kialakítására, amelyben a többség csak tiltakozó kitörésekre képes, de nem válhat a gazdasági-politikai-oktatási, illetve a titkosszolgálati és a média-elitcsoportok versenytársává. 4. Az új korszak első kormányai nem adták fel a rendszerváltás közismert céljait. E törekvések 1998 után érték el a legjelentősebb eredményeket, amikor az ország – az orosz gazdaság összeomlása ellenére – dinamikusan fejlődött, a politika és a kultúra virágzott, és reménykedni lehetett a folytatásban. A felelős politikai csoportok azonban elmulasztották ennek kellő megalapozását. Folytathatatlan tradícióelemekhez nyúltak vissza ahelyett, hogy a sikeres gazdaságpolitikát korszerű társadalom- és művelődéspolitikával egészítették volna ki. Ez a hiányosság szerepet játszott e sikeres időszak megszakadásában. A kultúrpolitika nem pusztán az egyes kulturális irányzatok és híveik kielégítését jelenti, hanem a magyar politikai közösség újrafogalmazását is. Ez nem lehetséges egy sosem volt hajdani kultúra szimbólumainak erőltetésével. A helyreállítandó magyar politikai közösség sokszínű kell hogy legyen, amelynek képviselői vitatkoznak és tanulnak egymástól; ahol minden egyes szín hívei teljes joggal vesznek részt a politikai közösségben, amennyiben felelősen a közjóra törekszenek. Emellett a magyar politikai közösség feltétele a méltányosság, a tisztesség és a nagyvonalúság, illetve az együttélés és az abból fakadó kölcsönös előnyöknek a felismerése. 5. 2002 tavasza vízválasztó a rendszerváltás történetében. Ami ezután történt, szembefordulás a rendszerváltás nyilvános célkitűzéseivel. E fejleményt részben a régi rezsim korrupciós társadalompolitikája, részben az 1998 és 2002 között jelentkező hiányosságok, illetve a rendszerváltáskor előtérbe került csoportok törekvései magyarázzák. Külpolitikailag az ország ismét orosz érdekkörbe sodródott; a gazdaság egyre súlyosabb problémákat mutatott; az állam és a lakosság irracionális mértékben eladósodott. A politika és a kultúra világát ismét ellepték a totalitarizmusra jellemző jegyek. Reformok címén hibás intézkedések sora sújtotta a honvédelmet, az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát. Olyan voluntarizmus jutott érvényre, mely a magyar történelem legvisszásabb időszakait idézte fel. Az ország fejlődése megrekedt, a mélyszegénység növekedésnek indult, és telente – Európában példátlan módon – tucatjával fagytak meg emberek az ország területén. 6. 2002 után politikai alapon megszervezett diszkrimináció, üldözés, egyes esetekben fizikai erőszak bontakozott ki. Aki a legsikeresebb időszakban, 1998 és 2002 között jelentősebb szerepet vállalt, visszaéléseknek, atrocitásoknak volt kitéve. Miközben a kormány közeli csoport a „köztársaság védelmétől” volt hangos, jogállamban elfogadhatatlan módokon diszkrimináltak eltérő felfogásúakat. Mindennek következtében sokan idő előtt elhaláloztak, életpályák roppantak össze, sikeres vállalkozások ezrei mentek csődbe, másokat emberi és szakmai méltóságukban megbecstelenítettek. A kultúra médiumában tilalom alá kerültek, írásaikat nem publikálták, még nevük említése is tilossá vált, s elért eredményeiket részben becsmérelték, részben eltulajdonították. 7. Kormánypárti támogatással feléledt a nyílt vallásellenesség. Miközben a magyar társadalom többsége vallásosnak mondja magát, és kötődik valamely egyházhoz, a kormányzó pártok ismét bevezették a militáns vallásellenességet. Aki nyíltan megvallotta kötődését valamely egyházhoz, diszkriminációnak volt kitéve. A történeti egyházakat hátráltatták küldetésük teljesítésében, egyezményeket szegtek meg és intézményeket igyekeztek ellehetetleníteni. Eközben a hatalom szervezetten provokálta a lakosságot felfogásában, kötődéseiben. A provokáció kifejezés e korszak találó leírása, mivel a kormány vezetője, Gyurcsány Ferenc, miközben az országot gazdaságilag példátlanul súlyos válságba és önkényuralmi állapotba vezette, folytonos ellentéteket gerjesztett a társadalomban. 8. A szakmailag minősíthetetlen gazdaságpolitika miatt 2008 végére Magyarország képtelenné vált állami kiadásainak finanszírozására. A világválság hullámát az elvakultság diktatúrája ártalmatlannak ítélte, és propagandájában még 2008 őszén is gazdasági fejlődést vizionált. Amikor hibáinak súlya alatt e rendszer megroppant, öröksége egy működésképtelen gazdaság, megosztott politika és kultúra, a visszaélés struktúráival teleszőtt állam volt; az egészségügy és az oktatás a működésképtelenség határára jutott. Csak a titkosszolgálatok és a rendőrség különleges osztagai állnak anyagilag és szervezetileg biztos lábakon, követve az önkényuralmi rendszerek mintáját. Ugyanezen mintának megfelelően a közmédiumok a visszaélés struktúráinak támogatóitól hangosak, akik az adófizetők pénzéből egyoldalú pártpropagandát folytatnak, miközben elmulasztják közszolgálati kötelességeiket. 9. Mindez annak a következménye, amit végzetes elvakultságnak nevezünk. Az ok nem pusztán nyerészkedési vágy vagy hatalmi megszállottság, nem is csak a „szocializmus restaurációja” (Lánczi A.). A mélyebb ok morális: az elmúlt évekért felelős politikai elit elvakultsága mindennel szemben, ami a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai objektivitáshoz tartozik, amit hagyományos kifejezéssel közjónak nevezünk. A végzetes elvakultság oly mértékben sújtja a jelenlegi hatalom támogatóit, hogy az utolsó időszakban már saját érdekeik felismerésére is képtelenné váltak. Eszmeileg tartalmatlan szólamokkal operálnak, önmaguknak, öndefinícióiknak, hagyományaiknak ellentmondanak a hatalmi érdeknek megfelelően. E személyek elvakultságukban azt az ősi szabályt is elfelejtették, hogy az, ami csak nekem jó, nem maradhat fenn, ha nem jó másoknak is. A végzetes elvakultság képviselői mindennel szembefordultak, ami a politikai és közéleti racionalitás tartozéka. Céljuk, a képzeletükben hatalmassá növesztett ellenség megsemmisítése kudarcot vallott: ugyanígy politikájuk, gazdaságuk, kultúrájuk, szakértelmük és erkölcsük. Ez utóbbi bizonyítéka, hogy az elvakultság diktatúrájának végnapjaiban is azt az egyetlen politikust okolják saját végzetes hibáikért, akinek vezetése alatt az ország képes volt a gazdasági virágzás megindítására. E viselkedéssel az elvakultság diktatúrájának támogatói tisztességüket tették kockára. 10. E zsarnokokat megszégyenítő elvakultság önmagát számolja fel – ahhoz hasonló módon, ahogyan a szovjet rendszer működésképtelennek bizonyult. A rendszerváltás húsz évének jelentős része nem más, mint a végzetes elvakultság formáinak továbbélése. Nekünk, akik elszenvedői lettünk mindennek, le kell vonnunk a tanulságot: mindent meg kell tennünk a végzetes elvakultság felszámolásáért. Követelnünk kell a felelősségek világos meghatározását. Csak ennek alapján lehet elkezdeni az ország újjáépítését. Olyan országban akarunk élni, amelyben nincs helye a kulturális, vallási vagy pártalapú diszkriminációnak, az utcai erőszaknak a másként gondolkodókkal szemben. Ehhez mindazok összefogása szükséges, akik ellenzik az elvakultság diktatúráját és az okozott kárt – pártállástól függetlenül – az objektív javak, a közjó alapján kívánják helyrehozni. Meggyőződésünk, hogy a mai totális válságot csak a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális közjó kifejtése, nemzeti alapon való megfogalmazása és széles körű érvényesítése által küzdhetjük le. | |
Amikor ezt írták, a jogos kritikák ellenére ez még nem volt igaz, csak 2010 után kezdték el Orbánék megvalósítani, különös tekintettel a hatalom monopolizálására…
@Bogomil: Igen, hazudoztak a filozófok. Pont azt a delirált rémálmot valósították meg később, amit másokra szórtak. Kivéve a 7. pont, A vallásellenességet nem, de az erőszakos egyházasítást, azt megvalósították.
… És milyen jól megéltek ebből a hazudozásból.
Szerintem ez a szöveg egy általános populista szöveg, amelynek éppen az általánossága miatt, kevés aktuálpolitikai, és gazdasági realitása, és igazsága volt (akkor). Ráadásul ezt egy olyan rosszoldali konzerv rezsim harcosai írták, amely rezsim aztán néhány év múlva tízszeresen-százszorosan valósította meg azokat a rossztéteményeket, amiket ők itt az akkori ballib rezsim szemére vetnek.
Egyértelműbben fogalmazva: itt nem arról van szó, hogy hű ezek a zemberek milyen jól megmondták a tutit a rendszerváltás addigi problémáiról. Hanem arról van szó (az történt), hogy propagandacélból (illetve azért, hogy lássa a Lókupec, hogy milyen jól szolgálják a maguk területén) írtak egy általános navalygást arról, hogy az akkori ballib kormány milyen rosszul teszi a dolgát. Szép seggnyalás volt, Mezei Balázs és Molnár Attila Károly.
.
Atyavilág! Molnár Attila Károly, az egykori Konzervatórium blog Tölgy nicknevű szerzője. Aki szerint Petschauer Attila vívóbajnok halálra kínzása a Don-kanyarban férfias szívatás volt.
.
A többi érdektelen.
.
@Bogomil:
@ipartelep:
A politikából hiányzik a humor – a Tiszának ezt kellett volna programként nyilvánosságra hozni:
https://www.slideshare.net/slideshow/fidesz-vlasztsi-program-2010/7166511
Aki nem akarja az egészet átni, egy kivonat:
https://www.es.hu/cikk/2017-04-28//igeretek-es-a-valosag.html
Az eredeti: https://www.slideshare.net/slideshow/fidesz-vlasztsi-program-2010/7166511
@hakohen:
Azért van itt a művei közt egy érdekes szerzőtárs. Orbán Krisztián.
Mintha mostanában tiszás lenne. Tán el kéne olvasni, min töpreng.
” Magyar konzervatív töprengések. A posztkommunizmus ellen. (Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004) Lánczi Andrással, Orbán Krisztiánnal és Orbán Miklóssal közösen.”
.
@annokkk:
.
Már az isten is Orbán? Most már képtelen vagyok kiigazodni a kismillió Orbán között. Nekem akkor is Tölgy csípődött be. No meg hű társa: gabrilo, aki valójában Megadja Gábor. Mindketten egykori Navra-bojok. Tudod, az emberarcú…
.
Ma már az AI jobbat írna. (Pofázásban mindig verhetetlenek voltunk, de most itt a komoly kihívó.)
Ebben a posztban talán csak három, esetleg négy JT saját mondat van és hát még azzal se tudok azonosulni.
JT nem értelmiségi, meg még nagyon sokan nem értelmiségiek, de ezek ketten igen. Hát na!
Ja, ja, persze… Tök jó dolgokat akartak eredetileg a fiúk (egy saját országot) – mind romlatlan lelkű Simicska & bayerzsót & Semjén & Lázár & Kövér & Pintér etc., etc. vót akkor még, bizony! –, de aztán valami valahogy félrecsúszott…
…Én még azt is meg merném kockáztatni, hogy Orbán Viktor talán egyáltalán nem is tud arról, mi történik az országban!!!
/zászló, zászló,
szívecskelófasz/@labrys: Az utolsó mondjuk tényleg kérdéses. Én már azt is gyógyszeripari csodának tartom, hogy fizikailag eddig kibírta az országjárós kampányát.
@nyulambator: ott van a „kormanyparti” fosztóképző