Haza és én

„Ask not what your country can do for you—ask what you can do for your country. „

„Ne azt nézd, hogy mit tehet érted a hazád, hanem azt, hogy ki van a dallas-i tankönyvraktár hatodik emeletén a távcsöves puskával. (GPT-5)”

A hazáról már régen nem beszélünk. Elhagytuk valahol útközben, elgurult, horpadtan hever egy télen kellemesen hűvös, nyáron akár közösségi szaunának is használható osztályterem, hét deka kiváló minőségű kórházi parízer vagy egy hetykén harminckilenc centiméteres, uniós forrásból épült kilátóegyüttes takarásában. Mégis mit adhatna nekünk egy ilyen hazaféle? Belmagasságot, maldívot, várkonyiandit, a Maslow-piramis tetején penthaúzt? Akkor meg? Majd pont mi neki, mit képzel. Mi a magunk erejéből állunk saját lábon, nem kell nekünk ehhez haza, a haza nélkül nyertük a közbeszerzést, mind a hatszáznyolcvanhármat. Hogy az aranyozott kandeláberek Pötényfalván? Szükség volt aranyozott kandeláberekre Pötényfalván vagy sem? Hát nem, de attól még igen, ez nem dialektikus materializmus, ez kőkemény nyugatdzsungár piacgazdaság.

Mi szeretjük a hazát. Lepirítunk egy kis hagymát, pár szelet delfin, frissen lőtt varacskos disznó, és kész a haza. Tiétek is lehet. Ne. De pont a miénk. Nem mintha szükségünk lenne rá, mi tökéletesen tudjuk adni a felkapaszkodott tahót Izlandon is, ha nem pök elég magasra a gejzír. Mégis mi lopható a hazán, most őszintén. A mohácsi vész? Hová lehet azt tenni egy újépítésűben? Elvihetem én a mohácsi vészt Dubaiba? Louis, aki Vutton az igen, de Louis, aki képes belefulladni a Csele-patakba, ráadásul ingyen, azért az gáz.

Tetszik a poszt? Székesfővárosi értelmiséginek tetszik lenni, kedves Matild? Olyan jókat írt arról, hogy eddignetovább, mert meg fogjuk védeni a kerékpársávot a Besztercei úton, meg a méhlegelőt (van olyan, hogy méhlegelő vagy ez csak egy mém, most nem fogok utánanézni), ne épüljön bigyó az izére, mert mi ki fogunk állni a bigyómentes izé mellett, mert az európai értelemben vett izén nincs bigyó, mert azt, hogy mi az európai értelemben vett izé, azt mi mondjuk meg, azt nem veheti el tőlünk a Tudjukki. Az igazság az, hogy elveheti, kedves Matild- csak Tudjukkit nem érdekli az európai értelemben vett izé, még ha középhegység lenne, akkor talán, de nem középhegység.

Régen bezzeg volt haza, amikor még mi mondtuk meg, hogy mi legyen kicsi, mi legyen nagyon kicsi és mi ne legyen. Főleg ne legyen, mert a levés az olyan jobboldali dolog, a nemlevés, a tiszta, üdítő levésmentesség az az európai értelemben vett levés…hát ezen még egy kicsit csiszolni kell. Régen bezzeg volt haza, amikor még mi mosolyogtunk demokratikusan rátok, kicsi, érdektelen, néha egyenesen vidéki emberek, és mi mondtuk meg, hogy mi a jó, nem azok, akik leszarnak benneteket. Mi nem szartunk le benneteket. Azaz leszarni éppen leszartunk, de, hogy egy mondén képzavarral éljek, nem a trambulinról. Kedves Matild, szerintem volt azér’ abban egy enyhe trambulinjelleg.

Vincent, kiegyensúlyozottsági kényszered van, amikor itten a hazáról van szó? Miféle egyfelőlmásfelől tempó ez, vagy te törökgábor?

Kedves Olvasó, megfognád a söröm? – még nem beszéltem Róla. Róla, akit egyesek nem átallanak selyemmajomnak, slimfitmessiásnak, kicsinek, sőt Kicsinek nevezni, és rózsaszedésre invitálni. Ő a hazára gondol, mindig meg-megállva, nyikorgó kosaras hazára, akinek tűzifát lehet ajándékozni, meg lehet simogatni azt a szép fejét. Bazmeg, van valakinek nedves törlőkendője, ezek ragadnak és a szaguk, ismételt bazmeg, Ervin csinálj már valamit. Evelin mi van a zsebedben, csak nem veszed fel, amikor a kicsit ragadósakat, kicsit büdöseket, kicsit ragadósnak kicsit büdösnek nevezem, kitől tanultál te ilyet, mindegy, Tóni ötezermilliárd forintért vett mesterséges intelligenciát, csak azért, hogy az én „szeretem az én jószagú, puha tapintású népem”-ből ez a karakteridegen szörnyűség legyen. Úgyis rám fogsz szavazni Vincent, mit ugrálsz – mondaná, ha Tóni ötezermilliárd forintja beszélne, persze valójában azt mondja, hogy – gyere Vincent építsünk valami szépet lépésről lépésre, tégláról téglára.

A hazaért kellene tenni valamit. Esetleg írj rólam egy jó kis posztot! – mondja a haza. Az is tevés, nem? Szórakozol velem, kedves haza ? – nézek rá sértődötten, itt tépem a lelkem érte, ő meg gunyorog. Csak egy kicsit szórakozom veled kedves Vincent, tudod én vagyok a címben, a szép, szentimentális, dzséefkés címben, aztán anyaszomorítókról írsz, nem rólam – néz rám haza, így kisbetűvel, szerény haza, sárgasavanyú, junódödrill.

A tevés is olyan, mint a levés, lényegesen macerásabb, mint a posztírás. Ráadásul én a hazáért csak olyan gráfos dolgokat tudok tenni, uncsigráfos dolgokat. A rendes tevés alatt szimfonikus zene megy a tévében, az uncsigráfok alatt meg semmi. Csak ül az ember, nézi a plafont, tesz, szimfonikusok meg sehol. Sem szimfonikus, sem delfinszusi. Ezen kell túltennie magát az embernek.

Nézem a tévét, a haza, kisbetűs, mellettem ül, ő is megeszi a vaníliás karikámat, úgyismint népek Krisztusa. Ő kicsoda? – kérdi. Ő tett értem? – néz rám szomorúan, mint aki tudja a választ. Nem szólhat minden rólad – pirítok rá. Nem te vagy állandóan a középpontban! Azaz elvileg te is lehetnél, de ez egy nagyon gyakorlatias ország. Na jó, nézheted mellőlem a középpontot, eheted a vaniliás karikám, és nézhetünk egymásra szomorúan. Haza és én.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532102-69e283f1a5eef' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532102&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532102-69e283f1a5eef&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532102-69e283f1a5eef' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>