Hogyan ne legyünk konzervatívok
A neonyilas Megadja Gábor, a kevésbé „neo” szadista tömeggyilkos Megadja Ferenc modorában jelezte, hogy nincsenek viták, a Nemzetvezető eldöntötte, hogy mit jelent a konzervativizmus, az ún. „igazikonzervatívok”-nak, akik nem kívánnak együtt működni a hatalommal kuss van, és jelezte, hogy olvasták a Válasz viccelődését Lánczi fajtestvéren. Mindezt egy ún. „egyetemen”, egy „tudományos” konferencián tette, ahol a main speakerek között volt a Békés-Szilvay-Megadja szentháromság. Utána levágta azt a közhelygyűjteményt a konzervativizmusról, aminek minden egyes mondatát fejből tudja az, aki legalább fél órán keresztül olvasta Russell Kirk „Csajozós dumák alabamai bárokban este tíz után” című alapvetését. Ide jutottunk, Molnár „Férfias szivatás” Károly, Mária asszony és a három nyomorult jelenti a magyar konzervativizmust, és pont azzal a kedves mosollyal igazítják el az ellenvéleményt, mint Andics Erzsi néni tette fénykorában.
Scruton „How to be a Conservative” című könyvét olvasgattam. Scuton ebben is előadja persze a „Hogyan tették tönkre a karrierem a gonosz liberálisok” című népszerű kupléját és az összes szokásos nyafit 1968-ról, de azért érdekes, sőt nagyon érdekes, mert Scruton tényleg érdekes fickó lehetett. Robert Conquestet idézi vérbaloldali apjáról írva, „everyone is right-wing in the matters he knows about”.
A leglibsibb magamfajta tud akkora „ultrakonzervatív” lenni ha a szakmájáról van szó, hogy megdöbbenne a kedves Olvasó. Hogyan kell dolgokhoz hozzáállni, mi a jó irány, mi az értékes és mi a szar, és így tovább. Mert benne van húsz-harminc vagy még több éve, és amit kutyaközönségesen Világnak neveznek, az számára a dolog.
Nemcsak Scrutont olvasgattam, hanem Susan Hurley Consciousness in Action-ját is. Hogy kontextusba kerüljön az Olvasó, mert ugye itt egy Lánczi Bubu Széchenyi-díjas filozófus…. Egy all-american (szép ruhák, tangó) csaj osztályelsőként végzi el az egyetemet Princetonban, doktorál egyet Oxfordban filozófiából, aztán egyet a Harvardon jogból, és ír egy alapvetést elmefilozófiából és liberális politikai morálfilozófiából. Aztán még az ötvenharmadik születésnapja előtt meghal (a Guardian és a Times is írt róla). Amikor a Consciousness in Action-t írta már diagnosztizálták mellrákkal, ez hátráltatta is a munkában, de olyan erő van benne, olyan „akkor én ezt most elmondom nektek fiúk” erő, amit én nem nagyon láttam még az életemben. „Ja te ezt mondanád ? OK, ezt leverem ezzel az érvvel kilépsz belőle balra, hopp akkor ezt, és mondom”, ötszázhúsz oldalon, és ebben a könyvben van a „szendvics érv” ami szerint a dolgok nem feltétlenül a cortex durvábbik részében dőlnek el, erő, erő és erő. Nem a Századvég állt mögötte, Mária asszony milliárdjai, facebook-os verőemberek, hanem….. próbálom magyarra fordítani, egyre nehezebb… tehetséges volt. Iszonyúan tehetséges.
Tehetségtelen hivatásos konzervatív nincs. Mert akkor nincs oka, hogy konzervatív legyen, nincs dolga vele. Az nem „dolog”, hogy fasiszta portálokon tizenéves lányokat dobunk a csőcselék elé (ezt pont most tette Megadja, valaki eszébe is juttatta, hogy tizennyolc éves anarcho-kommunistaként még nem volt ekkora fasz), vagy akkora szerelmetes kiáltványokat írunk egykori székesfehérvári KISZ-titkároknak, hogy még a Holdból is látszik. Semmik sem lehetünk igazán úgy, hogy nincs közünk hozzá, hogy nincs dolgunk vele, de konzervatívok azok aztán tényleg nem. Ma ifjú magyar konzervatívnak lenni, a havi másfél milla nettó utáni vágyat jelenti, semmi mást, viszonyt egy idegesítő félázsiai rezsimhez.
Nem tudom, hogy eljön-e a pillanat, amikor leszakad a magyar ég. Amikor az igaz újra igazat jelent a hazug hazugot, a tehetségtelen senkiházi pedig tehetségtelen senkiházit. Nem tudom, hogy eljön-e, csak azt tudom, hogy ha nem, akkor ennek az országnak vége, mert senkinek nem lesz dolga semmivel csak a rendszerrel. .
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16529291-6a04598a7a509' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16529291&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16529291-6a04598a7a509&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16529291-6a04598a7a509' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
II. Az emberi mivoltról
.
A (természet)tudományok álláspontja az emberi fogantatással kapcsolatban elég világos: egy megtermékenyült petesejt természetesen nem ember, egy megszületett csecsemő pedig természetesen ember.
.
Természettudományos szempontból az is egyértelmű, hogy a nem ember zigóta és az emberi lénynek minősülő csecsemő közti átmenet folyamatos, azaz nem jelölhető ki egyetlen (pláne univerzálisan érvényes) időpillanat, amikor az egyik minőség átvált a másikba. (Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség a biológiai rendszerek körében.) Nyilvánvalóan csak egy időintervallum adható meg, amelyen belül a minőségváltás folyamata lezajlik – de ez az időintervallum egyértelműen nem a fogantatástól kezdődik, és ugyancsak egyértelműen a születésnél jóval hamarabb zárul.
.
Csak egy klinikai értelemben őrült személy állíthatja komolyan, hogy egy megtermékenyült zigóta (azaz egyetlenegy diploid sejt) embernek minősítendő. Persze az őrültek mellett sokan vannak olyanok is, akik – szinte mindig vallásos meggyőződésükből kifolyólag – ezt a hajmeresztő állítást úgy próbálják elfogadhatóvá tenni, hogy kijelentik: az egyszerű diploid sejt (zigóta) in potentia, azaz majdanlagos lehetőségében „ember”.
.
Azonban mint arra többen is rámutattak, nem pusztán elvileg, de már gyakorlatilag is képesek vagyunk bármelyik normális diploid emberi sejtből magzatot létrehozni. (Az más kérdés, egyelőre miért nem került még sor erre. …És akkor még szót sem ejtettünk az indukált partenogenezisről, a klónozásról meg hasonlókról.)
.
Ezért azok, akik azt a képtelen/tudománytalan állítást hangoztatják, hogy egy megtermékenyült petesejt = ember, teljesen abszurd helyzetbe manőverezik magukat: ugyanis életük során minden egyes nap ők maguk is saját diploid sejtjeik (tehát in potentia emberek) millióit „ölik meg” – amikor megérintenek bármit (ruhát, kilincset, a saját arcukat), a bőrsejtjeik tömegeit dörzsölik az elmúlásba; minden egyes vécére menéskor számlálatlan diploid sejtjük (azaz szerintük „emberi lény”) távozik a bélhámjukból az előző napi vacsora salakanyagaival; vagy amikor fogat mosnak, és kiköpik a szájukban lévő vízzel a „könyörtelenül legyilkolt” hámsejtek sokaságát… és így tovább, és így tovább. (De még akkor is „tömeggyilkosságot követnek el”, amikor csak ücsörögnek és kifejezéstelen tekintettel bámulnak a semmibe, mert az agyukban neuronok millióit hagyják elpusztulni gonoszul & vétkes felelőtlenséggel…)
.
Különös módon azonban az így „legyilkolt” sejtek milliárdjainak (jövőbeli) „emberi”, illetve „életben maradási” jogaiért senki sem harcol. Ez pedig azért van, mert a zigóta emberi mivolta mellett kardoskodók szinte mindig a saját vallásos/ideológiai meggyőződésüknek próbálnak érvényt szerezni, és fütyülnek a valóságos világ tényeire.
Hiv.: @labrys:
Sajnos ilyenkor már mindig az a helyzet, hogy az ember ismételgeni kényszerül, hiszen ha jól átgondolta a vonatkozó korábbi hozzászólását, akkor abban ugye elmondta a lényeget. A viták ált. arról szólnak, azért alakulnak ki, mert ezeket az álláspontokat nem is hogy ellenzik, tagadják, hanem nem értik meg, vagy nem kristályosodnak ki (igen, azt hiszem ez az) kellőképpen. Persze a kikristályosodáshoz egy fél könyv sem lenne elég… (Hiszen a filozófusok nem fél, hanem egész vastag könyveket írnak, oszt ugye mégsem értik meg egymást, mégis vitatkoznak.)
Az természetesen igaz, úgy van, hogy a filozófia (egy része), a jog, és a hasonló nem egzakt todományok nem hogy nem egzaktak, és nem a tényekről szólnak (bár a logika ugye (és a metafizika….brrrrr…), talán bizonyos nagyon absztrakt tényekről szól – de ez itt mellékes), vagyis a világot nem leírják, hanem inkább „képezik”, arra szabályokat hoznak. Tehát a világot nem csak leírni lehet (a természettudományok módján), hanem absztrakt „világokat” gyártani is lehet. A kétféle tevékenység jellegében teljesen másmilyen, de a határterületeik elmosódottak, bizonytalanok, és ez éppen a tárgy nagyon absztrakt természete miatt van. (Ugye, mik a logikai, és matematikai objektumok? A világ természetéből következő absztrakciók, vagy általunk konstruált szabályok?) Mivel ezek a „hatáskörök” a határterületeken elmosódnak, tulképpen ezért vannak ezek a viták, hogy „melyik az illetékes”.
Az persze igaz, hogy a filozófiának sokféle emberképe van – ahányféle filozófia van. De ez is pontosan azét van, mert – és ez a lényeg – nincs olyan tény, hogy „az ember”. Pontosabban, mert ez félreérthető, és akkor biztosan félre is értik: az ember persze létezik, és így az ember léte maga egy tény. De arra vonatkozó tény nincs (és hát itt mi éppen erről beszélünk, ez a témánk, a tárgyunk), hogy „mikortól ember”. Azért nincs ilyen tény, mivel az emberré válás – ahogyan azt te is jól írtad – egy folyamat. Ennek a folyamatnak van egy elég jól megfogható kezdete (ezt meg én írtam le korábban), a sejtek egyesülése, és egy konkrét vége, a megszületés. Vagyis azt jó okkal mondhatjuk, hogy a „mikortól ember” időpontját valahova a kettő közé kell tenni. (Az egyáltalán me plauzibilis, hogy ez előttre tegyük, hiszen akkor onnantól a végképp csúszós lejtőn visszamehetünk az atomokig, a Föld megszületéséig, meg a szupernóváig.) De ha a „mikortól ember” nem egy tény, akkor csak meghatározni lehet. Ha nem tény, akkor a természettudomány ott nem tud mit tenni, hiszen az csak a tényekre tud reflektálni. Onnantól nem illetékes.
Viszont az természetesen igaz, hogy addig, nagyon is illetékes. Ha definiálni nem is tudja az ember-séget, de az emberré válás körülményeit a sejtek egyesülését, azt, hogy mi történik, hogyan történik, azt neki kell leírnia -és le is írja. Így nem az van, hogy a természettudomány ebből teljesen ki van zárva, coki a term. tudományoknak, hanem éppenséggel az van, hogy a „döntéshez” ő adja meg a tudásalapot. Döntést nem tud hozni abban, amiben illetéktelen (nem tény ugye), de átadja a tudásanyagot azoknak, akik illetékesek ebben, és tudnak döntést hozni.
Hogy jó döntést fognak-e hozni, az mindig vitatott lesz. Pontosan azért, mert „nem tény” (ezt nem győzöm hangsúlyozni, hiszen ez itt a perdöntő körülmény). A filozófia szempontokat fog felvetni (a tudományos tudásanyag alapján), aztán végül is a jog (és hát igen a háttérből nyilván a politika által irányítva, hiszen a politikusok csinálják a jogot) hoz egy szabályt. Ez a dolog így műxik, akár tetszik ez nekünk, akár nem.