Hogyan pusztította el Orbán a magyar konzervativizmust
Orbán családja rákosista volt, nem egyszerűen kommunista, hanem rákosista. Abból a szegényparaszti világból jöttek, amelyik a harmincas években még írástudatlan volt, és mindent Rákosinak és a szovjetista rendszernek köszönhetett. Orbán csak felnőttkorára lett liberális, aztán konzervatív, és utána megfojtotta a magyar konzervativizmust, amit TGM – kissé eltartott kisujjal – konzervatizmusnak nevezett.
TGM bizonyos értelemben konzervatív maradt egész életében, teljesen függetlenül kissé vicces politikai nézeteitől, amelyeket nem sokan vettek komolyan. Bár, ha belegondolok, mit vesznek komolyan ebben az országban? Tatár György, akinek szintén voltak számomra idegesítő gondolatai, konzervatív volt bizonyos értelemben, és én egyfajta konzervativizmust éreztem Térey Jánosban és persze Esterházyban is – hogy a fenébe ne.
Konzervatív gyerekeskedéseim idején – aminek még mindig van nyoma a neten, a kilencvenes évek legelejéről beszélünk – egy olyan amerikai konzervativizmust ismertem meg, ami teljesen irrelevánssá vált a MAGA-Amerikában. Szegény Charlie Kirket a végtelen műveletlenségével, az evolúció tagadásával és a brutális szociálkonzerv dolgaival kinevették volna. Donald Trump akkor buzgó liberális volt, és röptében kapta el a legyet.
Magyarországon a német kereszténydemokrácia nyelvét használó konzervatív politika bukott meg 1994-ben. A Fidesz mögé álló konzervatív bölcsészeket a gátlástalanságuk, a látens vagy kevésbé látens antiszemitizmusuk és az elborzasztó tehetségtelenségük emelte ki a tömegből – ebben az országban az ilyesmi általában bejön. Lánczi Konzervatív Kiáltványa az örök proli nyaldoklása volt, és lám, rektort, majd „filozófust” csinált belőle Orbán. Ennek azonban feltétele volt a Konzervatív Kiáltvány elfelejtése és a nyers putyinizmusra való áttérés. A kétezres évek elején még Leo Strauss és Michael Oakeshott voltak a bálványok, most Orbán Viktor az egyetlen bálvány. Az első generációs konzervatív tündöklő középszer még olvasott, aztán jöttek a megadják, szilvayk, békésmarcik – a maguk nyerseségében. A CÖF, az MCC, a Megafon, a piti rezsimkutyák, akik a havi kétmillió nettóra mentek, és azért a havi kétmillió nettó össze is jött nekik – azon felül már nem merészkedtek általában.
A konzervativizmus kétezertízre már halott volt. Ami utána jött, az a nyers fasizmus és a gyilkos tehetségtelenség keveréke. Orbán nem tűrt meg egyetlen integritással bíró személyt vagy intézményt sem, mindent maga alá gyűrt, és lettünk Szlovákia without the charm… Voltak kultúrkonzervatívok, mint a szakmába temetkező Körösényi András, akit a megadják próbáltak kikezdeni, de az egyetemek és a teljes kutatási szféra eltaposása elég volt Orbánnak. Mára a rezsim mindent elfoglalt, csak pár kicsi intellektuális sziget maradt, amelyet a fővárosi önkormányzatnak hála még nem árasztott el a fekália.
Nagy szükség lenne valódi, mély, átélt, reflektív, humánus konzervativizmusra Magyarországon (és Európában általában). Ez egy ilyen korszak. Az sincs, semmi sincs – dögszag van és teljes kulturális megsemmisülés.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532549-69e8b7174defe' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532549&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532549-69e8b7174defe&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532549-69e8b7174defe' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Hagyjuk már a magyar konzervativizmusnak ezt a fetisizálását.
A magyar konzervativizmus a két világháború közt még létezett és voltak értékelhető manifesztációi (Bethlen), de a katasztrófa amibe sodorták az országot jórészt elhiteltelenítette. A kisgazdapártban volt egy normálisabb, parasztömegkre épülő újraéledése, de a kommunisták megsemmisítették ezt.
Orbán jól látta, mi az amit az 1990 utáni világban a legtöbb magyar „konzervatív szavazó” a valóságban akar, és kiaknázta.
Nem akarom megelőlegezni @ipartelep hozzászólását a konzervetivizmust illetően, de azt kell véljem, hogy a konzervativizmus mindig a privilegizáltak világnézete, akik ezt a státuszt szeretnék megtartani a többiek rovására. Amúgy az egyetlen értelme a konzervativizmusnak az lenne, hogy a vad, meggondolatlan progressziót kissé visszanyesegessék, de valójában azért kibírnánk nélküle.
Globálisan múlik éppen ki a konzervativizmus. A tengerentúlon a MAGA-mozgalom megölte a GOP-t, ma már nyomaiban sem létezik. Aki valaha komolyan vehető konzervatív volt, az mára vagy mind pártot váltott vagy kitolták a pártból vagy feladta az elveit és beállt a bólogatójánosok sorába Mar-a-Lagoban.
Angliában ott van a Brexit és Nigel Farage, aki minden ígérete ellenére nem ment sehova sem. A toryk még úgy-ahogy tartják magukat, de már látszik a horizonton az új világ.
A németeknél ugyanez AfD-vel, a cseheknél most jött vissz a régi putyinista rezsim és a lengyeleknél is leuralja a PiS a teljes jobboldalt.
Nincs ma már Thatcher vagy Reagan sehol sem. Van helyette Andrew Tate meg Laura Loomer. Erre van igény a jobboldalon.
Micsoda nevek. Én csak Pottyondy Edinát akartam meghallgatni, és felcsapott előtte a fészbuk kéretlenül egy tetőtől talpig tetovált fickót kis trikóban, aki Orbán tanait hirdette. A neve nem érdekelt, de hogy hol tart ma az orbánizmus, azt ebből láttam. Rákosi egy géniusz volt ezekhez a gorillákhoz képest. Meg egyébként is, de ez mellékes.
Összeállt az a kötet Jótündér írásaiból, ez legyen a zárása. A következők már egy másik kötetbe kerülnek. Magam hajlok arra, hogy tényleg a „konzervatizmus” lenne helyes, de már úgy megszoktuk, minta a nejt, meg a vejt. Orbán egyébként úgy konzervatív, mint ahogy keresztény. Béjön néki? Bé. A propagandára van igény, meg a hazudozásra, meg az ígérgetésre. Tessék, megkapjátok. Eközben a Tisza…nem folytatom, mert besírok.
Tőled, másoktól hallottam ezt-azt a konzervativizmusról – a 2e-s években elkezdtem kvetni a Jobbklikk-et, amit Navracsics indított, hogy megtudjam, mit várhatok a konzervatívoktól, ha már ők jönnek…
Egy nagyon ocsmány Fidelitas csapat lett belőlük, Navracsics pedig megírta a Fidesz választási programjának a jogállamiságról, demokráciáról szóló fejezetetét – azután igazságügy-miniszterként statisztált a maradék lebontásához…
Valamennyire vizsgálandó valaki volt számomra egy darabig Hörcher Ferenc, de ő nagyon beleragadt a Fideszbe, Körösényinél én nem láttam manifeszt konzervativizmust – de a plebiszciter vezérdeokrácia megközelítést legitimnek tartom – főleg annak a kimondásával, hogy ez NEM demokrácia
@vattablz:
Akkor kell besírni, ha a Tisza nem lesz népszerű, és elveszíti a választást. Mert akkor elpárolog, mintha sosem lett volna. Kicsekkol, mint annyian már. És az tényleg egy szomorú nap lesz. Orbán talibán új ellenség után néz.
Sötét Matyarországon legalább akkora szükség lenne per pillanat egy primitív (értsd: tovább nem redukálható elveken nyugvó) liberális eszmére, amit olyanok követhetnének, akik nem akarnak mindent és mindenkit maguk alá és mögé rendelni, akik nem akarnak mindenáron megnyerni minden vitát, akik nem akarnak konzerválni homályos értékeken nyugvó hagyományokat, akik csak létezni akarnak a harmonikus egyet-nem-értés romantikus állapotában. Ebben a genyóságra alapozott korban és rezsimben ez persze szépirodalmi képzelgés. Tudom, tudom, a liberalizmus már egyébként is passzé. Nem szóltam semmit.
@martonbalint19904935: a konzervativizmus nem igazán politikai ideológia, orbánék tették azzá a szörnyeikkel, hanem egy látásmód. egy konzervatív elvileg (de gyakorlatilag is, vannak ismert példák) szavazhat baloldali pártra, a látásmód, a megközelítés a fontos, és én a konzervatív értelmiségre gondolok, nem az orbánbalázsokra, akikből a náci bűnöző dédpapi beszél.
Hiv.: @nyulambator:
Nem akarok már külön, és újra hozzászólni – legalábbis részletesen – a konzervativizmus-témához. Egy -5-től +5-ig skálán, -5-re értékelem a politikai, ideológiai (igen), eszmei konzervativizmust. Igazságtalan, antihumánus, nem csak haszontalan, hanem direkt káros ostobaság is, és árt az emberiség egészségének. És valóban, jól mondod, ebből a sok káros jellemzőből az egyik (bár eléggé szembetűnő az), hogy konzerválni próbálja a velejéig rohadt, igazságtalan társadalmi egyenlőtlenségeket.
Kis jóindulattal esetleg mondhatnám azt, hogy kifejezetten nem eszmei-ideológiai síkon, hanem a mindennapok életvitele, szokásai területén bennem is van némi konzervatív „hajlam”. Pl. egyáltalán nem követem semmiben sem a divatot, vagy a legújabb trendeket, szokásokat, mániákat, aktuálisan felkapott irányzatokat. Hanem a már jól bevált, és meggondolt módon csinálom azt, és úgy, ahogy, és ami nekem jó, és tetszik. Merthogy ugye, lehet egy olyan vélekedés is, hogy a konzervativizmus azt is mondja, hogy a jól bevált dolgokat meg kell őrizni. Azonban ezt nem a konzervativizmus mondja, hanem a racionális józan ész mondja. Hiszen ki az az eszetlen hülye, aki elveti a régi jól beváltat csak azért, mert az régi? Ugye Dadus? A liberális, és a szocialista nem mondja azt, hogy a régi, bevált jó dolgokat csak azért el kell utasítani, mert azok régiek. Tehát ez, a régi jó dolgok megőrzése nem egy konzervatív jellemző, nem annak a sine qua non-ja, hanem inkább balliberális jellemző, és főleg a józan racionális ész jellemzője. Emiatt van, hogy mégsem mondhatom, hogy akárcsak az életvitel, vagy a szokások területén is, lenne bennem bármilyen, a legkisebb mértékű konzervativizmus. Minden területen nulla konzervatív vénám van.
@ipartelep: Azért elég sokan elvetik a jól bevált régit csak egyetlen okból, merthogy az régi. A korszellem az, hogy minden rossz, amit nem ma találtak ki, és dózerral mennek mindennek is neki. Vagy mondtam ezzel valami újdonságot ? Nem akarok senkit kivezetni a világosra. A konzervatívizmus kuka. Ahogy minden más izmus is a pártjaikkal meg oldalaikkal együtt. Ami ma alakult, az még divatos, de nem tudni, kitart-e holnapig.
tudom hogy unalmas vagyok, de első lépésben talán próbáljuk Magyarországon felszámolni az analfabétizmust, utána jöhet a valódi, mély, átélt, reflektív, humánus konzervativizmus
Hiv.: @annokkk:
Nem, az „izmusokkal” általában véve nincs semmi baj, azok szükségesek, sőt, a létük szükségszerű. Konkrét izmusokkal van csak baj. Az „izmusok” azokat az eszméket jelentik, amelyek alapján kell a társadalmat igazgatni. Az izmusok a legalapvetőbb szintű tervek erre, vagyis vagyis azok az alapelvek, amelyek meghatározzák, hogy mi a társadalmilag jó, és helyes, és mi a követendő cél. Amíg lesz társadalom, addig lesznek izmusok is. Tehát a cél nem az, hogy megszűnjenek az izmusok, hanem az, hogy jó izmusokat kell kitalálni.
@ipartelep: a konzervatizmus nem -izmusnak definiálja magát, nyelvtani balesetnek tarta az izmus végződést.
@jotunder: Akkor talán ki kéne találniuk egy jobb nevet, már csak azért is, hogy ezzel is kefejezzék elhatárolódásukat a mostanság tomboló „konzervativ” pártoktól.
Magyarul könnyű, hívhatnánk őket az eredeti nevükön maradiaknak (míg ellenben a progresszívak lehetnébek a haladárok).
Hiv.: @nyulambator:
Akkor már „fékezők”, nem? A maradinak van némi pejoratív bukéja, nem biztos, hogy szívesen vennék fel magukra tömegek. 😉
Orbán egy opportunista parazita, aki leszarja a gazdatest pusztulását, míg ő túlélhet. Nem látja a közös véget.
@tahonoli: Ők nem fékeznek, hanem maradni akarnak a jelen helyzetben (vagy még inkább valamely képzelt aranykorban). A maradi pejortív bukéja csak a haladárok szemében létezik, egy valódi maradi büszkén vállalja maradiságát.
@ipartelep: Hát de. Baj van az izmusokkal. Olyanok, mint a Biblia. Írva vannak, és nem olvasva. Felolvasó embereket tartanak hozzájuk, hogy azok mindenfélét belemagyarázzanak. Aztán rámutassanak a bűnösökre, hogy naugye. Ottan volt az írásban, hogy kit kell kibaszni a körből. Gyüttment prédikátorok ránkfogott fegyverei.
Ahogy a Bibliát, az izmusokat is félreteszik. Személyes jelenlét. Ez visz mindent. Magadat képviseled, és követőid vannak. Ha valaki nem ért egyet, húzzon a picsába. Olyasmire ne hivatkozz, amit nem most írtak le, mert azt a többiek nem ismerik. A jelenben élnek, és nincs idejük rád sem a szemantikai problémákra. Ha egyháza van, vagy hisz valamilyen istenben, akkor konzervatív, ha meg nem, akkor komcsi. Ennyi elég. Ezt látom mindenhol.
Körösényi nem bújt sehova, hanem a 2010-ben érkező NER-hatalomátvételt lejátszotta kicsiben az MTA Politikatudományi Intézetében. Köszönettel vette az intézetek önállóságának felszámolását és a TK alá rendelését, melynek első főigazgatója lett. Kirúgta a neki nem tetszőket teljesítményhiányra hivatkozva, de ugyanezt a teljesítményhiányt nem vette észre a haveroknál. A Corvinus szétveréséhez sem volt egy szava sem, csak akkor sértődött meg és ment vissza az ELTE-re, amikor kiszedték alóla a doktori iskolát. A vezérdemokrácia-elmélete tökéletes tudományos legitimációt biztosított a NER-nek, miközben nem hajlandó még csak mérlegelni sem a választási manipulációk hatását a demokratikus döntés ellehetetlenítésére.
Biztos vannak ebben az országban tisztességes konzervatívok is, de Körösényi nem az, és még csak nem is a NER áldozata. Haszonélvezője ő ennek a rezsimnek, nem üldözöttje.
@jotunder: : „orbánék tették azzá a szörnyeikkel” Ittapirosholapiros csávó egész ügyesen elétek szórta a tápot (láncismittmegadjaszilvabarackkisüsti), és a mogyoró értelem évtizedek óta kedélyesen rágcsál, vitatkozik… szigorúan eltartott kisujjal a poháron :-/. Tényleg rossz nézni, hogy a jobb sorsra érdemes, lámpás szép fejeket ennyire hülyére vette egy ravasz (bolsy)paraszt. Te magad legalább kétezer-négyszászhatvanöt posztban (+- pár) leérvelted, lealáztad, legyőzted a felkínált boxzsákokat… vitya (&fam) meg köszöni és teljhatalommal uralkodik 🙁 . Idézném a vénségére megbolondult Szentmihály Szabó Péter (a halál felfüggeszti a nemecsekernőséget) egyik – korai (’80 körüli?) – versének végét… de nem idézem, mert ma már törvénybe ütközik 😉 .
(Ps: egyébként egyetértek. Korunknak nagy szüksége lenne jóféle Yang konzervre. Telezabáltuk magunkat Yinggel)
@ijontichy: Jav: Mármint Yin. „g” nélkül.
Nincsenek már se konzik, se szocdemek, se libsik nagy arányban. Tort ül a populizmus és az AI forradalom. Az AI-t pedig a populisták tudják a leghatékonyabban kihasználni. A tömegember a zsebével szavaz, nagyítóval kell keresni akik elvhűek, nem csak itt, más országban is.
Hiv.: @Keepdreaming:
Ez persze nagyjából így van. A politikafilozófia, és az ideológiai eszmék játszótere mindig is nagyon kicsi volt: a politikusok egy része vallott valamit, és az ezzel foglalkozó filozófusok magyarázták, és ideologizálták meg. De ezt is inkább az elmúlt században tettek. A populisták mostani sikere azt mutatja, hogy a zemberek nagy részét nem érdeklik az elvek és eszmék, azok túl elvontak, és távoliak nekik. Más dolgok, az őket közvetlenül érintők érdeklik őket. És azokra adnak hamis, hazug válaszokat a populisták, amiket aztán a zemberek szépen elhisznek nekik. Ez egy nagy csapdája a demokráciának, és egyelőre semmiféle kiút nem látszik belőle, sőt az várható, hogy a helyzet csak fokozódni fog. Mivel a politikusok látják, hogy ez a siker útja, egyre többen követik, és egyre gátlástalanabbak lesznek. Ha egy (valós, ám ártatlan) Tocsik-ügy vagy Őszödi beszéd választást döntött, és kormányt tudott bukatni, akkor ezeknél 100x súlyosabb ügyeket fognak hamisítani az MI-vel… És nem a viszonylag becsületesebb, gátlásosabb nem populisták fogják ezt tenni, hanem nyilván a Lókupec, Krumpli- féle gengszterek. Hát, szép jövő felé nézünk. Ehhez képest a hagyományos konzervativizmus tényleg leányálom.
Hiv.: @ipartelep:
Ami tényleg riasztó, hogy az autokraták sokkal jobban tudják az AI adta lehetőségeket kihasználni mint a demokraták, nem tudom miért van így, talán mert sokkal küldetéstudatosabbak, kitartóbbak, míg a demokraták mindent is szalvétával fogni meg alapon vannak, meg hát ugye az erkölcsi mérce. A cél szentesíti az eszközt. A technológiai előretörés mindenesetre nagyon úgy néz ki, hogy a diktátoroknak kedvez inkább.
@Geo: a plebiszciter vezérdemokrácia pont azért jelzi jól, hogy Körösényi is beleragadt a 2010-es Fideszbe, mert amit azzal leír, azt már bőven lefedi a bonapartizmus eléggé bevett és bevált fogalma (a fogalmáról szóló vitában ezt meg is mondták neki, de hát csak valami fiatal nyikhajok, minek kéne ezen elgondolkodni), a vezérDEMOKRÁCIA erőltetése éppen arról szól, hogy ne kelljen elismernie, hogy hát tévedett, a dolog a kezdetektől fogva nem volt demokratikus. (És emellé nyilván ne kelljen elismernie, hogy késő harmincas nyikhajok leiskolázták.)
De semmi gond, ha minden a legjobban megy, akkor megkapjuk a 2015-18 Fideszt kormányra, Orbán Anitával, Krisztiánnal, Romulusszal, Gilly Gyulával, szóval Körösényi is boldog lehet majd a végre ismét hatalomtra kerülő de immár konzervatív gerinctelenséggel és a másokat magabiztosan lenéző középszerűséggel és minden érezelmtől és kulturális-morális megfontolástól kiüresített technokráciával.
Btw. Szvsz. nem a magyar konzervativizmus „pusztítása” a lényeg, hanem a magyar társadalom etikai-erkölcsi struktúráinak – ’98 ősze óta tartó – szisztematikus pusztítása. Nincs kétségem, hogy előre megfontolt, aljas szándékkal. Más szavakkal: a tőle elvárható gondosság mellett tudnia kellett, mit művel.
@wolff: : „kulturális-morális megfontolástól kiüresített technokráciával” Jelen helyzetben (és nem túl hosszú ideig), ez talán jobb lehet, mint a gejl pátosztól csöpögő farizeus gátlástalanság, a „közép-se-szerűséggel” karöltve.
Azon tűnődtem el, hogy az Orbán által elpusztított dolgok közül befér-e a legfontosabb ötvenbe a magyar konzervativizmus. Szerintem nemigen.
@wolff: Ezt a 2015-18-as fideszt a tiszára gondolod ?
Megkapnák az eu pénzeket és a belőlük épült stadionokban szotyoláznának ?
Szerintem ahhoz még túl fiatalok. Orbán ezt akkor 30 évnyi pálya után örökösminiszterelnökként csinálta.
@velotanya: Különben is, már az MDF-fel szállt a sírba, vagy Dávid Ibolyával ült a vádlottak padjára. Béke poraira.
@annokkk: A korai fidesz idején nagyjából a beruházási pénzek felét lopták el, és a másik feléből okoztak kézzelfogható kárt. (Kisvasút, kilátó, stadion, lélegeztetőgép, híd a semmibe, használhatatlan kerékpárút, stb. ami vagy elenyészik, vagy eszi a pénzt.) Mára ez az arány 80:20, azaz csak a pénz egyötödét használják károkozásra, a többit gondosan kimentik, ill. magukra költik. Kérdés, hogy mennyire járunk jól, ha visszatérünk a tíz évvel ezelőtti arányhoz. Nem mondom, hogy így lesz, de számomra semmi jele az ellenkezőjének. Megnéztem a Tisza legújabb röplapját, ahol az egészségügyről kínálnak valamiféle „programot”. Fogalmuk sincs mit kéne csinálni, azonkívül, hogy szuperkórház, meg várólista, meg béremelés. Ezekben ennyi van. Azaz nincs. Sajnos.
@vattablz: A korai fidesz az nem tíz éve volt, hanem huszonhét éve. 1998-tól 2002-ig. Kezdő hatalomba kerülőkként komoly szakembereket kértek fel a tárcák vezetésére és közben a szövetségeseik börtönbe juttatásával múlatták az időt. Mondjuk Hitler is azzal kezdte.
Ami tíz éve volt, arról meg ne beszéljünk aranykorként, mert akkorra lenyúlták már az egész országot tokkal-vonóval. 100 százalékban, ha így jobban tetszik. Utána már csak a lopott szállodaláncaikat újítgatták fel a covidra kapott pénzből. Aztán elzárták a pénzcsapot előlük.
@vattablz: az minőségi egészségügy sokba kerül. a minőségi oktatás kicsit olcsóbb, de azért az sincs ingyen. orbán rájött arra, hogy a választói többségét ez nem annyira érdekeli. az elég nekik, ha jó hangosan elmondják nekik, hogy minden rendben van. az emberek nagy része beletörődött abba, hogy szegény, hogy a gyerekei helyzete is reménytelen, és jobban érdekli, hogy másoknak legyen rosszabb, mint az, hogy nekik legyen jobb. ez nem magyar specialitás. ilyen szinten azért ritka.
Hiv.: @vattablz:
„Kérdés, hogy mennyire járunk jól, ha visszatérünk a tíz évvel ezelőtti arányhoz.”
Egy maffiabanda nem jön a semmiből, azt ki kell építeni. A hatalom nyilván korrumpál, de azért jövőre (egy feltételezett Tisza győzelem esetén) még nem fogunk ott tartani, hogy a Tisza-maffia rendszerszerű korrupciójáról beszélhessünk. Ahhoz több idő kell. Tehát ha a korrupció nem 80%-hanem csak 20%-os lesz, az már tiszta nyereség. A Tisza is arra számít, hogy a korrupcióból megtakarított pénzekből (a csökkenő korrupcióból) azért lehet valamit alkotni. Ez helyes számításnak tűnik. Hogy aztán az oligarchákat mennyire tudnák megadóztatni, az persze nagyon kérdéses, hiszen azok a bűnözők addigra már mindent kimenekítenének. De az nyilvánvaló hogy az óriási lopásokat megfékezve, némi pénzmaghoz lehetne jutni. És azokat értelmesen elköltve… azért ne feledjük, hogy a Lókupec milyen „értelmes”, és „hasznos” célokra költötte, és költi a pénzünket.
Tehát van értelme annak, hogy a Tisza leváltsa a bűnbandát. Mindenféle területen javulást hozhatna egy ilyen váltás, még akkor is, ha amúgy „eszmeileg” a Tisza nem felel meg a mi politikafilozófiai ideáinknak. Az enyémeknek sem felel meg.
.
@vattablz:
.
Bár már megígértem, hogy abbahagyom a hüjeségeiddel vitázást, mégsem bírom ki. Ui. csak az ökör következetes. (Nem, ne mondd, hogy nem vagyok ökör, sőt…).
.
Engem emlékeztetsz azokra a DK-fanokra és óellenzéki Tisza-gyűlölőkre (ugyan miért kellene ellenzékből gyűlölni egy versenytársat?), akik a Rogán-propaganda hazugságait szajkózzák. (A szajkó egy rokonszenves madár, de ez melléxál.) Hogy nincs programjuk, hogy csak 21 párttag van, hogy nincsenek szakértőik, hogy azért nem nevezik meg az evk-s jelöltjeiket, mert bujkálnak eléggé el nem ítélhető módon (vö. Dobrev).
.
Nem fogom neked (másnak sem) megspóroni az utánanézést: tessék olvasni, kontroll-t nézni, klubrádiót hallgatni stb. Három eü. szakértőjük is a nyilvánosság elé lépett: Kulja András, Hegedűs Zsolt, Gilly Gyula. (Persze ha csak nem tekinted őket hatelemis kórházi takarítónak.) Ami konkrétan a szuperkórházakat és a helyi kisebb kórházakat illeti, azokról is sok minden található, ami a reális elképzeléseket, pü. forrásokat illeti. Persze, hogy óvatosak: minden párt óvatos választási kampányok idején, hogy ne riassza el a célszavazóit. Viszont ha büdösek neked a fenti források, akkor olvass valóban független szakértőket, pl. eü-ügyben Kunetz Zsombort (oxiológus szakorvos és blogger; nem tagja és nem is szakért a Tiszának, és persze az eü. államtitkárságnak sem). Ő sem minden titkok tudója, de legalább ért az egészségügyhöz (veled és velem, valamint némely itt kommentelő kollégánkkal ellentétben).
.
@annokkk: Hogy mit nevezünk korai fidesznek, az szabadon választható kérdés, amíg nincs belőle érettségi tétel, vagy akadémiai határozat. Itt konkrétan wolff és bizonyos annokkk kolléga vitájához csatlakoztam és nem akartam megismételni, hogy a 2015-18 közötti fideszről beszélek, de ez mellékes. Ugye arról volt szó, hogy mennyire lehet megbízni az egykor fideszes, de mostanra megvilágosult szekértolókban, helyesbítek: szakértőkben. Erre előhoztam kedvenc dilemmámat, hogy mi a jobb, ha kárt okoznak a pénzzel, (jobb esetben csak elherdálják pl. „filmművészeti alkotásokra”), vagy ha ellopják. A lopott pénz egy része visszakerül a gazdaságba, azaz hasznosul, jó persze a stadionokat építő melósok fogyasztása is, de ott megtörtént a kártétel. Azaz hosszú távra az országnak előnyösebb, ha csak lopnak. Én nem beszéltem semmilyen fidesz-éráról aranykorként, nem bírnék annyit inni. És más sem mondott itt ilyet tudtommal.
@jotunder:@ipartelep: Igen, minden drága, ami minőségi, az oktatás, az egészségügy, a WC-papír, a cipő, még az alsónadrág is. De az egészségüggyel és az oktatással olyan strukturális problémák vannak, amit muszáj megoldani, mielőtt feneketlen zsákként pénzt öntenének bele. Nincs ez máshogy a gazdasággal sem, öntik bele a pénzt, miközben a verseny enyhén szólva erősen korlátozott. Megkaptam itt, hogy nem értek az egészségügyhöz (se), de annyi egyszerű munkáseszemnek is világos, hogy a központosítás életveszélyes, hogy ne mondjam, öngyilkos hülyeség. Apámnak volt egy kifejezése, hogy mire van szükség az államigazgatásban: „felelős önállóság”. Az egészségügyben és az oktatásban (talán még a tudományban is, de ki tudja) versenyre van szükség, a kormányzat feladata a versenyszabályok és a versenyfeltételek biztosítása, és ellenőrzése. Versenyezni csak önálló, független döntési helyzetben lévő személyek és szervezetek tudnak. Konkrétan az egészségügyben ezen túl még versenyző egészségbiztosítókra is szükség van, pedig nem vagyok eszdéeszes, csak látom, hogy Németországban ez működik. Mo.-on valamiféle harc folyik az állami és a magánegészségügy között, miközben mindkettő ugyanarra a személyi erőforrásra támaszkodik. Ez egy tipikus álprobléma, amin el lehet rágódni, de nem vezet semmire. Németországban szektorsemlegesség van a finanszírozásban, mindenki szerződést köt lehetőleg az összes beteg(- egészség)kasszával, és velük számol el az alkalmazott beavatkozásokról, attól függetlenül, hogy az intézmény (avagy praxis), magán-, önkormányzati, egyházi, alapítványi vagy állami tulajdonban áll-e. Az egészségkassza nem fizet mindent, a tudományosan nem bizonyított hatékonyságú módszereket (pl. Bemer) a paciens maga fizeti. Ha egy fog „rossz kilátásokkal bír”, annak a periostitis-kezelését pl. nem fizeti a kassza. Számos kis kórház ill. rendelőintézet van, amelyek egy-egy betegségcsoportra specializálódtak. Az egészségügyi szolgáltatók között jól érzékelhető verseny van, és még így sem minden fenékig tejfel, Augsburg környékén pl. hónapokat kell várni egy bőrgyógyászati rutinvizsgálatra, mert nincs elég praxis. Sürgős beutalóval persze azonnal fogadnak a klinikán. És jól megvannak szuperkórházak nélkül. Tehát előbb reform, aztán lóvé. A magyar orvosképzés még mindig magas színvonalú, legalább nem a nulláról kell építkezni.
A német oktatásügyről nincsenek információim, de elég világos, hogy magyarhonban mindent visszafelé kell csinálni, amit a fidesz elkövetett. Szétoszlatni a tanügyi központokat, visszaadni az iskolákat az önkormányzatoknak (előtte visszaadni ill. megteremteni az önkormányzatok felelős önállóságát gazdasági értelemben is), nagyobb beleszólást adni a szülőknek (iskolaszékek), tanszabadság, (pl.szabad tankönyvválasztás), azonos feltételű teljesítményorientált(!) finanszírozást bevezetni (az egyházi iskolákra is) egyszóval normális versenykörülményeket. Ezek után beszélhetünk pénzról, mert ha most tízszer annyit öntenek a rendszerbe, kréta akkor se lesz, vagy egész termeket kell krétaraktárrá átalakítani.
Azt akarom mondani, hogy meg kell reformálni az államot, szubszidiaritás, önkormányzati önállóság, regionalitás, általános decentralizáció, hatóságok függetlenségének helyreállítása, stb., utána lehet belefogni az egészségügy, oktatás, közlekedés, stb. reformjába. Ehelyett hét szuperkórház szuperorvosokkal, várólisták rövidítése, stb. Mert ez érdekli a választókat. Miért nem nyolc szuperkórház? Vagy elég lenne hat és fél? Én nyolcat mondok, és én nyertem, mint az abesszin makaóban.
A tiszások lehet, hogy ilyesmiben gondolkodnak, csak nem merik elmondani. Én elmondtam, szavazzatok rám.
Hakohen kolléga meg csak tanulmányozza tovább Kunetz Zsombor munkásságát, rám ne figyeljen, még felidegesíti magát.
Off. Meghalt egy barátom, Fügedi Ubul. Emlékezzünk rá egyik frappáns megszólalásával. Amikor 2010-ben kihirdették a NENYI-t (Nemzeti Nyilatkozatot) és kötelezték az összes államigazgatási szervet, hogy tegye ki a falára, Ubul pont nálunk járt az irodában, valami barlangkutatási ügyben, vagy csak úgy köszönni. Mint politizáló elmétől megkérdeztem, hogy szerinte mi ez az iromány. Lefordítom – válaszolta jellegzetes raccsolásával – ez azt jelenti, hogy nekünk kétharmadunk van, nektek meg lófasz a seggetekbe. Egy zseni volt. Szakmailag is és embernek is. „Fehérek közt egy európai.” Nyugodjék békében!
Kimaradt egy idézőjel. Félreértések elkerülése végett, tehát „nekünk kétharmadunk van, …. -be.”
@vattablz: a borzalmasversek miatt tévedtem a Vincentre. Amikor innen elment, akkor is nagyon hiányzott, később a fb-on követtem. Jó neked, hogy személyesen ismerted. Együttérzek. Megint szarabb lett a világ
@vattablz: : „olyan strukturális problémák vannak, amit muszáj megoldani, mielőtt feneketlen zsákként pénzt öntenének bele.” Eü-re a világ pénzét el lehetne költeni. Kétszer. Ráadásul még hasznosabban is. A rendszerváltás idején egy ideig dolgoztam a területen. Elég sok lelkes és jószándékú ember tett bele rengeteg hasznos melót, aminek zöme ment a levesbe. Merthogy – mint rá kellett jönnöm – Isten nem bottal, hanem botossal ver (meg még pár olyan seggfejjel, mint a később KE-vé avanzsált, tekintélyelvű balfék (azért RIP)). Mivel pont adódott a lehetőség, hát a kívül tágasabbat választottam.
Pontosítanék picit a „verseny”-en. A terület akkor tud optimális(abb) költséghatékonyságot felmutatni, ha megkeressük a struktúrában azokat a természetesen létező ellenérdekeltségi pontokat, amelyek képesek egymást ellenőrizni, és kijátsszuk őket egymás ellen. Azokat, ahol adott a tudás és a lehetőség a másik ellenőrzésére, és ezt a „napi főtevékenység” részeként (mintegy mellékesen) el is végzik, ha ügyesen kialakított ösztönző rendszert építünk ki (mert nincs nagyobb erő, mint a jól felismert önérdek ;-)). Természetesen lesznek mesterségesen kialakítandó pontok is, de minél kevesebb, annál jobb. A struktúra biztosítsa az információ felfelé áramlását (blokkolás lehetősgének kizárás). A központi kontrollstaff legyen relatíve kicsi, mert költséges a magas szintű szakmai tudás és a korrupciómentesség biztosítása. Egy ilyen rendszer kialakítása hosszú folyamat (mi anno épp csak piszkálgattuk egy kis foltját a nagy puzzle-nak), ám Mo. évtizedeket vesztegetett el.
Amit alcsóthy G. igyekszik megvalósítani (akár oktatás, akár eü), az egyébként legitim lenne, csak épp elfelejtette megemlíteni (másik nagyságunk szavaival: nem bontotta ki minden részletben) mi is a célja. De tény, nyíltan nem nagyon hazudott (a trükkös kis jogászgeci!). Az már az én egyéni szocproblémám, hogy egy olyan társadalomban nem nagyon szeretnék élni. Szvsz. a mogyorók jó része sem, csak sokan még nem zizzentek rá, egyik kedvenc részletemmel szólva:
„What a surprise!
A look of terminal shock in your eyes
Now things are really what they seem
No, this is no bad dream.”
A német Eü-höz: Díjazzák (visszatérítés pénzben), ha saját szabadidőd terhére részt veszel – korod, előzményeid alapján – a „kassza” által számodra javasolt felmérő/megelőző szűrővizsgálatokon.
.
@Ervsebesz:
.
Sajnos személyesen nem ismertem, de ismerősök voltunk a fb-on, miután ő otthagyta a Vincentet. Asszem egyetlen volt az eredeti vincentesek közül, aki közölte az eredeti nevét (nickneve Pásztörperc volt). Itt jobbra fentebb a címkék között meg lehet találni.
.
Imádtam a jobboldali költők borzalmas verseit idéző sorozatát. Néha kommenteltem is sk paródiákkal. A te szellemes versfaragványaidat is az ő posztjai alatt ismertem meg.
.
Requiescat in pace!
.
A magyar „konzervativizmus” mint langyos pocsolya, amiben dagonyázni lehet, ahol követelmények, következmények, teljesítmények nem léteznek, egyszerűen az idiotizmus terjesztésével előállítható. Demagóg MTV, többi műsorcsatorna igénytelensége főműsoridőben (ott is lehet már érvényesíteni a NER kultúrpolitikáját), kádári nosztalgiák felidézése, oktatási rendszer gyermekmegőrzésre és visszaböfögésre redukálva, bürokratikus parancsvégrehajtás felértékelése, középkori felfogású egyházak, a középkori társadalmi viszonyok restaurációja. Ez az ó-konzervativizmus, a maradiság, a begyepesedettség világa.
@vattablz: Nagyon sajnálom… Egy Valaki volt. Az Internettó-n találkoztam vele, majd folytattuk az Indexen, Egyszer még személyesen is tudtam vele beszélni egy index fórumos találkozón.
Ma este zenehallgatós napom van… jó: az igazság az, hogy minden este zenehallgatós napom van. Aki feleannyi zenét hallgat mint én, az festi magát. Szóval, most a „helyzet”-ről ez jut eszembe, ill. ez a dal illik a legjobban a helyzethez:
Amúgy, ez az Európa Kiadó egyik legjobb száma, persze csak szerintem, viszont én az összes Európa Kiadó számot ismerem, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Jó, a „Tengerpart” még ennél is jobb, de az egy időtlen remekmű, olyan nem terem minden bokorban.
Ennek a számnak ez a szövege:
Vénemberek játszadoznak,
és az Isten nem figyel.
Megmaradtunk egymásnak,
de senki nem tárgyal senkivel.
Néha vér és néha nyál.
Ezt nem kenhetik senkire.
Nekem semmi nem használ,
és nem leszek jó semmire.
Lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,
lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,
Rémes a hely, és rémes az idő.
Felperzselt múlt, és bizarr jövő.
Múlik az idő, és vele a hely –
sosem tudhatod, mi múlik el.
Lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,
lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz.
R.I.P. Pásztörperc
Nagyon sajnálom :(((
Érdekes látni az önreflexió hiányát. Kisajátítani minden szépet magunknak (pl. a józan észt), egyben eltagadni minden csúnyát (mintha nem lett volna korrupció, kontraszelekció, nepotizmus, stb., stb. baloldali kormányok alatt), annyira, de annyira…., na mindegy, hagyjuk a jelzőket…
.
A konzervatívok sem akarnak mindent, ami régi megőrizni, ahogy a progresszívok sem megváltoztatni.
A különbség ott van, (szerintem és persze faékre leegyszerűsítve), hogy:
– a konzervatívok szerint:
— a létező világ a lehetséges világok legjobbika, hiszen ha lenne jobb, akkor az lenne a létező, mert ki ne akarná a még jobb világot, nemde?
— persze a világ nem tökéltes, rendkívül összetett és átláthatatlan rendszer, a benne felállított szabályok adott esetben ellentmondanak egymásnak (pl. aki nem dolgozik ne is egyék vs. senki ne haljon éhen),
— így a létező világ az egymásnak ellentmondó szabályok, hosszú iterációk útján kialakult optimuma (pl. a lehető legkevesebb igazságtalanság mellett motiválható legyen a lehető legtöbb ember), ezért megőrzendő,
— ha változtatásra van szükség, akkor az a rendszer összetettsége és átláthatatlanága miatt, csak kis lépésekben és állandó visszacsatolással történhet.
.
– addig a progresszívek szerint:
— a létező világ a lehetséges világok legrosszabbika, mert a rendszer részei az igazságtalanságok, és nem lehet a többség jobblétét a kisebbség rosszlétén megvásárolni,
— nem lehetséges az igazságtalanságokat kis lépésekkel felszámolni, mert a kedvezményezettek mindíg nagyobb erővel, befolyással, több eszközzel rendelkeznek kiváltságaik megvédéséhez, és egyenként visszaverik azokat.
.
Mindkét álláspont erős érvekkel védhető, akkor is, ha a jelenünkben a konzervatív gondolatot Orbán Viktor, a progresszívet Magyar Péter nyírta ki.
.
(Az meg már nem is nevetséges, hanem szomorú, szomorú, nagyon szomorú, hogy van, aki a filozófiát önigazolásra használja, elfelejtve, hogy „Ha mindent megengedünk magunknak, elveszítjük önmagunkat.”)
Hiv.: @barki:
Továbbra is szakmányban nyomod a hülyeségeidet. Kitalálsz valamit, amit nem mondott itt senki, aztán azzal vitatkozol. Sok sikert a szalmabábjaidnak!
@barki: Szerinted, ha én egy huszárvágással szeretném visszaállítani az 1998 előtti „rendszert”, amikor még kétharmados kormányt is váltani lehetett, mi vagyok: konzervatív, vagy progresszív?
@darnoknew: Idegenszívű brüsszelita ukránbérenc tiszás. Ja, és komcsi.
@nyulambator:
Köszönöm méltatásod meleg szavait. (A kígyóvállú sz@rjancsi még jólesett volna, de hát az én koromban visszatetsző lenne a fiatalok díszes tollával ékeskedni.) A minap valaki gyermekvédő, családbarát, békepárti, nemzeti patriótának nevezett, mindkettőnk szerencséjére megúszta nyolc napon belüli gyógyulással.
Ha eljön a második reformkor, nyelvújításra is szükség lesz, hogy újra általános érvényű jelentése legyen a szavainknak. (Ékes példaként álljon itt, hogy most zárójelben meg kell jegyeznem: nem, nem vagyok vonás, csak néhány dologban egyetértek vele, amiket szerencsésebb lett volna másnak kimondani.)