Hogyan fizeti Orbán a leninistákat (nemviccposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Az alábbi esszé szerzője egy bizonyos Frank Richards. Ez egy leninista kiáltvány 1978-ból, amelyben a szerző egészen világossá tenni, hogy erőszakos módszerekkel kell legyőzni a burzsoá demokráciát és minden olyan baloldali kísérlet, amelyik a burzsoá demokrácia fenntartására irányul : osztályárulás.
Ilyen szöveget 1978-ban Magyarországon már nem lehetett publikálni, mert szélsőbaloldali elhajlásnak minősült. Teljesen döbbenetes őrültségről van szó, érdemes belenézni.
A szerző egy leninista szekta vezetője volt. 1988-ban alapította meg a Living Marxism című folyóiratot, amely tizenkét évvel később azért ment tönkre, mert egy bíróság elítélte őket rágalmazásért, és nem tudták kifizetni a büntetést. Egy fasisztát béreltek fel, akinek az lett volna a szerepe, hogy elhitesse, hogy a srebrenicai tömeggyilkosság sohasem történt meg, csak brit újságírók hamisításáról van szó. Itt olvashatóak Frank Richard írásai a lapból, amelyek már a magyarországi rendszerváltás után születtek, anti-cionizmus, anti-imperializmus, ami kell. Látható, Richards akkor adott ki egy csinos Lenin-kötetet, amikor Orbán Viktor már a magyar parlamenti ellenzék vezetője volt.
Frank Richards később divatos témákból írt könyveket és menő szociológusként tengeti az életét, nem is nagyon rosszul, ugyanis 2500-5000 fontot kér azért, hogy vacsorákon adja elő ideológiai magánszámait, amelyek mostmár inkább a szélsőjobboldalhoz vannak közel.
Frank Richards kapott egy „ösztöndíjat ” Orbántól, hogy megírhassa a NER nagyszerűségéről szóló hiánypótló művét. Mostmár nem a mozgalmi nevét, hanem a Frank Furedi nevet használta (róla már volt szó a Vincenten).
Frank Richards nagyon szereti a pénzt, Orbánnak meg van pénze, főleg tőlünk. Találkozott a kereslet a kínálattal. Nincs itt semmi látnivaló, ideje hozzászoknunk, nagyjából mindenhez.

Like this:

Like Loading...

Szerintem mindketten hisznek a fekete mágiában is !
szép találat. de szomorú, hogy orbán mindent kimaxol, ami lehet. ez a nincs kegyelem attitűd.
@parti_giano:
Hát nem tudom, az, hogy sokadrangú szociopatákat fizettet meg, hogy dicsérjék Őnnönfelségét, inkább szánalmas (és jól illik a nyomorult pszichopatológiájához). Mondjuk igen, a gagyi és röhejes öntömjéneztetésből tényleg kihoz mindent, amit lehet. 🙂
Normálisabb országokban is be-becsúszik egy-egy wannabe diktátor, ha olyan a külbelhelyzet, de ennyire nevetségesen nevetséges versenyzők szerintem csak a Balkánon tudnak hatalomközelbe jutni — és ott sem mindenhol.
@seol: ez nem a Balkán? De…
Értelmes embernek volt kétsége, hogy a „nemzeti” és „keresztény” álarcban hazudozó, Kedves Maffiafőnök Vezérünk a legsötétebb sztálinista bolsevik?
@seol: wannabe, @seol, ez wannaki diktátor. :))
@RontoPal:
Erre próbáltam célozni, igen. 😉
Nono!
Több tiszteletet „Nagy-Britannia egyik legbefolyásosabb társadalomtudósának”!!
mandiner.hu/cikk/20180126_frank_furedi_interju_a_mandinernek
(Megj. : ez a Copf Áron közben nagyon hajt arra a bizonyos Audi-kulcsra)
@velőtanya:
Valahogy minden mondat végén hallani lelki fülekkel a pénztárgép csengőjét.
@Pepibubó: Az egész ország nyugati keresztény álarcban hazudozó ortodox balkáni ország.
@Online Távmunkás:
Igaz, de ettől még nem kellene hagynunk, hogy véglegesen leszakadjunk a Nyugattól! 1956-ban még minket csodált a demokratikus világ. Az, amelyikben Orbán miatt ma szégyen magyarnak lenni.
Április 8-án lesz az utolsó lehetőség, hogy az ország ne merüljön alá a nyomorba, az orbáni bolsevik diktatúra mocsarába.
@Pepibubó: Ahogy OT rávilágított, az egész ország az olyan, ergo nem nagyon van helye az elnyugatiasodásnak. Nincs rá átfogó igény. A szavazóbázis jellemzésére vannak eklatáns példák, én ide sorolnám a kötmanyup zavartalan einstandját, és a Békemenetnek csúfolt kormánypárti tüntetést/felvonulást abban az országban, ahol minősített többséggel rendelkezett a kormánypárt a törvényhozásban. Ezek a mostani sorosozós ámokfutások egyenesági következménynek számítanak.
@RontoPal: Ez is igaz, de akkor se értem, mi értelme ezen siránkozni – most még. Ne ezt a borzalmas önképet erősítsük a népben, hanem inkább a reményt élesszük, hogy lehetünk még normális ország! Ne törődjünk bele, hogy a bolsevik maffia elrabolta az országot, hanem tegyünk meg mindent, hogy ez ne maradjon így! Legalább tavaszig próbáljuk meg!
Aztán ha április 8. után is ez a rablóbanda marad hatalmon, akkor már lehet, hogy én is inkább csak siratni fogom a hazámat.
@Pepibubó:
Pedig az igazi rablás csak most kezdődik majd! Az EU pénzek apadnak, így az ország-kasszából jóval többet kell majd kivenni, mert az életszinvonalat és a hatalmat fenn kell tartani! Minden áron!
Az ájemef nem kellett, mert (jogos, vagy felesleges?) feltételeket szabott a kölcsönért cserébe. Az EU is bassza a csőrüket, kiváltképpen a nemsokára megszaporodó OLAF jelentések!
Ez eddig még nem igazi korrupció volt, csak mindent maguknak akciók saját törvényeik megtámogatásával. Ez szimplán etikátlan, hatalommal visszaélés esete!
Na majd ezután! Van egy olyan érzésem, hogy az alaptörvény államadóssággal kapcsolatos, „kőbe vésett” passzusait is megváltoztatják majd!
Lesz nemulass, meg térkövezés!
@Pepibubó: Én nem siránkozom. A népben ez az önkép, ez a váromacsodátazállamtól, a mivezérünknekmindigigazavan mentalitással boldog. Személy szerint megteszem, ami tőlem elvárható, viszont kizártnak tartoma változást még akkor is, ha a kedves vezető és pártja megbukik. Polgári politikával itt nem lehet országot vezetni.
@Pepibubó: Gyurcsány idején se volt senki se büszkébb magyar, a nyomorult magyar néplélek nyomorult vezéreket termel ki.
1956-ban a nyugati újságírók csodálták a magyar forradalmat, a politikusok pedig hagyták elbukni. Mondjuk a nyugati beavatkozás se biztos, hogy sikerrel járt volna…
Áprilisban szerinted lesz esélye a kis ellenzéki pártoknak, miközben éppen törvénysértően akarják az egyéni jelöltek visszalépését megakadályozni?
@sinus67: Az OLAF semmit sem ér, néha felülvizsgálatra javasolnak 1-2 projektet, miközben 50% feletti a lenyúlt projektek aránya.
@Online Távmunkás:
” 50% feletti a lenyúlt projektek aránya”
Nem. A lenyúlt projektek aránya 100 %. Az egyes projektekben lenyúlt lóvé aránya 50 %. Nem mindegy.
F. Frankkel ellentétben inkább azt mondanám, Európában a – szintén erős hagyományokkal bíró – felvilágosodás és humanizmus áll harcban (ismét) a politikai, közéleti és elmeorvosi értelemben vett katolicizmussal, és áll, Magyarországon mindenképp, jelen pillanatban vesztésre.
@seol:
azért ilyen végtelenül sunyi, patologikusan gyáva, örökké hátak, függönyök, havasibertalanok mögött bújkáló, a nála csak kicsit is hatalmasabb/gazdagabb vezetők előtt vihorászva hajbókoló, megállás nélkül hazudozó trikós lótolvaj g.ci nem terem minden bokorban, tán még a Balkánon se.
„közéleti és elmeorvosi értelemben vett katolicizmus’.
ma is, kutyasétáltatás közben hazafelé láttam, jöttek kifelé a templomból a hívek, de az utcán már nagyon szégyellték egymást (az egyik kis csoport, a másik kis csoportot).
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Hát így hirtelen nem jut eszembe másik balkáni ország, ahol megúszhatná a dolgait.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Na de, hogy jön ide a katolicizmus?
a „nemzeti” és „keresztény” álarcban hazudozó, Kedves Maffiafőnök Vezérünk a legsötétebb sztálinista bolsevik?
Méé, én inkább nemzeti szocialistának gondolom
Nem tudom, hogy hányan járnak templomba ma. Van viszont egy sejtésem.
A ma templomba járók ugyanolyan arányben hisznek Istenben, mint a 800.000
MSZMP tag a munkásmozgalom világméretű győzelmében. Ők sokkal inkább hittek a Merkúr várólisták lerövidítésének valós lehetőségében, a telefonvonal hirtelen felbukkanásában és a Mariahilferstasse kapualjában kapható almasamponban.
Ma is velük kell gazdálkodnunk.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Van akinek teccik, és jellemző, hogy kinek:
444.hu/2018/01/28/orban-viktor-a-peldakepe-az-olasz-szelsojobboldal-vezetojenek
@Muad’Dib:
mint említettem, elmeorvosi értelemben. nem a vallásról beszélek.
@aritus:
ha Olaszországban élnék megélhetési bohócpolitikusként, lehet, hogy nekem is tetszene.
@Muad’Dib:
képmutatás, bigottság, farizeuskodás, mindenféle emancipáció beteges gyűlölete, mindenféle minőség még betegebb gyűlölete, mohóság, kapzsiság, kényszeres seggnyalás a hatalom felé, az állam és egyház közti határ minél teljesebb elmosása, beteges kényszer a mindenbe beleugatásra és a hálószobákban kutakodásra, azt hiszem, nem hagytam ki semmit.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Értem.
@DarthVader: Ma már jobb a helyzet. Az 50%-os szabály még az előző (emeszpé-eszdéesz) korszakban érvényesült. Akkor egy önkormányzati, vagy állami beruházásból a pénz felét ellopták, a másik feléből pedig valami kárt csináltak. Most csak nagyjából 20 százalék jut a kártételre, a többi jó helyre kerül, azaz ellopódik.
pedig ez a valóság
@seol: A Balkán ezt kikéri magának!
@Pepibubó:
Pedig a fijjug most négy (esetleg öt) harmaddal fognak győzni!
@RontoPal: @seol: Nem, dehogy… A Balkán hozzánk képest egy vidám hely, ahol kábé mindenki érti, hogy mi miért történik: ordibál, korrumpál, bosszankodik, gyilkol, túlél, de nem úgy érzi magát MINDENKI, mintha suttyomban valakik más országot építenének alatta, mint amit ő épít. Mi egy balkáni munkamorálú, germán rendigényű, balti öngyilkos érzületű, megalomán mongol kisnép vagyunk.
@Mister Gumpy: félázsiai, ahogy a minelnök megmondta?
rendigényünk, szvsz a 0-hoz konvergál, csak körül kell nézni a közterületek és a műtárgyak környékén.
@RontoPal: Kérdezz meg egy átlag nagymamát, hogy mit illik, és mit nem. Az ebédlőasztalnál nem hülyéskedünk. A falu főterén nem rohangálunk. Megfésülködünk és megborotválkozunk. Migránsokkal nem állunk szóba. A koporsóban egyenesen fekszünk.
@Mister Gumpy: Ha van egy hely, amelyik nagyon ritkán döntötte el, hogy milyen „országot építenek alatta” az európai nagyhatalmak, az a Balkán. Az orosz, Habsburg és a török folyamatosan gyúrta ezt a félszigetet saját hatalmi érdeküknek megfelelően.
Az orosz nem mindig közvetlenül, hanem külpolitikájához méltóan bomlasztással. Ahogy ma is teszi Európában.
A Balkánon az első nagy világégés előtt közvetlenül három háború folyt. Európai szemszögből semmi nem dőlt el. Emberek haltak meg. Mintha a Balkán azért lenne,
hogy ennél értelmetlenebb öldöklés máshol nem is fordulhatna elő. Most szűnt meg
az ad-hoc (a volt Jugoszláviával foglalkozó) Bűntető Törvényszék Hágában. Az utolsó két ítéletre adott balkáni (szerb és horvát) reakció pontosan megmutatta, hogy a nagyhatalmak nélkül (az oroszok most nem fektetnek sok energiát ide, sőt nem is nagyhatalom már- oké Putyin farka nem tűnik el a testüregében fél napra egy jeges fürdő után) ugyanazt csinálnák. Horvátország EU és NATO tag, Szerbia pedig ezerrel tart mindkettőhöz, a NATO-ról most még egyelőre nem beszél. A balkáni polgár (citoyen) „alatt mások építenek országot” ma is.
Mialatt hatalmas lelkesedéssel egymást gyilkolták azok az emberek, akik barátok voltak, szerelmesek voltak egymásba, együtt gyógyultak a leghíresebb jugoszláviai tüdőszanatóriumban Sebrenicában, addig egy közép-európai föderális ország, 1993-ban végrehajtotta az emberiség történetének talán legcivilizáltabb országszétválását.
Az egyik népnek még soha nem is volt saját országa, jórészt nekünk, magyaroknak köszönhetően. A másiknak sem nagyon az elmúlt néhány száz évben. Egyébként ma mindkettő körberöhög minket.
Szóval óvatosan a balkáni hasonlattal szerintem.
Egyébként meg ostobaság olyanokat mondani, hogy a magyarok vérében benne van
a szolgaság, velük kár Európában gondolkodni. A magyarok ma ilyenek, legalább is ma. A ma történelmileg értelmezhetetlen. 1933-ban nem tudom milyen volt a bor évjárata, vagy volt-e a Mercinak új modellje, de a világ akkori egyik legfejlettebb és legcivilizáltabb nemzete (ugyan későnjövő, de akkorra nagyon stabil etnikai nemzetállam), simán megválasztott demokratikusan egy idegen festőt. A Második Birodalom hozta el a modern Németországot és nem külső nyomásra maradt ki Ausztria (a Monarchia). Náluk 1933 volt a lázadás éve. Ezt 1945-ben talán megbánták, de mellettük szól, hogy a mielőtt Németország megtámadta és leigázta Európa nagy részét, két régi teljesen demokratikus európai nagyhatalom Münchenben biztosította Európa közvéleményét arról, hogy a meggyőző támogatottsággal bíró Herr Hitler a garancia arra, nehogy valami veszélyes szélsőség a hatalom közelébe jusson Németországban.
A mai Magyarország az akkori Németországhoz mérve nemzetközi szempontból teljesen zéró erőforrással bír.
Rólunk másoknak a telehányt hajnali Király utcán kívül még mindig a gulasch jut eszébe. Ettől még a Nézőpont Intézet telefonos kutakodásával simán visszaigazolja, hogy legalább 3 milliárd ember állandóan OV fényképét tartja a napellenző tokjában a forgalmi engedély helyett. A mai Magyarország nagyjából olyan, mint 1982-ben. Javaslom Hankiss Elemér akkori könyvét elolvasni és megnézni Magyar József akkori két dokumentumfilmjét. Csúnya, de nem Balkán.