Kicsit megbolondult Karácsony Gergely
Eredeti szerző: jotunder
Kicsit megbolondult Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd közös lista (höhö) miniszterelnök-jelöltje. Ami nem baj, szavaztam én már kicsitbolondokra az életemben, semmi problémám nincs a kicsitbolond emberekkel, amíg nem kezdenek bökdösni az ujjukkal, és egyelőre nem látszik, hogy Karácsony erre készülne.
Itt nem arról van szó, hogy Karácsony Gergely – röviddel azután, hogy szövetséget kötött kettő (2) darab mérhetetlenül alacsony támogatottságú kommunista párttal – közölte, hogy ő egy antikommunista. Ez csak azt jelenti, hogy nem ismeri az anti- előtag jelentését. Ez előfordul.
Karácsony Gergely a zoom.hu márkajelű első fokon két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt orgánumnak nyilatkozott. Ez a zoom.hu nevű egykori rendőrtiszt, nagyjából Nógrádi Bubu „without the charm”, de még ez sem a megbolondulást jelenti, csak azt, hogy Karácsony is fucking desperate. Amit egyébként megértek, én is az lennék a helyében, és hát metaforikus értelemben szinte a helyében is vagyok, hiszen vélhetően rá fogok szavazni, feltéve ha a választásokig bezárja magát a slóziba plusz leragasztja a száját leukoplaszttal.
Az, hogy Karácsony Gergely csücsöri száján kikívánkozott az a bohóság, hogy az ellenzék győzelemre áll , az szintén a „he is fucking desperate” részhez tartozik, nem a gumidominóhoz. A FIDESZ ebben a pillanatban hetven százalék feletti mandátumarányra számíthat. És csak most kezdődik el a kampány, amikor a közmédia híradói naponta fognak beszámolni arról, hogy Vona Gábor struccokkal enyelgett, miközben be akarja vezetni Vásárosnaményben a shariat, érlelődik az Overkill of the Century. ( Igen, nem arról fognak írni, hogy Karácsony tizenhárom éves thaiföldi ladyboyokkal együtt mutatkozott egy rejkjaviki melegbárban, ugyanis annyira leszarják Karácsonyt, hogy még egy jurákkatát sem uszítanak rá. )
Dr Karácsony Gergely politológus, aki a választási rendszerekről ad elő a Corvinuson, azt találta mondani (itt jön a bolondozós rész), hogy
„Amikor ezek a téglák kiesnek, a rendszer megremeg, és már kiírható például egy olyan népszavazás, hogy legyen az Alaptörvény semmis.”
Na ez az, ami egy politikatudóstól kicsit erőske, itt már becsillan a kényszerzubcsi. Tekintsünk el attól, hogy a rendszer maximum a röhögéstől fog megremegni, Karácsony akadémikus úr keze könyékig merült el az éjjeli edényben, koncentráljunk arra, hogy az Alaptörvénybe nagy piros cerkával írta be a Szájerjózsi, hogy :
(3) Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről;
Az Alaptörvény semmissé tétele sajnos involválja az Alaptörvény módosítását. Nem, nem lehet népszavaztatni az Alaptörvényről. Be kell tartani az Alaptörvényt. Az Európai Unió nem tűri el azt, hogy egy tagállama teljesen nyíltan sérti meg a saját alkotmányát. Azt eltűri, kénytelen eltűrni, hogy Orbán kicsit belepisikál az alkotmányos medencébe, de trambulinról sajnos nem lehet. Orbánék sajnos kurva szabályosan lépték meg az Alaptörvényük meghozatalát, piszkos csirkefogók módjára, de sajnos teljesen szabályosan, függetlenül attól, hogy pár nyolcvanéves ex-alkotmánybíró bácsi mit beszél össze erről az elfekvő büféjében.
Kibaszottul el van ez cseszerintve!- ahogy Michael Oakeshott írta volt „The voice of poetry in the communication of mankind” című munkájában. Az Alaptörvényt úgy lehet megváltoztatni, hogy a második taktaharkányi egyesített páncélos zászlóalj elfoglalja a Parlamentet, és amikor Juncker telefonál, akkor pár napig nem érnek rá. Ez elvileg megtörténhet, valamikor, mondjuk egy hideg őszi hajnalon, de valószínűsíthető, hogy Kunhalmi Ágnesnek és Karácsony Gergelynek ebben csak egészen minimális szerepe lesz.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518600-67d8ff35333e1' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518600&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518600-67d8ff35333e1&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518600-67d8ff35333e1' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@közösperonos átszállás: A Feri azért lett elhajtva mert egy tehetségtelen pojácának bizonyult. Nem csak közhangulatilag hanem témylegesen, amely tulajdonságát azóta is bizonyítja.
Na persze ebből nem következett és nem is következik hogy Orbán viszont maga a kéjmámor.
@közösperonos átszállás:
Mondok egy példát Ott van Mellár. Nyilván rendes ember, demokrata, nem cinikus, nem tolvaj. A nemzeti iránti érzelmei is rendben vannak.
Nemrég olvastam vele egy interjút amelyben arról beszél hogy a jobbikkal is össze lehetne, vagy kéne fogni, de nem ez az érdekes, ez közismert. Hanem: azt is mondta hogy kormányon a többi párt ellenőrizni tudja a jobbikot.
Na, ettől megállt bennem a velő. Az a képzet hogy van egy kormány, egy koala, amelynek a legnagyobb szavazóbázisát a jobbik adja, na ezt a koala tagot a többi pártok nekiállnak ellenőrizni….
Egyrészt ez ömmagában egy észveszejtő marhaság – másrészt, akármit is gondolunk a jobbikról (én mindenféle csúnyákat szoktam) azt azért ne gondoljuk már hogy nem képesek megsértődni.
Ki is hátráltak Pécsen Mellár mögül. Hogy ennek a kijelentésnek van-e köze hozzá azt nem tudom, de nem csodálkoznék ha lenne.
„Az Európai Unió nem tűri el azt, hogy egy tagállama teljesen nyíltan sérti meg a saját alkotmányát.” – A nap vicce…
@jotunder: „Az Európai Unió nem tűri el azt, hogy egy tagállama teljesen nyíltan sérti meg a saját alkotmányát.” amit onnan tudunk, hogy…? Most megpróbálom elképzelni az EU intézményrendszerét, amint komolyan megpróbálja megakadályozni a bármikori magyar kormányt abban, hogy egy új alkotmányról népszavazást írasson ki. És komoly alatt nem a csúnyán nézést, meg a komoly szankciók lehetőségét felvető előzetes szankciókat megfontoló bizottság összeülését megtervező tanács összeülését értem.
A katalán válságból is az látszott, hogy nemhogy a Nagy Gebasz. de a Potenciálisan Kisebb Gebasz eljövetelekor is az EU tökéletesen tehetetlen. Ha a német kormány úgy dönt, hogy picit homokba dugja a fejét, akkor néhány szomorkodó publicistán kívül ez a kutyát nem érdekelné a Fertőtől nyugatra.
Ezekkel a Karácsony-féle fantáziálásokkal nem az a baj, hogy bármi kivitelezhetetlen lenne bennük, hanem hogy először hatalomra kellene kerülniük hozzá.
@Tehéntőgy: Nézzük meg mi történik. Karácsony miniszterelnök (höhö, leírni is vicces) bejelenti, hogy népszavazást rendeznek. Amíg ugye nem történik semmi, csak bejelentések, addig az Unió csak jelzi az új magyar kormánynak, hogy amire készülnek az kurvára nem OK. Ekkor az NVB közli, hogy nem lehet népszavazást rendezni, hiszen az Alaptörvény erre nem ad lehetőséget. Semmi mást nem lehet csinálni az AB-hez kell fordulni, amelyik mintegy két nap alatt egyértelmű döntést hoz arról, hogy álljatok már le kisgyerekek, miről beszéltek. Eddig ugye nem történt semmi, X mondott valamit, Y elmondta róla a véleményét. A népszavazást ebben a pillanatban írja ki Karácsony parlamenti többsége. Ehhez le kell váltani olyan embereket, akiknek még mandátuma van, nem lehet megcsinálni, fizikailag is alig lehet megtenni, de Karácsony megteszi. Ez az amiről beszélünk. Ez egy alkotmányos puccs. És először nem az Unió fog rá reagálni, hanem az Új Ellenzék, akárki vezeti. Meg az Új Ellenzék régi tábora. Nem fogják felgyújtani Budapestet, de azért elég komoly hirig lesz, pár ember biztosan meghal. Könyörgöm, megszűnt az alkotmányos rendszer Magyarországon, erőszakra fognak bujtogatni az Új Ellenzék prominensei, csak nem erőszaknak fogják nevezni, hanem a magyar demokrácia megmentésének. És formálisan még igazuk is lesz.
@Pyrrhus: Pontosan erről beszélek. Valamelyik féltudású elkezdi ezeket a baromságokat beszélni a tévében meg a klubrádióban és az emberek elhiszik. Senki sem esküszik fel arra, hogy nem fogja megváltoztatni az Alkotmányt. Formálisan annyi történt, hogy Orbánék hoztak egy alaptörvényt, amelyben hatályon kívül helyezték az Alkotmányt, de könyörgöm benne volt az Alkotmányba, hogy annak van egy ideiglenes jellege, még maradványok is voltak benne, amelyek négyötödös többséget kértek egy korábbi alkotmánytervezettel kapcsolatban. Kínosan ügyeltek arra Orbánék, hogy minden teljesen szabályos legyen. Arra nem ügyeltek, hogy maga az Alaptörvény ne okozzon instant gubancot, ezért is kellett azonnal és többször is módosítani. Most már senki sem sír miatta… Mindenki tudja, hogy rohadtság, de szabályos rohadtság, ami ráadásul formálisan sem mond már ellent az európai írott és íratlan szabályoknak.
@jotunder: Az alaptörvény szerint „Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről;”
Ez nem jelenti azt, hogy az alkotmányozó nemzetgyülés által hozott döntéseket ne lehetne népszavazással megerösíttetni. Föleg, ha nem taggyülés. és nem fidesz cég, hanem fidesz közeli cég. Az biztos, hogy a rezsimet finomkodva, Orbán szabálykönyvével a kézben nem lehet lebontani. De a szabályok rugalmas kikerülésével, átugrásával nyugodtan meg lehet próbálkozni.
Az unio pont nem fog semmit tenni. A fideszt még utálják is mint a szart, és mégis eltürték az összes mocsokságukat. A hipotetikus leváltóiknak még sokkal többet elnéznének. A kérdés tényleg inkább az, hogy Kövér házörségének miért kellett gránátvetö és hogy a TEK-et az azerbajdzsán felé tartó konvoj biztosítására használják-e, vagy a parlament megszállására.
@nevetőharmadik: A legalitás és legitimitás fontos kérdés. A probléma ott van, hogy a szavazók 90%-a annyit tud a kettő viszonyáról, hogy mindkettő latin eredető szó
és nagyon ritkán hangzik el a Fradi Sörözőben.
Mi lenne, ha egy komoly politikai aktor, nevezzük kihívónak, türelmesen megpróbálná elmagyarázni a kettő viszonyát a népnek? Kétlem, hogy másnap reggel mindenki erről beszélne az utcán. Az is lehet, hogy már Trócsányi sem emlékszik rá,
hiszen az összehasonlító alkotmányjog is folyamatosan fejlődik és lassan már kiszabadul a szélsőséges liberalizmus ketrecéből. Egy tömzsi angol focidrukker sem erről beszél állandóan a pubban, de valahogy régóta „csinálja”, ti. a korona a Parlamentben meg egyéb baromságok.
@ámbátor: A magát alkotmányozó nemzetgyűlésnek vagy A Legjobb Eperfagyinak nevező országgyűlés kétharmaddal kimondja, hogy Magyarország a bokréta Isten kalapján és ez lesz az új Alaptörvény, az pro forma teljesen rendben van. Beleírják még azt is, hogy hetente lesz népszavazás róla, hogy még mindig a bokréta Isten kalapján Magyarország. Még mindig rendben van. Az nincs pro forma rendben, ha nem kétharmaddal csinálják, vagy akkor írnak ki népszavazást, amíg nincs megváltoztatva az Alaptörvény.
Sokkal több az esély arra, hogy még mielőtt a mostani ellenzék egyáltalán megpróbálhatná – szabályosan vagy sem – a jelenlegi alaptörvényt hatályon kívül helyezni, pont a hatalom tesz valamit, amit legalább annyira nem tűrhet el az EU, mint amit Karácsony vízionál.
@Jean Claude: Ennek az országnak itt nincs írott alkotmánya, azaz vannak bizonyos törvények, amelyekről azt mondják, hogy az az Alkotmány, és ezek a törvények néha ellentmondanak egymásnak. Az biztos, hogy amikor a Lordok Háza ugrál, mindig felmerül, hogy szét kellene őket kergetni, és speciel ezeket a fenyegetőzéseket mind a konzervatívok, mind a munkáspártiak megengedik maguknak.
Egy átlagmagyar ismeretei a magyar politikáról mondjuk tízszer nagyobbak, mint egy átlagbrit ismeretei a brit politikáról. Van valamiféle különös tolerancia a britekben, valamilyen sajátos osztálytudattal kombinálva, ami működőképessé teszi a rendszert. Itt nagyon ciki dolgok nem történnek. még a Brexit is aránylag civilizáltan lett megszavazva, bizonyos intézményeik valóban nagyon jók, nagyon nagyon jók, és én nem mindig értem, hogy miért.
@aronsatie: Ez egészen biztosan így van.
hancúroznak itten maguk, miközbe a kokaska magához rendelte az enszet, penig az ensz a soros zsebibül eszi a mindennapi betevőt, így asztán az ensz csapatok meg fognak állni a lajtánál karácsony ide vagy oda, vagyis ha és amennyiben a húsvét fogja jelezni a t-72-esek valós mennyiségét, úgy orbán miniszterelnök előbb utóbb megtanul késsel és villával enni, szóval heló röfik.
@jotunder:
minálunk, itten a penny farthingbe úgy megy a dolog, hogy mielőtt betérek, bemegyek a szomszédos könyvesboltba, mejjet egy vénséges hadirokkant tulajdonol (magyarhonba trafik járt egy elvesztett lábér, itten könyvesbolt) és kivesézzük a mindennapit, majd viribus unitis jól lesziggyuk a brexites csapost, amíg őkelme szuttyog a lóherével a guinessen.
@jotunder: A Brexit jó példa a legalitás-legitimitás problémára. Az írott alkotmány hiánya praktikusan a legjobb írott alkotmányokat is képes helyettesíteni. A kormányt is rossz oldara csavarozzák, mégsem zúzzák az autókat a keskeny utakon. A kajával meg a csajokkal kevésbé vagyok elégedett az esernyő alól bámészkodva. A Brexit egy nagyon bonyolult, a brit alattvalók életét minden tekintettben napi szinten befolyásoló 25 ezer oldalas jogi anyagból való kiszerződés. A politikai elit itt szerepelt le, egyszerűen konstruálva egy politikai terméket, amelynek mentén lehet versenyezni rövid távú célok elérésében. Theresa May hülyesége a tipikus példája egy veszett ügy melletti kitartásnak a Hard Brexit-tel. Beszélnek róla anélkül, hogy tudnák például
hány ezer vámtiszre lesz szükségük, mennyivel kell bővíteni vámudvarok területét, logisztikailag hogyan kezelhető a napi többezer EU-ból belépő teherautó, ahol
nem csak a sofőr okmányaira néznek rá. Szusievés közben hogyan lehet rábeszélni japán döntéshozókat arra, hogy sokkal bonyolultabban és drágábban gyártassák az
EU piacára szánt kocsikat a szigeten? Így is szívnak a PSA-val, amelyik jöval termelékenyebben gyárt otthon és Spanyolországban, mint a Vauxhall. 2,5 millió autóról van szó, melynek minden tulajdonosa külföldi. (ebból persze nem minden megy az EU-ba) Ehhez jön még a krautos vacsi a BMW-vel…
Nekem a Brexit esete nagyobb csalódás a babos–kolbászos reggelinél is.
Ez tisztán jellemzi a mai politikai elit minőségét. Ez meg is változhat, gondoljunk csak
Chamberlain-Churchill váltásra kissé élesebb történelmi helyzetben.
A bevándorlási kérdés nem egységes piac, hanem Schengen kérdés. Az egységes piac a letelepedés szabadságán (vállalkozások és ebből is fakadóan személyek) alapul, ennél a bevándorlás sokkal szélesebb kategória. Én azt várom, hogy ki fognak lépni és valamilyen konstrukcióban átmeneti rendelkezésekkel átlépnek a EGT-be.
Akkor business as usual.
@Jean Claude:
A Chamberlain-Churchill váltás inkább arra példa, hogy háborús helyzetben nem sokat számítanak az erkölcsi kérdések (mert Churchill kultusz ide-oda azért fennakadna a rostán szegény) . Inkább a nyers rátermettség és határozottság. Persze például Carlyle szerint egy „hősnek” – egy Churchill kaliberű embernek – szinte előjoga az, hogy vezessen és irányítson. A demokrácia bizonyos ételemben pont gátat próbál szabni annak, hogy a legerősebbek folyamatosan magukhoz ragadhassák a hatalmat. Talán ezért voltak Carlyle-nak ellenérzései a túlzott demokratizálódással szemben (ennyire nem ismerem az életútját). Féltette a „hőseit”.
Nem is erkölcsi teljesítményről beszéltem, hanem politikairól. Ez annál szélesebb.
Azért Hitlerrel kapcsolatos konok álláspontja, erkölcsileg nyilván helyes volt,
de ez nem egy londoni klub volt szivarral és whiskyvel hanem a háborús kabinet.
Ennek az álláspontnak a politikai következményei voltak – nem rövidtávon – helyesek.
Igen, átült sokáig a liberálisok közé, buktázott Gallipolinál, így kellet a saját pártjától bizalmat kapnia. A saját pártjától, majd az ellenzéktől, a brit közváleménytől.
Adolf Hitlernek a másik oldalon a kedvenc kutyájától. Nem kérte a parlamentalizmus
átmeneti felfüggesztését, mint Hitler 1933-ban – az átmenetiség valahogy elsikkadt útközben.
Ha kérte volna, akkor sem kapta volna meg. Szerintem előbb szokott volna rá, angol
arisztokrata származásúként a kamillateára a whisky helyett. Öt regionális nagyhatalom harcolt (világhatalom egy sem volt még akkor, a brit kevésbé regionális), abból kettőnél volt liberális demokrácia (ne kérdezd azért a japán származású amerikaiakat Pearl Harbor után erről), a többinél meg semmilyen.
Churchill álláspontja Sztálinnal kapcsolatban szintén erkölcsös volt a háború után és politikailag nagyon helyes is. Indiával ugyanekkor mindkét szempontból kudarc.
Az is a brit demokrácia csúcsa, hogy a háborús nyertest elzavarták néhány hét múlva, mert a toryk már régóta voltak hatalmon és ez ott túl gyanús. Ha egy kormánypártit megkérdezel Budapest és London utcáján, arról, hogy hogyan értékelné, ha az ellenzék végtelenül meggyengülne, annyira, hogy nem lehetne többé ellensúly, a válasz biztosan nem lenne azonos. Ez vonatkozik a focidrukkerre is a pubban, pedig nem is tud latinul.
Ők csak csinálják.
Nekünk is el kellene kezdeni.
@Jean Claude:
Ezek tények, de mellette mélységesen rasszista volt, szívfájdalom nélkül ítélet éhhalálra rengeteg Indiait, borzalmas cinizmussal kijelentve, hogy ők tehetnek róla mert minek szaporodnak annyira (miközben az élelmiszerüket az ő utasítására vették el tőlük).
@Jean Claude: „Öt regionális nagyhatalom harcolt (világhatalom egy sem volt még akkor, a brit kevésbé regionális)”
A témához csak marginálisan kapcsolódik, de Franciaország akár katonai, akár gazdasági erőt tekintve benne volt a top5-ben 1939-ben (persze utóbbit nehéz összevetni, annyi faktor van (képzettség, gyakorlat, létszám, flotta stb.)), katonailag meglepő módon inkább a top2-ben, mint a top3-ban. Nyilván aztán nagyon gyorsan lekerült a tábláról. 🙂
Az amúgy is egy elterjedt tévhit, hogy a franciák katonailag milyen bénák poszt-Napóleon. Persze, feszt kikaptak a németektől, de 1v1-ben a németektől mindenki feszt kikapott, főleg a kontinensen lakók.
(Most meg úgy néz ki az EU-s katonai rangsor, hogy franciák, olaszok, britek.)
@közösperonos átszállás: Én úgy vettem, hogy erről a hírről van szó:
hvg.hu/itthon/20180128_Baloldali_ellenzek_Karacsony_Gergely_kommunista_partok_valasztas
@The Ghost Wolf O1G:
Ezt mondom mindenkinek. Csakis így, ezen az alapon lehet eltüntetni őket, és ezt kell tenni!
@közösperonos átszállás: Ez így van. A háború előtt sokak szerint a francia katonai képesség meghaladta a németekét. A franciák folyamatosan fejlesztettek az I. Világháború után, míg Hitlernek időbe kellett kierőszakolni a szövetségesektől kifejezetten vagy hallgatólagosan a náci fegyverkezést. Mondjuk a térképre rápillanthattak volna a Maginot- vonal építésekor. Mégis a franciák omlottak össze
fél éven belül, még az angol segítség ellenére is. Ez volt a kisebbik baj. A német megszálláskor a francia haderő a németek kezére került. A teljes flotta, mely jelentősebb volt akkor a németnél. Churchill emiatt növelte egy pohárral a lefekvés előtti adagot. A bányászat, nehéz- és hadiipar a német hadigépezet beszállítója lett.
Franciák, belgák és hollandok dolgoztak német bányákban és hadiüzemekben. Addig pedig német férfiak növelték a hadsereg létszámát. Lengyelek is csináltak ilyet, de nem vendégmunkásként. A francia gyárosok nem panaszkodtak a konjunktúra hiányára, csakúgy, mit a felszabadulás után az újjáépítésnél. Ezeknek a családoknak jó része most is a gazdasági elit része. Nemcsak a németeknek voltak Hugo Boss-ai.
A hatodik regionális nagyhatalom a háború túlnyomó részében nem vett részt.
A megszállt rész nyilván nem volt szuverén, a Vichy pedig tétlen szemlélő volt, de facto szuverenitáshiányából fakadóan. Ilyen egy állam szuverenitása. Nem pedig 1.750 az EU-ból átvett menekült státuszának eldöntése.
Nem baj az ha a a mi a f…nak hagytam magam rábeszélni karácsony mindenféle érdekes pártokkal köt szövetséget mivel olyan édes kis griberlik vannak a pofikáján.
Más indokot a miniszterelnök jelöltségére nézve ugyanis nem találtam.
Azért az érdekesen nézne ki, ez a karácsony-féle lakhatási jog. Szóval mindenki lakjon tekintet nélkül arra hogy teszem azt fizeti-e a közös számlákat, fizeti-e az egyéni számlákat, pokollá teszi-e lakás közben más lakók életét, meg ilyesmi.
És ha már lakik – ami alkotmányos alapjog – akkor legyen víz, villany, fűtés a lakásban az ide vonatkozó számlák fizetésének mellőzésével ugyebár, szóval mi a f..nak hagytam magam rábeszélni karácsony miniszterelnökségével eljönne a Kánaán. A honpolgár teljes felelőtlenségének aranykora, senki nem felelős semmiért, majd valaki más dolgozik helyettem, tanul helyettem én meg lakok.
Mert alapjövedelmet is szeretne ám a karácsony és egy kukkot sem tudunk róla hogy mit kezdene a határvédelmi kerítéssel és egyáltalán a bevándoroltatás kérdésével.
@mafi mushkila: „Én úgy vettem, hogy erről a hírről van szó: „
Lehet, erről nem tudtam. De ez nem „hír”, ez Seres szokásos agymenése; az ő értékrendje szerint kb. minden magyar párt kommunista (kivéve talán Bokrosét).
@kuszkusz1: „Mert alapjövedelmet is szeretne ám a karácsony”
Azt ugye tudjuk, hogy ez egészen konkrétan hazugság. A zuglói szociális támogatási rendszert alakította át úgy, hogy annak egyes részleteiben visszaköszönnek az alapjövedelmi koncepció egyes részletei. Hogy ebből a tényből következik-e valami Karácsony miniszterelnökké választása és az echte alapjövedelem országos bevezetése tekintetében, azt nem tudjuk; pontosabban tudjuk, hogy nem következik a világon semmi.
„és egy kukkot sem tudunk róla hogy mit kezdene a határvédelmi kerítéssel”
Márminthogy te nem tudsz róla, mert szándékosan dugod homokba a fejed, hogy sokatmondóan tudj sejttetni. Igen, ez is csak egy migráncssimogató belvárosi libsi. Segítek: google.com, „karácsony kerítés”, nincs két napja, hogy nyilatkozott, hogy nem bontatná le.
Ez amúgy kurvára nem meglepetés, senki nem bontatná le, ha már van, mert hülyeség lenne. Ami sem azt nem jelenti, hogy ugyanúgy üzemeltetné tovább, sem azt nem, hogy eleve felépítette volna. Talán ennyit rólad.
És egyébként én adtam már rá indokot, hogy miért érdemes rá szavaznod (nem tudom, hogy én fogok-e rá szavazni, meglátjuk). Azért, mert Orbán egy nemzetietlen cinikus rabló, aki minél tovább marad hatalomban, annál jobban szalad el vele a ló (és hát már most is nagyon-nagyon durván elszaladt, a rendszerváltás utáni rekordot magasan ő tartja). Ha hatalomban tartod, akkor még durvábban fogja nyomni; ha elküldöd, akkor talán (talán!) elgondolkodik, hogy ez mégiscsak túlzás volt, és legközelebb visszavesz; meg aki jön helyette, az is pianóban fogja kezdeni.
Ez persze egy ultracinikus érvelés, de hát neked pont ez passzol, meg a protestszavazat koncepciója láthatólag túl magas neked, marad ez. Meg amúgy is tökmindegy, az új választási törvénnyel és a brutális médiafölénnyel a Fidesz úgyis biztosította magának a választási győzelmet egy időre előre (ezt nevezhetjük választási csalásnak is akár), csak leírtam, hogy miért tévedsz óriásit, mikor azt mondod, hogy nincs racionális indok Karácsonyra szavaznod.
Itt van nyuszó-muszó az alapjövedelem – az Alkotmányból levezetve! – és a karácsony.
mandiner.hu/cikk/20150331_mukodokepes_az_alapjovedelem_eszmeje
@közösperonos átszállás: A Párbeszéd például egész konkrétan az a párt, amely azért vált ki az LMP-ből, mert az nekik túl balos.
@kuszkusz1: Nyuszómuszó, hát megtaláltad a guglit? Akkor nyilván már nem várat sokat magára az sem, hogy kerítés-ügyben meakulpázd magad egy picit, ugye?
(A forrásod meg nem forrás; az, hogy a Mandíner három éve mit írt Karácsonyról, kábé annyira mérvadó, mint hogyha Orbánt a 168 órából vagy Bartus vezércikkeiből próbálnánk realistán megítélni. A három év meg ugye maga egy évszázad, akkor Karácsonynak még nem nagyon jutott eszébe miniszterelnöknek indulni, úgyhogy azt választási programnak nézni azért igen erős. Orbán 2007-ben azt mondta ugyi, hogy a szabadság mindig nyugatról jön, aztán hát látod.)
@közösperonos átszállás:
Ez nem cikk, ez videó ahol karácsony kifejti.
Pillanatnyilag nem arról van szó, hogy mit tesz a választások után karácsony miniszterelnök. Hanem arról hogy mi a túró predesztinálja őtet a miniszterelnök jelöltségre és hát én csak a griberliket találtam.
Valóban: hogy süllyedhet valaki olyan mélyre hogy nem követi a mi a f…nak hagytam magam rábeszélni karácsony minden rezdülését. Ilyen emberek vannak, hát most mondd meg….
@közösperonos átszállás: Az még hagyján, de 2015-ben pedig ezt mondta:
„Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson. Ezért mi az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk.”
valasz.hu/itthon/az-megvan-amikor-orban-viktor-az-iszlam-katonakat-elteti-127213
Ez egyrészt egyértelműen felveti Karácsony Gergely felelősségét, másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy az eféle szélkakas politikai kalandorbűnözők helyett miért kell feltétlenül Orbánra szavazni 2018-ban is.
@közösperonos átszállás: Egyébként érdemes ezt is megnézni:
sztarklikk.hu/kozelet/orban-fanatikusait-igy-meg-senki-nem-szembesitette-sotetsegukkel/285451
Nem is a primer kör, amiről a cikk szól (tehát hogy simán anyázzák a szerzőt, amíg OV magvas gondolatait az övének hiszik), hanem a kommentek, vagyis hogy UTÁNA, amikor mindez már kiderült, mindenfajta kétely, önreflexió vagy egyáltalán bármilyen gondolkodás nélkül folytatják ugyanabban a ritmusban.
(És te most éppen kifogtál egy ilyen „vitapartnert”, de azért sok sikert)
Annyira elszégyelltem magam hogy nem követem mi a f…-nak hagytam magam rábeszélni karácsony minden rezdülését, hogy még a Párbeszéd honlapját is megnéztem abbéli igyekezetemben hogy megpróbáljam jóvátenni a jóvátehetetlent.
alapjovedelmet.hu/
Eztet találtam ottan.
@kuszkusz1: Te az a fajta vagy, aki jutalékot kap, hogy Karácsony neve helyett mindig az eposzi jelzős szerkezetet használd, vagy az, aki önként hülye?
„Orbánék sajnos kurva szabályosan lépték meg az Alaptörvényük meghozatalát, piszkos csirkefogók módjára, de sajnos teljesen szabályosan, függetlenül attól, hogy pár nyolcvanéves ex-alkotmánybíró bácsi mit beszél össze erről az elfekvő büféjében.”
Nyilván, ha egy jotunder másképpen látja, az akkor rögtön maga a megfellebezhetetlen igazság.
@félázsiai nagymagyar: Ja és ráadásul igazán érzékenyen és kultúráltan gondolja a mást. Viszont KG kijavította a CV-jében vagy micsodájában az évszámot. Tehát OLVAS TÉGED!!! Véleményformáló lett jotunder!
Ez után a poszt után jobban tenné az egész ellenzék, ha magára húzná a sötétítőt és kussban maradna a választás végégig. Aztán meg már úgyis mindegy.
@félázsiai nagymagyar: Konkretan mi nem alkotmanyos az Alaptorveny megszavazasaban?
@ámbátor: Érdeklődésedet köszönöm. Eddig azt hittem a karácsony mérlegelése folyik abból az alkalomból hogy a miniszterelnök jelöltté lőn. Viszonyom az eposzi jelzőkhöz, vö: Hókarú Nauszikaá, mi a f…nak hagytam magam rábeszélni karácsony akkor válik esedékessé ha én jelölöm magamat a posztra.
@jotunder: Az az érv, amit elutasítasz:
hvg.hu/itthon/20120307_voros_imre_essze
A 2010-es választásokat törvényesen & szabályosan megnyerő Orbán–Simicska-párt („Fidesz-MPP”) a hatalomra kerülése utáni időkben lopakodó parlamentáris puccsot hajtott végre.
Ebből következően a jelenlegi Orbán-rezsim nem legitim.
(Napra pontosan természetesen nem határozható meg a dátum, amikortól kezdve szimpla puccsisták „irányítják” az országot. Ami biztonsággal kijelenthető: 2018-ban már több éve ez a helyzet.)
_Bárki_, akik segít nekik fenntartani a törvényesség látszatát (pl. ellenzéki szerepben indulásával hitelesíti a választásokat), kollaboráns.
@félázsiai nagymagyar: A bacsi bolondos.
@jotunder: Ez ütős.
@labrys: Igazából Orbánék már 2006-ban is csendes puccsal kísérleteztek a maguk gyáva háttérből uszító módján. Ne legyenek kétségeink, hogy most mindent, azaz MINDENT el fognak követni, h a kezükben maradjon a hatalom.
@kuszkusz1: „Annyira elszégyelltem magam hogy nem követem mi a f…-nak hagytam magam rábeszélni karácsony minden rezdülését”
Nem erről volt szó, de hát ezt te is nagyon jól tudod. Arról volt szó, hogy ezt tudtad leírni:
„és egy kukkot sem tudunk róla hogy mit kezdene a határvédelmi kerítéssel és egyáltalán a bevándoroltatás kérdésével”
…úgy, hogy meg sem próbáltál tudni róla; a legelemibb lépéseket sem tetted meg, hogy egyáltalán képben legyél, és így mondtad azt, hogy Karácsonyról nem lehet tudni ebben a témában semmit.
(Az „egy kukkot sem tudunk róla”, az természetesen azt jelenti, hogy „egy kukkot sem lehet tudni róla”, mielőtt még abba a zsákutcába próbálnál behátrálni.)
A bevándoroltatás megint egy érdekes kifejezés egyébként; véleményem szerint totálisan irreleváns, hogy Karácsony hogyan próbálna kezelni nemlétező jelenségeket.
@közösperonos átszállás: engem mondjuk sokkal jobban érdekelne, hogy lehet-e, kell-e valamit kezdeni a kivándorlással, vagy csak az a megoldás, hogy rendbe kell rakni az országot és akkor ez is megoldódik.
@ámbátor: „engem mondjuk sokkal jobban érdekelne, hogy lehet-e, kell-e valamit kezdeni a kivándorlással, vagy csak az a megoldás, hogy rendbe kell rakni az országot és akkor ez is megoldódik. „
Itt megint szubjektív dolgokat tudok csak mondani. Szerintem kellene kezdeni vele valamit, de „megoldani” nem lehet. Csökkenteni, azt lehet, illetve embereket visszacsábítani, előbb-utóbb az is menni fog, valamilyen mértékig.
Én például többeket ismerek, akik addig vannak kint, „amíg egy lakás árát össze nem spórolják” (nem pestiét). Tekintve, hogy a lakásárak kimondottan a kereslet és kínálat által kijelölt célkeresztben szoktak tanyázni (Pesten nyilván az építési költség ezt fölülről korlátozza, de vidéken nem, illetve csak a mainál sokkal-sokkal magasabb szinten), ez nem tudom, mennyire működhet tömegesen.
A másik, amit hozzácsapnék („valamennyire kapcsolódik” jeligére), hogy huszonévig nem tekintettük problémának és meg sem próbáltuk kezelni az elvándorlást (országon belüli kivándorlás, ha tetszik 🙂 ). Ezt állami intézkedésekkel lehetett volna, és még mindig lehetne lassítani, még csak nem is feltétlenül mínuszos a történet államilag (a Pesten koncentrálódó népesség kiszolgálására irdatlan pénzeket kell infrastruktúrára költeni, miközben vidéken ez sokszor megvan), de nem nagyon volt rá akarat, sőt annak felismerése sem biztos, hogy megtörtént, hogy bizony ez is probléma, vagy hogy állami felelősség ez is. (Egyes országrészek elcigányosodása a cigányok hibája, stb.)
Amit amúgy nem nagyon tudok hova tenni, csak érdekesség, hogy a nyugaton dolgozók aránya 2010 előtt elmaradt a többi kelet-európai országhoz képest (akár csehek, szlovákok, lengyelek is). Tippem sincs, hogy ez annak a jele, hogy a magyarok jobban ragaszkodnak Magyarországhoz (és így könnyebb lesz/lenne visszacsábítani őket), vagy hogy nehezen lépnek (és így kurva nehéz lesz/lenne visszacsábítani azt, aki egyszer már rászánta magát és váltott).
Közben amúgy szép lassan sikerül egyre jobban felszámolni azokat az érveket is, amik alapján anyagilag megérte itthon maradni (pl. egy gyerek bölcsije-óvodája, amennyire tudom, az angoloknál és a németeknél is elég horror, ahhoz képest itthon kb. ingyenes, volt).
cdn.blog.hu/pa/pangea/image/abra10.png
http://www.hetek.hu/files/2013/04/kivandorlas.jpg
m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/grau3.jpg
Nyilván minden kivándorlónak van egy saját sztorija, de valahogy nekem az az érzésem, hogy sok sztoriban az a közös pont, hogy sokan 2010 környékén vesztették el a hitet, hogy ebböl az országból még lehet valami, belátható idön belül. Nem volt akkor rohamos életszínvonal csökkenés vagy reálbér csökkenés, nem az aktuális állapot elöl mentek el, hanem a kilátások tüntek hirtelen sötétebbnek.
@ámbátor:
Ki kell abranditsalak de ebben szerintem sokkal nagyobb resze volt a gazdasagi vilagvalsagnak. 2008-ban egyaltalan nem lehetett meg itthon erezni a hatasat es csak valamikor 2009 vege fele kezdett begyuruzni. Egyfelol elkezdtek a cegek munkaerot leepiteni masfelol meg elkezdtek megnoni a svajci frank alapu lakas es autohitelek torlesztoreszletei. Ja es Orbanek is ekkor kezdtek megszoritasokba amit ugye nemazemberekfizettekmeg (mar elnezest de lofaszt nem).
Akkoriban tele volt az IWIW uzenofalam ketsegbeesett posztokkal ahogy egy csomo fiatal ismerosom munkat keresett. De emlithetnem nagynenemet is aki apolonak ment ki Svajcba hogy ne vegye el a bank a csaladi hazukat.
Szoval ez nem hit kerdese volt hanem egyszeru es kimeletlen kenyszer. Sokaknal szo szerint a napi megelhetes es/vagy lakhatas kerult veszelybe a valsag es utohatasai miatt.