Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — XI.

Eredeti szerző: Pásztörperc

A Wikipédia szerint az alternatív Kossuth-díj nevű elismerést 1996-ban hozta létre Balogh Gyula vállalkozó, Vaja község egykori polgármestere és Földváry Györgyi budapesti lakos. Az Alternatív Magyar Művészati Díj Alapítvány kuratóriuma öt, állami Kossuth-díjjal kitüntetett művész:

Gyurkovics Tibor író, az alapítvány elnöke,

Jankovics Marcell filmrendező,

Makovecz Imre építész,

Melocco Miklós szobrászművész és

Schrammel Imre keramikus.

Földváry Györgyi szerint azért hozták létre a díjat, mert ebben az országban „rettenetesen” befolyásolja a politika a művészeti díjakat, így szükség van olyan civil díjakra, amelyek valóban az életművet és nem a politikai hovatartozást díjazzák. Ennek festői alátámasztásaként 1999 és 2002 között nem osztották ki a díjat — ugyancsak Földváry Györgyi szerint azért, mert akkor olyan kormány volt az ország élén, amely megpróbálta azokat a művészeket értékelni, akik megérdemlik a díjazást.

Az eddigi alternatív Kossuth-díjasok:

• 1996: Hernádi Gyula író
• 1997: Bertha Bulcsu író, újságíró
• 1998: Mészöly Dezső író
• 2003: Wass Albert író, költő (posztumusz)
• 2004: Döbrentei Kornél költő
• 2005: Berecz András mesemondó
• 2006: Szalay Károly író és Nagy Ervin építész
• 2007: Reviczky Gábor színész
• 2008: Medveczky Ádám karmester
• 2009: Kubik Anna színművész
• 2010: Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész

Kukkantsunk bele, miféle az olyan művész, aki megérdemli a díjazást!

Döbrentei Kornél: Hova tűnt a vitézség, fiúk?

K.Zs.-nak

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
meddig hátrálunk még, a méhfalig?
Szent Szűz népe! – mintha a szülőcsatorna
a feltámadás dögtemetője volna,
mintha barackvirágból is gyászszag lengne,
betemet az abortuszok mocska, szennye.

Fiúk, ne tűrjük, fonákul essen minden,
kockán nyer a sátán, legalul az Isten,
fügefalevéllel álcázott a pokol,
Édennek hiszi sok elvakított botor!
Ocsúdjatok! Az önfeladásnak vége,
maszlag-pácolt pecsenyegalamb e béke,

szárnya széjjeltépve, falják két pofára,
Fiúk, figyeljetek a Turul madárra,
ha nem, cselédek maradtok, tányérváltók,
Trianon óta nem jártak le a váltók.
Konokul csatát állni, esély s számadás,
Hunor-Magor sarjak, fel s ellentámadás!

Huszáros választ, intőt, ne csak a mának,
féljenek előre is, kik felprédálnak.
Ne a végső lehetőt, a lehetetlent
kísértsük, s akkor a Szent Korona megment.
De veszni se úgy, mint Széchenyi, Teleki,
a végzetet ne pisztolycső dörögje ki:

óvjuk a teremtés-bimbót: a koponyát,
mily tékozlás, ha ólomgolyó robog át
és nem gondolat a kiművelt emberfőn,
anyaföld-látni velőhabos tengerről
nagy ár, megérhetnénk, ahogy jussként dukál:
létünket élet váltsa meg, ne önhalál.

Ne a kopjafát, akkor inkább a kopját,
ha sírjaink a globuszt is fogják,
ne lágy gesztust, mely latrokat ment fel rendre,
inkább sújtva számonkérőn, elrettentve,
mint Balassi, Zrínyi, Petőfi tette itt,
s megemlegették a Magyarok Istenit

a cenkek: szívről szívre kellett vívniuk –
Azóta hová tűnt a vitézség, fiúk?
Fakó példa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre,
ki lőni mert gestapós pribékseregre;
hol van a fajtánkért aggódó regiment?
Bérecz s a Pesti Srácok hada lepihent

kék koporsóba végleg, álmuknak kijár
a hősi való: itt minden férfi végvár,
S ma gyávaság sötét bűzmirigye a hold,
Bajcsy horpadt ötpengőse fényesebb volt,
s a tanulság is: szabad nemzetté a nyáj
úgy válhat, ha egy emberként forradalmár.

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
Meddig hátrálunk még, a méhfalig?

Nehogy az a vád érhessn minket, hogy összekeverjük az alternatív költő írói munkásságát a politikaival, lássunk valami olyasmit is, ami nem ennyire közvetlen, hanem finoman (mondhatnók, költőien) áthallásos — afféle szerény ars poetica:

Döbrentey Kornél: Istentelen színjáték; Madách lerúgja csizmáit

Úristen,
mire vihettem volna, ha nem itten
születek, a magyar Golgotán,
ős szokás szerint megkésve és mégis túl korán,
itt a szélnek sziszegve kígyónyelve nő,
bakó-suhintás ritmusára távlatos a Vérmező –
s ha csak a pusztulás magzik föl a száma nincs,
gyérlegendájú parcellákból – méhükben fiadzik a nihil kincs –
moccan a csillagóra-járású vetésforgó,
és akkor a mindent magába fojtó
parlag, a tartalék-televény
gerjeszti tovább a sejtbarát hitet, hogy van remény, van remény –

Lehettem volna a legnagyobb talán.
Meggebedt volna itt Goethe úr is, Mefisztóval az oldalán,
elölt képzelettel senyvedne, mint egy kretén,
s szárnya-rohadva döbbenne rá: ezen a sártekén
vagynak oly ország-marasztó kátyús helyek,
ahol csak alant szálló Luciferek
zseniálisan önző és ádázul ostoba
csatlós-hadáé a lendülés joga,
itt működő vulkán minden seb,
elszennyesített a menny, a pokol fényesebb;
azért Kárpát-medence, hogy fájjék ez a keserves tájék,
ahol istentelen levezényeltetik az ISTENI SZÍNJÁTÉK,
kijátszott, balekká bebutított népek egymás vérét isszák,
ettől tobzódnak örök virulásban a kulisszák -,
s élesben a disznók, előttük a gyöngyök
maradékká aszott vérgöröngyök;
vörösizzású borban sisteregtetett, apokaliptikus éjszakán
tört rám a látomás; úgy csonkítják meg majd a hazám
a kupec-szenvedelmű győzők, ahogy Vasvárit lefejezték
s feldarabolták a mócföldi fejszék,
ahogy nővéremet trancsírozták szét, fölszított hentesek,
a vasárnapi misés, levendulaszagú „rendesek”,
a húsdarabokat a sárba vetették,
s a visító, röfögő kondával föletették;
a sötétben csámcsogás hallszik hatalmasan,
itt minden nap az év leghosszabb éjszakája van.
Világos után, ha bitófa-mankón is, de addig lábol
a népem „míg maga magát… ki nem küzdi a homályból”,
kiegyezve mindig rosszul –
Alkunk hetedíziglen a visszájára fordul.
Úristen
Mire vihettem volna, ha nem itten …,
ha nem ehelyt kell ábrándjaimat életre keltnem,
ezen a nyelven,
amely az ÁRVASÁG hasonlata,
akár muszkasereg rengetegében a magyar baka,
ezen a nyelven, mely még mindig priusz,
ám isteneket gyönyörre bűvölő, ha zendíti aranyjánosi géniusz,
Úristen, mi lehettem volna, ha nem itt kell gondolni merészet,
ahol tragikus aktualitás az enyészet –

És mégis csak itt, kínzatva kételytől: mint ganédombhoz a trágyaféreg,
a feladathoz vajon felérek?
A FELADATHOZ, mit nem kerestem, de sorsul kaptam.
Nagyisten, legalább Te bízzál magadban.

Bár a ma az ideg-elme kategória van soron, az igazán borzalmas költőknél ezt sosem sikerül teljesen különválogatni a debilitástól. Kornélunk is adós marad egy rakás válasszal — kezdve tüstént a címben azzal a kérdéssel, hogyan tud Madách (vagy bárki) egyszerre több pár csizmát is lerúgni? Hacsak nem a polcról…

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517285-6ab259b5c4a58' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517285&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517285-6ab259b5c4a58&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517285-6ab259b5c4a58' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>