Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — XX.
Eredeti szerző: Pásztörperc
Mivel a klasszikus görög-római szerzők némelyike máig olvasható, úgy gondoljuk, hogy vannak olyan versek, amelyek tértől és időtől függetlenül jók (miközben egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ezeket a költeményeket egy japán vagy zulu is jónak tartaná — gondolom, hogy némelyikét igen, másokat meg nem). No de vannak súlyos ellenpéldák: olyan költők olyan művei, amelyek egykor aktuáliasak voltak, mára viszont…
A klasszikus példa ebben a műfajban Petőfi Sándor, aki volt annyira jelentős alkotó, hogy epigonjaival még ma is Dunát lehetne rekeszteni (sajna, nem tesszük)… Hogy mennyire elcsépelték mindazt, amit megérteni véltek belőle, akkor láthatjuk a legjobban, ha ideidézzük példaképüket magát:
Petőfi Sándor: Magyar vagyok
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február)
Ja, Petőfinek persze semmi köze nem volt a jobboldalhoz. Mármint életében…
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528594-6ad18d94d2860' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528594&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528594-6ad18d94d2860&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528594-6ad18d94d2860' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>