Kilenc hónap
Eredeti szerző: maroz
Lassan ennyi ideje (plusz nyolc év, de kicsire nem adunk) várjuk, hogy mondja már meg, mit akar. Hogy megmutassa magát. Hogy felsírjon végre. Várjuk, mint nagylány házibuli után, aztán vagy megjön, vagy nem.
Eszembe jutott ez a kilenc hónap, mint cím, estem is lendülettel a billentyűzetnek, beetetés megírva, lapozás betéve, tizennyolcas karikát most nem teszek, mert egyesek legutóbb is félreértették, szóval nagy elánnal húznám a gilisztát a horogra, kilenc hónap, a fideszkormány éppen kilenc hónapja regnál — ööö, izé, na várjunk. Induljunk el a kályhától, mert másként belezavarodunk! Volt ugye áprilisban az a heves koitusz a kabinokban, de rá szűk két hónapra megszületni látszott valamiféle csimota, szóval ez a kilenc hónap nem nagyon akar kikerekedni. Viccelődhetnénk azon, hogy ez a kilenc hónap valójában egy testen kívüli terhesség volt, és majd pár év távlatából tényleg nehéz lesz nem olyannak látni az elmúlt kilenc hónap kormányát, mint egy inkubátorban küszködő szerencsétlen torzszülöttet, de menet közben beugrott egy jobb párhuzam.
Szakítsunk az antropomorf megközelítéssel, úgy kerekebb lesz. Nem embergyermek, hanem csimasz. Hernyó. Így már kerek: áprilisban koitusz (dugnak egyáltalán a lepkék? — biológiából föl voltam mentve), petélés, júniusra kikelt a hernyó (baromi randa lett), kilenc hónapig csúszott-mászott, és most, ezen a hétvégén elvonult begubózni.
Mi pedig türelmetlenül várjuk a nagy metamorfózist.
Ez az, ami nem fér az én fejembe, ez az állandó várás. Hogy igen, most még pondró, de már hamarosan! Hamarosan mi? Nekem mindegy (nem az), mert én nem vagyok a szavazójuk, de mit remél Ön, kedves olvasó, aki rájuk voksolt? Mire számít? Vagy majd megmondja, ha már látja, hogy pontosan arra számított, amit kapott? Hát-hát.
Lenne ennek egy konzervatív módija is — már ha érdekel manapság egyáltalán valakit ebben az országban a konzervatív módi, amit nem nagyon hiszek. Éppen a napokban parentáltam el az egyik kedvenc blogomat, azt, amelyik időnként kifejezetten ügyesen igyekezett a konzervatív irány látszatát kelteni, de mára oda jutott, hogy csak pendely nélküli menyecskékkel képes eladni magát. Szóval, nem nagyon hiszem, hogy lenne rá kereslet, de én akkor is elmondom.
Nem túl bonyolult ám: van a párt — na jó, többesszám: vannak a pártok. Azok elmondják úgy nagy vonalakban (igen, úgy nagy vonalakban, legalább), hogy mit is szeretnének, és mi, polgárok annak alapján döntünk. Mondom, úgy nagy vonalakban. És igen, lehet füllenteni a választási kampányban (udvarolt már ön? udvaroltak már önnek? érti, miről beszélek? mer’ azér’!), de nem a nagy vonalakban. Kis füllentéssel meg lehet szerezni a hatalmat — igaz, naggyal is, de annak a következménye másnap mindig fájdalmas katzenjammer, és nem nyugodt kormányzás. Amikor már a kifejezetten fidesznemtávoli elit néhány prominense is szinte szó szerint a nagy vonalakat hiányolja („Hanem mert az elmúlt négy-nyolc évben nem készültek fel a kormányzásra”), szerintem érdemes lenne nekünk, mezei polgároknak is elgondolkodnunk. Persze nem tesszük, mert mindig van valami aktuálisabb, magasztosabb. Izgalmasabb témák: lopott-e Bakáts Tibor a moszkvai kereskedelmi kirendeltségről sukorói ingatlancsere-ügyletet — erről nyilván egyszerűbb véleményt formálni, mint arról, hogy mi a répát kezdjünk itt magunkkal, káeurópa fészkes közepén, húsz évvel az után, hogy eldöntöttük, miszerint mégiscsak akarunk kezdeni magunkkal valamit.
Van az a hagyományos, konzervatív módi, amely szerint a hatalomra aspiráló, de pláne a hatalmat éppen aktuálisan birtokló előbb elmondja, hogy mi lényegeset szeretne csinálni, mit akar kezdeni olyan nagy alrendszerekkel, mint a gazdaság, a szociális ellátás, az egészségügy, az oktatás. Erről az elmondásról mi, a konzervatív módit kedvelő polgárok jól elvitatkozgatunk, és a hatalom a visszajelzések alapján dönt.
Ami most zajlik, az ennek legfeljebb silány paródiája, de inkább még az sem. Szóvirág-kertészkedés a nemzet Kisvakondjától, a létezés magyar minősége, az. Dicsőséges Hűségeskü Hadjárat és vitának látszó tárgy valamiféle új alkotmányról. Közben meg a várás, a vágy vezérelte gondolkodás által diktált kismillió politikai elemzés arról, hogy ebből a gubóból most már aztán tényleg egy gyönyörűséges pillangó fog kikelni! De ha most nem, akkor legközelebb már kurvaélet, hogy az!
Kedves olvasóm, mi van akkor, ha az a bizonyos áprilisi koitusz egy elbaszott közösülés volt? Ha nem hogy egeret nem vajúdnak meg azok a hegyek kilenc hónap alatt, de még egy nyavalyás muslicát sem? Szerintem nincs akkor semmi (illetve van, az elvesztegetett idő), ha felfigyelünk egy apróságra. Arra, hogy a szuverenitás a miénk: mi, a polgárok vagyunk a szuverén. Konzervatív módi szerint erről a szuverenitásunkról mi, polgárok nem szokunk lemondani mindenféle fülkékben elkövetett aktusokkal, csak átadjuk azt egy éppen rokonszenvesnek tűnő formációnak, haszonbérbe. Gebinbe’, ha úgy tetszik: jól lehet vele keresni, lehet lopni, meggazdagodni — ne forgassunk szemet, tudjuk, hogy ez így működik, de van egy határ. Konkrétan az, amikor a gebines elkezdi magát tulajdonosnak hinni, annyira elszalad vele a ló.
<
p style=”text-align: justify” class=”MsoNormal”>Be kéne üzenni valahogyan abba a gubóba, hogy minden látszat ellenére lehetnek még ebben az országban konzervatív értékrendű polgárok. Tessék hát igyekezni azzal a metamorfózissal, mert ha valamiféle gusztustalan döglégy kóvályog majd elő a februári tavaszban, lehet, hogy páran nyűgösek leszünk. Belegondoltak már önök abba, hogy mi lesz, mi lehet itt, ha nem csak 61% fogja azt gondolni, hogy inkább rossz irányba mennek a dolgok?
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522292-6826752f3b7c5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522292&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522292-6826752f3b7c5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522292-6826752f3b7c5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@tölgyes: Például az orvosi kamarán belül a háziorvosokat tömörítő szervezet vezetője tiltakozott a szervezet nevében. Kegyed szerint, ha nem tiltakozott minden egyes orvos, akkor aki hallgatott, az mind örült?
Azt hiszem van itt egy alapvető félreértés.
„Nem túl bonyolult ám: van a párt, na jó, többesszám, vannak a pártok, azok elmondják úgy nagyvonalakban (igen, úgy nagyvonalakban, legalább), hogy mit is szeretnének és mi, polgárok annak alapján döntünk.”
Ez telefonok esetében működhet. Ugyanaz a cég legyártja ugyanazt a kinézetű telefont, de a telefonok leírásában más-más funkciók vannak, mi pedig eldöntjük, hogy ugyanazért a pénzért melyik telefont vennénk meg.
De emberi kapcsolatokban a megközelítés olyan, mintha itt csak robotok lennének kötött pályán. Ideje felfogni, hogy a helyzet az, hogy adott az ember, vagy a párt, akit valamennyire ismerünk. Eldöntjük, hogy melyikben bízunk, és rá szavazunk. Számíthat, hogy mit ígér, de nem kulcskérdés. Az ember maga a program (mondta Tölgyessy Péter).
Mi van, ha valami olyan történik, amire nem számítottunk előre? Mert ugye az esetek többségében ez történik. Nagy-Britanniában még kormányprogram sincs!
A konzervatív vallásos Gyurcsányra fog szavazni, ha bejelenti, hogy bevezeti a kötelező hittant? Kétlem. Elképzelhető lenne, hogy Gyurcsány ilyet bejelentsen? „Miaz, hogy! Nagyonis!”
Az, hogy a tisztelt posztíró nem találkozik konzervatívokkal, leginkább azért lehet, mert a monitorral találkozik az emberek helyett. 😛 (Nyilván vannak más okok is, de a konzervatív emberek nem szenvednek a nemlétezés problémájában.)
Mindenkinek jó hétvégét!
Csúnya vád, hogy nem történt semmi 9 hónap alatt. Lássuk mik történtek:
– lerombolták a manyup rendszert
– lerombolták a Költségvetési Tanácsot
– lerombolták a jogbiztonságot
– lerombolták az AB-t
– lerombolták a Köztársasági Elnök státuszának tekintélyét
– lerombolták az ország nemzetközi tekintélyét
– lerombolták az elvileg független intézmények függetlenségét
– stb.
Ja, és kiplakátolták a NENYI-vel az országot is, meg megtudtuk hogy a zsarolás az szabad választás.
De nektek semmi nem elég! Mindig több kéne, miii?! Meg sem érdemlitek Viktort! Gyöngy a disznók elé…
@tölgyes: Ismert hülyeség. Az államadósság a világgazdasági válság miatt bekövetkezett árfolyamromlás miatt nőtt Gyurcsányéknál 70-ről 80%-ra. Forintban ez 18-ról 20 ezer milliárd-ra. Nem mindegy, hogy az euró árfolyam 250, vagy 300.
Az előző kormány nem öncélúan költötte a pénzt, megpróbálta modernizálni az országot és a saját lábára állítani az embereket. Ők ezért nem lopták vissza azt a pénzt amit az emberek nyugdíjára tettek félre és amiből ez a kormány úgy csinál, mintha adósságot csökkentene. Ők azért építettek autopályákat, hogy az addig elzárt helyeken élők is bekapcsolódhassanak a gazdaságba. A költségek racionalizálása, ami a reformokat jelentette volna, a magukat szavakban hazafiaknak hirdetőkön sajnos megbukott.
A most hatalomra jutott Pató Pál párt, semmit nem óhajt a közre költeni. Nem kell metró, nem kell Szépművészeti Múzeum, nem kell kultúra, nem kell panelfelújítás, nem kell bölcsöde, óvoda. Nem kell semmi, mert szerintük nem jut. Ami szerintük nekünk kell az egy Pozsgai-féle új alkotmány, nekik meg egy 530 lóerős Audi.
Hát itt tartunk.
@tölgyes: Mert a szavazás nem arról szólt, hogy az állam ismét magasabb adókkal, és új költségvetési forrásokkal lássa el az orvosokat, hanem hogy akarnak-e az emberek fizetni, vagy nem. Nem akartak, de erről az orvosok is tehetnek. Akkor hol lenne már jogos a hiszti?
@old_field: Nem tudok igazat adni neked, de 9 hónap után tényleg nincs eredmény, csak a kudarcot látni.
@sárkányfő: Pazar lista. Hátha mostmár ellesznek egymással. Talán kihúzzuk a ciklust további károk nélkül.
@sztd: Van igazság abban, amit ír, de a választásokat nem a biztos szavazók (párttagok, szimpatizánsok), hanem a „bizonytalanok” döntik el. Ők azok, akiket meg lehet vezetni a szép jövő ígéretével.
Fentebb már érintettük, hogy a kőkemény igazságra (csak annyit költhetünk, amennyink van) az emberek többsége nem vevő. Az nyer, aki kitalálja, milyen aktuális témával lehet elnyerni az emberek szimpátiáját.
A Bajnai-Oszkó kormány kikezdése rossz taktika, az az időszak a számokról szólt, amiket leírtak, visszakereshetőek, ténylegesek. Eszméket lehet ütköztetni, a matek reál-tantárgy.
@sárkányfő:
Elfeledkezel a kézzel fogható eredményekről:
1. Az első időszakban lecsuktak vagy 3 kiskorút, mert loptak.
2. Orbánnak vettek egy Lap Topot, mert nem volt arra pénze, ma már fészbukozik is egy kis segítséggel.
3. Lézer János megvállik az S8-tól.
Egyszóval vannak eredmények.
@sztd: Biztosan elkerülte a figyelmedet az „úgy nagyvonalakban” kitétel.
Pedig én erősen megpróbáltam hangsúlyozni.
Egy régebbi demokráciában az a jó, hogy eléggé üzembiztosan tudja a polgár, hogy mit várhat, mire számíthat egy-egy adott párttól, vagy a hatalmat éppen gyakorló politikai formációtól. Nálunk meg francokat. De hát éppen erről szólna a poszt. 🙂
@sztd: Szeretem a konzervatívokat. Főleg, ha megmondod mi a frászt is kéne konzerválni. Csak nem ezt a trutymót ami most van?
@Gerzsonka: tölgyes nekem hónapokkal ezelőtt kifejtette (talán a Mandineren), hogy a netikettet nem szavazták meg kétharmaddal, ezért őt nem érdekli és rá nem vonatkozik.
@mizrolist: LOL! 😀
@igényes: Ja tényleg!
Meg az is igaz, hogy sokat tesznek a munkanélküliek elhelyezéséért! Pl. a Vitézy-klán már sínen van, de Schmitt unokaöccse, Pálffy felesége, vagy a Kontrát Karcsi kislánya is gőzerővel termeli a GDP-t! Mi ez ha nem a Haza szolgálata?
De ezek a szar blogok csak nyavalyognak… ócsárolják a nagyszerű eredményeket… 🙁
@sárkányfő:
Csak úgy jönnek az üzletkötések, mindenki mintha ide akarná hozni a pénzét.
Folyamatosan kirugják az embereket, termelik az újabb munkanélkülieket. Januárban már 90 000 új munkanélküli regisztráltatta magát, ezekhez jön még a megszüntetésre ítélt MNYP-k dolgozói, karbantartói.
8333 új munkahely kellene havonta, de tényleg csak erről a 4-ről tudok én is, amit említettél.
@tölgyes: Ami pedig a tolvajkodást illeti: épp ezért kell új alkotmány. Olyan alkotmány, amelyik garanciákat nyújt arra, hogy a tolvajokat nem csak 12 évvel a bűnelkövetés után tudják rács mögé dugni…Mert bizony a jelenlegi jogállami keretek már csak ilyenek..
nem akarok személyeskedni, de büntetőügyekben gyakorlott jogászként azt kell mondjam hogy ez annyira sötét gondolkodás, hogy ehhez képest a néger világít az alagútban.
@aronsatie: a szemtelen tüntetők azért még nem szemkilőtt tüntetők…
te tudd meg: gyurcsány MINDENKINEK kilőtte a szemét. nem csak csípte.
@sárkányfő: Arra célzol, hogy keressem fel a kormánypártban levő vezető politikust és hivatkozzak arra, milyen zsenánt a munkanélküli rokon?
Nincs hozzá pofám.
@nu pagagyí:
„Az államadósság a világgazdasági válság miatt bekövetkezett árfolyamromlás miatt nőtt Gyurcsányéknál 70-ről 80%-ra. Forintban ez 18-ról 20 ezer milliárd-ra. Nem mindegy, hogy az euró árfolyam 250, vagy 300.”
Ja. És attól, hogy a GDP 6%-kal visszaesett és sajnos az államadósságra nem hatott a válság, mert az nem esett vissza és ez önmagában 5%-os GDP arányos adósságnövekedést jelent. Mindez nem jelenti azt, hogy nem qrták el. Viszont a szoci osztogatási politika hatásait különválasztani az elmúlt 80 év legnagyobb gazdasági válságának hatásaitól már olyan közgazdasági absztrakciót igényel amire az egybites Fidesz droidok már nem képesek. Nekik bőven elég annyi, hogy gyurcsányahibás.
@maroz:
„…Nekem legfeljebb arra van esélyem, hogy az unokám konzervatív legyen…”
Amikor fideszék izomból nyomatták, hogy ők polgárok, a könyvem mottójául választottam az alábbi zsidó viccet:
– Mondd rabbi – kérdezi a harmadik diplomáját frissen megszerzett zsidó -, ha három diplomám van, akkor értelmiségi vagyok?
– Persze fiam – feleli a rabbi -, ha az első a nagyapádé, a második az apádé.
Az értelmiségi valóban így terem. Konzervatívvá a korral válik az ember, nem a neveltetéstől. A 20 éves konzervatív igen magányos fajta. A konzervatívság indul olyan piciségekkel, hogy az kifejleszt apró rigolyákat, és végződik azzal, hogy minden változást ellenségesen fogad (vö.: ezek a mai fiatalok, bezzeg az én időmben). Az írástudatlan tökfej ugyanúgy megkonzervatívodik, mint az akadémikus.
A poszthoz meg:
Ahhoz, hogy egy diktatúra megszülessen, kell egy 75%-os társadalmi támogatottság. Ez most megvolt a Fidesznek, élt is vele. És tudta, hogy 1 év alatt ez a támogatottság el fog tűnni, tehát addig kell bebetonozniuk magukat, és ez mindennél fontosabb volt, tekintve azt, hogy a legjobb akarattal se lettek volna képesek olyan varázslatot találni, amely pannon pumát csinál a parlagi punnyadóból.
Egy diktatúrát viszont fenn lehet tartani 30%.kal is, amíg aztán el nem fogy a pénz. Az a baj itt, hogy nincs elég pénz diktatúrát üzemeltetni. Ahhoz ugyanis igen jól fizetett rendőrség, nagyon sok kellően dotált házmester és lelkes tanárok tömege szükségeltetik. Ugyanakkor egy diktatúra előtt három út áll a társadalmi elégedetlenségek levezetésére:
1.) ingyen ebédet oszt a szegényeknek
2.) lelöveti a szegényeket
3.) háborúba küldi őket
Ingyen kajára lenne pénz, ha elég tökösek volnának ahhoz, hogy a kiski összesben található megoldást meglépjék, se szerintem semmi tökösség nem található bennük.
Lelövetni az éhségmenet résztvevőit pedig elég cinkes, mert nem lehet eleget lelövöldözni ahhoz, hogy társadalmilag finanszírozható legyen a maradék, tehát azzal csak a parazsat lehet az avar alá kotorni.
Háborúra meg talán az a lehetőség áll fönn, hogy újra bevezetjük a sorozást, és a hadsereget kölcsönadjuk Afrikába fele-fele arányban az egymással harcoló törzseknek üveggyöngyért.
@maroz:
Maroz.
Ha már 9 hónap…
Nem kéne ránézni a születési statisztikákra ?
Lehet, hogy máris tumultus van a szülőszobákon.
Lehet, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya győzelmétől meglódultak a termékenységi mutatók.
9 hónappal ezelőtt duzzadt már a … jövőbe vetett hit.
Mondjuk én sajnálom, hogy Mubaraknak nem tudtunk most eladni dolomitot, jól jött volna.
Viszont óva intem a kormányt, hogy jól fontolja meg érdemes-e felajánlani homok beszállítását a sivatagi országoknak. Állítólag nem megy annyira ott az esőcsízma sem, meg a szőrme sem, sejtem miért. Inkább jégcsapokat kellene szállítani.
@aronsatie: amikor megszűnt, az addigi ellendrukker orvosok megijedtek és siránkozni kezdtek, hogy ki fogja nekik ezt a bevételi lehetőséget pótolni
bezony, éger egy pillanat alatt váltott, ellenezte vizitdíjat oszt amikor eltörölték felsólítota a kormányt hogy pótolja. az ütő is megállt bennem, hogy miként lehet valaki ilyen álostoba takonygerincű.
Nem tudom tudok-e segíteni?
Obama beszédét haloottam, az Európai Unió soros elnökének beszédét nem találom, hol lelem meg?
@kiskii: Én egy kicsit mindig konzervatív voltam. Nagyon utálom ha változtatni kell a szokásaimon, ami tegnap jó volt, az általában ma is jó, szeretek ugyanazokon az utcákon sétálni, sokat jelentenek számomra a megszokott ízek. És valamelyest szkeptikus vagyok a rációval szemben, félek a társadalomformálástól, és nem feltétlenül fogadom el önértékként a progressziót. Másfelől nem vagyok elég praktikus, és a konzervativizmus praktikus dolog, néha azért szimpatizálok a teoretikus dolgokkal, és persze nincsenek elmúlt korokkal kapcsolatban furcsa nosztalgiáim. Ahogy egyébként elég sok valódi konzervatívnak sincsenek.
A konzervatív szemlélet egy lelki beállítódás, és igenis nagyon fiatalon alakul ki, és nem feltétlenül vezet konzervatív politikai nézetekhez. A pár hete elhunyt világhírű harvardi szociológus Daniel Bell mondta magáról, hogy ő gazdasági értelemben szocialista, politikai értelemben liberális és kulturális értelemben konzervatív.
@kiskii: Nagyon találó a vicc, valami ilyesmire gondoltam én is. Lehet, hogy már megírtam a saját megvilágosulásomat a konzervativizmust illetően, franc ebbe a feledékenységbe, mindegy, legfeljebb meg lesz írva többször is.
A történet kerete: egy, kifejezetten ifjoncoknak szervezett díjlovagló versenyen egy bukszus közepén kucorogtam, hogy jó fotókat tudjak csinálni, tőlem vagy harminc méterre mutatta be a gyakorlatát egy sóskúti manó, amit a trénere, egy bizonyos Eilika von Habsburg izgatottan figyelt, tőlem vagy alig hat méterre állva. Tehát a képlet: Eilika a puszta közepén áll, nem tudván, hogy én, szándékolatlanul persze, látom-hallom őt.
A történet: a gyerek rontott valamit, vagy a ló botlott, már nem emlékszem, a lényeg, hogy Eilika száján a nagy izgalomban kicsúszott egy szinte alig hallható sájze. Amit egy nagyon furcsa koreográfia követett: elpirult a haja tövéig, reflexszerűen a szája elé kapta a kezét és ijedten körbenézett, pedig ismétlem, azzal a tudattal volt, hogy harminc méteres körzetben senki emberfia nincs a környéken.
Egy halk, felindulásból elkövetett aprócska sájzéért. Na, ez az a konzervativizmus, amit nem lehet projektidentitásként megszerezni, ehhez azt a valamit, azt a szükséges plusszt otthonról kell hozni.
@Lumieres: Picit lassítsál már, mert mindenki elmegy a blogról.
Valahogy rá kéne venni a Gordon-Oszkó párost, hogy szálljanak be a politikába. Legalább lenne egy újabb választási lehetőség.
Csak hát ők sem hülyék ennyire!
@Lumieres:
Izé.
Te mostan mit csinálsz?
Forradalmat szervezel itten, vagy csak be vagy baszva?
@sárkányfő: Hát ekkora pofátlanságot nem láttam! Köszi! Vincent erről kérlek legyen egy blog!
@Lumieres: Lehet egy nyavaját.
Ez a Lumieres a Meggyes Tamás? Vagy a volt bajai polgármester, akit a fidesz igen kedvesen eltessékelt a pártból, hogy más ülhessen a helyére.
Vannak jelöltek bőven.
@maroz: Vagy nyavalya, és nem pontos jé? Ez mindig elbizonytalanít.
@maroz:
Eilika ügyében:
Ez nem konzervativizmus. Ez neveltetés. Polgári esetleg zárdai vagy nagymamai.
A konzervativizmus szerintem ott mutatkozik meg, amikor a status quo ismeretében ellenzem, hogy azt felváltsák valami kipróbálatlannal. És ezt a szemléletet képviselhetem úgy is, hogy közben teli pofával kurvanyázom.
@igényes: Nem érzem úgy, hogy azt a szájtot reklámozni kéne, sorry. Még ha Lázárt csesztetik, akkor sem. Tényleg sajnálom.
úgy néz ki, lótetű lesz…
@maroz: Ok! értelek! De ez olyan mérhetetlenül pofátlanság.
@tölgyes:
Akkor mi az ami van????Mi az ami várható?? Dolgozni kell úrnők és urak, elvtársnők és elvtársak
Hát ez az, kedves tölgyes!
PONT ez az! Hol? Tudsz olyan programot, amely munkahelyet teremt? Tudom, teremtünk 1 millió munkahelyet! Demagógia. Ez nem terv. Én vállalom, hogy minden magyar nyer a lottón! Megválasztanál kormányfőnek?
Miért nem? Mert hazugság? Jé, tényleg! egy éve még nem zavart!
Már megint az fizet, aki dolgozik, vagy dolgozott. Elvesszük a nyugdíjat, hisz az nem jár, meg különben is, nem várható, hogy nyugdíjasok tömege tűntessen a Kossuth téren, vagy végigfosztogassa a bevásárló utcákat.
@kiskii: Tetszet, ahogy Lumieres-nek feltetted a kérdést, olyan Rejtős volt
@kiskii: szimpla troll, aki Egyiptommal spammel. Süveges Gergő m2-es blogjáról azért vágták ki, mert 30+ kommentet írt be az egyik íráshoz… és mind az egyiptomi tudósítással foglalkozott, aminek semmi köze nem volt a bejegyzéshez.
@kiskii: A szerepeinket illetően lehetünk konzervatívok, sőt, meggyőződésem, hogy sokan vagyunk is, mint ahogyan a liberális szerep is lehet kedvelhető alkalomadtán sokunk számára, én nem annyira erről beszéltem, hanem inkább arról, amikor valakinek annyira lényeges ez a konzervatív szerep, hogy az már az identitása részévé, mit részévé, alapkövévé vált. Szóval a konzervatív szerep egy dolog, a konzervaítv identitás pedig egy másik.
Egy Hódmezővásárhelyi lehetőség. Lézer Jani fia Zsigmond Bertalan (2009)
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkész elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.
A támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek
a) hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként,
b) születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
c) első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
d) hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra a Közalapítvány három évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be.
@Iustizmord:
Ja-ja!
Én láttam is! Mindhárom kezében szemkilövő volt!
Ha a hatalom karhatalommal védi magát, az sajnos természetes.
Ha tömegek mozdulnának meg, és felgyújtanák a Fidesz székházat, szerinted mi történne?
Mit lépne Pintér úr?
Amúgy a rendőr ha megver/bevisz egy focidrukkert, aki szétveri a stadiont, akkor büdös fasiszta?
@kiskii: off: Ne vágjátok már ki Lumieres-t állandóan, nem tudom követni a „logikáját”, ha hiányzik a bejegyzés! (Vele is nehéz, hát mág nélküle.)
Lumieres!
Hol találhatom meg a programodat? (Mármint az építő jellegűt?)
Szívesen tanulmányoznám, aztán vagy csatlakozom, vagy doktorit írok belőle. (Ha jó, akkor blog-retorika, ha nem, akkor pszichológia lesz a téma.) 🙂
@igényes: Pénzmosás!
Egy Hódmezővásárhelyi lehetőség. Lézer Jani fia Zsigmond Bertalan (2009)
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkész elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.
A támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek
a) hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként,
b) születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
c) első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
d) hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra a Közalapítvány három évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be.
@maroz: olvastad ezt a kiírást?
Pénzmosás!
Egy Hódmezővásárhelyi lehetőség. Lézer Jani fia Zsigmond Bertalan (2009)
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkész elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.
A támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek
a) hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként,
b) születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
c) első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
d) hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra a Közalapítvány három évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be.
Bán Csabát választották a vásárhelyi ótemplomi gyülekezet lelkészévé. A 41 éves, négygyermekes férfi Németországban, Svájcban is tanult, szolgált a Somogy megyei Nagybajomban, s hét éven keresztül rendszeresen járt kórógyi menekültekhez. Vásárhelyre a gyülekezet, az egyházkerület és az önkormányzat hívására érkezett.
A négy gyermek 2006 után született!
@tölgyes:
Csak a tények kedvéért. Ma, kb 100 milliárd USD az ország adósságállománya.
1989-ben ez nettó 8 milliárd USD volt, ezért is következett be a rendszerváltás részben.
1994-re, ez megduplázódott, vagyis kb 16 milliárd USD-ra emelkedett.
1998-2002 között kb 15milliárd USD-al növekedett, összesen ez 31 milliárd USD vagyis kb az adósságállomány 2/3 köthető az mszp-szdsz-hez.
Egyébként,nem emlékszem, de ha elő is fordult, nem kapott nagy nyilvánosságot, hogy egyetlen, ma jobboldali fülkeforradalmár is tiltakozott volna a hitelből a részére adott bér, nyugdíj ellen. Befizethették volna egy önkéntes alapba, az adósság csökkentésére…
Az értékek tisztelete pedig nem tekinthető a konzervatív oldal kizárólagos jellemzőjének, pláne kiváltságának, mert lassan olyan szinezetet ölt a dolog, mintha a 3 millió fidesz fan képviselné a nemzetet. Ami kissé túlzónak tekinthető álláspont….
@Gerzsonka: A Kökény féle reform előtt nem kellett fizetni a töméséért. A fogászatok pedig hol ilyenek voltak hol olyanok. Ahol én laktam volt egy főorvos aki sájszebész is volt és az egész társaság kiváló volt… Aztán szétzavarták őket. Voltam azóta olyan magánorvosoknál, akik semmivel se végeztek jobb munkát mint a mostani államiak, miközben pl. a Szájsebészeti Klinikán (VIII. ker.Mária utca) kimagasló szinvonalú betegellátás folyik ingyen. Önnek is ajánlom, ha rászorul. Még paraszolvencia sincsen, az ellátás gyors és nagyon kulturáltan történik.
@aronsatie: A mi háziorvosunk pedig csak külön felszólításra, nyomás és fenyegetés hatására volt hajlandó bevezetni a vizitdíjat, pedig hálapénzt se fogadott el soha.