Kövér László nagykanállal
Eredeti szerző: Kettes
Az izraeli törvényhozás, a Knesszet elnöke levélben értesítette Kövér Lászlót arról, hogy jelenléte „nem kívánatos” Jeruzsálemben, a Knesszet által szervezett Wallenberg-konferencián.
Previously on Twenty-Four.
Eli Wiesel Nobel-békedíjas magyar származású író szintén Kövérnek címzett levelében mondott le a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjéről, amit még 2004-ben adott át neki Mádl Ferenc. Wiesel azon háborodott fel, hogy Kövér részt vett a magyar nácik mellett végig kitartó Nyirő József író székelyudvarhelyi újratemetésén. Kövér válaszlevelében kioktatta Wieselt, hogy Nyirő nem volt náci, viszont nagy író volt és székely származású, és kizárólag az elmúlt negyven plusz húsz mínusz négy mínusz két év kommunista propagandája próbálta meg kitörölni őt a köztudatból. Nos, aki a végsőkig kitart a nácik mellett, az nem ncái és még csak nem is ácin, függetlenül attól, hogy erdélyi-e és van-e jelentős irodalmi munkássága és hogy kapott-e az özvegye nyugdíjat Ceausescutól (ezt Kövér tényleg érvnek szánta). Ez a poszt nem Nyirő irodalmi értékeiről szól, még csak nem is a náci mivoltáról, hanem azt próbálom behatárolni, hogy Kövér László egész pontosan micsoda.
Kövér László nem náci, nem antiszemita, csak egy rosszarcú titkosszolgálati bajkeverő, aki épp annyira szarja le a magyarokat határon innen, mint túl, valamint a határon. Viszont pont annyi esze van, hogy felkaroljon egy nyilas bajkeverést, ha ezzel kiterjesztheti a Fidesz érdekszféráját a romániai magyarok közt. Kövérnek Nyirő egy érdektelen részletkérdés, egy kevésbé labilis pillanatában tán még azt is elismerné, hogy icán, sőt náic, bár ennél tovább nyilván nem menne. Fideszes kutyából nem lesz demokratikus szalonna, hogy egy hajdan radikálisan antikommunista fiatalembert, magát Kövér Lászlót idézzem, nem szövegszerűen, de tartalmilag helyesen.
Most mindenesetre nyakig benne van a náci szarban. A romániai intervenciójával felsült, és most magyarázkodhat az izraeli közvéleménynek, hogy ő csak az irodalmi életműnek próbál tiszteletet adni. Nehezen tudom kiverni a fejemből azt a képet, hogy az olvasatlan tahó Kövér László irodalmi értékekből tart kioktatást egy hús-vér írónak, miközben rezsimjének mocskos szájú pribékjei úgy beszélnek Kertészről, a másik Kertészről meg a többi nem annyira székely származású íróról, ahogy. A Nyirő-kultusz jól ráégett, a végén még kénytelen lesz elolvasni tőle valamit. Ebből talán még egy kerekasztal-beszélgetés is kisülhet az Írók Boltjában Kövér, Parti-Nagy és Tandori között.
Mit tegyen az ember, ha nyakig ér a szar, nem érzi a szilárd talajt a lába alatt, és semmi más nincs a kezében, csak egy nagy merőkanál?
Elkezdni kanalazni. Ráadásul az Orbán-rendszer mostanra épp elég ellenséget szerzett magának a világban ahhoz, hogy még jobban rákapcsolják a szarszivattyút.
Úgy kell nekik.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521049-6ae7db3d5a6cf' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521049&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521049-6ae7db3d5a6cf&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521049-6ae7db3d5a6cf' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@belekotty:
Mit hamisít rajta?
Legfeljebb klónozza.
Totál élethűen alakítja a belőtt narkós kispicsát :O))))
@Malachi:
Felesleges. Nyírő megítélése nem lehet politikai alapú. Ugyanis ekkor Wagnert, Lisztet, Kosztolányit, Széchenyit is ki kellene dobni a kukába, meg az összes kommunistát is.
Amit most a zsidók csinálnak az gerinctelenség és kettős mérce.
Bakker, sikerült jónagy szart kavarni Nyírő körül.
Kiderül, hogy mindenki náci/kommunista/zsidócigány.
Oszt?
Amikor a Klubrádióban, amelyik köztudottan nem nagy kormánybarát higgadtan vitatkoznak Nyírőről, és még ott mentegetik, hogy egyrészt nem volt akkora súlya politikai szempontból, illetve egyes részletek tovább árnyalják a képet, ugyanakkor inkább az írói munkásság alapján kellene megítélni, erre mindenki a két végletet keresi idióta módon.
A probléma nem Nyírő maga, hanem hogy nem kiugró irodalmi teljesíŧményét megpróbálják (H.Rózsáék) mainstreammé tenni, és beemelni az eddig amúgy szakmai alapon megalkotott irodalmi kánonba. Egyfajta erőltetett kultúrharc zajlik, amit a politika mindig csak elrontani tud.
Most is ezt teszi.
@sidorovich: Tudtommal Wagner, Liszt, Kosztolányi, Széchenyi urak nem voltak semmilyen puccsista parlament tagjai sem, és nem végeztek kétkezi pártmunkát egyetlen legalja csőcselékbanda részére sem (na jó, Kosztolányi azért igen – de Nyirővel ellentétben megbánta).
Amikor pedig Nyirőt politikai szervezetek politikai tevékenységük szerves részeként megítélik, az politikai megítélés – s a magyar állam és képviselői ezt tették.
@BenFranklin: Mi a helyzet, te hátrafelé nyilazó félmongol idióta? Apádnak üzeni a kocsmáros, hogy rendezze a számlát, nem ihat többet hitelre.
@dr. mesterseges szinezek:
Nem a hülyeség a lényeg, hanem a pénz.
2006ban azért kapták a lóvét, hogy balhézzanak,most meg azért, hogy ne.
Orbán-Csányi azért is nyomja a lóvét a fociba, hogy megvegye őket.
A nagyobb klubbok körül kialakult kemény magok többszáz fősek, jól szervezettek és ezer szállal kötődnek az alvilághoz.
(a yugóknál ezek robbantották ki a polgárháborút)
Gyurcsány szerinted miért találta ki a Nemzeti Vágtát?
Hogy leállítsa Lázárékat, akik pénzelték a balhésokat.
Hajléktalan haverom napi 3000et kapott anno egy nyugodt pisálós táborozási napért a Kossuth téren, ha balhé volt, akkor 5-6000et, ha megverték a rendőrök, akkor 10.000et.
Kaja, pia ingyen volt a közeli CBAból.
„kapott-e az özvegye nyugdíjat Ceausescutól”
Ezen analógia alapján Biszku Béla sem lehet kommunista bűnös, hiszen mégcsak nem is az özvegye, hanem Ő MAGA kap nyugdíjat személyesen Orbán Viktortól, immár második uralkodása alatt is. Pedig a kétharmaddal már akártmit is csinálhattak volna vele és a társaival. De nem, Viktor utalja neki minden hónapban a soksok nullára végződő összeget. Tehát nem lehet bűnös.
Köver, te tényleg ennyire hülye vagy bazdmeg?!
@BenFranklin: „Akkor a zsidók azt akarták, hogy Hitler azonnal mondjon le, és válasszák meg helyette aző zsidóbarát jelöltjüket. Nem így történt, így a német árukat bojkottálták világszerte. „
Te büdös tahó ! Annak, hogy nem mondatták le Hitlert szerinted csak az lett a következménye , hogy bojkottálták a német árukat ?! Én más történésekre is emlékszem…
@tintamin: Csak hát a nem kiugró irodalmi teljesítményéről hallunk a legkevesebbett. Ennyit a szakmai vitáról.
Helyette a csapból is a politikai szerepvállalása folyik, miközben szó nincs a kommunista zsidó Lukácsról és a sameszairól (Heller meg a többi).
Faji alapon megy a politizálás.
@Goool: nem hüje… ez szándékos… egy hitvány hazaáruló áskálódó rohat senkiházi…
igen biszku nem volt komcsi hiszen kiemelt nyugdíjat kap drkövér náci laci tól…
sőt óriási irodalmár volt baszki, illetve biszku… ojjan szép ítéleteket írtak… megóóóóóó
@Putyilov gyári melós: Miért nem tettél akkor feljelentést?
@sidorovich: „Nyírő megítélése nem lehet politikai alapú.”
Folyamatos jelenben ítéltetik meg az írók nem kis része politikai/származási alapon, és mellesleg éppen azok részéről, akik számára Nyírő egy echte újratemetendő.
Egyébként az idealista művész (vagy mi) akár lehet is antiakármi, lévén a gondolatok vámmentesek – de ha akkor is antiakármi marad, amikor az akármik vére már az utcán folyik, és számára a probléma lényegét nem a vér folyatása, hanem az adott utcák csatornázatlansága jelenti, akkor az művész (vagy mi) legalább attól a ponttól nem több, mint féreg, aki éppen alkothat jókat, de férgeknek akkor sem szokás rekviemet szerezni.
Nem értem. Ezt a bugris-parasztot meg akarták hívni? Minek?!
@Counter: Ellentétben az angyallelkű Lukáccsal.
” április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt; e tisztségében a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett.”
Mosdassátok csak, de magatokra maradtatok. Rátok és az álpártjaitokra nem fog szavazni senki. Ajvé, ajvé 🙂
„A magyar hazánk nagyon szép, legendás történelemmel, nagyszerű emberekkel. A táj tudom mit jelent nekem. Sajnos a mongól veszedelem, a török hódoltság, egy kis szovjet fennhatóság után mára elfoglalták hülyék. „
Nagyon jó szöveg !!!
@sidorovich: Nem kell ide írogatnod ahhoz, hogy szalmabábokkal viaskodj.
@Vérfürdő Bill: mert a házelnököt hívták meg…
nem gondolták hogy egy büdös komcsi besúgó náci g@ci itt a házelnök..
máshol az ijjen nácipárt 5-10% os max, de nem kétharmados
@Mérges 1234: „Mert bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”…
de az is lehet, hogy akárabbul.
Nincs is szebb mikor Magyarországon egy magyar blogon egy magyar állampolgár magyarul annak tapsol, hogy a Magyarnak most milyen szar.
Nem mondom remek dolog az internet, és a véleménynyilvánítás szabadsága (bár állítólag itt diktatúra van vagy mi a roseb) de ezzel is az a baj, mint a demokráciával, ahol a hülyéknek is van szavazati joga.
komolytalan szócséplés, amíg nem tisztázzuk végre,
mi is a baj a nácikkal !?
@atila68: dögöjjön meg minden fid eszes zombirka… de főleg a keresztapa meg a többi „elit”
én örülök neki hogy döglődnek
2 706 292 (-1 mikovec) miatt vagyunk európa szégyene
egy feudális komcsi náci rohat ország lettt… alkalmatlan gerinctelen HITVÁNY vezetőkkel
@sidorovich:
„miközben szó nincs a kommunista zsidó Lukácsról és a sameszairól”
Látod, ennyi esze van ennek a Kövérnek. Ha nyirőbalambér helyett mondjuk a kommunista zsidó Lukácsot próbálta volna meg újratemetni, akkor most róla lenne szó, és te elélvezhetnél a gyönyörtől, hogy szaros kis életed egyik nagy ajándékát megkaptad: egy szájjal zsidózhatsz is és komcsizhatsz is egyszerre.
De nem, Kövérnek, ki tudja miért, Nyirőbalambér jutott az eszébe. Hát, ez van, lehet fenni a karikásostort és hadat üzenni Izraelnek.
@Putyilov gyári melós: A magyar focinak összesen nincs annyi rajongója, ahányan a jobbik tagsága körül sertepertélnek, hát még a szavazótábor.
Egyébként van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy az összeesküvéselméleteket akkor is szkepszissel fogadom, ha hiteles a forrás, mert tudnivaló, hogy az információ kitölti a rendelkezésére álló teret, és kiszökik belőle, ezért ha még én, plebs is tudhatok valamiről, akkor arról a valamiről nálam kevésbé plebsnek egyenesen hang- vagy filmfelvétele kellene, hogy legyen; ha ezt nem tárja fel, akkor nincs is neki, azaz még sincs összeesküvés, vagy a kevésbé plebsnek is van egy, de a rekurziótól meg irtózom, ha nem látok kilépési pontot.
„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában” – idézi Rivlin levelét az angol nyelvű izraeli újság.”
ez az a levél, amit kövér nem is kapott meg, megkülönbenis a záder megy a zsidókhoz… de nem is ez a lényeg, a hírben, hanem a következő kis infócska:
„Rivlin a jövő héten Németországba utazik, ahol részt vesz a Wannsee-konferencia évfordulóján rendezett eseményen és találkozik Angela Merkel német kancellárral valamint Joachim Gauck államelnökkel.”
mit is írtam, még a hozzászólások legelején?
„a fidesz addig feszegette a pofonládát, amíg sikerült kinyitni. aztán, most meg vannak lepődve, hogy mindjárt a legnagyobb ugrott elő”
gondolom, merkel, rivlin és gauck jót vidámkodnak, majd közösen a vicceskedvű kövéren… de a farok rosszabbik végén megint mi állunk.
mert az új generációk a fokozódó holokultusz ellenére is kezdik világszerte érteni,
nekik mi bajuk volt a zsidókkal ….
Iszonyatosan kicsinyes dolog Nyirő náciságán rugózni. Még Elie Wiesel részéről is, akárki részéről. Akit érdekelnek a könyvei, olvassa őket, akit nem, nem, aki akarja, tisztelje, aki akarja, nem, ennyi. Hülyeségnek tartom, hogy Nyirő tisztelője kapásból a Horthy-korszakot akarná visszaidézni.
Az antiszemitizmus terjedéséért sokkal inkább a kuruc.info és a hasonló szellemben agitálók a felelősek, azt kellene elérni, hogy ők névvel vállalják az irományaikat, majd ezért jogi felelősségre vonni őket, ennek volna értelme.
@BenFranklin: „A csaló biboldó nímand…”
Hogy is van ez? Mitől csaló? részletezd…
Lehet, hogy Kövérre most fújnak, de majd kimegy Áder. Ő meglátogatott egy megvert zsidót, vitt virágoz bon-bont. Még beszédet is mondott.
Így mind a két oldal megkapta a megfelelő kommunikációt.
Ha megvádolják zsidóbarátsággal, akkor mondhatják, hogy „de a Kövér Laci…!”
Ha megvádolják antiszemitizmussal, akkor mondhatják, hogy „de az Áder Jani…!”
@nyilassmisi:
„komolytalan szócséplés, amíg nem tisztázzuk végre,
mi is a baj a nácikkal !?”
á, semmi probléma nincs velük, nincs itt tisztázni való, lehet kérem továbbhaladni…
@Dinamuki:
„Iszonyatosan kicsinyes dolog Nyirő náciságán rugózni. Még Elie Wiesel részéről is, akárki részéről. Akit érdekelnek a könyvei, olvassa őket, akit nem, nem, aki akarja, tisztelje, aki akarja, nem, ennyi…”
kicsinyes dolog..?
látom, neked is sikerült megértened a lényeget…
@nyilassmisi: „mert az új generációk a fokozódó holokultusz ellenére is kezdik világszerte érteni,
nekik mi bajuk volt a zsidókkal …. „
Pssszzz… biztos információm van arról, hogy az árja amerikaiak bezárják nyújorkot. De ez még titok, ne mondd senkinek, nehogy kislisszoljanak! Tudod, milyenek ezek…
@dr. Bubó: Drága Bubó!
Maga megint csúnyán félrediagnosztizált valamit.
@sidorovich: „Nyírő megítélése nem lehet politikai alapú.”
Pontosan.
Nekem speciel semmi bajom nem lett volna azzal, ha a Székelykapusi Ló- és disznófősajt Hagyomány és Ápoló Világegyesület temeti újra, szent román anyaföldbe, pálinkaáldozattal és annyi keresztény egyházi áldással, hogy csak győzze ellensúlyozni a rengeteg nyolc napon túl gyógyuló népviselet, de nem ez lett.
Hanem az lett, hogy a magyar országgyűlés elnöke volt a fő-fő újratemető, azt a látszatot keltve, hogy ez egy magyar állami esemény. Mindezt pedig teljesen egyértelműen azért, hogy a borzalmasabbnál borzalmasabb arcokkal és gondolatokkal sűrűn teleszart romániai szatellitpártjait kicsit megpróbálja megtámogatni.
Tehát a te óhajod érthető, de be kéne látnod, hogy csak óhaj maradt. Nyirőbalambérból bizony lehet politikai ügyet kreálni, és ezt Kövér meg is tette. Aminek vannak, lesznek következményei. Tessél azon elmerengeni, hogy mi, az ország mit nyertünk és mit veszíthetünk ezzel a balambérkodással. Különös tekintettel arra, hogy a végén se újratemetés nem lett, és a szatellitpártok is akkorát tanyáztak, hogy én még ma is röhögök rajtuk. A hülyének is megérte, nem? :))))))
@maroz: Nem kell fenni a karikásostort, nem kell hadat üzenni sem, csak elmagyarázni nekik, hogy nincsen beleszólásuk abba, hogy kit tekintünk irodalmilag értékesnek és kit nem. Ennyi.
A szádat meg mosd ki, mert bűzlik.
@Karipapa01: Keress rá a Grüner Miklós névre.
@maroz: Szerinted.
Más szerint pedig másképp nézett ki az esemény 😉
Gondold át pl. hogy miképpen lehet valami „egy magyar állami esemény” Romániában 😀
Miért nem mindjárt Izraelben? Komolyan mondom, hogy ha a hülyeség fájna…:-) 🙂
@Dinamuki: Vannak idióták, akik Goebbels-ben sem a családcentrikus, szerető családapát látják, pedig lehetne a nagycsaládosok példaképe is.
@Dinamuki: „Iszonyatosan kicsinyes dolog Nyirő náciságán rugózni. Még Elie Wiesel részéről is, akárki részéről. Akit érdekelnek a könyvei, olvassa őket, akit nem, nem, aki akarja, tisztelje, aki akarja, nem, ennyi. „
Min rugózni? Tudtommal nem a Magyar Művészeti Akadémia képviselője ment el az újratemetésre azért, hogy tisztelegjen egy magyar író munkásságáért, hanem egy politikus, egy közjogi méltóság, aki már a személyével is politikai felhangot visz a dologba.
„Az antiszemitizmus terjedéséért sokkal inkább a kuruc.info és a hasonló szellemben agitálók a felelősek…”
Itt pont erről van szó! Ez kimeríti a „hasonló szellemben agitálók” definicióját. Mindegy, hogy pártérdekből, szavazatszerzés céljából történik, mindenképpen égő!
„Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban! Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie!”
Nyírő József
Megjegyzem a ‘zsidó’ szó nélkül tökéletesen igaz mondat.
Persze a zsidó szóval együtt is igaz, amit épp a Knesszet elnök és Wiesel igazolt, csak épp így az agyament ballibek így azt hiszik okkal náciznak, antiszemitáznak.
@Dinamuki: „Akit érdekelnek a könyvei, olvassa őket”
Ez kb. rendben is volna, de olvasáshoz max. szemüveget szokás viselni, ásót, kapát és urnát kevésbé.
@Karipapa01: Igen, tényleg szerencsétlen, ha a politika beleszól a művészetbe.. mindenesetre Kövér leírta a levelében, hogy ő Nyirő írói munkásságát értékeli, elítéli az antiszemitizmust.
Ezt viszont mintha Wiesel úr nem akarta volna meghallani.
Lehet, hogy naiv vagyok, de el tudom képzelni, hogy nem szavazatszerzés céljából csinál ilyet Kövér, hanem mert tényleg értékeli őt, mint írót.
@Karipapa01: Az antiszemitizmus terjedéséért elsősorban felelős a zsidók oktalan és céltalan kifakadásai a nemzeti ellen.
@Hattory Hanzo: Örülök, hogy ilyen finoman tudsz disztingválni életút és életút, személyiség és személyiség között.
„Kövér László nem náci, nem antiszemita, csak egy rosszarcú titkosszolgálati bajkeverő, aki épp annyira szarja le a magyarokat határon innen, mint túl, valamint a határon.”
Ez nagyon frappánsra sikeredett. Jó poszt!.
Jut eszembe:
Tisztességes emberek úgy szoknak írók előtt tisztelegni, hogy elolvassák egy írását!
@dr. mesterseges szinezek:
Én a balhésokról beszéltem.
2006ban se voltak sokan akik hergelték a népet.
És tulajdonképpen mit várnál tôlem?
Átvételi elismervényeket, megbízási szerzôdéseket, ÁFÁs számlákat?
@sidorovich: ‘Gondold át pl. hogy miképpen lehet valami „egy magyar állami esemény” Romániában :-D’
Szorozd meg mínusz eggyel a történetet, és rájössz.
@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
Az egész sztorinak igazából egy produktuma van.
Nyírő-t egyre többen olvasnak, és vesznek.
Ezért tulajdonképpen hálásak lehetünk mind a Román kormánynak, mind Eli Wiesel-nek.
Ez az antiszemita vinnyyogásuk kicsit zavarja a fület, de a céljuk nemes.
Nyírő reklám mindenek elött !
@atila68: Ki az a Magyar, akinek most nagyon szar? Magyar Bálint? Magyar Zoltán? Te nagyon magyar, te. 🙂
micsoda ordenáré ízléstelenség hamvakkal bújóskácszni. így megalázni egy halottat még akkor sem helyes, ha egy alávaló náci volt.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: az ilyen majmokat azzal büntetném, hogy wass-nyírő összest olvassanak életfogytig.