Különös irat filozófusügyben
Eredeti szerző: jotunder
„Mivel a jelen ügy tárgya a felperesnek a közalkalmazotti jogviszonya keretében kifejtett kutatói teljesítményének értékelésére alapított felmentése, a jelen ügy szempontjából figyelmen kívül hagyandó a felperes minden olyan munkája, amit ezen jogviszonyon kívül végzett. Az alperesi SZMSZ A.) 18.4.1-18.4.3 pontjai e tekintetben úgy rendelkeznek, hogy az alperesi intézetben keletkezett tudományos művek felhasználási joga az alperesi intézetet illetik meg, s a szerző a művét az intézeten kívül az igazgató hozzájárulásával használhatja fel. Az SZMSZ 18.4.3. pontja egyértelműen kimondja, hogy az intézet felhasználási joga kiterjed minden olyan tudományos műre, amelyet a szerző munkaköri kötelezettségeként, közalkalmazotti jogviszonya alapján alkotott. Ebből következik, hogy a felperes azon szakmai teljesítménye, amelynek publikálása nem az alperesi intézet hozzájárulásával történt, nem a közalkalmazotti jogviszony keretében megalkotottnak minősül, s mint ilyen nem veendő figyelembe.”
A fentieket emailben kaptam. Ha ez valódi, és nagyon úgy tűnik, hogy az, akkor a következő dolog történt.
<
p style=”text-align: justify”>Az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója alkalmatlanság címén több embert elbocsátott az intézetből. Azzal érvelt, hogy az illetőknek nincs elég publikációjuk. A munkaügyi bíróság előtt váratlanul azt hozta fel, hogy azok a publikációk, amelyeket nem az MTA intézetének hozzájárulásával közöltek, nem vehetők figyelembe. Jogi képviselőnk tanácsára nem fűzök ehhez semmi továbbit, az, hogy mit gondolok benne a fejemben, az magánügy.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522136-6ae432739fe6e' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522136&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522136-6ae432739fe6e&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522136-6ae432739fe6e' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Abszurd érvelés. Az SZMSZ azt mondja, hogy közalkalmazotti jogviszony során keletkezett művek felhasználási joga az intézeté, de ebből nem következik, hogy azok a művek, amelyek felhasználási jogáról lemond az intézet, vagy amelyeket a felhasználási jog megsértésével publikálnak, a közszolgálati jogviszonyon kívül keletkeztek.
Huh
@Kettes: Abszurd érvelés.
Nem tudhatjuk, sajnos, hogy az átütő, sőt megsemmisítő erejű érv kitől iszármazhat — az igazgatótól, vagy az intézet képviseletében általában eljáró Trinn Ügyvédi Irodától, élén a TOP 100-as Trinn Gáborral, ld. pl.
gentleman.hu/top100/DR-TRINN-GABOR-254
ugyvedvilag.hu/laparchivum.php?ref=12
I.
Na, ez a téma még egy magamfajta „szabadságra ment nick” :-))) szakmai érdeklődését is kiváltja. Érdeklődöm: a „nem az MTA intézetének hozzájárulásával közölt” publikáció micsoda? Politikai publicisztika vagy más „komolytalan” írás? Mert ugye tudjuk, hogy vannak emberek, akiknek ilyenből van sok, és nem tudományos cikkből. Vagy tudományos cikk, csak nem szerepel rajta a szerző intézményi affiliációja? Mert az meg elég abszurd lenne. Vagy arról van szó, hogy a tudományos publikációkhoz ki kellene kérni az intézmény vezetésének hozzájárulását? Mert az lenne a legabszurdabb.
Első ránézésre igazat kell adjak az intézetnek. Alapjogként a szerzői jog elválaszthatatlan a szerzőtől. Ez annyit jelent, hogy a mű publikálásakor fel kell tüntetni a szerző nevét a kolofonban. A mű publikálásának jogát azonban a szerző eladhatja, és ha eladta, akkor neki nincs joga azt publikálni, csak a vevőnek. Ennek speciális esete a munkaviszony keretében alkotott mű. Én is foglalkoztattam regényírókat, olyan munkaszerződéssel, amelyben az állt, munkaköre: regényíró, és munkaköri kötelessége napi 8 órában, főállásban regényt írni. A munkavállalók teljesítették a kötelességüket, ezért kaptak rendes havi fizetést, a regényeket megjelentettem és ami della ebből bejött, azt saját belátásom szerint költöttem italra és kurvákra, a szerzők orra volt tőle fokhagymás.
Abban az esetben, ha a filozófus munkaszerződésében az szerepel, hogy munkaköre: filozófus, munkaköri feladata filozófiai elmefuttatásokat írni, akkor bizony ezek az elmefuttatások a munkáltató tulajdonát képezik, melyek felett rendelkezhet úgy, hogy megjelenteti vagy afrik helyett kitömheti velük a kanapét. Amikor a filozófus úgy dönt, hogy a szerződésében vállalt eme kitételről elfeledkezik, és azért a munkáért, amelyért egyszer felvette a fizetését, még egyszer megfizetteti magát valamely kiadóval, simán meglopja a munkáltatót. Ugyanis ennek a honornak ezek után a munkáltatóhoz kellett volna befolynia.
Mivel pedig a filozófus szakma abban hasonlatos a regényíróhoz, hogy mielőtt valamit leír, sokat kell állát a tenyerébe támasztva meredni a semmibe (v.ö.: gondolkodás) örüljenek, ha az ezen időre felvett fizetésüket is nem kéri vissza az intézet.
@tanarseged ur:
Mint az előző hszomban olvashattad, nem engedélykötelesség kérdése a publikálás. Hanem a szerző a munkaszerződésével lemondott a szellemi terméke publikálási jogairól.
A megoldás végtelenül egyszerű. Az ilyen vicces intézeteket egyszerűen meg kell szüntetni. Ha az állam mindenképpen arra akarja elbaszni a pénzét, hogy filozófusokat tart közpénzen, akkor állítsanak fel egy kritériumrendszert (pl: a bázisévben 2 darab publikáció A+ folyóiratban vagy 1 darab minimum 50 oldalas tanulmány megjelentetése az X kiadó által = a tárgyévben havi 500.000 forint állami ösztöndíj, stb.), és ennek alapján fizessenek az alkotóknak.
@kiskii: Nem jó fát rázol.
Ha a regényíróidat egy emelkedettebb pillanatodban ki akarod baszni a hóra és mivel időnként még ebben az országban sem lehet ezt minden indoklás nélkül megtenni ki kell találj valamit. Mondjuk azt, hogy azért rúgod ki őket, mert nem írtak elég regényt, amiből következtetni lehet a regényírói alkalmatlanságukra, tehát lényegében véve alkalmatlanság címén rúgod ki őket, csak ugye.
Csak ugye mi van akkor, ha ezek a skriblerek egy csomó regényt írtak, azokat ki is adatták, de nem nálad, nem a te közreműködéseddel. Kirúghatod-e alkalmatlanság címén őket, tehát arra hivatkozva, hogy ezek nem valóak regényírónak, mert lám, még egy szaros regényt sem voltak képesek megírni?
@tanarseged ur: Igen, errol van szo. Amit nem engedelyeztek, az nem szamit.
@jotunder:
„Igen, errol van szo.” – Bocs, de melyikről? Mert három lehetőséget említettem.
„Amit nem engedelyeztek, az nem szamit.” – Na de amit nem engedélyeztek, az tudományos mű, vagy publicisztika? Ha az utóbbi: azt még meg tudom érteni, ha egy tudományos intézet vezetése nem nézi jó szemmel a munkatársak nyílt politizálását. De a _tudományos_ publikációkat mióta kell egy kutatónak az intézetében a vezetéssel „engedélyeztetnie”? Minőségbiztosításra ott a peer review.
@kiskii: Félreérted a dolgot: a tudományos folyóiratok nem fizetnek az ott megjelenő cikkekért, így az intézet sem esik el semmilyen bevételtől, ha valaki „engedély nélkül” publikál. Könyvek publikálásából talán jut némi aprópénz a szerzőnek (nem tudom, könyvet még nem írtam :-))). Fordításból is, de az nem publikáció (talán egy Platón-fordítás bevezető tanulmánnyal és némi szövegmagyarázattal már az). De a kis példányszámú tudományos könyvek Magyarországon inkább viszik a pénzt, mint hozzák – leginkább valamilyen pályázati támogatással lehet őket megjelentetni.
@tanarseged ur:
„Ebből következik, hogy a felperes azon szakmai teljesítménye, amelynek publikálása nem az alperesi intézet hozzájárulásával történt, nem a közalkalmazotti jogviszony keretében megalkotottnak minősül, s mint ilyen nem veendő figyelembe.
Mit lehet ezen nem erteni ?? Minden publikaciot engedelyeztetni kell. Igy gondolja BJanos.
@tanarseged ur: „Na de amit nem engedélyeztek, az tudományos mű, vagy publicisztika?”
Idézet az eredetiből:
„Ebből következik, hogy a felperes azon szakmai teljesítménye, amelynek publikálása nem az alperesi intézet hozzájárulásával történt, nem a közalkalmazotti jogviszony keretében megalkotottnak minősül, s mint ilyen nem veendő figyelembe.”
A szakmai teljesítmény gondolom tudományos művet jelent, nem pedig a hobbiból írt keresztrejtvény rovatot a Dörmögő Dömötörben.
Szeretném a nem filozófus kommentelőket tájékoztatni néhány körülményről:
1/ A honorárium mint olyan filozófiai művek esetén – legyenek akár tanulmányok, akár könyvek – hosszú évtizedek óta ismeretlen: nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Én utoljára honoráriumot Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásainak magyar fordításáért kaptam – ez 1992-ben jelent meg.
Filozófiai (és bölcsészettudományi) könyvek megjelentetésének a feltétele Magyarországon jó egy-két évtizede már az, hogy a szerző, olykor a kiadó (pályázati) pénzt szerez a nyomdaköltségre. Nyereség tehát a szerző oldaláról nincsen, legfeljebb csak költség.
Filozófiai (és bölcsészettudományi) könyvek kiadása külföldön is egyre inkább úgy történik, hogy a szerző valamilyen forrásból (vagy saját zsebből, vagy pályázat útján) hozzájárul a nyomdaköltséghez. (Németül ezt szép szóval Druckkostenzuschuss-nak hívják.) Emellett külföldön a szerző rendszerint maga szállítja a teljesen megszerkeszettt könyvet cameraready formában. Tehát vagy maga kitanulja, hogyan kell ezt csinálni, vagy keres valakit, aki már tudja, és az illető munkáját megfizeti.
Ebből adódóan a másik – intézeti – oldalon (amennyiben az intézet úgymond „hasznosítani“ akarna valamit) sem lehetséges nyereség, csak költség. Az intézetnek erre pénze nincsen – hacsaknem valamilyen projekt keretében. Ez utóbbihoz lásd a 3. pontot.
2/ Magam 1987 áprilisa óta dolgozom az MTA Filozófiai Kutatóintézetében. Ez alatt az idő alatt én engedélyeztetési eljárással nem találkoztam – és senki nem is találkozhatott. Valamikor korábban kötelező volt a külföldi publikációkat engedélyeztetni – de én már ezt sem óeltem meg. Intézeti munkaviszonyom előtt, 1981-től az ELTE BTK Filozófia II-es tanszékén dolgoztam: az engedélyeztetés ott sem volt gyakorlat.
3/ Az MTA Filozófiai Kutatóintézetnek (és feltevésem szerint a többi bölcsészettudományi kutatóintézetnek is) egyetlen módja van arra, hogy publikációkat hasznosítson: valamilyen intézeti projekt keretében készült kötetben, folyóiratszámban jelenteti meg. Ezek a kötetek azonban értelemszerűen nem úgy készülnek, hogy már elkészült tanulmányokról hirtelen valaki felettesnek az eszébe jut, hogy belevágja egy csalamádé kötetbe, hanem úgy, hogy van egy előzetes koncepció, amelyet a kötet meg akar valósítani, és a munkatársak e koncepció mentén megírják a saját hozzájárulásukat, kifejezetten az illető kötet céljára. Én 24 év alatt egyszer sem találkoztam olyannal, hogy valaki az intézetből megtagadta volna, hogy a közös intézeti vállalkozásba adja a már elkészült tanulmányát.
4/ A két fentebb vázolt lehetőséghez képest harmadik (=van egy kitűnő filozófiai munka, amelyet busás haszonnal meg lehet jelentetni, és az a kérdés, hogy most ki fölözze le a hasznot) filozófiából nem lehetséges. Ahol ilyen lehetséges (természettudományokban: szabadalmak stb.), ott az intézet azt is szabályozza, hogy maga a szerző hogyan részesedjék a haszonból.
5/ Mellékesen megjegyzem, hogy egyetlen általam ismert külföldi filozófia tanszéken vagy intézetben sem szokás a publikálást engedélyhez kötni.
Két megjegyzés, több korábbi hozzászóláshoz kapcsolódva:
1. A magyar bölcsész ill. társadalomtudományi lapok tipikusan fizetnek honoráriumként valamennyit. A külföldiek meg tipikusan nem fizetnek semmit. Könyvekért általában van honorárium, persze tudományos könyvek honoráriuma elenyésző a befektetett munkához képest.
2. Magyarországon egyelőre nincs hűbéri rendszer. Hogy mennyire nincs, azt egy olyan intézet Szellemi Tulajdon Védelmi és Gazdálkodási Szabályzatából lehet levenni, ahol — szemben pl. a Filozófiai Kutatóintézettel — vannak közvetlenül hasznosítható szellemi alkotások. Ld.
http://www.szbk.u-szeged.hu/pub/documents/sztvgsz.pdf
Több ponton is világosan kiderül, hogy fel nem vetődik, hogy tudósjobbágy a szokásos havi apanázsért cserébe tartozna szellemi termékeinek gyümölcseiről egyetemlegesen lemondani. Egyetlen idézet:
22. § … „[a Szegedi Biológiai Kutatóközpont] különösen köteles a piaci viszonyok függvényében arra törekedni, hogy a rögzített díj elegendı legyen arra, hogy a szellemi alkotás létrehozásához szükséges költségeken túl biztosítsa SZBK és a kutatók megfelelı mértékű érdekeltségét, ezáltal ösztönözzön további szellemi alkotások létrehozására, a kidolgozottsági szint növelésére, a gyakorlati hasznosítást szolgáló lépések megtételére és erısítse a kutatók vállalkozói szellemét.”
I.
@jotunder: A kontextust, azt nem lehet érteni. 1) Honnan való a szöveg? Egy ítélet indoklásából? Vagy az alperes akar így érvelni? Erről nem szól a poszt. Csak annyit írsz: „a fentieket e-mailben kaptam”. (És engem sem az érdekel, hogy kitől.) 2) Mik azok a művek, amelyeket a felperes publikációs teljesítményként akar elfogadtatni, az alperes (vagy a bíróság?) pedig ezek szerint nem akar ilyenként elfogadni? Igen, látom, hogy szerepel a szövegben a „tudományos művek” és a „szakmai teljesítmény” kifejezés, de én sajnos bizalmatlan vagyok: láttam már publicisztikákkal feltupírozott publikációs jegyzéket, ahogy te is.
@fuhur: Elnézést a gyanakvó hozzáállásomért. Azért nézd meg, mit is jelent néhány „tekintélyes véleményformáló bal- vagy jobboldali (vagy épp liberális) értelmiségi” esetében konkrétabban a „szakmai teljesítmény”. Tippeket nem adok, ott a google.
@tanarseged ur: Ha jól értem egy munkaügyi bírósági tárgyaláson simán alperes érveiről van szó. Magánvéleményem az, hogy nagy bajban van az aki ekkora baromsággal próbálkozik.
@Bodnár István: „A magyar bölcsész ill. társadalomtudományi lapok tipikusan fizetnek honoráriumként valamennyit.”
Melyik? Mert akkor én egy lúzer vagyok. Nem baj, eddig is így tudtam. :-)))
@Bodnár István: István, mely társadalomtudományi lapokra gondolsz, amelyek tipikusan fizetnek? A Magyar Filozófiai Szemlére? Nem fizet, soha nem is fizetett. A Világosság? Én innét sem kaptam még pénzt.
@Neumer Katalin: Mi pl. a BUKSZ-nál mindig törtük magunkat, hogy legyen honorárium. Ha közben más meg nem fizet, mi vagyunk a lúzerek. I.
@Neumer Katalin: 2/ Magam 1987 áprilisa óta dolgozom az MTA Filozófiai Kutatóintézetében stb.
Ezek szerint még az is meglehet, hogy én voltam az utolsó, aki az MTA Filozófiai Intézetében engedélyt próbáltam kérni egy publikációm megjelentetéséhez. Történt pedig ez 1985-ben (1983 és 86 között voltam az intézetben tudományos segédmunkatárs). Akkor fogadták el életem első cikkét, történetesen Ausztráliában.
Fontos körülmény, hogy köztudott volt, hogy Helleréknek pl. amiatt gyúlt meg a hivatalos közegekkel a bajuk, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal megkerülésével — azaz, engedély nélkül — publikáltak nyugaton. Az akkor még csak tizegynehány év távolában volt, és ami még fontosabb: nem egy rendszerrel azelőtt. Ezért aztán felfáradtam az Intézetben a negyedik emeletre (normálisan a harmadikon tengettem a heti két intézeti napot, ha nem éppen az intézeti kocsmaként szolgáló Csarnok étteremben), és jeleztem, hogy engedélyt szeretnék kérni egy cikkem publikálására. Nem értették miről beszélek. Vagy próbáltak úgy tenni, mintha nem értenék. Ezzel tehát elakadtam: nem sikerült engedélyt kérnem és kapnom, de legalább ráutaló magatartást tettem.
I.
@Bodnár István, továbbá @tanársegéd-nek, akihez hasonlatos lúzer lehetek.
Idézet Bodnártól: „Könyvekért általában van honorárium, persze tudományos könyvek honoráriuma elenyésző a befektetett munkához képest.”
Elballagtam a publikációs jegyzékemet megtekintendő és visszaemlékezendő, mely köteteimért-könyveimért kaptam, ha csak minimális honoráriumot, de mégis. Eredmény: egyikért sem. (A vizsgálati minta: 4 hazai és 1 külföldi könyv; 4 hazai és 5 külföldi kötetszerkesztés; 4 hazai és 2 külföldi tematikus folyóiratszám szerkesztése.)
@jotunder: Ha ez a beidézett szöveg alperesi érvelés, a „hozzájárulás nélkül” (brrr) megjelent művek pedig valóban a tudományos publikáció és nem a publicisztika rovatba tartoznak, akkor az alperes nehezen fog megállni az ún. „tudományos közösség” előtt.
@Neumer Katalin:
Ezek szerint általánosítani itt nem lehet, az fix. Az én praxisomban szerzőként, szerkesztőként, kontrollszerkesztőként volt olyan kiadóhoz szerencsém, akik fizettek, elenyésző összegeket, és persze olyanokhoz is, akik nem — az utóbbiakat tekintettem volna nem tipikusaknak, de bőven lehet, hogy valójában ezek alkotjáki a túlnyomó többséget;
I.
@tanarseged ur: Amennyiben minden tudományos relevanciát nélkülöző publicisztikáról lenne szó, úgy ez amúgy sem a közalkalmazotti munkavégzés kategóriája alá esik, ekképp fel sem merülhet a kérdés, hogy a munkáltató bármilyen engedélye lenne szükséges a megjelentetéshez. Ha az ilyen publikációt a munkáltató nem veszi figyelembe,akkor nem az engedély hiánya miatt teheti ezt.
@tanarseged ur: Meg a bíróság előtt sem (bár manapság ilyen jóslásokba bocsátkozni vakmerőség). Az SZMSZ idézett részei nem alapozzák meg azt az érvelést, hogy az engedély nélkül publikált művek a közszolgálati jogviszonyon kívül keletkeztek.
Az SZMSZ szerint az intézettel közszolgálati jogviszonyban álló szerző műveinek használati jogai – beleérte a publikálást – az intézeté. Ha a szerző a használati jog tulajdonosának engedélye nélkül felhasználja a (saját) művét, akkor az intézet kérhet kártérítést, ahol figyelembe vehetik a kapott honorárium összegét, ha van – és itt véget is ér a történet. kiski kb. erről beszélt.
Egyébként ha az SZMSZ valamelyik pontja – itt konkrétan az engedélyeztetési eljárásra gondolok – a munkaadó mulasztásából nem valósul meg, azt nem lehet a dolgozón számon kérni.
@Bodnár István: Lehet, hogy ez kutatásiterület-függő is. Bennem az a kép alakult ki, hogy a publikációkért tipikusan azért nem jár pénz a nagyvilágban, mivel az előmenetel előfeltételei, ergo: normál esetben a magasabb beosztás és az ezzel járó magasabb munkabér az, amivel a többletteljesítményt honorálják. Ez utóbbi idehaza valóban mértékkel valósul meg. Ha valamikor, az ántivilágban, létezett honorárium (és ha itt-ott vannak esetleg csökevény maradványai), akkor nyilván ez az oka.
@Kettes: Mi az, hogy engedelyeztetesi eljaras ?? Nincs engedelyezesi eljaras. Ez egy baromsag.
Az indoklás persze érthetetlen és menthetetlen. Jogász feleségem tippje szerint itt a szabadalmi jog totális félreértéséről lehet szó. Ha valaki közalkalmazotti jogviszonya keretében állít elő valamilyen a szabadalmi jog hatálya alá eső terméket, akkor annak joga munkahelyét illeti meg. De miért tartoznának a filozófiai írások a szabadalmi jog hatálya alá. S úgy tekintjük, hogy alá tartoznak: nem kellene rögtön az összes munkatársnak felmondani, hiszen egyikük sem folyamodott soha engedélyért írásai megjelentetéséhez.
@Neumer Katalin: „Amennyiben minden tudományos relevanciát nélkülöző publicisztikáról lenne szó…” – Nem tudom, a filozófusok hogy viszonyulnak pl. az ÉS-ben megjelenő, akár hosszabb és tartalmasabb cikkekhez. Az ilyenekre lehet mondani, hogy „nem minden tudományos relevanciát nélkülöző” írások, de gondolom (remélem), tudományos publikációnak azért mégsem számítanak . De ha mondjuk a Magyar Filozófiai Szemlében, vagy pláne nemzetközi folyóiratban megjelent cikkről van szó, és ilyenre mondja egy intézetvezető, hogy „nem ér, mert a hozzájárulásom nélkül jelent meg” – akkor az világos és egyértelmű helyzet, amit a történésztől a szociológuson és a biológuson át a matematikusig mindenki ért, és mindenki pontosan tudja, hogy mit gondoljon róla. Ehhez nem kell filozófusnak lenni.
Mindenkinek, aki nem ilyen területen dolgozik, pl. @Kettes:-nek is:
1) Teljesen abszurd, hogy egy tudományos kutatóintézetben vagy egyetemen a főnök hozzájárulására legyen szükség a publikáláshoz. Ilyen egész egyszerűen nincs. Nem létezik. Pont. Ha jó cikket publikál a kolléga, az az intézmény presztízsét is növeli. Nagyon rosszat pedig nem nagyon publikálhat, mert azt normális szakfolyóirat úgysem közli le. A normális folyóiratok szakmabeliekkel (névtelenül) elbíráltatják a beérkező cikkeket, és ami nem elég jó, azt visszadobják. El lehet küldeni valakit azért, mert nem publikál eleget (más kérdés, hogy gyakorlatilag ezt ritkán teszik meg), de azért, hogy „a főnök hozzájárulása nélkül publikált”, nem.
2) Tudományos cikkért normál esetben honoráriumot nem fizetnek. Örüljön a szerző, hogy közlik a cikkét, és eggyel hosszabb lesz a publikációs jegyzéke, ami (elvileg) a szakmai teljesítmény mércéje és az előmenetel feltétele. (Jótündér, a te szakterületeden fizetnek? Ugye, hogy nem?) Tudományos könyvért talán úgy lehet honoráriumot kapni, ha van pályázati pénz a megjelentetésére (ld. fentebb @Neumer Katalin: hozzászólását), és abból talán egy kis rész lehet a szerző honoráriuma, de az a munkához képest aprópénz. Tudományos könyv magyarra fordításáért persze fizetnek (szintén aprópénzt), de az nem is számít az intézmény által elismerendő szakmai teljesítménynek.
@jotunder: @tanarseged ur: Az alperesi érvelés szerint az intézet szmsz-ében kikötik, hogy „a szerző a művét az intézeten kívül az igazgató hozzájárulásával használhatja fel”. Ha ez igaz, akkor van engedélyeztetési eljárás. Más kérdés, hogy betartja-e a munkáltató. Az meg egy harmadik kérdés, hogy normális-e, aki ilyet beír az MTA Filozófiai Intézetének szmsz-ébe.
Itt szerintem az alperes nem azt állítja, hogy a nem közalkalmazotti jogviszonyban publikált (kvázi engedélyeztetett) publikációk tilosak, hanem azt, hogy csak azt kell a teljesítmény értékelés során figyelmbe vennie, ami közalkalmazotti jogviszonyban keletkezett és ez utóbbinak a kritériuma az, hogy az intézet joga publikálásáról dönteni. Gondolom az a logika van mögötte, hogy a teljesítmény értékelése a közalkalmazotti munka értékelése kell legyen, nem pedig az átfogó tudományos munkásságé. Ez elég kifacsart, de nem egészen az engedélyezésről szól.
@maroz:
Ha a regényíróm bejár dolgozni és rendesen blokkol, ám egy fia regényt nem ad le, hanem a konkurrenciánál jelenteti meg, akkor morcos leszek, kivágom mint macskát szarni és leverem rajta a fizetését, amit addig felvett. Ha sehol nem jelentet meg semmit, akkor is kirúgom, mert olyat aki nem ír nekem regényt, találok olcsóbban is.
Értsétek meg, én nem gyűlölöm a filozófusokat, de ezek az emberek aláírtak egy szerződést, hogy ők mostantól bérrabszolgai státuszba lépnek. Ennek meg következményei vannak. Mégpedig olyanok, hogy ha nem tetszik a főnöknek, amit írnak, akkor a főnök dönthet úgy, hogy nem jelenteti meg.
A havi fixért gondolkodó filozófus előtt tehát több út áll:
1.) Megírja a megírandóját és átadja a főnöknek, hogy csináljon vele amit akar. Abban a pillanatban, hogy átadta, elveszíti a jogot, hogy ha a főnök nem adja ki, akkor majd ő elmaszekolgat vele a Parnasszosz Kiadónál. Mert a főnöknek való átadással elismerte, hogy az adott mű a munkaviszonyából adódó munkaköri kötelezettségének teljesítése során született.
2.) Megírja a megírandóját és egyenesen a Parnasszosz Kiadóhoz megy vele. E pillanattól kezdve a munkáltatójának köze nincs az alkotáshoz, mert a mi kis filozófusunk „okosba” oldotta meg a dolgot. Este aztán hazamegy, belenéz a tükörbe és bizonykodik magának, hogy ennek a műnek a kigondolásával csak délután öt és reggel nyolc között foglalkozott, otthon írta a saját gépén a jogtiszta szoftverén, dehogyis lopta a munkáltatója által fizetett munkaidőt, irodai eszközöket, felszerelést, könyvtárt, guglit, légkondit. Ezzel ha nagyon jó filozófus, elmegy 10 perce, ha gyengébb fajta, akkor egy órát is eltarthat.
A munkáltató meg ott ül az irodájában és nem érti, miért tart ő drága pénzen egy rakás filozófust, ha soha nem kap tőlük publikálandó anyagot annak ellenére, hogy a filozófusok harmadikán mindig felveszik a fizetésüket.
Summa summárum: egy filozófus ne álljon be bérskríblernek, de ha mégis, vegye a fáradságot és olvassa el az alkalmazási feltételeket. Ja, és tartsa is be azokat.
@Wolff: Én is így értelmezem. Az érvelés arra irányul, hogy a hivatkozott szabályok megkerülésével vagy megsértésével, illetve a szsbályok megsértésének vélelmétől függetlenül közölt publikációk nem számítanak az illető munkatárs amúgy előírt publikációs tevékenységébe.
Azaz ha Arany János nem az Akadémiai Kiadóban, hanem a Bildschöne Hirtin Verlagban, Olmützben publikálta volna a Toldi Estéjét, akkor úgy kell tekinteni, hogy nem publikálta a Toldi Estéjét, a Toldi Estéje az ő költői oeuvre-je szempontjából nem létezik. Ezért, ha mondjuk az akadémiai főtitkári munkaszerződésének feltétele az lenne, hogy publikált légyen az adott évben egy elbeszélő költeményt a Toldi folytatásaként, akkor ő ezt nem teljesítette és ki kell rúgni.
@kiskii: nem a jogokról van szó, hanem arról, hogy egyébként az illető termékeny gondolkodó-e.
Nem a megadott helyen megejtett publikáció a minősítési feltétel, hanem az, hogy az illető írt légyen publikációkat, olyan ember legyen, akinek a dolgait közlik, gondolataira éhezik az emberiség és ő eledelt ad az éhezőknek, kik megelégíttetnek az ő szavai által.
Ezért ökörség az intézet jogi érvelése.
Ehhez képest, hogy megszegett-e az illető valamely publikációs szabályt, az egy másik kérdés, és mivel egybehangzóan azt állítják az ehhez magukat értőnek állítók, hogy ilyen nincsen, valószínűleg ez is egy quiproquo, de egy másik quiproquo.
@Állományjavító:
Hát legyen. Én mindig azt hittem, hogy a szerződés az szerződés., ha balhé van, ki lehet csapni az asztalra és bökni a megfelelő passzusra. De ha nem hát, nem.
Azt viszont fenntartom, hogy állatság állami pénzen filozófiai intézetet fenntartani.
@Kettes: Agyrém! Tényleg benne van az szmsz-ükben! Ez teljesen abszurd. „Jogilag legális, de illegitim.”
@Wolff: Ne csináld már. Veled is folytattam valaha rögeszmecserét, és olyasvalakinek tűntél, aki konyít a tudomány működéséhez. 🙂 Hogy lehetne már intézetvezetői jog a publikálásról való döntés? Vagy csak én dolgoztam eddig hiperliberális helyeken?
@kiskii: Bocs, de ostobaságokat írtál. A tudományos publikáció nem úgy működik, mint egy profitorientált regényíró kft. Majd Jótündér elmagyarázza neked egy blogsörözésen, ha szoktatok olyat tartani.
@Kettes: ha a vezető az a csóka aki a hír tvben fejtette ki hogy van liberális filozófia, és van konzervatív akkor nem normális
amúgy pár napja hallottam hogy eltörölték azt a 49? es kormányrendeletet miszerint van olyan kutatóknak hogy intézeti nap. nem tudom ez mennyire valós infó.
és ilyen engedélyezős sztorim nekem is van de rövid ideig volt vezető az aki ezt meghozta
@fuhur:
„A szakmai teljesítmény gondolom tudományos művet jelent, nem pedig a hobbiból írt keresztrejtvény rovatot a Dörmögő Dömötörben. „
a francba, pedig már azt hittem. 🙂
csak zárójelben említem meg, hogy végtelenül üdítő volt azt látni, hogy (pár félreértést leszámítva) eltérő alapállású emberek normálisan el tudnak beszélgetni, sőt – hihetetlen – még közeledik is az álláspontjuk legalább kicsinyég.
@kiskii: az értelmezésem nem mond ellent annak, hogy a szerződés az szerződés, és hogy ki lehet csapni az asztalra.
Azt állítom, hogy a szerződéseket be kell tartani, egy lateiner hogy is állíthatna mást. Ennek a szentenciának voltaképpen csak egy másik megfogalmazása az, hogy a szerződés tartalma az, ami a szerződésben meg van fogalmazva, és ez a tartalom nem terjeszthető ki önkényesen egészen más viszonyokra.
A publikációs jogokra vonatkozó szerződés esetleges megsértése, illetve egyszerűen az a tény, hogy az illető kutató nem egy adott helyen publikált, hanem egy más helyen, nem teszi őt publikációtlanná, publikációit meg nem teszi nemlétezővé.
Az alkalmaztatásra való alkalmasság feltételeit rögzítő kiírás vagy pályázat nem azt tartalmazza, vélhetően, hogy az illető egy meghatározott helyen publikáljon, hanem hogy egy meghatározott számú és jellegű publikáció fűződjék a nevéhez. Ez is szerződési ajánlat, tehát a kiíró részéről betartandó.
@tanarseged ur: Azt nem állítottam, hogy ez jó, pláne nem, hogy nooooormális, csak az érvelés logikáját próbáltam kibogozni. Szerintem is furcsa elképzelés, hogy a kutatás eredményei (mert a publikáció valami ilyesmit jelentene) a munkáltatót illetik, nem a szerzőt, noha ösztöndíjas megoldás esetében van rá példa, hogy a finanszírozó fenntartja a publikációról való döntés jogát, pontosabban az első publikálás lehetőségét magának. Ez azonban nem rendes munkaszerződés.
Az alperes viszont vélhetően egyszerűen azt szeretné igazolni, hogy a felperes minősítése megalapozott volt,hiszen publikációi valójában nem is léteznek. Ettől persze az érvelés még abszurdabb.
@Kettes: A „felhasználás” nem a publikációt jelenti. Ez arra vonatkozik, amikor az ember akadémiai háttérrel csinál valamilyen „for profit” projektet. Én nem nagyon láttam még ilyet. A filozófia történetében sem lehetett nagyon ilyen, mármint ezen a bolygón. Annyira meg fogja bukni ezt a pert BJános, jujjjj….
@jotunder:
én csak ülök és nézek.
@jotunder: @tanarseged ur: Az idézett SZMSZ nyilvánvalóan szerzői jogi értelemben használja a felhasználás fogalmát. A szerzői jogi törvény szerint a szerzői jog által védett mű felhasználásnak minősül különösen (többek között) a többszörözés és a terjesztés. Ugyanakkor a törvény szerint felhasználási jog a szerzőt illeti meg, felhasználási engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.
Azaz elég harmatos próbálkozás az SZMSZ-ben megszerezni a szerző minden művének felhasználási jogát.
@jotunder: & @Kettes: A „felhasználás” fogalmának jogi értelmezése (amit ezen túl gondosan el is kerülök, mert nem értek hozzá) a bíróság előtt számíthat, az eset erkölcsi megítélésében viszont lényegtelen. A valódi kérdés ugyanis ez: „Igaz-e, hogy a felperesnek nincs elég tudományos publikációja, ezért az elbocsátása indokolt?” Az „intézetvezetői hozzájárulás” nélküli tudományos publikáció pont úgy nem fizet a szerzőnek, pont úgy nem fosztja meg az intézményt semmilyen profittól, és pont olyan jól mutat az intézményben zajló tudományos tevékenységet mérő statisztikai összesítésben, mint az „engedélyezett”.
@jotunder:
Amikor leírsz egy bevásárló listát, szerzői jogaid keletkeznek, melyekről még te magad se mondhatsz le. Azok most és mindörökké a tieid. Ettől különülnek el a szerzői jog által védett alkotások anyagi jogai. Amelyek lehetnek már abban a pillanatban se a tiéid, amint lefirkantod egy cetlire.
Azt mondani persze, hogy valaki nem publikált, mikor pedig de, baromság. Azt mondani, hogy ellopta az intézet tulajdonát, amikor publikált, na az már megállja a helyét.
[félre:]
Most képzeld el, hogy TGM megalkotta mondjuk az ideális társadalom képletét, és az intézetnek már volna is két jó vevője a cuccra. Erre azt kell lássa az áru tulajdonosa, hogy TGM a disznók elé szórta ingyért. Hát ne üsse meg a guta az igazgatóját?
És úgy előre honnét lehetne tudni, hogy nem alkotnak valami grandiózusat, ami fialhat pár manyupnyi pénzt a nemzetnek? És mert nem lehet tudni az ilyet előre, ezért kell minden szereplőnek komolyan venni a magántulajdon védelmét.
@tanarseged ur: Így van.
@kiskii: Ez igaz, csakhogy itt nem arról van szó, hogy a szerzők meglopták volna az intézetet azáltal, hogy az igazgató jóváhagyása nélkül publikálták a műveiket, legalábbis nincs ilyen követelése az intézetnek. Hanem ő azt állítja, hogy az így publikált művek nem a szerző közszolgálati jogviszonyán belül keletkeztek. De. Arról nem is beszélve, hogy – ahogy mondtam – szerintem az intézet meg sem szerezte a felhasználói jogokat.
@Kettes: … Az meg egy harmadik kérdés, hogy normális-e, aki ilyet beír az MTA Filozófiai Intézetének szmsz-ébe.
Valószínűleg nem. De ne gondolj itt filozófusra – pl. az SZMSZ-t jegyző Nyíri Kristófra se. Az ilyen kitételek az Akadémia állandó szabályzatigazítgatásai során jönnek létre, igazgató hozott anyagból dolgozik. A Filozófiai Kutatóintézet korábbi igazgatói inkább azzal tűntek ki, hogy nem túl nagy rössel vettek részt ebben a szabályzatigazítgatásban. Más intézetekben pl. az SZMSZ nem 2001-es, ezek a mondatok láthatólag valamilyen mára már máshol elmúlt törekvés maradványai csak.
Arra pedig épp ésszel senki sem gondolhatott, hogy mintegy hostile takeover keretében, TOP 100-as ügyvédi segédlettel, az SZMSZ mindenféle bizarr kitételét egyszer csak megpróbálhatják leverni az intézeti kutatókon – vö.
abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=aktualis/allasfoglalasok/2010&dok=ABI-3017-3_2010_K
I.
@Bodnár István: Elnézést, elütés — ép ésszel. I.
@Bodnár István: Nem vagyok jogász, de annyit el tudok olvasni, hogy a szerzői jogi törvény szerint a felhasználási jogot felhasználási szerződésben lehet megszerezni. Ha ilyen nincs, akkor az egész gondolatmenet a földbe állt.