Léteznek-e még a független értelmiségiek? (UPDATE)
- A kedves Olvasó nem fogja a kedvemért elolvasni Byung-Chul Han (BCH) Infocracy című könyvét (most jelent meg magyarul). A magyar társadalomból egyébként is hiányzik a közös, kortárs filozófiai élmény. Ha egyáltalán beszélhetünk közös, intellektuális élményekről, tovább megyek, ha az, amit „public sphere”-nek neveznek létezik még Magyarországon. Itt most rögtön meg is kell állnom. A „public sphere” nem azonos a „közszférával”, utóbbi leginkább a gazdaság egy szeletét jelenti magyarul, itt valami egész másról van szó. Jürgen Habermas a hatvanas években úgy definiálta a „public sphere”-t, mint azt a virtuális agórát, ahol a vélemények formálódnak a közügyekről, mégpedig a polgárok vitáiban. A kedves Olvasó, aki lassan olyan lesz, mint jogi képviselőnk, már fel is tette a kezét, hogy itt van például a Facebook, annál virtuálisabb agórát erre a célra nehéz elképzelni, mit sírok én itten arról, hogy nincs is „public sphere”, amikor ott van az orrom előtt.
2. Habermas szerint a „public sphere”-ben racionális diszkurzus folyik. A kedves Olvasó még mindig biztos abban, hogy a Facebook „public sphere” a habermas-i értelemben? Ez a racionális diszkurzus pedig független különböző állami és piaci aktorok befolyásától mentes kommunikációt jelent. A kommunikáció alatt pedig Habermas nem egészen azt érti, hogy mindenféle idiotikus mémeket és kétsoros „top fan” badarságokat copyznak be olyan polgártársaink, akik digitális törzsek (BCH) harcosainak képzelik magukat. Habermas egy egész könyvet, meg gondolom a fél életét, szentelt annak, hogyan működik a „communicative action”, BCH pedig leginkább azt magyarázza el az Infocracy-ban, hogy miért nem lehetséges már a „communicative action”.
3. A „communicative action” feltételezi a community-t, a közösséget, amely közösség egyénekből áll, akik figyelnek egymásra. Ahogy BCH írja: a demokrácia az egymásra figyelő emberek közössége. Remélem, hogy a kedves Olvasó meg sem próbálja a Facebook-ot valóságos közösségnek, és főleg egymásra figyelő egyének közösségének gondolni. BCH azt írja, hogy a modern társadalom kibékíthetetlen identitásokra dezintegrálódik, ahol értelmét veszíti a Másik, mint a kommunikáció alanya. Egyáltalán a Vélemény nem válik világosan el az Identitástól, amit kommunikációnak gondolunk az az Identitás folytonos megerősítését jelenti. És mi az, aminek tényleg semmi jelentősége sincs a Facebook-on és általában a magyar politikában? Az Igazságnak.
4. BCH többször is idézi Hannah Arendtet és különösen a Truth and Politics-t, ahol Arendt oly szépen írja: ‘it
is the ground on which we stand and the sky that stretches above us’ (az „it” az igazság). Ha egy társadalomban az Igazság elveszíti az értékét, hiszen az Identitás fenntartásának akadálya lehet, a racionális diskurzus értelmét veszíti. Itt BCH a „freedom of speech”-et (ami nagy vonalakban nyilván létezik a modern társadalmakban) a „freedom of truth”-szal veti össze (ami meg egyre kevésbé) és Foucault-t idézi, aki a parrhesia-ról (παρρησία, tökjó, Platón kedves szava), az igazság kimondásának erkölcsi kötelméről beszél, amit megkülönböztet az isegoriá-tól (ἰσηγορία), ami a vélemény kimondásának szabadságát jelenti a demokratikus társadalomban. Ha egy társadalom számára fontosabb az Identitás, mint az Igazság (mely igazságot a Másik szemszögéből is vizsgálnunk kell, a racionális diskurzus céljaként kell felfognunk, nem az Identitás fenntartásának eszközeként), akkor nincs parrhesia sem.
5. A független értelmiségi az Igazságot keresné és nem az Identitást erősítené. A” független” itt valójában „autonóm”. Létezhet identitása, de az nem azonos a véleményével, az Igazságot mindenképpen az Identitás elé helyezné. A kijelentései nem ideológiai narratívák, amelyek természetüknél fogva zártak, hanem a logikai levezetésekhez hasonlóan nyíltak, figyelemre alapulnak és feltételezik azt, hogy a Másik kifogást emel ellene, és eleve olyan közegben hangzanak el, ahol az érvek és ellenérvek eljuthatnak az Igazság kimondásához. Facebook, aha…
6. A független, azaz autonóm értelmiségi feltételezi az autonóm társadalmat. Az autonóm társadalom feltétele az, amit Habermas Husserl nyomán Lebenswelt-nek, Életvilágnak, nevez. Hogy az egyáltalán létezik…. A Lebenswelt a közös környezetünk, az az Environment, amiben kollektív Agent-ként létezünk. Ha ilyen nincs, mármint ha egyáltalán nincs, akkor az Igazságnak sincs értelme, mert az Igazság valójában a Lebenswelt-re vonatkozik. Márpedig BCH szerint társadalmunkban a Lebenswelt már nem létezik, a különböző törzsek számára különböző Lebensweltek léteznek, amelyek ráadásul digitális konstrukciók. Nincs bennük semmi örök, pillanatnyiak, megszületnek és eltűnnek, nincs értelme annak, amit Habermas is groundingnak nevez (tehát a fogalmaink közvetlenül a Lebensweltben gyökereznek, valóságos jelentésük és világos kontextusuk van), mint később Steven Harnad magyar-kanadai pszichológus/kognitív tudós. A kedves Olvasó már régen nincs velem, de ha mégis, akkor legyen kis öröme, Harnad professzor annyira bepipult Orbán „illiberális demokráciának” nevezett tudjukkmijétől, hogy lemondott az MTA külső tagságáról.
7. Ergo…. Alapvető feltételek nem teljesülnek a magyar független/autonóm értelmiségi szereppel kapcsolatban. Teljesen megszűnt a magyar Lebenswelt, a magyar társadalom, sőt a magyar állam is a törzsiesség részévé vált. Az Identitásnak, éppen a korpulens illiberális férfiú jóvoltából feltétlen dominanciája van, a parrhesia értelmezhetetlen, az Igazság teljesen elveszítette az értékét. Már nem beszélhetünk a „communicative action”-ok tereiről, tehát nincs sem igény, sem lehetőség a racionális diszkurzusra, tehát a „public sphere” is illúzió. Ergo, a független/autonóm értelmiségi szerep is illúzió. Nem éri meg a befektetést (mert kicsit rá kell tenni az életünket, a parrhesia nem jön magától), nincsenek meg a feltételei.
Ez a hajó elment, már a kikötőket is eladták.
UPDATE: 1. a szöveg szinte teljes egészében BCH könyvére épül, de nem állítom, hogy ő ezzel egyetértene, én így értelmezem. 2. nem definiálom az értelmiségi fogalmát. nincs rá szükség, aki a public sphere-ben a közvéleményének kialakításában részt vesz és komolyan veszi, azt nevezem értelmiséginek.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16531998-6a5732ef99b3b' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16531998&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16531998-6a5732ef99b3b&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16531998-6a5732ef99b3b' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Teljesen független értelmiségi tán nem is lehetséges – valamilyen mértékben függünk saját tudásunktól, bergögzöttségeinktől.
A független értelmiségi létnek diszkusszióban lenne szerepe – abban teljesen igazad van, hogy nálunk ennek nincs tere.
Még amikor alakulgatott az online tér, akkor gondolkodtam el azon, hogyan is lehetne működőképest diszkussziós tér. Ha abból indulok ki, hogy nem egykocsmai sörözésre – vagy annak intellektuális mímelésére – jön össze egy csoport, akkor először is kell egy (1) topik, s kell valaki, aki a (2) kalandozás felelős (vagyis visszasegít, hogy maradjunk a témánál) kell, hogy „valaki” (3) jegyzeteljen – miben értünk egyet, mik a vitás pontok, mit rakunk félre későbbi tisztázásra, hogy a lényegnél maradhassunk, stb. kell egy (4) facilitátor – mert mindig adódnak feszültségek, félreértések. S még szükség van (5) fact checkingre is.
Kis, 2-5 fős társaságot ezt minden szervezés nélkül kialakíthatják, közös megegyezéssel – de nagyobb létszámnál ezt már nem árt „intézményesíteni”.
Nem biztos, hogy ilyesmire gondoltál – de nekem ez ugrott be, hogyan lehet „független értelmiség”-eskedni.
@Geo: a posztot nem BCH írta, hanem én, de most éppen az ő hatása alatt. néha el kell olvasni ilyen dolgokat. persze én beszélek… mindegy, szerintem nem ártana.
Megjegyzés a 6. ponthoz (kizárólag ehhez a ponthoz): Russell egyszer azt mondta Hegel logikai kötete kapcsán, hogy „minél tévesebb egy logika, annál érdekesebb következtetésekre lehet jutni vele”. Ugyanezt gondolom a husserli Lebenswelt koncepció kapcsán: minél komolyabban vesszük, annál abszurdabb világmagyarázatokig juthatunk el vele … Szerencsére tévessége ellenére a Lebenswelt egy vicces posztulátum, ami miatt az utóélete (legalább néha) szórakoztató.
@Geo: Ez csak technikai kérdés, és adott szinten nem is életbevágó, ha tényleg értelmiségiek beszélnek, ott ezek a kontrollok fejben is megvannak, spontán működnek. Ami ennél fontosabb előfeltétel, az a szándék a diszkusszióra. És nem csak a buborékon belül, ahol azonos, vagy nagyon hasonló identitások erősítgetik egymást a közös identitásuk igazságában, hanem éppenhogy különböző identitások közt, mert abból derülhetne ki az igazság. Csakhát ugye Magyarországon a másik identitás az alapértelmezésben hazaáruló kommunista/fasiszta, de legalábbis idióta/gazember, akivel nincs miről beszélni. És nem, nekem sincs már kedvem fideszhívővel beszélgetni, mert nem érzem úgy, hogy több oldalról nézve majd tisztábban kiderül az igazság. Nem látom, ki lenne az a köpcös támogatói közt, akivel értelmes módon lehetne beszélni. Elég baj, hogy ez lett és tartok tőle, hogy ha a köpcös kikerülne a képből (semmiképp sem erőszakosan, de mielőbb) akkor még kell vagy két évtized, jó esetben, mire megint lehet értelmes diszkussziót folytatni.
Nagyon jó. De tömény. Ezt egy hétig fogom emészteni. Előbukkannak olyan gondolatok így elsőre, hogy a közösség tagjainak a morális elérhetőség körén kell maradniuk, azaz úgy kell éreznünk, hogy közös ügyeink érdekében velük lehet beszélni, az ő moralitásukra (és persze racionális vitákra való képességükre is) lehet apellálni, adott esetben buzdaítani őket a jóra. Mint ahogy egy családtagot buzdítanánk.
Az interneten elérhető milliók által támogatva persze könnyá ma már apró, fragmentálódott helyi identitás-bubokrékokban élni. És ezek szűkek. Nárcisztikus módon egyre több embert tolunk át a morálisan elérhető kör határvonalán túlra (közhely, hogy a cancel culture ellen ki kell kelni, de én tényleg nem tartom jó iránynak, még ha egyelőre nem is ment annyira messze, mint egyes érzékeny hópihe konzervatívok beállítják).
Aztán a közügyek rendkívül bonyolulttá válása és bürokratizálódása/szakértőisedése miatt nehéz is értő módon alakítani azokat. Vagy nem érezzük megunkat felkészültnek erre, vagy dühödten, tömegben borítunk (a düh leggyakrabban a megaláztatásból jön: mert hogy érezzók, hogy átláthatatlan az egész, a bürokrácia és a politikusok uralkodnak felettünk, mindenféle 2020. évi XXX. tv., Banska Bistrica-i Egyezmény, vagy akár a Nagyonfontos Munkaadók lobbisszervezete által kiadott útmutatás alapján. Minket meg meg sem kérdeznek, merthogy úgy sem értenénk).
Amúgy néhonnan az az elaltató üzenet jön, hogy csak finoman, békésen, nagyon kulturáltan lehet ‘politizálni’ (illetve a legjobb, ha az egyszeri ember nem is politizál) De a társadalmi konflikus normális és nem is akkora baj; legyenek tüntetések, akár egy-két autó is kigyulladhat – legalább közösségként akarunk valamit és kiállunk érte.
Hát… a csaposnak lenne néhány megjegyzése, de nem túl mélyen belemerülve az italba.
Hogy mit jelent a „független értelmiségi”, az (láss csodát), megint csak definíció kérdése. Kinek ezt, kinek meg egy kicsit mást. Ezért nem egyeznek meg még egy ilyen banális témában sem. Nekem is van erről egy (nem túl explicit, és most nem is szedegetem össze precízen) meghatározásom, mindenesetre az enyémben (a definíciómban) az egzisztenciális (foglalkozás) kritériumok elhanyagolhatók, helyettük én minőségieket használok, pl. olyanokat, hogy „igaza-van-e?”, „jól látja-e a világot?”, „nem beszél -e hülyeségeket?”, satöbbi. Aki ezen nem megy át, az nekem nem értelmiségi akkor sem, ha öt akadémiának a tagja. (De asszem erről is volt már itt szó korábban, hajaj, hogy itt miről nem volt már szó…)
A „független értelmiségi”-nek is van egy külön definíciója. Az előzőhöz hozzájön a „független”. Mindjárt felmerül, hogy „mitől független”? Hát az ember sok mindentől lehet függő, vagy független, de ezúttal nem kell mindentől függetlennek lennie. És persze nem is tud mindentől független lenni, az embert ezerféle dolog befolyásolja, irányítja, hol direktebben, hol rejtetten, akár tudattalanul. Szerintem itt az a célszerű, és értelmes dolog, hogy nem a saját tudásától, vagy eszmeiségétől, vagy elkötelezettségétől kell függetlennek lennie, hanem a külső, direkt eszmei, elvi, vagy politikai befolyásoktól. Önálló, autonóm, gondolkodó legyen, vagyis gondolkodjon el értelmesen a dolgokon, és utána válasszon, döntsön. És ne hülyeségeket döntsön. Ha ez megvan (kevés is, másfelől sok is), akkor az kb. „független értelmiségi.” Legalábbis az én most nem túlfinoimított meghatározásom szerint.
És hogy vannak-e ilyenek? Hát már miért ne lennének? Talán még Puzsér is az, ezt azért nem tudom pontosan, mert annyira nem követem a munkásságát. Ha viszonylag ritkán beszél faszságokat (sajnos időnként mindenki beszél faszságokat), akkor megszavazom neki, annak ellenére, hogy a mondandóját eléggé … érdekesen adja elő. De csak a tartalom számít, mint azt tudjuk. (Jó, azt is tudjuk, hogy általában kurvára nem a tartalom számít, sokkal inkább a körítések, de most az ideálisról beszélünk.)
Mi van még? Nem akarom itt pontról pontra venni a posztot, amivel különben semmi bajom nincs, sőt, szeretem, amikor Jótündért így „elragadja a frazeológiája”. Ja, hogy a független értelmiségi az igazságot keresi. De hát Dadus, mindannyian azt keressük. Ki nem? Hazugségot (hamisat) nem keresünk direkt, mert az önbecsapás lenne. Szeretjük tudni az igazat, mert az hasznos, azzal jobban boldogulunk az életbern. Hogy aztán azt az igazat esetleg egy hamisság előállítására fogjuk-e felhasználni, az már egy másik kérdés. Az értelmiségiek persze dumálnak is az igazságról, a többiek annyira nem (mert ők nem értelmiségiek), inkább csak használják valahogy, valamire.
És igen, az is egy további téma, hogy bizonyos viszonyok között nehéz független értelmiséginek lenni, azt a viszonyok többféleképpen is akadályozzák, és ezért olyankor szegényeknek megfogyatkozik a számuk.
Hiv.: @plkbc:
„»Russell egyszer azt mondta Hegel logikai kötete kapcsán, hogy „minél tévesebb egy logika, annál érdekesebb következtetésekre lehet jutni vele«.”
Ez a „hamisból minden következik” egy speciális esete lehet. (Erre gondolhatott a költő: Russell) Hiszen a „minden következmény”, az bár nem igaz (logikailag), de érdekesnek mindenképpen érdekes.
@plkbc: számomra, és ahogy ezt szerintem nagy vonalakban BCH használja (hogy a dennetti terminológiával éljek, az baszna be, ha én elkezdeném elemezni husserlt) a Lebenswelt egy metafora. a környezet metaforája, a communicative action résztvevői pedig a kognitív ágens metaforái.
Ez érdekesen hangzik, felírom az érdekes könyvek-listámba, hátha egyszer sorra kerül. Addigra legalább olcsón meg lehet majd venni second hand (és remélhetőleg paperback, hogy el is férjen valahogy).
Az nem baj ebben a cuccban, hogy ez a racionális viselkedés már a közgazdaságtanban (ami azért valamivel tudományabb, mint a vizilófia) is elhasalt? Ott ha az emberek racionálisan gondolkoznának, akkor a jelenlegi árak tükröznének minden jelenleg tudható információt a piacon lévő dolgokról, és az árak változása random lenne (efficient market), és a piaci buborékok léte ennek ellentmond (és az egyik leghíresebb piaci buborék, a tulipános, már az előtt volt, hogy ezt az egészet megfogalmazták volna).
@szazharminchet: nagyon könnyen megtalálható a neten és nagyon rövid. nyomtatva 88 oldal.
@jotunder: Fura nekem, hogy pont egy matematikus idézi egyetértőleg, hogy
A matematika jobbára olyan igazságokat csócsál, amiknek az igazsága nem a Lebenswelt-re vonatkozik. Most mondjam azt, hogy nincsenek is végtelen gráfok? És akkor gondolom igazából limeszük se nagyon lehet.
És ahogy a matematika fogalmai nem objektív környezeti igazságokban gyökereznek, úgy az elvont fogalmaink nagyja sem. Ha a fogalmainknak valóságos jelentésük és világos kontextusuk lenne, akkor ipartelep nem kezdte volna el definiálni, hogy neki mit jelent a független értelmiségi. A fogalmaink bizonytalanok, értelmük homályos és a közmegegyezés róluk gyenge.
@ipartelep: BCH itt Habermas-t és Arendt-et követi, és nekem tökéletesen megfelel Habermas és Arendt (well, nekem BCH önmagában is tökéletesen megfelel, ki vagyok én ahhoz, hogy ilyesmiben pattogjak).
elég messze van ez a történet a triviálistól. 🙁
Igen, igen, a ‘Lebenswelt’ metafora, a ‘communicative action résztvevői’ metafora, Husserl szabadon metaforizálhat, Byung-Chul Han is szabadon metaforizálhat, de egyszer, végre-valahára, a független értelmiséginek el kell jutnia egy homokos, szomorú, vizes síkra, ahol kimondhatja, nagy levegőt véve, hogy a metaforák meztelenek. :)))))
it: „Ja, hogy a független értelmiségi az igazságot keresi. De hát Dadus, mindannyian azt keressük. Ki nem? Hazugségot (hamisat) nem keresünk direkt, mert az önbecsapás lenne… Hogy aztán azt az igazat esetleg egy hamisság előállítására fogjuk-e felhasználni, az már egy másik kérdés. ” ott a pont
Igen-igen. Szól valamiről ez a poszt, és fontos is. Bár ahogy nézem, Han a jelent boncolja, de tetszik ő is. Szeretem a jelent. Egy idő óta csak a jelent akarom.
Valahogy mégis a közös veszteségünkről, hogy nincs ez a tér, ahol kereshetnénk az igazságot, az a néhány évtized jut eszembe, amikor még azt hittem, hogy van. Amikor az ÉS-ben hétről hétre viták folytak, a közéletben pártelnökök mondtak le, a Parlamenti közvetítések, és a blogok százai, amiket követtem csupa közéleti kérdésen posztoltak, és végeláthatatlan kommentekben fejtették ki a kapcsolt tudásukat az olvasók. Amikor a reblogolás volt a közélet bevett vitamódszere, és ide is úgy kerültem, hogy a hirszerző portálunkon reblogoltunk sokadmagammal a reakció posztjaira is reagálva, akikkel a vincentnek volt állandó vitája. S itt egy időben megfordult minden blog, akiket olvastam, olyan otthonos napi rutinnal, hogy aztán a többi tér megszűntével itt ragadtam ebben a kis utolsó pocsolyában a kiszáradt sivatag közepén.
Na, nem ezt akartam mondani, hanem hogy akkor még azt hittem, van a közéletnek tere és dinamikája. Azután az derült ki, hogy nincs…. Valahol valakik valami másik térben már régen eldöntötték, hogy melyik portál pusztuljon, melyik bloggert kell elbocsájtani, és mi legyen a cigányokkal, öregekkel, nőkkel, diákokkal, szaporulattal, papokkal, egyetemekkel, a pártokkal meg a közéletben megszólaló írókkal, tudósokkal, jogászokkal, és milyen világban fogunk itt élni az elkövetkező harminc évben, vagy ameddig csak élünk.
De hogy az a tér hol volt, én nem tudom. Úgy gondolom, egy bőrönd pénz körül állva, vagy egy titkos összeesküvés körül.
Mindegy. Egy számomra ismeretlen helyen volt egy valahányak által belakott közéleti tér, amelyik meghatározta az általam ismert egész ország jövőbeni sorsát, és véglegesen. És ez a tér nem beszélt velünk. Titkolózott. Hazudott.
Egy ismeretlen törzs ismeretlen rituáléit és hajlamait kaptam a nyakam köré, és azóta nem tudom a fojtást lecibálni magamról. Alig kapok levegőt.
Nem gondolnám, hogy ez az ő identitásuk, vagy az enyém. Nekik az ország egy préda, egy zsákmány, és nincs mit beszélni az ennivalóval.
BCH kicsit irritál, ilyen mint az FB volt régebben is, de úgy hívták, hogy piactér vagy kocsma. Ne higgyük, hogy van itt valami új, ami régen nem volt. Minden kor emberei azt hiszik, hogy az ő korszakuk az bizony valami különleges.
És igen, létezik egymásra figyelő emberek közössége az FB-n, én találtam ilyeneket, de ezek nem politikai, hanem vicc-csoportok.
Gondolati nyitottság pedig létezik, de a radikalizmus hozza a kis seprűjét /vesszőnyalábját /fascio és lesöpri, mert nem érdekli, sőt nem hogy nincs ellenére, de ellenére van. Sőt mi több, a radikálisok vagy nem értelmiségiek, vagy egykor volt önmagukat megtagadó, kivetkőzött értelmiségiek. Nálam ez egy kicsit önmarcangoló kategória, mintha az értelmiség tehetne a dolgok állásáról vagy lényeges befolyása.
(Ja, Schmidt Marinak nincs származása? Vissza lehetne kérdezni, hogy az övé milyen, netán valamilyen übermensh kategóriába esik? Egy régebb i poszt nyomán felmerült kérdés.)
Nem törzsies a magyar társadalom, egyetlen nagy törzs van, a többi csak forgács. Hont András félék próbálják úgy beállítani, hogy törzsek vannak, de én nem élek senkivel törzsközösségben, sőt akit ismerek, mindenkivel szemben alapvető véleménykülönbségeim vannak, ugyanezt figyeltem meg másoknál is. A NER viszont egy nagy összetartó törzs.
(Az utóbbi posztok kérdés-rendszere mindenképp izgalmas és aktuális, igen, ezeket a kérdéseket, az ilyenféléket fel kell tenni.)
@tamspatrik: nem volt ilyen. a twitter és a kocsma között kábé az a differencia, mint a pornhub és egy kupi között.