Személyes színház, személyes poszt (nagyonszemélyesposzt)
Tegnap megnéztünk egy darabot, amelyben egy egészen konkrét, a valóságban is létező, üveg alkoholról volt szó. Az előadás után ittam egy felest, amit éppen abból az üvegből töltöttek ki, nem a színpadi kellékből, hanem a konkrét, valóságban is létező üvegből. Ez a Katonában nem jönne össze, ott nem innék fontos szereplővel az előadás után (és az egy másik feles volt, nyugi, ennyi, csak a hely szellemiségét akartam érezni, mélyen, belül), nem beszélgetek az író-rendezővel, nem mutatnak be valakinek, akiről, mint konkrét, valóságban is létező személyről, szó van az előadásban. Általában nincs személyes közöm a színdarabokhoz, a színdaraboknak lesz köze hozzám, szerencsés esetben.
Ez az előadás egy svédről szólt, aki megpihent. Az első svéd, akiről hallottam, XII.Károly volt, aki Törökországból Svédországba menekülvén pont a Váci utcai általános iskola helyén lévő épületben pihent meg. Az iskolában, ahová apám akkor még egy Trabant személygépjárművel vitt a Szilágyi Erzsébet fasorbeli szobahallból, ahonnan később egy panelba költöztünk, és onnan is vitték szinte pontosan egy éve a kórházba, miután végre találtam egy kulcsot a lakáshoz. A színház olyan közel van az emléktáblához, hogy onnan a Szoboszlai rálőné. Ez a közelség a svédség és a pihentség oka.
Azt hiszem Vidgyánszky Szenior Géza Ottokár Jenő volt a másik ok, az első szám a kauzális láncolatban, aki a független színházak felszámolását tűzte ki célul, szinte látom, ahogy tűzi a két erős kezével. Az egyik vonatkozó pályázatban az orbáni nemzeti gondolat támogatását ajánlotta implicite azok figyelmébe, akik támogatásra vágynak és a helyzetnek megfelelő morális érzékkel bírnak. Adott ponton az előadás operává alakul, és az Isten, Haza, Család crescendo után elhangzik a Béke.
A kedves Olvasó most el fogja nekem magyarázni, hogy ez a darab dramaturgiailag egészen biztosan nem üti meg a kőszínházi mércét és még pofát is fog vágni hozzá, mint egy belpesti színikritikus, aki nem kapott ingyenjegyet (de majd kap, nyilván kap, csak jöjjön és próbáljon egy kicsit nyitottabb lenni).
A svédet egyébként a legsvédebb magyar színész, Kálid Artúr játssza, aki a Dzson Meklén vagyok egyik főszereplője, és ő is nagyon személyes, mármint tudom, hogy nagyjából kit játszik valójában, ahogy azt is tudom, hogy nagyjából ki Stubnya Béla (leginkább Stubnya Béla), akit a kedves Olvasó nem is ismer, és azt hiszi, hogy ez így teljesen OK, pedig ez közel sem biztos. A Dzson Meklén az egy másik darab, amit már nem lehet megnézni, de én láttam, és a svédes-pihenős darabtól nehezen választható el, a személyes darabok már ilyenek.
FÉM-nek hívják az intézményt, az Irányi utca és a Váci utca kereszteződésében van, és olyan kevesen csinálják azt a színházat, mint a Katona büféjét. Attól még van, amíg Vidgyánszky Szenior Géza Ottokár Jenő nem tesz szert annyi sóra, amivel már be lehet hinteni a helyét.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532020-69b52035931ea' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532020&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532020-69b52035931ea&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532020-69b52035931ea' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Apám kedvenc lova volt egy Ottokár nevű szürke. Van egy fénykép, amelyiken apám ölében ülök Ottokár nyergében. Nagyon várom már Jótündér történelmi drámáját erről a másik Ottokárról, aki nem ló, hanem egy sertés, és remélem elég finom voltam.
OFF
de ide írom, ha már így alakult, hogy szín-észet… ha jól emlékszem nemrég említette valaki, hogy Tilda Swinton a kedvence. Nos kapott (kapni fog) egy Aranymaci életműdíjat:
https://www.berlinale.de/en/festival/awards-and-juries/honorary-golden-bear.html
Személy szerint én legutóbb a Three Thousand Years of Longing-ban láttam (Idris Elba partnereként), melynek műfaja nem áll távol tőlem. Elbűvölő, mennyi „NŐ”-t (igen, csupa nagybetűvel) tud sugározni, ez a megjelenését tekintve androgün alkat.
ON
@vattablz:
Szeretem az ilyen emlékeket, kösz hogy beírtad:)
.
Egy Ottokár amúgy nekem is beugrik, és azért idézem kicsit hosszabban (nem csak a középső bekezdést), mert mintha lenne itt némi áthallás:
Mivel a sorompó még mindig zárva volt, aluljáróval próbálkoztak. Szerencsétlenségre az aluljáró bejáratánál elfelejtették kitenni a „tülkölni tilos” jelzést, és mikor az egyik autó dudája véletlenül megszólalt, az álmennyezet hatalmas darabokban levált. Később kiderült, hogy az álmennyezetet álmérnökök tervezték valódi prémiumért.
Nem maradt más hátra, mint új utat építeni. Országos tervpályázatot írtak ki. A bíráló bizottság, Grobác Dezső Ottokár főmérnök vezetésével, az egymillió forintos első díjat Grobác Dezső Ottokár főmérnöknek ítélte. Az elgondolás szerint légihíd kötötte volna össze a sorompó két oldalát.
1964 végén fel is avatták a „Ciolkovszkij–Asbóth Oszkár” légihidat, melyet az orosz és magyar aerodinamika úttörőiről neveztek el. A légihíd tervét menet közben módosították, rakétakilövő pályákat építettek helyette, a lovas kocsik számára külön zabtartóval, az autók számára pedig beépített televízióval, melyekből már felavatás előtt kilopták a képcsöveket.
(Moldova: Az eltörött csavar)
Kálid Artúr (aki mellesleg a szabolcsi Berkesz gyermekotthonában nevelkedett) a Klubrádióban is vezet egy műsort, és azon kívül, hogy kellemes az orgánuma, még ráadásul nagyon intelligens is, ami mainapság elég ritka. 🙂
Mink is szeretünk a FÉM-be járni. Legutóbb a király meztelent láttuk ott, az is igenjó, de az Iza ami tényleg felejthetetlen.
@nyulambator:
Az Iza tényleg szuper volt. Szerepelt benne egy festmény. Azt az Apám festette. A FÉM tényleg egy személyes színház. Egyre inkább érzi az ember ennek a különlegességét. Jó, nekem tényleg közel vannak. Szeretem őket. Nem is tudom úgy nézni az előadásaikat, mint egy másik színházat. Fura dolog ez. De jól fura.
@Tyto: Engem egy kicsit meg is rémiszt a személyessége. Értem én , hogy a büfében a pult mögött is olyan áll, aki adott estben a színpadon (már ugye amennyiben van ott színpad) meg hogy a szünetben a rendező is az utcán cigizik a közönséggel, de nekem sokkoló túl közel kerülni a rivalda túloldalán levőkkel (no persze rivalda sincs). Mintha mise után a pappal ülnék le ultizni. Tudom, hogy van akinek ez OK, nincs is vele bajom, csak nekem valahogy fontos, hogy ne lássak be a színfalak mögé, hogy a színészetnek megmaradjon a misztériuma. Biztos maradi boomer vagyok. Ellenben a FÉM előadásait imádom. És aztán nem maradok ott bratyizni meg énekelni meg együtt inni, hanem gyorsan lelépek és messziről tisztelem a színészeket. Nyilván hülye vagyok.
@nyulambator: : Tökéletesen értelek. Színház (prózai) már jó ideje kevésbé érdekel. A zene igen, és mindig jobban is érdekelt. Bár sok zenészt ismerek személyesen*, azt a bizonyos „három lépés” távolságot mindig igyekeztem megtartani. Még a backstage-es pre/after bulikon is. Miért? Mert az illúzió, a varázslat, amit a színpadról (szalagról, korongról) kapok, és az ember, aki lejött a színpadról gyakran más, és nemegyszer csalódást keltő. A varázslatra, az illúzióra szükségem van, az emberre „lent a földön” nincs. Ahogy arra sem, hogy nyilvánvaló hülyeségeket kérdezzek tőle. Ilyen egyszerű.
* Az utóbbi években egyre többen távoztak az „égi színpadra”. Tkp. akkortájt döbbentem rá, hogy sose gyűjtöttem emlékeket, szignókat stb. – legalábbis tudatosan nem. Holott többüknek dolgoztam is „pro bono”, miután az internet terjedni kezdett. Alig pár dolog van nálam, jobbára olyasmi, ami munkából kifolyólag került hozzám, s véletlenül megmaradt (szignózott foto, néhány megányi „építőkocka” stb.). Így utólag komikus a gondolat, hogy amiért sok rajongó a „fél tökét adná”, az nekem kéznyújtásra volt, de eszembe se jutott. Pedig volt olyan, hogy másnak dedikáltattam a lemezgyűjteménye borítóit. Na ebből a felismerésből indulva szoktam most már szignóztatni az itteni sörözőbeli jazzestek szórólapját. Nem is értékként (elenyésző az esély, hogy a közeljövő szupersztárjait volt szerencsém hallgatni), inkább emlékeztető „emotikonként”.
@nyulambator:
Az a helyzet, hogy nekem ők előbb voltak a barátaim. Sokkal előbb. Az egyikükkel napi kapcsolatban vagyok, mert a legjobb barátom. A színházban a kávézó falainak jelentős részét én festettem fehérre, az ezüst díszítést meg mindet én festettem ezüstre. Láttam, ahogy kalapálják a nézőtér lépcsőit, én fuvaroztam a padlóburkolatot, amit együtt választottunk, hadd ne soroljam. Még páran segítettek, de az oroszlánrészt az a három ember csinálta sk., akik a színházat. Ugye ez ma kb. hihetetlen. Én láttam, amikor az egész még csak egy pince volt. El se tudjátok képzelni mit melóztak. És ma is mit dolgoznak, hogy nulla támogatásból ez létrejöjjön. Tényleg nem kaptak évek óta egy fillért se. Igen, nekem személyes. A Svédben a tarot kártya is az enyém 🙂 Anikó tudja, hogy gyűjtöm, és kért egyet. Szóval én tényleg másképp nézem őket. Tegnap a bemutatón, próbáltam úgy nézni, mintha most látnám őket először, de nem megy. Fura dolog ez. Én sok színésszel voltam eddig-addig munkakapcsolatban, de a felszínes érintkezésektől még nem szűnik meg az objektívitás. De itt nem erről van szó. A Svéd jó lett. És érdekes, de mostanában azt veszem észre, hogy a színház elkezdett gyógyítani. Amit az utóbbi időben láttunk, mind olyan volt, hogy bár először megütött, utána mindig megmutatta, hogy mitől, hogyan gyógyulunk meg. Tényleg nagyon különleges időszak ez.
@Tyto: Akkor légy szíves mondd meg nekik, hogy köszönöm, meg hogy imádom őket. Tudom, hogy megmondhatnám személyesen is, mikor legközelebb ott járok, de maradok annál, hogy majd nagyon tapsolok (ha tetszett a darab). Meg küldök pénzeszközt, amikor úgy adódik.
@nyulambator:
Mindenképp megmondom. Nagyon fognak örülni neki. Minden visszajelzés hasznos.
@ijontichy:: nekem Tilda Swinton mindig Gábriel marad, a Constantinból. Nála angyalabb angyalt elképzelni sem tudok; és bármikor nézem azt az alakítását, szó szerint megdermedek, annyira süt belőle az a humánumon túli, csendes, szörnyűséges, fanatikus, izzó hit.
március 27-én végleg bezár a FÉM.
Aknek még van alkalma, lehetősége, addig még mehet. Menjen is.
de nem voltál ott tegnap? mert én igen. a második részre bejöttünk a katonából.
Nem, tegnapelött voltam a Kamrában, elötte nap a Radnótiban. Most a FÉM kimaradt Ha hozzájutsz, nagyon ajánlom a Bástya színházban a Jóccakát Anyát. Meg a Radnótiban a Három tél is nagyon jó.
Ha énnekem blogom lenne, valószínűleg írnék egy posztot arról, hogy van még remény. Hogy hiába a zOrbán meg a Vidnyánszky, meg a szilárd, a magyar színházat még mindig nem sikerült kicsinálni. 10 nap alatt kilenc előadás után mondhatom, hogy a színház él és virul, fillérekből, rongyosan, éhesen, de csillogóan. Bezár a FÉM, de megnyitott a Bástya, és hogy, hogy nem, az a Hajnal János csinál benne méregerős monodrámát, akit a FÉMből már ismerhetünk. A magyar színház tetszhalott a nemzetiben, meg a nackó újszínházban; alibizik kicsit a kőszínházak java részében, de tündököl az Átriumban, a Jurányiban, a Momentánnál meg a Marcibányin, a Katonában, az Őrkényben meg a Radnótiban nem is említve a Szkénét, Trafót, és még egy kicsit a FÉMben is. Tehetségesek és színházat csinálnak csakazértis. És telt ház van, jegyet is alig lehet kapni mert a közönség is tudja hove kell menni Színházért.
Még szerencse, hogy nincs blogom, úgyhogy csak itt ventillálok egy kicsit, előadás után.
Menjetek ti is színházba.! Vagy eSzinházba, ahol karácsonykor lesz a csemegepultos bemutatója (amit a momentános Göttinger Pál rendezett és a katonás Ötvös András ad elő)
@nyulambator: én most annyi színházról nem írtam 🙁 pedig nagyon jók voltak.az antigonéban volt két nagyon erős sorom, beszóltam kreónnak rendesen.
@nyulambator: Spec. a Vidnyászkyk közül a kisebbik szerintem jelentőset tesz azért, hogy a magyar színházakat ne sikerüljön kicsinálni, olykor elég jól látható középső ujjakat lengetve idösapja irányába.
@jack_of_all_trades: Nem említettem az ifjabbikat. Az idősebbik viszont annyit ártott a szakmának, amennyit csak bírt, ami megint csak azt igazolja, hogy sajnos tehetséges ember is lehet gazember. Nem lett volna baj az idősebbikkel se, ha megmarad független színházcsinálónak. Így, hogy beált a hatalomba kóklerkedni, sajnos ami kijön a keze közül, az is szar lett.
@nyulambator: Ez sajnos vitathatatlan, és még csak mentségül sem szolgál számára a fia, egyszerűen csak megérdemli az említést (a fiú, nem az apa, ő az elfelejtést érdemelné meg).