Mandiner: Tudós, ne publikálj magasan jegyzett folyóiratban! (jézusmáriaposzt)
Kivételesen linkelem az újfasiszta Mandinert, mert ilyet valószínűleg még nem látott a kedves Olvasó. A gyilkos rezsimlap arra szólítja fel a magyar tudományos kutatókat, hogy nem publikáljanak, főleg ne idegen nyelven, hanem adják ki a “műveiket” magyarul. A hivatkozott szerző egy őskonzervatív amerikai ortodox pap, akinek semmi köze a tudományhoz.
“Mindez itthon is gyakorlat, Magyarországon ugyanakkor a társadalomtudományok területén elterjedt az a felfogás, hogy az angol nyelvű, külföldi, magasan jegyzet (sic), lektorált szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok többet érnek egy-egy magyar nyelvű monográfiánál – holott nyilvánvalóan az utóbbinak van esélye több olvasót elérni.”
Ezt bírta leírni az ügyeletes szilvay, aki vélhetően a Szilvay. Ennyire romboló minőség- és teljesítményellenes baromságot nagyon nehéz leírni. “Lektorált” (apage satanas), külföldi (még mit képzel), angol nyelvű (istentelenség) és főleg “magasan jegyzett” (na ez tényleg felháborító). És leírta bazmeg, tényleg leírta, nem csak gondolta, de le is írta, tudnak-e ezek hibázni? Az Olvasó már ismeri a választ.
Én meg nem olvasok mandinert. Ezt soha nem hibázom el. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Jótündéren kívül valaki olvas-e szilvayt.
@vattablz: “Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Jótündéren kívül valaki olvas-e szilvayt.” Külön poszt volt erről a Mandineren, hogy ki olvas még Szilvayt. https://mandiner.hu/cikk/20220503_mit_olvas_epp_orban_viktor
@jotunder:
Azaz az íróasztalán tartja, mert a polcon már nem fér el a bibliagyűjtemény mellett. Maradjunk annyiban, hogy bizonyítottan kizárólag te olvasod. Én meg vattát bálázok. (Meg Puzsért hallgatok.) Kinek mi a hobbija.
Hát ez így tökéletes ahogy van. Ezek után lehet az aktuális nímandnak azt mondani, hogy neki azért nem jelenik meg cikke top folyóiratban, mert nem is akar ott publikálni. 🙂
@vattablz: azért három percnél nem töltök többet egy nap a Mandinerrel. nem tudom végigolvasni a szövegeiket, csak akkor olvasom el, ha valahogy érzem, hogy lesz benne valami “anyag”.
.
@vattablz:
.
Külön kommentek voltak a Vincenten, hogy @jotunder: miért olvas még Mandinert. De falra hányt zöldbabfőzelék, ha 3 percre is.
.
Na és kinek a Puzsér, kinek a papné. Én meg csak kivételesen olvasok Puzsért, ha valami nagyon ütőset ír. Amióta a genderkommandókat cikizte és egyenlőségjelet tett Orbán és Gyurcsány közé, azóta nekem inkább a papné.
.
Én azt hittem, valami félreértés lesz, hogy ez a csávó tényleg ortodox pap. De tényleg az. Az Alaszkai Szent Hermann-plébánia parókusa Port Townsendben. Ilyet kitalálni se lehetne.
Valami ilyen volt a vád Luzin ellen is, nem? Csak ott a feljelentő (Ernst Kolman) később disszidens filozófusként nevet csinált magának, és a tanúk olyanok voltak, mint Kolmogorov és Alexandrov (és gyakorlatilag az egész Luzin-iskola), csak hogy lássuk, hogy nagy tudósok is csinálhatnak nagy geciséget.
@poszt: ez nem csak amolyan (szépemlékű) kerényiimrés provokáció, hogyaszongya, leírom, hadd “sivalkodjanak a libsik”? Teljesen értelmetlen, pláne, h kilóra megy az akadémiai méricskélés is, ugyanannyit ér – mindenféle hazai elszámolásban – egy Q1-es folyóiratban közölt cikk, mint a Micsurin Bt. gondozásában ötven példányban megjelent publi. S ugyanúgy egy citációnak számít, ha írnak rólad egy jegyzett nemzetközi lapban egy komplett review-t, mintha egy negyedosztályú hazai internetes “lapban” megjelent szösszenet egyik lábegyzetében mellékesen megemlítenek. Szóval nyitott ajtókat dönget az egyházffy.
@muaddib00: Nana, nem olyan egyszerű az! Külföldi cikk nincs, cserébe magyar nyelvű monográfia viszont előírattatott. Hát nem vagyok benne biztos, hogy ezáltal könnyebb lenne a magyar társadalomtudós élete :)))
No persze, hazai használatra átdefiniálhatjuk a társadalomtudományi monográfia jelentését, miszerint 1500 szót elérő terjedelmű rezsimcikk = monográfia, közepes hosszúságú (max. 10%-nyi emodzsit tartalmazó) facebook-komment = kismonográfia. És már kész is vagyunk.
@poszt: tudván, hogy itt mit hoz ez fejemre, mégis megemlítem, hogy már maga az idézet sem a poszt címében foglaltat jelenti, a probléma pedig, ami mögötte van, méginkább nem olyan egyirányúan interpretálható.
A tudományos publikációs ipar totális félrecsúszása ma már közhely, és bár a kiadói valamint egyes finanszírozói és tudománypolitikai érdekek elég keményen életben tartják a rendszert, tudható, hogy sem a valódi kutatói minőséget, sem a tudományos intézmények döntő többéségnek szempontjait nem szolgálja. Ennek nyilván nem a bezárkózás az alternatívája, de abszolutizálni a publikációs mennyiségeket nem vezet jóra, ezt meglehetősen komoly nemzetközi szervezetek is (pl. EU, EUA) így gondolják, nem is szólva a tudománymetriai kutatók által is feltárt paralizisekről (lásd a Leiden Manifestotól a coArráig a felszólamlásokat). A monográfiák kiveszése, a lényegében sohasenki által nem olvasott cikkek áradata végképp szörnyű anomália.
Az pedig ténykérdés, hogy egy magyar nyelvű monográfia több olvasót ér el mint egy átlagos társadalomtudományi folyóiratcikk, tehát arról nem szabad lemondani – márpedig a publikációs verseny miatt éppen ez történik. Nyiván a tudományos karrierépítésnek jobbat tesz trendi folyóiratban trendi hivatkozásokkal trendi módszetani tákolmányokkal egy fél vonást is alig hozzátevő cikket publikálni, mint nekiülni és egy-két év alatt írni egy monográfiát. És ez független attól, hogy milyen kontraszelekcióra akarják a mai rezsim emberei használni ezt az érvet, az érv ettől még valid.
Inkább azügyben lenne szíves a magyar akadémiai világ kvalitatív mércéket állítani, hogy távoltartsa a nyomulós kóklereket, sőt, ha lehet, ki is szúrje a már besurrantakat. Csak ehhez személyes értékelések bátorsága kellene. Ehelyett mennyivel egyszerűbb egy leáldozóban lévő, objektívnak és személytelennek feltüntethető tudományértékelési formát lobogtatn.
A publikációs elvárások tudományterületenként különböznek, és időben is változtak. Természettudósként nem veszem a bátorságot, hogy a humán terület szokásait megítéljem, de leíró jelleggel arról is mondok valamit. A termtudban ma csak a primer eredmény számít, minél előbb, minél jobb lapban közölj. Sok szempontból már egy review cikk is luxus; pl. az intézetünkben a publikációs díját nem fizetik ki közpénzből. Fiatalabb koromban a legjobb kollégáim írtak – na nem magyar – de angol könyveket. Erre ma már senkinek nincs ideje. Azaz, ezen a területen fel sem merül a magyar nyelvű monográfia problémája.
A humán területen, a szoft tudományokban (irodalom, részben történelem), amelyek egy része hungarikum, ma is azt tartják, hogy az összegző képesség fontos kritérium, és egy magyar kis- vagy még inkább nagymonográfia a csúcs. Persze, itt is egyre fontosabb az idegennyelvű publikáció. A hard (közgáz, szociológia) viszont gyakorlatilag átvette a termtud kritériumokat. A mandineres idézet társadalomtudományt említ, tehát hülyeséget beszél. Régen itt is másként volt. Kornai János a Hiánytól lett az aki, amit persze számos nyelvre lefordítottak. Egy ortodox pópától nem meglepő, ha ortodox véleménye van.
A vita egyébként nagyon is életszerű; néhány éve kavart vihart az ún. Győrffy-számnak (ami a publikációs tevékenységet és annak elismertségét méri) az NKFIH (OTKA)- pályázatok értékelésénél való figyelembe vétele, ami még termtud-ban is problematikus, a humán területek számos képviselője szerint pedig ott használhatatlan. Ettől függetlenül is vitát váltottak ki pl. Demeter Márton idevágó írásai.
Summa summárum, a trendek egyre inkább minden tudományterületen a mérhetőség, számszerűthetőség irányába mutatnak, van ahol már ott is vannak. A saját tudományterületemet kétség kívül az viszi előre, ha a kutatók nívós nemzetközi lapokban teszik közzé eredményeiket. Ez itt teljesen egybeesik a kutató személyes karrierjének érdekeivel is. Más területekről viszont az arra illetékesek adjanak összegző véleményt.
Én magam is hasonló véleményen vagyok, mint ami itt már elhangzott. Valójában valós problémát feszeget a cikk és nem egészen azt mondják, hogy ne publikáljanak ilyen-olyan helyen.
Persze úgy érezheti az ember, hogy hát valami itt nem stimmel erkölcsileg, hogy ezeknek igazuk van. És igen. A Mandiner valójában csak relativizálni akarja a véleményeket, a tudományosakat is. Azért, hogy így legitimálja a saját hülyeségeiket. Ha bárkinek lehet igaza, akkor nekik is. Csakhogy ez nem így van. Mint a korrupciónál. Mindenhol van korrupció, nyugaton is, tehát ez elfogadhatóvá teszi, hogy Magyarországon felülről vezérelve, törvényileg megtámogatva szétlopják az országot. Nem. Korrupció és korrupció között is ég és föld lehet a különbség. Ugyan így a tudományos világban, a publikációkhoz kapcsolódó problémákból nem következik, hogy bármelyik ner hülyegyerek bármekkora baromsága értékes vélemény. Nem az.
@fortin2:
Abban egyetértek, hogy a publikációs kényszer rendkívül káros a tudományra nézve (és szinte csak az Elsevier érdekeit szolgálja). Ahogy káros a túlzásba vitt verseny és állásbizonytalanság is, mert ezek mind lehetetlenné teszik azt, hogy az ember kockázatot vállaljon, olyan kutatásba kezdjen, ami nem biztos, hogy határidőre szállítható eredményt ad.
Ugyanakkor nem hiszem, hogy a sokk rossz angol nyelvű cikk ellentéte a kevés rossz magyar nyelvű monográfia. Az ember igazából nagyon ritkán lát igazán jó monográfiát még angolul is. Ha mégis, akkor is nehéz lenne megtalálni benne az újat, ha az elkövető nem írta volna meg cikkben. Szerintem az értelmes témát feldolgozó, jól megírt cikk jó dolog. Csak nem szabad a száma és a folyóirat rangja szerint mérni, mert az emberek egy jelentős része onnantól a mérőszámra fog optimalizálni. (Na nem mintha az nem lenne még mindig sokkal jobb, mint aki a lojalitásra optimalizál, és nem ír, csak nyal.)
@fortin2:
Én laikusként tudok csak véleményt nyilvánítani hiszen nem vagyok érintett, de azért itt több dolog feltűnt.
Elismerem, hogy valós probléma amiről írsz, ez még egy laikusnak is feltűnik ha eleget olvas a témában.
Viszont azért itt nem arról van szó, hogy ezek a fránya magyar kutatók annyit publikálnak nemzetközileg magasan jegyzett folyóiratba, hogy másra már nincs kapacitásuk. Inkább arról, hogy – főleg a rezsim kedvenc “társadalomtudósaival” – szóba sem állnak ezek a lapok.
@Thalész:
@szazharminchet:
@muaddib00:
Természetesen eszem ágában sincs a legkisebb mértékben sem relativizálni azt a gondolattalanságot, iszonyatos színvonaltalanságot és immoralitást, ami jellemzi a rezsimértelmiséget. Csak nem gondolom, hogy ezzel a jelenséggel szemben a publikációsipar refelktálatlan abszolutizálása volna a megoldás (ezért is jó, hogy utóbbiról hasonlóan vélekedünk).
Ahogyan itt már többször is írtam: lesz szíves a magyar akadémiai értelmiség a szakmai terepen (védések, recenziók, páyázati értlkelések, szakmai konferenciák stb.) kimondani világosan a silányról, hogy silány. Ezen a szűrőn az idézetben említett létformák mindegyike fennakadna, hiszen valóban silányok (kitérő kicsit: több éve olvastam a Békés Márton nevű emberkének monográfiáját az amerikai neokonzervítivizmusról. Azóta nincs az a JT észrévetel, ami rávehetne, hogy olvassak tőle bármit.). De azért mindenkiegyensúlyozási szándék nélkül, éppenellenekző irányból is vannak eléggé hajmeresztő ügyek, akik ugyan szétpublikálják magukat nemzetközi folyóiratokban, csak éppen nagynulla az egész – jó, itthon nem ők vannak most erdő felől, de a hatásuk kisebb körökben eléggé monopolisztikus. Ettől még igen, a rezsimsilányság irritálóbb és veszélyesebb, ebben egyetértünk.
@fortin2: nem a teljes színvonaltalanság és a publikációs ipar reflektálatlan abszolutizálása között kell választanunk. igen, nagynullát lehet publikálni Q1 lapokban, meg lehet hekkelni a rendszert, ez egy valódi probléma. de. .. a felsőoktatási törvény kimondja, hogy az egyetemi tanári cím feltétele: (hogy) az adott tudomány vagy művészeti terület, illetve területek olyan nemzetközileg elismert képviselője legyen, aki kiemelkedő tudományos kutatói, illetve művészi munkásságot fejt ki. nemzetközileg elismert… kiemelkedő…. ezt valahogy legalábbis nagy vonalakban biztosítani kellene.
nem azért kell jó nemzetközi folyóiratokban publikálni, hogy legyen az embernek egy x-edik cikke. komoly munkát kell végezni, olyan komolyat, hogy azt akár egy “magasan jegyzett” nemzetközi folyóirat is elfogadhassa. ez a helyes sorrend.
Példa mindenre van, az ellenkezőjére is. Két nagy probléma nehezíti ezt: nincs konszenzus abban, mi jelent színvonalas szellemi teljesítményt, sem objektív mércék (Q-szám, citációs index stb.), sem “szubjektív” (hogy akkor hogyan vélekedik “a szakma”); ha valaki jön a nemzetközi publikációjával, mondhatjuk, hogy attól még lehet nulla, h valahogy átpaszírozta egy Q1-es folyóiratnál, ha meg azzal, h bezzeg már a harmadik magyar könyvét jelenteti meg két éven belül, arra mondhatjuk, igaz, de sem bírálók nem látták a kéziratot, sem kiadói lektor nem gondozta, se semmi. A másik: a szokásos kis ország effektus, ami nagyon megnehezíti a silányság kiszűrését: mert fél év múlva lehet, h a keményen kritizált kolléga lesz az akármilyen pályázatom bírálója… (az anonimitás megőrzése pedig teljes illúzió).
@jotunder:
Ez mind okés, csak figyelembe kell venni, hogy emberekről van szó, akiknek egója, céljai, stb. vannak, és nem biztos, hogy válogatnak az eszközökben. Ha nem kell semmi mérhetőt produkálni, akkor lesznek, akik nem produkálnak semmit. Ha Q1-et kell produkálni, akkor lesz, aki arra optimalizál.
Nyilván az ideális az lenne, ha sokkal több kutatót fizetnének, nem menne ennyire késhegyre a verseny, és nagyobb eséllyel fókuszálna mindenki arra, hogy mi érdekli, és nem arra, hogy miből él.
@steinerzsiga:](#comment-323775)
Az Alaszkai Szent Hermann-plébánia gyülekezeti nyája meg szétszéledőben van Port Townsendben?
Nahát!
Az én olvasatomban a Mandiner cikk nem efféle felszólítás, csak egy klasszik molyirtó-szagú nemzeti kesergés, olyan szerzőtől, aki nem érti a tudományos élet működését, viszont ponthogy ért (olvasott?) egy problémát benne, ami letagadhatatlanul létezik. Szóval efféle, a címben megidézett felszólítást nyomokban sem tartalmaz, elég Blikkes így a cím.
Jótündérnek kicsit magafelé hajlik a varázsvesszeje, de nem baj amúgy, mert így is szeretjük. Viszont ha már tudomány, jobb lenne ragaszkodni a tényekhez, aztán azokról véleményt mondani.
@jotunder: “nem azért kell jó nemzetközi folyóiratokban publikálni, hogy legyen az embernek egy x-edik cikke. komoly munkát kell végezni, olyan komolyat, hogy azt akár egy “magasan jegyzett” nemzetközi folyóirat is elfogadhassa. ez a helyes sorrend.” Igen, valóban: akár.., elfogadhassa. A posztban írt idézet nem mond ennek ellent (a szövegkörnyezetet nem ismerem, nyilván nem nyitom meg azt a helyet), és az a törekvés/állítás, hogy magyarul érdemes, szükséges monográfiát publikálni, szintén nem. Onnantól élesedik a kérdés, hogy hát ugyanaz a napi 24 áll rendelkezésre a monográfiára és a cikkre for the world. És akkor is, amikor össze kellene vetni ezt és azt a teljesítményt. Olyankor azért a cikkpublikációs abszolutizálás irányából elég erős a nyomás…
Egyébként az biztos, hogy egy magyar nyelvű monográfiát többen olvasnak el, mint egy angol nyelvű cikket? Én őszintén szólva már annak a gondolatától is elpusztulok, hogy egy monográfiát bármilyen nyelven el kelljen olvasnom. Úgy érzem, hogy agyon akar nyomni a szerző a rengeteg tudással, ami a fejében volt. Szerintem nagyon nagyot kér a szerző az olvasótól, amikor monográfiával közelít. (Persze nyilván tudományterület-függő ez is.)
Egyébként úgy tűnik, a Mandiner visszaszerezte megkérdőjelezett vezető szerepét a narancsszínű szellemi dilivonaton. JT @poszt találata mellett egy MCC-s “tudományos” inflációmagyarázat is ott jelent meg.
@steinerzsiga:
Nem tudom, hogy MO-n hány filosz van, és mennyire specializáltak. Ha a természettudományok egy területéről írna valaki magyarul egy monográfiát (annyira szűk területről, amiről a tudás befér egy monográfiába, tehát tényleg elér a kutatás élvonaláig, nem pedig épp a review-cikkek olvasásához adja meg a minimális alapot, mint egy tankönyv), azzal szerintem olyan 5 és 20 közé redukálta volna az lehetséges olvasók számát. És ebben már benne vannak azok, akik nem fogják elolvasni, mert már tudják.