Doktor úr, né, mi nőtt a seggemre!
Eredeti szerző: maroz
Bemegy egy orbánviktor az orvoshoz. Illedelmesen köszön, leveszi a kalapját, oszt néddmá’, hát nem egy varangyos vona ül a fején! Orvos kellő értetlenkedéssel néz, szemmel láthatóan várna valami magyarázatfélét. Nosza, ezen fel is bátorodik a varangyos vona, és barátságosan odaszól az orvosnak: –Nézze már meg doktor úr, mi nőtt a seggemre!
Megfogott egy kurta mondatocska a Spiegelből:
Modern, well-networked right-wing extremism in Hungary was born in the fall of 2006.
Vitatnám. Nem nagyon, csak egy kicsit. Illetve nem is annyira vitatnám, mint inkább árnyalnám. Úgy gondolom, hogy valami nem tud csak úgy megszületni, ahhoz kell még néhány dolog, termékeny talaj, mag, és talán nem utolsó sorban megfelelő körülmények a fekundációhoz.
Pechünkre hozott nekünk a rendszerváltás két olyan súlyos kérdést is, amit nem hogy megválaszolni nem tudtunk, de többnyire még addig se nagyon jutottunk el, hogy magát a kérdést kellő alapossággal megfogalmazzuk. Az egyik ilyen kérdés, probléma a társadalompolitika lenne. A rendszerváltás környékén jól látszott, hogy lesznek vesztesek, és hogy köztük igen nagy számban fognak előfordulni olyanok, akik épp csak megkapaszkodtak, igen, zömmel a cigányokra gondolok, de nem csak rájuk, hanem azokra a tömegekre is, akik a gyárkapun belüli munkanélküliség áldásos hatására lényegében véve a tartós munkanélküliségre szocializálódtak. Szinte már a rendszerváltás pillanatában beindult a társadalom szétszakadása, és erre mi a szokásos módon reagáltunk, egyrészt jó erősen homokba dugtuk a fejünket, másrészt pedig megkötöttünk pár önámító alkut, például mintegy cinkosan összekacsintva elfogadtuk azt, hogy aki a veszteságra került, az mehessen el rokkantnyugdíjasnak és mellette háborítatlanul dolgozgathasson feketén.
Kialakult lassacskán egy ország az országban helyzet: az eleve alacsonyabb státuszú rétegek végérvényesen és szinte visszavonhatatlanul leszakadtak, és mára létrejöttek olyan mikrorégiók, települések, ahol lassan többségben lesznek azok, akiknek ma már semmi esélyük arra, hogy érdemben visszakerülhessenek a munkaerőpiacra és ezáltal sorsuk valamiféle boldogabb fordulatot vehessen. Nem nehéz megjósolni, hogy ahol az ilyen sorsú emberek részaránya egy bizonyos mértéket meghalad ott a probléma csak fokozódni fog, hiszen beindul egy elvándorlás, pont azok mennek el legelőbb, akik a magasabb státuszuk miatt lendíteni tudnának kicsit a településen, így ez a folyamat komolyabb beavatkozás nélkül akár oda is vezethet, hogy egy településen a végére szinte csak azok maradnak, akiknek se munkájuk, se jelenük, se jövőjük. A társadalompolitikának arról kellett volna szólnia, hogy milyen módon, milyen eszközökkel lehet ezt a súlyos szétszakadást megakadályozni.
Erre viszont nem volt semmi komolyabb ötlet, de még szándék se a problémával való érdemibb foglalkozásra.
Az érdemi társadalompolitika hiányában szépen haladt tovább a társadalom szétszakadása. A legalsó rétegben tengődőket, a szinte teljesen depriváltakat idővel leírtuk, de nem nagyon tudtunk mit kezdeni a depriváltak fölött lévő réteggel sem, azokkal a nagy tömegekkel, akiknek még éppen jutott valamiféle munka, de szinte folyamatosan a lecsúszás peremén egyensúlyoztak. A nagyvonalú állami szerepvállalás a jövedelmi különbségeket elég szépen kiegyenlítette, de ezzel két baj is volt. Az egyik az, hogy zömmel hitelből egyenlítettünk, a másik pedig, ami a súlyosabb, hogy a hiányzó társadalompolitika miatt ez a kiegyenlítés csak tüneti kezelésként tudott hatni, a problémát nem orvosolta, csak még éppen elviselhetővé tette. Eredmény: egy csomó adósság, és egy jó adag emberke, aki reszket, mert azt érzi, hogy bármelyik pillanatban lecsúszhat, ha a válság és az eladósodottság miatt ez az állami kiegyenlítés alább hagy. Ja, és a középosztálynak nevezett valami is leginkább ilyen státuszféltőkkel van tele, és nagyon nehéz lenne például egy tanári fizetés ismeretében azt mondani, hogy a félelmeik teljesen alaptalanok.
Brizáns gyúelegy: egy jó adag deprivált, ráadásul sokszor földrajzilag is koncentráltan, egy olyan (nevezzük az egyszerűség kedvéért így) munkásosztály, amelyik éppen csak egy hangulatnyival áll magasabban, mint a depriváltak, valamint egy középosztálynak mondott valami, ami pedig a munkásosztállyal csúszik egybe, és mindkettőnél jelen van a félelem attól, hogy elveszítve a jövedelmeiket, vagy annak egy részét lejjebb csúsznak, egy alsóbb osztályba. Ha ez nem a szélsőségesség melegágya, akkor nem tudom mi lehetne az. És ismétlem, mindez leginkább azért alakulhatott így, mert úgy komolyabban senkinek nem jutott még eszébe, hogy ideje lenne valamiféle társadalompolitikát is csinálni.
A másik, úgyszintén nem, vagy rosszul kezelt problémának az identitásválságot látom. Nagy úr az identitás, pedig amikor van, amikor nincs vele semmi gond, szinte észre se vesszük. Azokban a boldogabb országokban, ahol nem volt annyi törés és annyi újrakezdés (értsd jól: mindent ugyanott, ugyanúgy folytatni, ahol elcsesztük) ott az identitással sincs komolyabban gond, hiszen az egy olyan jószág, ami rendes körülmények között mintegy ránő az emberre. Kapja a szüleitől, csiszolgatja az iskola és a szükséges mértékű megújításáról megbízhatóan gondoskodik a jól működő kulturális közeg. Az identitásnak szükségszerűen szólnia kell arról is, hogy ki a répa vagyok én, hogyan illeszkedem a világba, így arra is reflektálnia kell, hogy mi itt történetesen egy nagyobbacska csoportnak is a részei vagyunk, amely csoportot az egyszerűség kedvéért nevezzünk úgy, hogy: a magyarok. Ehhez kellett volna találnunk valamiféle viszonyulást, de a körülmények ennek se kedveztek. Már az első parlamenti ciklus alatt látszott, hogy kapkod mindenki valami kapaszkodó után, előkerült a díszmagyar a naftalinból, újratemettünk és átkereszteltünk, valamint erre reakcióként megjelent egy erős értelmiségi fanyalgás, ami érthető, de ez a fanyalgás kimerült a tagadásban, ne foglalkozzunk mi itten ilyen nemzettudat-izékkel, mert ilyesmikből mi jól nem jövünk ki soha, így a nagy nemzeti identitáskeresésre született egy olyan értelmiségi válasz, hogy azt nem is kell keresni, legyünk inkább globalizált kozmopoliták és nézzük az univerzális értékeket, blabla.
Persze az emberek jelentős része nem így gondolta, és részben ez alapozott meg az orbánizmusnak. És Orbánnak, értelemszerűen.
Aki, fülén kicsorgó magabiztossággal, csörtető ártányként vetette magát a témára, és kihaénnem alapon eldöntötte, hogy majd ő ad itt nekünk identitást, bis zum tövig. Sorra vette a rosszabbnál rosszabb lehetőségeket, például a kedvenc csodafegyverét, a szajkózást is bevetette: polgári oldal, polgári kormány, polgári polgár. Befestette piros-fehér-zöldre az eget, osztogatta és lengette a lobogót, koronát abajgatott, hátha, de csak nem lett meg a nagy áttörés. Nem működött a dolog. A végén már komolyan vicces kísérletek is születtek, például egy nembaráti nemfideszközeli médiacég komoly milliókért azt találta ki, hogy Magyarország imázsát mi sugározná a leginkább, szimbolikusan? Egy „H” betű! Ez egyúttal rá is világított arra, hogy miért működésképtelen az a gondolat, mely szerint tízmillió ember helyett inkább egy Központi Bizottság mondja meg, hogy mit vélekedjen miről. Olyant nem sikerült kitalálni, ami működött volna, a nem működőt pedig a polgárok zöme nem hagyta magára oktrojálni, az meg teljesen nem Orbán-kompatibilis gondolat, hogy neki csupán a körülményeket kellett volna megteremtenie ahhoz, hogy az emberek kedvükre elvégezhessék ezt az identitásépítő felüdítő testmozgást.
Tehát ott tartunk, hogy a társadalom nem túl szerencsés tagozódása és ez a patológiás identitásválság szinte melegágyként terpeszkedik a szélsőségesség alá. Ekkor jön el az igazi katasztrófa, Orbán 2002-es, valójában nem várt veresége. Ekkor indul el az a folyamat, aminek a Spiegel 2006-ra teszi a kezdetét, pedig az sokkal inkább csak a bábállapot vége, az a pillanat, amikor előbújik az imágó és a nagyon naiv emberek még reménykedhetnek, hogy pillangó lesz az, nem utálatos döglégy. Akkor hangzik el az a félmondat, amit én az elmúlt huszonév legsúlyosabb politikusi megmondásának tartok:
…a haza nem lehet ellenzékben.
Mintegy ezzel veszi kezdetét az a folyamat, amelyiknek mára az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag alkalmatlanná tették a köznyelvet arra, hogy annak a kereteiben értelmes beszélgetések folyhassanak a közügyeinkről. És egy másik folyamat is akkor indult el:
„Tudnunk kell egymásról, ha a sors úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, egyszerre mozdulhassunk”
Igen, a polgári körök. Orbán Viktor elkezdett magának megágyazni, és mire boldogan bebújhatott volna a ciha alá mit lát? Hogy egy varangyos vona már ott terpeszkedik lábtól az ő ágyacskájában! Picit fintorognak ugyan mind a ketten, de azért elhálják az elhálnivalót, a varangyos vona morgolódik ugyan a lábszag miatt, de bízik benne, hogy majd csak feljebb kerül idővel, Orbán pedig igyekszik megmagyarázni, hogy á, nem, ezek nem szélsőségesek, ugyan, ki gondolhat ilyent, hanem ezek becsületes, nemzeti érzelmű fiatalok, és ő, személy szerint sok sikert kíván nekik. Szaván fogták, sikeresek lettek, de ehhez a sikerhez igen jelentős mértékben hozzájárultak az orbáni polgári körök, és az orbáni „nyelvújítás”, melynek során egyre inkább létrejött egy irracionális nyelv, amelyben egy fogalom egyaránt jelenti a semmit és a bármit, valamint létrejött egy saját, belülről zárt világ, amelyre nem érvényesek a külvilág narratívái, de saját koherens, felfogható, megismerhető leírója sincs, így abban a világban bármi lehetséges, valamint annak az ellenkezője is, és ha arra van igény, hogy a kettő egyszerre legyen lehetséges az is megoldható.
A varangyos vona pedig kúszott apránként felfele, pár év alatt eljutott a térdéig, ma pedig lassanként az alfelénél tart. Itt egy picit elbizonytalanodni látszott, mi legyen, nyaljak, vagy harapjak, de talán úgy véli, hogy az az Orbán által vetett ágy neki mindenképpen jobban fekszik, így sanszos, hogy a harapás mellett dönt. Minden körülmény Vona Gáboréknak kedvez. A kora kétezres évek identitáspolitikája most nyal vissza. Ria, ria, Hungária, ez Magyarország, mondja a videón ez az érdekes egzisztencia, és miért is ne lenne igaza?
Emlékszünk még? Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Ennyi jött át az orbáni identitáspolitikából. Magyarnak lenni annyi, mint magyarnak lenni, de azt nagyon. Hogy ezen túl mit kezdjünk, mit kezdhetünk magunkkal? Tessék megnézni azt a tanácstalanságot, ami a riporterrel szembenézni nem merő jómunkásember arcán kiül. Na jó, győztek, maguké a színház, maguké az egész ország, Orbán Vona kezéből eszik, és most? Hogyan tovább? Mit szeretnének magukkal kezdeni? Hát, aztat én nem tudhassam, én erről csak a magánvéleményemet mondhatnám el, de az nincs, én csak egy része vagyok a tömegnek, én csak azt szeretném, hogy még magyarabb lehessek még magyarabbul. Na jó, de konkrétan mit szeretne? Hát, azt mink nem tudhassuk…
És ott, ahol nincs semmi ötlet, ahol egyre több ember nem bír azon túl semmit kitalálni, hogy ő rettenetesen magyar, ott előbb-utóbb valami magyarázatfélét kell találni arra az ellentmondásra, mely szerint ha mi ennyire, de ennyire faszányos nációja vagyunk a világnak, és most ennyire, de ennyire minden hatalom a miénk, akkor mégis, mi a bánatos lófaszért nem tudunk sikereket elérni? Önállóan, egyénenként ez nem megy, mert azt vagy meg se tanulták hogyan kell, vagy a nagy összefogósdiban elfelejtették, így maradna az, hogy a magyarnak levés, mint az identitásukat túlzottan is meghatározó szerep adjon valami kis boldogságot, tehát a magyarnak, mint közösségnek kéne domborítania valamit, valami sikerecskéket, hogy a lelki szegények is sütkérezhessenek valamiféle diadalocskában is végre, annyi árnyékos év után. Mivel siker, az nincs (mondjuk az lenne a meglepő, ha lenne), így marad a frusztráció, aminek okát kell adni. Kell valaki, akit gyűlölni lehet mindazért, amit mi magunk elmulasztottunk megtenni, de ezt a mulasztást beismerni nem lehet, mert olyan nincs, hogy a hiba magunkban lenne, a hiba mindig másban van.
A zsidók, azok tehetnek róla. Meg a cigányok. Meg a sok ingyenélő. A bankok, a pénzvilág hiénái. A liberálisok. A buzik. A multinacionális kizsákmányolók. Az unió, aki gyarmatosít. Thomas „kiafaszom” Melia. A nyuggerek. Az álrokik. A komcsik, Gyurcsány, a szocik. Da capo ad libitum.
Hála Orbán Viktornak ma már csak ezt értik, csak erre rezonálnak a legtöbben. Nincs, el lett korcsosítva a közbeszéd, nem lehet érdemben és értelmesen elbeszélgetni a bajainkról. Ma már, ha akarnánk se lehetne közbeszélgetést folytatni a társadalompolitikáról. Sok helyen annyira kilátástalanná vált a helyzet, hogy az ott élők részéről szinte már természetes reakció a tagadás, mint az énvédő mechanizmus egyedül szóba jöhető eleme. Olvasom az egyre kedvencebb lapomban, a Magyar Narancsban Becker András írását a hajdúhadházi „helyzetről”(Okold az áldozatot!). Van egy tizenháromezer lakosú kisváros, van benne vagy 40% munkanélküli, van neki egy Csáfordi Dénes nevű polgármestere, és van neki egy romokban heverő közoktatása. Volt ugyanis valamiféle kósza vélemény arról, hogy a szétszakadó társadalmat talán az a társadalompolitika tudná mégiscsak összetartani, amelyik egy olyan oktatáspolitikát támogat, ahol a közoktatás, mint rendszer egyik, ha nem a legfontosabb szerepe az lenne, hogy a kitörési lehetőséget megteremti a depriváltak gyerekei számára is. Ehhez a kósza véleményhez tartozott az is, hogy talán nem kéne szegregáltan oktatni, már rögtön a legelején lemondani a szerencsétlenebb sorsú gyerekekről és hátrazavarni őket valami fészerbe, üljenek csöndben, ne csináljanak nagyon nagy galibát és olyan nyolcadik végéig szíveskedjenek elhúzni a picsába, eltűnni a szemünk elől, vagy csak akkor megjelenni, ha nekünk arra támad gusztusunk, hogy fél marék pörköltért szart lapátoltassunk velük.
Csáfordi Dénesnek az oktatásról, az oktatáspolitikáról a legfőbb mondanivalója ez volt:
“Létre kell hozni egy teljes felmenő rendszerű képzést a városban működő sportágakra alapozva, melybe az óvodák, az általános iskolák és a középiskola is bekapcsolódik, s ami a városban működő sportegyesületek szintjén teljesedhet ki. A városban vannak most is jól működő sportágak. Ilyen a labdarúgás, a kosárlabda, az ökölvívás és az íjászat. Ezeket kell fejleszteni, ezekre kell alapozni a rendszert!”
Ugyanaz az ötlettelenség, mint a videón habogó jómunkásembernél. Felkapjuk a Gazdi néhány ötletét, ha ő azt mondta, hogy a foci, akkor a foci, legfeljebb belevisszük még a mi kedvencünket, a kosárlabdát, és ennyi. Ez a szürkeállomány kéne most szembenézzen azzal, hogy a lecsúszást, az elszegényedést nem hogy megállítani, nem hogy a trendet megfordítani nem sikerült, de jó eséllyel csak még ez után jön a java. Van az a vészhelyzet, amikor az emberek már nem is szeretnék hallani az igazságot, mert az annyira szörnyű, és annyira kilátástalan, sőt, ilyenkor inkább valami kegyes hazugságot kívánnak hallani, és ezt a Jobbik ma már jobban meg tudja nekik adni, mint Orbán. Ezt Csáfordi Dénes is érezheti, hiszen az említett Magyar Narancs cikk szerint már 2009-ben felajánlotta szolgálatait a Jobbiknak, mondván: „Teljes szívemből azonosulni tudok a párt programjával.” Ma egy Hajdúhadház-konform településen az emberek azt akarják hallani, hogy igenis lehet szegregálni, hogy igenis, erővel meg lehet oldani társadalmi konfliktusokat, polgárőrséggel, csendőrséggel, súlyos büntetésekkel, csupa jobboldali plebejus eszközzel, nem véletlen, hogy 2002-es polgári Orbán is megtalálta mára magában a jobboldali plebejust. Kár, hogy az ágyasa ezt is jobban, hitelesebben tudja, mint ő.
Ha egy Vádolom! írásba fognék, nehéz dolgom lenne. Orbánt egyértelmű és kimagasló felelősség terheli azért, hogy megszüntette a köznyelvet, hogy megteremtette azt a fajta közeget, amiben a szélsőségesek 2006-ra szinte ideálisnak mondható körülmények közepette mehettek végig a saját kis fejlődési szakaszaikon. Egyértelműen övé a felelősség azért, hogy az elbaszott identitáspoltikiája miatt ma súlyos tömegek téblábolnak ebben a sajátosan zárt világukban, és velük még csak kommunikálni sem lehet. Viszont felelősség terheli a teljes politikai elitet azért, amiért senkinek nem volt ötelte arra, hogy mi a répát is lehetne itt társadalompolitika címszó alatt csinálni. Felelős az elit azért, mert nem nem tudott komolyabb segítséget nyújtani az identitáskeresésben a keresőknek. De nem fogok, mert ennek sok értelme nincs.
Mint ahogyan arra se látok semmiféle lehetőséget, hogy ma, most mit is lehetne ezeknek az embereknek mondani. Egészen egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne közérthetően megfogalmazni, elmondani valamiféle olyan üzenetet, amihez egy hajdúhadházi ember is tudna viszonyulni, lehetőleg pozitívan. Nem az a kérdés, hogy hogyan tudná az egyik véleményformáló értelmiségi a másik véleményformáló értelmiséginek elmagyarázni, mert ebben speciel jók vagyunk, ez is az egyik jelentős oka a permanens pofáraeséseinknek. Hiába tudja ugyanis két értelmiségi remekül elmagyarázni egymásnak, hogy mi a probléma és mit kéne tenni, ha azt nem tudják továbbmagyarázni a hajdúhadházi emberkéknek is. Ha nem tudnak olyan jövőképet felvázolni számukra, amit azok el is hisznek és ahhoz érzelmileg is tudnak viszonyulni. Ha nem tudnak a sok szerencsétlen keresőnek segíteni abban, hogy hogyan is találjon magának egy működőképesebb identitást, benne egy kevésbé patológiás nemzeti szerepképpel. Pár olyan egyszerű kapcsolót kéne találni, mint amilyent Orbán talált Vonának: megnyomod a „nemzeti”, majd a „zsidó-cigány-liberális” gombot, és arra irányítod a tömeget, amerre az érdekeid diktálják. Ennek kéne megtalálni a pozitív ellenszerét, mert az, hogy ne tedd! ma már nem elég. Sajnos én sem tudom, hogy mi lenne ez, hogy mit kéne, mit lehetne csinálni ez ügyben, ha tudnám, mondanám. Most csak annyit tudok mondani, hogy töprengeni kéne rajta, mert ha nem találjuk meg, nagyon ráfaraghatunk.
Egyre inkább az az érzésem, hogy a politikai elit a közjót, mint fogalmat végképp feladta. Megcéloztak valamiféle felső középosztályt, de még inkább a legmagasabb jövedelmi osztály tagjait, és nekik próbálnak meg megfelelni. Már írtam arról, hogy a leggazdagabb száz magyar vagyona mindenféle országromlás ellenére is dinamikusan növekedett. Nekik igyekszik bazseválni ez a mostani hatalom, és hagyni a fenébe a társadalompolitikát, az identitást, jövőképet, minden ilyen liberálértelmiségi szarakodást. Közben az országot feszíti szét a sok frusztráció, és ilyenkor törvényszerű, hogy a szélsőséges megoldások a népszerűek. Egyre inkább elönt egy olyan életérzés, hogy ülünk egy kibaszottnagy puskaporos hordón és átszellemült arccal gyufázunk. És közben mint jó hülyék leugatunk mindenkit, aki óvón figyelmeztetne, hogy ej-ej, rossz vége is lehet ennek. Leordítjuk a hajukat, hogy kuss!, ne pofázzatok bele, mi így szeretünk leszállni a bicikliről!
<
p style=”text-align: justify”>És közben a varangyos vona az orvosi rendelőben rájön, hogy nem is akkora baj ez a seggére nőtt orbánviktor, egészen jók ők így együtt, szimbiózisban, és majd ha már zavarni fogja nagyon, hát visszajön és leműtteti.
@quendelapo:
” Mégis az elitből kellene indulnia egy politikai mozgalomnak, olyan emberek összefogásával, akik meg tudnak egyezni egy programban és ehhez kell megnyeni minden egyes kisvárosban hiteles embereket, akik képviselni tudják ezt az értékrendszert, programot. “
Ez a fidesz.
@maroz: “addikt fórumozók berögzült kényszerképzeteivel hadakozok.”
Ehhh… mindig ez a “háborús retorika” 😀
“erre fel kapom vissza a pofámba”
Hja kérem, a nagyság átka. De kiharcoltad böcsülettel. Elvégre ha túllépsz az aranyhal-emlékezeten, akkor két tényező nyomán kaptad (ti. nem tudom megszólítani, de elhajtom). OK. azóta a “”nem tudom”, “nem akarom”-ra változott.
“És ha megtaláltam, akkor írok róla”. Ámen.
@quendelapo: “ha általuk ismert, helyi, hiteles emberek mondják”
Hát a lokális “hitelesség” forrása sok minden lehet. 🙁
Ott van a hamisság, hogy orbánék, 2002 után remekül megtalálták azt a párezer párttitkár/tanácselnök lelkületű fazont, akik kellőképpen “hitelesek” tudnak lenni az ilyen hátrányos helyzetű térségekben. A többi – mint elmélet – stimmel.
@Dr. simonmondja.:
Ja, meg a Demokrata Párt és a Republikánus.
@ijontichy:
Igen, Orbánék párttitkár / tanácselnök lelkületű fazonokat kerestek. Azóta egyébként felnőtt egy új korosztály. Talán kevesebb köztük a párttitkár / tanácselnök lelkületű és “csak” egyharmaduk jobbikos, tehát van remény 🙂
@quendelapo: Ezek szerint ez a jó recept.
De ha ilyenünk már van – a fidesz -, akkor minek másik ?
Viktor elvállalná állandóra is.
@ijontichy: De most komolyan.
Egyrészt. A poszt arról szólna, hogy a politikai elit szemmel láthatólag nem tud valami olyan programmal előjönni, ami nem az orbáni értelmezési keretben mozog és működőképesnek tűnik. Valamint hogy ez az egész elitre nézvést jár kellemetlen következményekkel, lásd elitellenesség, értelmiségellenesség. Tehát nem arról szól, hogy most aztán mindenki, aki elitnek, értelmiséginek gondolná magát, az menten okosíccson fel mindenkit, aki az útjába kerül.
Másrészt. Gondolom te se ma kezdted a fórumozást, így tudhatod, hogy ez azért mégiscsak egy szubkultúra, sajátos szereplőkkel és sajátos szabályokkal. Fogtam magam, és visszaolvastam azokat a kommenteket, amelyeket megkritizáltál. Hát, nem tudom. Nekem nem tűnt úgy, hogy én indulásból elhajtottam volna a kommentelőt. Valamiért azt hittem, hogy tisztában van egy fogalommal, hogy tudja mit jelent az, hogy “szakértői kormányzás”. Sajnos csak későn jöttem rá, hogy valójában a vitánk pont azon csúszott el, hogy mindketten használtunk egy fogalmat, de nem ugyanazzal az értelemmel. Ez tipikus fórumos “esemény”, és olyan nagyon mit kezdeni se lehet vele. Olvasd vissza te is a kommenteket, nekem innen nézvést nagyon úgy tűnik, hogy én viszonylag higgadtan próbáltam meg magyarázgatni az álláspontom mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy mi a stájsz. Tény, hogy amikor rájöttem, akkor felbaszódtam: mi a tökömért nem néz utána, ha nem tudja? Két kattintás lenne, vagy csak figyeljen a magyarázásra, és kérdezzen vissza, ha valami nem világos.
Van harmadrészt is. Nem mindenki alkalmas minden szerepre. Az, hogy adott esetben én arra a felismerésre jutok, hogy bizonyos szerepeket el kéne játszani, és esetleg még nagyvonalakban azt is meg tudom mondani, hogy hogyan távolról sem jelenti azt, hogy én el is tudnám játszani azt a szerepet. Mondjuk azért, mert nincsenek meg azok a szkilljeim, ami egy ilyen szerephez elengedhetetlen. Vagy van egy csomó olyan jellemhibám, ami vagy nagyon megnehezíti, vagy egyenesen megakadályozza, hogy én azokban a bizonyos szerepekben jót alakítsak. Na, ezért nem vagyok én politikus, és ezért nem fogsz te találkozni az én arcommal tömegek élén masírozva, hogy népem, engem kövess! 🙂
“Mint ahogyan arra se látok semmiféle lehetőséget, hogy ma, most mit is lehetne ezeknek az embereknek mondani.”
maroz, az igazat kell mondani. Azt, hogy a nagyot álmodásnak vagy 20 év cumi lesz a vége. Azt, ha nem kezdjük el rendbetenni a dolgainkat akkor majd a gyerekeinknek kell. Na meg azt, hogy nem lehet négy évente pár ikszel elintézni a dolgot mert annak ez a vége.
Sajna más motiváló gondolatom nincs mivel kizártnak tartom, hogy egy vidéken élő negyvenesnek akár csak közép távon is javulhatna a helyzete. Ez mindenkinek szóló üzenet, és ha nem tartjuk észben akkor jön majd vki és nagyot álmodik! Megint helyettünk…
@Dr. simonmondja.:
Akkor mondjad mindenre, hogy a fidesz is.
A demokrata szó is benne van a fidszben, akkor többet azt se használjuk.
“…a haza nem lehet ellenzékben. “
Szerintem nem ezzel kezdődött el a folyamat. Ha nem ezzel: “egyenként fogunk levadászni benneteket”, meg az “el lehet dobni a régi telefonkönyveket” és az “egy tábor egy zászló ” után. Mert ezzel vágta el végleg a párbeszédet a két oldal között. Innentől természetes volt, hogy Csurkát eltűri, nem határolódik el a széljobbtól, a Demokratát ajánlja etc. A fenti idézet már ennek logikus következménye, a másiknak még a létezését sem ismerjük el így a haza tk. ellenzékben van.
Igaz pár év nem számít, ’98 után romlott el. Ebben benne van a másik oldal is, ami felismerte az ócska populizmus hasznát és onnantól már azt sem érdekelte a közbeszéd. Persze az értelmiséget sem aminek szerepe számomra a leggusztustalanabb az egészben…
@quendelapo: De hát éppen erről van szó.
Hogy a szavak megcsócsálva és kiköpve már mind átmentek a fidesz tápcsatornáján.
Ezért, ha lehet, nem is nyúlok már hozzájuk.
Ne csodálkozz például, ha a – demokrácia – szóról valaki úgy tudja, hogy az az, amikor a többség győz és kicsinálja a kisebbséget.
És hát sokan vannak.
A többség kábé.
Szinte mindenki….
“emberkék”…. *sigh*…
Egy felelős kormánynak azonnal rá kellene ugrasztania szakértői csapatát annak felderítésére és megoldására, hogy a 37 év alattiak körében miért ekkora a jobbik támogatottsága, milyen jövőképet tud nekik biztosítani, és hogyan kezelhető ez a hihetetlen odafordulás a jobbik ideológiája felé.
A gond az, hogy éppen OV nem lenne ebben hiteles, aki maga is tevékenyen részt vett a jobbik kialakulásában (mozdulunk, ha mozdulni kell, szervezzünk polgári köröket, a haza nem lehet ellenzékben, az EUnak sallert és kokikat osztottunk ki). Nem lehet ezt is csak a szocialistákra kenni! Most a Fidesz van hatalmon, két éve lassan, ennyi idő alatt már jöhettek volna a nyolc évig spájzban tartott megoldások. Ja, hogy ez volt az unortodoxia, akkor miért nem mesélték ezt el a kampányban? Ja, hogy akkor a kutya se szavazott volna rájuk? akkor mi ez? az el nem mondott “öszödibeszéd”!
@quendelapo:
A demokrácia szót ne használjuk.
A rendszerben ne legyünk ellenzék.
A választásokkal ne legitimáljuk.
A maffia Egerben ünnepli a Keresztapát.
nepszava.com/2012/02/velemeny/bartus-laszlo-az-osszefogas-hamis-mitosza.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201202
@maroz: Ugye tudod, a világ legolvasottabb könyve mikkel van tele?
Tudod, a vallások miért tartalmaznak mindenféle rituális fürdést, diétát.. stb? Persze, hogy tudod, megtanultad.
Amit itt három bekezdésben előadsz, az teljesen érthető és respektálható. Nem konkrétan rólad, nem a konkrét esetről pöntyögök. A konkrét eset csak eszembe juttatta, hogy a “politikai” jelzőt nyugodtan elhagyhatjuk. A rendszerváltás értelmisége enbloc kúrt itt el valamit: nevezetesen, hogy otthagyta “John Doe”-t magára (aki talán egészen jól dagonyázott volna még kicsinyt a számára ismerős, langyos pocsolyában, ha akad, aki dotálja a fűtésszámlát).
“Kinek látszol és kinek játszol?” – hát a magyar szellemi elit leginkább önmagának. Beül három-négy kiművelt fő a dobozba, aztán magasan röpül és mélyen szánt közös dolgainkról, írhat okosságokat ÉS-be, akárhova… áhhh. John Doe-nak meg a Győzike játszik, meg a VVx. Silány táp.
És míg a szellemi elit tobzódik, hogy nincs vasfüggöny, de van levegő, jajdejó, John Doe-t megtalálja a “Te polgár vagy!”
– Igen, jééé, tényleg én polgár vagyok.
– Te magyar vagy! Ja, kijafaszom az a fukuizé, sok okosság beleírva avítt fóliánsokba. Egyszerű ez, mint a faék.
És John Doe azt gondolja: Jé, ezt értem. Jé, ez nem néz le (nem a f..szt!). És John Doe nem csak Hajdúizén él. Ott melózik az Audiban, high skilled, NyEu piacon is eladható szakember. Aztán kijön a gyárból és “Viktor! Viktor!”. 🙁
OK, megfogalmaztad a problémát. Valaki fényez rajta két bitet. Aztán akkor gratuláltok egymásnak? Rám szánsz három bekezdést, de két másodpercnyi helyes gondolkozást x-re nem? Nem jó ez így, még akkor sem, ha “Nem mindenki alkalmas minden szerepre”.
(Jut eszembe, tegnap itt a szomszéd szálon – a grant-ok és fellowship-ek bűvöletében élő – JT vadul “szélmalomharcolt”, s ha felteszem, hogy a donquijote nem a Fideszpíár központból kommentel, akkor nem igazán tudom eldönteni, hogy JT bosszantani akarja, vagy JT tényleg ennyire nulla pszichológiából? Princeton? Fukuyama az egy lumen? A fentiek ismeretében ilyeneket szövegelni? Phűűű…)
Returning to: Tehát nem az akart lenni, hogy TE, meg mostantól, meg mindenki, és mindenkit, és azonnal “felokosít”. Csak úgy morgok, mert a végül hoffmanrózsi fog nevelni sok kis johndoe-t.
(Ps.: egyébként meg tudom: teljes tisztelettel basszam meg a sarkantyúmat, miért épp a Te oldaladba vágtam 😉 )
@ijontichy: Pár random megjegyzés:
1. A világon nincs olyan, hogy az “értelmiség” beszélgetései menjenek a tévében Győzike lokális megfelelői helyett. Az értelmiség annyit tehet, hogy elérhetővé teszi a mondanivalóját (blogol, elmegy rádióba, tévébe), de nem tudja kontrollálni a médiát, olyan utoljára a szocializmusban volt. Azért ír az ÉSbe, HVGbe, stb, mert ott jelentetik meg, és ez valahol így van jól.
2. Nagyon kétséges dolog adatok nélkül filozofálgatni a választókról. Ki lehet találni ilyen narratívákat, amiben megszemélyesítesz elképzelt rétegeket, de ez legtöbbször nagyon félre szokott vinni. Valakinek sajnos meg kell írnia a Red State, Blue State, Rich State, Poor State magyar megfelelőjét, mert enélkül alig lehet mondani valamit ezekről a kérdésekről. Illetve lehet, mondani mindent lehet, csak teljesen random, ezeket a narratívákat még az is ideológiai alapon találja ki aki nem akarja.
3. Szerintem JT nagyon fontos kérdésre tapint rá azzal, hogy a minőséget és a teljesítményt helyezi előtérbe. Azt gondolom legfontosabb egy ország felemelkedése szempontjából, hogy aki valamit csinál, azt nagyon jól akarja csinálni. Ennek alapfeltétele az, hogy elhelyezzük magunkat egy minőségi skálán, és ennek a skálának egy csomó területen az amerikai top 10 egyetem a teteje.
@ijontichy: Azért azt vegyük már figyelembe, hogy ez a fórumozás egy erősen szubkulturális közeg. A blogposzt is, de az azért nem annyira. A kommentelés, a fórumozás az igen. Itt valamiféle irgalmas szamaritánust eljátszani, aki komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a szubkultúra minden egyes szereplőjét az ölében ringatva felokosítsa és kedves szóval a mittomén mibe átvezesse hát, hogy is mondjam csak. Kicsit olyan, mint a kuplerájban szónokolni az önmegtartóztatás erényéről, holott tudva tudjuk, hogy oda baszni járnak a népek. Egyrészt. Másrészt pedig ez a szemlélet (én, az okos “lehajolok” a butához, és mintegy “felemelem” őt magamhoz, kvázi megváltom a butaságától) szerintem valami patológiás elitizmushoz vezet, amivel megint nem vagyunk sokkal előrébb. Szóval ne keverjük már a fórumozást a való élettel, mert piszkosul más.
@tollaszerge:
“Nagyon kétséges dolog adatok nélkül filozofálgatni a választókról. Ki lehet találni ilyen narratívákat, amiben megszemélyesítesz elképzelt rétegeket, de ez legtöbbször nagyon félre szokott vinni. … Illetve lehet, mondani mindent lehet, csak teljesen random, ezeket a narratívákat még az is ideológiai alapon találja ki aki nem akarja.”
ez lehet igaz, de ezen az alapon az értelmiségiek által termelt szövegek elég jelentős hányadát random, ideológiai alapon kitalált narratívák hordozójának tekinthetjük, elég kevesen beszélnének az említett elv alapján és elég keveset.
ez pl. számomra örvendetes lenne, de könnyen lehet hogy az értelmiség zömének nem tetszene, ( kissé tágabb értelemben, de ide kapcsolódik többek között a filozófiai kutatóintézetbeni publikációkat illető vita is, látható volt a bölcsészek álláspontja)
@Willie Waters: Ha nálad az “értelmiségi” a “bölcsész” szinonímája, akkor tényleg tekinthetjük annak.
Szerintem Magyarországon sajátos történelmi okok miatt összemosódott a pundit szerepe a fentiekkel, ennek az az oka hogy amikor nagyon messziről közelítesz valamihez, akkor nem kell sokat tudni ahhoz hogy normális dolgokat mondj, mert többé-kevésbé alapleckéket kell felmondani. Közgáz területen pl sokáig olyan evidenciákért kellett küzdeni, hogy legyen magántulajdon meg piacgazdaság, ezeket a vitákat le lehet folytatni prózában, pláne mert már lefolytatták prózában és senki sem sérült meg, de amikor innen tovább kellene menni akkor sajnos a próza, az anekdotázás és a narratívák kevésnek bizonyulnak. De láthatólag nagyon bele lehet szokni ha az ember egyszer elkezdi, a hagyomány Magyarországon megvan és vígan él tovább.
Én nem értek pl a szociológiához vagy az oktatáshoz, de úgy képzelem el hogy ott sem lehet sokat mondani adatok nélkül, max olyan helyzetekben amikor már tényleg nagyon vacak a szitu, de azok megint hamar végetérnek és akkor ott állunk hogy kellene már valaki aki végre ért hozzá. Szerintem Magyarországon vannak akik értenek hozzá, rájuk kellene bízni, és csak annyit megkövetelni hogy aki mond valamit legyen nála grafikon, vagy esetleg táblázat, de egy csomó vitát egyszerűen nem lehet az ÉSben lefolytatni. És az is irreális elvárás hogy az “értelmiség”, en bloc, majd tud okosakat mondani a saját szakterületén kívül, megfogja a fáklyát és vezeti a népet.
@ijontichy: nem teljesen ertem mit akarsz mondani, de erdekesnek tunik :))
nezd, en nem vagyok politikus. en teljesen becsuletesen azt akarom irni, amit gondolok. ez mentalhigienes szempont.
ez a blog arrol is szol, hogy en nem tudom pontosan megfogalmazni azt amit gondolok (plusz valtozik amit gondolok) de folyamatosan probalkozom. 🙂 az nem szempont, hogy nepszeru legyen. az mondjuk igen, hogy rendes embereket ne sertsek halalra, de en nem hiszem, hogy ezt tennem.
szoval, engem erdekel amit gondolsz, csak ird le kicsit pontosabban.
ezzel egyetértek, a társadalomtudományok erősen empíriára alapozódó vonulata nálunk nemigen van jelen.
de az ÉS oldalain akkor sem feltétlenül ez az irányzat lenne a domináns
illetve a kérdések egy részében nem is segítenek a számok, grafikonok a probléma természete miatt
@Willie Waters:
“…a társadalomtudományok erősen empíriára alapozódó vonulata nálunk nemigen van jelen.”
A társadalomtudományok erősen empíriára alapozódó vonulata nálunk már elég régen jelen van.
Ha az őskort nem számoljuk, akkor kb. hat évtizede. Azóta, hogy a Kádár-korszak konszolidációja (ami nem azonos az Orbán-korszak konszolidációjával) folyamán szép lassan engedték működni az empirikus társadalomkutatásokat, sőt még az irodalmi szociográfiát mint hungarikumot is. És néhány évtized alatt színvonalassá fejlődtek, amit általában nálunk civilizáltabb országokban is elismertek.
Az viszont nem véletlen, hogy a kutatási jelentésekhez mindig (60 éve is és mostanában is) kellett csatolni egy kb. 1-2 oldalas összefoglalást (manapság vezetői [?] összefoglalónaxokták nevezni). Hogy azok is megértsenek valamit belőle, akik kontingencia-táblázatok olvasásában, statisztikák értelmezésében vagy kvantitatív és kvalitatív adatok elemzésében funkcionális analfabétáknaxámítanak.
Hozz ide az arénába (most a Vincentre utalok) bármilyen politikust, döntéshozót, ogy. képviselői “szakértőt”, minisztert, államtitkárt stb., aki hitelesen tudja bizonyítani, hogy az elmúlt csaknem két év többszáz törvénye és egyéb joxabálya azért sikeredett olyanra, amilyenre, mert ugyan lámpással keresték a társadalomtudományok erősen empíriára alapozódó vonulatát, de az istennek sem találták.
@HaKohen:
igen, hat évtizede van ilyen szociológia, politikatudomány, közgazdaságtudomány, sokan művelik, tekintélyes publikációs listával bírnak angol nyelvű szakmai folyóiratokban,az említett területeken kutatók mintegy 90%-a ilyen.
@Willie Waters: ha valaminek betett a kommunista rezsim, akkor ennek.
egyebkent ha az emlitett teruleteken a kutatok 25 szazaleka lenne ilyen, akkor mar minden rendben lenne, de mondjuk 3-5 szazaleka lehet ilyen. kell husz ev.
@jotunder: “kell husz ev.”
-Öt év??? Bíró úr, nem lesz sok az az öt év???
-Mondom: kötél!!!
Félemtesen pontos diagnózis. A legnyomasztóbb mégis az előrevetített jövőkép. A fiatalok jelentős része új bülbülre vár, ahol vannak ők, és vannak a nemzet ellenségei. A határokon belül. Gyönyörű lesz.
@Vanek főfoglár úr.: a 37 év alattiak egy másik jelentős, középosztálybeli része pedig elkezdett a külföldi életre ráhangolódni, egy másik jelentős középosztályos része pedig kezd szintén egyfajta bunkermentalitást kiépíteni, vagyis bár nagyjából tudatában van annak, mi folyik, már a védekezőmechanizmusokra koncentrál: pénzfelhalmozás, részben kimenekítés, és várja a ménküt. Bizonyítékom nincs, de az én társadalmi milliőmben és generációmban ezt látom.
Megértük azt, hogy már a környezetemben beszédtéma lehet az, hogy csak azért külföldi állampolgárságra hajtani, hogy ne függj Magyarország jogi státuszától az EU-ban. Insurance policy.
Ja igen, az én volt egyetemem Linkedinre regisztrált alumnijéből nagyjából a negyede nincs már most sem Magyarországon. A mintavétel nem reprezentatív, de közel 3 ezres, és a Linkedin terjedésével egyre pontosabb képet fog festeni.
index.hu/belfold/2012/02/14/balog_zoltan-interju_a_der_standard_cimu_osztrak_lapban/
“Balog rámutatott, hogy egy felmérés szerint a magyarok 70 százaléka elutasítja a romákat. “Osztozzon az összes párt 30 százalékon és a maradék 70 százalékot engedjék át a Jobbiknak?” – fogalmazott az államtitkár. “A nyugati médiában nem fogják fel, hogy a rasszista előítélet nem egy velünk született tulajdonság, hanem társadalmi folyamatok eredménye”.”
Oszt atyám, baszod tisztelettel, amikor az az Orbán nevű fasz nem fogta fel, hogy eredménye lesz annak a folyamatnak, amit elindított, akkor hol a bánatos picsában méltóztattál lenni?
“az egykori kommunisták, valamint azok gyermekei és unokái az állítólagos liberálisokkal fognak össze, s a Standarddal, az NZZ-vel és a Süddeutsche Zeitunggal együtt ágálnak azok ellen, akik 20 évvel ezelőtt Magyarországon a demokráciáért és a kommunizmus ellen harcoltak”
A kurvaistennek soha nem támad csulázhatnékja??? :(((((((
@maroz: Ettől a mondattól – általában az egész balogzoltán-jelenségtől is, de ettől a mondattól különösen – nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. Ez a mocsok úgy tesz, mintha a tudjukkik a húsz évvel ezelőtti antikommunista Orbánt támadnák, és nem a mai bolsevik Orbánt.
@maroz: @Kettes: Balog csak cizelláltabban adja elő a “Rajtunk kívül nincs lehetőség!” szlogent, mint idehaza szokták.
Én “görény a tyúkólban” effektusnak hívom és nekem is elgurul tőle a gyógyszerem…
Az viszont jó hír, hogy az emberek – szerinte – legalább 30%-a végiggondolja az eseményeket (na jó, ha levonom az érdekelteket, akkor 23%) és nem a bűnbaknak kikiáltottra mutogat. (Kíváncsi lennék, ki mérte amúgy ezt fel és ki volt a megrendelő?!)
Szeretném megküldeni e vita indítójának és hozzászólóinak egy írásomat. Szerintem ebben a parányi ablakban nem lehet semmi fontosat mondani. 17 oldal, de már erősen meghúzva és tömörítve. Az a címe, hogy a “Szabadság közös építése” és arról szól – hogy ne zsákba macskát áruljak -, hogy kicsi és sok tanulókört , vagy “párbeszéd-kört” kellene létrehozni és aprólékosen tisztázni, hogy mi a feudalizmus, mi a demokrácia, miben is vagyunk mi tk. elmaradva és ki a maga helyén mit tehetne azért, hogy lassan és sok munkával a világ legkiválóbb országát építsük fel. Ez a “legkiválóbb” is valamennyire meg van magyarázva, egy sajátos, egyedi, csak itt megvalósítható módon reálisan tökéletes. Az én e-mail címem: foldiaka@kkdsz.hu.
Nagyrabecsüléssel: Földiák András
Egy régi ismerős
nol.hu/belfold/20120215-a_keretleany