Doktor úr, né, mi nőtt a seggemre!
Eredeti szerző: maroz
Bemegy egy orbánviktor az orvoshoz. Illedelmesen köszön, leveszi a kalapját, oszt néddmá’, hát nem egy varangyos vona ül a fején! Orvos kellő értetlenkedéssel néz, szemmel láthatóan várna valami magyarázatfélét. Nosza, ezen fel is bátorodik a varangyos vona, és barátságosan odaszól az orvosnak: –Nézze már meg doktor úr, mi nőtt a seggemre!
Megfogott egy kurta mondatocska a Spiegelből:
Modern, well-networked right-wing extremism in Hungary was born in the fall of 2006.
Vitatnám. Nem nagyon, csak egy kicsit. Illetve nem is annyira vitatnám, mint inkább árnyalnám. Úgy gondolom, hogy valami nem tud csak úgy megszületni, ahhoz kell még néhány dolog, termékeny talaj, mag, és talán nem utolsó sorban megfelelő körülmények a fekundációhoz.
Pechünkre hozott nekünk a rendszerváltás két olyan súlyos kérdést is, amit nem hogy megválaszolni nem tudtunk, de többnyire még addig se nagyon jutottunk el, hogy magát a kérdést kellő alapossággal megfogalmazzuk. Az egyik ilyen kérdés, probléma a társadalompolitika lenne. A rendszerváltás környékén jól látszott, hogy lesznek vesztesek, és hogy köztük igen nagy számban fognak előfordulni olyanok, akik épp csak megkapaszkodtak, igen, zömmel a cigányokra gondolok, de nem csak rájuk, hanem azokra a tömegekre is, akik a gyárkapun belüli munkanélküliség áldásos hatására lényegében véve a tartós munkanélküliségre szocializálódtak. Szinte már a rendszerváltás pillanatában beindult a társadalom szétszakadása, és erre mi a szokásos módon reagáltunk, egyrészt jó erősen homokba dugtuk a fejünket, másrészt pedig megkötöttünk pár önámító alkut, például mintegy cinkosan összekacsintva elfogadtuk azt, hogy aki a veszteságra került, az mehessen el rokkantnyugdíjasnak és mellette háborítatlanul dolgozgathasson feketén.
Kialakult lassacskán egy ország az országban helyzet: az eleve alacsonyabb státuszú rétegek végérvényesen és szinte visszavonhatatlanul leszakadtak, és mára létrejöttek olyan mikrorégiók, települések, ahol lassan többségben lesznek azok, akiknek ma már semmi esélyük arra, hogy érdemben visszakerülhessenek a munkaerőpiacra és ezáltal sorsuk valamiféle boldogabb fordulatot vehessen. Nem nehéz megjósolni, hogy ahol az ilyen sorsú emberek részaránya egy bizonyos mértéket meghalad ott a probléma csak fokozódni fog, hiszen beindul egy elvándorlás, pont azok mennek el legelőbb, akik a magasabb státuszuk miatt lendíteni tudnának kicsit a településen, így ez a folyamat komolyabb beavatkozás nélkül akár oda is vezethet, hogy egy településen a végére szinte csak azok maradnak, akiknek se munkájuk, se jelenük, se jövőjük. A társadalompolitikának arról kellett volna szólnia, hogy milyen módon, milyen eszközökkel lehet ezt a súlyos szétszakadást megakadályozni.
Erre viszont nem volt semmi komolyabb ötlet, de még szándék se a problémával való érdemibb foglalkozásra.
Az érdemi társadalompolitika hiányában szépen haladt tovább a társadalom szétszakadása. A legalsó rétegben tengődőket, a szinte teljesen depriváltakat idővel leírtuk, de nem nagyon tudtunk mit kezdeni a depriváltak fölött lévő réteggel sem, azokkal a nagy tömegekkel, akiknek még éppen jutott valamiféle munka, de szinte folyamatosan a lecsúszás peremén egyensúlyoztak. A nagyvonalú állami szerepvállalás a jövedelmi különbségeket elég szépen kiegyenlítette, de ezzel két baj is volt. Az egyik az, hogy zömmel hitelből egyenlítettünk, a másik pedig, ami a súlyosabb, hogy a hiányzó társadalompolitika miatt ez a kiegyenlítés csak tüneti kezelésként tudott hatni, a problémát nem orvosolta, csak még éppen elviselhetővé tette. Eredmény: egy csomó adósság, és egy jó adag emberke, aki reszket, mert azt érzi, hogy bármelyik pillanatban lecsúszhat, ha a válság és az eladósodottság miatt ez az állami kiegyenlítés alább hagy. Ja, és a középosztálynak nevezett valami is leginkább ilyen státuszféltőkkel van tele, és nagyon nehéz lenne például egy tanári fizetés ismeretében azt mondani, hogy a félelmeik teljesen alaptalanok.
Brizáns gyúelegy: egy jó adag deprivált, ráadásul sokszor földrajzilag is koncentráltan, egy olyan (nevezzük az egyszerűség kedvéért így) munkásosztály, amelyik éppen csak egy hangulatnyival áll magasabban, mint a depriváltak, valamint egy középosztálynak mondott valami, ami pedig a munkásosztállyal csúszik egybe, és mindkettőnél jelen van a félelem attól, hogy elveszítve a jövedelmeiket, vagy annak egy részét lejjebb csúsznak, egy alsóbb osztályba. Ha ez nem a szélsőségesség melegágya, akkor nem tudom mi lehetne az. És ismétlem, mindez leginkább azért alakulhatott így, mert úgy komolyabban senkinek nem jutott még eszébe, hogy ideje lenne valamiféle társadalompolitikát is csinálni.
A másik, úgyszintén nem, vagy rosszul kezelt problémának az identitásválságot látom. Nagy úr az identitás, pedig amikor van, amikor nincs vele semmi gond, szinte észre se vesszük. Azokban a boldogabb országokban, ahol nem volt annyi törés és annyi újrakezdés (értsd jól: mindent ugyanott, ugyanúgy folytatni, ahol elcsesztük) ott az identitással sincs komolyabban gond, hiszen az egy olyan jószág, ami rendes körülmények között mintegy ránő az emberre. Kapja a szüleitől, csiszolgatja az iskola és a szükséges mértékű megújításáról megbízhatóan gondoskodik a jól működő kulturális közeg. Az identitásnak szükségszerűen szólnia kell arról is, hogy ki a répa vagyok én, hogyan illeszkedem a világba, így arra is reflektálnia kell, hogy mi itt történetesen egy nagyobbacska csoportnak is a részei vagyunk, amely csoportot az egyszerűség kedvéért nevezzünk úgy, hogy: a magyarok. Ehhez kellett volna találnunk valamiféle viszonyulást, de a körülmények ennek se kedveztek. Már az első parlamenti ciklus alatt látszott, hogy kapkod mindenki valami kapaszkodó után, előkerült a díszmagyar a naftalinból, újratemettünk és átkereszteltünk, valamint erre reakcióként megjelent egy erős értelmiségi fanyalgás, ami érthető, de ez a fanyalgás kimerült a tagadásban, ne foglalkozzunk mi itten ilyen nemzettudat-izékkel, mert ilyesmikből mi jól nem jövünk ki soha, így a nagy nemzeti identitáskeresésre született egy olyan értelmiségi válasz, hogy azt nem is kell keresni, legyünk inkább globalizált kozmopoliták és nézzük az univerzális értékeket, blabla.
Persze az emberek jelentős része nem így gondolta, és részben ez alapozott meg az orbánizmusnak. És Orbánnak, értelemszerűen.
Aki, fülén kicsorgó magabiztossággal, csörtető ártányként vetette magát a témára, és kihaénnem alapon eldöntötte, hogy majd ő ad itt nekünk identitást, bis zum tövig. Sorra vette a rosszabbnál rosszabb lehetőségeket, például a kedvenc csodafegyverét, a szajkózást is bevetette: polgári oldal, polgári kormány, polgári polgár. Befestette piros-fehér-zöldre az eget, osztogatta és lengette a lobogót, koronát abajgatott, hátha, de csak nem lett meg a nagy áttörés. Nem működött a dolog. A végén már komolyan vicces kísérletek is születtek, például egy nembaráti nemfideszközeli médiacég komoly milliókért azt találta ki, hogy Magyarország imázsát mi sugározná a leginkább, szimbolikusan? Egy „H” betű! Ez egyúttal rá is világított arra, hogy miért működésképtelen az a gondolat, mely szerint tízmillió ember helyett inkább egy Központi Bizottság mondja meg, hogy mit vélekedjen miről. Olyant nem sikerült kitalálni, ami működött volna, a nem működőt pedig a polgárok zöme nem hagyta magára oktrojálni, az meg teljesen nem Orbán-kompatibilis gondolat, hogy neki csupán a körülményeket kellett volna megteremtenie ahhoz, hogy az emberek kedvükre elvégezhessék ezt az identitásépítő felüdítő testmozgást.
Tehát ott tartunk, hogy a társadalom nem túl szerencsés tagozódása és ez a patológiás identitásválság szinte melegágyként terpeszkedik a szélsőségesség alá. Ekkor jön el az igazi katasztrófa, Orbán 2002-es, valójában nem várt veresége. Ekkor indul el az a folyamat, aminek a Spiegel 2006-ra teszi a kezdetét, pedig az sokkal inkább csak a bábállapot vége, az a pillanat, amikor előbújik az imágó és a nagyon naiv emberek még reménykedhetnek, hogy pillangó lesz az, nem utálatos döglégy. Akkor hangzik el az a félmondat, amit én az elmúlt huszonév legsúlyosabb politikusi megmondásának tartok:
…a haza nem lehet ellenzékben.
Mintegy ezzel veszi kezdetét az a folyamat, amelyiknek mára az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag alkalmatlanná tették a köznyelvet arra, hogy annak a kereteiben értelmes beszélgetések folyhassanak a közügyeinkről. És egy másik folyamat is akkor indult el:
„Tudnunk kell egymásról, ha a sors úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, egyszerre mozdulhassunk”
Igen, a polgári körök. Orbán Viktor elkezdett magának megágyazni, és mire boldogan bebújhatott volna a ciha alá mit lát? Hogy egy varangyos vona már ott terpeszkedik lábtól az ő ágyacskájában! Picit fintorognak ugyan mind a ketten, de azért elhálják az elhálnivalót, a varangyos vona morgolódik ugyan a lábszag miatt, de bízik benne, hogy majd csak feljebb kerül idővel, Orbán pedig igyekszik megmagyarázni, hogy á, nem, ezek nem szélsőségesek, ugyan, ki gondolhat ilyent, hanem ezek becsületes, nemzeti érzelmű fiatalok, és ő, személy szerint sok sikert kíván nekik. Szaván fogták, sikeresek lettek, de ehhez a sikerhez igen jelentős mértékben hozzájárultak az orbáni polgári körök, és az orbáni „nyelvújítás”, melynek során egyre inkább létrejött egy irracionális nyelv, amelyben egy fogalom egyaránt jelenti a semmit és a bármit, valamint létrejött egy saját, belülről zárt világ, amelyre nem érvényesek a külvilág narratívái, de saját koherens, felfogható, megismerhető leírója sincs, így abban a világban bármi lehetséges, valamint annak az ellenkezője is, és ha arra van igény, hogy a kettő egyszerre legyen lehetséges az is megoldható.
A varangyos vona pedig kúszott apránként felfele, pár év alatt eljutott a térdéig, ma pedig lassanként az alfelénél tart. Itt egy picit elbizonytalanodni látszott, mi legyen, nyaljak, vagy harapjak, de talán úgy véli, hogy az az Orbán által vetett ágy neki mindenképpen jobban fekszik, így sanszos, hogy a harapás mellett dönt. Minden körülmény Vona Gáboréknak kedvez. A kora kétezres évek identitáspolitikája most nyal vissza. Ria, ria, Hungária, ez Magyarország, mondja a videón ez az érdekes egzisztencia, és miért is ne lenne igaza?
Emlékszünk még? Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Ennyi jött át az orbáni identitáspolitikából. Magyarnak lenni annyi, mint magyarnak lenni, de azt nagyon. Hogy ezen túl mit kezdjünk, mit kezdhetünk magunkkal? Tessék megnézni azt a tanácstalanságot, ami a riporterrel szembenézni nem merő jómunkásember arcán kiül. Na jó, győztek, maguké a színház, maguké az egész ország, Orbán Vona kezéből eszik, és most? Hogyan tovább? Mit szeretnének magukkal kezdeni? Hát, aztat én nem tudhassam, én erről csak a magánvéleményemet mondhatnám el, de az nincs, én csak egy része vagyok a tömegnek, én csak azt szeretném, hogy még magyarabb lehessek még magyarabbul. Na jó, de konkrétan mit szeretne? Hát, azt mink nem tudhassuk…
És ott, ahol nincs semmi ötlet, ahol egyre több ember nem bír azon túl semmit kitalálni, hogy ő rettenetesen magyar, ott előbb-utóbb valami magyarázatfélét kell találni arra az ellentmondásra, mely szerint ha mi ennyire, de ennyire faszányos nációja vagyunk a világnak, és most ennyire, de ennyire minden hatalom a miénk, akkor mégis, mi a bánatos lófaszért nem tudunk sikereket elérni? Önállóan, egyénenként ez nem megy, mert azt vagy meg se tanulták hogyan kell, vagy a nagy összefogósdiban elfelejtették, így maradna az, hogy a magyarnak levés, mint az identitásukat túlzottan is meghatározó szerep adjon valami kis boldogságot, tehát a magyarnak, mint közösségnek kéne domborítania valamit, valami sikerecskéket, hogy a lelki szegények is sütkérezhessenek valamiféle diadalocskában is végre, annyi árnyékos év után. Mivel siker, az nincs (mondjuk az lenne a meglepő, ha lenne), így marad a frusztráció, aminek okát kell adni. Kell valaki, akit gyűlölni lehet mindazért, amit mi magunk elmulasztottunk megtenni, de ezt a mulasztást beismerni nem lehet, mert olyan nincs, hogy a hiba magunkban lenne, a hiba mindig másban van.
A zsidók, azok tehetnek róla. Meg a cigányok. Meg a sok ingyenélő. A bankok, a pénzvilág hiénái. A liberálisok. A buzik. A multinacionális kizsákmányolók. Az unió, aki gyarmatosít. Thomas „kiafaszom” Melia. A nyuggerek. Az álrokik. A komcsik, Gyurcsány, a szocik. Da capo ad libitum.
Hála Orbán Viktornak ma már csak ezt értik, csak erre rezonálnak a legtöbben. Nincs, el lett korcsosítva a közbeszéd, nem lehet érdemben és értelmesen elbeszélgetni a bajainkról. Ma már, ha akarnánk se lehetne közbeszélgetést folytatni a társadalompolitikáról. Sok helyen annyira kilátástalanná vált a helyzet, hogy az ott élők részéről szinte már természetes reakció a tagadás, mint az énvédő mechanizmus egyedül szóba jöhető eleme. Olvasom az egyre kedvencebb lapomban, a Magyar Narancsban Becker András írását a hajdúhadházi „helyzetről”(Okold az áldozatot!). Van egy tizenháromezer lakosú kisváros, van benne vagy 40% munkanélküli, van neki egy Csáfordi Dénes nevű polgármestere, és van neki egy romokban heverő közoktatása. Volt ugyanis valamiféle kósza vélemény arról, hogy a szétszakadó társadalmat talán az a társadalompolitika tudná mégiscsak összetartani, amelyik egy olyan oktatáspolitikát támogat, ahol a közoktatás, mint rendszer egyik, ha nem a legfontosabb szerepe az lenne, hogy a kitörési lehetőséget megteremti a depriváltak gyerekei számára is. Ehhez a kósza véleményhez tartozott az is, hogy talán nem kéne szegregáltan oktatni, már rögtön a legelején lemondani a szerencsétlenebb sorsú gyerekekről és hátrazavarni őket valami fészerbe, üljenek csöndben, ne csináljanak nagyon nagy galibát és olyan nyolcadik végéig szíveskedjenek elhúzni a picsába, eltűnni a szemünk elől, vagy csak akkor megjelenni, ha nekünk arra támad gusztusunk, hogy fél marék pörköltért szart lapátoltassunk velük.
Csáfordi Dénesnek az oktatásról, az oktatáspolitikáról a legfőbb mondanivalója ez volt:
„Létre kell hozni egy teljes felmenő rendszerű képzést a városban működő sportágakra alapozva, melybe az óvodák, az általános iskolák és a középiskola is bekapcsolódik, s ami a városban működő sportegyesületek szintjén teljesedhet ki. A városban vannak most is jól működő sportágak. Ilyen a labdarúgás, a kosárlabda, az ökölvívás és az íjászat. Ezeket kell fejleszteni, ezekre kell alapozni a rendszert!”
Ugyanaz az ötlettelenség, mint a videón habogó jómunkásembernél. Felkapjuk a Gazdi néhány ötletét, ha ő azt mondta, hogy a foci, akkor a foci, legfeljebb belevisszük még a mi kedvencünket, a kosárlabdát, és ennyi. Ez a szürkeállomány kéne most szembenézzen azzal, hogy a lecsúszást, az elszegényedést nem hogy megállítani, nem hogy a trendet megfordítani nem sikerült, de jó eséllyel csak még ez után jön a java. Van az a vészhelyzet, amikor az emberek már nem is szeretnék hallani az igazságot, mert az annyira szörnyű, és annyira kilátástalan, sőt, ilyenkor inkább valami kegyes hazugságot kívánnak hallani, és ezt a Jobbik ma már jobban meg tudja nekik adni, mint Orbán. Ezt Csáfordi Dénes is érezheti, hiszen az említett Magyar Narancs cikk szerint már 2009-ben felajánlotta szolgálatait a Jobbiknak, mondván: „Teljes szívemből azonosulni tudok a párt programjával.” Ma egy Hajdúhadház-konform településen az emberek azt akarják hallani, hogy igenis lehet szegregálni, hogy igenis, erővel meg lehet oldani társadalmi konfliktusokat, polgárőrséggel, csendőrséggel, súlyos büntetésekkel, csupa jobboldali plebejus eszközzel, nem véletlen, hogy 2002-es polgári Orbán is megtalálta mára magában a jobboldali plebejust. Kár, hogy az ágyasa ezt is jobban, hitelesebben tudja, mint ő.
Ha egy Vádolom! írásba fognék, nehéz dolgom lenne. Orbánt egyértelmű és kimagasló felelősség terheli azért, hogy megszüntette a köznyelvet, hogy megteremtette azt a fajta közeget, amiben a szélsőségesek 2006-ra szinte ideálisnak mondható körülmények közepette mehettek végig a saját kis fejlődési szakaszaikon. Egyértelműen övé a felelősség azért, hogy az elbaszott identitáspoltikiája miatt ma súlyos tömegek téblábolnak ebben a sajátosan zárt világukban, és velük még csak kommunikálni sem lehet. Viszont felelősség terheli a teljes politikai elitet azért, amiért senkinek nem volt ötelte arra, hogy mi a répát is lehetne itt társadalompolitika címszó alatt csinálni. Felelős az elit azért, mert nem nem tudott komolyabb segítséget nyújtani az identitáskeresésben a keresőknek. De nem fogok, mert ennek sok értelme nincs.
Mint ahogyan arra se látok semmiféle lehetőséget, hogy ma, most mit is lehetne ezeknek az embereknek mondani. Egészen egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne közérthetően megfogalmazni, elmondani valamiféle olyan üzenetet, amihez egy hajdúhadházi ember is tudna viszonyulni, lehetőleg pozitívan. Nem az a kérdés, hogy hogyan tudná az egyik véleményformáló értelmiségi a másik véleményformáló értelmiséginek elmagyarázni, mert ebben speciel jók vagyunk, ez is az egyik jelentős oka a permanens pofáraeséseinknek. Hiába tudja ugyanis két értelmiségi remekül elmagyarázni egymásnak, hogy mi a probléma és mit kéne tenni, ha azt nem tudják továbbmagyarázni a hajdúhadházi emberkéknek is. Ha nem tudnak olyan jövőképet felvázolni számukra, amit azok el is hisznek és ahhoz érzelmileg is tudnak viszonyulni. Ha nem tudnak a sok szerencsétlen keresőnek segíteni abban, hogy hogyan is találjon magának egy működőképesebb identitást, benne egy kevésbé patológiás nemzeti szerepképpel. Pár olyan egyszerű kapcsolót kéne találni, mint amilyent Orbán talált Vonának: megnyomod a „nemzeti”, majd a „zsidó-cigány-liberális” gombot, és arra irányítod a tömeget, amerre az érdekeid diktálják. Ennek kéne megtalálni a pozitív ellenszerét, mert az, hogy ne tedd! ma már nem elég. Sajnos én sem tudom, hogy mi lenne ez, hogy mit kéne, mit lehetne csinálni ez ügyben, ha tudnám, mondanám. Most csak annyit tudok mondani, hogy töprengeni kéne rajta, mert ha nem találjuk meg, nagyon ráfaraghatunk.
Egyre inkább az az érzésem, hogy a politikai elit a közjót, mint fogalmat végképp feladta. Megcéloztak valamiféle felső középosztályt, de még inkább a legmagasabb jövedelmi osztály tagjait, és nekik próbálnak meg megfelelni. Már írtam arról, hogy a leggazdagabb száz magyar vagyona mindenféle országromlás ellenére is dinamikusan növekedett. Nekik igyekszik bazseválni ez a mostani hatalom, és hagyni a fenébe a társadalompolitikát, az identitást, jövőképet, minden ilyen liberálértelmiségi szarakodást. Közben az országot feszíti szét a sok frusztráció, és ilyenkor törvényszerű, hogy a szélsőséges megoldások a népszerűek. Egyre inkább elönt egy olyan életérzés, hogy ülünk egy kibaszottnagy puskaporos hordón és átszellemült arccal gyufázunk. És közben mint jó hülyék leugatunk mindenkit, aki óvón figyelmeztetne, hogy ej-ej, rossz vége is lehet ennek. Leordítjuk a hajukat, hogy kuss!, ne pofázzatok bele, mi így szeretünk leszállni a bicikliről!
<
p style=”text-align: justify”>És közben a varangyos vona az orvosi rendelőben rájön, hogy nem is akkora baj ez a seggére nőtt orbánviktor, egészen jók ők így együtt, szimbiózisban, és majd ha már zavarni fogja nagyon, hát visszajön és leműtteti.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521385-6ab2c01d03980' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521385&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521385-6ab2c01d03980&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521385-6ab2c01d03980' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Megérte végigolvasni, kössz maroz, jó volt!
Ajánlott olvasmány: http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=3&n=1760
„Önmaga jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor – tűrhetetlen faji érveléssel – rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók „másságában” lelnek ellenségre.”
nem tudom mit mondani. azt érzem, hogy sokszor bennem is már csak düh van, mikor a fidesznyikeket látom műküdni, arcátlanul kavarni a szart bármilyen fórumon, de leginkább a neten. és félelelem táplálta agressziót érzek, mikor látom, mit művelnek a vonáék. és nem lennék őszinte, ha azt mondanám, néha, valahol nem kívánom azt, hogy vona és bandája fizikálissá váljon a fidesznyikekkel szemben. egyszerűen azért, hogy lássam a képükre fagyni a mosolyt, lássam a gerinctelen újgenerációs kis fideszes gecik a szemében a riadalmat, akik az én generációm már, és ez még jobban felháborít. de valójában nem akarok egy teljesen megőrült magyarországot.
tudok, csába.
„az egész kurva ország nevetséges”
„Nem az a kérdés, hogy hogyan tudná az egyik véleményformáló értelmiségi a másik véleményformáló értelmiséginek elmagyarázni, mert ebben speciel jók vagyunk, ez is az egyik jelentős oka a permanens pofáraeséseinknek.”
Akkor itten mostmár csak vidéki, felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szólhatnak hozzá??? 🙂
Amennyiben a fenti kérdésre „nem” a válasz, akkor:
2006 nem start pillanata volt, hanem szerény interpretációm szerint a point of no return. Mivel mérsékelt ideológiának – saját maga számára vállalható eszközökkel – innentől már esélye sincs nyerni (egyszerűen nem fogja túlharsogni az Új Színházat), kb két eset lehetséges:
– A seggenbéka tényleg leromobolja ezt az országot, oszt utána a túlélkők kezdhetik előről, hátha akkor sikerül.
– Jön egy radikális ellenpont (RAF, ilyesmi), és hosszasan hadakoznak.
Mivel az utóbbi nem látszik (leginkább az LMP-ben van benne, de bennük is max csírájában), ezért az első lesz.
@Vitéz Kőbányai Világos: „Akkor itten mostmár csak vidéki, felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szólhatnak hozzá??? :)”
Nem, hanem a „véleményformáló értelmiség”-nek azzal a feladattal is meg kéne birkóznia, ami a neve miatt mintegy feladata lenne, hogy tényleg formálja is azt a véleményt. Izgalmas dolog az, amikor a színészek egymásnak és három kritikusnak játszanak, de még izgalmasabb, amikor a közönségnek. 🙂
@maroz: Viccnek szántam.
Hát, rendesen megszaladt a tollad.
Forradalmian botrányos dolgot fogok most mondani: Ennek az országnak a Fidesz csak amolyan mellékbaja, majdnem szükségszerű kísérőjelensége, egy amolyan balkáni kárhozat, amit nehéz lett volna megúszni. Ha Orbán nem jött volna, akkor jött volna helyette egy másik mucsai (mint ahogy volt is néhány), hiszen itt az észak Balkánon ennyi várható el a politikai elitektől. Persze a nucsaiságnak csak a ténye, de nem a mértéke a determinált, így ahhoz különleges pech kellett, hogy mi ilyet fogtunk ki.
És most jön a botrányos szöveg: Míg a politikai elitünk (benne Orbán és társai) kultúra- és társadalomspecifikus jelenségek (Észak Balkán ugye), addig a fő-, és legnagyobb bajaink inkább rendszerspecifikusak. Persze azt nem állítom, hogy a kettő között nincs áthallás, meg összefüggés, de mégis ez utóbbit látom a fő momentumnak. Mit jelent itt a rendszerspecifikum? Egyszerűen szólva, a kapitalista termelési módot. És ami azzal jár, és főleg ami számunkra, ebben a helyzetben járt vele. Amikor is ugye, egy sosem kipróbált történelmi helyzetben (szocializmusból kapitalizmus), belevetődtünk a mély vízbe. Csak nem tanultunk meg előbb úszni. A féllábú akart versenyt futni az egészségesekkel. És csodálkozik, hogy kikap, és nem érti, hogy miért.
Én nem akarok erről sokat írni. Röviden: Mi nem vagyunk elég jó versenyzők ebben a mezőnyben. Szó se róla, vannak nálunk rosszabbak is, de nem csak abszolút, hanem szubjektív mértékek is vannak. A saját vágyálmainknak sem tudunk megfelelni, és az baj. Ezért vagyunk elégedetlenek. Tehát a baj érzete már megvan, csak a baj okának felismerése hiányzik. De elkanyarodtam…
Visszatérve a politikai elit szerepére. Bizony, azt kell mondjam, hogy az ő szerepük ez ügyben nem nagy. Orbán és bandája ugyan a maga határain belül mindent megtesz az ország leépítése érdekében (de nem vádolom ez ügyben sem tudatossággal, sem erkölcsösséggel ő ehhez túl buta, és erkölcstelen), de ezt csak bizonyos mértékek között teheti meg. A fő hatóerő, és tényező az, ahogy mi, az egész ország részt vesz a világgazdaságban, amit, ahogyan, amennyit teljesítünk. Ez a rendszerspecifikus tényezők által meghatározott, és ezen sokkal nehezebb változtatni, mint egy kormányzaton. Az ide vonatkozó vágyvezérelt gondolkodás szerint majd jól elzavarjuk Orbánt és bandáját (ez természetesen szükséges, és legyen úgy), és akkor majd megint normalizálódunk. Sajnos, azt kell hogy mondjam, hogy bár az Orbániádával együtt járó mucsaiság ettől háttérbe fog szorulni, a fő társadalmi/gazdasági bajok egyáltalán nem fognak megoldódni. Hiszen hogyan, mitől is oldódnának meg?
Tudom, hogy nagyon nehéz szembenézni azzal, hogy a most fő bajnak látszó baj (Orbán rezsim), csak egy epifenomén, amely ha elmúlik, attól sem lesz jobb. De ez nem pesszimizmus, csak realizmus. Néha arra is szükség lehet. 😉
maroz, de hogyafaszomba, már technikailag. ugyebár a cikk is arról szól, hogy itt tele vannak well connected fiatalokkal a szélsőségesek, akik egyébként dolgoznak, tehát nem reménytelenül lecsúszottak, mégis egy párhuzamos valóságot élnek. nem közbeszéd nincs, semmilyen beszéd se működik, a peer to peer beszéd se működik, a tartalom és intellektuális muníció maximum abból a szempontból számít, hogy + vagy – jelet kapsz, vagyis velünk vagy ellenünk. onnantól kezdve, hogy bekerültél az ellenünk csoportba, tök mindegy, mit mondasz, csak azt nézik, hogy az ellenség mondja, ergo per definitonem hazudsz/dögölj meg.
aztán ott van az az 5 millió ember, aki a digitális szakadék túloldalán van. hozzájuk hogyan szólsz, ha a tömegmédia nem enged teret a párbeszédnek? az állami tévék kilőve, a kereskedelmiek gyávák, meg vannak a párttévék, amelyeknek a szajkózás műsorszerkesztési elve. a rádiók terén törés van. a lapoknál törés van. nincs közös kommunikációs platform. párhuzamos valóságok épültek fel, és a hidat az új rezsim teljesen felszámolta az állami média kézivezérlésével. gyakorlatilag elképzelni sem tudjuk, a lakosság fele milyen világot is lát maga körül a médián keresztül.
a verseny mintha pont értük folyna, de lényegében te is ezt írod. mármint a fidesz és a jobbik közt. állami tömegmédia vs. underground. ATL vs. BTL kampányok hadakoznak a politikai fogyasztókért. „nekünk” esélyünk sincs elérni oda, sem fizikailag nincs jelen ott LMP vagy bármi más, sem pedig nem lehet egyszerű érzelemvezérelt üzenetekkel szemben felvenni a versenyt komplex összefüggések és világkép magyarázásával.
az emberek sokfélék, mégis, úgy tűnik, lassan mindenkinek választania kell egy valóságot, melyiket akarja élni. csakhogy azt gondolom nem csak én érzem úgy, hogy ezek a világok nem fognak sokáig békében meglenni egymás mellett. most legalább 3 párhuzamos valóságnál tartunk: van a mienk, van a fidesznyik universe, és van a kurucinfo körül gravitáló szélsőségeseké.
@Jack Potata: „akik egyébként dolgoznak, tehát nem reménytelenül lecsúszottak”
Azt tartják, hogy a szélsőségesség szempontjából sokkal veszélyesebbek az olyan társadalmi rétegek, akik erősen frusztráltak, mert féltik a státuszukat, félnek a lecsúszástól, vagy azért frusztráltak, mert úgy érzik, hogy nekik több járna. Egy ügyes politikai kalandor az ő félelmeiket, frusztrációikat tudja jól kihasználni, a ténylegesen depriváltak, a mélyszegénységben élők inkább mindig csak a hivatkozási alap.
A nagy baj az, hogy ha meg is lennének a kommunikációs csatornák mihez kezdhetnénk velük? Mi lehetne az az üzenet, amit Hajdúhadházán is meghallanának az emberek? Mit lehet ma egymillió embernek mondani fél percben, lehetőleg úgy, hogy a többség fel is bírja fogni? Persze azon túl, hogy „Orbán rossz, értem?!?”, mert ezzel még nem vagyunk sokkal előrébb. Én tényleg nem tudom erre a kérdésre a választ, pedig szeretném tudni.
@ipartelep: A végkövetkeztetéseddel teljesen egyetértek. Orbán és a fidesz rezsim távozása nem elégséges feltétele az üdvözülésnek. Ugyanakkor szükségszerű. Szükségszerű, egyszerűen azon oknál fogva, hogy a működése rettenetes rombolja a társadalmat, morálisan, kulturálisan, gazdaságilag, jogbiztonsági szempontból. A magyar társadalom eddig is eléggé atomizált volt, többek közt ez is tette lehetővé Orbán ámokfutását, de amíg nem megy, esély sincsen egészséges civil életre, szerveződésre, amely független az államtól. Mert nem tűrik meg a függetlenséget sem. Ez a rendszer teljes egészét áthatja, kezdve a hatalmi ágakat koncentráló törekvésektől a médián át egészen a legapróbb hajszálerekig, az egyes emberek szintjéig, mint a keszthelyi kastélyigazgató erővel történő eltávolítása, vagy a nem regisztrált káder minisztériumi alkalmazottak kinyírása — akik közt ironikus módon sok fidesz szimpatizáns is volt, de hát a kasza nem válogatott.
Orbánnak és a rezsimnek mennie kell, de nem egyszerűen mennie kell, hanem meg kéne semmisülnie. Erre nem látok máshogyan esélyt, minthogy egyesével kell politikailag, jogilag, emberileg levadászni a rendszert működtetőket, és olyan szintig roncsolni, amelyet követően nem tud újjáépülni. Nyilvános karaktergyilkosságok kellenek, ha tetszik, ha nem. Megszégyenülések. Kirúgások. Perek. De demokratikus, jogállami keretek közt, nem megrendelésre. Persze, wishful thinking.
És nem értek egyet azzal sem, hogy a kaptializmusban való versengésben a politikai elittől függetlenül állunk szarul. Nem igaz, már csak azért sem, mert a politikai elit diszponált mindig is a magyar GDP fele fölött. Ők tematizálták a közbeszédet. Erről szól maroz írása is. Amíg a magyarkodás, a földek meg a mezőgazdasági őstermékek védelme volt az érdekes, alig kaptak figyelmet olyan dolgok, mint Magyarország jelentősége a globális supply chainben, a szoftverfejlesztői bázisok, az autógyártás, a service centerek. Tudtad, hogy az ország a régió vezető service center célpontja volt, és voltak emberek, akik azon dolgoztak keményen, hogy vidéki városok is hotspottá formálódjanak? Én csak azért tudtam erről, mert voltam egy ilyen konferencián. Soha a kurva életben ilyet nem tárgyal a tömegmédia. Hány ember tudja, hogy Magyarországon mekkora elektronikai gyártókapacitások vannak? Hány ember tudja, hogy volt magyar csúcstechnológiai buszgyártás, amely Los Angelesben kapott megrendeléseket, Kaposvárról, baszki, itthon a politika le se szarta?
Amikor talán tavaly valamelyik újság lehozott egy mellékletet, hogy magyar termékek meg sikersztorik tudod mik voltak benne? Kolbász meg hagyma. A tömegek leszakadása annak a lelki állapotnak is köszönhető, hogy nincs kilátás, nincs sikermodell. Mert nem látható. A fidesz retorikai érdeke 8 éven keresztül az volt, hogy meggyőzzőn mindenkit, milyen szar minden, például. Most meg minden fasza persze. Úgy alakult, hogy a valóság 180 fokos ellenkezőjét kell kommunikálniuk. Elég jól csinálják.
@Jack Potata:
Orbánnak és a rezsimnek mennie kell, de nem egyszerűen mennie kell, hanem meg kéne semmisülnie. Erre nem látok máshogyan esélyt, minthogy egyesével kell politikailag, jogilag, emberileg levadászni a rendszert működtetőket, és olyan szintig roncsolni, amelyet követően nem tud újjáépülni. Nyilvános karaktergyilkosságok kellenek, ha tetszik, ha nem. Megszégyenülések. Kirúgások. Perek. De demokratikus, jogállami keretek közt, nem megrendelésre.”
az ilyen vélemények remek muníciót szolgáltatnak az ellenoldalnak és könnyen meggyőzhetik a bizonytalan szavazókat.
Ez egy kibaszott jó cikk, csak persze megint szar kedvem lett. Ettől is.
Az a baj, feleim, hogy nem látok reményt. Elképzelni sem tudok már olyan szcenáriót, ami azt eredményezné, hogy -ha már nekem nem is-, de legalább a gyerekeimnek legyen itt egy úgy ahogy élhető Magyarország.
@maroz: de ha a csatorna sincs meg, nem mindegy?:) A humor talán egyébként nem is rossz.
Ha a bizonytalanságban gyökerezik a kérdéses választók kereslete, akkor nem hiszem, hogy létezik olyan józan és őszinte retorika, amely versenyezni tudna az egyszerű, látszólagos bizonyosságot adó válaszoknál. Tudom, hogy ezzel a szart pofozom, de a logikusan működő intellektusba kódolt a bizonytalanság, mert tudja, hogy semmit sem lehet biztosra mondani, mert a világ nem így működik. Arról ne is beszéljünk, hogy paternalizmus helyett öngondoskodást és felelősséget hirdet egy olyan környezetben, ahol a nagy testvértől várják a megoldást és a bűnbakok felmutatását.
És ott van a bizalmi deficit is. Ha volna is egységes, jól hangzó mondandó, jövőkép, amelyet a megfelelő nyelvezettel a megfelelő közönségnek előadnának megfelelő emberek, akkor is gyanússá válna, hogy kikezek mitakarnak. Nem állunk jól bizalmi tőkével sem.
Jobban belegondolva, valójában teljesen esélytelen, sem a csatorna nincs meg, sem az üzenet, sem szervezettség nincs mögötte, amely akár csak közelítőleg hasonlítható volna a Fidesz és Jobbik szervezettségéhez.
@Jack Potata: amit leirsz azt polgarhaborunak hivjak. akkor is ha te gesztenyepurenek szeretned hivni.
@Willie Waters: nem hiszem, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló keményebb verbális megnyilvánulások sokat számítanak, mivel a fidesz és a jobbik eddig is ellenségképekkel és félelkeltéssel operált. persze nem gondolom, hogy ez egy politikai belépő része lehetne. lehet finomítani a szövegezésen, mert újrakeretezni, meg óvatoskodni, attól még orbán meg a fidesz nem fogja feloszlatni önmagát, ha el is vesztenék a következő választásokat. továbbra is dolgoznának, ahogyan dolgoztak korábban is. ez az életük. nincs más. nincs szakmájuk, nincs társadalmi beágyazottságuk. nincs semmi. vagy hatalom van, vagy semmi nincs. nincs hova hátrálniuk.
tehát akkor megoldási javaslat?
@Jack Potata: És mi a „Mi univerzumunk”? Biztos, hogy mi – akik itt (vagy másik blogon) beszélgetünk – azonosan látjuk az eseményeket?
@maroz: Talán pont itt lehetne keresni a megoldást! Miért tudunk itt (általában) beszélgetni egymással – eltérő nézetek dacára is – és miért nincs kommunikáció a „másik két univerzummal”?
Én sem tudom meghatározni fél percben, egy millió embernek, sőt – a jelek szerint – magamnak sem.
(Az is felmerült bennem, hogy több válasz is igaz lehet. „A többiek hülyék” pl. a legegyszerűbb nézőpont.)
@jotunder: clearly, yes….értem én, abbahagytam. azért a jegyzék kedvéért szeretném megjegyezni, hogy szó sem volt polgárháborúról, nem akartam és soha nem is akarok polgárháborút, sem semmi olyasmit, ami oda vezet. az információk nyilvánosságra hozatala, bizonyítékgyűjtés, büntetőjogi kategóriába eső bizonyítható visszaélések esetén feljelentések tétele szerintem se nem polgárháború, sem nem vezet oda.
@acs63: nem, nem biztos, ezért írtam, hogy legalább 3. felőlem szeletelheted még húsz felé, hátha még nem elég kilátástalan a helyzet.
@Jack Potata:
nem értem miről beszélsz.
ha általánosságban a tisztesség hiányát vagy a politikai kultúrát kifogásolod, az nem teljesen oldalfüggő, még ha úgy gondoljuk is, hogy a jobb a „rosszabb”. erről említést sem teszel.
ráadásul egy szintén kétes ellenoldalról jövő dózerolás nem is igazán célszerű, még tovább rontja a helyzetet.
ha pedig a jobboldal létét kifogásolod, hát demokráciában élünk, eltérő vélemények vitatkoznak egymással. ez ellen nem tehetsz semmit.
jézusom, dehogy. ezek szerint képtelen vagyok megfogalmazni a mondandómat. befejeztem akkor a kommentelést most, elnézést az időpocsékolásért.
Ugyan, ugyan……innen Tatárpusztáról egész jól látszik a munkamegosztás, rendszer és jobbik között . V.sz. sajnos ez egy jól működő szimbiózis, ronda, mint az ott lenn, de hatásos és eredményes. Úgyhogy, tessen egy állandó rizikófaktorral számolni a jövőt illetően. Ez nem más, mint egy lukratív és bármilyen körülmények közt előrelátható koalíció Orbán – jó na, a fidesz – és Jobbik között. Még akkor is, ha közülük bármelyik – látszólag – ellenzékben lenne.
http://www.marshall-bell.com/images/kuatopuppet.jpg
@maroz:
Jártatok mostanában Lengyelországban? Ajánlom mindenkinek!
Mit volt Lengyelországban a 90-es évek elején? Konzervatív-liberális koalíció, sokk terápia, részleges reprivatizáció és átütemezték az adósságaik egy részét. Az EU támogatásokat az oktatás és az alap infrastruktúra fejlesztésére fordítják. A lengyelek patrióták, de büszke európaiak.
Nálunk mindennek az ellenkezője történt, történik.
Mi a megoldás? Nem hiszem, hogy van sajátos magyar út. Utánozni kell azt, aki ezt már sikeresebben végig csinálta: konzervatív liberális koalíció, sokkterápia, az oktatás és az alap infrastruktúra fejlesztése. (az átütemezést és a reprivatizációt már végleg elkúrtuk.)
@Willie Waters:
Én úgy értettem, hogy Jack Potata nem azért szeretné levadászni és feldarabolni Orbán haramiáit mert ellentétes véleményen vannak, hanem mert ők a polip. A pannon polip.
Elsőnek akartam írni, du., hirtelen felindulásból. Közben bekérezkedett 3 jéger, és visszafogtam magam. Jobb szeretem, ha én beszélek magamból, nem az etilgyök.
Jó a poszt. Mélyenszántó, és jó hogy te írtad, nem én. Bennem nincs ennyi türelem és felrobbanna a tollam.
Kösz
Kitűnő helyzetértékelés a poszt, gratulálok!
@El Topo (Sgt. Elias):
Gyerekeidnek?
Még az unokáidnak sem tán. Na és a dédunokák?
@ipartelep: A mucsai szálhoz:
TGM már 2000-ben megfogalmazta a „Mucsa és félelem” kapcsolat szükségszerűségét. Annyi változás van azóta, hogy már jelen van „a diktatórikus módszereket úriasan alkalmazó egységes párt utódja”. Éppen ezért ma más a befejezése a mucsai mondatnak: … vagy demokrata többség.
beszelo.c3.hu/00/01/12valog.htm
” Olvasom az egyre kedvencebb lapomban, a Magyar Narancsban Becker András írását…”
én is olvastam.
a kisvárosban, ahol élek, talán egyedül én – mivel az említett lap egyetlen helyen megvásárolható, ott is csak egy példányban kapható…
akár büszke is lehetnék, hogy egyedül az én kedvemért rendelnek egy példányt, de inkább sírni lenne kedvem…
szóval miről is beszélünk, amikor megpróbálunk értelmesen eltársalogni a helyzetről, az ide vezető útról, az okokról..?
Ez meg az orbánbeszéd és törökgáborelemez „értékelése” Kálmán Olgánál ma …kész vagyok.
Soha még ilyen qrvára reménytelennek nem éreztem az életet ebben az országban.
Borzasztó, hogy most minden mondatoddal maximálisan egyet kell értenem.
Sok helyen foglak idézni.
Kösz.
@quendelapo: Van sajátos magyar út. Attól sajátos, hogy nem előre vezet, hanem hátra. 1990-ben léptünk rá a kárpótlással,* és azóta is töretlenül haladunk rajta.
* (Ezeréves magyar történelmünkben a fejlődés alapvető eszköze az volt, hogy átlag ötven évenként újraosztották az alapvető termelőeszközöket. Mivel agrárország voltunk, ez a földtulajdon volt, amit mindig az aktuális kurzus/uralkodó által éppen progresszívnek ítélt urak kaptak meg. Szükségképpen a fejlődés nem volt gyors — és ehhez jócskán hozzájárult a gyakori kurzusváltás és köpönyegforgatás is — de azért volt. Először és remélhetőleg utoljára az Antall-Torgyán kettős osztotta a földet visszafelé.)
@maroz: Azért nem tudod rá a választ, mert ez egy szakmai kérdés, és te nem műveled ezt a szakmát.
Végzetes tévedés, hogy ennek a szakmai kérdésnek köze van bármihez, ami a „véleményformáló értelmiség” tényleges hatókörén belül van. Ellenkezőleg, az az illúzió, hogy itt valamiféle belső meggyőződések artikulálására van szükség, és hogy az előállítandó és terjesztendő szövegeknek és narratíváknak bármilyen szükségszerű köze van bármilyen értelmiségi terminológiában is érvényesen megfogalmazható világképhez, halálos ellensége minden eredményességnek. A véleményformáló értelmiség azonban sohasem fog magától lemondani arról az illúziójáról, hogy a saját kulturális-terminológiai határain túl is használható, nem-cirkuláris állítások megfogalmazására alkalmas az „attitűdje”, illetve arról, hogy bármilyen jelentősége van annak egy kommunikációs helyzetben, hogy valamilyen megfogalmazást a megismerhető igazsághoz közeli leírásnak érez-e vagy sem. ezért utálkozik, amikor közlik vele ezt a tényt. A véleményformáló értelmiség majd csak hasznos hülyének lesz alkalmazható, a társadalmi kommunikációs tér szorgalmas kitöltésére és uralására, miután a szakma és a mögötte álló pénz és akarat eldöntötte és megszerkesztette azoknak a narratíváknak a lényeges pontjait, amelyek a hatalomváltáshoz elvezethetnek.
Bár azt azért örömmel látom, hogy az elkeseredés lassan áttöri a fent vázolt végzetes illúzió álíította falakat: nagyon helyes, a véleméynformáló értelmiségi keretein túllépő meglátásod, hogy „Pár olyan egyszerű kapcsolót kéne találni, mint amilyent Orbán talált Vonának: megnyomod a „nemzeti”, majd a „zsidó-cigány-liberális” gombot, és arra irányítod a tömeget, amerre az érdekeid diktálják. Ennek kéne megtalálni a pozitív ellenszerét”
Így van, erre pedig a szakma képes, sok pénzért és még sokkal több pénzzel, pénz és befolyás garantálta cselekvési szabadsággal és körülbelül három-négy évnyi idő alatt. Sokszor megírtam, itt is (nem fogom újra leírni, az eddigi hozzászólásaimból összeállítható, ha valakit tényleg érdekel) , hogy hogyan, milyen struktúrákra rezonálva lehet és kell ellen-narratívákat kialakítani, azok külső támasztó narratíváit megfogalmazni, terjeszteni, a legyőzendő narratívák terjedését blokkolni. De mivel ez szakma és nem megszállottság, amikor olyan válaszok jönnek erre, mint itt, hogy „mi nem akarunk győzni”, és hogy csak a szabadság szép játékait akarjuk játszani ezen a szabad fórumon, akkor erre az a helyes válasz, hogy valószínűleg tényleg csak ezt akarják, akkor meg megvan nekik, amit akarnak. Meg Orbánnak is megvan, amit ő akar, így aztán akkor ez rendben is lenne.
Súlyos leírása, egy nagyon súlyos helyzetnek. Biztos, hogy hasonló elemzések születtek már.
Úgy érzem, h egy ilyen helyzetből, ebből a letargiából, kábulatból kijózanodáshoz egy társadalmi katakalizmán keresztül vezet az út. Ha egy jelentős többségben nincs fogadókészség a párbeszédre, igény a megértésre, a valódi építkezésre, akkor csak ez érhet el társadalmi ébresztőt. Vagy úgy, hogy szélessé teszi a valódi konszenzus igényét, vagy úgy, h a passzív többség belátja az aktívvá válás szükségességét.
Egyre kevésbé van kedvem ezt kivárni…
Én szeretnék egyenlőségjelet tenni a posztodban leírt, a ‘véleményformáló’ értelmiség koncepciótlansága és az alsó társadalmi rétegek sötétsége közé.
Az alsó réteg emelkedne, de gőze sincs hogyan, keresi saját mentségeit. Ahogy a társadalom felső rétege is, hogy nem tud mit kezdeni a folyamatokkal.
Szar beismerni, a felső réteg sem ér semmit azon a szinten, amin az elvárások jelentkeznek. Dolgozni kellene az ügyön, de fingja sincs, hogyan kezdjen neki.
Én ezt olvastam ki ebből.
@Állományjavító:
Ha jól értem, akkor azt mondod (csak nagyon bonyolultan), hogy a véleményformáló értelmiség meggyőződései, világképei politikailag rosszul, hatástalanul artikulálhatóak. Ez magyarul megfogalmazva azt jelentené, hogy a politikában nem az igazságok kimondása, hanem az olcsó, népszerű demagógia a hatásos. No de ezt tudtuk eddig is.
Mondod még, hogy a politikai kommunikáció egy szakma. Nyilván az, hiszen „minden szakma”. No de azért talán nem kellene ezt annyira misztifikálni, hiszen az látszik, hogy nem szakmabeli, ócska populista demagógok (Orbán és köre) mindenféle szakmaiság nélkül úgy állított maga mellé 1.5 millió vallásost, hogy akkor is szeretnék, ha szarva, és patája nőne.
Talán a nép józan ítélőképességét sem kellene túlbecsülni. Hiszen a nép az elmúlt 21 évben már többször is bizonyított ez ügyben. Szinte mindig sikerült nekik bebizonyítani (és amikor nem ezt, akkor mást), hogy nem a tények, nem a tapasztalat, nem a valószínűségek, hanem a vágyai alapján szavaz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nép bizony alapban a szebb ígéreteknek hisz. na most, szép ígéretekhez nem kell szakmaiság, hanem ahhoz populista demagógia kell, és eléggé vastag bőr a képen.
De azt hiszem, nem csak a propagandán múlik. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem csak azon. Hiszen, bár a nép továbbra is hinni akar a szép szavaknak, de ha közben fázik, és éhezik, akkor ezek az érzések felülírják a hitét. Ha már racionálisan nem is tud gondolkodni (a nép), de az érzései, és az emlékei egy rövid ideig megmaradnak.
Tehát eléggé felesleges azon rugózni, hogy milyen hangzatos (és profi, és szakmai) propagandával kellene legyőzni az Orbán rezsimet. Inkább azon kellene gondolkodni már, hogy mit kellene utána ténylegesen csinálni az országgal.
Na és pontosan ez az, ami nem megy a mi politikai elitünknek.
„Hiába tudja ugyanis két értelmiségi remekül elmagyarázni egymásnak, hogy mi a probléma és mit kéne tenni, ha azt nem tudják továbbmagyarázni a hajdúhadházi emberkéknek is. Ha nem tudnak olyan jövőképet felvázolni számukra, amit azok el is hisznek és ahhoz érzelmileg is tudnak viszonyulni.”
Munkámból adódóan napi részese vagyok vállalaton belüli, kisebb változások véghezvitelében.
Egy vállalati kultúra is valami olyasmi kicsiben, mint egy komplett társadalom. Érdekes terep megfigyelni, mik a tipikus attitűdök a változások, saját magunkkal szembeni változási kihívások esetén.
Nem részletezve a sok szempontot egy valami nagyon tanulságos:
Az már egész jó helyzet, amikor
– egy adott probléma létében nagyjából konszenzus van az érintettek között (értsd: egyetértés van abban, hogy a jelenlegi helyzet nem jó, kialakult a problématudat),
– valamint jól érezhetően megjelent az akarat is a csoporton belül a változásra.
Ez után kezdődhet el egy normális csoportmunka, mely az probléma megoldására (okok és megoldási lehetőségek) keresi a választ.
Szóval még egy ilyen istenes helyzetben is sokszor megakad a történet ott, hogy nem látják teljesen megoldhatónak a problémát. Leblokkolnak ott, hogy a legnagyobb diót nem sikerül maradéktalanul feltörni. Hogy maradnak kétségek, a tipikus „és mi lesz akkor, ha…” elméleti diskurzusok, és ezeken megy a végeláthatatlan évődés.
Természetes, hogy vannak olyan problémák, melyek a mai tapasztalatokkal, mai viszonyok mellett szinte megoldhatatlannak látszanak. Sőt, jelenleg azok is.
A probléma ott van, hogy ezen elmélkedve nem történik semmi. Nem sikerül szétválasztani arra hogy
– a) mi az, amiben sikerült megállapodni, amivel el lehet indulni, amitől már javulni fog a helyzet
– b) amit még nem sikerült megoldani, de fenntartjuk az akaratot, és elhisszük, hogy fokozatosan, idővel többször megismételve az elkezdett diskurzusokat, idővel ezeket is megoldjuk.
A fenti okfejtést azért írtam, mert nem hiszek a fekete-fehérben: az értelmiségi-értelmiségi igen, az értelmiségi-hajdúhadházi nem.
A kettő között ott egy halom fokozat. Azokkal mi van? Tágítjuk? Szűkül?
Szerintem nagyon is keveset gyakorolja (gyakoroljuk) azt a fajta kommunikációt, hogy valakivel együtt választ keressünk egy apró problémára.
A személyes életben pl. amikor egy ismerősöm egy adott helyzettel szembesül, és nekem már van hasonló tapasztalatom, hogyan osztom meg vele úgy, hogy ne legyen beleokoskodás, kioktatás, de mégis hasznosíthatóvá váljon (ill. ennek esélye megadasson) a másik számára is.
Hogyan lesz egy parttalan „de ez más…”, „igen, de…”, stb. beszélgetés helyett egy közösen kitalált első lépés, egy olyan, hogy „ebben lehet valami, utánanézek”, vagy „erről az jutott eszembe, hogy megpróbálok…” jellegű eredmények? A két fél tudásából, tapasztalatából hogyan alakul ki valami többlet-érték?
Álljon itt egy példa, ami pár hónapja történt.
Panelban lakunk, vidéken. A szomszédom nemrég mesélte, hogy hazaköltözik hozzá az egy éve elköltözött, 22 éves fia, miután sikerült a szülővárosában szereznie egy jó állást, de hát a srác minden pénzét elkölti.
Elmondtam erre, hogy anno a faterom velem azt csinálta, hogy ha vállaltam a béremből egy lakáskassza elindítását, akkor mellé ő is vállalta egy másik finanszírozását. Elmondtam, mekkora segítség volt ez, és az a 4-5 év elrepül hamar. Utánaszámolva ki lehet talán hozni egy konstrukciót, amiből kijöhet egy induló kis panellakás. Beszélgettünk még, és úgy éreztem, hogy egy lépéssel előrébb került ahhoz, hogy milyen lehet a jövő, elgondolkodott a hosszabb távú célokon.
A fenti cikk után az jutott eszembe: következőleg megkérdezem, mire jutott. Pontosan azért, mert tudom: elkezdeni a legnehezebb. Azzal tudok hozzájárulni, hogy kicsit megpiszkálom: „és meddig fog még a fiad nálad lakni”?
És sok ilyen kell, és ezekről is kell tudni beszélgetnünk, nem csak a tegnapi meccsről.
Szóval nem tudok hozzájárulni ahhoz, hogy a hajdúhadházi nagy dió feltörésre kerüljön, de hozzá tudok járulni, hogy pár ember megmozduljon a környezetemben, és szerintem itt kezdődik a dolog. Persze nem ezért fog összességében javulni az általános helyzet, de ezek nélkül teljesen esélytelen…
U.i: Amúgy a posztot nagyon jónak tartom, és sajnos tényleg elkeserítő a helyzet.
Amiről írtam, az az egyén felelőssége, elvégre nem tudhatjuk, hogy sokunkból, egyénekből, kiből lesz 10-20-30-x év múlva elit, nem?
Azért Orbánon kívül a jobblétre szenderült Köztársaság is rendesen alájátszott a szélsőjobb felfutásának. És nem éppen az indentitás hiányával.
@-JzK-: Az orbáni és a széljobb retorika is plágium. Szálasitól nyúlhatták, vagy a többi nemzetvezetőtől.
Ez egy olyan másság, amit errefelé nem szeretünk.
Deviáns.
Vagy ahogy Orbán maga nevezi – sajátos.
Itt a parasztoskodás az idegen.
Az idegen nem szép. Ne vonulgassál errefele.
Vonulgassál a libalegelőn.
Budapest a budapestieké.
Így már érted ?
@subtotal: Igen, ez egy olyan problémának néz ki, ahol az elit nem tudja jól ellátni a feladatát, azaz működtetni a társadalmat, de a kiváltságait azért megköveteli. A társadalomnak ez erősen bassza a csőrét, ezért elit, de leginkább értelmiségellenes. Jöjjenek a becsületes vidéki igaz magyar egyszerű emberek, és irányítsák azok. Ismerős történet.
@maroz: az utolsó mondatod akár igaz is lehet, ha az államcsődöt célozzuk. Ez is egy kiút lehet a szituációból, kérdés felvállaljuk-e a társadalom kijózanítását olyan áron, hogy elbukjuk a GDP 1/3-át és tönkretesszük egy generáció kilátásait, elzavarunk 200-500 ezer embert külföldre.
Kérdés, van-e más út?
Bajnait vagy Bokrost fel lehetne építeni, de kell mögéjük egy politikai szervezet. Mondjuk fintorogva, de Gyurcsány mellé áll-e a baloldali értelmiség adva neki egy második esélyt? Nem kampányolni akarok mellette, de ő jogállamot akar, a korrupt szocikkal szakított, van karizmája. Van múltja is, naná! De kinek nincs ott fenn?
Lehet az LMP is, ha jogállamot akarunk csak és a gazdaság abszolút nem szempont.
Vagy lehet várni a nagybetűs ALTERNATÍVÁRA is, ez az ami most történik.
@-JzK-: Ezredjére: mondd, hogy dislike, és lépj tovább.
Neked fogalmad sincs, hogy mekkora kaján vigyorral törlöm ki a vélhetőleg hosszan, kemény munkával megírt kisesszédet, nácikám. :)))))
@maroz:
Nagyon jó írás, elgondolkodtató. De nem világos számomra, hogy a végén feltett kérdés mire vonatkozik?
„Mint ahogyan arra se látok semmiféle lehetőséget, hogy ma, most mit is lehetne ezeknek az embereknek mondani. Egészen egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne közérthetően megfogalmazni, elmondani valamiféle olyan üzenetet, amihez egy hajdúhadházi ember is tudna viszonyulni, lehetőleg pozitívan”
Kit értesz hajduhadházi embereken? Az alsó középosztályt, az underclass-t, a cigányokat vagy a jobbikosokat? Esetleg Őket együtt?
Miről akarod őket meggyőzni?
Hogy ne szavazzanak a populistákra és a nácikra, hanem válasszanak egy nyugatos pártot? – Nem ők az elsődleges célcsoport szerintem. Ha lesz ilyen, majd néhányan közülük oda szavaznak.
Vagy arról, hogy szeressék a nyugatos, modern Magyarországot?
Akkor fogják szeretni, ha lesz munkahely, jó minőségű oktatás és olyan város és falukép, hogy az M3-ról lehajtva ne azt érezd, hogy Kelet-Ukrajnába érkeztél.
Igazából arról kéne meggyőzni a „hajdúhadházi embereket”, hogy változtassanak az életükön! De ehhez pozitív példák kellenek nem pedig üzenetek…
(Ezek természetesen nem elméleti, szociológiai kutatásokkal alátámasztott válaszok. Egy kisvárosban élek Kelet-Magyarországon és sokat forgolódom az általad leírt közegben.)
„Ha egy Vádolom! írásba fognék, nehéz dolgom lenne.”
Na egen. Meg a politikai elit…
Én elkezdeném megkaparni az értelmiséget egészen a rendszerváltástól. „Hurrá! végre lehet szabadon írni, pofázni, lájkolni, meg diszlájkolni a másik által egyre szofisztikáltabban megírt tanulmányokat a létező trágyáról, keseregni a hajdúhadházi emberke értetlenségén…”.
„Hiába tudja ugyanis két értelmiségi remekül elmagyarázni egymásnak…” muhaha, Dr. Maroz! írod, és nem érted? Akkor minek írod? Épp a minap idetévedt a vincentre valami „wishful thinking” kommentelő, nem hajdúhadházi sorról, de nem is valami top kiművelt fő. Érezhetően tele volt a hócipője is azzal, amit maga körül tapasztal, osztán valami „szakértői kormányzást” emlegetett, „mer’ az biztos jó, elvégre szakértői” – ez tisztán lejött.
Namármost, ki is volt az, aki elhajtotta a picsába (óh, nem, nem expressis verbis, de úgy lényegileg), ti. „tudod Te mi az a szakértői kormány… nomeg felveti a legitimáció kérdését”, úgy félvállról se? Szart sem ér ám a helyzet feletti kesergés, ha nem ismered fel azt a Kovács XXIII. Jánost, akit illenne partnerként kezelni, csak a kurvaelfoglalt felnőtt épp nem ér rá a totyogó és zavaró apróságra. Véletlenül sem „te figyelj, van itt szerintem egy kis probléma…”, de úgy, hogy mégse érezze magát lesajnált hülyének.
„Legitimáció” kérdése, mi? Aztán meg csodálkozunk, ha népszerűbb a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”? 🙁
@ijontichy: Az a bizonyos személy valójában azt szerette volna, hogy NE Orbán legyen, mert őt utálja, és valaki más legyen, mert úgy véli, hogy azt kevésbé utálná. De ezt ugye így, őszintén nem nagyon illő leírni, ezért elkezdte becsomagolni a véleményét pár, innen-onnan felkapott lózungba, ami még hagyján, de még csak meg se akarta érteni, hogy mit jelentenek azok a fogalmak, amelyeket szajkóz. Én arra tettem egy óvatos kísérletet, hogy legalább a fogalmak jelentését illetően segítsek neki eligazodni, de duzzogva rámbaszta az ajtót, ami érthető, hiszen neki valójában csak egy picinyke megerősítés kellett volna, hogy az „Orbán rossz, Orbán takaroggyon, és minden jólesz!” gondolatocskájával jól gondolja azt, amit. Én meg erre nem voltam/nem vagyok hajlandó.
És tudod miért nem? Mert nem értek vele egyet, azért. És akkor most mi az anyám bánatos picsáját csináljak? Tegyem félre a saját meggyőződéseimet és kezdjem el ambicionálni azt, hogy megfeleljek a felém irányuló sztereotip elvárásoknak, hogy én lehessek a jófej blogger, akit húszezren lájkolnak? Én tényleg nem értem, hogy mi a bánatot akarsz mondani.
@quendelapo: Hogy milyen Magyarországot szeressenek, és mi lenne az a politikai program, azon belül is az a bizonyos társadalompolitika, amit úgyszintén szerethetnének.
Hogy MITŐL lesz náluk, az ő vidékükön munkahely, jó minőségű oktatás, tetszetős falu/városkép, effélék. Egy politikai programra akkor fognak sokan szavazni, ha elhiszik azt, hogy attól majd idővel lesz nekik is mindaz, amiket leírtál.
Sokan most arra az üzenetre fogékonyak, hogy attól lesz, ha ELŐBB leküzdünk minden ellenséget, a zsidókat, a cigányokat, az ingyenélőket, az uniót, és ennek a sornak soha nem lesz vége, mert egy fasisztoid rendszernek pontosan ez az egyik sajátja, hogy a győzelmet, a helyzetük jobbra fordulását mindig egy picit távolabbi jövőbe helyezi, mindig van még egy kevéske legyőznivaló ellen, és majd akkor. Ebben nem sokkal különb a mindenféle sztálinista népboldogítás sem, ott is mindig az volt, hogy már csak egy keveset kell harcolnunk az impprilisták/elnyomók/akárkik ellen, és akkor jólesz.
Nézd ezt úgy, mint egy gyereknevelési kérdést, bár a kettő nem analóg, de a példa talán segít jobban megérteni a helyzetet: a gyerek alapból szívesebben számítógépezik, mint tanul. Ha te azt szeretnéd, hogy a kölked szemében te népszerűbb legyél, mint a párod, akkor javasold neki azt, hogy inkább számítógépezzen, mert attól is ugyanolyan jó lesz neki. Milyen meglepő, hogy téged fog támogatni, ugye? 🙂
A nagy kihívás nem az, hogy az amúgy is zsidózni/cigányozni/satöbbizni akaró tömegeket okos kommunikációval rávegyük, hogy minket támogassanak, mert mi majd jól lehetővé tesszük nekik, hogy zsidózzanak/cigányozzanak/satöbbizzenek, mert ez legalább olyan könnyedén megy, mint a gyereket rávenni arra, hogy tanulás helyett gépezzen, hanem az ellenkezője.
Például hogyan tudnál támogatást szerezni egy deszegregációs programhoz ott, ahol olyan a helyzet, mint Hajdúhadházon?
@maroz: Az a bizonyos „óvatos kísérlet”, így kívülálló szemmel, nagyjából a nílusi krokodil kedvességével volt ekvivalens (különben miért emlékeznék rá) :-D.
Hogy mit akarok mondani? A ló… akarom mondani „megerősítés” másik oldala, azt akarom mondani. Így ugyanis tuti, hogy marad az „Orbán rossz, Orbán takaroggyon, és minden jólesz!” („Orbán” aktualizálható) gondolatocska. Persze értem én: a 80-as évek végén egy rövid ideig oktattam (köteleztek) PC alapokat, meglett embereknek (nem ám GUI, command line). Azért adtam le, mert fizikailag-szellemileg hullára fárasztott. Az hagyján, hogy alá/fölé rendeltség helyett partnerségi légkört kialakítani, de 7-8 szemmel állandó kontaktus, minden kiejtett mondat után lesni, hogy „üveges, vagy sem”, és ha üveges, akkor elő a „sótartó, bevásárlószatyor, többrekeszes pénztárca, gyerek füzete, a szemét leküldése a tizenévessel problematikája… és további virtuóz impro, lehetőleg személyre szabottan, ami ennyi ismeretség mellett elég nehéz”, szóval bármi, amitől ez az ő szintjükön önálló felismeréssé, s ezáltal tudássá válik. Mert az a tudás, a „piros gomb/zöld gomb” emberke nem rendelkezik tudással (mellesleg csemege a polelitnek).
Btw. már miért nem illő leírni, hogy Orbánt utálja? Ebben az országban kevés dolog van már, ami nem illő. Például „óvatos kísérlet” helyett rákérdezni: „Te most azt várod, hogy szimplán helyeseljek? Nem fogok, mert…” Nu persze, ettől még rádbaszhatja az ajtót, ez nem is vitás. De „legitimáció” éhgyomorra? :-/
És értekezel arról (is), mily kár, hogy a hajdúhadházi emberke nem ért „magyarul”?
@ijontichy: Lassan már kéne írni erről a blogológiáról is egy posztot, mert annyi minden keveredik, hogy csak na.
Kezdjük a végén: nem arról értekezem, hogy a hajdúhadházi ember nem ért magyarul, hanem arról, hogy akik esetleg érzik magukban a mondanivalót azok nem tudják megfogalmazni úgy, hogy azt Hajdúhadházon is értsék. Tehát a baj iránya pont fordított. És igen, ebben a „nem tudják”-ban az is benne van, hogy én sem tudom, és így teljes a kritikám.
Olyan hülyén veszi ez ki magát amúgy. Megírom, hogy az elit nem igazán tudja, erre fel kapom vissza a pofámba, hogy na, hát mi van, bazdmeg, mit rinyálsz, amikor te magad sem tudod? De hát erről panaszkodtam, basszameg!
A vitakultúra javításáért szerintem blogkommentekben/fórumokon sokat tenni nem lehet, így ha nekem olyan ambícióm kerülne, hogy a vitakultúrát szeretném jobbítani, akkor arra célszerűbb, ha egy megfelelőbb eszközt találok. És ha megtaláltam, akkor írok róla egy blogposztot, hogy más is megtalálja. Ezzel úgy érzem, hogy előrébb leszünk, többet tudtam tenni, mint azzal, ha addikt fórumozók berögzült kényszerképzeteivel hadakozok.
@maroz: Még annyi pontosítás, hogy ez a „nem tudják” nem csak azért állt, állhatott elő, mert annyira hülye mindenki, hanem leginkább azért, mert a kommunikációs keret, a köznyelv lett szétkúrva, és ahol a mainstream olyan narratívákhoz szoktatta hozzá a nagyérdeműt, mint amilyenhez Szíjjártóék, ott kurvanehéz, ha nem egyenesen lehetetlen ebből kitörni.
@maroz: Namost én mondhatnám az értelmiségnek, hogy nézzen valóvillát, ahol az értékeket hangoztató és felmutató játékosokat hétről hétre szavazással itélik meg a tömegek.
Ahol a játékosok, a nézők és a szerkesztők is nyíltan elméleteket dolgoznak ki a nézők figyelmének megragadására
és kisérleteznek a nézők vonzalmának elnyerésével.
Ahol a játékosok értékeket és tipusokat, kultúrákat testesítenek meg…
Mondhatnám, hogy az emberkisérletekbe a nézők is beszálltak és vitafórumokat rendeztek az esélyekről és a népszerűség okairól.
Mondom.
És akkor szarik a fejemre az értelmiség.
@maroz:
„Hogy MITŐL lesz náluk, az ő vidékükön munkahely, jó minőségű oktatás, tetszetős falu/városkép, effélék. Egy politikai programra akkor fognak sokan szavazni, ha elhiszik azt, hogy attól majd idővel lesz nekik is mindaz, amiket leírtál. „
Ezt akkor hiszik el, ha általuk ismert, helyi, hiteles emberek mondják, akiknak az élete, a munkája bizonyítja, hogy a program működőképes. Tehát, ha egy programnak, egy pártnak akarod megnyerni őket, akkor olyan párt kell, aminek hajduhadházon is vannak tagjai, jelöltjei.
Az, hogy egy kisvárosban mitől lesz munkahely és működő helyi gazdaság nagymértékben múlik a helyi vezetésen. Úgy látom, hogy a legtöbb messze a lehetőségei alatt teljesít, a vezetők többsége még magyarországi mintákat sem lát maga előtt, nemhogy nyugat-európait.
Tehát akkor hiszik el, ha egy hiteles helyi csóka mondja. De kérdés, hogy mit mond, tényleg mitől lesz Hajdohadházon munkahely?
A vicc az, hogy ha ránézel a térképre az jön le, hogy ennek működnie kéne. Debrecen és Nyíregyháza között van félúton (25-25 km). Az autópálya nyomvonalát ugyan elkúrták, mert ahelyett, hogy összekötötték volna a két várost, inkább megnövelték a távolságot. De itt azért van két egyetemi város egymástól kevesebb, mint egy óra távolságra; van ipar és mezőgazdaság is, Hajduhadház tehát egyáltalán nem a világ végén van. Mégsem működik. Ebből azért az következik, hogy az egész magyar gazdaságot kellene valahogy újraéleszteni.
De akkor visszajutottunk az elithez. Mégis az elitből kellene indulnia egy politikai mozgalomnak, olyan emberek összefogásával, akik meg tudnak egyezni egy programban és ehhez kell megnyeni minden egyes kisvárosban hiteles embereket, akik képviselni tudják ezt az értékrendszert, programot.