NER-kompatibilis tűzijáték
Az augusztus 20-i ünnepség, mint minden évben, az idén is a civilhülyeség áldozatául esett. Kormányunk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének részeként figyelembe vette a webkettes közösség akaratát, és az idén 300 millió forint helyett csak 150 millió forintból rendezi meg a tűzijátékot, a megtakarított pénzt pedig az árvíz sújtotta területek közintézményeinek helyreállítására fordítják.
A kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy elfogadták annak a szombathelyi vállalkozónak a felajánlását, aki bruttó 70 millió forintból rendezi meg a budapesti tűzijátékot.
Közbeszerzési eljárás és verseny nélkül elfogadtak egy 70 milliós, a sajtó nyilvánossága előtt tett ajánlatot, merő jófejségből.
Tisztázzuk: nekem azzal sincs bajom, ha 300 millióért rendeznek tűzijátékot, meg azzal sem, ha egyáltalán nem. Bármekkora összeget el lehet durrogtatni, százezer forintot éppúgy, mint 70 milliót, a különbség csak a rakéták számában van. 70 millió forintért nyilván 70 millió forint értékű rakétát (mínusz Mr. Tíz Százalék) fog eldurrogtatni a szombathelyi vállalkozó, mint ahogy bárki más is, aki szintén ajánlatot tehetett volna 70 millió forintért – de nem tett, mert a kérdés a Nemzeti Együttműködés Rendszerében eldőlt.
Mindenki jól járt, és mindenki részesedett belőle. Ma is közelebb kerültünk a NER megértéséhez: országos jelentőségű döntéseket véletlen benyomások és szeszélyek alapján, átláthatatlanul kell hozni, és aztán ráfogni az emberekre.

Like this:

Like Loading...

hát eztet én most nem értem. 150, vagy 70?
70 a tűzijáték, 80 a szakszerűtlen végrehajtás okozta károk helyreállítása. nem kispálya.
@mavo: 150 millióba kerül a tűzijáték megrendezése, ebből a tűzijáték megrendezése 70 millió forintba kerül. Mit nem értesz? Mindjárt elvisz az AVH!

@Kettes:
http://www.tuzijatek-varazs.hu/
érdemes megnézni az árakat. :))
150 a teljes ünnepségsorozat, ebből 70 a tűzijáték. A maradék 80 az egyéb rendezvényekre megy. Légibemutató, tisztavatás, egyebek. Itt van, hogy tavaly mi volt: augusztus20.magyarorszag.hu/
Eredetileg nem úgy volt, hogy a szombathelyi fazon ingyen is megrendezi? Vagy az csak a reklám ajánlat volt? 🙂
@jotunder: Azért ha láttál már családi, kisvárosi vagy kerületi tűzijátékot, észlelhetted a különbséget. A fővárosi tűzijáték ára az egyéb rendezvényekkel együtt kormánytól függetlenül pár száz millió környékén van. (Legfeljebb Mr. 10% személye más.)
@tanarseged ur: Eredetileg úgy volt, de az erkölcstelen lett volna. Mondták neki, hogy legyen 70, a többit megoldjuk okosba.
@tanarseged ur: kisvárosi fourth of july tüzijátékot láttam.
arról van szó, hogy a pirotechnikai rész, konkrétan a bombák költsége nem olyan nagy.
@Kettes: Nem előre szóltak neki, hogy jelentkezzen önként?
@jotunder: Más ország, más méret, más árak. Nem emlékszem, felmerült-e már bármikor, bármilyen kormány idején mutyigyanú az aug. 20.-i pesti tűzijáték körül. Nem lepne meg, ha igen, és az sem, ha jogos lenne, de aki akar, járjon utána. Egy cég kis tűzijátékokra vonatkozó árajánlatai még nem elegendőek a megalapozott gyanúhoz.
Viszont ha már vicces üzleti ajánlatokat nézünk: íme a NENYI kötelező kifüggesztésének hatása a hazai kkv-kra:
puskasfoto.hu/index.php?lap=budapest-2
@tanarseged ur: De miért közbeszerzés nélkül? Egy gyorsított eljárást simán le lehetett volna folytatni addig, a feltételrendszer úgy alakítják, hogy a kijelölt nyerjen s kész, -ezen nem csodálkoznék.
Azon viszont igen, hogy ezek szerint már a látszat sem számít.
@Pelso..: Hogy miért közbeszerzés nélkül? Honnan tudjam? Ha a törvény előírja, hogy a tűzijátékra legyen közbeszerzés, akkor nyilván támadható a dolog.
@tanarseged ur: Igen; volt már ilyen gyanú, méghozzá az előző Orbán-kormány idején, 2000-ben.
epa.oszk.hu/00800/00804/00128/8370.html
index.hu/belfold/wermer0802/
http://www.origo.hu/itthon/20020404130milliot.html
stb.
@tanarseged ur: A törvény előírja, nem a beszerzés tárgyát határozva meg, hanem értékhatárt: netto 8M Ft felett le kell folytatni az eljárást.
@Pásztörperc: És tényleg nem lepett meg.
@Pelso..: Akkor az a kérdés, melyik ellenzéki párt lép elsőnek.
@tanarseged ur: Szerintem semelyik. Mind így csinálja, ha teheti.
Ezért kellene nyilvánosság, átláthatóság, normálisabb média, na meg valami antifásultság tabletta a népnek.