Orbán és a graphonok
1. Az alt-right „super-straight” kampányát méltatja egy névtelen orbánista szolga a Hungarian Conservative-ban, a Szilvay-Megadja-Békés hármasegység lassan átveszi az ideológiai váltóbotot a Lánczi-Karácsony-G.Fodor triótól,. Horkay Hörcher Ferenc tisztes kelet-európai középszerűsége már láthatóan túl sok a rezsimnek, partvonalon túlra szorított félénk társutasságra kényszerül, akárcsak Prőhle Gergely. Ennyire lent a hivatalos értelmiségi Magyarország talán még sohasem volt.
Mezei Balázs írta valahol, hogy a világhírű, konzervatív filozófus John Kekes állami kitüntetését valakik sikeresen megakadályozták, szegény John Lukács, a világ legkedvesebb reakciósa, sem vállalta ezt a rendszert élete végén. Orbán nyers, primitív, jól kiszámított anti-intellektualizmusa a tehetségtelen és gátlástalan karrieristáknak kedvez, a Demeter Szilárdoknak, Jóságos Stumpf Istvánoknak és társaiknak, akik pontosan tudják, hogy soha semmiféle megmérettetésre nem fognak kényszerülni.
Nem írtam róla, hogy megint nem nyert magyar kutatóhely az ERC pályázaton, Valóság nagybácsi szelíden beköszönt. A rezsim pragmatikusai sem hisznek a magyar szellemben, ezért bízzák egy kommunista diktatúra, amúgy kiváló, egyetemére a teljes magyar elit felsőoktatási képzést.
2. Lassan tizenhat éve volt, felhívott egy kollégám, hogy Lovász László egy előadás sorozatot tart az ELTE-n a Szegedy Balázzsal közös elméletéről, amiről akkor már nagyon sokan beszéltek a világban. Emlékszem arra az elszántságra, amivel beültem a hátsó sorok egyikébe, hogy próbáltam jegyzetelni, megérteni, hogy miről szól ez az egész. És persze a kudarcomra is emlékszem, ahogy esténként a jegyzeteim nézegettem és nem sikerült megértenem az elmélet lényegét.
Nagyon furcsa év volt, akkor voltam egy hónapot Párizsban, a külvárosi lázadások idején, majdnem teljesen egyedül egy kutatóintézetben. Insomnia gyötört, egy helyi antikváriumban találtam régi magyar könyveket, azokat olvastam éjjelente, és mindenfélén próbáltam gondolkozni, nem túl sok sikerrel.
Egy évvel később New Jersey állam egy kisvárosának szállodájában hajnali négykor értettem meg Lovászék elméletét. Akkor sem tudtam aludni a jetlag miatt, ilyenkor mindig próbálok gondolkodni, és akkor valahogy sikerült. Két lépésben értettem meg, először azt értettem meg, hogy mennyire rosszul láttam addig, aztán a zuhany alatt, hogyan kellene jól látni. Ennyi ideig tartott, szánalmas mi? Ez van, én nem hiszek a küzdelem nélküli szellemi tevékenységben. A zuhanyból magamra engedett forró vízben, a végtelen sétákban, a plafonra bámulásban hiszek, a kudarc és a visszalépés állandó lehetőségében.
3. A mai Magyarország a küzdelem nélküli, olcsó gondolatokról szól, a dombornyomásos címlapú lányregények és tizenkét pontos sikerstratégiák szintjére butított ideológiai alapú szemétről, ami lassan uralkodóvá válik a magyar szellemi életben. Amikor TGM professzor úr obskurus neomarxista Antitézisét olvassa a belvárosi értelmiség egy ideát keres, a reflektáltság, az elmélyültség, az évtizedeken át tartó önépítés ideáját, ami nem a kapitalizmusnak, hanem a mai Magyarországnak az antitézise.
Tegnap én is végigolvastam Edmund Gettier „Is Justified True Belief Knowledge?” című 1963-ban az Analysis-ben megjelent cikkét, amire, jellemző módon, a 444.hu hívta fel a figyelmem, és még viccelődtem is magamban azon, hogy ez a huszadik századi filozófia talán leggyakrabban idézett három oldala. Mindazonáltal, mindenkinek ajánlom, olvassa el, hogy legalább elmosolyodhasson egy pillanatra, hogy valamiféle igazi gondolatszerűséget láthasson, az üres, opportunista rezsimfilozófia helyett. Egyszer vége lesz – szoktam mostanában gondolni, különösebb reménykedés nélkül. Egyszer vége kell, hogy legyen, mert különben ez az ország el fog tűnni.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16515276-6ae2f4e972233' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16515276&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16515276-6ae2f4e972233&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16515276-6ae2f4e972233' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
„S a sírt, hol nemzet sűlyed el,/ Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl” – a gyászkönnyben nem hiszek, ha így folytatjuk.
Gettier cikkének a címében a kelleténél eggyel több ‘is’ van a posztban.
Életem egyik legriasztóbb felismerése volt, mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mennyire ritka is az, amit valójában szellemi tevékenység művelésének lehet nevezni. És hogy hányszor estem magam is bele vagy majdnem bele, hogy hát ez tulajdonképp egyszerű…lenne….oh wait.
Amúgy szép csendben már javarészben eltűntünk. Vagy nem látszunk, vagy annyira vagyunk nem relevánsak, hogy fáj, és hát elég sokat is kell taposni, hogy komolyabban ránk nézzenek kétszer, mg akkor is, ha valamit véletlenül (francokat véletlenül) mégis leteszünk az asztalra, ami ún. komoly szellemi tevékenység eredménye.
Ami mostanában még a legsikítóbb: éveket lehet ún. iskolákban is eltölteni anélkül, hogy valamennyire megízlelje az ember ezt a dolgot.
Jóságos Stumpf István közben célkeresztbe vette a BME-t is.
Remek érve is van: „a Műegyetemnél ez a modellváltó struktúra sokkal megfelelőbb, mint néhány tudományegyetem számára… hiszen a nagy tudományegyetemeknél az a nehézség, hogy számos szak – például a pedagógusképzés – nem piacosítható” (Emlékeztetőül: a vidéki tudományegyetemek már „alapítványi fenntartásba” kerültek, ráadásul garanciák nélkül, vakon kellett belemenniük)
Vagyis az érvelés lefordítva: Akit holnap készülünk megerőszakolni, az testileg viszonylag fejlett, és így kevésbé fogja megszenvedni az aktust, mint akiket tegnap erőszakoltunk meg (elsőre kicsit másképp fogalmaztam meg ezt a mondatot, de aztán átírtam korhatár nélkülire)
„Egyszer vége kell, hogy legyen, mert különben ez az ország el fog tűnni.”
Zavarna bárkit is kicsiny népünk beolvadása más népekbe? Ezen nem kell keseregni.
Az ország a lakói érdektelensége miatt ki lett szervezve magántulajdonba, aki még itt van, szokjon hozzá a nincstelenséghez. Én már egészen levittem a béka segge alá az igényszintemet. Csak a tál rizs meglegyen. XD
@velotanya: Engem már csak az érdekelne, hogy 2010-ben tudta-e Orbán, hogy ez ilyen simán fog menni ebben az országban… Tudható-e ez? Magyar sajátosság-e ez? Mármint az, hogy 11 év alatt gondosan kiszámolt fokozatos adagolással eljutottunk oda, ami talán még Debreczeni József legvadabb cikkeiben sem volt megjövendölve… Holnap talán alapítványosítják az általános iskolákat, és már arra is legyintünk? Vagy 2000 milliárdos összegben elköteleződünk Észak-Koreának? Vagy Nagy Feró lesz az Operaház igazgatója? Vicces ez onnan nézve, amikor még a Földrajzinév-bizottságtól zengett az internet…
Néha az az érzésem, hogy a téboly fokozása a rendszer szándékos eleme is, hogy ne unatkozzunk. (Még az ellenzékiek se.) Lehet, hogy fojtogatóbb lenne, ha csak simán forrnánk abban a fazékban, és még a hírek is szürkék lennének.
A NER nem egyszerűen a középszerűek paradicsoma, hanem Igori. Winter tanár operál. A hülyék saját játszóteret kapnak. Kásler emberminiszter, Kakadu külügyminiszter, Matolcsy valamilyen miniszter, vagy nemzeti bankelnök (mikor mihez van kedve), Kövér házmester, Demeter múeumigazgató, Lánczi rektor, és az egésznek az élén nem más áll, mint Pittman, a sejk. Kár az országért. Ahogy a nagy Levin mondja: „Mansonban csak rossz ételeket főztek. Azt még kibírom. De itt jó ételeket rosszul főznek, és abba meg kell halni.”
„én nem hiszek a küzdelem nélküli szellemi tevékenységben” – nagyon igaz, +++. Ahogy öregszem, úgy kell magamnak is bevallanom, és ezt adom át a gyerekeimnek is.
Nem tudhatta. Kellett hozzá a gazdasági fellendülés a 2008-as sokk után, a sok naiv fideszes, akik 2014-ig még adták nevük/arcuk, és csak utána fordultak el (részben vagy teljesen). Ungváry Krisztián írta, hogy Hitler 1933 után szinte végig vabanque-ot játszott, és nagyjából 1940 őszéig, az angliai légi csatáig minden bejött neki. Hitlernek 7-8 mázlista éve volt, Orbánnak már eddig is 12.
Elolvastam a 3 oldalt. Azt elismerem, hogy van benne munka. Ha jól sejtem, azt reméli, hogy majd egyszer lesz egy matematikai modellje a gondolkozásnak vagy az emberi agynak (vagy valami még általánosabbnak, vagy esetleg csak Smithnek), és abban szerepelni fognak a „tudni”, „hinni”, „jogosan hinni” („justified in believing”) propozíciók, és megmutatja, hogy azoknak nem lehet túl egyszerű kapcsolata. Tulajdonképpen intellektuális reggeli tornának nem rossz, de azért kicsit kevésbé emelkedetten átfogalmazva szeritnem látszik a kiinduló feltevés naivitása vagy távolisága.
Ötezer körüli scholar.google idézete van a Gettier cikknek 🙂
OK, de ettől függeltenül azért az van benne, amit összefoglaltam, nem több és nem kevesebb, ugye?
Egyáltalán nem arról szól a „Gettier-probléma”, amit te írtál. Nem a „gondolkodásról”, még kevésbé az „emberi agyról” szól, hanem konkrétan a „tudás” fogalmáról. Arról, hogy mi a probléma a hagyományos tudásfogalommal.
Más kérdés, hogy nincs igazán probléma vele, pontosabban, ami probléma van vele (az igazolás egzaktsága), az elvileg is megoldhatatlan. De nem véletlen, hogy a filozófusok sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel (mint ahogyan egyéb más ennél sokkal „agyasabb” kérdésekkel is), és a probléma teljes megértése valóban nehéz csak úgy az utcáról bejőve.
A lényeg: a tudásfogalom (igazolt, és igaz hit), helyes, és jó, és nem lehet már reparálni rajta. Ez van, bele kell nyugodni, hogy nem pontos, és nem egzakt, mégpedig azért, mert a fizikai világban (amire a tudás vonatkozik), az igazolások sosem 100%-ig pontosak, vagyis biztosak. Hanem csak valószínűségi jellegük van. Gettier dolgozatának az az érdeme, hogy aki ezt (azt) megérti, az rájön erre a jelenségre – persze, ha rájön, hiszen sokan sokféleképpen magyarázzák, vagy éppenséggel próbálják reparálgatni a tudásfogalmat.
Általánosabban értettem, valószínűleg nem volt jó szó a gondolkodás. Arra gondoltam, hogy ha a matematikai logika módszereit (IFF-eket, következtetést, kijelentésalgebrát) akar használni, akkor nincs értelme „tudás” fogalmát önmagában használni, hanem valamiféle logikai értelemben vett elméletben kell (aminek vannak axiomái, alapfogalmai, definíciói, eldönthető állításai, stb.). Ezt az elméletet neveztem a „gondolkozás elméletének”, de igazából még azt sem tudom (és úgy tűnik, ő sem, ha egyáltalán azt tudja, hogy kell az az elmélet ehhez), hogy minek az elmélete kell legyen. Ez az az elmélet, amit nem alkot meg (és más sem), csak ebben mond valamit a „tudás” és az egyéb általa emlegetett fogalmak (elvárt) kapcsolatáról.
A másik lehetőség, hogy csak rátesz egy lapáttal a filozófiában elég gyakran előjövő „semmit sem tudhatunk biztosan” jellegű állításokra, azt, hogy még azt sem tudjuk biztosan, hogy mit jelent tudni valamit. Ehhez viszont nem kell a matematikai logikai (ill. inkább annak egyes részeit használó) szósz (ha nem használod precízen, ne tégy úgy mintha, ld. még Sokal és Bricmont példáit).
A „tudás” filozófiai értelemben vett fogalma, nem a filozófiai logika, hanem az ismeretelmélet egyik, ha nem a legfontosabb fogalma. Egyszerűen szólva, a filozófusok szeretnék tudni, pontosabban, szeretnék jól definiálni, hogy mit érdemes „tudás”-on érteni, hogyan működik ez a fogalom a legjobban. A kijelentéskalkulus más téma, az itt nem játszik, az ennél konkrétabb, és logikai téma.
Tehát amiról itt szó van, a „tudás” fogalma, az egy általános filozófiai, ismeretelméleti fogalom, nem lehet logikailag definiálni.
De ettől még természetesen egy érvelésben (mint amilyen Gettier cikke) kell használni a logikai szabályokat, magyarán, logikusan kell érvelni – hiszen különben értelmetlen lenne az egész kifejtés.
Az meg maga is egy (másik) filozófiai kérdés, hogy vajon az ismeretek (a „szintetikusak”) mennyire biztosak. Mivel a „tudás” fogalmának nagyon is van köze az „ismeretek”-hez, érthető hogy e témában (a tudásfogalom definiálásában) előjött ennek a „biztosságnak” a kérdése. Éppenséggel ez a Gettier-probléma legfőbb tanulsága.
Lehet mondani erre, hogy hát ez nem egy nagy vaszisztdasz, de ennyi erővel… szóval, ha ez nem az, akkor a filozófiában kb. semmi nem az (nem nagy ügy, nem fontos), hiszen az tagadhatatlan, hogy amellett, hogy ezek elég elvont, homályos dolgok, de ráadásul még megenni sem lehet őket.
Itt olyan tudásról van szó, hogy „az amerikai elnöknek van egy tetoválás a bal vállán”. legyen ez a propozíció P.
Gettier abból indult ki, hogy S knows P-t ekvivalensnek gondolják azzal, hogy (i) P is true. (ii) S believes in P and (iii) S is justified in believing in P.
S kiszámolta, hogy az elnökjelölt már annyira vezet a választáson, hogy sokkal több elektori szavazata lesz, mint az ellenfelének. S látta, hogy az elnökjelölt bal vállán van egy tetoválás, ezt mindenki látta, a jelölt beszélt is róla.
Amit S nem látott előre az az, hogy a jelölt meghal a beiktatása előtt és az alelnökjelölt lesz az elnök. Akinek, bár ezt senki sem tudta, a bal vállán van egy tetoválás. Tehát teljesült (i), (ii) és (iii), de S mégsem tudta P-t.
Ez erről szólt, és aztán nyilván hülyére elemezték, miért így, miért úgy, mi is pontosan a tudás nevű mentális állapot, stb. Sokal soha sem támadta az analitikus filozófiát, leginkább posztmodern filozófusokkal viccelődött.
Na jó, eddig bírtam megtartóztani magam, hogy ne hozzam ide korunk egyik nagy filozófusát: https://www.youtube.com/watch?v=7nmnkjG339s
Tudom, hogy Sokal a posztmodernekre húzta rá a vizes lepedőt. A cikket is értem szerintem, csak nem estem tőle annyira hanyatt. Szerintem ilyen mindennapi kijelentéseket „propozícióként” kezelni, és matematikai logikát alkalmazni rá nem precízebb, mintha simán, másfél mondatban elmondanám ugyanezeket szövegben, csak úgy néz ki. És ez az úgy kinézés az a visszaélés, amiben rokon a Sokal által emlegetett példákkal, még ha a csúsztatás sokkal kevésbé durva is.
Kedves Szazharminchet, szerintem rosszul érted ezt a Gettier-dolgot.
Nincs itt szó semmiféle „matematikai logikáról”. Gettier sima mezei (köznyelvi) logikával mutatja meg, hogy a tudás hagyományos fogalma problémás. (Hogy miért az leírtam fentebb). Ehhez nem kell matematikai logika, ami csak egy eszköz, egy szerszám abból a célból, hogy a nyelvileg már túl összetett, bonyolult, és átláthatatlan logikai következtetési formákat egyszerűen tudják ábrázolni. De itt erre nincs szükség formailag sem. És persze tartalmilag sem, mert ez nem egy matematikai-logikai probléma. Hanem egy ismeretelméleti probléma (lásd fentebb).
És egészen más, mint a Sokal által kifigurázott „posztmodern gondolkodók” esetei, akik (Sokal példáiban) valóban teljesen értelmetlen szövegeket nyomattak.
Ha valami gond van Gettier szövegével, akkor az csak az, hogy bár rámutat a problémára (hogy a tudás fogalma nem egzakt), de nem mutatja meg a megoldást. Amely megoldáson ugye mennek a filozófiai viták.
És persze, metaszinten lehet ezt az egészet értelmetlennek tartani. De akkor azzal az egész filozófiát, vagy legalábbis az ismeretelmélet-részét tartod értelmetlennek.
Azt hiszem, azt a részét értem, hogy az a cikk lényege, hogy tudás hagyományos fogalma problémás. Ezzel a résszel semmi bajom, mondjuk meg sem lep különösebben, mert intuitíve is nagyon komplex fogalomnak gondoltam.
A rokonság a posztmodernekkel számomra az volt, hogy használ egy szigorúnak és matematikainak tűnő nyelvezetet, úgy éreztem, hogy precízebbnek tetteti magát, mind amilyen. Nyilván sokkal jobb, mintha semmi értelme nem is lenne, de azért egy kicsit zavaró.
Baromira nem az zavart benne, hogy elvont, vagy hogy megenni sem lehet. Nagyon sok nagy intellektuális eredményre igaz, hogy inkább kulturális értéke van, mintsem az, hogy „közvetlenül termelőerővé válik”.
Az zavart benne, hogy – legalábbis szerintem – meg tudom fogalmazni kevésbé álprecíz stílusban egy oldalban is. Ez az álprecizitás az, amit zavarónak éreztem.
nem akarok komolyabban állást foglalni, mert csak a megérzéseimre támaszkodok ebben, de sztem ez az idézet fejezi ki:
There’s no sense in being precise when you don’t even know what you’re talking about. (John von Neumann)
Mi több, a témához von Neumannon kívül Ötödik Lenin is hozzászólt, amikor is azt mondta, hogy: „конкретный анализ конкретной ситуации”. És mindenkinek igaza is volt (nem csak Besenyő Pista bácsinak, akinek ugye tudjuk, hogy mindig igaza van.)
A probléma nem azzal van, hogy a filozófusok nem tudják, hogy miről beszélnek, hanem inkább azzal, hogy nem tudnak megegyezni bizonyos dolgokban. A témát magát értik, legalábbis többnyire – hogy pl. miről szól (és miről nem szól) a Gettier probléma -, csak azt többféleképpen szeretnék megoldani. És akkor azokon vitatkoznak. De az a helyzet, hogy a filozófia már csak ilyen (legalábbis a „metafizika”-része), nagyon absztrakt, elvont, és nincsenek olyan értelemben vett direkt igazolásai, mint amilyenek a természettudományokban lehetségesek. Ez egy ilyen műfaj, nem lehet mit tenni vele.
Bocsánat: Hatodik Lenin volt a tettes.
Ezt tényleg lényinelvtárs mondta? Kár, már majdnem volt egy önálló jó gondolatom.
Nekem tulajdonképpen semmi bajom a filozófiával, valahogy úgy gondolom, hogy a filozófia a megválaszolhatatlan és nem feltétlen értelmes kérdések felvetésének a művészete, és amikor sikeres, azaz a kérdés jól definiálttá és megválaszolhatóvá válik, akkor gyakran azzal egyidőben fizikává vagy matematikává is.
Bajom még azzal sincs, csak nagyon szórakoztat rámutatni (főleg, ha valaki más csinálja, esetleg vitriolos iróniával), amikor valami minden másnál biztosabb és tisztább tudásként adják el, pedig bizonytalanabb és zavarosabb, mint bármely természettudomány.
Edit: A blogmotor elnyelte ezt a hozzászólást, ezért kézzel tettem vissza. Gépház.
Azért ez elég könnyen feloldhatónak tűnik nekem. Ez a gondolatmenet-érvelés ugyanis egy elég csúnya visszaélést tartalmaz: „az amerikai elnöknek van egy tetoválás a bal vállán” nem érvényes állítás. Olyan értelemben nem az, hogy ugyan egészen mindennaposan élünk ilyesmivel, és tudjuk, hogy mit jelent, de ilyen érvelési környezetben mégis csak csalás. Az „amerikai elnök” ugyanis egy ilyen állításban nem mindig ugyanazt a konkrét személyt jelenti, és a fenti gondolatmenet pont ezzel él vissza.
Ha ehelyett úgy állsz neki, hogy „amerikai elnök” helyett bármi olyat teszel oda, ami az illető embert (mert, ugye, bal válla az embernek van, nem az elnöki pozíciónak) egyértelműen azonosítja, akkor a P propozció XY elnök esetében megállt, de semmi relevanciája nincs ZW alelnök esetében.