Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: Kettes

A napokban több poszt is foglalkozott azzal a kérdéssel, lesz-e nyugdíjunk nekünk, ötven év alattiaknak. A kissé hisztérikus és túlnemmagyarázott válasz az volt, hogy nem lesz.

Mit jelent az, hogy „nem lesz nyugdíjunk”? Valami nyilván lesz, ha nem lesz államcsőd; a kérdés az, hogy mennyi lesz az a „nem lesz”.

A Bajnai- és az Orbán-kormányok több intézkedést is hoztak a nyugdíjkiadások növekedésének lassítására. Ilyen volt a 13. havi nyugdíj visszavonása, a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése, az inflációt követő indexálási szabály, illetve a korengedményes és a rokkant-nyugdíjak feltételeinek szigorítása (közben születtek ezzel ellentétes hatású intézkedések is, mint például a nők korengedményes nyugdíjazása negyven év szolgálati idő után, illetve az infláció fölültervezésével adott választási nyugdíjprémium). Hiába: a nyugdíjakra költött összeg a GDP-hez képest egyre nő, konkrétan az évszázad első évtizedében 9%-ról 12%-ra.

Ez az arány nyilván nem nőhet a végtelenségig. A GDP növekedési ütemében, a demográfiai folyamatokban, a foglalkoztatás növekedésében, a bérnövekedésben, az adóemelésekben és a költségvetési kiadáscsökkentésben rejlő lehetőségek húsz éves távlatban is rendkívül korlátozottak. Bizonyára van egy olyan, GDP-arányos nyugdíjkiadási küszöb, ahol a kormánynak meg kell lépnie a ma elképzelhetetlent: az általános és drasztikus nyugdíjcsökkentést. Átlépjük-e ezt a határt a következő húsz, harminc, ötven évben?

(tovább…)