Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

Lépcsőház-effektus, motoszkált bennem már akkor is, amikor a rizsa kiömlött a száján, de csak a napokban szikrantódott be, hogy de hát én ehhez értenék! Végre valami, amiről úgy írhatok, hogy vitathatatlan szaktekintélye vagyok a témának. Ez volt a megmondás:

„nem olcsó szenvelgésre vágyunk, csak arra, hogy az emberek néha jelezzék; értik, hogy értük folyik a küzdelem, tudják, hogy a harang értük szól”

A harangozáshoz, na, ahhoz én nagyon értek ám! Nagyapám ugyanis harangozó volt, én pedig olyan tízéves koromig a nagyszüleimnél nevelődtem (mint budi mellett a csalán, de ebbe most nem mennék bele), és ennek legalább a felében szinte állandó kísérője voltam az öregnek a koncertjein. Precízen tudom, hogy mi kell a harangozáshoz: alkalom, minimum öt férfiember és egy demizson bor. Jó, ha van harang is, és egy kidől-bedől, ijesztő torony is előnyös, legalább nem kell testőrök védjék a művészeket a kíváncsiskodó műélvezők bizalmas közeledéseitől. Az öt férfiember azért kell, mert körülbelül ennyien tudják teljes biztonsággal, de még a falusi elitre vonatkozó konvencionális elvárásokat is tiszteletben tartva elfogyasztani a demizson bort. Az elvárás mindösszesen csak annyi, hogy utána ne négykézláb menjenek haza, az elfogyasztás az utolsó cseppig pedig úgyszintén egy népi megfigyelésen alapuló bölcsesség, lásd még a vonatkozó mondást: Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra!

Nagyapám saccra ugyanazért lett harangozó, amiért Orbán miniszterelnök.

(tovább…)