Petschauer és a patkány. Nemposzt.
Eredeti szerző: jotunder
Gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a posztot. Talán nem kellene, de annyira nyomaszt, hogy ha nem írom meg, ha magamban tartom, akkor csak rosszabb lesz. Vegyük ezt egy nemposztnak, jó?
Egy mandineres kommentről az ember ne írjon posztot. A mandinerről ne írjon posztot. Általában a blogoszféráról sem, és igen, van, aki szerint — és itt áll mögöttem — az egész szarszagú magyar politikai világról sem kellene. Talán igaza van. Biztosan igaza van.
Elefántcsonttoronyba kellene vonulni. Akkor is, ha kicsi, ha kopott, ha nem is valódi elefántcsont, vagy éppen csak az. Talán meg is teszem, talán jobban, mint eddig. Sokadik talán.
Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek.
A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan.
Petschauer Attila meggyilkolásáról írta ezt tölgy néven egy patkány. Nem, nem írom le a nevét, és ha valaki megteszi, ki fogom törölni a kommentjét. Ez van, most ezt a szabályt választottam, mert így tartom helyesnek. Nem akarom, hogy egy műbotrány fedje el a valódit.
A kétszeres olimpiai bajnokot a mínusz kitudjahányfokos orosz télben meztelenre vetkőztetve kikötötték, és jéghideg vízzel locsolták le. A keretlegények barbár, brutális gyilkossága, a patkánynak csak egyszerű mindennapos szivatás.
A patkány az életmű nélküli, tudományos publikáció nélküli, tehetségtelen, fidesznyalonc, zsidózgató egyetemi oktató archetípusa. Nem náci, nem nyilas, csak sunyi patkány, aki libbancsozással és zsidózással próbálja eltakarni azt, hogy nem csinált semmi hasznosat az egész életében. Ezek maradtak nekünk.
Anyám nagynénje jut eszembe, a drága Ila néni, aki egész életében az öccsét, Gyurikát siratta — aki talán, ez is egy talán — úgy halt meg, mint Petschauer Attila. Azt mondaná, ha élne, hogy hagyjam a fenébe, és hát hagyom is, csak annyit írok le belőle, amennyi szükséges. Jó, egy kicsit többet.
Nem vagyok része a történetnek. Nem engem kötöttek ki, és nem, egyáltalán nem félek, hogy ez még egyszer megtörténhet. Zsidó sem vagyok, nagyi az volt, Ila néni az volt, én nem vagyok az. Elvesztem a zsidóság számára, ez az igazság. Egy katolikus szentnek szoktam néha elmondani a bajom, évente párszor, ha eljutok egy templomba. Ezek a dolgok nem rólam szólnak, nem akarok úgy tenni, mintha az én fájdalmam és az én félelmem lenne. Én nem nagyon félek semmitől, vagy ha mégis, azok sokkal de sokkal pitiánerebb félelmek.
Mostanában sokat találkozom John von Neumann-nal. Valamit mintha mondana, és szeretném megérteni. Soha a közelében nem leszek, soha nem fogom elérni a sokadik szintet sem az övé után. De azért kétségbeesetten próbálom megérteni, amit mond, és szorgalmasan jegyzetelek.
Ezek a patkányok a von Neumannok, a Petschauer Attilák helyett vannak most nekünk. Édes hazám, téged nagyon átvertek, elvették a kincseid, és gagyit sóztak rád, te meg még mindig nem látod.
Lehetett volna egy másik Magyarország, ahonnan nem hiányzik majd hatszázezer ember, meg még száz- meg még százezer, ahol a nyilas szó egy sportolót ír le, ahol a kommunisták vicces kis figurák vidéki kultúrházak előtt a dobogón, ahol sokkal több posztot írnak a tatárbifsztekről mint a miniszterelnökről. Lehetett volna, de nem lett. Ezt gyászoljuk huszonegy éve. Nem a zsidókat, a kitelepítetteket, az elhurcoltakat, a menekülteket, hanem magunkat.
Azt gyászoljuk, hogy vonneumannországból tölgyország lettünk. És tölgyországnak, bayerzsociországnak lenni nem érdemes. Az csak arra jó, hogy valahol Princetonban a tanszéki teázáskor Paul Krugman nézhessen pár másodpercig szomorúan maga elé. Hogy ilyenek vannak. Szörnyű. Na, ugorjunk. És ugranak.
Ez a poszt, vagy inkább nemposzt semmit sem fog megváltoztatni, csak az én lelkem lett könnyebb. Néha kell az embernek a könnyebb lélek.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521541-6ae4700101d6d' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521541&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521541-6ae4700101d6d&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521541-6ae4700101d6d' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Pelso..: Jó, mert fidesz elvet nehéz lenne találni.
Azért, tényleg, mindenből 2002-es hangulatú választási orbánozás-fideszezést csinálni. Nem pártokról van szó, az istenit.
Erről van itt szó:
” Ezek a patkányok a von Neumann-ok, a Petschauer Attilák helyett vannak most nekünk. Édes hazám, téged nagyon átvertek, elvették a kincseid és gagyit sóztak rád, te meg még mindig nem látod.
Lehetett volna egy másik Magyarország, ahonnan nem hiányzik majd hatszázezer ember, meg még száz- meg még százezer, ahol a nyilas szó egy sportolót ír le, ahol a kommunisták vicces kis figurák vidéki kultúrházak előtt a dobogón, ahol sokkal több posztot írnak a tatárbifsztekről mint a miniszterelnökről. Lehetett volna, de nem lett. Ezt gyászoljuk huszonegy éve. Nem a zsidókat, a kitelepítetteket, az elhurcoltakat, a menekülteket, hanem magunkat. „
@Counter: mélyeket lélegzik, lassan, megnyugszik, még megüti Magát nekünk itt a guta és akkor mi lesz velünk?
Orbánnak(és a sok kis orbánnak, mert egyedül nem megy) elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ez bekövetkezhetett, ezt azért kár lenne tőle elvitatni.
Szerintem megérdemli kirakni a teljes nevét.
@szempontpuska: Nomármost én a magam csaknem 60 évével azt mondom, jöjjön el velem ez a kölyök egyetlen terepi munkanapomra, és csinálja végig azt, amit én — utána majd elkezdhet írni férfiakról meg társaságról. A tahóság forrása pontosan az, hogy az efféle nem férfi és nem társaság. A gyűlölködés forrása pedig a teljesítmény hiánya. A másét elirigyelni az is tudja, akinek sajátja megcsinálásáról képzete sincs.
Újólag kérdem, bár úgyse tudtok rá válaszolni: mi a bánatos fenéket jártok Ti olyan helyekre, ahol efféle alakok ilyesmiket szemetelnek? Jó az nektek?
Aki disznók közé keveredik, megeszi a korpát…
@Jeno te ne: Meg.
Aki kicsit is akarja tudni, minden különös ismeret nélkül képes kisakkozni, ki ez az ember.
@Pásztörperc: Bele szeretném írni az agent provocateuri CV-mbe, mindenhol azt írják, hogy azokat jól és nem forintban fizetik, meló meg akad 😉
@simonmondja.: Igazad van, a fidesz ismérveit az elvek közé kategorizálni nem lehet.
@netukki: Értem én, hogy fel-fel támad bennünk a velünk született humanizmus s tolerancia, de miért is kellene homo sapiensnek tekintenünk saját embertársaikra pont nem homo sapiensként tekintő lényekre? Igenis a patkány az patkány, s ha nem kellő vehemenciával, időben s helyen reagálunk bizonyos társadalmi jelenségekre és azok gerjesztőire, annak a vége Dachau vagy Recsk, -ha azt gondolod, nagyot túlzok, hát nem.
@mavo: Ebben egyetértünk 🙂
Hát én bevallom nem értem miért érdemel egy külön posztot ez a fasz. Mondjuk a morális problémákon rágódó posztokat szeretem, végül is a Titanicon is játszott a zenekar süllyedés közben, szóval miért ne, tegyünk úgy, mintha még számítanának az ilyenek. De hogy egy mélymandineres kretén ír köp egyet, és elemzitek? Naponta hány ilyen van? Van itt bármi meglepődni való?
Petschauer Attiláról mintázta Szabó István „A napfény íze” című filmjének egyik főhősét, aki tehát látta a filmet, annak beégett az agyába hogyan végezték ki a magyar fasiszta patkányok. Nem úszta meg egy golyóval, nem, kínhalált mértek rá. A kérdéses jelent itt van, csak erős idegzetűeknek:
http://www.youtube.com/watch?v=K094Dc9klS0
Ez tehát véletlenül sem egy „rosszul elsült szívatás” volt, hanem egy embertelen náci kivégzés. De hogy fasz ember fasz kommentjén háborogni… de ráértek 🙂
@sárkányfő: Mi bajod az írekkel?
@Jeno te ne: Így van, de mégsem teszem meg. Túl könnyű. Megkeresni és személyesen elszámoltatni, az igen. Azt nem fogom megtenni, tehát nem teszem meg azt sem, hogy leírom a nevét. Gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez így helyes. Kétféle dolgot lehet csinálni, személyesen intézni a dolgot, vagy hagyni hogy az egész a határokon belül maradjon.
Kurva anyját ennek a patkánynak … Örülök, hogy megírtad a posztot.
@Counter: hogy tessék? semmi baj nincs velük.
@Counter: elírás volt… ír, mint: „leír”, „kommentel”
@sárkányfő: ír-ónia akart az lenni szvsz, csak ma ilyen napja van
@Counter:
lehet, hogy én nem akarom tudni eléggé, de nekem nem sikerült 🙂
@Pelso..: mondja:
„@netukki: Értem én, hogy fel-fel támad bennünk a velünk született humanizmus s tolerancia, de miért is kellene homo sapiensnek tekintenünk saját embertársaikra pont nem homo sapiensként tekintő lényekre? Igenis a patkány az patkány, s ha nem kellő vehemenciával, időben s helyen reagálunk bizonyos társadalmi jelenségekre és azok gerjesztőire, annak a vége Dachau vagy Recsk, -ha azt gondolod, nagyot túlzok, hát nem.”
Szerinted akkor hogyan kéne hozzájuk állni?
A humanisztikus attitűd elfolyt a magzatvízzel. Tehát ez kilőve.
Félrefordítani a fejed? Ez nem férfias, ez gyávaság!
Elítélően? Szemet szemért, fogat fogért.
Fel kéne húzni egy liberitánus Dachhaut, ahol az ilyenek senyvedhetnek?
Hol lesz ennek a vége?
Ahogy most látszik, sehol. Nagyjából ugyanoda tartunk, ahol már voltunk olyan 70 évvel ezelőtt.
Talán nem kellene megpróbálkozni Gandhi módszerével, vagy mondhatnék Jézust is?
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Ellenkező esetben semmivel sem különbözöl a posztban említett kommentelőtől. Szerintem.
Erről az útról, amin most haladunk, mihamarább le kell térni, mert nagyon rosszfelé visz, ezz békés, szabadságszerető, megbocsátani képes emberek tudják csak felfogni és megtenni. Szerintem vannak még ilyenek, legalábbis remélem.
Minden társadalomban, minden országban vannak megbocsáthatatlan dolgok. A megbocsáthatatlanság intézménye nélkül nincs norma, anélkül nincs társadalom, nincs közösség, nincs hagyomány.
Valóban aggasztó, hogy egyetemi tanárok is így állnak hozzá a Horthy-rendszerhez, a munkaszolgálathoz, hogy az tulajdonképpen nem is volt olyan rossz. Hiszen egyéni beszálmolókban rengeteget lehet olvasni a nyilas terrorról, a munkaszolgálatról, meg ami azt megelőzte. Egyszerűen utána lehet nézni annak, aki véleményt akar róla formálni.
Sajnos a „Terror házának” is egy enyhén idegbeteg ember az igazgatója, úgyhogy azt se várhatjuk, hogy majd ott bemutatják, mi hogy volt.
@netukki: Ezt egyszerűen nem értem. Ha saját nevén nevezik, akkor van, aki azért szól. Ha megfelelő jelzővel próbálják meg helyettesíteni, akkor meg az a baj. Akkor minek nevezhetem? Mitől lenne összemérhető az ő szövegével, ha patkánynak hívják? Elég sértő amúgy a patkányokra nézve, kifejezetten értelmes állatok.
Magyarországnak az lehet a legnagyobb terhe, hogy önálló államként vesztette el a világháborút, és ezt követően kommunista befolyás alá is került. Olyan ország nem is tudom, van-e még, amelyik mindkét feltételnek megfelel rajtunk kívül, Románia és Bulgária végül Németországgal álltak hadban, Csehország/Szlovákia elvesztette az államiságát, akárcsak Lengyelország, Jugoszlávia meg nagyjából újjászületett. Legalább a kommunizmus kimaradt a többi vesztesnél, így relatíve szabadabb szellemi légkörben, direkt külső elnyomás híján a társadalmak folytathatták a háború előttről azon melegében.
Nálunk meg éppenhogy az vált a hosszútávú diktatúra alapjává, hogy csak ne beszéljünk lehetőleg semmiről, így lehetetlenült a vereség normális feldolgozása. Átaludtunk 40 évet, mondhatni. Ráadásul a lengyel vagy román állapotokhoz viszonyítva, nálunk nagyonis élő, lélegző megoldatlan problémák maradtak a kommunizmus alóli felszabadulás pillanatára.
Az lehet csak a vitatható, hogy mi váltotta ki a megoldatlan probléma megoldhatatlanná változását, mert mostanra már meglehetőse szöges ellentmondásban lévő narratívák csontosodtak ki és nyerték el a mainstream ideológiák, kommunikátorok általi szentesülést. Talán a vereség és a vereségélmény egyfajta hibernációja a kommunista/szocialista diktatúra alatt. Talán az, hogy a diktatúrát követően mély és egyre mélyülő belpolitikai törésvonalak szerveződtek a narratívák mellé, vagy fordítva. Illetve maga a diktatúra időtartama és a modus vivendije is közrejátszhat a narratívák legendává, mítosszá, identitásképző erővé erősödésében, hiszen intézményes, közéleti, tudományos diskurzus helyett kizárólag a primer szocializáció, a család kezébe került a továbbadásuk, és ma is onnét hozza magával ki-ki a magáét. Legendákkal pedig, főleg, ha egy közösségen belül is homlokegyenest ellenkezőek, nem nagyon tudjuk, mit lehet kezdeni. Addig pedig minden ütközés tovább erodálja a közösséget, sajnos, mint most is – elég durván. Közös pontot már szinte lehetetlen találni, Petschauer se lett az.
Általában elvárható volna, hogy egy efféle kommentet tanulságfélével zárjon a szerző, azonban nem minden szerző mindenható is egyben. Roppant nehéz feladat, mindenesetre, olyasmi, amit talán történelminek lehet majd nevezni. Olyan ország, ahol ez ilyesmi nem megy végbe, ahol a nemzet nem hajlandó nemzeti konszenzusra kerülni nemzeti kérdésben, az mindenesetre idővel úgy tűnik, elég pocsék helyzetbe kerül.
Legalább megpróbálni meg kellene lehessen.
Jótündér, ez a komment mindenben megfelel a szigorú előzetes követelményeknek? 😉
@One Trick Pony: Nagy trauma lehetett Hitler szövetségeseként elveszteni a háborút, majd elszenvedni a megszállást. Sokkal jobban jártak pl. a csehek meg lengyelek. Nem szövetkeztek Hitlerrel, az megszállta őket. Így aztán győztesként keveredtek ki a háborúból, tehát jutalmul Sztálin is megszállta őket.
@Illinois: Aggasztó, meg hozzáállás, az 🙂
en.wikipedia.org/wiki/Understatement
@aronsatie: Szvsz kibeszéletlen vereség + megszállás több trauma, mint „győzelem” + megszállás. Tölgy böffentésének fényében a magyar tényleg előkelő helyen áll a térség neurózis-skáláján. Személy szerint én nagyon megdöbbentem rajta, mégiscsak mainstream alak és mégiscsak egy konkrét gyilkosságon kéjenckedik.
@Counter: Nem a vereség a kibeszéletlen, hanem az elkövetett bűnök.
@aronsatie: Helyesbítek. Úgy értettem, hogy a háború alatti események, melyek vereséggel végződtek és kibeszéletlenek. Az, hogy a háború konkrét vereséggel és területvesztéssel ért véget, az szerintem is fontos, elhatároló értékű mozzanat a térség más államaihoz képest.
@Counter: Az a területvesztés már elég minimális volt a háború előtti állapothoz képest, és nem nagyon van kire mutogatni. A vesztesek így járnak, néha a győztesek se sokkal jobban. Az elkövetett bűnöket és a szégyent lehet, hogy nehéz bevallani, de a németeknek egész jól sikerült, mi meg nem is nagyon próbáljuk. Ez egyértelműen választás kérdése.
” tehetségtelen, fidesznyalonc, zsidózgató egyetemi oktató archetípusa. Nem náci, nem nyilas,”
Ezzel a mondattal nem tudok egyetérteni. De igen Náci, meg nyilas. Észre kellene venni, hogy ez már az. Az ilyen szintű szégyenlős nácik, akik pártba ugyan nem lépnek be, és kikérik maguknak, de azért nem bánnák ha valaki megtisztítaná nekik az országot a szerintük nem idevalóktól, többségben vannak ebben az országban. És már a parlamentben is többségben vannak, és az a szomorú, hogy előbb utóbb a nem szégyenlősek is többségben lesznek.
És akkor majd elkezdhetsz te is félni egészen konkrétan a hidegtől, meg a slagtól.
@Almaleves: Most nem az a világ, hogy megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Liberitánus Dachhau pedig nem létezett a történelem során, ellenben..
A humán attitűd megvan, szelektíven alkalmazandó. Saját értékrendem által vezérelve miért ne ítélhetnék olyan (vonatkoztassunk el az említette személytől) esetekben, melyektől a társadalom többségének hányingere van?
Gondolj bele, hogy adott esetben mennyi megbocsájtást, toleranciát kaphatsz, onnan.
@aronsatie: Nem arról beszélek, hogy jó vagy rossz, hogy mit kellene: első lépésben szerintem fel lehetne ismerni, hogy a világháborús történet jelentős mértékben különböző. Határozottan *más*, főleg a bécsi döntést beleértve, mint a többi kke nemzet helyzete.
@Counter: Azt nem mondtam, hogy azonos, csak azt, hogy nem lehet könnyebb annak, akit egyszer legyőzött és megszállt Hitler (milliónyi áldozat), aztán megszállta a Sztálin (szintén jó sok áldozat). A „kibeszélés” önkéntes dolog, és senkinek nem lehetett nehezebb, mint a németeknek.
@aronsatie: Nem hiszem, hogy könnyű/nehéz skálán lehetne tologatni, egyszerűen azt próbálom magyarázni, hogy a végsősoron önjogunkon elszenvedett vereség, az egyértelmű területveszteségekmiatt a magyar kollektív tudatot egészen más kiindulópontban érte a szovjet megszállással és a kommunizmussal járó országos csendszünet, mint akármelyik másik megszállt országot.
Németországnak is azért csak az egyik, kisebb fele került szovjet érdekkörbe, nekik az egyesülés után ott volt a másik, 40 évre nem megszállt, az eseményeket feldolgozni hagyott németek példája – de ha jól tudom, még így is meglehetősen zűrös értékrend-változás ment végbe. A magyaroknak ilyenje se nagyon jutott, és ismétlem, hajlamos vagyok úgy vélni, hogy minden más posztkom társadalom ezért vagy azért, de tisztább, egyértelműbb tudattal került ki a kommunizmusból.
Abban szerintem semmilyen ellentmondás nincs köztünk, hogy mi a kívánatos irány, de az egy másik téma.
@fuhur: Nem, ez az ún. finom keresztény úriember, aki az ELTE és a PPKE docense, a Michael Oakeshott társaság tagja, aki eltartja a kisujját amikor a Kommentárban a többi finom keresztény úriemberrel együtt elmagyarázzák, hogy Bibó István mekkora senki. Ezek ilyen finom úriemberek, nem nácik és nem nyilasok. Ez az országunk, ez az ún. szín und virág.
@Counter: Gondolhattam volna, hogy zseniális lángelméddel megint sikerül a mondandóm leglényegesebb pontjába belekötni. Jutalmul kapsz egy „get a life” kitűzőt.
@jotunder: Nem csak iskolázatlan ateisták voltak nyilasok, finom(?) keresztény(?) úriemberek(?) körében is előfordult.
@Illinois: Komikusnak találtam a hangsúlyozott kellemkedést, miért kell erre egyből személyeskedéssel reagálni?
@Counter: Nem jutott, nem jutott…
A komcsik lehet, hogy megnehezítették a valódi feldolgozást, de a valósághoz azért mégis sokkal közelebb jutott az ő ferdítésük, mint ezé a finom keresztény úré. És ezt sértésnek szánom.
@aronsatie: A komcsik semmivel sem nehezítették jobban a világháborús és a saját maguk által okozott traumák feldolgozását, mint bárhol máshol. Amitől szerintem különbség van, az a kommunista megszállást megelőző pillanatképben fennálló különbség. A magyar társadalom egyértelműen és durván elvesztett egy háborút, amelynek során az egyik fele nekilátott kirabolni és legyilkolni a másikat, meglehetős, de nem teljes sikerrel. Ezt találom jelentős különbségnek, és ennek az organikus feldolgozását akadályozta meg a kommunista és szocialista rend, és ennek az elmaradása vezetett oda, hogy a 40 évük után úgy tűnik, a magyar társadalom ezen a téren nagyon más helyzetbe jutott, mint a többi exkom társadalom.
Nem igaz, hogy nem érted 🙂
@Counter: A „nem értés” és az „egyet nem értés” egyáltalán nem ugyanaz. Ez egy gyakori „félreértés”.
@aronsatie: Csakhogy szelektíven reagálsz az érveimre, amelyekkel alátámasztom az álláspontomat, és olyasmivel szemben érvelsz, amit nem mondtam.
Így nehezen lehetséges párbeszédet folytatni.
@Counter: Tekintettel arra, hogy eleve abból indultál ki, hogy miért nem azonos, én pedig sosem állítottam, hogy az lenne, pusztán azt, hogy nem (lett volna) nehezebb, nem értem, mit rósz fel. A feldolgozás elmaradására mentség úgy sincs, legfeljebb magyarázat, de még az is elég kétséges. Őszintén szólva, hogy ha azt kérdezed, hogy mit akadályozott a komcsi berendezkedés, akkor azon kívül, hogy „finom, keresztény urak” kénytelenek voltak magukba vagy a párttagkönyvükbe fojtani, hogy mit is gondolnak ott a kanális mélyén, mert nem mondhatták nyíltan, nem sok mindent tudnék felsorolni.
@aronsatie: Nekem az a benyomásom, hogy mindenkinek volt valami, amit el kellett fojtania, erre meglehetősen egyértelmű utalásokba futottam bele pl. filmekben. Nekem ilyesmi adatott a megismerésre.
Más kollektív tudatot fojtott a kommunizmus, és ezek miatt a kommunizmus előtti jelentős eltérések miatt jutottunk – szerintem – a rendszerváltás utáni eredményre, mert más kiindulópontok más utat jártak be a 40 év alatt.
Szerintem elsőre aránylag hihető hipotézist adtam, hogy miben más, miért lett más, és meglehetős értelmetlennek érzem, hogy már másodjára hangsúlyosan normatív ellenvéleményt szegezel szembe a leíró hipotézisemmel.
Szerintem vitathatatlan, hogy a magyar társadalom majdhogynem bármely hasonló exkom kke társadalomhoz képest zavarodottabb. Ennek próbáltam megkeresni az objektíven értékelhető okát, mert hát az, hogy a magyarok nyilasok, számomra egy kissé sovány. És mivel ugye a szovjet megszállás periódusa hasonló időt és úgy-ahogy hasonló utat járt le, az eltérésre okot adó jellegzetességet a háború előtti köztudat és a szovjet megszállásnak, a kommunista diktatúráknak az azzal végbement kölcsönhatásában kerestem. Én úgy gondolom, plauzibilis eredményre jutottam. Egyszerűen elbeszélünk egymás mellett: úgy gondolom, én inkább megérteni próbálom az ide vezető folyamatot, te meg értékelni az eredményt. Utóbbiban tetejébe egyet is értünk, de mégis az az érzésem, hogy meglehetős ellenszenvvel viseltetsz az álláspontommal szemben. Őszintén bevallom, nem tudom, miért.
@jotunder: Kedves jotunder! Első hozzászólásomban választ adtam a hozzászólók egyik leggyakoribb kérdésére. Kifejezetten kérlek, hagyd jóvá vagy moderáld ki.
Aránylag szellemesnek találtam a válaszadás technikáját, amikor elkészítettem, de sajnos a csattanó a saját hossza miatt nagyon nehezen látszik leesni 😉
@Counter: Abban igazad lehet, hogy te inkább megérteni próbálod, én meg értékelem. Szerintem azért, mert már feladtam az igényt, hogy megértsem az okokat. Ugyan a miértre nekem is van elméletem, de nem izgat túlzottan, hogy stimmel-e. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás a nép választása, és ekként is veszem tudomásul.
@Counter:
na, azért nem kéjenckedik, hanem „csak” bagatellizál.
@mavo: A halált nagyon gyakran bagatelizaljuk, sokszor meg morbid viccek is születnek, gyakran a feldolgozásához kell. Ilyen szivatasok, beavatasok is előfordulnak nemtől függetlenül mindenféle közösségben (mar egy kollégista is meselhet történeteket), és az is előfordul, hogy egy-egy ilyen beavatás nagyon eldurvul, akar halálig is. Ezek tények. Lehet nem szeretni ezeket, de attól meg tények maradnak.
Érdeklődöm „tölgytől” és mosdatóitól, hogy milyen „férfitársaságba” vagy „közösségbe” avatták volna be ezzel a módszerrel Petschauert?
@Tokfalvi: Nyilvánvaló , hogy tölgyöt megerőszakolták annak idején a honvédségnél, mert túl sok illatosítót fújt magára, és ezt a traumát próbálta feldolgozni az idézett kommentben. Az ő férfitársaságában megadják és szilvayk vannak, na mégis, milyen beavatási szertartások folyhatnak ott.
@Szindbad:
értem. tehát petschauer „szívatása” teljesen átlagos történet volt, noch dazu semmi köze nem volt ahhoz, hogy zsidó volt.
@Kettes: Az van, hogy en egyszerűen nem értem, hogy mi rosszat írt tölgy. Nem tudom, hogy ki ő, nem ismerem a munkásságát, de ebben a kommentben, ha csak a kommentet tekintem, nem látok semmit, amin ki kellene akadni.