Scruton-tea avagy az orbánista értelmiség teljesítménye
Pesten többször is elmentem a Roger Scrutonról elnevezett kávéházba, levettem a Fools, Frauds and Firebrands utolsó kiadását a polcról és ittam egy Scruton-teát tejjel. A Fools, Frauds and Firebrands-ben Scruton nyugati értelmiségi ikonoknak esett neki, a Thinkers of the New Left kiadást röviddel halála előtt írta meg. Habermastól Dworkinig, Gramscitól (hello Békés professzor úr!) Sartre-ig sok mindenkire ráhúzta a vizes lepedőt, látszik, hogy sokat dolgozott rajta, és talán az is, hogy nem eleget, de ez nem lényeges, két rész asszam egy rész dardzsiling, ez a lényeg.
Roger Scruton a Birkbeck egyetem professzor volt, ahonnan szerinte őt kiutálták, és a kilencvenes évek elejétől kezdve főfoglalkozásszerűen nem tanított egyetemen (de voltak azért kurzusai, amelyek természetesen hihetetlenül népszerűek voltak). 2017-ben volt egy vita közte és Timothy Williamson, a mai brit hardcore analitikus filozófia egyik legnagyobb alakja között, amiről azt mondják, két szinte teljesen inkompatibilis filozófiai kultúra találkozott, de Scruton azért egy igen jelentős filozófus volt, aki nemcsak provokatív köteteket írt műmájer bubukonzervatív geekeknek, hanem komoly filozófiai műveket is.
A méricske távol van a filozófia világától, de azért méricskélik őket, és pár napja befejeződött brit egyetemi méricskén bizony a “world leading” publikációk számában volt a verseny, a filozófiatanszékek között is (a “world leading”-ről tudni kell, hogy egy komolyabb egyetemen akár a beadott (nem minden publikáció versenyez, az egyetemek döntik el, filozófiából azért monográfiát is néznek, de elég szigorúan) cikkek negyven-ötven is “world-leading” volt. Bármilyen különös, Scruton jóval az egyetemi karrierje vége után is komoly lapokban publikált, gyakorlatilag minden évben, időnként többször is, maximális pontot hozott volna az egykori egyetemének (akik nem szerepeltek túl jól).
Már régen elveszítettem az olvasóim, mert három bekezdésben sem sikerült leírnom Orbán Viktor nevét, pedig a címben ígértem. Szép kis alak vagyok. Nem tudom, hogy Scrutonról jutottak eszembe az orbánista elitértelmiség tagjai vagy fordítva, mondjuk azt, hogy az előbbiről van szó. Az orbáni bölcsészelit professzorai a leggyengébbnek méricskélt brit filozófiatanszék adjunktusainak teljesítményét sem produkálták, nem hét év alatt, hanem az egész életükben. Tudom, hogy erről szinte rituálisan szoktam megemlékezni, de akkor, amikor a csapból is a budapesti liberális értelmiségizés folyik, nem bírom megállni, hogy ne írjam le újra.
Keletkezett egy ország Kelet-Európában, ahol az értelmiségi elit méricskéje az, hogy hányszor hajoltak meg alázatosan a Vezér előtt, hányszor kértek és kaptak tőle valami szépet. Lánczi András semmit sem csinált az életében, ami nem Orbán Viktor előtti alázatos meghajlás volt, és Széchenyi-díjas filozófust csináltak belőle. Ide utoljára az ötvenes években züllött az ország, szegény Ancsel Éva néni legalább igyekezett.
A Lánczik, Géfodrok, MAK-ok elhiszik, hogy közük van Orbán Viktor győzelméhez, hogy azért az ő mérhetetlen tehetségtelenségük is hozzájárult ahhoz, hogy most megint ő jön és nem a gaz liberálisok, mondjuk a Farkasházy Teddy bácsi, aki majdnem elvitte Csongrádot, Baranyát és a Nyugat-Dunántúlt. Nemcsak elhiszik, hanem ha már elhitték, gyorsan nyújtogatják a kis kezüket jutifaliért. Ma egy bizonyos kelet-európai ország így áll most, erre lehet büszke az a nagyon sok drága magyar ember, akiknek Zelenszkijt zsidózó duginista mémek posztolásától áll fel az ideológiai fütyikéje, és ezek az együttállások definiálják ma ennek a bizonyos kelet-európai ország szellemiségét. Meg a Fricz Tamás, aki le bírta írni, hogy 1938-ban a globális elitnek a jó Harmadik Birodalom állt az útjában ma pedig a testvéri Oroszország (nem hülyéskedem, tényleg le bírta írni).
Ez vagyunk ma, ezzé lett magyar hazánk. Ez az elit nem reakciós, hanem tehetségtelen. A John Lukács volt reakciós, kiváló reakciós, talán a Scruton is, amilyen nagy pozőr volt a lelkem, de ezek csak gátlástalan karrieristák. És ez a kor amikor éppen nem Orbán Viktorról szól (mondjuk főleg róla szól), akkor róluk szól, a magyar szellemet kisajátító, a magyar kultúrát meghatározni kívánó (értsd, zárják be a Katona József színházat, és ha lehet, üldözzék el Bécsből is a CEU-t) ún. orbánista elitről. Akiket persze nem hívtak meg tapsolni a Parlamentbe, mint Prof. Dr Habonyt és Prof. Dr. Várkonyi Cuncimókust, de azért leeshet nekik egy Kötcse, egy kis áhitat, és talán a warholi tizenöt perc (tizenöt másodperc lesz az) fame, amikor csak állnak, köztük és a Nagyember között csak egy nagy kondérnyi tarhonya lesz, és talán egy pillanatra rájuk is fog nézni a Nagyember, és még meg is kérdi, hogy akarnak-e kovászos uborkát meg egy fél unikumot (tessék akarni, megéri).
Ez aljas trukk volt. Fritz Tamas Dritte Reich -vedo mondatat idezve elerted, hogy Mandinerre kattintsak, pedig azt direkt nem szoktam.
@kiazmármegint:
.
Úgy kell neked, ha a mandira kattintasz manapság, és nem hiszel el bármi rosszat Fricz Tamásról csak úgy bemondásra.
@kiazmármegint: Érzem a fájdalmad. Azért az kedves lenne, ha legalább az origó, mandiner, beobachter linkek nem lennének álcázva.
Hol feudalizmus van, ott feudalizmus van. A harc a kegyekért folyik, nem holmi értékszámokért. Ettől eltekintve ismét egy Jótündér classic opuszt kaptunk, az utolsó mondata különösen remekbeszabott. (Még így abárolt szalonna nélkül is.)
A mit várunk és mit kapunk dologról jutott eszembe:
Kicsit sok kezdett lenni a kóbor macska a kertünkben, konkrétan 4 jószág szokott rendszeresen megfordulni itt. Ezt két okból is nehezen tolerálom. Egyszer, hogy a kis kényes seggüknek nálam kényelmes a puha, gondozott területen a szarás, ami méterekre bűzlik undorítóan. Továbbá zaklatják a madarakat, amit a kirepülés időszakában különösen zokon veszek. Úgy gondoltam, hogy mielőtt igénybe veszem @9mmPara olvtársunkat (már csak olvas, de azt rendszeresen teszi), adok egy utolsó esélyt a macsekoknak, hogy még jelen életükben megértsék, nem szívesen látott vendégek itt. Szóval, kértem a helyi gyepmestertől egy macskafogó csapdát, vettem egy kis zacskó lazacos macskajutifalit, előkészítettem és vártam. Márhogy elvártam, hogy éjjel a macska csapdába esik, elvégre ezért macskacsapda. Na, ehhez képest fogtam egy sünt, reggel ott horkolt békés nyugalomban a lecsapódott csapdaajtó mögött. Kinyitottam az ajtót, kapott enni-inni és valamikor napközben elsétált.
Okés, tehát ha éjjel sünjárás van, akkor majd napközben. Nappal viszont a rigók kieszik a csalit, üres csapdába pedig nem kerül macska. Röviden összefoglalva: van nálam egy dedikált macskacsapda, amivel a körülmények miatt nem lehet macskát fogni.
\
Andy Warholt a modern kori képzőművészet egyik kiemelkedően nagy kóklerének tartom, roppantul tetszik, hogy JT pont őt hozta fel illusztrációul.
@poszt: inkább Birkbeck
@poszt : “A Lánczik, Géfodrok, MAK-ok elhiszik, hogy közük van Orbán Viktor győzelméhez”
Sosem értettem, ha egyszer ezzel tisztában vagy (ti. közük nincs hozzá ), miért köszörülöd előszeretettel a n̶y̶e̶l̶v̶e̶d̶e̶t̶ billentyűzetedet rajtuk? Aquila non captat muscas… vagy csak én nem láttam, ami okot adna a folytatásra: at quaeque advolat ultro Faucibus augustis, musca proterva perit.
egyetértek csaknem mindenben, mindazonáltal abban, hogy “az ő mérhetetlen tehetségtelenségük is hozzájárult ahhoz, hogy most megint ő jön”, szerintem nekik van igazuk. van az a mondandó, amit csak azzal a szellemi repertoárral és eszköztárral, azzal a túllicitáló, vájúnál tülekedő buzgalommal lehet eladni, amivel a megafon-entellekcia hullahegyekről viccelődik (dehogy dugin, a legsötétebb z-bloggerek humora köszön vissza google-fordításban).
és jó ez a minekmentoda-mogyoróknak, a miközömhozzá nem azéndolgom mogyoróknak, a mérnemvetthosszabbszoknyátföl mogyoróknak, az aztánmegcsodálkozik mogyoróknak, és csttintenek, mikor a póréhagyma előhúzza a gatyiból a tizenöt milliárd eurós farbáját.
a színvonal nem számít, sőt. a szabad európa interjúzott egyet burjátföldön, ahonnét viszik a fiúkat meghalni ukrajnába. az egyik lány, akinek a kedvese maradt ott, azt mondta, ez rendben van. szép dologért halt meg. ha nem lenne a speciális operáció, nagyon rossz dolgok történhetnének, még háború is lehetne.
@valamár: kösz! jav. !
Érdekes kérdés, hogy vajon ezek közül ki mennyire van tisztában a teljesítménye és az elismerései, stallumai közötti szakadékkal. Lánczi szerintem világosan tudja, hogy ő nem érdemelt Széchenyi-díjat: azért ő évtizedeken át egyetemi közegben mozogva kellett hogy lásson valóban tehetséges, eredményes embereket. Szilvay egészen biztosan nem érzékeli: ő van annyira buta, hogy tényleg politikai gondolkodónak képzeli magát. Békés nehéz kérdés: szerintem ő az a fajta magabiztos szélhámos, aki valahol elhiszi a saját hantáját, de azért a lelke mélyén tudja, mi az ábra.
Hálisten nem vagyok filozófus, így nem tudom megítélni és minősíteni az angol filozófiatudomány világszínvonalú felhozatalát… Scrutonról azt hittem egy kávézó és hogy a britt szigetekre Bertrand Russellen kívül csak migránsok mennek filozofálni (MarxEngels meg a Popper).
Szerencsére JT tisztázta a helyzetet….
@aerduloensamtonight: a filozófia, alapvetően amerikai. és utána brit, kicsit ausztrál, de ijesztően angolszász. belenézel egy random cikkbe a világ legjobb lapjaiban, akkor nagyon jó eséllyel amerikai lesz. valamikor német volt a filozófia, most már nem az.
én most elég sok cikket néztem meg egy adott területen, hát majdnem mindenki amerikai, angol vagy ausztrál (esetleg kombinálva). és főleg a sztárok…az élet ilyen.
@jotunder: És mi van a szlávokkal? Nem számonkérem, kérdezem. Van olyan, hogy kimutatható méretű/nemzetközi hatású szláv filozófia(ai iskola)?
@Hottentottenstottertrottelmutterattentäter… usw: ennek a kérdésnek alig van értelme, ez tényleg nem olyan, mint a hátúszás.
nézd meg a híres filozófiai folyóiratokban egy véletlenül választott szám szerzői, legalább kétharmada lesz amerikai, ez gyakorlatilag biztos. most megnéztem többet, pár nem-amerikai szerzőt láttam.
@jotunder: Nem annyira értelmetlen ez a kérdés, mint ami elsőre talán látszik. Van egy meglehetősen nagy létszámú és elég régi európai kultúrnép, a szlávok. Az első ember, aki ebben a tömegben szlávként és egyben filozófiaművelőként közismert és nagy hatású, (szent) Cirill “a szlávok apostola”. Az utolsó ilyen pedig alighanem Lenin. Kettejük kora között eltelt kb. ezer év és Lenin óta is eltelt egy évszázad. Nekem fura, hogy nem nagyon ismerünk szláv kultúrkorszakot abban az értelemben, ahogy ismerünk angol/brit, német, francia vagy amerikai kultúrát. Illetve általuk erősen befolyásolt európai/”fehérember” közgondolkodást.
\
(alighanem pontatlanul használok egy rakás szót, de talán átment a lényeg)
Ott van Žižek szlávnak, ha eléggé filozóf.