Sepsiszentgyörgyi Shaxpeare-mosó avagy milyen határon túl?
Székely emberek rendes lefúrt lábú Vihart játszanak, Shakespeare legyen Shakespeare, szép, böhömhangú, búvalbaszottan játszó színészekkel, amire Janka néni elviheti a gimis lányokat, térdközépig érő szoknyában, másnap kisdolgozat.
Janka nénit ott ütné meg a guta, amikor az Örkény színpadán Ariel egy mosógéppel jelenik meg a megfelelő nevű mosóporral. Amúgy Ariel Korodi Janka, és ugye nem tudjuk ki ő, ahogy Pálffy Tiborról sem tudjuk, hogy kicsoda, mert derék pesti értelmiségiek vagyunk, akik tudjuk, hogy székely véreink nem értik a magaskultúrát, amit csak mi értünk. És különben is FIDESZ-szavazók, és el kellene venni a választójogukat, és a kedves Olvasó már feni is a billentyűzetét.
Ez egy olyan szintje a magyar színjátszásnak, amit én nagyon ritkán láttam, csak néztem ki a fejemből. Persze, hogy Bodó Viktor, ahogy a Kertész utcában.
Leszarom Trianont. Ők mi vagyunk, mi ők. Tompa Gábor, aki San Diegoban tanított színművészetet és a legnagyobb magyar rendezők egyike, ha nem a legnagyobb, Kolozsvárott csinál színházat, apja alapította a marosvásárhelyi színházat. És a kedves Olvasó most azt mondja, hogy elhívta a Drábik János nevű fütyit, tehát ő nem felel meg, ő elfogadhatatlan, de jól értesültnek tetszik lenni, el is tetszett menni megnézni egy darabot? Mert én el fogok menni megnézni párat, az zicher.
Hozzám tartoznak. Katona, Örkény, Tamási Áron. Ennek így kellene működnie. Európába nincsenek határok, akkor pedig ott sincs határ, kedves budapesti főértelmiségi olvasóm. Igen, ők orbánisták, ez is egy orbánista darab, a hírhedetten orbánista Bodó Viktor rendezésében, ahol a hajós kapitány, amikor megpróbálja megérteni, hogy kerültek a szigetre, csak azt mondja, pont ahogy Shakespeare Vilmos megálmodta: gondolom nem gyalog.
Igen, az erdélyi magyar színházi kultúra nem függetleníthető a meglehetősen híres román színházi kultúrától, ők egyfajta híd két nemzet között, helló, akkor most miért is tetszik pofákat vágni?
Ez a darab gyönyörű, a közönség tombolt, szegény színészek nem is értették, hogy mi van, nem is tapsolták vissza őket, ki sem tudtak rendesen menni a színpadról. Nem érdekel Orbán, nem érdekel a Megafon, a faszom Mandiner, Vidnyánszky professzor úr, ezt a Vihart látni kell.
El kell menni Erdélybe színházat nézni, ide kell őket hozni, meg kell oldani, mert így leszünk egész.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532519-69e2863888315' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532519&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532519-69e2863888315&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532519-69e2863888315' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Annak idején, még Krisztus előtt, a marosvásárhelyiek vendégszerepeltek Debrecenben Sütő András darabjával, „Anyám könnyű álmot ígér”. Akkor láttam először költői színházat. Színház ide, költészet oda, azért nem kellene feltétlenül a fideszre szavazni. Senkire se kéne szavazni. Élni kellene mindenkinek a magyarságát, ott, ahol éppen van, és nem beavatkozni a mások életébe. Az állampolgárság felhígítása és a választójog kiterjesztése az irredentizmus sajátos formája. Trianon, ja, nem lenne min búsongani Trianon nélkül. Akkor is orbán lenne a góré, lehetne brüsszelezni, meg ukránozni háromszor ekkora országban, mi pénz elmenne óriásplakátra. Akkor az erdélyieknek is szar lenne, meg a felvidékieknek is, nem beszélve a szegény burgenlandiakról. Tehát mi a baj Trianonnal? Hogy meghagyták középen ezt az izét.
„Hogy a Viharba ne!” 🙂
Most láttam, tényleg szuper!
A poszt végkicsengése eszembe juttatta Markó Béla egy egészen friss, 2020-as versét, itt olvasható: https://www.forrasfolyoirat.hu/upload/articles/2578/marko.pdf