Újra Fort Bragg lett Fort Liberty-ből, avagy a trumpizmus, mint ideológia
1918-ban alapítottak egy katonai bázist Észak-Karolinában, amit Braxton Bragg konföderációs tábornokról neveztek el. 2022-ben Bidenék átnevezték a laktanyát Fort Liberty-re. Azt állítják, hogy az átnevezés 6.3 millió dollárba került. Fogalmam sincs, hogy amikor átnevezték az áruló Alexandr Petrovicsról elnevezett laktanyát a „Mari Terike a Derék Szabadságharcosnő” „laktanyára, vajon mennyibe kerülhetett.
Pete Hegseth hadügyminiszter, akinek az alkoholhoz fűződő viszonyát méltán nevezhetjük barátinak, olyan fölényes arckifejezéssel jelentette be, hogy visszanevezte a Fort Liberty-t Fort Bragg-re, mintha DJ. Jeszy-nek megengednék, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát Szálasi Ferenc Sörbárrá nevezhesse át.
A trumpizmus, mint ideológia: A Szabadság Laktanya újra egy déli tábornok nevét viseli. Nem, ez nem a trumpizmus, mint ideológia. A trumpizmus, mint ideológia azt jelenti, hogy találtak egy Roland Bragg nevű katonát, akit kitüntettek a második világháborúban, és Fort Bragg mostantól róla van elnevezve. Megmutattuk a demokratáknak, hol lakik az úristen.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532112-67d7db5bd65f1' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532112&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532112-67d7db5bd65f1&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532112-67d7db5bd65f1' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ideje lenne egy Gömbös utcának pesten (Gömbös Ferenc, volt parlamenti képviselőre emlékezve).
No meg egy Imrédy tér is kéne (Imrédy Elek szobrászról elnevezve) és persze egy Bárdossy sugárút is lehetne (Bárdossy László, zalai alispánnak emléket állítva)
Ez valami végtelen pitiáner és gusztustalan húzás. Hánynom kell tőle.
Tessek fontosabb dolgokrol irni. Kellog ma bejelentette, hogy Europanak kussti a neve az ukran beketargyalasok soran. Ez nem sok jot vetit elore, konkretan szerintem a kovetkezo fog tortenni. Ugye Trump bejelentette, hogy az ukran erceket o mar osszenyalazta, stipistopi, Zelenszkij hajlando is lenne, de ez igy tul nagy ceco. Helyette inkabb majd megegyeznek Putyinnal, hogy a ruszkik megtarthatjak az elfoglalt (es esetlegesen az el nem foglalt) teruleteket, cserebe az USA kedvezmenyesen/ingyen kap majd onnan kitermelt akarmit, ami kell neki. Nekunk meg kuss, ukranoknak meginkabb, inkabb fogadjuk csak el a megvaltozott geopolitikai realitasokat. Esetleg az evezred biniszenek jegyeben meg amerikai haditechnikat is ad majd el Putyinnak, persze szigoruan csak es kizarolag a keleti hatarok Kina elleni biztositasara. Meg mert biznisz, mondtam kussti.
Vagy arrol, hogy a MangoMussolini most mar konkretan tenylegesen Napoleonnak kepzeli magat (linkert en kerek elnezest): https://truthsocial.com/@realDonaldTrump/posts/114009179225169296
Vagy arrol, hogy az amerikai szovetsegi szerveknel kibasztak az osszes nem hatarozatlan ideju szerzodessel alkalmazott kutatot, meg 30-50% hatarozatlan idejut is. Valogatas nelkul. Minden teruletrol.
.
Es meg mindig nem leptuk at a 24 oras kuszobot, aaa, hol vagyunk meg tole, pedig ma pihenni kene a konyv szerint.
@KennyOMG: Vagy arról, hogy megkeresett egy amerikai székhelyű nemzetközi cég, hogy akarnék-e náluk dolgozni. Azt írtam nekik, hogy jelentős kockázatnak érzem, hogy nem nulla valószínűséggel egyik napról a másikra úgy változnak meg az amerikai adótörvények, hogy a cégnek nem lesz érdeke külföldön foglalkoztatni. Ilyen időkben próbaidősnek lenni egy amerikai cégnél nem jó ómen.
(Azt a végtelen számú kirúgott szövetségi alkalmazottat nem fogja spontán felszippantani a privát szektor. Elöbb-utóbb valamit ki fognak találni, hogy inkább ne az amerikai legyen munkanélküli) Kiváncsian várom, mit fognak erre válaszolni. Van egy olyan érzésem, hogy az amerikai multiknál most izzadnak a HR-esek, ha embert akarnak találni amerikán kívül.
@KennyOMG: „Tessek fontosabb dolgokrol irni. Kellog ma bejelentette, hogy Europanak kussti a neve az ukran beketargyalasok soran.”
És mi lesz, ha az EU azt mondja, hogy nem kuss?
Egyébként kíváncsi lennék a kognitív disszonanciára a fidesz-hívő fejekben, akik eddig azt magyarázták, hogy az USA csak önös érdekből segített Ukrajnának, mert termőföld, vagy mi. És erre Trump barátjuk explicit bemondja, hogy akkor segítünk, ha a ritkaföldfémek felét megkapjuk…
@excombo: „És mi lesz, ha az EU azt mondja, hogy nem kuss?”
.
Es az EU egeszen precizen (vagy akar csak nagyvonalakban) hogy fogja ezt mondani, szerinted?
@excombo: attól tartok, közeleg európa orbánbalázs pillanata.
@KennyOMG: ezt úgy tudom elképzelni (hogy tramp is ércse), hogy minekünk is sokba vótak az ukik, szóval a földfémeken risztelni akarunk.
@KennyOMG: Ha Európa Trump nyelvén akarna beszélni, akkor mondhatná, hogy itt ez a Kína nevű nagyhatalom, mi lenne, ha inkább vele barátkoznánk ezentúl. Mi lenne, ha Kína kapná az ukrán ritkaföldfémeket, cserébe Xi egy kicsit elbeszélget Vladdal, és hát tulajdonképp renminbiben is el lehetne számolni az ügyleteinket, kinek kell az az uncsi amerikai dollár…
Persze semmi effélét nem fog tenni Európa, de jó lenne tudatosítani, hogy hol van a világ legnagyobb gazdasági tömbje.
@KennyOMG:
Európának van egy aduja. Ukrajna célja az, hogy eu tag lehessen, nem pedig az, hogy usa állam. A nato meg hát…trumposan nem tölti be a feladatát.
Mert nem igazán arra való, hogy csencseljen a támadókkal.
Azután meg Európának is szüksége lehet ritkaföldfémekre.
@Késes Szent Alia: : „Ha Európa Trump nyelvén akarna beszélni…” Mondasz valamit. Van ez az Internet nevű dolog, meg a social media (hogy is írta Asimov? egy fegyverrel mindkét irányba lehet ám lőni), meg a putyini minta… lehet tematizálni, hogy ha úgy alakul Európának is van atomfegyvere, hadserege, Kína meg röhög a markába…
Abban az országban, ahol a hidegháború idején privátbunkikat építgettek a házuk alá, sőt egy rádiójáték is okozott némi zűrt 😀 , (ráadásul szomorú, de 9/11 emléke is friss még), lehet hogy okozna némi gondot hazai földön a magáról kissé megfeledkezett adó-csaló-úrnak. Mert egy dolog a pyjamacsatorna, de szövetségesek n̶e̶j̶é̶r̶e̶ földjére pályázni (Kanada, Grönland, mert egy bolond putyin száz Krímet csinál), meg a NATO szétesését kockáztatni… a gondolat, hogy a történelembe (ha utána még lenne olyan) az USA 3. világégés kirobbantójaként vonulna be – hát lássuk be elég kínos.
„Késpárbajjal jössz pubi? Nekünk van Glock-unk” jeligére 😀 Szóval mi lenne, ha ráijesztenénk – nem a washingtoni szarkeverőkre, hanem – Középfölde népére?
Hiv.: @ijontichy:
„Szóval mi lenne, ha ráijesztenénk – nem a washingtoni szarkeverőkre, hanem – Középfölde népére?”
Agymosott (szép szóval: indoktrinált) népre nem lehet ráijeszteni. Pontosabban: rá lehet, de akkor kontraproduktíven a tudjukkiket fogja hibáztatni, és még nagyobb lesz a balhé. Az agymosás hosszú távon hat, nem gyógyítható egy kis ijesztgetéssel.
Mindenesetre nem szeretnék most a demokraták helyében lenni!
@excombo: most éppen mondja… Keir Starmer elmegy a Macron-csúcsra, és az is lehet, hogy utána elmegy Washingtonba Trumphoz. Európa így együtt azért elég nagy erőt képvisel, két nukleáris nagyhatalom, UK, Németország, Franciaország, Skandinávia, Benelux, Olaszország és Lengyelország együtt erőt jelent. és nagyon sok republikánus politikus azért továbbra is szövetségesnek tartja őket (szerintem Rubio is). Azt remélem, hogy Vance a szíve mélyén tudja, hogy mekkora egy tahóságot beszélt összevissza.
@KennyOMG:
Erről eszembe jutott egy mókás történet. Egy méretes multi magyar leányvállalatánál – neveket nem írunk – a szokásos jajj a részvények, jajj a befektetők pánik, mindent kiszervezés, leépítés köré során válogatás nélkül rugdosták ki a népeket. Aztán amikor másnap észrevették, hogy a legfontosabb állami és környező állami projekteket vívő menedzsert és mérnököket is kipakolták és/vagy átrakták valami kiszervezett mini cégbe pánikszerűen telefonálgattak, hogy bocs tévedés volt. Aztán vehették vissza őket 1,5-szeres pénzért, mert érthetően kissé meg voltak bántva. Szóval itt is majd tejelhetnek szépen. 🙂
@KennyOMG: Hát úgy, hogy az EU felajánlja Zelenszkijnek, hogy támogatja tovább Ukrajnát, és nem kéri a ritkaföldfémek felét cserébe. Lehet választani. Persze ez sok pénzbe kerül.
A Krumpli annyira ostoba (gyakorlatilag gyengeelméjű), hogy még csak gonosznak sem mondanám. Legalábbis a gonoszság, „tudatosan rosszra törekedni” értelmében (másféle értelme is lehet). Neki nem fogja át a tudata, hogy mit csinál, sem intellektuálisan sem morálisan.
Tehát sejthető volt előre, hogy amikor békéről hadovál, akkor az bármi lehet, csak nem igazságos rendezés. Idióta, és fogalma sincs ezekről (igazságos, és rendezés). Nincs értelme annak, amit zagyvál, de jelentősége, és következménye lesz.
Amúgy az ukrajnai háború ügyében még a világ legokosabb embere is csak a fejét vakarhatná. Hogyan lehet békét csinálni egy háború végén? A leggyakoribb módja ennek az, hogy az egyik fél győz, és a másik veszít. Vagy így, vagy úgy. Vagy totálisan (II vh.), vagy elgyengülve, belefáradva (I vh.). Itt a totális győzelem az rövid távon esélytelen, de az elgyengülősben Putyin egyelőre erősen bízik. És van is rá esély. Ha bízik benne, akkor csak úgy lehet lebeszélni róla, és rábeszélni a békére, ha kap valami ellentételezést, többet nyer a gyors békén, mint amennyit nyerne a távolabbi, bizonytalan győzelemmel. Putyin egy racionális gazember, ezért erre van esély. Viszont ez a megoldás az ukránoknak azt jelenti, hogy elveszítik az országuk kb. negyedét, nem kapnak semmilyen garanciát arra, hogy 1 év múlva Putyin nem kezdi újra a háborút, és még az ásványkincseiket is kizsákmányolják. Nem túl jó üzlet. Pedig most nagyon úgy néz ki, hogy az idióta csak ezt fogja felajánlani nekik. A Junijó meg közben néz mint Jocó a moziban, hogy ebből (is) kihagyják.
@ipartelep: Trump egyelőre népszerű, bár vannak mérések, amelyek miatt aggódhat. A fiatalok körében csökkent a népszerűsége. Egyelőre azt lehet látni, hogy rá tudja kényszeríteni az akaratát a világra. Hétfőre összehívták az európai csúcsértékezletet, ami után, ha igaz, Keir Starmer brit miniszterelnök személyesen tárgyal Trumppal. Nem hiszem, hogy okos dolog komplett hülyének nézni Trumpot, főleg azért, mert nem az. Ő egy nagyra nőtt Orbán Viktor, nagyon kevés dologra koncentrál, de bizonyos összefüggéseket azért képes átlátni. Veszélyes dolgokat csinál, és egy veszélyes (nem fasiszta, de veszélyes) amerikai hadrcore nacionalista jobboldali ideológiát képvisel. A klasszikus konzervatív republikánusok próbálják visszafogni, nem sok sikerrel. Amíg nagy a támogatása, addig nem lehet semmit elérni, ha láthatóan csökken, az egy másik helyzet lesz.
@jotunder: A net approval ratingje az első hónap letelte közelében igen közel van a első ciklusának értékéhez, ami minden idők legrosszabba volt az elnökök között.
@ipartelep:
Nézzük akkor Putyin oldaláról. Ennek a háborúnak csak akkor lesz vége, ha Putyin visszavonul és nem folytatja. Egyértelmű, hiszen az egész háborút egyesegyedül ő akarja és csinálja.
Az, hogy leáll ezzel a távoli földrészen éppen választást nyert Trumppal tárgyalni – idézőjelben -, az semmi mást nem jelent, mint hogy szeretné arcvesztés nélkül abbahagyni a saját hülye háborúját.
Ezért nincs köze sem Zelenszkijnek, sem az Uniónak a béketárgyalásokhoz, mert ahhoz igazából Trumpnak sincs semmi köze.
Ezt a békét csak Putyin tárgyalgatja sajátmagával. Azon mesterkedik, hogy úgy adja el a visszavonulását, mintha győzelem lenne.
Ehhez akart egy jó nagy alibit, amit az ostoba Trump szolgáltat neki, ahelyett, hogy hagyná belefeketedni a saját maga által ásott gödörbe.
Szóval Putyin célja a jó béke. Mindenki más csak meg akar szabadulni ettől a kreténtől. Kivéve Trumpot, aki szintén valami színjátékban akar győztes lenni.
Pont, mint Putyin. Csak ő úgy akar győzni, hogy még háborúskodnia sem kellett. Ha lehetne, én nem törődnék egyikkel sem. Fölvenném Ukrajnát az euba, lenyúlnám a háláját és szarnék a két vén trottyra.
@annokkk: Ott folytatnám, hogy abból is látszik, hogy Putyin mennyire kétségbeesetten végét keresi a saját háborújának, hogy Orbánt betanította a Trump várás mantrázására. És nyilván ő mondatta Trumppal azt is, hogy egy nap alatt békét fog teremteni.
Ez a furcsa bizakodás csak akkor értelmes, ha Putyin találta ki.
Mert minden más esetben visszakérdezett volna Putyin, hogy mégis ki a fasz akarja eldönteni itten, hogy ő meddig háborúzzon ..,?
De Putyin semmi ilyet nem háborgott.
Várta Trump hívásait, mint előre megbeszélt akciót. Bár Trump kissé lassú és majdhogynem el is felejtette, mit ígért.
Putyin már tűkön ül, hogy végre bemondhassa a világbékét a saját híveinek.
Micsoda madács kamara.
Hogy megkötötte a békét az Amerikai Egyesült Államokkal.
És nem pedig azt, hogy Zelenszkij kiküldte őt a picsába, és ő meg hazakullogott.
Hiv.: @annokkk:
Hátööö… én azért ennyire nem vagyok arról meggyőződve, hogy Putyin most már be akarja fejezni. Szerintem inkább az van, hogy most, amíg offenzívában van, és halad előre, addig a lehető leggyorsabban, minél több területet akar elfoglalni, hogy aztán majd az egyezkedést minél jobb helyzetből kezdje. Ez mondjuk triviális. Ha már három éve háborúzik, és a saját népe nem köti fel az első nyírfára, akkor most már jogosan gondolja azt, hogy a népe felől bármeddig háborúzhat. De olyan gondalata biztos van, hogy ha megkapja az elfoglalt területeket, és Ukrajna nem lesz NATO-tag, akkor befejezi, és ezt simán, hatalmas győzelemként fogja eladni a népnek. De egyelőre sorban foglalja el a falvakat, városokat, neki most éppen nem annyira sürgős a békekötés. Az ukránok meg nagyon rá fognak baxni az idióta „békéjére”.
@ipartelep: De ha nem olyan sürgős neki a békekötés, akkor miért nem küldi el Donald bácsit a halál faszára, ha bele akar szólni az ő remekül haladó kis háborújába ?
Kína például kivel tárgyalgatott, hogy elfoglalja-e Tibetet, vagy bevonuljon-e Tajvanra ?
Ha valamit meg tud csinálni, akkor megcsinálja, és senkinek semmi köze hozzá.
De hát Putyinnak nem megy. Ő besült. Ezért keresi a kiutat.
Hiv.: @annokkk:
Hát egyelőre nem sok történt a „béketárgyalásokon”. Ha nem kapja meg amit akar, akkor majd elküldi az idiótát. Nyilván kapásból, elsőre, nem fogja azt mondani, hogy az idiótának nem veszi fel a telefont. Felvette, beszélt vele, de abból még semmi nem következik.
@ipartelep:
Azért én kíváncsi lennék, hogy amikor Trump békétlenkedik a szomszédaival, akkor kikéri-e közben a Putyin véleményét a világ túlsó feléről.
Az egész nagyon abszurd.
Már amikor Biden kivonult Afganisztánból, meglátszott, hogy amerikának ebben a térségben nincs mit keresni.
Trump sem merne bevonulni ismét. Ő itt egy nulla.
Nyilas Párt Nyilas Misi után?
@trbnt:
A téma örök klasszikusa:
https://m.youtube.com/watch?v=I4DZ3ZopUYM
@jotunder:
@Grrr:
Egy honappal ezelott, vagyis Trump beiktatasa elott a Demokrata szavazok 54%-a velte ugy, hogy idonkent egyutt kell vele mukodni, es 46% akart total ellenallast.
Most mar csak 35% akar idonkent egyuttmodukodni, 65% soha. Ez komoly eses egy honap alatt, persze csak a Dem szavazok koreben.
Ha valakit erdekel a tema, itt egy hosszu cikk Ezra Klein szerzotol. A legszomorubb benne az a felismeres, hogy a Rep kepviselok NPC (Non-Player Character) szintre sullyedtek.
https://www.nytimes.com/2025/02/16/opinion/ezra-klein-podcast-congress-audio-essay.html
Trump nem idióta, orbán nem fasiszta, a Föld lapos és különben is a gólya hozza.
@jotunder: Nem tudom miért aggódna bármilyen mérések miatt.
Ha az alkotmány még ér valamit, akkor úgyse indulhat újra, tök mindegy mit mutatnak a mérések. Csak a ház és a szenátus együtt tudna neki ártani, azokat meg feltöltötte az idomított majmaival. SCOTUS detto.
Ha meg újra indul (mert az alkotmány csak seggtörlésre való) akkor úgyse az számít, hogy milyen a népszerűsége, mert akkor nem lesznek valós választások.
Az egy, ami miatt érdekli a népszerűsége, az a nárcizmusa, de erre a célra mindig fogja a FOX produkálni a számokat, hogy ő a valaha volt legnépszerűbb ember a Földön, a többi meg mind a háttérhatalmak hírhamisítása. Sokak szerint népszerűbb mint Jézus és a Beatles együtt.
Szóval a népszerűsége szerintem teljesen közömbös.
.
@nyulambator:
.
Nana! (nem Zolától!) Trumpot tényleg semmi sem érdekli. De a republikánusokat azért érdeklik a félidős választások. Nekik nem mindegy, hogy megmarad-e a többségük vagy leolvad. Azért nem biztos, hogy néhány hónap múlva is ugyanaz lesz a helyzet, mind manapság.
.
@nyulambator: trump most egy nagyon komoly laufot kapott a republikánusoktól. ha elkezd népszerűtlen lenni, mármint nagyon népszerűtlen, akkor annak következményei lesznek. várni kell. március végén sokkal többet lehet látni.
@jotunder: Teljesseggel tokmindegy. Ha a kongresszus olyan dolgokat kezd megszavazgatni, ami nem tetszik neki, akkor majd atlep rajtuk. Ha a kongresszusnak nem tetszik, akkor „HOW DARE YOU IMPEDE THE EXECUTIVE???”, aztan irany a scotus, es akkor mi van? Egeszen addig, amig a masik ket branch nem all ellene egyertelmuen, addig ki tudja jatszani oket a masik ellen, a sajat celjaira.
.
Mindezek mellett ne felejtsd el, hogy nem csak immunis mindenre is, hanem meg csak torvenytelen sem lehet, ha a „hazat menti meg”.
@jotunder: : Hmmm… szokták mondani, hogy „Őrültség, de van benne rendszer”. Na ezt most nem látom – azon túl, hogy úton-útfélen mindenkibe belerúgott, megmutatandó ki az úr a h̶á̶z̶b̶a̶n̶ Földön.
A kongresszusban ülők szeretnének még ott ülni. A jenki savazó (sic!) meg lehet, hogy agymosott (@ipartelep), de nem mogyoró módra agymosott. Akik odaküldték (tömeg!), azok azt várják, hogy a benzin, a Bud, meg a tojás* ára nem megy fel, van meló stb, amit nem pótol(na), ha pölö Kanada térden állva könyörög(ne) tagállami státusért. És nem „majd holnap”. Szvsz. nincs az a Fox, ami ennek kudarcát „verbálisan át tudná hidalni”. Ráadásul elonmusk (és „benjáminjai”) pont arra emlékeztetik őket, ami egyszer már tényező volt egy „leckéztető” szavazáson: ti. a huszonéves „Excel-zsokék” 😉 látványos tollasodása a Wall street-en, míg az ő körülményeik nem igazán javultak.
Ja és – ha úgy alakul – összedobnak benyára valót a cowboy cadillacbe, meg skulóra az AR-15-be. Egyszer már kicsipkézték a fülét.
Btw. tojásár… madárflu hogy van? oltástagadó miniszterrel… :-/
@ipartelep: „… most, amíg offenzívában van, és halad előre, addig a lehető leggyorsabban, minél több területet akar elfoglalni, hogy aztán majd az egyezkedést minél jobb helyzetből kezdje. … De egyelőre sorban foglalja el a falvakat, városokat, neki most éppen nem annyira sürgős a békekötés.”
ez most messze nem így van, de korábban sem volt így.
valóban volt egy hosszú periódus, melyben valamelyest látható előrehaladást produkáltak az oroszok. a múlt évben az általuk megszállt ukrán területet uszkve négy (4) százalékkal növelték (18%-nyi megszállt területről kábé 18.7%-ra). ebben az ütemben már csak ötven év, és már közel félúton lesznek kijevhez (ok, ez is egy bombasztikus baromság, de sokkal kevésbé, mint a megállíthatatlan és növekvő, és gyors orosz előrenyomulás, amelyben egy porig rombilt tízezres város, melyben már nem maradt álló, fedezéket nyújtó fal, egyéves ostrom utáni „elfoglalását” úgy emlegetik, mintha legalábbis berlint foglalták volna el).
ez hódítás áll az egyik serpenyőben. a másikban irdatlan veszteségek, és ez akkor is van, ha az átlagmoszkvai egyelőre csak vállat von. mert pl. a kihullott rohamozó baka helyébe másikat kell állítani, már csak azért is, hogy a rohamozás legalábbis számszakilag fennmaradjon. manapság már a mankóval rohamozó orosz sem meglepetés. a tavalyi év második felében a napi újszerződők rátája már stabilan alatta maradt a napi elhullottakének. pedig a zsold a kezdeti 200 ezer rubelről már 3 millió fölé nőtt. egyelőre pótolhatatlannak látszanak a páncélozott szállítóegységek (ember, hadtáp), a tankok. lepkehálóval (a drónok ellen) hadra fogott furgonok, kínai „golf-járgányok” pótolják. nem sorolom, egyelőre az orosz támadóerő mennyiségi szintjének fenntartása egyre nehezebbnek tűnik, a minősége egyre szarabb.
a „volt” ige az első mondatban azt jelenti, hogy januárra ez a tavalyi orosz nyomulás lényegében csaknem nullára lassult. ma, uszkve napi egy km2-t „halad” az orosz sereg a tavalyi 10-15 helyett, azaz lényegében leállt. ez lehet átmeneti, hiszen egy nagyon hullámzóan folyó háborúról beszélünk, de elég jó érvek vannak amellett, hogy ha ukrajna nem roppan össze, ez a orosz harci metódus nem fenntartható.
„akkor most már jogosan gondolja azt, hogy a népe felől bármeddig háborúzhat. De olyan gondalata biztos van, hogy ha megkapja az elfoglalt területeket, és Ukrajna nem lesz NATO-tag, akkor befejezi, és ezt simán, hatalmas győzelemként fogja eladni a népnek.”
ez sem ilyen egyszerű. az orosz gazdaság ugyan látszólag egyben van annak ellenére, hogy az összes normál gazdasági vészcsengő szól, de oly mértékben lett alárendelve a háborús termelésmódnak, hogy egy hirtelen beállt békétől egyszerűen beszarna. míg egy heroikus „honvédő háborúban a nácik és az egész nyugati világ ellen” sok minden magyarázható, de hogy egy fényes győzelem után miért fordul még rosszabbra, azt még a hirhedten beletörődő oroszok sem feltétlen fogadják jól.
ez nem egy áttekintés akart lenni, csak egy pár, a közbeszédben magától értődőnek tekintett dologra akartam reagálni. a fentieknél sokkal több ok van azt gondolni, hogy egy nagyobb, eltökélt és ütemes nyugati támogatás esetén oroszország nem húzza tovább egy-másfél évnél (és persze mindig kérdés, hogy ukrajna meddig bírja, de jó ok van azt hinni, hogy stabil támogatás mellett ennél tovább). és akkor konyec, durva konyec. ez a nagyon is kérdéses mérvű orosz siker is javarészt annak köszönhető, hogy az ukrajnának igért fegyver/lőszer szállítások korántsem úgy mentek, ahogy beszéltek róla (jóval kevesebb és rendre későn, ebben is kiemelt érdemei vannak trampnak, aki a kongresszuson keresztül vagy fél évig sikerrel blokkolta az amerikai segítséget, az ukránok hónapokig harcoltak szinte lőszer nélkül).
eltökélt és ütemes nyugati támogatás azonban, egyelőre nagyon úgy tűnik, nem lesz.
Úgy tűnik, ez lesz az első tétel, ami a Scotus elé kerül:
https://444.hu/2025/02/17/trump-a-legfelsobb-birosagra-vitte-az-antikorrupcios-ugynokseget-vezeto-hampton-dellinger-kirugasanak-ugyet
Valószínűleg nem véletlenül. A téma aligha hozza lázba a széles tömegeket, nyugodtan lehet vele kísérletezgetni-gyakorlatozni, tesztelni a reakciókat, stb.
Hiv.: @incze:
Az egyik téma itt az, hogy az oroszok meddig bírják. Ez ügyben még a halvány becslés is teljesen bizonytalan. Oroszország egy sötét ló. Hiába tudjuk, hogy a gazdaságuk nincs jó állapotban, hogy a lakosság nem él jól, ezeknek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Putyin meddig tud háborúzni. Én nem látom azt, hogy kimerülnének, összeomlanának, de hát legyen neked igazad, én is ellenük szurkolok.
Mivel ez egy kétszereplős játék, a másik téma az, hogy az ukránok meddig bírják. Ez ügyben mintha több információ lenne, bár itt se lehet tutira menni. De elég sok rossz hír van arról, hogy a hadsereg kimerült, fegyver, lőszer nincs elég, a katonák ezrével dezertálnak, eleve kevés a katona, és a nyugat nem támogatja őket annyira amennyire kellene. Ez alapján, én azt mondanám, hogy a két fél közül az ukránok bírják kevésbé ezt a háborút, ezt mutatják a jelek.
A harmadik téma egyszerűbb, nem kell hozzá jósolni, a tényekről szól. Aki követi a https://liveuamap.com/hu/time/17.02.2025 -oldalt az megnézheti hogy hol volt a front 1 éve, és hol van most. Vannak területek, ahol egy év alatt szinte semmi változás nem történt, de pl. a Donyetszk-Pokrovszk irányban egy év alatt több mint 50 km-t haladtak előre a ruszkik. Lassan haladnak, de folyamatosan, a tavaly befulladt ukrán ellentámadás óta ők támadnak, és foglalják el a területeket. Ez tény. Hogy ezzel a tempóval mikorra érnének el Kijevig, az azért nem számít, mert ez a háború szinte biztosan nem Kijev elfoglalásával fog véget érni. Hanem hamarabb, és szerintem úgy, hogy az ukránok rákényszerülnek arra, hogy feladják a tőlük elfoglalt területeket, és ne legyenek a NATO tagjai. Ez a valószínű.
” Svédország nem zárja ki, hogy békefenntartókat küldjön Ukrajnába – jelentette ki a svéd külügyminiszter hétfőn, miután Nagy-Britannia kijelentette, hajlandó csapatokat küldeni, hogy biztonsági garanciákat nyújtson Kijevnek.”
https://telex.hu/kulfold/2025/02/17/donald-trump-project-2025-rendeletek-dontesek
@annokkk:
Ez szép tőlük, de nem ők lesznek a mérvadóak, hanem az, hogy a nagyok (francia, német, olasz, spanyol, lengyel, brit) hány katonát hajlandóak kuldeni.
@muaddib00: A britek tegnap mondták, hogy küldenek katonákat, a svédek ma csatlakoztak, hogy talán ők is.
Szerintem jó jel, de meglátjuk.
Én is átéltem már hasonló átnevezést, Angeli utca: a korábban Angeli Lajos tanácsköztársasági népbiztosról elnevezett utca 2009-ben dr. Angeli Lambertről lett el(át)nevezve, aki nemzetközi hírű paprikanemesítő volt…
@Morp65: Az V. kerületi Károlyi Mihály utca is 2012 óta Károlyi utca néven fut. A család megfelel csak a személy nem. Szóval ebben is előbb voltunk Trump mint Trump.
https://www.nyest.hu/hirek/atneveztek-a-karolyi-mihaly-utcat
Átnevezések… A fasiszta tolvaj bűnbanda bűntetteinek sorában, súlya szerint a végén van, amit a megyékkel művelt, de nem tudom, ki hogy van vele, számomra nagyon taszító, elfogadhatatlan a „vármegye” szó. Ezek még itt rombolnak mondjuk 15 évig (amíg a Lókupec él), de utána másik rezsim jön. Vajon mit kezdenek a vármegyékkel? Nagy szégyen lenne így hagyni.
@ipartelep: Egy leendő kormány első napra előkészített kormányrendeletei közt ott kell legyen a földrajzinév-bizottság volt tagjainak teljes rehabilitálása és kárpótlása, a ferihegyi reptér nevének korrigálása, a vármegyék vártalanítása, az ispánok elnáspángolása.
@annokkk:
Nem igazan van ra kapacitas a valosagban, csak ha mas teruletekrol vonnak el, ami szinten problemas lehet, mar rovid tavon is.
https://www.dn.se/sverige/ewa-stenberg-sverige-har-inte-soldater-nog-for-en-ukrainainsats/
@ipartelep: : Ja. Amikor meglátom a sajtóban, sosem tudom eldönteni, sírjak, vagy röhögjek :-/.
Btw. olvasom, hogy agenda-legenda 2025-nek tízezres dátenbaséja van emberekről, akikkel megvalósítaná a trumpizmust (Brave new world, orgia trumppal jó móka 😉 ). Már csak azt kéne tudni, ez a tízezer l̶é̶p̶é̶s̶ ember eddig hol volt? Mert… na jó ezt most nem fejtem ki, TL;DR lenne. Mindenesetre érdeklődve figyelek. Lassan az USA is ott tart, hogy „komoly ország, komoly miniszterekkel” – és elfog a röhögés. Elfogna. Csakhogy nagy és súlyos, ezért ha bekattan, csúnya károkat okozhat.
@muaddib00: szerintem meg a „kis” államok nagyon is meghatározó szerepet vittek eddig is (elsősorban skandinávia), és eléggé örülnék, ha ez ezután is így lenne. (amúgy meg katonailag nem is mindig kicsik ezek a kicsik, pl. európában tudtommal a finneké a legerősebb tüzérség)
Az senkinek sem furcsa, hogy két olyan ország, Oroszország és USA, ahol iszlám terroristák rendeztek megrázó terrortámadásokat, pont Szaúd-Arábiát találta a legjobb helynek, ahol csúcstalálkozót rendezzen ?
Az iszlám terrorizmus valami olyasmi, amivel csak az egyszeri jónépet irtják ?
Az USA kormánya és Oroszország kormánya cinkostársa az iszlám országoknak ?
A legnagyobb biztonságban ott vannak ?
És ugye Izrael barátja Trump ? Már azon kívül, hogy iszlám országok barátja.