Várady Béla emlékére

Eredeti szerző: Medvegyev

60 éves korában, mára virradóra elhunyt Várady Béla, a Vasas csatára, Európa ezüstcipős góllövője.

Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy focisorozat a Vincenten. Ennek a sorozatnak a még nem publikált részeiben szerepel egy beszélgetés, amelyet 2010. júniusában, a saját otthonában folytattam Várady Bélával.

Egész pályafutását összefoglalta benne, egyedi stílusban. A szöveg végül monológformában íródott meg, ehhez anno hozzájárulását adta. Ezzel a Vincentblog számára adott exkluzív interjúval, a saját szavaival búcsúzunk tőle.

A hajtás után következzék Várady Béla monológja

Talán egy MNK-meccsel indult minden. Az akkor NB I/B-s Ózd jött Putnokra, én meg nagy hirtelen rúgtam nekik két gólt, erre felfigyeltek, 14 éves gyerektől egész jó teljesítménynek számított.

Az Ózd edzője az 50-es, 60-as évek ferencvárosi összekötője, Vilezsál Oszkár volt, leigazoltatott, beírattak gimibe, aztán 16 évesen bekerültem a másodosztályban játszó nagycsapatba.

Azidőtájt rendeztek még területi alapon szervezett ifitornákat, ennek a 69-es országos döntőjén jól ment a játék.

Machos Feri bácsi, mint megfigyelő javasolta, hogy jöjjek a Vasasba, az ózdiak nem adtak ki, Pesten lógtam majd egy évig 69-70-ben.

Tagja voltam az akkori ifiválogatottnak, Komjáti Bandi, Gass Pista, a honvédos Fehérvári voltak a társaim többek között.

Épp unatkoztam Pesten, betoppantak a cseles ózdiak, kérte a vezetőség, szálljak be egy pár meccsre, naiv voltam, beálltam, mehettem vissza Ózdra, majdnem odalett az átigazolásom emiatt.

Annyit tudtam biztosan, hogy a megyei nagycsapat, a DVTK nem érdekel túlzottan, Pestre akartam kerülni.

Azért az ózdiak is hibáztak, apámnak írtak korábban egy levelet, hogy ki fognak adni, erre hivatkoztunk az MLSZ-nél, így kerültem 71-ben a Vasashoz.

Machos Feri bácsi volt az edző, jóindulatú volt, játékospárti.

Érdekes Vasas volt, a 66-os nagy bajnokcsapatból megvolt még Ihász Kálmán, Menczel Iván, Puskás Lajos, Farkas Jancsi, Mészöly Kálmán.

Engem Korsós helyére szerződtettek, de mondjuk, csatárnak ott volt még Ladinszky is, aki aztán Belgiumban csinált komoly karriert.

72 elején megjártuk Dél-Amerikát, egészen szép győzelmekkel.

Aztán szétesett minden, Machos elment, Farkas és Mészöly leállt. Fegyelmi ügyük volt, odáig ment a történet, hogy Farkas felállt: „Agárdon vagyok, ha keresnek”. És többet nem lépett pályára. Sem ő, sem Kálmán.

Igen, a 72-es müncheni olimpia. Illovszky Rudi bácsi és Lakat dr. edzették a csapatot, utóbbi előszeretettel viccelődött előbbi rovására.

Tatán készültünk, a többi olimpikonnal együtt.

Jó kis csapat volt, a videotonos Kovács Jóska, Kocsis Lajos  és Szűcs Lajos a fedezetsorban, elöl meg jobbra Kozma, középen Dunai Anti, baloldalon jómagam.

A döntőig mentünk,ott aztán kikaptunk a lengyelektől, ki tudta akkor, hogy Deyna, Lubanski , Gadocha mekkora nevek lesznek a következő VB-n.

Pedig vezettünk, a 43. percben leszereltem a védőt, aztán a 16-os sarkáról külsővel-bumm- rúgtam egy olyan gólt, mint Maicon Észak-Koreának a mostani  VB-n.

Az akkori szokások szerint döntetlennél két aranyat adtak volna ki, a lengyelek könyörögtek a szünetben, hogy legyen 1-1.

Mondtuk, nem lehet, a bronzmeccs az NDK és a  szovjetek között 2-2 volt, mindenki keleti bundát emlegetett volna.

Így kaptunk ki 2-1-re.

Kellemetlen ezüst volt, idehaza szégyenkezni kellett miatta.

Akkor fel se fogtam, mit értem el, a 2000-es olimpián valamelyik eredményhirdetésnél mutogatták az érmeket, jött a kisunokám az ezüsttel: „Papa, neked is van ilyen.”

Ezen azért elgondolkodtam…

Ezüstből volt bőven, voltam ezüstcipős is,  egy bajnoki idényben rúgtam 36 gólt, a román bajnokság egy földrengés miatt kicsit tovább tartott, mint a mienk, rúgattak annyi gólt Dudu Georgescu-val, hogy megelőzzön.

Visszatérve a Vasashoz, ott centert játszottam a 70-es évek elején. ’72-ben Baróti Lajos bácsi hazajött Peruból, ahol szövetségi kapitány volt egy ideig.

Igazi úriember volt, rendkívül képzett, nagyon jó edzéseket tartott.

A hangját sem emelte fel, „Értelmes ember érti azt is, amit csendben mondanak neki”-szokta mondani.

Vele a legnagyobb siker a 73-as MNK-döntő volt, hosszabbítás után 4-3-ra vertük a Honvédot, 3 gólt lőttem.

’74-ben utánpótlás EB-t nyertünk, erről nem sok szó esik manapság, pedig ez valóban nagy siker volt, 4-0-ra vertük az NDK-t a döntőben. Sárosi László volt az edző.

Mészáros Bubu védett, a dózsás Harsányi és Horváth a védelem közepén, Török Peti és Kántor Mihály a két szélén,  Dunai III. Ede és Tóth András a középpályán, elől a győri Pénzes, az MTK-s Kiss Tibor és Becsei.

Én csak a döntőn játszottam, kérdezték, hány gólt vállalsz, mondom: kettőt. Álltam a szavam, tényleg kettő jött össze.

75-ben megint döntőbe jutottunk, abban az utánpótlás csapatban játszottam együtt Nyilasival és Törőcsikkel, ezüst lett a vége-mondom, van bőven ezüstöm, olimpiáról, EB-ről, góllövőversenyből.

A Vasasnál 74-ben Illovszky lett az edző, 3 éves tervet dolgozott ki, 77-re dobogós helyen kellett végeznünk.

Fokozatosan erősítettünk, Kovács Pista Salgótarjánból jött, félelmetes rugói voltak, ragyogóan fejelt, Zombori Sanyit Pécsről hoztuk-mindketten a válogatottságig vitték.

Tele voltunk centerekkel, Gass, Kovács, a fiatal tehetség Izsó, meg hát jómagam.

Azt mondja Rudi bácsi: „Béla, játsszon balszélsőt. Kovács kimegy jobbra, Izsó lesz a center.”

Dehát én center voltam addig, én rúgtam a gólokat, dehogy játszom szélen.

Ültem a kispadon, jó társaságom volt ott is, Mészáros Bubu, Komjáti Bandi-akkor se játszom balszélen.

Elmentünk Pécsre, a 70. percben becseréltek centerbe, szabadrúgáshoz jutott a PMSC, beálltam a sorfalba tisztességgel, rálőtték erőből, épp a lábamról vágódott a kapunkba-öngól. Nem volt szerencsém.

Aztán nagy zűrbe kerültünk, nyolcan kimaradtunk kicsit-a fegyelmi tárgyaláson megmondták, nincs több húzásunk, ha így folytatjuk, kizárnak minket a keretből.

Nem volt pardon.

Illovszky rettenetesen kemény ember volt, fegyelmet tudott tartani, fizikailag pedig hihetetlen dolgokra volt képes, medicinlabdával, expanderrel, súlyzóval mindent jobban csinált, mint mi, fiatalok.

Ha kellett, nekiment a játékosnak, hogy harchoz szoktassa: „Vágjon mellbe”-neki nem fájt, de akinek visszaadta, annak nagyon.

Vasból volt az az ember…

Egyszerű filozófiát követett: „Ha ez így van, akkor így van.” Állta a szavát, megmondta, pont, úgy kell lennie.

Féltünk tőle és tiszteltük.

Mészáros Bubut folyton provokálta: „Feri, hol volt éjjel?” A végén még azt is bevallotta, amiről Rudi bácsi se tudott.

Egyszer megbüntetett, a Salgótarján ellen négy gólt rúgtam, meg egy nagy kapufát.

„Ne rúgja rá, adja be, minek gyakorlunk különben, ha ilyet csinál, máskor nem indulnak be a többiek.”

Senkitől nem féltünk nála.

76/77-ben bajnokok lettünk, 100 gólt lőtt a csapat, 4-2-4-ben játszottunk, nem bírták el az iramunkat, az ellenfelek könyörögtek „Ne rúgjatok 5 gólt”.

4-et lőttünk a Dózsának, 4-et a Fradinak, ha elindultunk (Kovács, Gass Pista, Izsó Náci, jómagam), egyszerűen nem lehetett ennyi embert támadásban megfogni.

Akkorra érett klasszis kapussá Bubu,  jobb bekkben Török Peti gyors volt, erős, rengeteget futott fel, Komjáti Bandi talán a legtechnikásabb beállós volt, Müller Sanyi irányított-nagyon erős volt a csapat minden részében.

A legkeményebb mecset Békéscsabán játszottuk, Mészöly volt az edzőjük, fanatizálta a csapatot, a közönséget, mindenkit.

„Vasas-várás, Vasas-verés” címmel jelent meg a helyi újságban a beharangozó. Kijött vagy 20-22 ezer ember. Olyan pokoli hangulat volt bent, hogy inkább a salakos pályán melegítettünk be. Lőttem nekik hosszú indításból egy kapásgólt, de csak jöttek, 11-esből egyenlítettek. Kálmán üvöltött, tombolt a kispadon, hajtotta a csabaiakat.

Lenyugtattam még egy góllal. A végén Izsót felvágták, belőttem a 11-est.

A közönséget a rendőrök oszlatták fel, de akkor már megvolt a bajnoki cím. Kaptam hideget-meleget lefele menet.

Közben zajlottak a VB-selejtezők, a görögökkel és a szovjetekkel kerültünk össze. 1976 végén, ’77 elején nagyon együtt volt a csapat, megvertük a lengyeleket, a cseheket, a svédeket, április végén tétmeccsen aztán a szovjeteket is, 80 ezer néző előtt.

Akkortájt Fazekas és Törőcsik Európa-klasszisok voltak, ragyogó technikával, elképesztő ötletességgel.

Baróti azonban tudatosan rákészült az oroszokra, Pusztait játszatta a jobbszélen több meccsen is Fazekas Laci helyett, mert hát Pusztai gyorsabb volt a szovjet védőknél, ugyanezért játszott Kovács Pista Törő helyén, erőszakosabb volt és hát nagyon jól fejelt-ez is nagyon kellett a döntő meccsen.

Meg Martos Győző, aki lekapta Blohint a pályáról

Sok jó játékos jött össze, azidőtájt és még sokáig Tóth Jokka volt messze a legjobb balhátvéd, Pintér Sanyi a Honvédből a középpályán 5 ember helyett futott, közben folyamatosan javult technikailag is.

Jött a VB előtti edzőtábor Landesheimben, műfüves pálya volt, persze a kor színvonalán, minden volt, csak jó nem-fájt a combunk tőle.

Tunéziával játszottunk edzőmeccset, megbeszéltük előre a 2-2-t, erre nekünk estek, hajtottak, rúgtak, vágtak, ahol értek.

Nem erről volt szó.

Szabadrúgáshoz jutottunk, mondták „Béla, rúgj ki valakit a sorfalból.” Hátralendítés, vissza-szétszakadt a combom, egy luk volt benne. Bevittek egy specialistához, aki Beckenbauert, Cruyffot kezelte.

Kérdi, hogyan történt, mondom neki. Azt mondja, 4 napon belül rendbehozza.

Megkérdi Botár doktort, mit kaptam eddig a sérülésre. A doki megmondta – akkor nem megy, sajnos.

Szóltam Kutas István MLSZ-elnöknek, engedjenek haza. Úgy ordított velem, hogy zengett tőle a ház.

Mehettem Argentínába, de minek? Ott még rásérültem, csak egyenesen tudtam futni, de rúgni végképp nem.

Hazajöttünk, elvittek Pozsonyba. Nyaktól farokcsigolyáig végiginjekcióztak. Azt mondja az ottani specialista, hogy kapok még egy kis injekciót, ne lepődjek meg.

Lefogtak, megkaptam, elájultam-tűzvörös volt a lábam.

Jön a doki: „Első nap fusson egyeneseket. Második nap sprinteljen. Harmadnap lőhet.”

Működött. Ha a VB előtt megcsinálják, ott lehettem volna a csapatban, játszhattam volna…

’82-ben is kerettag voltam, de az utolsó szűkítéseknél kimaradtam. Illovszky közben elment a Vasastól, összerúgott a vezetőséggel, Kovács Ferenc jött helyette.

Higgadt, korrekt úr volt, mindent értelmesen megbeszélt velünk.

Nem véletlen, hogy Baróti mellett dolgozott a válogatottnál, bár voltak korábbról konfliktusaik, félre tudták tenni, hasonló stílusban dolgoztak.

1983-ban elkerültem Tours-ba, bajnokságot nyertünk velük a francia másodosztályban.

Hívott a Feyenoord,  a játékosokat szavaztatták meg a próbajáték után,  jó voltam Ruud Gullit-nak, Johnny Rep-nek, Simon Tahamatá-nak. Nem mehettem hozzájuk, itthon visszatartottak.

A hollandok hetente fizették a repülőjegyemet….

Hazajöttem, pihentem egy évet.

Jöttek Vácról, mennék-e?

Meg hogy mit kérek. Mondtam nekik: amit adtok.

Nagyon szerettem ott játszani. 12.000 néző, NB II-ben.

A társak: Brockhauser, Kósa, Gyimesi, Nagy, Balogh. Haász Sándor volt az edző, próbált gyakoroltatni, Futtatott az erdőben. Aki a kapufára tett cipőt eltalálja, bemehet az edzésről.

Naná, hogy eltaláltam. „Te nem mehetsz!!!”

Jó idők voltak.

Nekem csak a foci számított, ma is ez az életem, elolvasom a Nemzeti Sportot, elmegyek a Vasas meccseire.

Hogy vannak-e kedvenc góljaim? Egyszer megvertük a Fradit 5-2-re, kiugrattak, kicseleztem Bálint Lacit és Hajdút, két hátvéd állt a gólvonalon, várták a nagy lövést, ejtettem neki egyet az ötös sarkáról. Palotai Karcsi vezette a meccset, utána odajött gratulálni.

Vagy például a Fáy utcában Rapp Imre, a PMSC kapusa beletette a kezét egy jól sikerült szabadrúgásomba, el is tört az ujja.

A legnagyobbat Csepelen lőttem, a vége felé jártunk, Kiss Laci rámszólt, hogy rúgjam rá a kezdőkörből, azzal is megy az idő.  Mondtam, ne hülyéskedj, messze van.

Kovács Attila védett. Rávágtam 45 méterről, egyik kapufáról a másikra pattant, onnan meg a háta mögé. Az is egy 5-2-es meccs volt.

Csináljak egy csapatot a korszak legjobbjaiból, ahogy én láttam?

Mészáros-Török, Kovács J., Komjáti, Tóth J.-Csapó, Nyilasi, Karsai-Fazekas, Törőcsik, Kiss L.

Mit mondhatnék még?

Én azt csinálhattam, amit szerettem, ennél jobb nincs, hidd el.

Mindenem volt a foci, gyerekkoromban hetente háromszor vertek el otthon, mert folyton kint lógtam a pályán.

Sárgasággal feküdtem otthon, jött Vilezsál Oszi, hogy játszanom kell az ózdiak meccsén, a redőnyön át megszöktem a meccsért.

Az élethez kell egy kis vagányság.

Illovszky mondta mindig: „Rendes gyerek menjen  pénztárosnak.”

Azt hiszem igaza volt-én sem mondhatok mást.

Nyugodjék békében!

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519804-6adf037a8dbb0' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519804&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519804-6adf037a8dbb0&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519804-6adf037a8dbb0' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>