Védett ház (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
A Népszabadság írt egy cikket, amelyben „védett háznak” nevezték azt az épületet, amelyikben menekülteket bujtattak Budapesten emberi jogi aktivisták.
Fel is háborodott pár kormánypárti újságíró, hogy ezzel a Holokauszthoz hasonlította a Népszabadság a menekültszituációt.
A helyzet az, hogy a „védett ház az emberjogi szlengben olyan épületeket jelent, amelyekben titokban bántalmazott nőket, gyerekeket, vagy a stricijeiktől menekülő prostituáltakat helyeznek el. Shelter house-ból van magyarítva, és nincs semmi köze az 1944-es Budapesthez.
Itt van a „Védett ház” című Magyar Nemzet cikk, és itt van egy ismertető a magyar védett házakról (amelyekből állítólag 14 darab van). ( a poszt az tulajdonképpen, most kezdődik)
Igen, szokták a hivatásos ballibek Orbánt Hitlerhez hasonlítani, az országlását a náci rezsimhez, szokták azt írni, hogy X.Y-t megölette, meg ilyesmi. Ezek ún. költői túlzások, leánykori nevükön mezei hőbörgések, amelyek nagyon hasonlítanak ahhoz, mint amikor a deliráló jobberke kezdi elmagyarázni, hogy Gyurcsány elrendelte a szemkilövést, libás Bajnai gyilkolta meg a kisnyugdíjasokat, az amerikaiak szervezik az ISIS-t.
Én csak arra szeretném kérni a sok okos hetiválaszos, mandineres újságírótól, stumpfpofitól, zsuppánböbétől, hogy Lovas és Bayer nevű kollégáik őrjöngése, a Napi Gazdaság haveri tébolya, a közszolgálati gumidominó közepette is legyenek ilyen kis cuki határozott csávók, és ne legyen rögtön tele a pelus, ha a Gazdi embereiről van szó.
P.S Két jobboldali publicista/megmondóember/politikaifontoska ujjtöréssel fenyegette meg a baller kritikusaikat. Nem írom le a nevüket, nyilván csak egy méretes faszkodásról volt szó. de ha ezt mondjuk valamelyik baller csinálta volna, stumpfcucu és zsuppánpöpi simán rájuk hívja a rendőrséget. Mindenki tudja, hogy ez az egész magamutogató kurválkodás, hogy mindennap igazolni kell a jófejséget valamelyik fő- vagy algazdinak, akinél a zsé van. Az egész magyar sajtó a zséről szól, a kétmillió misiről, meg a sokkal, de sokkal kevesebb zséről, amiből esetleg még kevesebb zsé lesz holnapra. A zsének pedig nincs ideológiája, az csak zsé.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519077-67d8f1532d5df' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519077&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519077-67d8f1532d5df&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519077-67d8f1532d5df' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Nem safe house?
@aronsatie: annak van egy kis titkosszolgálati konnotációja, de igen, safe house-nek is hívják Amerikában, úgy tűnik Magyarországon valamiért shelter house-nak.
most látom Stumpf is írt egyet. bakker, elmagyarázták nekik, hogy miről van szó, és mégis nekik állt feljebb.
Amikortól kezdődik a poszt, onnantól jogos: nem csak „védett ház”nál kellene szemantikázni ifikonzi médiamunkásoknak, hanem ugyanilyen nemmegértőnek lenni az élettérnél, az illiberálisnál, a genetikaibaloldalnál stb. És nem kölykei lenni a mikutyánknak.
Viszont a poszt kezdete előtti rész sztem nem stimmel. A shelterhouse-t védett háznak fordítani egy politikai ügyben Budapesten egy politikai napilap főcímében nem lehet, az ismert történelmi okokból. És nem kell szemforgatónak lenni, a népszabis elvtársak pontosan tudták, mire játszanak rá, ízléstelenül. Zsidó polgártársaink és testvéreink ezreinek a magyar állam terrorcselekményeivel szemben nyújtottak (sajnos, sokszor csak ideiglenesen) menedéket a védett házak, az ő szenvedéseiket és halálukat idekeverni, no, az semmivel se menthetőbb, mint a jobbpubik idegrángásai. Zséért és hatalomért megy ez is.
Megint elsikkadt a lényeg a nagy szemantikában. Bayeréknek meg annyit lehet üzenni, hogy aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha dugják.
@fortin2: van két link a negyedik bekezdésben. a második linknél láthatod, hogy a védett ház és a menedékház is szerepel. az elsőben a shelter bizony „védett ház”, és a Magyar Nemzetben jelent meg.
@fortin2: természetesen el tudom képzelni (sőt), hogy a népszabadságos újságírónak esetleg más járt az eszében, mint lukács csabának. de a „védett ház” kifejezést egészen biztosan a jogvédőktől hallotta.
@jotunder: igen, persze, használjuk a védett ház kifejezést a házasági/párkapcsolati erőszakot szenvedők ügyében, magam is tettem már szakmai oldalakon és egyértelmű tematikus beszélgetésekben. Az állításom csak annyi, hogy az adott helyen, műfajban és tematikában egyértelmű az allúzió vagy áthallás, és ez legalább olyan ízléstelen és kártékony, mint a jobbos ráugrás. Most nem kétfrontos harcot akarok ezzel, csak jelzem, hogy amikor nemjobbos médiamunkásként megláttam ezt a főcímet a neten, rögtön ez volt a rosszérzésű gyomorszűkülésem. Esettanulmány, ennyi csak ez.
@fortin2: én persze csak a reakciókat láttam.
@fortin2:
a címben védett budapesti ház szerepel, később leírják, hogy a vendéglátók nevezik így a helyet. azért megkérdezném a 35 alatti nem történész végzettségű fiatalokat, hogy hányan asszociálnak a védett ház kifejezésről a zsidókra, jó eséllyel inkább a safe house jutna eszükbe, ilyen című film szórakoztató film + sorozat is készült az utóbbi pár évben.
nincs a kifejezés a zsidóknak fenntartva, asszociálni meg bármiről lehet
amúgy meg, valamilyen nagyon halvány távoli kapcsolat tényleg van.
@WiteNoir: Azt hiszem, most az egyszer egyet kell, hogy értsek veled, ami a távoli kapcsolatot illeti. A kormány, azaz orbán a menekültekkel szemben (is) fasiszta politikát folytat, különösen, hogy uszít ellenük. A kormány csak nem segíti őket, de a csőcseléket rájuk uszította, és ellenük kell védeni a menekülőket. Ennyit a halvány kapcsolatról, de majd köztársaink is megvilágosodnak, mondjuk egy kristályéjszakán… Persze Orbán nem ölet meg senkit, legalábbis mi még mind élünk, ha jól sejtem. Engem speciel földönfutóvá és hontalanná tett, de nem azért mert fasiszta, á, dehogy. Nyilván mert egy víztiszta demokrata, mint Putyin. Mondogassuk hangosan: Nem süllyedünk, nem süllyedünk!
@WiteNoir: no, akkor kiderült, nem vagyok 35 alatti nemtörténész fiatal. de lehet, hogy vagyunk ilyenenk páran. viszont a safehouse sorozatot én nem láttam.
és semmilyen, de semmilyen távolni kapcsolat nincs.
@fortin2: őszintén szólva, egyáltalán nem látom ízléstelennek, sőt csaknem találó párhuzamnak tűnik nekem. hogy nem lágerba deportálnák őket, csak vissza a picsába, bárkik legyenek és bármiért futottak világgá? hogy tényleg nem a gestpó üldözi őket, csak párszáz elborult, viszkető zenyerű verőgyerek talált végre féllegális célpontot, azok is csak alkalomadtán, unaloműzésből, és simán megúsznák egy kis veréssel (feltéve, hogy nem védekeznek)?
Néhány hete egy Orbán-szektás bedobta a Facebookon az ötletet, hogy hashajtót kéne keverni a bevándorlóknak osztogatott ételekbe. Tegnap 56 menekültet vittek kórházba a Nyugatitól hasmenéssel.
@incze:
Szerintem is van párhuzam, és nemcsak a legdurvább részben, hanem abban a mentalitásban, ahogyan páriának és betolakodónak tekintik őket, akikre nem vonatkozik, hogy segíteni kell nekik a nyomorúságos állapotukban.
http://www.facebook.com/anna.nagy.359126/posts/686048281540103
@Kettes:
Ez jutott eszembe nekem is. De ha mégis valami fertőzés lenne, akkor meg azt fogják ellenük fordítani, ők lesznek a pestisesek.
@incze: +1
Amúgy nem nagyon hiszem, hogy lényegét tekintve ez a mostani szituáció sokban különbözne mondjuk a Diadalív árnyékában világától.
(Azt meg, hogy az idegenrendészeti intézkedés mi mindent jelenthet a NER-ben legalábbis elméletben, Szakály Sándornak köszönhetően már tudjuk egy ideje.)
@Kettes:
Melyik Orbán-szektás volt? Nem kellene név nélkül maradniuk.
@Manchmal: cink.hu/eltunt-az-ultras-liberi-a-facebookrol-1715993100
@Manchmal: @Kettes:
Nemcsak ötletként merült fel, hanem befejezett cselekményként számoltak be róla, itt pl. az egyik poszt E/1-ben: http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2015/07/05/szelsosegesek-mergezhetik-a-menekulteket/
Pedig amúgy olyan kevés kell ahhoz, hogy a Magyar Emberek megszeressenek egy menekültet: mandiner.hu/cikk/20150728_eltuntetne_izraelt_a_merkelnek_siro_palesztin_kislany
(Amikor az eredeti hír jött le a Merkel-palesztin kislány találkozóról, akkor az utóbbi még nem volt ennyire népszerű, hogy finoman fogalmazzak.)
@balmoral: Van ennek a történetnek még egy nagyon sötét vetülete. Mindenki Orbánhoz képest határozza meg magát, és ezzel Orbán gyakorlatilag el is érte a célját.
Az orbánpártiak ütik a menekülteket, az orbánellenesek menteni próbálják a menekülteket, és közben mi arról vitatkozunk, hogy milyen történelmi párhuzamok fogadhatók el ebben a küzdelemben. Holott az egész küzdelem úgy hibás, ahogy van.
Közben pedig elsikkad a valódi felelősség. Nevezetesen: a menekültekről és a bevándorlásról törvényeket hozni az országgyűlés dolga. A törvények végrehajtását megszervezni, határőrséget vagy határrendészetet megfelelő létszámmal üzemeltetni, EU-kompatibilis menekülttáborokat létrehozni meg a kormány kötelessége.
Ehelyett a kormány uszít és a menekülttáborokat bezáratja. A határrendészet helyett a felbőszült csőcselék intézkedik, a menekülteket ellátó intézmények helyett meg az orbánellenesek személyesen. Mindenki olyat csinál, ami se nem joga, se nem kötelessége. Orbán meg röhög a markába, holott az egész szituációt ő hozta létre, és az ő orrát kéne a felelősségébe belenyomni. (Praktikusan országgyűlés=kormány=Orbán.)
Az újságírók mindeközben azon pörögnek, hogy melyik oldal a jó és a rossz, ahelyett hogy tökönrúgnák azt, aki szabotálja a helyzet legális kezelését, és ezzel századjára is egymásnak ugrasztotta az országot.
@stefan75:
Viszont ha a legális kezelés helyett uszít, és az orbánpártiak lincselnek, az orbánellenesek pedig menekülteket bújtatnak, akkor Orbán elítélheti és akár le is csukathatja mindkét társaságot,
hogy kényelmesen elfoglalja a törvényes rendcsináló szerepét,
amit majd sokadszorra olyan nagyon meg fog ünnepelni az a sok okoska, aki mindent olyan nagyon meg szokott ünnepelni, ami orbánszagú.
Végülis ennek a kormányzási technikának az a lényege, hogy olyan feszültséget kell kelteni és olyan katasztrófahelyzetet előidézni, hogy mindenki biztos legyen abban, hogy senki nem állíthatja meg az Orbán által kitört lompos indulatokat, csak egyedül az előidézőjük.
Ami meg is történik, csak aztán újabb dolgokra feni a fogát, amik miatt újabb katasztrófákat idéz elő, és csitít le, és ezt a folyamatos basztatást szeretik benne, mert annyi szép közös élményük terem a harcok, gyászok és győzelmek során, hogy ezzel el is telik az életük.
A védett házas cikkben is bennevolt, hogy a menekülteket segítők sokat köszönhetnek Orbánnak, aki ilyen szépen összehozta a társaságukat, és közös célokat adott nekik.
Ezt a betyárseregesek is elmondhatják, meg a lányverők is.
Amikor vége a zsivalynak, majd mind közösen elmennek skandinávlottózni… nem… behúzni a fideszre az ixet.
@stefan75: Igazad van, de te is ugyanoda lyukadsz ki. Orbánhoz. Bizony a diktatúrák olyanok, mint a diktátoruk. Ha fasiszta a diktátor, akkor a diktatúrák is fasiszták. Persze ezt csak általánosságban mondtam, mielőtt még belendülne a „nem süllyedünk, orbán nem fasiszta” kórus.
Helyesbítek, „ha a diktátor fasiszta, a diktatúra is fasiszta”. Egyes szám.
@a 17 éves Parker Schnabel: Ez nem is olyan vicces. Valahogy meg kell tanulni az embereknek, mi az a szolidaritás. Könyvből persze olcsóbb lenne és kevésbé fájdalmas. Meg kell élni, és kell a katarzis. Ez maradt ki a rendszerváltozásból. Úgy látszik, nincs királyi út, fenékig kell üríteni a keserű poharat és a további közhelyektől most megkíméllek benneteket, mert alapvetően jó ember vagyok.
@balmoral: Nem tanulnak ezek semmit. Ne legyenek illúzióid.
Mutatták a fideszesek, hogy hogyan kell jogvédő szervezeteket létrehozni a rendőri túlkapások ellen…
Ez volt négy évig…
Aztán megdöglöttek a szépen begyakorolt jogvédők, mert Orbán rendőrei ellen nem akarnak jogot védeni.
Nem tanul a magyar, csak addig utánozza a dolgot, amíg a gazdája mondja neki.
@a 17 éves Parker Schnabel: Dehogynem. Ha nehezen is, de tanulunk. Csak még gyorsabban felejtünk…
@balmoral: Az ilyen tanulást hívják majmolásnak. Fidesznemzet most éppen bevándorlósdit játszik, aztán majd eldobja, mint egy félig rágott banánhéjat.
@stefan75: Nem az orbánellenesek próbálják menteni a menekülteket. Épp az a poén, hogy a politikától még a korábban – nem menekültkérdésben – tiltakozó civileknél (Milla stb.) is távolabb lévő emberek szálltak be az akciókba (és még azoknál is hatázottabban határolják el magukat a pártoktól). Csak nehéz orbánpártinak lenni, ha valaki a menekülteket nem akarja olyan módon kezelni, ahogy azt a kormánypropaganda sugallja.
@Kuviklacz: Nem a pártoktól határolták el magukat, csak az ellenzéki pártoktól.
Rendőrökkel például szivesen fotózkodtak.
@fortin2: Én is inkább jobber ‘túlérzékenységnek’ érzem ezt, amikor már szinte követelik, hogy nácizzák már le őket, mert akkor érzik jól magukat (identitás képző ellenreakciók ststb), azaz nekem sem jutott eszembe a védett ház szó ilyen értelmezése. És hát ezt kiszúrni egy egyébként jó és helyes akcióból, azért az már a poldili szintje.
@a 17 éves Parker Schnabel: Te Parker! Te ifjú korod dacára máris lenézed nemzettestvéreidet! Nem vagy te véletlenül balliberáliszsidómelegnéger? Bizony az emberek ilyenek, divatoznak, utánozzák egymást. Ha a jó lesz divatos, azt fogják majmolni. De ez talán nem is olyan nagy baj.
A minap jártam a Városligetben estefelé. Rengeteg fa alatt 10-15 fős csoportban elheveredve pihentek a menekültek, CSENDBEN, FEGYELMEZETTEN. Ez ügye nem hír, mert normálisabb menekülteket látni az átlag magyarnál rosszul veszi ki magát ebben a PR harcban. Nem véletlenül ugrik most minden kevésbé hülye is a jobboldalon a témára, idéznek osztrák/német posztolókat 🙂 az orbáni menekültügy fantasztikus kezeléséről és hát igen megtalálták azt a riportot, ami a legnagyobb probléma ebben a sztoriban. Innen gratulákok nekik!
http://www.sorsunk-jovonk.hu/shelter.html
Számomra eddig ismeretlen üstökös tűnt fel a nemzeti publicisztika egén, egészen baravúros antréval a hihetetlenül erős mezőnyben:
„A balliberális ellenzék a bevándorlás ügyét és a kerítés építésének kérdését folyamatosan tematizálva, agresszív módon polarizálni igyekszik a társadalmat, és e közben akaratán kívül megmutatkozik igazi arca, a markáns rendszerellenesség”
napigazdasag.hu/cikk/51467/
@velőtanya: A szerző jogász. Akkor tuti, hogy nem ismeretlen. Valamelyik kormányzati szófosó a Pasarétről.
@velőtanya:
Dehát ez a felcsúti jegyző.
@stefan75: +1
@balmoral: +1
@velőtanya:
Na akkor épp ideje: index.hu/kultur/media/2015/07/29/magyar_idokre_valt_a_napi_gazdasag/
😀
@Kettes:
Kösz.
@stefan75: +
@velőtanya: miattad beleolvastam a kommentekbe. (ezt sose bocsátom meg:))) ).
Komolyan, zárt osztály, gyógyszer osztás elött.
Azért még nem itt tart Magyarország…de dolgozik érte.
@fortin2: rezsimszolgák részéről azért orbitális pofátlanság ezen felháborodni, mert áthallásos szövegeket bedobni és aztán adni az ártatlant a Fidesz egyik fő stratégiája volt ellenzékben. Az újságíró még azt is képes leírni, hogy „ez ugyanolyan foglalt kifejezés, mint, mondjuk, az élettér”, pedig hát nem volt az olyan régen, amikor Orbán Viktor életterezett, hogy senki ne emlékezzen rá:
index.hu/belfold/elett0205/
Ettől még persze igazad van, hogy nem kéne, csak vicces, amikor a pártlap háborodik fel rajta.
@stefan75: +1
Abszolút OFF mindenhez, de valahol meg kell osztanom:)
Azt hiszem, ez az egyik legabszurdabb elírás/tévedés, amit valaha olvastam (és a szöveg többi része alapján teljesen érthetetlen is), de nagyon viccesre jön ki:
„the special Hungarian fascist forces (called „nyilas” because the Hungarian fascist leader was called Nyilasi)”
http://www.imdb.com/title/tt0059812/reviews?ref_=tt_urv