Vera
„2023. március 22-én elhunyt T. Sós Vera matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A számelmélet és a kombinatorika nemzetközileg elismert, iskolateremtő kutatója 93 éves volt. (mta.hu)”
Nem fogok nénis képet feltenni a Veráról, aki hat évvel volt idősebb, mint az anyám. Ő volt a Vera.
Magyarország huszadik századi története a legrosszabb történetek egyike, a Vera tizennégyéves korában is meghalhatott volna a gettóban, de aztán az egyik legjobb magyar történet egyik főszereplője lett, egy történetnek, ami úgy kezdődött, hogy egyszer volt, hol nem volt, mégis hány éle lehet egy n csúcsú gráfnak, hogy még ne legyen benne háromszög.
Tudom, milyen hülye kérdés, kit érdekel, nem mindegy, hogy van háromszög vagy nincs, és most jön az első fordulat a posztban, én is így gondoltam valamikor. A Vera volt a kombinatorika tanárom az egyetemen, és tudtam, hogy rengeteg cikket írt az Erdőssel, meg már húszévesen is leesett, hogy milyen okos, csak én valahogy eldöntöttem, nagyon fiatalon, hogy majd fancy matematikával fogok foglalkozni, nem azzal, ami olyan mint a Kömal csak nagyban. Jó, nagyon-nagyon nagyban. Tudom, hogy hülyeség volt, de az akkor volt, most meg már öreg vagyok én is, és máshogy gondolkozom. Már a kisebbségi komplexusom is múlik, ami nagyjából akkor kezdődött el, sohasem fog teljesen elmúlni, és nem is kell, hogy elmúljon.
A magyar kombinatorika az olyan, mint a Puskáskocsisczibor, vagy a Kocsisránkischiff vagy az Esterházynádaskertész. Csak valahogy még szövevényesebb.
Gábor, te nem tudod, hogy mi a Regularitási Lemma? – kérdezte a Vera, ez elég régen volt, de már Amerika után, és basszus fogalmam sem volt. Mindig mondták, mármint folyamatosan erről beszéltek, de én valahogy azt gondoltam, hogy megúszom anélkül, hogy megérteném. Hát nem mehettem addig haza, amíg meg nem tanultam egy életre. Akkor már éreztem, hogy bele fogok keveredni, hogy ennek nem lesz jó a vége.
A Veráék úgy beszéltek ezekről a dolgokról, mintha történetek lettek volna, és azok is voltak, egy nagy történet volt az egész, hogy ki hol ült akkor a Nagyteremben, és mit bizonyítottak be először, mit csak később. Olyan volt az egész, mintha egy hatalmas szobrot faragtak volna, talán Erdős kezdte, talán a Turán (ő volt a T a Sós Vera nevében), és aztán mindenki beleszoborta a magáét, és nyelvek keletkeztek, amelyeken a szoborról lehetett beszélni, nagyon konzervatív világ volt, nem volt igazán teória, csak rengeteg érzés, a kombinatorika érzelmes dolog, akit érdekel, keresse meg Gowers Two Cultures of Mathematics-át, hát az egyik kultúra az a szobor, nagy vonalakban. És az a szobor magyar, legalábbis az alsó része teljesen magyar, mertünk marha nagyok lenni. És valahogy mindig jöttek újak és újak, megnyerték a gimiben az országost, a Kürschákot, aztán a Schweitzert az egyetemen és aztán beleépítették az életüket a szoborba és amikor arra gondolunk, hogy milyen egy provinciális kellemetlen kis országocska vagyunk, ne feledkezzünk el arról, hogy az a szobor még mindig van, már nyelveken szól, de még van, két magyar Abel-díj is van, szobrászok persze (btw, Caffarelli kapta idén az Abel-díjat hiperfancy nemlineáris diffegyenleteiért, éppen ma).
Már írtam, én a fancy matematikát szerettem volna csinálni, talán mert nem voltam elég okos a szoborhoz. Nem talán, biztosan. És egyszer az amerikai egyetemi könyvtárban kiszúrtam a Veráék cikkét. Annyira fura volt, annyira más mint az én világom, de ugyanakkor mégis éreztem rajta a fancység nyomát, és alig kellett hozzányúlni, lényegében kész volt az egész, kijött belőle valami izgalmas, K-elmélet, az elég fancy, akkor nekem nagyon jól jött egy cikk abban az újságban. Aztán megírtuk a Verával az egész sztorit, lett vele egy közös cikkem egy jó kombinatorikás újságban.
Vera nagyon nagy ember volt, egy csodálatos történet egyik főszereplője. És biztos azt szeretné, hogy az a történet folytatódjon, úgyhogy húzzatok bele drágáim.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16530414-6858cd0ab1e5a' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16530414&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16530414-6858cd0ab1e5a&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16530414-6858cd0ab1e5a' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Nyugodjek bekeben!
de szép ez a poszt, Vera nyugodjék békében
Gimnazista koromban láttam a nevét először leírva, a matektanárnőm kezében tartott, rongyos Analízis I. jegyzet címlapján, amiből feladatokat kaptunk. Aztán később megtudtam, hogy kombinatorikával foglalkozik, és egy ideig azt hittem, hogy ilyen széles körben mindent kell tudni ahhoz, hogy matematikus legyen az ember. Persze nem, csak a legnagyobbaknak.
„Egy kis habarcs egy kis mész építesznek nem kell ész…” palántaként egy
matematika félévben Reimann József (katonatiszt és doktor) próbált
összeismertetni bennünket a valószínűség számítással (az Ismerkedés
a valószínűség számítással) c. könyve alapján oktatott.
Az első óra elején a tárgyáról és a matematikáról mondottakat
ámulva hallgattam. Olyan volt mint egy szerelmi vallomás,
szárnyalló óda. ha valami előhozza néha az emlékeimből, mint ez a poszt is
rákeresek, és akkor mindig előjön a másik Reimann is Reimann István,
akihez sajnos személyesen nem volt szerencsém.
Nyugodjék békében. Ha a nagy öregek elmennek, akkor a magyar matematika / kombinatorika is olyan középszerű lesz, mint az ország. Sajnos.
@excombo:](#comment-325457) Ilyen alapon a fénykor már rég elmúlt, hiszen a nagy öregek (éljenek soká!) egyre csökkenő publikációs és tanári aktivitása annak fenntartására minima 10-20 éve már nem képes. Nekem szimpatikusabb JT „húzzatok bele” hozzáállása…
@poszt: R.I.P.
@excombo: : „Ha a nagy öregek elmennek…” akkor majd a fiatalok felveszik a fejszét. Így megy ez. Akkor is, ha a széljárás most talán kicsit kedvezőtlenebb.
@aldasnalkeres: : Azért ezt az „aktivitást” érdemes jobban górcső alá venni mennyiség/minőség aspektusból, illetve, hogy a lapály kórosan elhúzódó, vagy természetesen temporális. Sajnos több nap, mint Abel, de egy húszéves díjban két magyar, szvsz. nem ok a sírásra.
@aldasnalkeres: @ijontichy:
Igen, a fénykor már elmúlt. (Az Abel-díjasok is már 75+ évesek, egyébként félig Lax Pétert is lehet hozzánk számolni.) Az az időszak, amit ez a poszt is boncolgatott, az tényleg valami megismételhetetlennek tűnő, „korszakalkotó” csoda, volt benne sok minden a zseniális tehetségeken túl: barátság, szenvedély, és persze szerencse is (jókor jó problémákkal foglalkoztak).
Most éppen „üldözik” az értelmiséget, lasszóval kell fogni a középiskolai tanárokat is, az akadémiai pálya hasonló vonzerővel bír ma. Tehetség persze akad, de ők már középiskolás korukban külföldre tekintgetnek (ami nem baj az ő egyéni szemszögükből). A „húzzatok bele” szimpatikus hozzáállás, de innen szép nyerni.
’84-ben lehetett, egyszer behozta hozzánk (ELTE mat.szak) gyakorlatra Erdős Pált órát tartani (ismeritek: „az n az egy szám”), „mi meg csak tátottuk a mafla pofánkat”, tudtuk, hogy az életben ilyen csak egyszer van
@zardoz2: Na hozzánk meg a gimnáziumi matektanárom hozta be Sós Verát, máskor meg Pósa Lajost órát tartani. Sós Verára sajnos nem emlékszem mit tanított, de Pósa a gömbi geometriát hozta és szájtátva hallgattuk, máig bennem van az érzés, hogy ez mekkora csoda. Akkor hirtelen az egész matematika lépett nekem egy absztrakciós szintet felfele.
Jó nektek- matematikus lelkek. Lehet, hogy ezzel az emlékkel most megtöröm a
varázst.: Szigeti Feri – öcsödi gyerek – az unokatestvérem másik ági unokatestvére matematikus volt, tanított az ELTE-n. Feri Öcsödön keresztanyámék két tantermes iskolával egybeépített tanítói lakásában (ezzel az iskolával szomszédos telken volt a
másik két tantermes, az ahová József Attila is járt) egyik nyári délután egy Rejtő
könyvből – talán a Három testőr Afrikában-ból olvasott fel nekünk. Mi kiskamaszok dőltünk a nevetéstől, Feri már egyetemista volt. Addig mi még nem is hallottunk Rejtőről. Feri Dél-Amerikában halt meg nem is tudom hány éve már.
@ATCG: Erről nem szoktunk beszélni, okkal. Az ELTE-n két analízis tanszék volt KA volt az egyik főnök, aki a párttitkár is volt, és az, hogy feszültség volt a két tanszék között az egy nagyon komoly understatement. Negyedéves koromban ott voltam (a negyedik és ötödik évfolyamról egy-egy diákot hívtak) egy értekezleten, amikor effektíve kirobbant a feszültség és KA emberei kivonultak a teremből, amikor Vera felállt, hogy elmondja a magáét, soha semmi hasonlót nem láttam az életemben. KA-nak voltak venezuelai kapcsolatai, és az ő embere volt SZF. De nem emlékszem, hogy ő maga csinált volna bármi különöset, na akkor tényleg nagyon fiatal voltam.
Hiv.: @jotunder:
Én ilyesmiről nem tudtam, illetve közvetve mégis, mert az öcsém
biológusként végzett az ELTE-n és első munkahelye a függetlenített
természettudományi kari KISZ titkári állás volt. Szabó Zoltánék
valamiért nagyon durván nekitámadtak az öcsémnek – valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, és akkor Feri volt az aki a védelmére kelt a pártfegyelmi tárgyalásán.
Feri nem kereskedőcsaládból származott, ahogy a nekrológ írja,
az apja vasbetonszerelőként dolgozott a nagy pesti építkezéseken, munkás
szállókon lakott, csak hétvégeken utazott haza. A kunszertmártoni gimnázium,
ahol tanult, az sem tartozott a nagyhírű elit gimnáziumok közé.
…Borzasztó belegondolni, hogy a párt még az ilyen intézményekben is micsoda
pusztítást tudott végezni (az öcsém azt mondta utóbb erről nekem, hogy kicsiben
ez egy népi-urbánus ellentét felszínre kerülése volt a Természettudományi Karon belül).
A Feriről írt nekrológ viszont említi, hogy 1984-ben nem tudta megvédeni a
az akadémiai nagydoktoriját, és utána soha többé nem kísérelte meg újra
a nagydoktori megszerzését.
Sajnálom, hogy a kívülállóként – és tudatlanként – tett hozzászólásom így közvetve Verát is érintette és kínos emléket idézett fel Benned.
http://applanal.elte.hu/files/Szigeti_Ferenc_Nekrolog_ELTE.pdf
@ATCG: hát úgyis lehet fogalmazni, hogy népi-urbánus, de én azért sokkal egyértelműbben fogalmaznék 🙂 és még az sem mondanám, hogy kicsiben. ez egy nagyon komoly ügy volt, csak szerencsére jött a rendszerváltás, és pillanatok alatt vége lett. az a baj, hogy szigetinek csak a nevére emlékszem, a fényképéről sem ugrott be, emlékszem, hogy láttam, de mindig a karthagos szigeti ferenc arca van előttem. KA híres „kivezetés az analízisből” című jegyzetére emlékszem a brutális jézusmária sorozatból.
@ATCG: Istenem, Reimann Pista bácsi …. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198026
Ha „tudományosan” elemezné valaki, hogy két hozzászólásom is közelről érinti közvetlen emlékeidet: azt mondaná: ennek nagyon kicsi a valószínűsége, ez nem lehet véletlen.
Pedig a véletlen találkozások ténye bizonyítható azzal, hogy én azzal a másik Reimannal találkoztam, akinek a neve idesodorta „Reimann Pista bácsit”. (NEMECSEK csak így csupa nagybetűvel…)
@jotunder:
A Kivezetés az analízisből jóval az én időm előtt volt, amikor én jártam egyetemre, akkor egyáltalán nem volt magyarul analízis-könyv. (Volt 2-3 jegyzet, köztük egy-két kiváló, egy baromi unalmas és poros, ami még a bizonyításokat is átugrotta, de könyv 0.)
Meg tudod mondani, hogy mitől volt olyan rossz? Mit lehet úgy elszúrni (amikor a világon már van kb. 10^4 különböző analízis-könyv, ahol utána lehet nézni annak, amit a szerző nem tud)?
@szazharminchet: arra emlékszem, hogy a kezemben volt, és valahogy borzasztóan nehézkesen fogalmazott. bizonyos vitákra emlékszem, persze csak nagyon felületesen, KA körül volt egyfajta személyi kultusz az emberei körében, bizarr volt, az egész, az integrálás bevezetésének problematikájára emlékszem, az ő saját integráljuk szűkebb volt mint a riemann, a lépcsős függvények egyenletes limesze, ha jól értem, ebből csináltak ügyet.
@jotunder:
OK, kösz. Azt tényleg nem értem, hogy egy bevezető könyvben minek az integrálfogalmat barkácsolni. A Lebesgue-hez muszáj lesz eljutni, mert anélkül bajban lesznek az L^p-terekkel, és azok nélkül meg nehéz lesz eljutni a parcdiffhez meg a kvantummechanikai operátotokhoz. Arra meg van nagyon szép eljárás, Riesz-Sz.Nagy nyomán, lépcsősfüggvények limeszeivel, A- és B-lemmával. Nix egyenletes.
Nem a poszthoz, csak a kommentekhez:
Lécci-lécci írjátok Reiman István vezetéknevét egy n-nel!
Valami még nem hagy békén a fenti beszélgetéssel kapcsolatban, de:
Mivel a poszt témája emlékezés Verára; a magyar matematika csillagainak szerencsés
együttállására,…
„A magyar kombinatorika az olyan, mint a Puskáskocsisczibor, vagy a Kocsisránkischiff vagy az Esterházynádaskertész. Csak valahogy még szövevényesebb.”
a végén pedig – Vera nevében is – új és új magasságok megtétetelére buzdítja a jövendő magyar matematikusait,
ezért ezt a mardosó dolgot a „Valami történt a matematikában” című poszthoz „szólnám hozzá”.