Vizsga az SZFE-n avagy ki volt Borkman János Gábor

A Kísérteteket a Centrál Színházban rendezte Alföldi, Básti Juli volt Alvingné, a John Gabriel Borkmant pedig a Vígszínházban mutatták be pár éve, Hegedűsdé játszotta a címszerepet, ezt mint a google-ról tudom, nem ismertem ezeket a darabokat, a Solness építőmestert persze igen, de azt mindenki ismeri. A három Ibsen-drámából gyúrt egy háromórás színdarabot Tarnóczi Jakab, aki még nincs huszonkilen éves és az egyik legnagyobb sztár Pesten, Melancholy Rooms, Winterreise és még három darab a Katonában, amit ha .sten úgy akarja, meg fogunk nézni két héten belül. Ez a Zsámbéki-Fullajtár-Tárnoki színészosztály vizsgaelőadása a Trafóban (nem tudom, hogy ez most hivatalosan is vizsgaelőadás volt-e, de annak nézett ki) az SZFE-ről. Az első vizsgaelőadás amit láttam, ez sokat elárul hajlott koromról, a Mácsai, Funtek, Hirtling-féle Teaház az augusztusi holdhoz volt.

Elég sok színházi ember volt a Trafóban, szerintem rajtam látszik, hogy mennyire nem vagyok az, de M. rendező volt, amíg nem jöttek a skrabskifruzsik. Nem színház, hanem film, de skrabskifruzsik bárhol jöhetnek, ez az ő országuk, ha az Olvasó esetleg nem tudná. Az SZFH HÖK egyik forradalmára is játszik a darabban, nem tudom hol álltak a többiek, ami egyébként nem túl lényeges, Ibsen a lényeges és a gyerekek, akiknek ez volt az utolsó előadásuk ebben a szériában. A politika mindent maga alá akar gyúrni, és mivel a színház is a minden része, nem olyan nagy meglepi, ami az SZFE-n történt, inkább az volt különös, hogy elég sokáig ellenálltak a fiatalok. Annyiban persze ma is ellenállnak, és ez talán a legfontosabb része az ellenállásnak, hogy naponta megmutatják a világnak, hogy ők nem skrabskifruzsik. Ez az ország egyedül a tehetségre építheti a jövőjét és valamiért pont a tehetségtelenségre próbálja építeni, egyes esetekben az enyhefokú szellemi fogyatékossággal kacérkodó tehetségtelenségre, hát az olyan jövő is lesz, drágáim.

Egy hatalmas üres térben tizenhárom fiatal játszik Ibsennel és az időnként a magyar-norvég nyelvrokonságot lllusztráló szöveggel (ezt sajnos nem tudom szemléltetni, egészen zseniális, azért a magyar-izlandi nyelvrokonságot megpróbálom bemutatni egy az egyetem mellett készített képpel, amelyen magyarul jelzik, hogy az ott egy “út” nem pedig egy “bolognai spagetti”)

Sorry.

Ibsen történeteire, a mindenét elvesztő Borkman János Gáborra, nem nagyon vagyunk felkészülve huszonhárom éves korunkban. Ezek a fiatalok holnaptól színészek lesznek (ma is azok persze, kicsit mindig azok voltak) és rájuk fog zuhanni minden, ami ma a színházzal jár. Azt nagyon pontosan tudom, hogy én a végzésem idején mennyire voltam felkészülve a saját szakmámra, semennyire, pedig én is félelmetesen jó képzést kaptam. Politikai görénykedés nélkül is nehéz tud lenni az élet, a tehetségorientált, hiperversengésre épülő szakmákban az első pár év, ami nálam mondjuk tíz volt, borzasztó tud lenni, a mélyvizet nem véletlenül hívják mélynek. Nem tudom mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ez most egy elég ronda korszak, és egy színész se lemerülni, sem kibekkelni nem tud, csak fejjel nekimenni a világnak. Sok szerencsét, kedves fiatalok.