Zavar az Erőben
Eredeti szerző: maroz
Az, hogy a mi kis messiásunk Ópusztaszeren prédikál végső soron érthető. Még az is, hogy pont egy tizenkét méteres turulszobor előtt prédikál, birkákról, valami közelebbről körül nem írt, konfúz jövőképről, egy felsejlő disztópiáról, melyhez képest a Mad Max egy szerethető kora tavaszi piknik, még ezek is érthetőek. Nem, kedves olvasó, nem hülyült meg, és nem önt nézi hülyének, önt le se szarja, mert ön nem tétel. Orbán Viktor azokhoz szólt, akik veszélyeztethetik a hatalmát. Azoknak prédikált, akik tényleg elhiszik ezt a maszlagot, akik tényleg úgy gondolják, hogy itt a nyakunkon valamiféle összeurópai apokalipszis, és pillanatokon belül tényleg elkezdődik a káeurópai szociáldarwinista dzsembori, ahol is megküzd a puhány, nemzeti öntudatát vesztett, kozmopolita, liberális elhajlásba belesatnyult aljanép az öntudatos, összefogott, remekül führerelt szuperhősökkel. Egyszerű kis trükk ez, ki akarja fogni a Jobbik vitorlájából a szelet, és miért?
Mert azért valahol titkon, egy lehallgatásbiztos bunkerban azzal a három-négy bizalmi emberével csak átbeszélhették, hogy baj van. Hogy a Nagy Terv mégsem működik, és tudható, hogy válság idején az emberek hajlamosak a szélsőségesek felé fordulni. Ettől retteghet Orbán, ezért igyekezhet a kedvükbe járni, szólani hozzájuk az ő nyelvükön és az ő értékeik szerint. Nem hiszem, hogy ő mindezt komolyan gondolja, illetve inkább azt hiszem, hogy mint minden tisztes, kétkezi szociopata ő is leszarja, hogy éppen kit, mivel ver át, volt ő már jómunkásember is, csavarkulccsal a kezében, és meggyőződésem, hogy ha a balettrajongók komolyan tényezőek lennének, akkor minden további nélkül kiállna rózsaszín tütüben spiccelni.
Láttunk már ilyent, ez nem egy Habonyárpi-patent, és aki időnként olvasni is szokott, például könyveket, nem is annyira régi korokról, az tudja, hogy azért a dolognak súlyos kockázata van.
Az egyik ilyen kockázat abból adódik, hogy ha a hatalomhoz való ragaszkodás öncéllá válik, ha a vezetőnek nem fog összejönni az, hogy valamiféle manifeszt célhoz is közelebb jusson, ha a vezetettek azt fogják látni, hogy továbbra is rosszul megy nekik, és esélyes, hogy még ennél is rosszabb legyen, akkor könyörtelenül tovább radikalizálódnak. A vezető nem tud élni azzal a hatalommal, amibe görcsösen kapaszkodik, nem tudja jobbá tenni a vezetettek életét, és emiatt jó eséllyel még több lesz a radikalizmus iránt fogékonyságot mutató polgár, de mellékhatásként még a lojálisabbak is összezavarodnak, hiszen ideig-óráig még lehet legyinteni a prédikációkra, ne figyeljünk arra, amit mond, de egy idő után zavar keletkezik az Erőben, mert már nem lehet nem odafigyelni arra, amit tesz.
Ugyanis vannak néhányan, akik vagy tudják, vagy érzik, hogy kéne végre, kalandból mondani valami értelmeset is, kéne legalább pár taktust játszani azoknak is, akik nem annyira vevők az ilyen kardozós-baszós zsékategóriás kalandfilmekre, mint ez a „Brave Hungarians against the rest of the World!”. Az Akadémia elnöke például kínjában elkezdett valamit makogni valamiféle innovációról, de egyúttal arról is, hogy a nagyvilág – és benne a kisvilágunk – nem attól fog előre menni, a gazdaságunkat nem fogja felpörgetni “a tökéletesen felesleges dolgok kínálata”, ami izgalmasan hangzik ugyan, de okozhat némi zavart az Erőben, hogy a közelmúltban Orbán pont egy Coca Cola gyártósort és egy kutyaeledel-üzemet avatott fel, és ezekre biza azt mondta, hogy igen faszányos, előrevivő dolgok. Most akkor hogy is van ez, Pálinkás úr? El tudunk mi, a népben-nemzetben gondolkodó, turulmadaras, szálláshelyes agyunkkal valamit képzelni, ami fölöslegesebb, mint a Coca Cola? Vagy a kutyakonzerv? Hogy lehet az ilyen, és ehhez hasonló, egyre sűrűbben jelentkező ellentmondásokat feloldani? A Gazdi mond egyet, ön az ellenkezőjét, mi lesz így a hívekkel? Nem félnek attól, hogy azért előbb-utóbb csak összezavarodnak végre?
Valamint: idővel csak ki kéne fejteni az értelmesebb megmondásokat is, például azt, hogy mit is tetszenek érteni ezen az innováción. Zavar az Erőben: a Gazdi birkái innováljanak? De hát azt mindenki tudja, hogy a birkaság nem erről szól! A birka az engedelmesen legel, hagyja magát terelni, gyapjat növeszt, amit lenyírnak róla illetékes kezek, bepucsít a kosnak ha Kövér László hülyeúr azt rendeli el nekik, hozza engedelmesen a szaporulatot a Gazdinak, de még a legostobább ember fejében sem bír megképződni egy birkás prédikációra az innováció, mint fogalom! Ha már önök ennyire emlősfüggőek, akkor esetleg a kecske, de még inkább a zerge, vagy a kőszáli kecske! Szilaj, szökell, új utakat keres. Ez már valamivel közelebb áll az innovációhoz, igaz, még nem sas, amelyik szárnyal, de mégsem birka.
A jó pásztor ellenőrzi a bárányokat-Még tíz év, és nyírható!
Vagy ha már mindenáron barom: oroszlán. Talán Kövér László hülyeúr is olvasott Aesopust, emlékezhetne arra, hogy mit válaszolt az oroszlán a rókának: egyet, de oroszlánt! Ha csak egy másodpercre is kihúzná a fejét a seggéből akkor láthatná, hogy ma nem az a náció áll nyerésre, akinek van tízezer birkája, hanem az, akinek van száz oroszlánja. A nem teljesen reménytelenül hülyék értik, hogy a pusztán a hónaljig érő nemzeti öntudat, összetartás és egyéb elemei a Gazdi prédikációjának nem lenne elég, ha tényleg bekövetkezne az általa hirdetett káeurópai apokalipszis, mert ha csak picit is körülnézünk láthatjuk, hogy körülöttünk számszerűen is sokkal többen vannak, a románok még így, megfogyatkozva is közel kétszer annyian, és khmmm… a szomszédaink valamiért nem annyira szeretnek minket, szóval miben reménykedünk?
Az innovációban, abban lehetne. Hogy mi ebben a permanens versenyben, ami a nagyonhülyék által vizionált jövőbeni háború helyett igenis létezik, szóval hogy mi ebben a versenyben a minőséggel, és nem a mennyiséggel tudnánk valamilyen módon helyt állni. De a birka az csak mennyiséget tud, a birkapásztoros prédikáció nem a minőségről szól. Arról a sasos és az oroszlános szólna, de azok az állatok a szabadságot szeretik, csak úgy tudnak száguldani és magasan szállni. Innoválni, Pálinkás úr.
Nagyon, de nagyon nehéz a két prédikációt összhangba hozni, előbb-utóbb nagyon súlyos zavarok lesznek az Erőben, ami azt fogja eredményezni, hogy az oroszlánok és a sasok elhúznak szabadabb szálláshelyekre, a birkákat pedig felfalja egy erre portyázó oroszlán, vagy egy a legelőink fölött unottan átrepülő sas. Az uzsonna után pedig meg fogják köszönni a jó pásztornak, amiért ilyen szépen összetartotta a nyájat.
@maroz: szerintem ez már megvan, a hajrámagyarország, hajrámagyarok egy ilyen minimalista turul
@Rabbi Akiba: “A ballib által hirdetett teljes önfeladás biztosan nem, az öngyilkosság… Milyen stratégia marad tehát?”
Az első kis lépés, ó, Bölcsek Elseje, a helyes stratégia megfogalmazásának irányába az, hogy kontemplatív reflexiók útján megpróbáljuk megérteni, hogy vajon miért képesek honfitársaink olyan hülyeségeket keblük rejtekén tárolni, illetve mémreplikátorként terjeszteni, mint hogy “a ballib által hirdetett teljes önfeladás…”…
Egy beágyazott állítás csak a nyelvi csapda látszatában válik vitathatatlanná s ölti az elfogadott köztudomás álcáját a beágyazás által…
Milyen aktusokban és milyen alternatívákhoz képest “hirdetett” a ballib “teljes önfeladást”?
És miért nem lehet észrevenni, ha a fejünkbe hamis alternatívákat és hamis oppozíciókat tettek a narratívagyártók?
@freesleep: A jó pásztor habozás nélkül avat bármit. Az általa végzett tetszés szerinti tevékenység pusztán azáltal válik a Jó Terv részévé, hogy elvégzi: ezt a még kételkedők számára tetsziés szerinti számú és mélységű pszeudoérvvel lehet igazolni. A Jó Terv mindent magába fogad, minden ellentmondást felold és megszüntet. Nincs olyan esemény, maely a Jó terv definíció szerinti jóságát cáfolhatná. Az egyes aktusok önmagukban való értelmezése tabusértés és helytelen gondolkodás: a Jó Terv és a demiurgosz Jó Pásztor visszfénye az, ami a dolgokat a maguk valódi lényegében megmutatja.
Milyen ornitológusok vagytok? Páva az nem turul. Viktor meg tánciskolát nyitott.
valójában a pásztor ami cserélhető, sőt nem is hiszem, hogy lesz még egyszer jó pásztor, annyira kétértékű az asszociációs mező amit nyit.
inkább ez a protestáns prédikátori hangnem lesz a maradandó, ami elég kellemetlen már most is, és szűkíti a célcsoportot
szotyola és foci és sildes sapi és vasárnapi istentisztelet
@Állományjavító: ez már tényleg Orwell
@maroz: tényleg változtathatja a szavait, biztosan lesznek, akik hisznek neki. de akkor mi értelme a szavaknak? pál csak egyszer fordult a damaszkuszi úton, legalábbis ennyit ír a könyv
most vele gondolod a jövőt vagy nélküle
@dr kíváncsivagyok: Jó kérdés. Ha már pátosz, metaforák, állatok, jelképek stb:
Mindegy hányszor borul ki a tejeskanna, csak a tehén ne dögöljön meg.
Két éve valóban nem csak a tejeskanna borul ki folyamatosan, úgy tűnik a tehén is a végét járja. (tejeskanna borulás=”ideologizált vagyonátcsoportosítás”, döglődő tehén=nem anyagi károk)
Szerintem a képen az van, hogy azt mondta a Kedves Vezető, engedjétek hozzám jönni a gyereket, majd megáldotta, és azt mondta, szaporodj és sokasodj, és töltsd be a határon inneni és túli földet. Bizony mondom néktek, ha olyanok nem lesztek, mint ez a gyermek, nem mentek be a Nagy-Magyarország mennyországba. Te gyermek, neked és utódainak adom a földet örökre, ha beházasodsz oligarcháim családjába, és hűséges leszel hozzám, a párthoz és a néphez mindörökké.
@bella _ciao: Hogy-hogy mi értelme? De hát ezt mindenki tudja! A szavak arra jók, hogy elleplezzük velük a valóságot! 😉
Pedig a damaszkuszi út elbírta volna…
Az teljesen mindegy, hogy én hogy gondolom a jövőt, akár vele, akár nélküle, sajnos vagy szerencsére a jövő annyira komolyan azért nem veszi figyelembe azt, hogy én mit gondolok. 🙂
Orbán 1994-ben meglátta, hogy van egy hatalmas betöltetlen lyuk a jobboldalon és azt is megérezte, hogy neki a balon nem teremne babér. Rástartolt, pár év alatt elfoglalta. Én nem zárnám ki azt a forgatókönyvet sem, hogy idővel a jobboldalról szorul ki és a baloldalon lesz üresedés, és ő nagyon szereti a hatalmat. Nem tartom ezt túl valószínűnek, de kizárni se tudom.
Viktor ugyanolyan balfasz pásztor lenne, mint politikus. A tehén megdöglik, a birkákat nem nyírják, hanem nyúzzák, stb stb
@maroz: elbírná, mert a damaszkuszi utat még nem a közgép építette
azért a turul markába nem könnyű odabeszélni a sarló-kalapácsot a kard helyett, nem lehet az internacionálé dallamára a székelyhimnuszt gagyogni
de nem a racionalitás világa ez
egyébként, ha álnéven is, de itt az első bukta:
hvg.hu/itthon/20120930_Elbukta_a_Fidesz_Dunafoldvarat_az_MSZPs_j
@Nem taggyűlés volt:
a globális kapitalizmussal való elégedetlenség pláne itt kelet-európában nem meglepő módon vezet(ett) nacionalista politikához ahol az underclass és a “nemzetellenesek” eltaposása ill. egy az állammal szorosan összefüggő nemzeti burzsoázia kiépítése(+hogy ne legyen széthúzás, némi koncvetés az alsóbb rétegeknek) ésszerű reakciónak számít, pláne ha figyelembe vesszük a nyugat hanyatlásáról, a nemzetállami politikához való visszatérésről szóló jóslatokat.
az egy dolog, hogy ez itt rövid távon visszaeséshez vezet, de ezt meg simán el lehet adni az elmúltnyócév+a nyugat bosszúja eredményeként.
és az említett ideológiával-politikával szimpatizálók aligha fognak pl. “idegenszívűekért”, liberálisokért stb lelkesedni.
Régebben szórakoztató volt hallgatni némi kocsmai politizálást nyócáltalános svájcisapkások szájából. Együgyű és demagóg elképzelések, amiket leginkább az irigység, a bosszú, és kisebbségi komplexus mondat. Az ilyen kocsmai “mi kéne csináni”-knak közös nevezőjük, hogy sohasem foglalkoznak az ötlet következményeivel. Mint aki nem gondol egy lépésnél előbbre a fociban, tehát mindig mindenhonnan azonnal kapura rúg. Szóval érdekes volt hallgatni a félúton az önkívület felé politizáló hajlékonygyanús arcokat.
De!
Sohasem gondoltam volna, hogy majd jön valaki, aki ugyan nem nyócáltalános és nem svájcisapkás, de pontosan ugyanazokat az ötleteket nem csak mondja, hanem a fél ország felhatalmazásával a zsebében teszi is. Ez nagyon ijesztő. Azt viszont nem értem, hogy az meglehetős létszámmal bíró Fidesz, miért nem rángatja már el a bolondot a joystick-tól? Miért nem lázadnak már föl ellene?
Azért Navracsics is mestere a szavaknak:
zirc.blog.hu/2012/09/30/szelesitik_a_valsagbol_kiveto_utat_atadtak_a_bagolyvarat
@BPHead:
ez megint egy a jelenség lényegét semmilyen szinten nem értő, nagyképű semmitmondás. de biztosan jó lehetett beírni.
@Vortumnus: Annyira biztosan jó volt leírni, mint neked ezt az “egy mondattal intellektuálisan letaposlak” hozzászólásodat. 🙂 Ám végső soron te is ugyanerről írsz:
” …de ezt meg simán el lehet adni az elmúltnyócév+a nyugat bosszúja eredményeként.
és az említett ideológiával-politikával szimpatizálók aligha fognak pl. “idegenszívűekért”, liberálisokért stb lelkesedni. “
Kocsmai politizálás ez.
Nekem az a turul keselyűnek látszik…Nem a kerecsenre kellene hasonlítania?
@BPHead:
ha nem lenne ennyire késő, versenyezhetnénk azon, ki tud több degradáló jelzőt rakni a “politizálás” elé, ámde semmi értelme nem lenne.
meg kell próbálni valamennyire megérteni, mit és miért mondanak, esetleg utána alternatívát kell felmutatni. jelzőkkel sokra nem megyünk.
@Vortumnus: Már janó bátyánk is a szakadék felé száguldó rothadó kapitalizmussal kampányolt.
Viszont erre hivatkozva lerabolni egy országot, ez már egy kicsit sok számomra.
Nemzeti burzsoázia. Ne röhögtess b+.
A manyup lóvé lerablásánál születtek még ilyen hajmeresztő magyarázatok.
A nyugat “hanyatlásáról”: egyrészt úgy tűnik, hogy éppen a legmagasabban kvalifikált fiataljaink nem nagyon értik ezt a nyugat hanyatlása jóslatot, mert ők azok, akik ezerszámra hagyják el az országot, de bizony, nem Azerbajdzsánba mennek. Az alulművelt sokaság, na ők bezzeg jól értik a nyugat hanyatlását. A kommunista diktatúra idején is jó néhány évtized kellet, hogy felébredjenek. Szerintem határzár és nélkül és internettel nem fog menni ez a dolog. Szerintem csak ki kell várni, amíg a hülyébbek is rájönnek, hogy azokban a nyugati országokban a hanyatlás annyit tesz, hogy lehet, hogy néhány lakosnak visszaesik az életszínvonala a magyar átlag háromszorosára.
@Nem taggyűlés volt:
most jöttem rá, hogy index-címlapon van a poszt!
@BPHead:
ennyire azért nem egyszerű a dolog.
@Vortumnus: “jelzőkkel sokra nem megyünk.” – nem értek ebben egyet. Úgy kell nyilatkozni, hogy mind szélesebb olvasótábor megértse. Az elitista filozofálgatás is jó móka, csak nem ide való. Ráadásul ha a vizsgált motiváció híján van mindenféle komplexitásnak, akkor még kifejezetten kínos is a túlzott analízis. Vajon mit akart nekünk üzenni a kígyó, amikor bekapta az egeret?
@BPHead:
Úgy kell nyilatkozni, hogy mind szélesebb olvasótábor megértse. “
az orbán-ellenes olvasóknak ez nem újdonság, legfeljebb megerősítés.
az orbán-hívőknek is, megerősítik a liberálisokról szóló előítéleteiket
a bizonytalanoknak egy részét elidegeníti.
de nem baj, lehet ezt is csinálni.
jóéjt.
@maroz:
“Nehéz, de nem hinném, hogy lehetetlen lenne.”
Szerintem nem nehéz, viszont lehetetlen.
@HaKohen: Látod, ezt a töretlen optimizmust, ezt irigylem benned! 😉
@Vortumnus: no a liberális “elitista fanyalgókkal” szembeni jobboldali vádak éppen hogy nem a könnyen érthetőséget és a határozott, világos célokat és véleményeket hangsúlyozzák. De mindegy is, mert közben szinte meggyőztél. Idejövök a blogra, elolvasom, a szar is szarból van, sírok egy sort. Nincs már kedvem agyalni a felszín mögött megbúvó gépezet működésén. Mert lassan kezdem azt hinni, hogy nincs ott semmi. Még Simicska Lajos sincs ott. Csak a felszín van, meg az azt magyarázó folyton változó reklámindoklás. Maroz kurvajó hasonlata a ZS-kat filmekkel. De minek ehhez hozzáfűzni? Egy jó (nem zs-kat) filmet is nézhetnék éppen, vagy aludhatnék is. Jó éjt!
A legfrissebb reakció egy katolikus portálról:
katolikusszemmel.wordpress.com/2012/09/30/a-jo-pasztor/
a magyarokat a turul tojja. beleszületünk, és belőle jövünk ki. a turul tojja a sok birkát. a kedves nemzetvezető elvtárs pedig a kondás. és akkor így lettünk világnemzet. mert a nagy turul mindenhová tojja a magyarokat. ez így van. ezzel kár is vitatkozni.
Szerintem téved maróz elvtárs!
Orbán elvtárs egyszerűen meghülyült és ez egyre jobban kijön rajta.
Amúgy Lezsák elvtársnak még nagyobb ökörséget hordott össze, akárcsak Sztálint, a VASEMBERT hallanánk:
“„Ha azt mondjuk a hegynek, hogy menjen odébb, akkor odébb fog menni, és tényleg haza is mentek, odébb is álltak” – mondta Orbán Viktor, aki szerint be kell látni, hogy nem a nyugatosodás a megoldás az ország problémáira, hanem a saját út.”
atv.hu/cikk/20120929_orban_viktor_a_lakiteleki_satorveroket_nem_tudtak_lebeszelni_celjaikrol
Pusztaszeren elvileg Mihály napi vásározóknak adta elő Orbán a produkcióját, tehát parasztoknak, nem túl művelt vásározóknak, ősmagyarkodóknak, egyszeri látogatóknak. De az ottani dumája is már a kutyák IQját közelítette.
Lakitelken viszont ELVILEG művelt, iskolázott közönsége volt és ennek az iskolázott közegnek adta elő Az AKARAT DIADALÁT, egy kis mustármaggal keverve!
Ez az ember tényleg meghülyült, a színházi világban ezt úgy mondják, hogy RÁÉGETT A SZEREP!
A nagy színészek között rengeteg az olyan ember, aki annyira képes beleélni magát egy-egy betanult szerepbe, hogy utána több havi kezeléssel pszichiátereknek kell visszahozni őt a valódi világba.
Ez történt Orbánnal is, ráégett a felvett szerep, belehülyült a szerepébe és önmagába.
@HaKohen: Azért ez a portál nem az Osservatore Romano, de még csak nem is a Magyar Kurír. Mindenesetre várom, hogy az egyházak főpapjai, vezetői tisztségviselői, köztük a katolikusé, amelyhez én is tartozom, meddig viselkednek birka módjára, és mikor veri ki náluk a biztosítékot a Kedves Vezető valamilyen cselekedete. Gyanítom, amíg dől az adófizetők által becsengetett pénzből az állami lé, addig hallgatni fognak. Majd ha elapad a forrás, fel fognak hördülni. Mammon fontosabb, úgy látszik.
@Vortumnus:
ez egy feudális világkép. ezek a szövegek a keleti keresztény gondolkodásba még éppenséggel bele is helyezhetők. orbán viktor minden magyarok pátriárkája szeretne lenni. csak a magyaroknak többségének nem akaródzik a nyájnak lenni.
de a keleti egyházak uralta térségekben ezek általában bejönnek. a kárpátalján, a székelyföldön, a vajdaságban ez még úgy ahogy működik. felvilágosult latinkeresztény közegben ugyanez anakronisztikus. szóval ez egy keleti egyház csak nem ortodox, hanem unortodox. a kedves nemzetvezető elvtárs egyben a pásztor, azaz ő a vallási vezető.
amúgy meg van itt minden, mint a búcsúban: szovjetorosz hazafias kommunizmus, oszmántörök basáskodás, fáraó gondolkodás (csak nem piramis van, hanem stadionok a foci egyházban), stb. aztán, hogy az unortodox keleti keresztény egyházra mekkora igény van azt nehéz megmondani. nagyjából 100 ezer és 1 millió közé becsülöm a híveket. és van nagyjából ugyanennyi érdekből unortodox.
@Putyilov gyári melós: ” saját út ” konkrétan, mi volna az?
Különben ez sem igaz. Mindig másolni akarunk valakit.
Svéd adórendszer, litván példa, lengyel gazdaság. Stb stb .
De igazad van, a tag, teljesen készen van. Annyira megborult hogy mar a Fideszben is sokan fogjak a fejüket. Persze, csak amikor nem latja.. 🙂
Jó lenne a cikk, ha kicsit egyszerűbben lenne fogalmazva.
@shwarcz bácsi:
Na szerinted milyen saját útra gondolhat egy szétesett agyú ember, aki az AKARATBAN hisz és csak a hatalomért él?
Maróz elvtárs elég szépen felvázolta a geopolitikai környezetet, a magyarsággal nem szimpatizáló környező nemzeteket, de elég ha ránézel a térképre.
500 éve nagyhatalmak kénye-kedvére kell tennünk vagy megszállás alatt vagyunk és nem vagyunk önálló döntési helyzetben, csak kényszerpályák vannak. Sőt, ha belegondolok egy-két évtizednyi kivétellel kényszerpályák vannak ezer éve.
Ezek a személyi kultuszon, szektás sztálinizmuson, messianisztikus vezérimádaton, nemzeti hőzöngésen alapuló saját utak bolondokházába, egy ország teljes összeomlásába, diktatórikus ámokfutásba, puccsba, merényletbe szoktak vezetni ezen a környéken.
Nézd meg Milosevics “saját útját” a hágai börtönig…
hu.wikipedia.org/wiki/Slobodan_Milo%C5%A1evi%C4%87
Ezen jár Orbán.
@Állományjavító:
“megfelelően professzionális, a saját magunk által kedvelt narratívákon és értékrendeken is – szükség szerint – kívül álló megfontolásokat és eszközöket vagyunk képesek és hajlandóak alkalmazni, akkor az általunk felszámolni vagy korlátozni kívánt narratívát mintegy harapófogóba foghatjuk, a bennük előforduló logikai és argumentációs hibák, így mindenekelőtt az összeesküvéselmélet jellegű levezetések tipizálásával, és e hibatípusok tarthatatlanságának frappáns kimutatásával az adott narratívának egyszerre sok rekombinálódó megnyilvánulását vagyunk képesek hatástalanítani.”
Úgy érted hogy ha Mari nénit meta-érvelési oktatásban részesítik, akkor egyből felcsillan a szeme és kapát-kaszát-vasvillát ragadva űzi el a hatalomból OV-t és a Fideszt, miközben azt kiabálja: “Soha többé non sequiturt! Le az argumentum ad hominemmel! Hibátlan érvelést a magyarnak!”?
@shwarcz bácsi: “Annyira megborult hogy mar a Fideszben is sokan fogjak a fejüket.”
Ez vágyvezérelt gondolkodás, vagy hallottál valamit konkrétan?
@unionista:
Én nem érzem úgy mintha a turulhoz közöm lenne, Anyám szűlt, de orbánt nem látom többnek, mint egy bármi által pottyantott rakás szarnak.
@Schindlеr Pistája:
“Lehet nekiállni megmagyarázni!”
Idegenszívű, kozmopolita összeesküvés a rendes magyar emberek ellen. (A lodi repülőtérre szóló Wizzair jegyekkel vásárolták meg a 3073 szavazatot.)
Neked ez elég jó magyarázat, nem?
@jotunder: Hungária megvalósulása felé
A nyugat európai ember számára a magyar ma is egyenlő a hunnal. A maguk vandál elődeiről szívesen megfeledkeznek! Pedig ők is tettek valamit az „emlékezetük” megőrzéséért. Sőt bizonyára felháborodnak Diodoros Sikleoitész történetíró azon feljegyzésén, miszerint a gallusok győzelmi lakomáik céljaira gyermekeket hizlaltak! Ami oly szép adat a francia konyha történetéhez, amit bizony kár volna elfeledni hagyni!
A hun: kicsi, sötét bőrű, fekete hajú, lóháton járó rablónépség az emlékezetükben ezer év óta. A „kalandozó” bemutatkozás inkább emlékezetes volt, mint szerencsés. Az a hetven év, amíg a kalandozás tartott, elegendő volt, (még a franciáknak is), hogy jól emlékezetükbe vésődjön. A hun rablókat (a fél ország ki írtása árán) meg szelidítette az első keresztény király, de erről a nem éppen keresztényi cselekedetről már nem szerzett tudomást, az azontúl békén hagyott nyugat. Sőt e kereszténnyé kényszerített hunok védték meg Őket a tatár hordáktól, török rablóktól. Mivel ezeket az urakat már nem tapasztalta meg Európa a saját bőrén, eszébe sem jut hálásnak lenni. A tatárjárás élménye feledtette volna velük a „hun-magyari” vadság emlékét! Mi magyarok gyakran teszünk át nem gondolt rossz befektetést.
Ma, amikor ezer év múltán ismét szentistváni vehemenciával óhajtunk Európába jutni, (t. i. a fél ország belé pusztulása útján) most is valami hasonló történik. Nem irtják ugyan ki a ma élőket, csak anyagi korláttal nem engedik megszületni a születendők nagyobbik felét!
Csak valódi hunok születnek. Sötét bőrűek, fekete hajúak, agresszívek, portyázni járok! Így válik majd ismét valóságos hunná Magyarország! Igaz sűrűn emlegetik a keresztény eszméket, de nem él már a nagy keresztény király, sem a páncélos lovagok, aki a mai, az új hunokat megregulázza, mondjuk Szent István törvényeivel!
1995. 09. 09.
@Putyilov gyári melós:
“Na szerinted milyen saját útra gondolhat egy szétesett agyú ember, aki az AKARATBAN hisz és csak a hatalomért él?”
“””””””””Kikhez kell a propagandának szólnia?
A művelt intelligenciához, vagy a kevésbé képzett tömegekhez?
Mindig csak a tömegek felé kell irányulnia!
A propaganda feladata nem az egyesek tudományos kiképzése, hanem a tömegnek bizonyos tényekre, eseményekre, szükségszerűségekre stb. való figyelmessé tétele úgy, hogy azok jelentősége a tömeg érdeklődésének középpontjába kerüljön.
Minden propagandának népszerűnek kell lennie és szellemi színvonalát a felvilágosítandók legkevésbé képzett rétegének befogadóképességéhez kell szabni.
Minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala. Ha tehát a propaganda a háborúban való kitartás fokozását célozza, és éppen ezért az egész népre irányul, a túlságosan magas szellemi előfeltételek kerülésére a legnagyobb gondot kell fordítani.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény. Ez a propaganda helyességének és helytelenségének legkitűnőbb fokmérője, és semmi szín alatt sem egynéhány tudósnak vagy esztétikai ifjoncnak a kielégítése.
A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk. Mihelyt az ember ezt az alaptételt feláldozza és sokoldalú akar lenni, akkor a hatás elaprózódik, mert a tömeg a nyújtott anyagot sem megérteni, sem megemészteni nem tudja. Ezáltal azonban az eredmény is tovább gyengül mígnem végleg elmarad.”””””””””
@Szúrófény: Amíg Európa népei, beleértve minket is, lassan majomból emberré váltak, Te és agyalágyult haverjaid azon ábrándoznak, hogyan tudnátok emberből majommá válni. Ezer szerencse, hogy bezár a Vidámpark, így a szomszédos Állatkert bővítésével lesz helyetek, ahol ezt a projektet lefolytathatjátok.
@maroz: Ő már nem tud egyetlen normális embert sem megnyerni a hülye beszédeivel. Valóban csak a birkákat.
@Állományjavító:
Hosszú okfejtését elolvasva három megjegyzés:
1. A régi viccben több év múlva találkozik három gimnáziumi (lány) osztálytárs. Szóba kerül, kivel mi történt. Meséli az egyik: kocsi, lakás, kirándulások, pénz, a másik hajó, pénz világ körüli út, sok pénz, stb.
Mire a harmadik: én is ugyanolyan kurva vagyok mint ti, csak nem tudom ilyen szépen elmondani.
2. Én általában figyelemmel kísértem anno a pártok választási szereplését. Mind elmondta, a nép bölcs, meg tudja hozni a jó döntést. Az MSZP történelmi hibája, hogy -egyedül ő – ezt el is hitte. Tudomásul kellene venni, hogy a szavazók nagy többsége nem erre vevő. Az emberek nagy része egy csőben él, melynek átmérője kb. az utca szélessége, hossza pedig a munkahely és a lakás közötti távolság. Ami ebben történik, az határozza meg minden tudását, (tudatlanságát) és ez az amiből roppant nehéz kizökkenteni. Ezért hatásos a populizmus és ezért lesz nehéz itt bármilyen változást elérni.
3. A fentiek fényében mit gondol, hány ember értette meg azt, amit leírt?
@neoteny: “Úgy érted hogy ha Mari nénit meta-érvelési oktatásban részesítik, akkor egyből felcsillan a szeme és kapát-kaszát-vasvillát ragadva űzi el a hatalomból OV-t és a Fideszt, miközben azt kiabálja: “Soha többé non sequiturt! Le az argumentum ad hominemmel! Hibátlan érvelést a magyarnak!”?
Úgy érted, hogy a tévéműsort úgy kell értelmezni, hogy Lagzi Lajcsi Mari néninek a távolsági jeltovábbításra alkalmazott elektromágneses sugárzás képfrekvenciájáról tart vetítettképes előadást? Szerintem vannak olyan blogkommentelők, akik nem a marinénizős neoprimitivitás elkötelezettjei, hanem képesek arra, hogy az eljárás módszertani leírását az eljárás eredményétől, tehát a kérdésedre a válaszom az, hogy nem, nem úgy értem.
Úgy értem, hogy le lehet képezni azt a folyamatot, amely a különböző célcsoportokban az egyes narratívatípusokat elfogadottá teszi, azokat az “értékeket”, pontosabban értékekre vonatkozó mémeket, amelyek az adott narratíva befogadását megalapozzák, és ezeket a) kiszolgálhatjuk nekünk kedvezőbb kimenetelű narratívákkal, illetve b) alacsony státuszértéket rendelhetünk hozzájuk.
Mindezt azonban részben meg kell előznie, részben kísérnie kell a hatástalanítani kívánt narratívák lebontásának, amelynek eszköze az, hogy elemezzük, majd felszínre hozzuk a generáló ellentmondásaikat, nélkülözhetetlen pszeudologikai levezetéstípusaikat, illetve megfelelő ilyeneket tulajdonítunk nekik, ha nem lenne elég, ami bennük van, és ezeket egyszerű és emészthető formában felszínre hozzuk, megmutatjuk, miközben minden ilyen lépéssel egyben a támogatott narratívát építjük.
Példa: láthattad a “Rabbi Akibának” válaszként adott mikroetűdben, hogy a hozzászólását megalapozó pszeudologikai levezetést, a beágyazott állítást másik két beágyazott állítással hatástalanítottam (a következő tíz évre nézve gyakorlatilag kizárt, hogy ha ilyesmire nem hívják fel a figyelmet, az olvasók 1-2%-ánál több észrevenné és reagálni lenne rá képes), illetve az alapvető szemléleti hibára, a hamis dilemmával társított dichotóm szemléletmód nem szükségszerűen érvényes voltára felhívtam a figyelmet.
Nagyobb hatókörű példa: egy hatásos és közérthető, végtelenül ismételhető narratívába lehet foglalni azt a mém-csoportot, hogy “minden diktátor gyáva, mert bár az erőről prédikál, valójában csak azon dolgozik, hogy korlátozza vagy megszüntesse az emberek lehetőségét arra, hogy szabad mérlegelés nyomán leválthassák, nem mer megmérkőzni az ellenfeleivel, ehelyett – és érveik érdemi cáfolata helyett – olyan valótlanságokat terjeszt róluk, amelyek elkövetésében maga a legnagyobb bűnös: a kommunista párttitkár privatizátor apját beülteti a József nádor birtokába, hát konzervatív az ilyen? Aki a kisztitkárságon és a liberális internacionálé alvezérségén keresztül jutott el oda, hogy titkos jeleket lát és magát tartja azok értelmezésére hivatott sámánnak? Magát meg a Nándorfehérvári terembe pottyantotta, a kommunista rendőrtábornok párttitkár privatizátor maffiózó (kapcsolatok ügyében említett) belügyminisztere valójában a rezsim “erős embere”… milyen érdekes, hogy a szánalmas magyarázkodásai mind arról szólnak, hogy ami jó, arról ő tehet, ami rossz, arról mindig valaki más, ez pedig a gyengeség jele, az ilyenek szoktak az erőről prédikálni” – a narratíva központi sugallata a “gyengeség, gyávaság”, mellék-elemei a kommunistavád és a karaktergyilkosság hiteltelenítése, összefésülve az alap-üzenettel. Nem kell megijedni attól, hogy a szöveg primitívnek látszik, ez egy narratíva-szövedék, a lényege a centrális elem megragadása és az a köré való építkezés, egyébként tetszés szerint felöltöztethető az Eötvös Közpolitikai Intézet vagy a Blikk stíluselemeivel.
Ez jó ez a poszt. Van itt bőven ellentmondás a rámutatásra, ez az egyik.
Hanem az az értelmezés nem volna-e megnyugtató, hogy hazánk megkülönböztetés nélkül inden állatfajnak képes perspektívát nyújtani? Ki-ki a maga habitusának megfelelően legelészhet vagy innoválhat, sőt, ki is próbálhatja, meyik megy jobban. Nem vagyunk egyformák.
Nyilván ekkor tudatosan meghaladtuk az egyenlőség eszményét, viszont legalább ezzel is közelebb kerültünk a realitásokhoz.
@Niebur: sajnos dolgozni kell mennem, de igyekszem majd érdemben válaszolni a kérdésére. Addig, a kurvákkal kapcsolatos felvetésére egy Szent Ágoston-idézet: “Minthogy a szónoklás művészetének segítségével igaz és hamis dolgokról is meg lehet győzni az embereket, ki merné azt állítani, hogy a hazugság elleni harcban fegyvertelenül kell az igazságnak a maga védelmében helyt állnia, hogy tudniillik azok, akik hamisságokról akarják meggyőzni hallgatóikat, már a bevezetésben képesek legyenek őket jóindulatúvá, figyelmessé és könnyen taníthatóvá tenni, ellenfeleik pedig ne tehessék ugyanezt?” (4.2.3)
@Állományjavító: Javítás:
….”hanem képesek arra, hogy az eljárás módszertani leírását MEGKÜLÖNBÖZTESSÉK az eljárás eredményétől, tehát a kérdésedre a válaszom az, hogy nem, nem úgy értem”
Amúgy, kedves neoteny, azok számára, akik egy Vincent-színvonalú blogban az “úgy érted, hogy…” toposz használatára és a marinénizésre vetemednek, a szorgos, öntudatlan és öntevékeny mémreplikátorok hálátlan szerepe vár a majdani küzdelemben….
@Schindlеr Pistája: Mi van, MSZP tagként nem mert Mszp-s lenni?