3 orvosból 2 – ezt ajánlom

Eredeti szerző: szempontpuska

Mindig is óvakodtam az egészségügyi reform vitáiba belemenni. A legelvakultabb vitázók kivételével nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy a magyar egészségügy így ahogy most van, már bocsánat, de szar. Hogy a soha végbe nem ment – ún. szociális népszavazással elbuktatott – EÜ reform alkalmas lett volna a helyzet javítására… immár soha nem tudjuk meg. Olyan ember lévén, akit a háziorvosa sem nagyon ismer meg, tapasztalatok és hozzáértés híján, óvakodtam állást foglalni. Bagi-nacsa után szabadon, ha egészségügyről volt szó, csak annyit tudtam mondani: látom baj van, látom baj van.

Hogy végre saját tapasztalatokat is szerezzek a betegellátás mai helyzetéről, úgy döntöttem, erre a legjobb lesz egy kiadós vesegörcs, a távoli Őrség egy világtól elszigetelt kis falujában.

 

Gyerekek táborban, úgyhogy irány a délnyugati végek, az ország egyik legszebb vidéke, haverok-buli-hanta. A tavalyi túránk során (akkor ez a blog még nem létezett) ugyanezzel a kontrollcsoporttal, a Körmendi kórház rátermettségét teszteltük, egyik – most is jelenlévő – barátom szívinfarktusával. Akkor (is) volt mentőzés-ügyelet-kórház- ellátás. Kiválóan és gyorsan elláták őt is. Azzal a kis szépséghibával, hogy az infarktus tényét csak már Budapesten állapították meg, de sebaj. Idén én lettem a tesztalany.

Szombat délutáni alvásból erős görccsel ébred az ember, rögtön érezve valami nem stimmel. Rövid hezitálás után irány Lenti, a legközelebbi orvosi ügyelet. Izzadtságban és alhasi görcsben fürödve az ügyelet azonnal fogad. Fiatal szakállas orvos fogad az ápolónő célratörő kérdései után. Rutinvizsgálat és (szinte érzékelhetetlenül beadott) fájdalomcsillapító injekció után a rutintalan tesztalany vizeletminta helyett inkább hány egyet, ami nagyjából a vakbél gyulladás javára billenti a fogadási téteket.

Alapos kikérdezés és vérnyomásmérés után családi kórisme: Apai ágon vese-, anyai ágon epekbajok. Anamnézis: valószínűleg örököltem a családi kőbányát.

Mivel az orvos szerint, a beadott koktélhoz képest még mindig egy kicsit görcsös a humorérzékem, az appendicitis (vakbélgyulladás) kizárására inkább elküldenek mentővel Zalaegreszegre, a kórházba. Azzal együtt, hogy páromnak jelzi: Tudatában kell lennünk, hogy férfibetegről van szó. És mint tudjuk a férfinátha is halálos betegség.

Ezen a ponton – és a kiállított leleteimet olvasgatva – kezdem megérteni, hogy az orvosok miért használnak annyi latin kifejezést: azért, hogy a betegek szokják a holt nyelveket.

Szirénázó mentőben, 120-140-el a zalai dombságon át, nyomunkban a párommal, akit alig sikerült lerázni, érkezés a kórházba. Már vártak. Határozott hangú, pattogós és célratörő orvosnő végignyomkodja az alhas tájékát. Labort rendel el és még a folyosón közli, ez nem vakbél…

A rettegett vakbél. 30 évnyi tapasztalattal kizárva

Vérvétel és várakozás a laboreredményre. Telefonálás rokonoknak, hogy mi a helyzet, intézkedés a haverok felé, hogy hagyjanak a lecsóból estére. Míg a vérkép elkészül, idióta olasz filmsorozat érzéstelenítésként a váróban. Therese nővér (sic !) kalandjai hatnak.  Amit egy Nospa-Algopírin injekció nem tud elérni, a filmsorozat igen: a görcs órák után végképp eltűnik. Ez már önmagában eufória.

A kórházi folyosó tiszta, a hely kultúrált. Az álmos és kánikulai szombat délután megnyugtató rendezettségben zajlik a sebészet folyosóján. A falakon „elveink”, „betegjogi képviselő” és „küldetésünk” feliratok. Ilyenkor az ember még egy buszmenetrendet ls érdeklődéssel olvasna.

Az orvosi ügyelet után az itteni doktornő is hamar realizálja, hogy mi azok a bizonyos visszakérdezős típusú betegek lehetünk, bemondásra nem elég az anamna.. anamné.. basszus hát a diagnózis, vagymi.

Miután kitartóan elmagyarázza egyik betegük látogatójának az állapotát, megkérdezzük, mikor lesz, lesz-e ultrahang. Az első mellbevágó tapasztalat itt ér bennünket. A kinézetre nagyjából 40 éves orvosnő, 30 éves szakmai tapasztalatára hivatkozva, talán nem arrogánsan, de mondjuk igen határozottan elveti a kér(d)ést. Ez kicsit doktor House-os volt, de nem annyira. Persze a még mindig vakbélműtéttől cidriző páciens ilyenkor érzékeny. Neki meg egy vagyunk a futószalagon.

Irány az urológia. Az ügyeletes dokira kicsit várni kell. De már vártak. Adddigis igyak sokat. Rövid várakozás után megjelenik az osztály-ügyeletes. Fiatal, rövidnadrágos orvos, kifogástalanul vasalt, szinte ropogós teniszpólóban.

Megnézi a… a… szóval a kórismét (defasne, defensus, resistentia nincs – nyilván nem vagyok ellenálló) és mint egy jó detektív kikérdez. Hátha ellentmondásba kerülök korábbi vallomásaimmal. Az ultrahang nem talál semmit. De a vesekő jeleit – melynek részeleteit itt most nem ismertetném – rákérdezés és noszogatás nélkül, közérthetően elmagyarázza. A kő nincs meg, de a szim… szóval szimptómák igen. Menjek le a röntgenre, és némi izgalmat adva a következő fázisnak, előre elmondja mi a tét. Ha 1cm-nél nagyobb követ találnak, akkor szikeérett vagyok. Ha kisebb, akkor nem kell beavatkozni. Majd ezt követően – nem győzöm hangsúlyozni – bármiféle noszogatás nélkül, higgadtan és érthetően elmondja, hogyan lehetett a sebészeten már a vérkép alapján kizárni, hogy appendicitis vakbélgyulladásom van. Megmutatja és megmondja melyik érték lenne kiugróan magas és ehhez képest melyek nem azok. Ott és akkor megértem azt, amit kezdő vesegörcsösként vonakodtam bemondásra elhinni. Nem 30 év tapasztalatára hivatkozva (a tekintély mint érv: na ez nekem vörös posztó – és ebben még orvosokkal sem teszek kivételt), hanem tárgyilagos leírással elmagyarázta, nem kell paráznom a vakbélműtéttől.

Irány a röntgen. Kihalt folyosók, ügyeletes asszisztens. Kifektet, lefényképez, odaadja a képet és a leírást. Kérdésre elmondja mit láttak. 5mm-es meszes képlet. Az coccygis, vagymi mellett.

Vissza a teniszpólós dokihoz. Megnézi. Nem győzi meg. Túl szabályos ahhoz, hogy kő legyen. Nem siet lezárni, nem menne már haza, vagy vissza a Forma 1-hez ezen az álmos délutánon. Megkérdezi: mit szólnék egy újabb ultrahanghoz, most hogy már tudja mit, hol és mekkorát kell nézni. Hát persze ! Parancsoljon. Szolgálja csak ki magát.

Ismét kismama pózba helyezem magam az ágyon, együtt próbáljuk meg találgatni, fiú-e vagy lány lehet a pici ott az ureterolith táján. Mer’ nekem olyan is van, hö !

Végül beletörődik. Ez bizony vesekő. Higgadtan, empatikusan és gondosan ügyelve arra, hogy szavai egy laikus számára és érthetőek legyenek, elmagyarázza mi zajlik le bennem. Mik az okai, a lehetséges előzményei a görcsömnek. Mire számíthatok és hogyan fog megoldódni. Szinte minden fel nem tett kérdésemre magától megadja a választ. Elmondja, hogy bár neki nem volt veseköve, a női páciensei a szülés és vesekő közül inkább az előbbit választanák. Naná ! Annak van értelme.

Felírja a gyógyszert, elmondja melyiket mire adja és az mit csinál velem. Mikor kell visszamenni és mikre figyeljek. Búcsúzóul megkérdezi, kérek-e fájdalomcsillapító injekciót. Odaadja a papírokat, aláírat velem egy ívet, melyről elmagyarázza (nem tudhatja, hogy jogász vagyok) miről nyilatkozom éppen. Azt mondja igyak sokat, akár sört is, de azt sajnos nem tud receptre felírni. Feláll, kezet fog, elbúcsúzunk. Soha egyetlen pillanatra nem érzem azt, hogy én most szabadnak ígérkező délutánja, kéretlen epizódja lennék.

Eligazít hogy találjuk meg az ügyeletes gyógyszertárat. Fél órával később zavarodottan visszahívom, az egyik gyógyszerhez nem kaptunk receptet. Fél perc alatt elérem telefonon. Higgadtan megnyugtat. Az éppen nem vényköteles. Azért nem írta fel. Mindent megkapok. Ahogy ő mondta. Ha bármi van, csak hívjam.

Vajon mit írna majd Massa a magyar kórházi ellátásról ? Blogunk rajta lesz az ügyön !

EPILOGUS

Már csak a recept nélküli sört kell visszafelé beszerezni – orvosi ajánlásra. 3 liter folyadék per nap. Előttem a vasárnap.

Visszaérünk, barátok várnak, lecsót is hagytak. Sört nem. Jó hogy hoztunk. Együttérzésből velem isszák. Aztán a barátok ezotériára és összeesküvéselméletre fogékony része ingerülten feszegeti: minek kellett az egészről bármit mondani anyámnak. A legjobb, ha semmit nem tudott volna az egészről.

A tavalyi infarktusos barátom kiszól egy Daniken könyv mögül: A titkolózás nem jó. Azzal kezdődött minden összeesküvés. Például a szabadkőmüvesek.

<

p style=”text-align: justify”>Feltesszük az i-re a pontot. A szabadkőműves páholyok is valószínűleg egy vesegörccsel kezdődtek.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516689-69e8b8c1ba3d3' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516689&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516689-69e8b8c1ba3d3&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516689-69e8b8c1ba3d3' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>