A bucsai tömeggyilkosság esete Schmidt Máriával avagy a dibuk még mindig dibuk
Schmidt Mária Széchenyi-díjas „történész” szerint nem orosz barátai, hanem az ukránok követték el bucsai mészárlást. Én nem fogok most ennél jobbat írni, hátha valaki még nem olvasta, íme egyik kedvenc posztom. Sok szeretettel küldöm Mária asszonynak, és azoknak a derék konzervatív értelmiségieknek, akik bátor kussolásukkal fogják észrevétetni maguka, mint mindig.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Mrs. Smith és a dibuk.
Éppen, hogy megkezdődött az őszi szemeszter. A diáklányok nagy csapatokban sétáltak a tölgyfasor alatt, úgy csicseregtek, mintha még a középiskolában lettek volna. Néhány év múlva megszerezték a diplomájukat, amit sohasem használtak, férjhez mentek, gyerekeket szültek, és élték a felvilágosult déli háziasszonyok nem túlságosan izgalmas életét.
Mary Smith vezette a történelem tanszéket. A férje ingatlankereskedő volt, Harrods megye leggazdagabb embere, két évvel azelőtt halt meg autóbalesetben. Nem volt szüksége a tanári fizetésre. Mrs. Smith úgy vezette a tanszéket, mint egy államot. Green dékán mondta egyszer, hogy sohasem tudta pontosan, miért félt tőle annyira.
Mrs. Smith mintha belenőtt volna a Hillborough College-ba, a vörös téglás falak és a borostyánok közé, mintha mindig odatartozott volna, és mégse emlékezett rá senki. Egyszerűen csak ott volt a folyosó végén, a vastag faajtó mögött, életnek és halálnak, no meg a harmadik évfolyamos történelemkurzusnak az uraként.
Az óra tizenegykor kezdődött. Mary Smith mindig két percet késett. Halálosan pontosan tudott késni. Pontosan negyvennyolc percig beszélt, utána visszament az irodájába. Azon a napon is tizenegy óra kettő perckor érkezett a terembe. Napóleon oroszországi hadjárata volt az előadás témája, Jeremiah Easton: European History a 112. oldal közepétől a 116. oldal végéig.
Minden tökéletesnek tűnt. A kávé, amit a városból hozatott, a halálos csendben jegyzetelő lányok, Fillmore adjunktus rettegő tekintete a folyosón, minden. Ekkor azonban történt valami, ami addig sohasem. Kinyílt az ajtó és egy idős, hosszú szakállú férfi lépett be a terembe, majd leült az utolsó sor szélére Anne Conway mellé. Anne, mintha észre sem vette volna, folytatta a jegyzetelést.
A férfi semmit sem változott. Pontosan olyan volt, mint amikor évtizedekkel azelőtt Weitzel Oberscharführer agyonlőtte a ramsenfeldi koncentrációs táborban.
Weitzel mögött akkor egy huszonegy éves felügyelőnő állt. Arról volt híres, hogy különleges élvezetet talált abban, hogy végignézte a foglyok meggyilkolását. A Ramsenfeldi Bestiát még a hatvanas években is körözték Nyugat-Németországban.
Mrs. Smith csak állt és képtelen volt megszólalni. Aztán nagyon csendesen közölte a lányokkal, hogy most menjenek haza, és olvassák el a szmolenszki csatát otthon, a következő óra elején tizenöt perces kisdolgozat.
A férfi eltűnt. Mrs. Smith kilépett a folyosóra, de ott már nem volt senki. Egyszer csak rettenetes fájdalmat kezdett érezni a lábaiban, majd a hátában. Alig tudott elvánszorogni az irodájába. Érezte, hogy a testét kelések borítják, álláról borzalmas szakáll lóg, és mindene bűzlik.
Pontosan tudta, hogy mi történik. Fel volt készülve rá. A harminchetedik volt a sorban. Szinte élvezte a helyzetet, tudta, hogy győzni fog, hogy ő lesz az első, aki győzni fog. Az öregember remegő kezével nyúlt be a Wright Enciklopédia mögé és elővette a könyvet.
Pár évvel azelőtt sajnálatos módon meg kellett ölnie Weitzelt, azaz John Withford pályamunkást ezért a könyvért.
Kitépte az első oldalt, összegyűrte és lenyelte. Hallájim, semáhál, eshokol, hallájim, semáhál, eshokol, hallájim, semahál, eshokol — ismételte el pontosan tizenhétszer.
Megigazította a blúzát, végigsimította a karját. Minden újra tökéletes volt. Talán a szag, a szagból maradt valami, persze tudta jól, hogy azt csak képzeli. Egy pár csepp Lamastrice megoldja a problémát.
Három körül ment haza. Egy hatalmas villában lakott a kertvárosban. Évek óta várt erre a napra. A napra, amikor legyőzi a dibukot. A dibukot, amelyik megölte Schloss táborparancsnokot, Elza Hoffstadtert és a többit, akik megúszták az akasztófát. Akkor lett igazán Mary Smith, akkor tűnt el örökre a Ramsenfeldi Bestia, Aufseherin Schmidt.
Levetkőzött, bement a fürdőszobába és kinyitotta a zuhanyt. A víz azonban nem jött. A gáz másodpercek alatt betöltötte a fürdőszobát. Mrs. Smith összeesett, és hat perces haláltusa után kiszenvedett.
Az öregember az órájára pillantott. A három mutató — Hallájim, Semáhál és Eshokol — megállt a harminchetedik ablakban. Ez volt a legjobb — gondolta. A legjobb.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532260-6969dd46b0aa8' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532260&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532260-6969dd46b0aa8&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532260-6969dd46b0aa8' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ehhez csak művészetileg szólnék hozzá. Aki nem tudná, hogy mi az a „dibuk”, az nézze meg a Coen testvérek, „A Serious Man” (2009) című filmjét. Abban van egy. Bár nem igazi, csak azt hiszik… Enélkül is érdemes megnézni, mert nagyon jó film, igaz, kissé „elvont”.
Én csak azon nem tudom túltenni magam, hogy mi a fészkes fekete fenét látott meg Ránki György professzor ebben a…. nőben annak idején, aminek következtében nem egy 17. kerületi általános iskolában lett történelem tanár és úttörő-csapatvezető, hanem ilyen nyomoronc módon lett karrierje (én szégyellném magam a bőrében, de ez egy másik kérdés.)
Ha megjelenik végre könyvalakban a Vincent, ez az írás ki nem maradhat a kötetből
There was a merchant in Bagdad who sent his servant to market to buy provisions and in a little while the servant came back, white and trembling, and said, Master, just now when I was in the marketplace I was jostled by a woman in the crowd and when I turned I saw it was Death that jostled me. She looked at me and made a threatening gesture, now, lend me your horse, and I will ride away from this city and avoid my fate. I will go to Samarra and there Death will not find me. The merchant lent him his horse, and the servant mounted it, and he dug his spurs in its flanks and as fast as the horse could gallop he went. Then the merchant went down to the marketplace and he saw me standing in the crowd and he came to me and said, Why did you make a threating getsture to my servant when you saw him this morning? That was not a threatening gesture, I said, it was only a start of surprise. I was astonished to see him in Bagdad, for I had an appointment with him tonight in Samarra.
A dibuk remek. SM Bucsa-felfogása már Magyar Péternél is kiütötte a biztosítékot.
E. Fehér Pál (az itteni fiatalok keressenek rá, ki volt) örökbecsű sorai:.
„Miłosz nem feledkezett meg a katyńi erdőben a hitleristák feltárta
tömegsírokról, amelyekről a fasiszták azt állították, hogy a Vörös Hadsereg által meggyilkolt
lengyel tiszteket rejtegettek. Ezt a vádat már felbukkanása pillanatában is csupán a lengyel
nacionalizmus hitte el, mert kommunistaellenességében el akarta hinni.”
Hiv.: @fortin2:
Szerintem itt a két eset között az a különbség, hogy… két különbség van:
(1) Mogyoróországon, évtizedekkel a háború után, nem nagyon lehettek megbízható információk arról, hogy kik működtek (és mikor) Katinyban, a nácik-e vagy a szovjetek. Az is teljesen hihető elképzelés lehetett, hogy a nácik voltak, hiszen tudjuk, miket követtek el Lengyelországban is. A szovjetek nyilván nem ismerték be, és nem tették közzé ezt a művüket, hanem ellenkezőleg, a nácikat vádolták vele, ezért egy rendszerkonform mogyoró újságíró simán hihette azt, hogy az történt, amit a ruszkik mondtak. Viszont Bucsáról mindjárt az elején lehetett tudni, hogy mi volt. Én magam is láttam olyan videót, amelyben a megszállás elején, az utcán lőttek le egy civilt. Bucsánál nincs semmilyen homály, bizonytalanság, vagy információhiány, ott egyértelmű, hogy mi történt.
(2) E. Fehér Pál valószínűleg tényleg azt hitte, hogy a nácik, és nem a ruszkik mészároltak Katyinban. Emiatt nem hazudott, csak hamisat írt – de ezzel nem védeni akarom. Ez a fasiszta propagandista nő viszont… hát bevallom, nem tudom, mit hisz. A fideszes bűnözők esetében (a Lókupeccel is így vagyok) bizonytalan vagyok abban, hogy amiket mondanak azokban tényleg komolyan hisznek-e („most jöttem ki a templomból”), vagy csak tisztán gátlástalan cinikus gecik.
@ipartelep: E. fehér Pál nem egy jóhiszemű tévedésben levő volt, hanem a pártállam egyik legsötétebb alakja, aki főként a határon túli magyarok ügyében, de általában a kül- és belpolitikában is sajtós kivégzőosztagként működött – annyiban persze valóban nem schmarcsi szintjén, hogy ő „csak” hű pártkatonaként működött, nem ült se milliárdokon, se intézményeken, se döntpbiottságokban és azt azért nem gondolta magáról, hogy pl. történész lenne. Schmarcsi látószöge (milyen kínos már ez az elnevezés is, jajj, ha nem lenne meg a maradék píszí, miket is írna erre az ember) a teljes morális és intellektuális züllöttség felülete, és igen, ő azon a szinten buta, hogy el is hiszi az ordenáréságait.
@fortin2: A britek és az amerikaiak 43-ban támadták a lengyel emigránskormányt azért mert a német narratívát követték. Nyilván tudták, hogy itt valami rohadtul nem stimmel, de az érdekük az volt, hogy ne idegenítsék el Sztálint. Sztálinék azt mondták, hogy a lengyel tisztek szovjet börtönökben voltak, és amikor világossá vált, hogy a németek elfoglalják a szmolenszki régiót, akkor elengedték őket. Egyik oldalon a nácik szava, a másik oldalon a szovjet szövetségesek szava, és nem, nem tudtak arról, hogy milyen méretű volt a sztálini terror. A gyilkosságok nagy részét német kézifegyverekkel követték el, a német propagandáról simán elhitték, hogy képesek ilyesmire, a oroszokról meg kevésbé. https://www.jstor.org/stable/pdf/2605595.pdf?casa_token=Qlf2SAglrtMAAAAA:8N57Ydwh17oTyBxLFoOzS3LDCPjfzkcdZghB2Xi7rLHUINERiZjFvGyL-Tlg1eUK6DHiVzorAuZP6DwKfI96h-MjAXfmjBKVen0rjCjUG1ewe99IN1X8 érdemes megnézni öt évvel a háború után íródott és a szerző erősen érezteti az olvasóval, hogy az oroszok csinálhatták, de azért így nem mondja ki, hogy ne vicceljünk már nyilván sztálinék csinálták, mert csak közvetlen bizonyítékok szóltak emellett, Katyn Oroszországban van.
@fortin2: Szerintem a hithű kommunista E.Fehér Pál 1980 decemberében őszintén hitt abban, hogy a nácik gyilkoltak Katynban, de a rendszerváltás után, amikor a Népszabadságba írt, szerintem már úgy gondolta, hogy a szovjetek ölték meg a lengyel tiszteket.
@fortin2:
Tehát az oroszoktól már akkor sem állt távol a tömeggyilkosság, amellyel utána az ellenfelet vádolták.
@jotunder: Katynról már a nyolcvanas években bőven volt érdemi másvélemény, Zawodny híres Katyn-konyve 62-ben jelent meg, én a nyolcvanas évek elején olvastam már vmi szamizdat-szerűt 84-85-ben ebből, később (tán 86-ban?) meg is jelentették Demszkyék. A Pártközpontban tuti, hogy jól ismerték és belső körökben elrettentésül tejedsztették. Sőt, a nemkevéssé hithű Ránki György (schm későbbi mentora amúgy)1973-ban ezt írta: „„A németek által propagandacélokból feltárt lengyel katyńi tömegsír ürügyén – körülményei ma sem ismeretesek teljességükben – olyan szovjetellenes kampányt indítottak, hogy a szovjet kormány megszakította az 1941-ben a londoni kormánnyal felvett diplomáciai kapcsolatot.” Vagyis azt még ő se írta le, hogy a németek tették volna.
Ezért nehezen tudom elképzelni, hogy pont a szuperbennfentes E. Fehér ne ismerte volna mindezt.
@fortin2: Az általam linkelt cikkben is elég világossá teszik, hogy nagy valószínűséggel a szovjetek csinálták. A probléma tényleg az volt, hogy Katyn a Szovjetunióban van, és a nácik szava állt szemben az oroszokéval. Még ma is jelennek meg olyan revizionista cikkek Nyugaton, amelyekben azt írják, hogy a nácik csinálták (jó, ezek tényleg bolondkommunisták). Amit tudni lehetett az az, hogy ezeket a tiszteket az oroszok fogták el (ezt nem is tagadták), és azt is, hogy azok a német csapatok, amelyek a szmolenszki offenzíva idején a körzetben voltak, nagyon nem olyanok voltak, akikre kivégzéseket bíztak volna. Ráadásul volt egy Khatyni vérengzés, amit valóban a nácik követtek el. Én azt gondolom, hogy egy kommunista újságíró, aki ellenséges volt a lengyelekkel szemben, 1980-ban azt akarta hinni, hogy ez szovjetellenes propaganda. Az lehet, hogy 1987-ben már nem… 1992-ben meg szinte bizonyosan nem.
@jotunder: Nem látok visszamenőleg sem EFP lelkébe/agyába, nem is akarok. SCHM lelkébe/agyéba se akarok. Fenomenológialag tekintve ugyebár, aljas és hullagyalázó hazugságot terjesztett mindkettő. Egyiket sincs gyomrom felmenti/megérteni vmiféle körülmények folytán, de ez persze az n egyéni szocproblémám. Az már kevésbé, hogy ilyen megszólalások után kultúrember egyszerűen nem áll szóba ezekkel az alakokkal és nem hiszem, hogy ne lehetne egy kalap alá venni őket.
Hiv.: @fortin2:
Egyetértek Fortinnal, E. Fehér igen sötét volt, nem szimpla párttag, hanem kemény vonalas ideológus is. (Mint orosz/szovjet szakértő állítólag a KGB-hez is be volt kötve, de ez nem bizonyítható szóbeszéd volt; Elbert János rejtélyes halálakor merült fel.) Nem gondolom, hogy E. Fehér jóhiszeműen tévedett; más kérdés, hogy az igazságot akkor nem lehetett leírni.
Én 1976-ban érettségiztem, egyházi iskolában, és a történelem tanáromtól hallottam először Katynról, mégpedig a valóságot.
Katyn magyar vonatkozása, hogy amikor a németek rábukkantak a tömegsírra, akkor az exhumálás után a szakértő bizottság vezetője Orsós Ferenc akadémikus volt. Az ő jelentése nyilván ismert volt Magyarországon is, csak nem illett rá emlékezni. Orsós amúgy náci volt, 45-ben kizárták – teljes joggal – az Akadémiáról, de akkor ez volt a főbűne. Németországba ment, nem adták ki a SZU-nak.