A futballfatalizmusról
Ha Mikautadze tizenegyesét kivédi a portugál kapus és a kilencvenharmadik percben Jota lő egy gólt a grúzoknak, akkor ma arról írnak, hogy beérett a vetés, hogy Rossi mester ezt nagyon kifundálta, hogy Csoboth Kevin átvezetett minket egy új, jobb világba. 2004-ben még Nuno Gomes-ék ellen nyert EB döntöt egy nem túl erős, de roppant szerencsés görög válogatott, amely görög válogatott már a csoportkörből is elég nagy szerencsével jutott tovább és utána minden meccsén 1:0-ra győzött. A futballban a véletlennek néha nagyon nagy szerepe van. Ha az angolok kicsit jobbak (ő most Jude Bellinghamet akarják kirakatnak a csapatból, de ott legalább a szemüveges, értelmiségi arcú BBC kommentátor Aranycipőt kapott az 1986-os VB-n), akkor eleve nem érdekelt volna senkit a grúz-portugál meccs. Akkor sem lett volna sem jobb, sem rosszabb a magyar válogatott.
A futballfatalizmus és a futballnacionalizmus El Salvadornak sem áll jól, Magyarországnak pedig különösen rosszul áll. A brit harmadosztályban nyolc olyan csapat van, amelynek az otthoni átlagos nézőszáma 10000 felett van (és a Derby Countynak és a Boltonnak húszezer felett). Magyarországon a Ferencvárosé 10400, a következő már hatezer alatt van. A magyar futballnacionalizmus lényege az, hogy jobbak focizunk, mint a románok (nem igazán) és a szlovákok (nem igazán). A mikor a nyilaskeresztes Mandiner lehozza, hogy Romániában kecskével ütközött egy gőzmozdony, azt jelenti, hogy mi sokkal jobb ország vagyunk, mint Románia, sokkal gazdagabb és fejlettebb. És nem, talán kicsit gazdagabbak vagyunk, de ez sem jön le minden statisztikából.
Ha évente hoznánk azt az öt-hat ERC Advanced Grant-et, ami még mindig kisebb lenne, mint az osztrák eredmény vagy a svéd, nem beszélve a hollandról, az senkit sem érdekelne, de annak lenne relevanciája, az mutatna valamit. Ma ott tartunk, hogy a Magyar Mesterséges Intelligencia Stratégia harminc oldalán nincs egyszer sem leírva a nagy nyelvi modell kifejezés, mintha a mesterséges intelligencia hype bármi mást is jelentene, mint a nagy nyelvi modelleket. A Fudan University Budapest érdekes lett volna. Necces, de érdekes. A felcsúti fociakadémia nem érdekes. A matematika/számítástudomány/MI kombó sokkal többet jelent az országnak, mint a futball. Ezt az angolok a lelkük mélyén tudják, ha nem is fogják a Daily Mail első oldalára tenni. Mi tényleg nem tudjuk.
Ha már választások, Bident jelenleg 8,75-ös szorzóval adja az odschecker… Csak hogy el tudjuk helyezni: Grúziának a spanyolok elleni továbbjutásra ennél több esélyt adtak a meccs előtt (7,5-8,5 között igadozott)
@velotanya: Trump győzelmének az ‘implied probability’-je 57.8%, a többi különböző demokraták között oszlik meg.
Az 538 szimulációiban (ez statisztikai alapú, nem tud számolni Biden lemondásával) Trump csak 52%-on áll.
https://projects.fivethirtyeight.com/2024-election-forecast/?cid=rrpromo
@Grrr:
Valóban, Kamala Harris oddsa már alacsonyabb is Bidenénél. Ki vagyunk segítve:/
Hiv.: @Grrr:
Hiv.: @velotanya:
És arra, hogy Biden meggyengült, nem reagálhat a demokrata párt ?
@velotanya: sokan nagyon nyomják m. obamát. nem tudom, mennyire külső habverés az egész, akár még biden elleni fegyvernek is jó,. minthogy egyelőre 50-39 körül veri trampot (pl. https://www.yahoo.com/news/calls-grow-biden-drop-poll-131928080.html).
@incze: Nézzük logikusan: ha Bident sikerül meggyőzni, hogy ne induljon, akkor Harrist is meg kell győzni, hogy együtt lépjenek vissza, különben nincs értelme az egész manővernek (Biden még mindig esélyesebb, mint Harris). Viszont ezzel eltávolították a nőt a versenyből. A demokrata oldalon manapság ilyet csak akkor lehet csinálni, ha az új jelöltek közül legalább az egyik nő. És lehetőleg az elnökjelölt legyen a nő, ne az alelnöke, mert így értelmet lehet adni az egész kényszerhelyzetnek: “Joe önzetlenül átadja a helyét, és ezzel megnyílik az út, hogy végre női elnöke legyen Amerikának! Csak rajtatok múlik, hogy valóra váljon az álom!”
Na most, a nő lehet Obamáné, de lehet a nagyon sikeres michigani kormányzónő is, vele is szépen el lehet adni a sztorit. De mindenképp női jelöltnek van értelme. Feltéve persze, hogy Bident sikerült meggyőzni, ami nagy kérdés.
@Késes Szent Alia: Biden nagyon hamar fel fogja adni. amit megtehetnének az a következő. Harris lemond. Biden kijelöli Mrs. Obamát alelnöknek. ha a képviselőház nem fogadja el, akkor úgy néz ki, meg akarják akadályozni, hogy alelnöke legyen az országnak. ha Mrs. Obama az alelnök, akkor Biden lemond. 🙂
@jotunder: Oké, így is lehet. 🙂 Vagy csinálhatják, hogy az augusztusi konvención Biden bejelenti, hogy érdemei elismerése mellett visszavonul, és azokat a küldötteket, akik az előválasztás során neki ígérték a szavazatukat, felmenti a kötelezettségük alól. És endorse-olja Michelle-t, vagy Gretchent, vagy valakit. És akkor open convention van, de a küldöttek megkapták az irányt, hogy merre igazodjanak.
Ha Biden visszalép, és egy fiatalabb jelölttel indulnak a demokraták, akkor Trump számára is kellemetlen lehet, hogy ennyire rápörögtek az életkorra / mentális állapotra a választók. Ő sem fiatal, és sok zöldséget beszél.
Lehetne Ron DeSantis is a demokraták új jelöltje. Ja, nem Magyarországon vagyunk. 🙂
“Let me say this as clearly as I possibly can and as simply and straightforward as I can: I am running. I’m the nominee of the Democratic Party. No one’s pushing me out. I’m not leaving.”
https://www.cbsnews.com/news/biden-democratic-leaders-congress-debate-fallout/
@Késes Szent Alia: famous last words?
@Késes Szent Alia: most veszem észre, ezt egyszer már megcsinálták. spiro agnew lemondott, nixon gerald fordot nevezte ki alelnöknek, aztán nixon lemondott és gerald ford lett az elnök.
@jotunder: Nem fogja feladni.
.
Kapcsolodo: https://www.spectator.co.uk/article/biden-is-as-big-a-narcissist-as-trump/
@KennyOMG: én ezt nem tudom elképzelni. a demokrata szavazók jelentős része gondolja azt, hogy biden nincs jó fizikai és mentális állapotban. ergo, nem lehet elnökjelölt. és ezt mindenki tudja a demokrata párt vezetésében. tudja a családja és vélelmezhetően tudja ő is. az a kérdés, hogyan lehet ezt a legméltóságteljesebben megoldani.
@KennyOMG: hallgatom a legújabb trump-videót. mekkora egy orbitális tahó ez az ember 🙂
@jotunder: Agnew egy korrupt seggfej volt, azért mondott le, mert folyt ellene a nyomozás kenőpénzek miatt. Kamalát ezzel szemben csak a hatalmi játszma miatt mondatnák le, ami elég megalázó. Legalább Biden bukjon elsőként, úgy talán elfogadhatóbb a dolog.
Vagy tegyék meg Kamalát supreme court justice-nak, azon már úgyse tud rontani. 🙂
@Késes Szent Alia: az a szép az egészben, hogy elvileg nem is folyhatott volna ellene nyomozás. most olvasom, hogy elévült a korrupciós ügye, de képes volt arra, hogy még alelnökként is elfogadjon kenőpénzt. nájsz.
Nem ertem mire fel van ez a lemondogatasos otleteles. Szerintem az, hogy Biden kihuzza novemberig, es az, hogy indul ujra a valasztason, ket totalisan kulonbozo dolog.
@jotunder: Szerinted ez a @Késes Szent Alia: által idézett mondat a méltóságteljes megoldás része? Én nagyon aggódom, hogy nem.
Amúgy Kamala Harris ugyanazért nem népszerű az USÁban, mint nálam, aki nem követtem az USA elmúlt pár évét, miszerint túlságosan egy arrogáns faszfejnek (vagy picsának, mindegy) tűnik?
Egy ennyire ismeretlen embert, mint Gretchen, én most hallottam róla először a Szent Késestől, kizártnak tűnik, hogy be lehetne futtatni, de persze még mindig jobb lenne megpróbálni, mint Biden. Madame O, ha elvállalja, szerintem jó eséllyel nyer, de meg kellene győzni. Mindenki más viszont kikapott 4 éve az előválasztáson Bidentől, így igen fura lenne helyette indítani, akármennyire is kedvelem Mayor Pete-et. Szóval lehet, hogy pld Biden azért ragaszkodik, mert tudja, hogy MO nem akarja elvállalni, és másban nincs bizodalma?
Megnéztem néhány Gretchen Whitmer videót, nem tűnik rossz ötletnek.
https://telex.hu/sport/2024/07/04/kylian-mbappe-franciaorszag-nemzetgyulesi-valasztas-marine-le-pen
Végre egy normális, értelmes, helyes fotballista-reakció a politikára. A mogyoróktól mikor látunk ilyet? Pedig itt aztán volna mire reagálni. És nem, nem Dadus, nem az van, hogy nem reagálhatnak, mert nem az a dolguk (mondjuk a dolgukat sem csinálják elég jól). Hanem az van, hogy ezek influenszerek, akik véleménye befolyásolja az értük rajongó zemberek véleményét. Vagyis kurvára nem mindegy, hogy ha közéleti, politikai ügyekben megnyilvánulnak, akkor miket mondanak. Az a jó, ha megnyilvánulnak, de nem akárhogyan, hanem helyesen, és ezzel befolyásolják a tudatlan, sötét, eltévelyedett szurkolóikat. Mbappé így tett.
Lövésem sincs a demokratákről, de nem lehet, hogy egy fiatal jelölttel, akárki is az, mint például nálunk Magyar Péter, kihúznák a szőnyeget a vén hülyék versenyében még jól álló Trump alól ?
Ha volna olyan, én pont nem egy nővel fűtenék be a trumpizmusnak, hanem egy jóképű parasztgyerekkel, akin jól áll a fehér ing.
Jelenleg 50% a fogadók szerint, hogy Kamala Harris lesz az elnökjelölt; Biden csak 30%-on áll:
https://smarkets.com/event/41936389/politics/us/2024-presidential-election/2024-democratic-presidential-nominee
A fogadási piacok persze nem adnak jó előrejelzést addig, amíg nem érünk a döntés közvetlen közelébe, csak követik a pillanatnyi hangulatot.
@incze:
Akkor most úgy áll a helyzet, hogy
– lenne egy aduász jelölt, aki valószínűleg rommá verné Tramplit (10-12 százalékos potenciális előnyt mérnek neki), tehát nem ő lesz
– van egy “adjunk a szarnak egy pofont” jelölt, aki még Bidennél is népszerűtlenebb és aki mellett kb. az egyetlen érv, hogy legalább nem 80 éves, tehát valószínűleg ő lesz
– van két viszonylag alkalmasnak tűnő jelölt, akik sikeres kormányzók, de ők se lesznek, méghozzá egy egészen röhejes érvelés alapján: a felmérések szerint ugyanis Harris “csak” 2-3 százalékkal kapna ki Trumptól (ami a pálya lejtése miatt biztos bukás, a Dem jelöltnek legalább ennyivel nyernie kell az elnökséghez), ők viszont papíron 4-5 százalékkal állnak rosszabbul. Csakhogy Harrisnak ez kb. a plafon, Whitmer vagy Newsom alacsony országos ismertsége (nem feltétlenül az abszolút ismertségük, de mint potenciális POTUS jelölt) viszont bőven hagy teret ahhoz, hogy egy jó kampánnyal pár hónap alatt fel lehetne futtatni őket győzelemre esélyes jelöltnek
Ha már választások: a magyar média ezútal a francia helyzetet interpretálja teljesen fals módon, de erről majd később, mert elindult a meccs:)
Ja és még annyit, hogy közben Trump oddsa lement 1,65-re (az implied izéje meg most először 60% fölé kúszott), Kroos pedig igazi faszparasztként játssza remélem az utolsó meccsét, már legyilkolt egy spanyolt két brutális belépővel (amire nulla sárgát kapott) – egyébként ő az utolsó német válogatott focista, aki a DDR-ben született.
Hiv.: @jotunder:: nekünk ebből is csak a kínosan pitiáner, hónaljszagú változat jutott: https://24.hu/belfold/2024/07/05/kover-laszlo-nem-engedi-kituzni-az-unios-zaszlot/
Ugye ellenzékiként tulajdonképpen le sem szabadna írnom anékül, hogy ne vetnének meg azért, amit juszt is leírok, (indok: a kipcsák vezér szereti a focit, ezért nekem ezt tilos, ő most a Nobel-békedíjra hajt: egérként dübörögvén a hídon: azt meri mondani ez a kisnagy ember, hogy a békét a nagy államok hozzák el, csak nem ránk, magyarokra gondolt?, mint a béke hírnökeire, elhozóira?), szóval az ellennyilak zuhataga ellenére: hogy azt mondja a stadionokra és a honi focira kidobott milliárdok, meg a magukat dögre kereső zseléshajú magyar focisták miatt, az ország boldogulásának, szebb jövőjének szem előtt tartása, illetve annak jobbítását célzó tevékenységeink sikeressége érdekében, be sem szabadna kapcsolni az EB idejére a foci közvetítéseket, és az meg aztán végképp elítélendő, hogy valaki arra vetemedjék, hogy a helyszínen, Kölnben és Stuttgartban (Stoccardo olaszul) szurkolni merjen a válogatottnak: szóval juszt is ideírom: az utóbbi évtizedek egyik legjobb meccse volt a német spanyol meccs. Szurkoltunk hogy győzzön az igazi, a szépséges foci, de azért megemeltük a kalapunkat Fültkrug, Havertz, Kroos, Kimmich, Musiala, Wirtz, Rüdiger (e salvattaggio!!! (életmentő) ordította az olasz kommentátor Rüdiger115. perces fantasztikus mentése után) utolsó pillanatig és utolsó erejükig történő hajtása előtt; s ugyanígy az osztrák-török meccs is megérdemli a nagy játék jelzőt (grande giocata).
@ATCG:
Én most nem nyilazok, de a pontosság kedvéért: Stoccarda és Füllkrug
Hiv.: @ATCG:
Mivel te (és én) akkortól nézzük a focit, amikor még azt sem tudtuk, hogy a Lókupec a világon van, ez felmentést, és igazolást ad nekünk az ő (a Lókupec) szotyializmusának támogatása alól. Nyilván azt nem támogatjuk azzal, hogy most is szeretjük (már amennyire) a fotballt.
A német-spanyol tényleg jó meccs volt, de annyira azért mégsem jó. Mennyire? Bár most úgy tűnik, hogy ez (volt) az EB két legjobb csapata, de én már láttam ezeknél erősebb német, és spanyol csapatokat is (egymással lehet, hogy pont nem játszottak tétmeccsen – ezt most nem keresgélem). Nekem ez ügyben hiányérzetem volt, főleg a németeket illetően. Szerintem ennél az 1990-es, és a 2014-es csapatuk is jobb volt, és talán a köztesek is. Nem csak az eredményesség miatt, hanem a játék (a játék, a játék!) képe alapján. Engem a gólok nem nagyon érdekelnek (ha nem szurkolok egyiknek sem), az csak egy, – sokszor véletlenszerű, esetleges – pillanatnyi “pukk” aztán elillan, engem a “játék képe” érdekel. Az alapján értékelem a csapatokat. A németeknél kiment egy (kettő… jó: 3) nagy generáció, és ezek az újak (még?) nem értek be.
@ATCG:
Márpedig nekem a portugál-francia jobban tetszett 🙂
(Kinek a pap, kinek a ministráns, ugye.)
Hiv.: @velotanya:
Köszönöm a javítást.
Hiv.: @ipartelep:
Attól még lehet nagyon jó egy meccs, ha ezek a mai csapaok már nem olyanok, mint a régiek.
A német TV ma egész nap a könnyező nagelsman-t mutatta.
Hiv.: @DarthVader:
Így van, ahogy mondod, de nekem a papné, ha szabad választanom.
…
Az angolok nagyon sótlan focit játszanak: eddig Bellingham és Saka vitte tovább őket.
A török-holland sem volt rossz meccs.
nagelsman:Nagelsmann
Hiv.: @ATCG: Jobb, mint ha Kroos nyolcvanas éveket idéző hentes-tevékenységét mutatta volna. Pedig reálisan simán végezhette volna úgy, mint Zidane, aki olyan sötét idióta volt, hogy élete utolsó meccsén kiállíttatta magát.
Off Hamilton behúzta a 9. Silverstone-ját (egyben pályafutása 104. futamgyőzelmét). A híres (vagy hírhedt?) angol időjárás izgalmassá tette a futamot. Úgy tűnik vége a Red Bull domináns szériájának. Ami jót tesz a sportnak, mert – az előző Mercedes (Hamilton) dominanciát is figyelembe véve – kissé unalmas volt a Forma-1 – legalábbis az egykori Prost, Piquet, Patrese, Senna, Mansell, Schumacher… korszakhoz képest.
Amúgy a közönség (bár voltak már baljós előjelek; pl. rasszista beszólások pont Hamilton esetében) egyelőre messze van a fociőrülettől. Ahhoz képest azért még jól elvan a lelátón egymás mellett a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, Mercedes… és a többi szurkoló.
On
@velotanya:
“Ha már választások: a magyar média ezúttal a francia helyzetet interpretálja teljesen fals módon, de erről majd később, mert elindult a meccs”
Szóval ha nincs a spanyol-német, akkor már pénteken megtudhattátok volna tőlem, hogy a valós helyzet Franciaországban egészen más, mint amit pl. a 444 és a telex nyolcadtudású újdondászai (is) irkálnak – lustaságból és/vagy butaságból – “az MTI alapján”. De nem baj, mostanra így is megtudtátok:)
(Oké, Le Pen bronzérme azért engem is meglepett, de a 289-es abszolút többséges álmodozásokhoz vagy a 250-es “minimálcélhoz” képest abban már pénteken biztos voltam, hogy 200 alatt maradnak)
@velotanya: ja. rápislanthattak vón a vikpédiára, az ilyenkor mindig elég informatív, és a “seat projections” ugyan még egy nappal a választás előtt is putler darlingját hozta első helyre, de egyrészt már elég szűken, másrészt eléggé látszott a tendencia, csak az nem, hogy hol áll meg.
https://en.wikipedia.org/wiki/Opinion_polling_for_the_2024_French_legislative_election#Seat_projections